(Gilbert Perreira)”
Ha létezik olvasó és
történet között szerelem, akkor én most átéltem ezt a csodát, hiszen már ahogy
kézbe vettem éreztem egy bizonyos vonzást. De mielőtt ebbe részletesen
belemennék, szeretném megköszönni az írónőnek, hogy megírta ezt a könyvet.
Köszönöm.
Bevallom őszintén, akkor
már sejtettem, hogy olyan szerzővel „ismerkedem”, akiről biztosan állíthatom,
hogy nekem írja a történeteit és igazam is lett. Minden más című könyve 2021
egyik újdonsága, amely a Péri Penna gondozásában jelent meg. Már az első
pillanattól kezdve a kezeimhez tapadt és a tekintetemet alig tudtam levenni a borítóról.
Rólam érdemes tudni, hogy a színek szerelmese is vagyok, így a vörös és bordó
árnyalataiban tündöklő borító nagyon sokat ígért. Elsődlegesen szenvedélyt, másodsorban
mélységet és végül a végleteket. De nézzük is, hogy miről szól a regény.
Fülszöveg alapján, az írónő őszintén elénk tárja mind azt az információt, amire szükségünk van olvasás előtt. Tehát megtudjuk, hogy tulajdonképpen ezek a prózák és novellák az életéből, vágyaiból, álmaiból, meg nem élt látomásaiból születtek meg. És valóban, a történetek sokszor már az események közepébe csöppentik az olvasót, mégis szépen kidolgozva fedik fel a titkokról a fátylat. Minden alkotás egy-egy életmozaik, amiben a dráma, a szeretet különböző formái, vágyak, el nem mondott szavak, és sok – sok könnycsepp adja a varázst.
Szubjektív meglátásom szerint ez a könyv attól olyan különleges, hogy mindenki megtalálja benne önmagát nemtől és kortól függetlenül. Mert mindannyian szerettünk és szeretünk most is, gyűlölünk és félünk. Rettegünk a még meg nem élt jövőtől, nem értjük a jelent és siratjuk a múlt emlékeit. Hogy azért, mert fáj vagy pont, mert nem, teljesen mindegy. Ami elmúlt már visszahozhatatlan, de a jelenünkre nagy hatással van, a jövő pedig bár alakítható, ha nem tudunk láncainktól szabadulni, semmi sem fog megváltozni.
Karakterek szempontjából szinte senkit sem ismerünk meg igazán, de az adott események tükrében minden lélek megmérettetik, ki – ki a maga lelkiismerete által. Az életek lehetnek jók vagy rosszak, derűvel, vagy gyásszal teltek, de egy biztos, embernek születünk és akként is halunk meg.
Azt mondják a tudás hatalom és én hiszem, hogy ez igaz is. Ebbe a könyvbe a szerző beletette a teljes lelkét és testének egy nagyobb darabját is. A könyv lélegzik, mint az írónő gyermeke, hiszen őt neki köszönhetjük, de rajtunk áll olvasóként, hogy mivé „neveljük”.
És van egy igen komoly alkotás a kötetben, amitől nagyon
elszomorodtam, majd megértettem, hogy lehetünk bárhol a világban, bizonyos
emberek hasonló sorsot húztak, amikor a lélek esszenciális töltekezéséről
beszélünk. Ebben a műben, melyet meg szeretnék mutatni nektek, benne van az én
történetem is, csak nem ugyanazt a személyt szólítom meg. Nézzétek csak!
Azt gondolom, hogy ezekhez a sorokhoz nem kell több
magyarázat, ha valaki átélte, megérti, aki pedig nem, annak hiába mondanám.
Ezer érzelem tükröződik vissza a lapokról, amelyek vagy
mélyre taszítanak vagy felemelnek. És a legnehezebb, hogy sose tudhatod, hogy
éppen mivel találod szembe magadat.
Az írónő gyönyörűen bánik a szavakkal, mert az első sortól
kezdve fogta a kezemet és az utolsóig el sem eresztette. Tudtam, hogy nem
vagyok egyedül, pedig néha rettegtem, hiszen ezek az életből merített el nem
mondott igazságok, melyek egy prózai csomagolást kaptak. De semmit sem ér a
külcsín belső nélkül, hiszen a kettő ad egy egységet.
Talán most értettem meg, hogy az írás valóban gyógyítja a
lelket, de erre is születni kell. Csak akkor fogunk jobban lenni általa, ha a
toll sercegése a papíron egy - egy szívdobbanásunkkal ér fel.
Köszönöm, hogy olvashattam és hálás vagyok az el nem mondott
szavakért. Értem, megértem, átéltem. Tehát ilyen érzés, mikor az író megálmodja,
az olvasó pedig vele álmodja tovább a történetet. Mese a mesében, lélek a
lélekben, eggyé válva.
Összességében egy különleges könyvet kaptam, amitől több
lettem és talán kicsivel könnyebb a lelkem is. Ezt az érzést keresem minden
alkotónál.
Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert aki
szeret álmodni, hinni és vágyakozni, annak ezen sorok otthonra lelnek lelkében.
És egy saját gondolat a végére: A legtöbb ember azt mondja, hogy nem másoknak
kell megbocsátani, hanem magunknak. De nem őszintén teszik ezt. A megbocsátás nem olyan könnyű, mint ahogy
hangzik és legbelül mindenki tudja ezt.
Amennyiben elmerülnél a könyvben, megteheted, ha a Péri Penna oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése