Oldalak

Oldalak

2021. május 13., csütörtök

Márai Sándor - A gyertyák csonkig égnek

 


“Minden nagy szenvedély reménytelen, máskülönben nem szenvedély, hanem alku, okos egyezség, langyos érdekek cserebéje.”


Revíziómat egy bibliai méretű főbűn bevallásával fogom kezdeni: a közelmúltig nem olvastam az írótól semmit és nem is igazán érdekelt Márai. Persze rengeteget hallottam róla, Márai így, Márai úgy, hiszen volt ő szamizdat irodalom és az átkosban a kultúrális ellenállás szimbóluma is többek között. Annyira emlegette mindenki egy időben a környezetemben különböző platformokon, hogy teljesen érdeklődését vesztettem iránta, megcsömörlöttem anélkül, hogy egyetlen írását is olvastam volna. A vezeklést nemrégiben az Eszter hagyatékával kezdtem, irodalmi zarándokutam következő stációja pedig egyik talán  legismertebb munkája lett.

Márai Sándor - A gyertyák csonkig égnek című alkotása a Helikon Zsebkönyvek sorozatban jelent meg 2020-ban, sokadik újrakiadásban. Megszokottan ízléses, funkcionális külső, semmi tolakodás, nem alakul ki bennünk hamis tévképzet vagy várakozás a tartalmat illetően.

“S mikor a barát éjjel hazaérkezett Bécsből és a világból, dohány-és kölnivízszagúan, kissé csapzottan és kamaszos-nagyvilágiasan, halkan beszéltek, sokáig, mint a cinkosok, mintha Konrád varázsló lenne, aki otthon ül, az emberek és tünemények értelmén töri fejét, míg famulusa a világban jár és gyűjti az emberi élet titkos híreit. Konrád legszívesebben angol könyveket olvasott, az emberek együttélésének történetéről, a társadalmi fejlődésről. A testőr fia csak lovakról és utazásokról olvasott szívesen. S mert szerették egymást, mindegyik megbocsátotta a másiknak az eredendő bűnt: Konrád a barátnak a vagyont, a testőr Konrádnak a szegénységet.”

A kissé hosszúra nyúlt idézet plasztikusan visszaadja a két főbb szereplő, Konrád és Henrik merően eltérő személyiségét és ezzel némileg ellentmondóan mély barátságát. Eleinte úgy érezhetjük, hogy az utóbbi a fontosabb karakter, hiszen ő egyben a narrátor is, de mire végzünk az olvasással rájövünk, hogy mindketten elengedhetetlen szereplői ennek az emberi drámának. Dráma? Vagy egyszerűen az élet?  Ott van minden a lapokon, ami elngedhetetlen összetevő: barátság, szerelem, árulás és elmúlás.

A stílus rendkívül élvezetes, még akkor is, ha a mű egy jobbára egyetlen hosszúra nyúlt monológ, de egy nagyon érdekes és fájdalmas életet ismerünk meg a tábornok elbeszélésben. Életképek elevenednek fel az Osztrák-Magyar Monarchia életéből, egy távoli és letűnt időszakból, amelynek szereplői azonban nagyon is sok mindenben hasonlítanak ránk, így könnyen tudunk azonosulni velük. A korszakok és a díszletek változnak, az ember azonban örök.

Külön ki kell emelnem, hogy az író milyen magabiztosan formálja meg a halál árnyékában élő aggastyánokat, mindezt úgy, hogy a mű kiadásakor mindössze 42 éves volt. Valahogy árad a lapokról ez a határtalan élettapasztalat és bölcsesség, lenyűgöző természeti képekkel keretezve. Úgy éreztem, hogy nincs egyetlen felesleges szó sem, minden feszes, minden ki van mérve, akárcsak a főszereplő katonatisztek élete. Szívszorító a mindent átható elidegenedés és elmagányosodás, ami az író életének ismeretében nem teljesen meglepő sajnos.

“Ez a legnagyobb csapás, mellyel a végzet embert sújthat. Vágy, másnak lenni, mint amilyen vagy. Ez a legnagyobb csapás, mellyel a végzet embert sújthat. Vágy, másnak lenni, mint aki és ami vagyunk: ennél fájdalmasabb vágy nem éghet emberi szívben. Mert az életet nem lehet elviselni, csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk mindabba, amit magunknak és a világnak jelentünk.”

Nagyon erős sorok ezek, szerintem a mű fő üzenete, ami nagyon rezonál a buddhista filozófiával: a bennünk tomboló szenvedélyek szítják a személyes poklunk tüzét, de ugyanakkor ezek tesznek minket emberré is. Próbálhatjuk csillapítani a lángok hevét úgy, hogy nem harcolunk a sorsunk ellen, de a szenvedély csak akkor szűnik meg teljesen, amikor életünk szikrája kialszik…amikor a gyertyák csonkig égtek.

Hogy kinek ajánlom? Mindenkinek, mert ezt a művet kézbe kell venni! Ezért kérlek kedves olvasó, hogy velem ellentétben ne vétkezz és olvasd el ezt a könyvet!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése