Oldalak

Oldalak

2020. november 5., csütörtök

Oyinkan Braithwaite - Hugicám, a sorozatgyilkos


 

Idén, bár még csak a negyedik hónapot taposom, számos könyvet volt szerencsém olvasni és nagyon örülök, hogy jó pár kötet kedvencemmé vált. Akadt olyan is, mely kiakasztott, megsiratott, megnevetettett, de ez az első olyan, mely az utolsó tíz oldalon leírtak miatt került a kedvenceim közé.

Már megjelenés előtt szemet vetettem a kötetre, mert nagyon megtetszett a letisztult borító, és a fülszöveg is ígéretesnek hangzott. Megjelenés után kapva kaptam az alkalmon és beszereztem. Hogy őszinte legyek egy ideig nem volt kedvem hozzá, de mivel havi szavazásnál eme kötet nyert, gondoltam ideje kiolvasni. Pár órás kikapcsolódást nyújtott a számomra, gyorsan lehet vele haladni, hiszen viszonylag szellősen van nyomtatva és egy-egy fejezet egy oldalnyinál nem több. A könyv tartalma nagyon megosztóra sikeredett a számomra, ugyanis a karakterek unszimpatikusak maradtak.

Korede szemszögéből ismerjük meg az eseményeket. Az Ő személye kezdetlegesen kiakasztott, mert a felesleges körök, amiket a testvérével futott soknak éreztem. Ayoola, Korede húga a másik főszereplő, mégis kissé háttérbe kerül az események alakulása közben. Míg a nővér lelki tusáját olvastam többször úgy éreztem, legalább annyira beteg a személye, mint a testvéré, mégis kiváltott belőlem némi szánalmat, mert igyekezet és valljuk be, a másodlagos szerepet én sem szeretem. Van benne tapasztalatom, és mivel átéreztem a fő karakter fájdalmát, rögtön másképpen kezdtem viszonyulni hozzá. Persze még mindig nem tudtam azonosulni tetteivel, de a lelki harcait, melyet önmagával és a világgal is folytat, emberivé tették a szememben. A mellékszereplők elenyészőek, mert mindenki bűnös a maga kis titkaival, mégis csak jönnek-mennek a történet alakulása folyamán.

Van viszont egy karakter, akitől hányingerem van és nagyon dühös voltam rá, ez pedig az anya személye. Még egy ilyen elfogult, gyáva nőt nem hordott hátán a föld. Az, hogy másképpen szereti gyermekeit még csak-csak megértettem, de az a felfogás, amit képviselt kiverte nálam a biztosítékot.

Az események folyamatosan haladnak, mint egy zuhogó víz, mely csak visz magával, és nem tudsz menekülni. Tudtam, hogy hamarosan a mélybe zuhanok, mégsem éreztem erőt magamba, hogy menekülni próbáljak. És valóban, a történet végkifejlete egy hatalmas pofon volt, mégis örültem, hogy így történt.

Az írónő szépen bánik a szavakkal, fondorlatosan vezeti olvasóját a katasztrófa felé, édesgetve, hogy lesz jobb is. Nem lett, de nem is kell, mert ezért az utolsó pár oldalért szerettem bele a könyvbe. Egy élmény volt az olvasása és biztos, hogy nem utoljára vettem kézbe.

Amennyiben szívesen beszereznéd a könyvet, az Athenaeum Kiadó weboldalán megteheted!

Írta: NiKy

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése