Oldalak

Oldalak

2020. november 23., hétfő

Kavagucsi Tosikadzu - Mielőtt a kávé kihűl

 


Vannak azok a történetek, melyeket azért veszünk kézbe, hogy egy időre kiszakítsanak a hétköznapok megszokott malom őrléséből és vannak azon olvasmányok, amelyek formálnak a lelkünkön. Hogy ez tudatos, vagy tudatalatti nem tudom pontosan, de nem egyszer éreztem, hogy más vagyok egy-egy kötet olvasása után. A mostani regényt már egy ideje nézegettem a polcomon, de mindig volt fontosabb. Pedig kimondottam szeretem a keleti kultúra alkotóit, különösen a japán írókat, mert kevés érzelemből táplálkozva, elképesztő műveket képesek létrehozni. Pontosan ezzel találkoztam a mostani olvasási élményemben is. És bár sokáig nem nyúltam a könyvhöz, most mégis úgy gondoltam, hogy pont jókor vettem kézbe. Eredetileg nem akartam értékelést írni hozzá, de már az első történetnél éreztem, hogy különleges és mindenképpen érdemes felhívni rá a figyelmeteket!

Kavagucsi Tosikadzu - Mielőtt a kávé kihűl című kisregénye csupán 250 oldal, mégis felölel olyan fontosabb témákat, melyekről beszélnünk kell!

A kötet négy fő részre osztható. Nézzük is sorra őket!

Szerelmesek címmel kezdődik a könyv, melyben egy férfi és egy nő találkozik a szokott módon. Semmi különleges nincsen ebben csupán az alkalom körülményei. Nem a szokásos kellemes, akár idilli társalgás folyik le köztük, melynek eredményeként a hölgy magára marad. Az ezután való események kissé kaotikussá teszik a történet megértését, de ha figyelmesen olvasunk, rá fogunk jönni mi is a lényege. A főszereplő hölgynek van lehetősége visszatérni ahhoz a bizonyos beszélgetéshez és bár a jelene nem változik meg, a jövőjére bizony kihatással lesz, mely különlegessé teszi ezen események láncolatát.

A második fejezet, A házaspár címet kapta. Amikor olvastam úgy éreztem, talán a legmegrázóbb események elevenednek meg szemeim előtt. Adott egy férj és feleség, az egyik kertész a másik ápolónő. Míg a férfi szeret utazni, addig a nő a vele töltött időt kedveli. Ez a rész az emlékekről szól és arról, hogy a szeretet bármilyen nehézségen át is kitart és számunkra sokszor csak az a fontos, hogy a másik fél jól érezze magát és boldog legyen. A múltba való visszatérés nem változtatja meg a jelent, de feltölti a jövőt. Talán ekkor sírtam először a könyvön, mióta elkezdtem az olvasást és akkor úgy éreztem elevenembe talált a történet üzenete. Hiszek a szerelemben, még akkor is, ha hidegebb a személyiségem és tudom, hogy amikor társat választottam, akkor hasonlóan gondolkodtam, mint a fenti szerelemesek. Van egy párom és pont ezért értem és átérzem az üzenet mélységét. Rendkívül megrázó volt a számomra.

A következő része a regénynek, A nővérek címet kapta. Két testvér elmondott és elhallgatott időszakáról mesél, melyet beárnyékol egy nem várt tragédia. Hogy mit változtat a jelenen egy kávézóban elfogyasztott kávé? Nos, megtudod, ha elolvasod a könyvet!

Az utolsó történet pedig az Anya és gyermeke címet viseli, ahol kivételesen nem a megszokott formában történnek az események, mégis mélyen megérintette a lelkemet. Egy anya és gyermeke kapcsolata mindig különleges marad, akár gondokkal tarkított, akár nem.

Az események különlegessége és azonossága, hogy ugyan azon a helyszínen játszódnak és egy bizonyos székhez van közük. És bár négy fő fejezetből áll a regény, én úgy gondolom egy ötödik történet és megbúvik a lapokon. Ez pedig nem más, mint az állandóság a különböző időutazások között. De, hogy miképpen is értem ezt? Nos, erre magadnak kell meglelni a választ kedves érdeklődő! Amit viszont még ki szeretnék emelni, az az utazás. A folyamat igen szigorú szabályokhoz van kötve, melyek megismerésekor elgondolkodik az utazó vajon megéri-e? Nézzük hát mik ezek!

Az időutazás során csak azokkal az emberekkel találkozhatsz, akik már jártak a kávézóban. Bármit is csinálsz míg „odaát” vagy, a jelent nem változtathatod meg. A kérdéses széken ül valaki. Mindenképpen meg kell várnod, amíg ő elhagyja a széket. Nem ülhetsz át máshova, nem cserélhetsz széket. Az utazás akkor kezdődik, amikor kitöltik a kávédat, és akkor végződik, amikor kihűl.

Mint láthatjátok nagyon szűk keretet szab és nem biztos, hogy megéri. Ugyanakkor mégis azt kell, hogy írjam, hogy van értelme. Mert bár a jelen nem változtatható meg, aki ott jár változik. A kulcs bennünk van. Mivel mi már nem ugyanúgy térünk vissza, mégis csak lesz egy bizonyos előrehaladás. A jövő pedig képlékeny.

Ha saját szemszögemből nézem a könyvet, akkor én minden egyes fő fejezettel ráültem arra a bizonyos székre és minden alkalommal elvesztettem valamit magamból, hogy aztán újraépíthessem magamat. Az életem annyi sebből vérzik, és sokszor nem foglalkozom vele. De most valahogy úgy érzem a legjobbkor vettem kézbe a könyvet. Sokat segített, hogy megértsem a változás kulcsa én vagyok. Bár nem fogok tudni mindenben előrébb lépni vagy megbocsájtani, mégis úgy gondolom, ha csak egy területen lesz fejlődés, már megérte.

Számomra a könyv üzenete elsődlegesen az, hogy nem az a lényeg, hogy mi történt a múltban, hanem a hogyan! A részletekben rejlik sokszor a lelki fájdalmunk kulcsa. Visszatérni és újra átélni, bár elég hihetetlenül hangzik, tudom, de mégis talán csak kevesen lennénk olyan bátrak, hogy megtennénk ezt a lépést. Még akkor is, ha nagyon vágynánk rá, hiszen újraélni egy keserű tapasztalatot, néhol mazochista érzetet kelthet, de nem erről van szó. Csupán nem elég a vágy, ténylegesen akarni kell. Még akkor is, ha az adott pillanatban rossz lesz, mert amikor megtörténik velünk a negatív élmény, nem figyelünk a részletekre. És sokszor a tragédiaként felfogott események, nem azok, aminek elsőre látszanak. Ezzel csak azt akarom írni, hogy egy dolog szenvedni a múlt miatt és egy másik dolog visszagondolni és megpróbálni pontosítani mi is történt akkor velünk. Remélem, hogy értitek, hogy miről írok most nektek. Ez a történet erről szól. Megérteni, hogy a részletekben kell keresni a gyógyírt sokszor, és bár tudom, hogy vannak kivételek, mégis hiszem, hogy ha csak annyit érünk el ezzel a plusz kellemetlenséggel, hogy megértjük a valódi történéseket, eseményeket, már formáltunk a fájdalmukon és remélhetőleg könnyebb lesz.

Úgy gondolom, hogy ezt a kötetet egyszer feltétlenül érdemes kézbe venni. Ha elég bátor vagy kíváncsi vagy, javasolnám, hogy készíts magad mellé egy csomag zsepit és egy adag finom kávét. Ne feledd, hogy nem hagyhatod el a helyed és a kávédat melegen idd meg!

Ez a regény csodálatos mind kívülről, mind belülről. Kedvenc!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a Kossuth Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!

Írta: NiKy


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése