Hogyan született meg a Néma bűnök? - Őszinte beszélgetés Emilly Palton írónővel

Nem rég olvastam Emilly Palton: Néma bűnök című könyvét. A benne leírtak és úgy az egész témakör annyira mélyen érintett, hogy mindenképpen szerettem volna felkeresni az alkotót, hogy a bennem megfogalmazódott kérdésekre választ kaphassak. Ezekről és számos más érdekességről kérdeztem az írónőt. Lássunk is hozzá!

Pár szóban bemutatkoznál a kedves olvasóknak! Mit érdemes tudni rólad és a unkásságodról?

Ki vagyok én? Elvileg ember. Ezt is mondták. Az orvosoknak nevezett, fehér valamibe öltözött mandinkaharcosok. Na de, viccet félretéve sose voltam jó a bemutatkozásokban. Talán a legjobb, ha az életem elején kezdem. A nyolcvanas években láttam meg a napvilágot, egy középosztálybeli családban. Jelenleg férfinak szánt alapanyagommal (tini fiam) és a férjemmel élek együtt. Nemrég elkezdtem egy felsőfokú OKJ képzést, és ha minden igaz, akkor jövőre szoftverfejlesztő leszek. A magánéletemről ennél többet nem igazán tudok mondani. Egy apró porszem vagyok a világegyetemben.

Az írói létemre áttérve, már jóval több mondanivalóval rendelkezem. Már gyerekkoromban is írogattam verseket, illetve találtam ki történeteteket. Sajnos, ezek a feledés homályába vesztek, mert soha nem írtam le őket. Aztán egy hosszú kihagyást követően, kb. öt éve álltam neki megint írni. Munkásságom során nem válogattam a műfajok között, került már ki a kezem alól novella, vers, regény, próza. A zsánerek közül a szívemhez a legközelebb a fantasy, a horror és a krimi áll. Van egy hétfejezetes fantasy regényem, mely a Kivetettek címet viseli, ez befejezésre vár. Emellett tavaly jelent meg az első könyvem a Néma bűnök, melyben a gyerekkoromban átélt eseményeket mesélem el.

Mióta rátaláltam az írásra, egyszerűen nem tudok leállni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy történeteim által adom át magam az olvasóknak, vetkőztetem mezítelenre lelkem minden rezdülését. Írok, hogy jól érezzem magam, mert csak akkor vagyok boldog, ha püfölhetem a klaviatúrát. Élvezem az írást, pezsgést vált ki belőlem, bizsergeti a lelkem, szárnyakat ad a képzeletemnek, ellazít, felszabadít.

A Néma bűnök könyvedet olvasva eszembe jutott a kérdés, hogy volt erőd megírni ezt a történetet?

Ez egy nagyon jó kérdés, melyre talán még én magam sem tudom a választ. Egy viszont biztos: nem volt egyszerű. Ha mindenféleképp okot kellene adnom arra, hogy mi vitt tovább ezen az úton, akkor talán az, hogy a könyv megírása előtt láttam egy nyilatkozatot, mely szerint, ma Magyarországon nincs családon belüli erőszak. Ezen nagyon felhúztam magam, olyan mérges lettem, mint előtte soha. Akkor dühből álltam neki az egésznek, és hát… a Néma bűnök lett a vége.

Miért döntöttél úgy, hogy másokkal is megosztod életed fájdalmas időszakát?

Mint az előző válaszban írtam, először a düh vezérelt, de ahogy haladtam a történetemmel, arra gondoltam, nem muszáj csak és kizárólag arról szólnia, hogy levezessem a bennem felgyűlt feszültséget. Úgy éreztem, ez egy jó alkalom arra, hogy a hozzám hasonló embereknek adjak egy kis reményt, hogy ne adják fel, mert mindig van kiút. Illetve a másik fontos motivációm az volt, hogy a szintén átélők, vagy épp ugyanabban a helyzetben lévő sorstársaimat talán segítem azzal, ha tudják: nincsenek egyedül, és ez nem az ő hibájuk.

Milyen érzés volt újra úgymond átélni ezen történteket?

Amikor az ember szeretne elfelejteni olyan dolgokat, amik a lelkét összetörték, apróra morzsolták, akkor nem feltétlenül a legjobb megoldás, ha ezeket újból és újból felidézi. Szóval, nagyon megviselt, amikor vissza kellett emlékeznem a már egyszer átélt eseményekre. Nem egyszer lettem depressziós, süllyedtem az önsajnálat mocsarába és többször is félretettem, hogy a lelkem megpihenjen egy picit.

Kicsit szeretnék az olvasóknak több információt átadni a trauma feldolgozásával kapcsolatban amennyiben megengeded?

Természetesen.

Hogyan tudtál új életet kezdeni? Milyen segítségeket kaptál, vagy igényeltél?

Segítséget soha nem kértem sehonnan, mert hát lássuk be nem olyan a mai jogrendszer, ami tartós, és hathatós támogatást tudna adni. Apám rendőr volt, és ha anno beállítok a rendőrségre elmesélni, hogy mi folyik otthon, akkor azt mondták volna, hogy ez nem más, mint egy tini lány hisztije. Ez nekem nem volt opció.

Mindezek ellenére azt hiszem, Istennek köszönhetem, hogy új életet tudtam kezdeni. Számomra a szerelem hozott némi feloldozást, segítséget. Hálás vagyok, amiért olyan párt találtam, akinek sok dolgot nem kell magyaráznom, mert gyermekkorában ő is hasonlókon ment keresztül. Persze, ettől még nem tagadhattam meg a múltam, nem mondhattam, hogy új élet, új kezdett, és nem tehettem úgy, mintha az elmúlt húsz év meg sem történt volna.

Hogyan fogadták a családtagok és barátok a könyvedet?

A családtagok, akikkel ezeken átmentem, akikről a könyv szól, azokkal már egy ideje nem tartom a kapcsolatot. Ennek oka van, például anyám beperelt. Tudnak róla, hogy megjelent, de erről soha egy szóval nem beszéltünk. Ezek amolyan kimondatlan, tabu témák, melyeket nem lehet felhozni előttük. A legeslegnagyobb támogatást a páromtól, illetve a barátaimtól kaptam. Ők voltak azok az emberek, akik támogattak, biztattak, hogy nem adjam fel, írjam meg a történetem. Mindenben mellettem álltak, és ahol tudtak segítettek. Legyen az egy baráti összejövetel, vagy ha ki akartam sírni magam, mindig volt egy váll a számomra. És ezért nagyon, de nagyon hálás vagyok!

A kötet elején kiemeltél pár fontos személyt, akik segítettek, hogy a történeted megszülethessen papír formájában is. Hogyan találkoztál Szabó Borkával, akinek ezt a csodálatos borítót köszönhetjük? Milyen érzés volt együtt dolgozni ezen személyekkel? Hogy kerültél a Mogul Kiadóhoz? Milyen érzés közöttük lenni?

Pár éve volt egy kezdeményezés, mely az IBO (Író-Blogger-Olvasó) találkozó nevet kapta. Ezen az eseményen ismertem meg Borkát, akivel utána baráti kapcsolatot alakítottunk ki. Persze nemcsak vele, hanem több íróval is sikerült összebarátkoznom. Ez egy független rendezvény volt, ahol nemcsak egy, hanem több kiadó szerzői is rész vettek. Már akkor kacérkodtam a gondolattal, hogy a Néma bűnöket könyv formátumban is láthassam, és elkezdtem körbenézni a kiadók háza táján. Több ajánlatot is kaptam, de végül a családias légkör miatt választottam a Mogul kiadót. Ezt a mai napig nem bánnom, mert egy elfogadó, összetartó csoport, baráti társaság részese lehetek. Nem egyszer megesett, hogy több szerzőtársammal együtt beültünk valahova egy kávéra beszélgetni. Remélem, azzal mindenki tisztában van, hogy egy könyv megszületése nemcsak az írón múlik, hanem rengeteg ember munkája van benne. Ilyen például a szerkesztő, a tördelő, a korrektúrázó, lektor stb. Tiszta szívvel állíthatom, hogy életem egyik legmeghatározóbb élménye olt, mikor ezekkel a szakemberekkel dolgozhattam együtt. Nemcsak azért, mert tudtam, hogy minden egyes véleményükkel – ha még negatív is – nekem és a könyvemnek szeretnének jót, hanem az is sokat számított, hogy addigra már majdnem mindenkivel baráti viszonyt ápoltunk. Addig a könyvkiadást egy misztikus valaminek képzeltem, de a barátokkal együtt lépdelve az úton megmutatták a szakmai oldalt is. Terelgettek, tanítottak és mellettem álltak a könyvkiadás rögös útján.

Milyen érzés, hogy ennyien szeretik az első művedet?

Egy szóval: csodálatos.

Igazán nem számítottam ennyi pozitív visszajelzésre. Szavakba sem tudom foglalni, mennyire megható pillanatokon vagyok túl, hányan kerestek meg a saját történetükkel. Vagy pl. milyen nagyszerű érzés, mikor a Könyvhéten sétálsz a barátaiddal, és a semmiből a nyakadba ugranak az emberek, megölelnek, és azt mondják bátor vagy. Pedig egyáltalán nem érzem magam annak. Mégis ezek azok a pillanatok, mikor rájövök, hogy bármilyen nehéz is volt megírni, szavakba önteni az érzéseim, gondolataim, kitárulkozni mindenki előtt, akkor is megérte. Azt hiszem, ha valaki elmeséli az életének azt az időszakát, ami mély nyomott hagyott benne, csak köszönetet tudok mondani, hogy a bizalmába fogadott.

És ha már első kötet, mikor várhatjuk a folytatást? Vagy tervezel-e más műfajban is kipróbálni magadat?

Több tervem van a jövőre nézve. Már csak az a kérdés, hogy mennyire lesz időm ezeket megvalósítani. Egy éve visszaültem az iskolapadba, és ez szinte minden energiámat leköti. Ennek ellenére azon vagyok, hogy a Néma bűnök második kötete a jövő évi Könyvhétre elkészüljön. Aztán belevágtam egy fantasy történetbe is, és szeretném azt is könyv formában a kezemben látni. Ezt is jövőre időzítem. A gépemen jelenleg négy elkezdett történet vár arra, hogy folytassam, vagy befejezzem őket. Mind más és más zsáner, van köztük horror, krimi és romantikus is. Ötletek, tervek vannak, már csak meg kellene írni őket.

A facebookon van egy csoportom, ahova a jelenlegi életemből teszek fel vicces történeteket, és arra gondoltam lehet, lenne rá igény, hogy egy kis vicckönyv formában ezt is megmutassam. Emellett a blogomon több írásom is fent van, melyek közt találni novellákat, verseket, prózákat is. Ezen az oldalon vannak a próbálkozásaim, melyek közül az egyik prózám a Csend… pár éve megjelent egy kulturális magazin szépirodalom rovatában.

Ha kedvet kaptál, hogy bekukkants az írónő mindennapjaiba, a hivatalos Facebook-oldalán megteheted.

Köszönöm szépen Emilly együttműködését és további sok sikert kívánok!

Írta: NiKy