Oldalak

Oldalak

2020. november 4., szerda

Bartis Attila - Az eltűnt idő nyoma

 


Bár nem vagyok egy kényelmes ember, hiszen kíváncsi természetem más országok, népcsoportok kultúrája iránt hatalmas. Azonban elmondható rólam, szeretem az otthonom nyújtotta kényelmet, hisz megtehetem, hogy egy puha fotelben ülve, más emberek által megteremtett helyszínekre és eseményekre látogassak el. Most mégis azt kell, hogy írjam eme kötet olvasása közben elfogott a vágy, ne csak képzeletben, hanem személyesen is részese lehessek mindannak, amikről az alkotó említést tesz a kötetében.

A könyv birtokbavétele után, jó pár hétig hozzá se nyúltam. Ehhez ugyanis kell egy bizonyos befogadó képesség és nyitottság, ráadásul elgondolkodtat, felháborít, néhol kiborít, és mégis nyugtat. Hogy lehet ennyire sokrétű és vegyes? Erre jómagam is nehezen találom a választ, talán úgy tudom megfogalmazni, hogy nem erőltet semmit olvasójára, egyszerű képekben örök igazságot tár olvasója elé az alkotó, és ezt teszi lazán, jó szándékkal, de nem tudatosan és egy fontos szempontból, hogy nem csak író, de fotósként is számos nézőpontot tud megmutatni. Olyanokra is rávezetett, amit eddig csak ösztönből használtam, és nem is gondoltam át, hogy honnan ered, miért is használom, vagy miként készült.  Rávilágít arra, hogy ne vegyek semmit természetesnek, még a légzést sem. Sokunknak mindenünk megvan, amire szükségünk van a boldog életre, és bizony nem feltétlen a menő kocsi, a nagy ház, vagy a bankszámlánkon gyűlő pénz. Mert kell, hogyne kellene, de elegendő egy hely, ahol kényelmesen, melegben vagyunk, van annyink, hogy kényelmesen megéljünk, de ezek azon funkciók, melyek a társadalomban való jogot adják, de belülről nem táplálnak. A belső éréshez és boldogsághoz mindenkinek egyéni, hogy mit igényel, akár a nagy figyelmet, akár egy virágokkal teli kertet, a lényeg mindenkinek maga kell felfedezni, hogy mitől elégedett, hogy mikor érzi azt, pont elég, nem kell több. Az objektív látás fontos, de a másik oldalról is meg kell vizsgálni az életünket, a létünket.

Aztán elgondolkodtam, hogy milyen fotókkal is rendelkezem, és be kell, hogy lássam igen kevéssel. A szülői házban, persze van egy régi doboz telis-tele elhunyt felmenőimmel, némi gyermekkori alkotás is fellelhető, és olyan képek, melyek már nem fontosak, de valamikor emberi lelkek apró lét pillanatai voltak. Értékek, mégsem tudom hova tenni őket, és csak porosodnak a dobozban. Elfelejtem őket és ezzel az értékük is feledésbe merül. És belegondoltam, hogy egyszer a rólam készült kép is egy ládika rabja lesz, melyet ellep majd a por és elfelejtenek. Nyomasztó érzés a mulandóság, és ezt az alkotó stílusosan leírja, minden szavával egyet kell, hogy értsek. 

A kötet stílusa könnyed, de komoly mondanivalóval rendelkezik. Az alkotó kettős része, mint író és fotógráfus mutatkozik meg a lapokban, szépen szemléltetve az átmenetet, és mind a két szempontból felfedi gondolatait, meglátásait. A könyv elején megtudtam, hogy a bel tartalom régi naplók válogatásaiból van összegyűjtve, pontokba szedve. Megtalálható egy-egy múltbéli történet, maga a fotózás léte, és mint szakma mibenléte, hogy az író miként szemlél munkásságára, és az általa készített képek, mikor értékesek és mennyi munka van velük.

Érdekes volt olvasni, sokszor megállni és átgondolni az olvasottakat. Meglepetésemre felfedeztem, hogy mennyire szeretek érdekes emberekről olvasni, megnyugtatnak, és egyben felcsigáznak.

És, bár ez csak a személyes meglátásom, a hely ahol élt a könyv készítése alatt, valami páratlan szépségű. Persze még sosem jártam ott, de felkerült arra a bizonyos listára.

A könyv nagy kedvencem lett és többször kézbe fogom venni. Csak ajánlani tudom.

Amennyiben te is szívesen merülnél el ebben a történetben, a Magvető Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!

Írta: NiKy


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése