"Amikor elkezdek írni és megálmodok csak úgy egy karaktert, számomra szinte azonnal életre kel."- Interjú Hel Enai Dawn írónővel

 

Kis hazánk számos tehetséges alkotót rejt magában. Egy közösségi felületen utazókönyvként került hozzám Hel Enai Dawn: Sunderon - Az ördög vére című kötete, melyet nem csak megszerettem, hanem az idei évem egyik legjobb fantasy regényei között tartom számon. Ezért nagyon örültem, amikor a szerző elfogadta az interjú felkérésemet! A könyvről és sok más érdekességről kérdeztem az írónőt! Tartsatok velünk!

Kérlek, pár szóban mesélj magadról! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Őszintén szólva nem érzem magam írónak. Ahányszor szembesülök a megszólítással, nem érzem a magaménak, csak olyan „jó lenne” érzés kap el… Úgy érzem, ehhez még nagyon, de nagyon keveset tettem le az asztalra, így pályafutásnak sem nevezném a kezdeteket. Nyolc-kilenc éves koromban kezdődött az olvasás iránti rajongásom a Harry Potter sorozattal. Addig utáltam a könyveket és az olvasást is. Rosszul is ment, az írásról pedig ne is beszéljünk… hiszen diszgráfiás vagyok. De a HP megváltoztatta a dolgokat. Teljesen belemerültem a történetbe és rájöttem, hogy igazán üdítő elmerülni egy fantáziavilágban. Egymás után „ettem” a könyveket nagyjából tizenkét éves koromig. Aztán nem találtam kedvemre való könyvet. Így elhatároztam, hogy írok egyet, hogy mégse unatkozzak, amíg nem találok megfelelő olvasmányt. Jó móka volt agyalni rajta és felülni a fantázia hullámvasútjára. Nagyjából azóta vagyok függője az írásnak, de tizennyolc éves korom óta foglalkozom vele komolyabban. Lényegében már több ideje írok, mint amennyi időt írás nélkül töltöttem.

Hogyan született meg a Sunderon című regényed? Mennyi ideig tartott az írás folyamata?

Gyakorlós novellának indult, amiben egy gondokkal küzdő fiatal lányhoz beállít az ördög fia és közli vele, hogy a rabszolgája, de nem kell aggódnia, mert ők gyerekkori barátok. Akkor még Sun és Deron karaktere is sokkal gyermetegebb volt, a történetvezetés pedig százszorta egyszerűbb. Igazából egy sima romantikus szösszenetnek szántam, de ahogy egyre jobban elmerültem a világban, és jöttek meg jöttek az új szereplők, akkor éreztem azt, hogy ezt a történetet jobban szeretem, mint a többit.  Ez volt nagyjából 11 éve. Azóta sokféle verzió készült belőle. Úgy évente elővettem egyszer és átírtam az akkori tudásomnak megfelelően, így bonyolódott a történet és értek a karakterek is.

Miért éppen fantasy témában íródott az első regényed? Esetleg olvasol-e más írók munkáját ebben a tematikában? Van-e kedvenced, akár példaképed? Ha igen, ki és miért?

Szeretem, hogy a fantasy-ben nincsenek határok. Szeretem, hogy magam kreálhatom a szabályokat, és ha akarom, akkor zúdulhat a sivatag közepén az égből lavina a szereplőim nyakába, ha nagyon unatkoznék írás közben.  Mert az írás nekem komoly szórakozásforma is, nemcsak munka. Nagyon szoktam szenvedni az utómunkálatoktól és a száraz javítások közben.

Ha úgy érzem, elvesztem a saját fejemben, akkor néha napján előveszek egy könyvet és olvasni kezdek. Általában fantasyt. Néha rákapok és olvasok egymás után egypárat, de ez nagyon-nagyon ritka. Mióta komolyabban írok, azóta nagyon keveset olvasok, mert előfordult, hogy egy máshol olvasott dolgot felhasználtam írás közben, ami egyáltalán nem tudatos, viszont nagyon bosszantó. Nagyon igyekszem egyedi dolgokat kitalálni, és kerülni a kliséket vagy élni mások találmányával. Nincs példaképem egyébként, de ahányszor kinyitok egy könyvet, mindig rácsodálkozom, milyen frappánsan tudnak fogalmazni mások. Ilyenkor mindig rájövök, hogy sokkal többet kéne olvasnom és bővítenem a szókincsemet.

A Sunderon egy több főszereplős, bonyolult eseményeken alapuló fantasy könyv. Hogyan döntötted el, hogy nem a szokványos két fő karakteres sablonhoz nyúlsz, hanem ilyen komoly kihívás elé állítod magad? Mennyire nehéz volt követni a karakterekkel az eseményeket?

Nem szoktam előre tervezni vagy karakterlapokat alkotni. Amikor elkezdek írni és megálmodok csak úgy egy karaktert, számomra szinte azonnal életre kel. Meglesz a hangja, a külseje, a személyisége, ahogyan beszél és persze a neve. Névmániában szenvedek. Amíg nincs meg a karakternek a megfelelő név, addig nem vagyok hajlandó tovább írni róla. Képes vagyok akár órákig bámulni a monitort és keresni a megfelelő nevet. Ha megvan, már csak írnom kell róla, és teljesen megismerem. Ő beszél és gondol, cselekszik, én meg leírom. Ahogy fentebb írtam, a Sunderon már legalább 8, ha nem 10 komolyabb átíráson átesett, ezért ahogy ismét belekezdtem „ezúttal tényleg jó lesz” alapon, a szereplők egymás után jöttek és követelték a saját hangjukat a történetben. És ha már jól ismertem őket, úgy gondoltam, miért is ne? Mint írtam, nekem szórakozás az írás. Ennyiszer átrágni magam ugyanazon a történeten nagyon, de nagyon unalmas. Úgy, hogy felturbóztam, ahogy jónak láttam. Amúgy sem szeretem az olyan történeteket, ahol a „rossz” karaktereknek nincs értelmes, logikus oka a tetteire. Csak így mert „én vagyok a kétdimenziós rosszfiú” oka van konfliktust generálni.

Az eseményeket követni még könnyű, az információ-adagolást nehéz észben tartani olykor. Hogy ki mit is tud, és hogyan tudok építkezni az egyik karakter részének infójából a másikéban. Ha nem tartom észben, írhatok nagy marhaságokat is. Például elég rosszul festene, ha Sun rácsodálkozna a második részben, hogy Deronnak a talpában karmok vannak…

Volt-e nehézséged írás közben? Gondolok itt elsődlegesen arra, hogy voltak-e mélypontok vagy zsákutcák a történet alakításában vagy gördülékenyen tudtad végig írni a befejezésig?

Á, dehogy ment könnyen. Ez sajnos nem így megy. Ha tiszta lap lenne és nem kötöttem volna gúzsba magam rég kitalált szabályaimmal, akkor lehetett volna gördülékeny a munka. De akkor meg az a baj, hogy nincs kerete és kellően erős alapja a történetnek. Én vakvágánynak hívom a zsákutcákat és van egy ilyen nevű doksim minden történetemhez. Ide vágom át ezeket a sehová sem vezető vagy logikátlan részeket. A vakvágányok legalább másfélszer, ha nem kétszer olyan hosszúak, mint maga a mű. Főleg a Sunderonnál szokott hosszú lenni, mivel itt minden lépést át kellett rágni alaposan. Sőt az első könyvben van egy törés a dinamikájában, amit valószínűleg más sosem fog észrevenni, de engem nagyon bosszant, hogy ott van. Rossz megoldásnak látom, de nem tudtam mást kitalálni rá. Egyébként ezzel a kezdéssel több verzió is készült, de végül nem akartam „A gyűrűk ura” vastagságú könyvet írni elsőkönyvesként, így lekurtítottam, meg elvágtam Areznál a történetszálat. Tehát az első könyv nagyjából a fele, ha nem a harmada annak ahová szerettem volna eredetileg eljutni.

Az értékelésemben már olvashattad, hogy nagy kedvencem lett Sun és Arez. Van-e kedvenc szereplőd, akivel könnyebben tudtál azonosulni? És melyik karaktert volt a legnehezebb megírni?

Mindenkivel tudok azonosulni, mivel mindegyik belőlem született. Nem okoz gondot, hogy a helyükbe képzeljem magam. Az a nehéz, hogy kifejezzem, mit is éreznek igazán és ezt az olvasó által is elfogadható módon tálaljam. A legkeményebb dió, akivel volt, hogy vért izzadtam, az Sun karaktere. Borzasztóan nehéz ellavírozni benne úgy, hogy valamennyire szerethető is legyen meg érthető is. Sun egy ártatlan és kedves lány, aki bizonyos okok miatt örömét leli mások szenvedésében. Olyasmi, mintha egyszerre lenne a szörnyeteg és az áldozat is egy személyben. Őt nagyon nehéz jól megfogni. Nem akartam egy vérszomjas állatnak ábrázolni, de azt sem szerettem volna, ha a megtestesült jóságos angyal lenne, aki mindig helyesen akar cselekedni. Egyébként félve a rossz fogadtatástól, ki is vettem belőle egy gyilkosságot, amit elkövetett. De ki tudja, legközelebb már talán bátrabb leszek vele kapcsolatban.

A kedvenc karakterem Deron. Belőle bármennyit tudnék írni. Imádok a jellemfejlődésén dolgozni, és megfogalmazni a vívódásait. Szeretem, hogy a legváratlanabb helyzetekben cselekszik helyesen és a látszat ellenére nagyon is nagy szíve van. Az első részben még nem tudta nagyon megmutatni magát, de ezt a másodikban pótolni fogom, hiszen az alapvetően róla fog szólni.

Nem csináltam titkot belőle, hogy nagyon nehéz helyzetbe hoztál olvasóként a történet végére. És biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok így vele egyedül. Ott fog folytatódni a következő kötet, ahol a mostani véget ért? Illetve mennyire volt szándékos ez a nagyon pimasz, de felettébb izgalmas lezárása az első kötetnek?

Rögtönzés volt a függővég. Én ott akartam elvágni, hogy Arez átlép a másik világba. De a kedvesem szólt, hogy csináljak rendes lezárást neki, így előrehoztam pár várható dolgot, mint egyfajta kedvcsinálót. Ahogy írtam, ez egy feldarabolt első rész számomra, tehát igen. Onnan folytatódik, ahol abbamaradt az első rész.

Mivel ez egy sorozat első része, hány kötetesre szánod a történetet? Mikor várhatjuk az újabb részt?

Már szerkesztés alatt van a folytatás, ami Sunderon - Az Ördög Szíve címet fogja viselni. A kézirat kész, már csak olvasóbaráttá kell tenni, vagyis következetesen felfűzni a különböző szálakat és történéseket. Kiszűrni a logikai bakikat szépítgetni a leírásokat stb. Nehéz meló, de tudom, hogy megéri, mert ezt a részt sokkal jobban szerettem, mint az első részt és reménykedem, hogy az olvasóknak is jobban fog tetszeni.

Eredetileg 6 részesre terveztem, de most elgondolkodtam, hogy lezárom a következő, vagyis a 3. résszel, ami után pihenhetek egy nagyot és az sem lenne gond, ha esetleg nem tudnám folytatni. Túl sok időt vesz el ez a fajta írásmód, én meg már nem tudok annyi időt és energiát biztosítani az írásnak, mint szeretnék. Egy ilyen sztori megírásához pedig körülbelül kötelező magamra zárni az ajtót hónapokra és nyakig belemerülni, hogy mindent átláthassak. Emellett a különlegessége ennek a könyvnek, hogy csak éjjel lehet jól írni. Igazi éjszakai történet.

Térjünk vissza kicsit a megjelenéshez. Hogy fogadták a családtagok, barátok, esetleg munkatársak, hogy könyved jelent meg?

Örültek neki és büszkék voltak. A legtöbbjük nem jutott messzire az oldalszámokban, hiszen azért ez a történet nem a ”munka után olvasok egy kicsit belőle” könyv. Ellenkezőleg. Ehhez nagyon kell figyelni. Könnyen elveszik benne az ember, de voltak meglepetések és sok pozitív visszajelzés is.

Gondolkodtál-e már azon, hogy más műfajban is kipróbálod magad? Ha igen, milyen témában írnál?

Sokfajta történet porosodik a gépemen, amik átírásra aztán megjelenésre várnak. Van romantikus-erotikus sztorim néhány bűnözővel meg őrülttel, valamint iskolai életről is írtam, ami az ifjúsági korosztálynak szól. Ezek egy jó nagy maffiauniverzumhoz tartoznak. Talán 20 kötetet is kitehetnek. Ők a szívem másik csücskében laknak Sunék mellett. Én szeretem őket, de a publikum nem tudom, hogyan fogadná ezeket a történeteket. Sokszor megpróbáltam már felhúzni őket a mostani szintemre, talán egyszer sikerül. Terv az mindig rengeteg van, a kivitelezés nem mindig sikerül. Mert ha nincs ihlet, mármint azaz igazán jó ihlet, akkor azt nem osztom meg a publikummal. Ami számomra nem tökéletes, az nem mehet nyomtatásba és legfőképpen nem kérhetek érte pénzt.

Az idei év finoman szólva sem kíméli a világot. A járvány már egyszer az otthonaink falai közé kényszerített minket. Te hogyan élted meg ezt az időszakot? Illetve, most az újra fellobbanás szakasza mennyire hat rád? Tudsz-e írni ettől függetlenül? Kihatással van-e egyáltalán az alkotói munkásságodra?

Nem zavar az alkotásban. Valószínűleg úgy éltem, élem meg, ahogy mindenki más. Zavar és feszélyez, jó lenne túl lenni rajta. Nem a legjobban, de mentségemre szolgáljon, hogy nem nagyon szoktam unatkozni, hiszen a fejemben ott várnak a szereplőim, akik alig várják, hogy folytassam a történetüket.

És végezetül, milyen további terveid vannak könyvek terén? Esetleg találkozhatnak-e veled az olvasók, majd ha a világi körülmények megengedik egy dedikálás erejéig?

Persze, tervezek majd egy közönségtalálkozót valamikor a 2. rész megjelenése után, ha lecsengett ez a borzalom. J

További sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!

Sunderon - Az ördög vére című kötete, pedig megvásárolhatjátok az Underground Kiadó weboldalán!

Írta: NiKy