Alice Walker - Az öröm titkának őrzői

 „A nő nem az élet fája? Őt nem feszítették keresztre? Nem egy olyan korban, amire már senki sem emlékszik, hanem most, naponta, a föld számos országában?”

Először is szeretném megköszönni az Európa Könyvkiadónak a könyvet, hogy lehetővé tette a számomra, hogy olvashassam a könyvet, még akkor is, ha témáját tekintve igen fájdalmas volt a számomra.

Az írónő munkásságáról már hallottam és többször is olvastam róla szóló cikkeket. Ezért mikor megláttam, hogy magyar fordításban is megjelennek művei, nagyon megörültem és vártam a lehetőséget, hogy kézbe vehessem. Annyit érdemes tudnotok, hogy nem csak alkotóként kiemelkedő a személye, hiszen ő az első afroamerikai nő, aki 1983 –ban Pulitzer- díjat nyert szépirodalmi témakörben. Alice Walker a mai napig aktivistaként, tanárként és a közéletben szerepet vállaló értelmiségiként is kiemelkedő színfoltja az amerikai kultúrának. Alkotásaival és szereplései alkalmával is folyamatosan az egyenlőtlenségek, az elnyomások és a nélkülözések ellen lép fel. Számomra követendő példakép, ha őszinte akarok lenni.

 A kötetre borítója alapján is külön figyelmet fordítottam- még valamikor az év elején - és nagyon boldog voltam, mikor végül beszereztem, mert valami szemet kápráztató, legalább is a számomra. A fenti idézetet pedig azért választottam, mert minden benne van, amit a témáról tömören gondolok és érzek. Mikor elolvastam a fülszöveget cseppet ledöbbentem, mert bár sejtettem, hogy súlyos tematikával találkozom, de a mélysége fojtogatóan hatott rám és úgy gondolom, hogy sokáig velem marad gondolataimban.

A kötet több szemszögből íródott. Minden karakternek megvan a maga fájdalma és egy bizonyos bűne, melyről, ha szeretnének se tudnának megfeledkezni.  A fülszövegben olvasható, hogy a könyv Tashiról szól, egy női beavatási szertartáson átesett olinka lányról, akit férje magával vitt az Egyesült Államokba. Női beavatási szertartás egy barbár nézetteken alapuló folyamat, mely a mai világunkban is még legalább kétszázmillió nőnek és kislánynak okoz állandó fájdalmat, a szülési szövődményekről nem beszélve. Az alapvető testi öröm pedig már harmadlagos, hiszen ezáltal teljesen megfosztottként kell leélniük a hátralévő életüket. Tashi beleőrül a tudatba, hogy a félre értelmezett hitből és hűségből önként vetette alá magát teste megcsonkításának, ami miatt később fia agykárosodással születik.

A történet számomra különleges, mert az írónő lendületesen és választékosan adja át gondolatait olvasójának. A karakterek, bár nincsenek teljesen kidolgozva, mégsem éreztem ennek hiányát, hiszen a cselekmény kárpótolt.

A most leírtaknak semmi köze nincs egy politikai felfogáshoz sem, csupán, mint szabad nő írom le a gondolataimat. Teszem ezt úgy, hogy tisztában vagyok vele, lesz, aki nem fog velem egyetérteni és talán dühöt is ki fogok váltani, de akkor is meg kell, hogy tegyem.

Mint láthatjátok, nem egy könnyű, vidám olvasmányról írom most a véleményemet, ami ha nem is közvetlenül, de igaz történeten alapul. Hiszen azt gondolnám, én naiv, hogy a XXI. század elején már nem találkozhatunk ilyen barbár, tudatlan viselkedésformával. Vállalom a kijelentéseim következményeit, de leendő egészségügyi hallgatói szemmel nézve, de akár nőként is írhatom, hogy egyáltalán nem tartom intelligens és a következményeket ismerő hagyománynak. Hogy fordulhat elő még ilyesmi az internet korában? Nos, erre van egy elméletem.

A Nő azért, mert fizikailag nem olyan erővel rendelkezik, mint egy férfi, még nem eszköz és nem alattvaló, vagy szolga. A nő az élet fája, ahogy azt az értékelésem elején is írtam. Ahogy a férfi, úgy a szebbik nem is kell a szaporodáshoz, - nem elhanyagolható nézőpont, hogy az utód neveléshez is- és számos más területen is szükségünk van egymásra. Amit a világ történelme „hurcol a vállán” azt elfeledni nem lehet. Azt a mocskot és szennyet, semmilyen tett nem mossa tisztára, de ennek a jelenben és a jövőben nem kell így lennie. Tehát az egyenlőség a nemek között nem egy eldöntendő kérdés, hanem alapvető, születésünkkor ránk ruházott jog, és senki ezt felül nem írhatja. Sem elnyomáson és más ember fájdalmán nyerészkedő vallási nézetekből adódóan, sem etnikai, vagy politikai felfogásból eredően. A hölgyek sem nem jobbak, vagy nem rosszabbak a férfiaknál, csupán más funkciókkal rendelkeznek. Hiszen érzünk, reménykedünk, vágyunk és érezzük a fájdalmat, veszteséget. De ugyanúgy mindent megteszünk a családért, a társadalomért. Nem kötelességünk a szülés, de mivel biológiailag belénk van kódolva, sokan élnek ezzel a csodával. Ma már nem fontos, hogy ki milyen erővel bír, ami a fizikai elméletet illeti, de lelkileg vagyunk olyan erősek, mint a másik nem, sőt némely női típusok sorsuktól függően elképesztő terhet képesek cipelni.

A véleményem nem a feminizmusból ered, hanem az emberi elnyomás és kínzás ellen íródott. Ugyanúgy nem viselem el, ha férfit bántanak, nemhogy gyermeket vagy nőt. A hagyomány tisztelete, csak akkor megfontolandó, ha nem árt senkinek. Meglátásom szerint az ember nemtől függetlenül a legszebb és egyben legpusztítóbb élőlény, mely ezen a bolygón kialakult.

Ahogy születünk ajándék. A rendellenségen, ha módunkban áll segíteni kell, de egy funkcióját betöltött szerv eltávolítása kegyetlen és barbár módszer.  Hiszem, hogy az oktatás magasszinten tartásával és a minél több országba és világba eljutó információkkal tudjuk segíteni azon népek „sérültjeit”, akik atavisztikus hitrendszerük miatt másokat egy életre megnyomorítanak és kihasználnak. Igen, ez a kihasználás egy formája, hiszen a régi nézetek másokra való kényszerítése, akár belenevelése a szememben elfogadhatatlan és szerencsére egyre több ember szemében is. A testünk ajándék, bánjunk vele úgy, ahogy megérdemli. Együnk minél egészségesebben, sportoljunk és ha megtehetjük, sokszor vizsgáltassuk ki magunkat. De amihez nem kell semmi, az a tisztelet. Tiszteld magad és másokat, hogy egy békés és minőségi életet élhess amennyire csak lehetséges!!

Ez az idézet a kötetből szintén kiemelést érdemel. Nézzétek csak!

„(…) az emberi együttérzés és az emberi kegyetlenség egyforma mennyiségben van jelen a világban, és rajtunk, minden egyes emberen múlik, merre billen a mérleg nyelve.”

Ez a történet számomra nagyon fájdalmas pofon volt és hiszem, hogy sokan megfogjátok érteni miért is írtam le ezen sorokat. Azt hiszem a lelkem üvöltését és sírását még egy darabig magamban fogom érezni, hiszen ezt az értékelést is könnyezve írtam le.

Ajánlom a könyvet minden nőnek, férfinak, tehát nemtől és életkortól függetlenül. Ha csak egyszer is, de olvasd el és értsd meg az üzenetét! Mert, bár nem fogsz jól szórakozni olvasásod folyamán, de a témáról mindenkinek tudnia kell vagy illene!

Köszönöm, hogy elolvastad ezt az értékelést. Ha van gondolatod a témával kapcsolatban kérlek, oszd meg velem a blog hozzászólási funkciójánál!

Amennyiben érdekel a könyv az Európa Könyvkiadó oldalán meg tudod venni.

Írta: NiKy