Andri Snær Magnason - Időről és vízről

 

„Egyszer minden eltűnik, nem menekül,

elmúlik, vége lesz, vesztébe zuhan.

Életed is csak mindhiába suhan,

mintha meg se történt volna legvégül.”

Pár évvel ezelőtt egy akkori kedves „barátnőm” mesélt egy könyvről, amely elsőre behatárolhatatlan műfajilag, de szerinte kiemelkedő belső tartalmát tekintve. Először nem értettem bevallom őszintén, hogy mi különleges lehet egy olyan tematikát felölelő könyvben, amely ismételten felhívja a figyelmet, egy aktuális környezeti katasztrófára. Mint kiderült ennek a kötetnek elsődleges témaköre a klímaváltozás, valamint az emberiség által okozott károk bemutatása különböző oldalakról. Be kell, hogy valljam nem voltam lenyűgözve az első pillanatokban, ugyanis nem kedvelem azon kiadványokat, környezetvédőket, akik a hétköznapi ember küszöbén kolompolnak, hogy változtatni kell. Tudom, ez kissé durván és negatívan hangzik, de ha belegondolunk abba, hogy azokról, akik ezeket az alkotásokat kézbe veszik, többnyire feltételezhető, hogy környezettudatos szemlélettel élik az életüket, - de mindenképpen nyitottak a tematikára -, és miután kiolvasták ezt a könyvet, még rosszabbul fogják érezni magukat, mint előtte. Miközben valószínű, hogy az ökológiai lábnyomuk igen elenyésző az átlaghoz képest, és azok a vállalatok, gyárak, üzletemberek, akik valóban sok kárt okoznak, tehát élen járnak a környezetszennyezésben, vígan folytatják tevékenységüket. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert bár tisztában vagyok azzal, hogy egy ilyen típusú könyv mindenkinek szól, mégis fullasztó és nyomasztó az érzés, miszerint például én közembereként mindent megteszek, hogy csökkentsem a károkat a magam módján, mégis a világ rohamos léptekkel gázol át rajtam és a velem hasonszőrű embereken. Tehát a kezdeti kételkedésem adott volt, aztán el is feledkeztem erről a könyvről, hiszen sehol nem tudtam beszerezni, egyszerűen nem lehetett kapni. Míg végül egy kedves ismerősöm által kézbe vehettem.

Az első ellenérzésemet leküzdve furcsa élményben volt részem, ugyanis a szerző a felmenői életéből, valamint a munkásságából, különböző utazások élményeiből merítkezik. Ebben a katyvaszban először nem is tűnt fel az az egyedi szerkezet, ami tulajdonképpen olyan különlegessé teszi ezt a könyvet.

Tudományos, ismeretközlő irodalom? Igen, talán kicsit. Családtörténet? Nem mondanám. Szépirodalmi alkotás? Nem feltétlen. Talán elmondható, hogy mind a három egyszerre, bár szerkezetileg kissé kaotikus a rendszerezése, mégis jól összefüggő és könnyen értelmezhető.

Ilyen kötettel még nem találkoztam, ezt el kell, hogy ismerjem, ezért szinte rögtön egymás után kétszer is elolvastam.

„Rengeteg energiát pazaroltunk végleges dolgokra, háborúkra és fegyverekre, vagy hogy eljussunk a Holdra. A Manhattan – terv során sok ezer embert küldtek a sivatagba, hogy éjszakába nyúlóan dolgozzanak, nyári és karácsonyi szabadság nélkül, míg el nem érik a célt, az atombomba elkészítését. Akkor miért ne lehetne ezt megtenni a bolygóért, valami jó célért? Ha a politikusok valóban felfognák, miről van szó, valami ilyesmivel állnának elő. Hány embernek kell dolgoznia az éghajlati válság megoldásán? Még egymillió ember sem sok, ha a Föld jövője forog kockán.”

Andri Snær Magnason (1973. 07.17, Reykjavík) izlandi származású író, környezetvédő és nem utolsó sorban rendező. Számos regény, vers vagy éppen színházdarab köthető nevéhez, amelyek közül jó néhány alkotását több mint 30 országban adták ki, vagy rendezték meg. Izland egyik legsokoldalúbb szerzőjeként tartják számon. Érdemes rápillantani weboldalára, ahol sok érdekességet olvashat az érdeklődő.

Andri Snær Magnason - Időről és vízről című könyve 2021-ben jelent meg kis hazánkban a Gondolat Kiadó jóvoltából. A kötet egyszerű, de annál kijózanítóbb érzést kölcsönöz borítóképével, amelyet Környei Anikó tervezett. Csak rá kell pillantani és megteszi hatását, ebben biztos vagyok.

Kép: NiKy m.i.

Mint fentebb már említettem, a kötet számos oldalról mutatja be a klímaváltozás, valamint a környezetszennyezés eltérő ágazatait. Talán elsőre nem tűnhet szokatlannak ez a tematika, elvégre nem az első és nem is az utolsó kiadvány, amely ezekkel a fajsúlyos problémákkal foglalkozik, mégis érdemes kézbe venni, ugyanis a szerző saját felmenői életéből merítkezve, valamint a munkája során megélt, vagy meg nem élt eseményekből, a történelem katasztrófáin át tükröt tart az olvasó elé, amelyben nem önmagunk szépségét pillanthatjuk meg.

Szeretnélek egy kezdetleges játékra meginvitálni ismételten. Kérlek, hogy helyezz magad elé egy tükröt, mindegy mekkora és az sem fontos, hogy mennyi látszódik belőled. Kérlek, hogy nézz bele! Mit látsz? Jó esetben önmagadat, az arcodat, a szemeidet, orrodat, ajkaidat. Aztán hajolj kicsit közelebb és néz mélyen a saját szemedbe. Mit tapasztalsz? Igen, jól érzékeled, a szemed sötétebbnek fog tűnni, de valószínű egészséges a bőröd színe, a szemeid élénken csillognak és viszonylag elégedett is lehetsz látványoddal. És most csukd be a szemed, kissé lazulj bele az imént látottakban. Most pedig lásd magadat harminc év múlva, amikor a környezetszennyezés megtette hatását. Nincs tiszta levegő, amely az életed alap pillére, nincs tiszta ivóvíz, csak valami mesterségesen előállított lötty, amitől fáj rendszeresen a gyomrod. A meleg elviselhetetlen, vagy éppen olyan hideg van, hogy nem tudsz elég meleg ruhát magadra venni, hogy ne fázz folyton. A világ rendje felborult. Az állatok tömegesen pusztulnak ki, a növények ehetetlenné válnak, az emberek egyre agresszívabbak. Most kérlek, hogy nyisd ki a szemed! Újra önmagadat látod, de a szemed már nem ugyan az. Mi változott?

Nos, ez a játék – ahogy tőlem már megszokhattátok – arra szolgált, hogy kis ízelítőt mutassak a jövőnkről. Ez a könyv erre hívja fel a figyelmet elsődlegesen.

„Olyan időket élünk, amikor egyetlen ember is képes feltalálni egy meteorzápornak megfelelő bombát, és egyetlen divathullám egyet jelenthet az állatvilágon belül pusztító járvánnyal.”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva nehezen tudom behatárolni, hogyan is lehetne ezt a könyvet megfelelően bemutatni, hiszen nagyon sokrétű és rengeteg információval szolgál. Ez az összetettség számomra rendkívül érdekessé tette ezt az utazást, hiszen hol egy család nagyszülői ágáról olvashattam anekdotákat, hol vulkánok kitörésében vagy éppen egy nép – jelen esetben Kína – kommunista szemléletén elmélkedhettem a magam módján.

A számomra is legfontosabb problémát mindenképpen ki szeretném emelni, ez pedig nem más, mint a tengerek és óceánok CO2 elnyelése. Köztudott, hogy jelen pillanatban a szén-dioxid kb. 30% -át nyeli el ez a hatalmas víztömeg, amely az emberiség életében rendkívül fontos. Ellenben a környezetbe kibocsájtott salak, szemét olyan mértékben rongálja a természetet, hogy a klímaváltozás által súlyos tragédiák elé nézünk nagyon hamarosan. A tengerek, óceánok savasodásával szembenézni nem kis bátorság kérdése, a következményekkel pedig egyenesen lehetetlen.

De ezen kívül szó esik az állatok tömeges kipusztulásáról, a gleccserek olvadásáról, az emelkedő tengerszintről is. Olyan súlyos katasztrófákról olvashatunk, amelyek önmagukban is nagy veszélyt hordoznak a jövő nemzedékének életére nézve, nemhogy együttesen. Ha az a célja az emberiségnek, hogy végül ne legyen hol laknia az utókornak, akkor nyugodtan folytathatja mindenki a mostani életét, de ezzel a szemlélettel egyenes arányban alá is írják gyermekeik halálos ítéletét. Ezért igaznak vélem a következő gondolatot: ”Belőled sarjadt magod gyümölcsének érése, és rajtad áll elmúlásának jövőképe.”

„Ha az ember mindig arra gondolna, hogy mi történhet, akkor sosem csinálna semmit.”

Úgy gondolom, hogy bár rohamosan csökken az az időkeret, amelyet a változásra fordíthatunk, mégis érdemes lenne pár fontos területet átgondolnunk.

Négy fő kérdést és megoldást kell megvizsgálnunk:

1. Az élelmiszer – pazarlás megszüntetése és a táplálkozási szokások megváltoztatása, modernizálása
2. Az erdők védelme, erdőtelepítés, a mocsarak és őserdők helyreállítása
3. Átállás a nap – és szélenergiára, illetve a közlekedési eszközök elektromosítása
4. A nők szerepvállalásának növelése

Kép: NiKy m.i.

Számomra kiemelkedőnek bizonyultak a dalai lámával folytatott beszélgetések, amelyek mind a két esetben olyan mély, mégis átfogó üzeneteket adnak át, amelyek elemeiben rendítik meg az olvasó lelkét, ebben bizonyos vagyok.

„- Az önzés a természetünkben van. Ha az ember nem törődik magával, akkor ki más? Ezért hát természetes, normális és reális, hogy mindenki törődjön magával. De ha mások kárára tesszük, az helytelen. Mindenkinek joga van a boldog élethez. Szociális állatfaj vagyunk. Hozzáállásunk és cselekedeteink közvetlenül befolyásolják mások boldogságát. Ezért a gyakorlatban is szeretetet és gondoskodást kell tanúsítanunk, mások jólétét kell szem előtt tartanunk. Ugye, a gyerek tanul és érik, a képességei napról napra, évről évre bővülnek. A gyerek szellemi képességeit fejlesztjük és eddzük, de a szeretetét, a szív jóságát miért nem? Ha eddzük a szívet, az hasonlóképpen napról napra, hónapról hónapra növekedni tud.”

Talán kicsit jó hasonlat, ahogy Kína bekebelezte Tibetet anno, úgy tűnteti el az ember a Föld által nyújtott csodákat. Drasztikus és nem feltétlen elfogadható példa, de így könnyebben elképzelhető, hogy a mértékletességet elfelejtve mit művelünk a lakóhelyünkkel.

Összességében úgy gondolom, hogy valóban nagyon egyedi könyvet vehettem kézbe. A történetek érdekessége mellett az elszórtan fellelhető képek is hozzátettek a különleges élményhez. Ezek a fotók kiragadott eseményeket, családtagokat vagy éppen környezeti képeket mutatnak meg, amelyek által közelebb érezhetjük magunkat Izland csodás világához, a tengerek végtelenjéhez vagy éppen egy jegesmedve pihenéséhez.

Valóban értékes a könyv a maga nemében és talán nem is olyan lehangoló, mint azt elsőre hittem. A téma továbbra is fajsúlyos marad, de számos ötlettel szolgál ahhoz, hogy mit tehetünk még a magunk erejéből. Ugyan egy ember nem a világ, de egy hangos kiáltás számos másik lélek hívóüzenete lehet.

Mivel a boltok polcain nem lelhető fel ez a kötet, ezért csak remélni merem, hogy idővel, egy másodnyomást megélve, ismét bárki kézbe veheti majd a könyvet. És ezt az üzenetet érdemes átgondolnunk: „A szavak hatnak az érzelmeinkre. A szavak lehetővé teszik, hogy megfogalmazzuk, hogyan érezzük magunkat, és leírjuk, mi rejlik a keblünkben. A szavak korábban láthatatlan történéseket is meg tudnak ragadni és keretbe tudnak foglalni.”

Írta: NiKy