Angela Murinai - 10 okom a haragra

 

„Minden ember vágyik arra, hogy hatalma legyen. Elsősorban a saját élete fölött, ez egyetemes jogunk, ám vannak olyanok, akik mások fölött is szeretnek hatalmat gyakorolni. Ettől erősnek gondolják magukat, különbnek azoknál, akikkel rendelkezhetnek.”

A patriarchális társadalom egy fogalom, amelyről tudjuk, hogy létezik – hiszen benne élünk – mégis a köztudatban csupán egy közhely, amelynek hallatán csak igen kevés emberben kondul meg az a bizonyos vészharag. Pedig ennek a fogalomnak súlyos következményei, talán fogalmazhatnék úgy is, hogy fullasztó elvárásai vannak az átlagemberre nézve, hiszen megkülönbözteti a nőt és a férfit, mint fajunk két létfenntartó nemét. Mondhatnánk, hogy ez milyen jó és szűkebb értelemben az is, elvégre nőkből és férfiakból tevődik össze jó esetben egy társadalmi szféra, mégis vajmi kevés köze van a biológiai értelembe vett nemi elhatárolódásnak mindehhez. De, akkor miről is van szó? Nos, nem hiszem, hogy túl nagy meglepetést fogok okozni azzal a ténnyel, miszerint ez az elkülönítés tulajdonképpen egy vezető - beosztott, vagy úr és rabszolga kapcsolat fogalmával vetekszik. Elsőre talán túl drámainak hangzik ez a két példa, pedig az átlagot tekintve talán még csak a felszínét kapargatom mindannak, amit valójában jelent.

A köz embere többnyire nem foglalkozik a gender tényével, létezésével, -sokan azt se tudják eszik-e vagy isszák az adott fogalmat –, mégis egy létező, a XXI. századra önálló „életre” keltett irányzattá vált, amely egyesekben mély sebeket, míg másokban beteges örömöket hozott felszínre. Mindenkinek egyéni joga eldönteni, hogy miként érzi jól magát saját bőrében egészen addig, míg másnak nem okoz vele sérülést. Ahogy mondani szoktam, ahány csillag van az égen, annyi különleges lélek él a Földön. Hiszen sem külsőleg, sem belsőleg nincs két egyforma ember. Eltérünk bőrünk színe, gondolkodásunk vagy éppen hitünk tekintetében. Akkor a nemek közötti különbözőség is egy meghatározott része a természetnek. A nők fizikuma gyengébbnek minősül születésüktől kezdve, ám többnyire akaratuk és kitartásuk ezt bőven ellensúlyozza. A férfiak adottságai a testi erőben mutatkoznak meg elsődlegesen. Kitartásuk egyéntől függő, mint a hölgyek esetében is, mégis a társadalmi szerepkör legtöbbször egy eltorzított életképet ad mindenkinek. Szó szerint alkalmazva a gyengébbik nem fogalmát, miszerint a nők alacsonyabb szinten állnak a hímekhez képest, mindezt egyetlen eltérés miatt kikövetkeztetve. Érdekes nem?

Hogy miért is fontos ezt kiemeli? Azért, mert az értékelésem elején említett társadalmi struktúra nem nézi jó szemmel, hogy a nemek között lévő elhatárolódás csupán egy apró tényen alapul. A testünk nem egyforma, ellenben jól passzol és az evolúció világában kiegészíti egymást, mióta világunk létezik. Ha két eltérő, mégis egymáshoz tökéletesen passzoló lelket kívánunk eltorzítani, annak egy beteges, sokszor az erőszakig elmenő lecsapódása mutatkozik meg, melytől mind a két fél szenved.

Ez a hosszú bekezdés egy apró színfoltja a mostani olvasásomnak, amelyben Angela Murinai – 10 okom a haragra című ismeretközlő könyvét vettem górcső alá. A kötet 2021-ben jelent meg a hazai piacon a Tea Kiadó gondozásának köszönhetően. A borító, mint oly sokszor, most is igen kifejezőre sikerült. A maga provokatív stílusával már az első percektől fogva óva inti az leendő olvasóját, miszerint a belső tartalommal jó lesz vigyázni, itt bizony egy komoly, dühös nő soraival fog mindenki találkozni. És bizony ez valóban így is van, hiszen az írónő 10+1 okot sorol fel, amelyeket külön, fő fejezetekre bontva tárgyal ki.

Kép: NiKy m.i.

Angela Murinai neve ismerősen csenghet, hiszen Gumiszoba című oldalán számos fontos és értékes írást oszt meg az érdeklődőkkel. Posztjaiból kitűnik a segítő szándék és az a hihetetlen energia, amelyet a nők elnyomása elleni harcba belefektet. Ha érdekel, kövesd őt Facebook illetve blog oldalain.

Valamint ajánlom figyelmedben, márciusban az ország több pontján is meghallgatható könyvbemutatóit, ahol úgy hiszem, hogy számos érdekességet fogunk hallani, látni. Én ott leszek, remélem ti is! 

Helyszínek: Budapest és Kecskemét

Tudom, hogy elsőre úgy tűnik, hogy egy érzelmileg kimerült asszony irodalmi szférába hozott hisztijét vetette papírra, és talán egyet is értenék, ha:

- Nem lenne minden egyes pontja az én életemben is jelen egy bizonyos meghatározott szinten.

- Nem tudnám, hogy több ezer nő van kitéve az erőszak különböző formáinak még itt hazánkban is nap, mint nap, úgy, hogy a legtöbb esetben egy családtag vagy közeli hozzátartozó, férj követi el ezeket a bűnöket.

- Nem látnám, hogy próbálják az aktuális politikusaink a négy fal közé szorítani a hölgyeket, miszerint a három vagy több gyerek alap és kötelesség, ahogy a férfiaknál a katonaság lenne.

- Nem tapasztalnám, hogy a mai fiatalok milyen irányba vannak terelve, hogy később utánpótlásai legyenek a mostani szülőknek, nagyszülőknek majd és szolgálják azt a „Rendet”, amely minden eszközzel nő gyűlölő nézeteivel mérgezi a társadalmi szférákat az oly –általam gyűlölt – tévé reklámjain vagy minősíthetetlen talk show-in keresztül.

„[…] milyen kíméletlenül dolgozik a média minden egyes pillanatban, még egy mesefilm szünetében is azon, hogy kimossa az emberek agyából az ép gondolatokat. Azon, hogy elfelejtesse velünk, kik vagyunk, mit akarunk. Azon, hogy a gyerekeinket engedelmes, jó szolgákká tegye, akik, hogy mire majd felnőnek, ne is emlékezzenek arra, kik is lehetnének ahelyett, akikké eddigre válnak. Miközben látszólag egy visszérkrém vagy köhögéscsillapító reklámját nézi az ember, aközben is arról kap információkat, hogy mi dolga van őneki a világban nőként és/vagy férfiként.”

Napestig sorolhatnám a saját indokaimat is, és én még csak dühös sem vagyok. Ellenben annál inkább eltökélt, hogy segítsem a nőtársaimat. Mert igen, ez a könyv egy hatalmas segítség még a férfiaknak is bizonyos szinten. Természetesen nem minden férfi alkalmaz verbális vagy nonverbális bántalmazást asszonyán, ahogy szintén nem minden szülő neveli úgy gyermekét, hogy az érzelmek megélése szégyen és bűn. De sajnos a nagy átlag igen és pont ezért is íródott meg eme könyv.

Az írónő rávilágít arra, hogy sokszor észre sem vesszük, hogy milyen sérüléseket kapunk, okozunk akaratlanul is másoknak vagy éppen miért ér egyeseket alapvetően megaláztatás nemtől függetlenül. A társadalmi elvárás hatalmas nyomást mér a mai hétköznapi emberekre, hiszen mindenki szeretne tartozni valakihez vagy egy csoporthoz éppen. Nem jó kilógni, hiszen nem csupán meg nem értettséget, hanem sok esetben zaklatást és bántalmazást eredményezhet. Ellenben szerencsére nem egy olyan szervezet létezik, ahol azért dolgoznak nők és igen, férfiak is, hogy felnyissák a közember figyelmét az adott diktatórikus kényszerre.

De vajon miért jó egy adott kormánynak, hogy a nők elnyomásban élik a mindennapjaikat? Miért fontos bárkinek is, hogy alá és fölérendeltség alakuljon ki a két nem között? Nos, szerintem erre ez az idézet a tökéletes válasz:

„[…] a társadalmak a nők ingyen munkájából tartják fenn magukat. A nők végzik a biológiai fenntartást, a gondoskodási munkákat, közben pedig a háttérben élnek gyakran elnyomva és megfélemlítve, vagy ha nem is úgy, de a társadalmi tanításnak köszönhetően önként nyomva el tehetségüket és inspirációikat.”

A „REND” mindenkit feltett szándékkal kíván azonos meder felé hajtani. Pontos elvárásokkal neveli ki az utódokat, akik sokszor saját zavartságukat is belső frusztrációként élik meg. Az urak nem egyszer hallhatják, hogy férfi nem sír, nem mondhatja el belső fájdalmát, tehát nem érez. Hiszen milyen férfi az olyan, aki úgy viselkedik, mint egy LÁNY. Ahogy a leánykák sem viselkedhetnek úgy, mint a FIÚK, csak csendesen, mindent eltűrve babázzanak. Jól látható, hogy a nemi elhatárolódás már szinte az anyatejjel szívódik a következő nemzedékbe, hogy aztán felnőttként ezt a mintázatot adják tovább gyermekeiknek. 

Kép: NiKy m.i.

„Iskolában tanítják! Mi ez, ha nem tudatos elbutítása, beprogramozása az embereknek? Aztán meg sírunk kórusban, hogy nem működnek a párkapcsolatok. Most komolyan, ha ilyen módszeresen választjuk szét egymástól a két nemet, akkor milyen alapon képzeljük azt, hogy ők majd egy ponton mégis találkozni fognak, és még meg is értik egymást? Én teljesen biztos vagyok abban, hogy e nélkül az ostobaság nélkül, amit a gender belénk ver, sokkal több boldog ember és boldog pár volna. Hiszen a férfiak is érzésekkel születnek, és a nők fejében is van agy, nem? A genderelmélet az állítja, hogy ezek a sztereotípiák nem alapozhatók meg a biológiával, nem vezethetők vissza genetikai okokra, hanem valaki egyszerűen kitalálta azokat, aztán elterjedtek, és ma már a fiúk megtanulják elleplezni az érzéseiket, a lányokat pedig leveri a víz egy komolyabb matekpélda előtt. Ha egy férfi vagy egy nő a nemének megfelelő viselkedési formát hozza, akkor annak leginkább a tanult minták az okai, nem pedig a testfelépítése vagy a hormonjai. Ezeket a szerepeket, elvárásokat, szokásokat, más szóval a gendert már a születésünk utáni első percben elkezdjük tanulni azzal, hogy milyen visszajelzéseket ad rólunk a külvilág – leginkább a szüleink.”

Tudattalanul éljük a mindennapokat, talán nem is észleljük igazán, hogy valami nem stimmel a nemek közötti jogeloszlással, vagy akár egyenlőséggel, hiszen „demokratikus” ország gyermekei vagyunk, akik „büszkék” lehetnek jelenükre. Egy olyan néphez tartozunk, ahol az elnyomás fogalma az anyatejjel szívódott belénk nemzedékről nemzedékre, de mivel ez így nincs a köztudatban, nagyon kevesen értik meg mennyire látszat, amit látnak a közszolgálati csatornákon, és, hogy nem abban a világban élünk, ahol a hírmondó az igazat közvetíti a nézők felé. Persze az igazság is nagyon képlékeny fogalom, hiszen pont ezért is működik a Rend butítási programja, ami a valóságban valóban végbe is megy legnagyobb bánatomra. Vajon miért is olyan fontos a szabad akarat fogalma és létezése, amely magában foglalja a nemtől és identitástól független, teljeskörű szabad döntést? Semmilyen erőszak, vagy elnyomás nem gátolhatja eme alapvető jogosultságot! Mert bár tény, hogy nemtől függetlenül tanulhatunk vagy akár választhatjuk meg párunkat, az igazság ennél sokkal többrétübb és bonyolult hálózat.

A nők sorsa ma sem eldöntött tény és sok esetben törvénybe foglalt erőszak határozza meg – igen, az abortusz törvényéről írok éppen. De ide tartozik a keresetek aránytalan elosztása, a háztartási munka elvégzése, ahogy a gyermek vagy éppen idős rokonok ellátása is. Ugyanakkor azt gondolom, hogy vannak olyan szakterületek, amelyek akár tetszik, akár nem, a férfiak területe inkább.

 „Nincs olyan, hogy a nők csupán áldozatok, mert gyakran még azt sem teszik meg magukért, amire volnának eszközeik. A patriarchátusban egy nő nem lehet nyertes, lehet azonban az átlagnál jobb pozícióban, és ezt vagy a szerencséjének köszönheti, vagy más nők elnyomásával tudja elérni. Ha nyertesnek érzi magát, akkor valószínűleg ügyesen hozza mindazt, amit a rendszer előír, kellően lead saját elvárásaiból, és teljesíti a vele szemben támasztottakat, és/vagy nagyon szuper társa, családja van, akik között nem érzi annyira fojtogatónak a Rend szorítását. Ő úgy érzi, ez neki jó így, ahogy van.”

Kép: NiKy m.i.

Szubjektíven úgy gondolom, hogy ezt a könyvet mindenkinek a kezébe nyomnám, mert bőven tartalmaz elfedett igazságokat. Mind a két nem szerepkörét figyelembe veszi a szerző, de ténylegesen a nőket helyezi a tematika középpontjába. Hitelesnek érzem a kötet témáját és a felhozott élet példákat is, hiszen többször saját tapasztalatról kapunk részletes információt vagy követhetjük nyomon fejezetről fejezetre az életutakat. Mindezt úgy, hogy egy három gyerekes, fiús anyukáról beszélünk. Ha valaki ezek után megkérdőjelezi a hitelességet, annak ajánlom figyelmébe a könyv több fejezetét is.

Némán fejet hajtok az alkotó előtt, mert nincs bennem düh, de mély bánat igen. És egy nagyon erős akarás, hogy én is segítsek azokon a hölgyeken, akiknek nincs lehetőségük vagy éppen erejük kilépni egy bántalmazó élethelyzetből.

Nagyon különlegesnek gondolom ezt a kötetet, mert bár érinti a külhoni népeket is, de a fő fókusz a magyar társadalmon van. Lépcsőről lépcsőre lépünk, ahogy haladunk előre olvasásunk folyamán, és értjük meg, hogy az adott közeg mennyire romboló és sajnos reményvesztett bizonyos szinten. Bár, amíg élnek köztünk olyan angyalok, mint az írónő is, addig a remény halvány fonákja vezeti útunkat a változás irányába.

Hiszem, hogy mindenki a saját életének kovácsa, ahogyan azt is állítom, hogy a transzgenerációs örökségünk egy életre szóló feladatot ad számunkra. Mert szülessünk funkcionális –ritkább eset – vagy diszfunkcionális családba, a társadalom és aktuális politika tesz róla, hogy ez a batyu nehéz legyen. A felnőttek élete nem olyan csodás, mint gyermekként gondoljuk, pont a fent említett okok miatt is.

Hölgyeim, ha csak annyit tehetünk egymásért, hogy érdekeinktől függetlenül szót emelünk, vagy éppen egy tüntetésen jelen vagyunk, már többet adtunk egymásnak, mint hinné bárki is! Mert igen is egyek vagyunk, a terhek vállalása és a javak élvezete tekintetében is. Hiszem, hogy két egész lélek válik egy tökéletes párrá.

Összességében hasznos és elgondolkodtató könyvet vettem kézbe, amely ismételten a kedvenceim között landolt. Anno volt szerencsém olvasni az alkotó első könyvét, amely megrendített lelkileg, míg eme írása megerősített hitemben. Nőnek lenni nem szégyen, hanem kiváltság és ezzel élni is kell!

Ajánlom a könyvet minden olyan nőtársamnak, aki érzi, hogy nem teszi boldoggá az aktuális élethelyzete, szorult, esetleg bántalmazó közegben kell élnie. De azon Uraknak is a figyelmébe ajánlom, akik érzékenyebbek az átlagnál vagy éppen szeretik annyira női rokonaikat, párjukat, hogy foglalkozzanak eme nagyon fontos témakörökkel. És ez az idézet a legfontosabb: „A választójog és a nők szerepvállalása a politikai közéletben alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy a nők hangja ugyanolyan erősen érvényesüljön. Vagy legalábbis, hogy legyen hangjuk a nőknek is. Leginkább azért, hogy az önmaguk és a gyerekeik védelmével kapcsolatos érdekeiket képviseljék.”

A könyvet ajánlom figyelmedbe! Amennyiben kézbe vennéd, nem kell mást tenned, mint a Libri weboldalán megrendelned!

Írta: NiKy