Haszán Míra - Spicc/pipa

 

„Minden nap egy újabb megoldandó feladat, kihívás. A kérdés az, hogy le tudjuk-e győzni önmagunkat, vagy gyengék módjára a lustaság és önsajnálat karjába menekülünk.”

Az utóbbi években egyre divatosabbá váltak a művész és balett táncosokról szóló könyvek, amelyek közül a legfelkapottabb még mindig az utóbbi. Nem is csoda, hiszen ez egy rendkívül zárt világ, amiről csak néha lebben fel az élet függönye. Akinek van személyes vagy akár közeli rokona, barátja révén közvetett tapasztalata, annak nem kell mesélnem erről a kissé rideg világról. A külső szemlélő számára mindig is egy „távoli” szépség lesz, amely az előadások sikerétől függően válik igazán élettel telivé. A mostani könyv is ezt a különleges világot veszi górcső alá, egy tizenhét éves lány szemszögén keresztül.

Haszán Míra fiatalsága ellenére nagy fába vágta írói tollát, hiszen elsőkönyves szerzőként egy igen fondorlatos, sok idegen szóval ellátott kötetet kívánt átadni leendő olvasóinak. Hogy sikerült –e? Nos, ezt szubjektíven eldönti mindenki maga, ahogy teszem most éppen én is.

Spicc/Pipa című könyve 2021 – ben jelent meg a Móra Kiadó gondozásában. A regény külsőségeit tekintve figyelemfelkeltő a maga egyszerű, de elegáns képi világával. A pasztell színválasztás csak erősíti ezt az eleganciát, amely megadja a kellő hangulatot. A borítótervét és kivitelezését Müller Péter készítette.

Ezt a történetet egy fiatal lány, Iza szemszögéből ismerhetjük meg, akinek nagy álma válna valóra, ha eltáncolhatná „élete” nagy szerepét, Mária hercegnőt, A Diótörőben. Bár minden adottnak látszik életében, hiszen a budapesti Balettintézetben tanul, mégis bizonytalan lelkileg és ez elronthatja a várt felvételit. Vajon mi késztet egy ilyen fiatal növendéket arra, hogy mindent feláldozzon egy szerepért? És miért fontos az álmainkért megtenni a legtöbbet?

„[…] a balett nem egyszerűen tánc, hanem életérzés. Tánc nélkül olyan üres lenne minden.”

Őszintén szólva nem vagyok elégedett és most még finoman fejeztem ki magam. Több problémám is akadt ezzel a történettel, amely egy kis odafigyeléssel kitűnő is lehetett volna. Első körben, amit nehezményezek az a regény rövidsége és ezáltali vázlatossága. Ennek a kötetnek legalább plusz száz oldal kellene ahhoz, hogy egy szép, kerek egész történetté válhasson, ugyanis még azon olvasóknak is kevés lehet az információ, akik „otthonosan” mozognak ebben a világban. Nincsenek szépen kibontva az érzelmi ábrázolások, a karakterek nem fejlődnek, de még csak meg sem ismerjük őket igazán. A szereplők jellemzőit darabosan ugyan össze lehet illeszteni egy felszínes kép kialakításáért, de ezen kívül csak „közlés” formájában van leírva minden, mintha a szerző kijelentő mondatok csokrában lenyomná az olvasó torkán a mondanivalóját, és mint aki jól végezte dolgát, tovább is áll. Szeretném elmondani, hogy ez ebben a formában fullasztó és nagyon zavaró.

A fent említettek tekintetében olyan érzésem volt, mintha egy kötelező olvasmányt rövidített formában vettem volna kézbe, amely arra elegendő, hogy tudomásul vegyem, hogy miről szól a könyv, de ebben a formában semmi szórakoztatót nem találtam benne, pedig úgy gondolom ennek a kiadványnak ez lett volna az elsődleges szándéka.

„Nincs annál férfiasabb, mint amikor a partnered a kezedbe adja az életét, és a magasba emeled.”

Természetesen nemcsak a balettről, mint táncformáról szól a történet, hiszen sokkal több üzenet húzódik meg a háttérben. Olvashatunk családon belüli verbális elnyomásról, az intézeten belüli diák hierarchiákról, egy álom megvalósításának rögös útjáról és talán a legfontosabb, amely napjainkban is igen számottevő, tehát az anorexiáról. Az üzenet és egyben a tematikaválasztás fontos és úgy gondolom, hogy nagyon jó kiindulópont egy fiatal író tekintetében, de sajnos a fent említettek miatt nem tudtam élvezni az olvasást és sokszor dühítő volt a számomra.

A szerző írástechnikája viszont figyelemre méltó és úgy gondolom, hogy mindenképpen olvasnék még a tollából származó regényeket.

Összességében egyszeri olvasásnak elfoghatónak gondolom, de semmiképpen sem több, amit nagyon sajnálok. Ugyanakkor külön ki szeretném emelni, hogy a kötet végén lévő francia szavak magyarázata könnyebbé teszik a regény olvasását és ezt nagyon tudom értékelni.

Hogy kinek ajánlom? Őszintén szólva nehéz kérdés, de azt biztosan állíthatom, hogy aki szereti a balett világát, annak egy pár órás egyszeri kikapcsolódásnak megfelelhet.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Móra Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Tőzsér Árpád - Lélekvándor

 „Várakozunk. Megszoktuk. Mindig várunk valamit.

A gyermek a fenőttkort, a felnőtt a megúnt kormány

bukását […]”

Valószínű nem fogok meglepetést okozni azzal a ténnyel, miszerint ezt a verseskötetet is többször vettem már kézbe, mégis csak most írok róla értékelést. Ennek lényegesen egyszerű oka van, mégpedig a tény, hogy egy kortárs szerző szavai mögött meghúzódó valós tartalmat egy olvasás alapján nem lehet megfelelően leszűrni, vagy csak nekem okozott nehézséget. Azt gondolom, hogy nem bűn ugyanazt a művet többször is átolvasni, gondolkodni a verseket megihlető gondolatiságon, esetleg utána nézni egy – egy műnek vagy alkotójának. Ezt tettem jelen esetben én is, hiszen sok olyan témát vesz górcső alá a szerző, ami valamiért nem okoz az életemben örömöt –pl. politika-, bár tény, hogy igyekszem keveset foglalkozni vele. De nem is ez a fontos, hanem, hogy jelen esetben egy nagyon izgalmas és sokrétű verscsokorról fogok kicsit mesélni.

Tőzsér Árpád Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas szlovákiai magyar író, költő, kritikus és nem utolsó sorban egyetemi oktató is. 1935. október 6.-án született Szlovákiában, Gömörpéterfala településen. A 86 éves szerző még igen aktív a publikálás tekintetében, amely az elmúlt éveket nézve számos verseskötetet eredményezett. Jelen esetben a Lélekvándor című könyvét vettem kézbe, amely 2019- ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában.

Nem tagadom, hogy először a borító képi világa vonzott magához, amely, mint megtudtam Paul Klee – Park bei Lu című festményének felhasználásával készült. A képet itt tudod megtekinteni.

Ez a kötet nem könnyű olvasmány bármennyire is csábító borítója alapján, ellenben nehézségét elsődlegesen a letisztult, de nem elidealizált stílus adja, amely szembe állítja az olvasót a valósággal.

A fülszövegben olvasható egy igen érdekes mondat, miszerint: „Az idős, Pozsonyban élő költő új verskötetében a mítoszoknak és a „lírai metempszichózisnak” központi, versstrukturáló szerepük van, de „a mítoszok szerepkörébe utalt” újabbkori történet itt már legalább annyi, mint az antik világképző mese.” És valóban, a versek teljesen tiszta érzelmekből építkeznek, amely elsőre nehezen befogadhatóak, ugyanakkori többszöri olvasásukkal egyre értékesebb üzenetekkel találkozunk.

Bár a könyv három fő részre bontható, mégis egy egészként tekintettem a művekre. Ezekből válogattam két alkotást is, amelyek nagyon meghatározóak. Kérlek, olvassátok figyelmesen:

„A megfáradt ember a vocativusok s kényszerdöntések

kritikus tömegéből nézi

életének társát, s ámul:

a nem –tulajdonképpeni-lét

csiganyálától érintetlen ő,

mint a Szent Szűz a földi spermától.

Imában, azaz a testrészek összhangjában ébred,

ágyéka teljesen másként írja le az etikai

boldogság szintjeit, mint Descartes.

Mintha egy ismeretlen festő

képén vonulna Betlehembe,

a megértés alakzatai felé.

A szamarat vezető férfit szerepei üldözik, a gyermeket származása,

a nőt a létezése méltánya köthetné

hozzájuk, de színültig van telítve

környezetével s magzatával,

nem érdekli a tetrarchák fenséges

rettegése, csak a saját félelme.

A megfáradt ember persze nem József, s társa nem Mária.

Csak a drámájuk analóg: a test

örök-egy rezonanciája. Mintha

elhasznált megértési alakzatok,

etikai szintek boldogtalansága

vonulna ismeretlen szamárháton.”

És egy részlet a Deborah című költeményből, amely személyes kedvencem ebből a kötetből.

„Az ősz mindig ugyanúgy jön: ködök,

túlbuzgó havak, korai hóesések,

araszoló vaksi lovak az utcán,

az út mentén szellemlelkek a fák,

s az ablakokra holt levél tapad. –

Deborah vagyok, John Milton leánya,

holt levél a kései századoknak,

mely nagy fáról hullt, de maga kicsi,

értelmét az Idő olvassa majd!”

Ezt a költeményt, ha tízszer nem olvastam el, akkor egyszer sem. Nagyon megfogó, rendkívül igaz és mégis fájdalmasan gyönyörű sorok ékesítik.

Összességében egy különleges, de annál értékesebb könyvet vehettem kézbe, amely enyhén vitriolos töltetű, de annál igazabb üzenetű verseket tartalmaz. 

Ajánlom a versek szerelmeseinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott szívvel képes befogadni egy költő gondolatiságát, mondanivalóját. És egy különlegesség a végére:

„Az Estcsillag az elődünk,

csillagkép a hadunk.

Végünk sincs még, s már kezdődünk,

új éjre virradunk.”

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó weboldalán megrendeled a könyvet.

Írta: NiKy

Pedro Manas - Telihold klub

 

Mindig is vonzódtam a misztikus varázslényekhez, hiszen már gyermekként nagy rajongója voltam a sárkányoknak, tündéknek és más izgalmas élőlényeknek a fantázia birodalmában. Az egyetlen, akivel nem tudtam mit kezdeni sokáig, az a boszorkány volt. Természetesen engem is a Jancsi és Juliska meséje ringatott sokszor álomba, bár félelem helyet dühös voltam. És tulajdonképpen minden alkalommal ezt éreztem, amikor a fent említett hölgyeményekkel találkoztam valamilyen formában. Felnőtt fejjel kissé másképpen látom már őket, hiszen a boszik iránti megvetésem nagy rajongássá változott. A történelmi hiedelmek, mondák és történetek sok gyalázatos eseményt szültek és valahogy úgy éreztem sokkal több van bennük, mint elsőre hittem. Azt gondolom, hogy jó vagy gonosz boszorka lehet bárki, csak el kell dönteni, hogy ki melyik oldalhoz tartozik igazán. Ennek a pár mondatnak csupán annyi szándéka volt, hogy rámutassak, miért is rajongok ennyire egy kis boszorkányságért.

Pedro Manas - Telihold klub című meséje 2022 egyik újdonsága, amelyet a Carta Teen Kiadó gondozásának köszönhetünk, ráadásul az Anna Kadabra sorozat első része. A könyv illusztrációit David Sierra Listón készítette, amelyek nagyon bájossá tették az alapjaiban is izgalmas történetet.

Ez a mese – ahogy már lenni szokott – egy apró leányka és családja zűrös napjával kezdődik. Ugyanis Anna szülei megvalósítani készülnek egy közös álmukat: családi cukrászdát nyitnak. Ennek persze az az ára, hogy a régi otthonukat egy másik kisvárosi életre cserélik, hiszen ott találták meg a számukra ideális ingatlant. Anna nem akar elköltözni és otthagyni az iskoláját, barátait. De a szülők hajthatatlansága végül győzedelmeskedik. Egy nehéz sóhajjal, némi daccal és egy cipőbe bújtatott cicával kerekednek útra. A leányka első benyomása új otthonáról nem túl fényes, hiszen az épület cseppet romos állapota nem igazán vonzó egy ifjú hölgy számára.

Az első iskolai nap sem sikerül valami kellemesen, hiszen rögtön tanulószobára kell mennie, egy furcsa és szerencsétlen baleset folytán. Mi jöhet még ezek után? Nos, ez a kis kellemetlenség elindítja Annát egy olyan ösvényen, amelynek útját még ki kell taposni. Számos kaland és feladat vár rá! Hogy mik ezek? Igazán nem árulhatom el, de annyit elmondhatok, hogy varázslatos élményben lesz részed!

„A szobám olyan volt, mint a ház többi része. Szűk és sötét, a falait pedig szörnyű tapéta fedte. Olyan ósdi volt és csúnya, hogy biztosan Napóleon választotta lekapcsolt villanynál.”

Hogy őszinte legyek, úgy érzem magam, mintha valaki elvarázsolt volna. Talán a könyv tette? Bárki is volt, csak dicséret jár érte. Nagyon tetszett a mese és imádtam Anna bőrébe bújni.

Minden kezdet nehéz tartja a mondás és ez bizony igaz volt kis hősnőnk életére is. Beilleszkedni egy új közösségbe nagyon kellemetlen, hiszen egyedül kell feltalálni magunkat. De szerencsére a rossz jóra is fordulhat és Anna erről sokat mesélhetne.

Nagyon szerettem olvasni, mert cseppet humoros, rendkívül egyedi és kalandos történetet vehettem kézbe általa. Ráadásul egy olyan napomat tette jobbá, amikor nagyon szomorú voltam.

Összességében egy igazán kedves első könyvet vehettem kézbe, amely arra pont elegendő volt, hogy felkeltse az érdeklődésemet a további kötetek iránt.

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nem fél az árnyékától, szereti a kalandokat és hisz a varázslatos lények világában. Hisz a csoda bennünk létezik, csak ki kell tárnunk képzeletünk ablakát!

Gyere és olvasd el ezt a könyvet, amelyért csak annyit kell tenned, hogy a Carta Teen Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy