Tőzsér Árpád - Lélekvándor

 „Várakozunk. Megszoktuk. Mindig várunk valamit.

A gyermek a fenőttkort, a felnőtt a megúnt kormány

bukását […]”

Valószínű nem fogok meglepetést okozni azzal a ténnyel, miszerint ezt a verseskötetet is többször vettem már kézbe, mégis csak most írok róla értékelést. Ennek lényegesen egyszerű oka van, mégpedig a tény, hogy egy kortárs szerző szavai mögött meghúzódó valós tartalmat egy olvasás alapján nem lehet megfelelően leszűrni, vagy csak nekem okozott nehézséget. Azt gondolom, hogy nem bűn ugyanazt a művet többször is átolvasni, gondolkodni a verseket megihlető gondolatiságon, esetleg utána nézni egy – egy műnek vagy alkotójának. Ezt tettem jelen esetben én is, hiszen sok olyan témát vesz górcső alá a szerző, ami valamiért nem okoz az életemben örömöt –pl. politika-, bár tény, hogy igyekszem keveset foglalkozni vele. De nem is ez a fontos, hanem, hogy jelen esetben egy nagyon izgalmas és sokrétű verscsokorról fogok kicsit mesélni.

Tőzsér Árpád Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas szlovákiai magyar író, költő, kritikus és nem utolsó sorban egyetemi oktató is. 1935. október 6.-án született Szlovákiában, Gömörpéterfala településen. A 86 éves szerző még igen aktív a publikálás tekintetében, amely az elmúlt éveket nézve számos verseskötetet eredményezett. Jelen esetben a Lélekvándor című könyvét vettem kézbe, amely 2019- ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában.

Nem tagadom, hogy először a borító képi világa vonzott magához, amely, mint megtudtam Paul Klee – Park bei Lu című festményének felhasználásával készült. A képet itt tudod megtekinteni.

Ez a kötet nem könnyű olvasmány bármennyire is csábító borítója alapján, ellenben nehézségét elsődlegesen a letisztult, de nem elidealizált stílus adja, amely szembe állítja az olvasót a valósággal.

A fülszövegben olvasható egy igen érdekes mondat, miszerint: „Az idős, Pozsonyban élő költő új verskötetében a mítoszoknak és a „lírai metempszichózisnak” központi, versstrukturáló szerepük van, de „a mítoszok szerepkörébe utalt” újabbkori történet itt már legalább annyi, mint az antik világképző mese.” És valóban, a versek teljesen tiszta érzelmekből építkeznek, amely elsőre nehezen befogadhatóak, ugyanakkori többszöri olvasásukkal egyre értékesebb üzenetekkel találkozunk.

Bár a könyv három fő részre bontható, mégis egy egészként tekintettem a művekre. Ezekből válogattam két alkotást is, amelyek nagyon meghatározóak. Kérlek, olvassátok figyelmesen:

„A megfáradt ember a vocativusok s kényszerdöntések

kritikus tömegéből nézi

életének társát, s ámul:

a nem –tulajdonképpeni-lét

csiganyálától érintetlen ő,

mint a Szent Szűz a földi spermától.

Imában, azaz a testrészek összhangjában ébred,

ágyéka teljesen másként írja le az etikai

boldogság szintjeit, mint Descartes.

Mintha egy ismeretlen festő

képén vonulna Betlehembe,

a megértés alakzatai felé.

A szamarat vezető férfit szerepei üldözik, a gyermeket származása,

a nőt a létezése méltánya köthetné

hozzájuk, de színültig van telítve

környezetével s magzatával,

nem érdekli a tetrarchák fenséges

rettegése, csak a saját félelme.

A megfáradt ember persze nem József, s társa nem Mária.

Csak a drámájuk analóg: a test

örök-egy rezonanciája. Mintha

elhasznált megértési alakzatok,

etikai szintek boldogtalansága

vonulna ismeretlen szamárháton.”

És egy részlet a Deborah című költeményből, amely személyes kedvencem ebből a kötetből.

„Az ősz mindig ugyanúgy jön: ködök,

túlbuzgó havak, korai hóesések,

araszoló vaksi lovak az utcán,

az út mentén szellemlelkek a fák,

s az ablakokra holt levél tapad. –

Deborah vagyok, John Milton leánya,

holt levél a kései századoknak,

mely nagy fáról hullt, de maga kicsi,

értelmét az Idő olvassa majd!”

Ezt a költeményt, ha tízszer nem olvastam el, akkor egyszer sem. Nagyon megfogó, rendkívül igaz és mégis fájdalmasan gyönyörű sorok ékesítik.

Összességében egy különleges, de annál értékesebb könyvet vehettem kézbe, amely enyhén vitriolos töltetű, de annál igazabb üzenetű verseket tartalmaz. 

Ajánlom a versek szerelmeseinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott szívvel képes befogadni egy költő gondolatiságát, mondanivalóját. És egy különlegesség a végére:

„Az Estcsillag az elődünk,

csillagkép a hadunk.

Végünk sincs még, s már kezdődünk,

új éjre virradunk.”

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó weboldalán megrendeled a könyvet.

Írta: NiKy