Oldalak

Oldalak

2022. április 29., péntek

Egy varázslatos szerző a mesék világából - Interjú M. Nyirő Mária írónővel

 

Idén ismételten számos gyermekkönyvet vettem kézbe, amelyek színvonala igencsak hullámzó volt. Meseregények közül is akadt szép számmal, de kevés olyat tudnék példaként felhozni, amely a tanítási szándéka mellett kiemelkedő mind írástechnikai, mind pedig a szerző fantázia gazdagságát illetően. Ebből a kevésből is akadt egy olyan, amely számomra első olvasás után már hatalmas kedvencemmé vált, ez pedig M. Nyirő Mária: A varázsmag szövetsége című alkotása. Mivel nagyon megszerettem és több kérdés is felmerült bennem, így nagy örömömre a szerző elfogadta az interjúfelkérésemet! Kérlek, fogadjátok sok szeretettel!




Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Én is köszönöm, hogy "elsőkönyves íróként "kiérdemeltem" egy ilyen felkérést. M. Nyirő Mária vagyok, íróként. Húgi az elsődleges családomban, Marcsi néni tanítóként, Joe voltam főiskolásként és Hr-esként. Anya is vagyok. Feleség is.  Mint minden nőnek, az én szerepem is összetett az életben. De ez így szép. Nőnek lenni már önmagában kreativitást kíván.  

S az írásról:

Nagyon könnyen tudok Neked erre válaszolni. 7 éves koromban megismertem a betűket és a könyvek világát, Babi néninek, egy csodás tanítónőnek hála és a szerelem onnantól ég bennem az olvasás iránt. Írni is kb. az írástanuláskor kezdtem. 7 évesen már nyertem egy versenyt egy bagolyról szóló saját versemmel.

Nem is olyan régen volt szerencsém olvasni A varázsmag szövetsége című ifjúsági meseregényedet, melyet nagyon megszerettem. A történet röviden összefoglalva: egy kisiskolás lányról szól, aki kezdetben nehezen találja helyét a világban. Környezete egy jólnevelt gyermeket ismerhet a személyében, aki jó tanulóként sok díjat tudhat magáénak és mindig nagy szeretettel és gonddal törődik kis húgával is. Ám, időnként elbújva a kíváncsi szemek elől, bártorság gyakorlást kell végeznie, hiszen minden olyan félelmetes és nehéz. Ahogy mondani szokták, minden kalandnak megvan a maga karikája, jaj, bocsánat, akarom írni kezdete. Esetünkben Dorka egy hullahoppkarikát talál a pincéjük régi kacatjai között, és ha már ott van érdemes ki is próbálnia. És ki gondolta volna, hogy egy hétköznapi játékból egy másik világba csöppenünk, főleg úgy, hogy minden a feje tetejére áll. A kezdetleges ijedelmek után számos kalandban lesz részünk, kezdve egy repülő hallal, egy mogorva, de kíváncsi varázslóval, egy különleges látóval és még sorolhatnám. Ugye, hogy milyen érdekes? De bizony még nincs vége. Ennek az útnak is megvan a maga célja és ehhez Dorka kerül a középpontba. Honnan jött az ötlet, hogy bátortalan kislányt helyez a könyved középpontjába? Kiről mintáztad Dorka személyét? Többször úgy éreztem, hogy a történetedben szereplő személyek élnek. Mintha az életből léptek volna elő a karaktereid és bizony még a „különlegesebb” karakterek személyisége is nagyon élettel teliek lettek. Mennyire van alapja ennek a megérzésemnek?

Nagyon örülök, hogy tetszett Neked a könyvem. Mindig jó érzés ezt hallani, olvasni. És különösen kedves dolog számomra, hogy felnőttek is lelkes olvasóim lettek. ♥

A karakterekkel kapcsolatban nagyon jók a megérzéseid. :) Füzesi Dóri és Nyukka két tündéri kis/nagylány, akik valóban létező személyek. Egy számomra nagyon kedves baráti házaspár gyermekei ők. Amikor elkezdtem írni A varázsmag szövetséget nekem még nem volt gyermekem, de ezt a családot mindig nagy szeretet vette körül, szerettem a közelükben lenni. Dóri és Nyukka karaktere valószínűleg ezért sikerült ilyen élethűre. A többi szereplő azonban kitalált. Bar nyilván vannak emberek, benyomások, amiket beléjük ültettem esetleg akarva-akaratlanul az élettapasztalatomból, de ők teljes egészükben nem valaki mesei-adaptáció, csupán mesei karakterek.

Ér vissszakérdezni, hogy Neked melyik szereplő tetszett a legjobban s miért?  

Ér, bár eddig csak egyszer tapasztaltam. Nekem Füzesi Dóri a kedvencem, mert saját magamat látom ebben a kicsinyke lánykában. Nagyon szerettem vele kalandozni. 

Ennek örülök. :) És az pedig, hogy bátortalan kislány került a középpontba szerintem részben annak tudható be, hogy szeretem a jellemfejlődést. Gyerekkoromban én sem voltam menő, de jó tanuló es segítőkész igen.  
Ebben a karakterben picit én is benne vagyok. Panellakásban nőttem fel és bevallom, mindig bosszantott, hogy panelból sosem indulnak el hősök (nevet). Ezek szerint akkor picit minden lány Dóri. 

A könyved erőssége a jól követhető cselekmény és a sok fejezetre bontásnak köszönhetően a könnyű szövegértés. Ráadásul a fejezetek végén egy – egy kérdéssorozatot kapunk, amely segít feleleveníteni az olvasottakat és netán még el is gondolkodtatnak. Mi alapján válogattad össze a kérdéseket? És milyen szándékkal írtad meg a könyvedet?

Természetesen azzal a szándékkal, hogy egyszer ott legyen a legfontosabb helyen: a gyerekek kezében. Sokat fantáziáltam róla, hogy pl. sétálok a strandon vagy ülök egy vonaton és egyszer csak meglátok egy gyereket, aki mondjuk épp nevet a könyvem felett.

Tanítónő végzettségem is van. Évekig tanítottam és mindig azt vallottam, hogy kellenek azok a könyvek, amelyek beszippantják a gyerekeket az olvasás csodás fantáziavilágába. Reménykedem, hogy én is egy ilyen kapuregényt írtam. Aztán ahogy telt az idő, más személyes küldetésem is csatlakozott a könyvhöz. De erről talán később még lesz szó.

A kérdésekben van tudatosság. Az egyik része segít feleleveníteni, hogy hol is tartottunk a könyvvel, ha pl. minden nap egy-egy részt olvasunk. Ez a szövegértést is erősíti. A másik oszlop kérdése pedig segít egyfajta kapcsot képezni szülő - gyermeke vagy pedagógus - gyermek között olyan kérdések boncolgatásával, mely bár kapcsolódik az adott fejezethez, mégis az olvasójáról fed fel információkat. Segíteni szerettem volna abban, hogy felnőttek és gyermekek valódi beszélgetést tudjanak folytatni egymással. A mai rohanó világban sokszor ezekre "nincs idő".

Nagyon tetszettek a rajzok is a kötetben. Rendkívül bájosak lettek és érdemes volt külön is végiglapoznom a kötetet. Ki illusztrálta a könyvedet?

Rippl Renáta csodás rajzai ezek. Nem volt könnyű dolga, mert az utolsó pillanatban váltott a kiadóm illusztrátort, ám a profizmusát dicséri, hogy ez egyáltalán nem érzékelhető. A boritó például sokakat elvarázsol. Engem is. 


Honnan van a mesék iránti szenvedélyed? Gyermekkorodban sok mesét hallottál a családban?

A mesékhez fűződő kapcsolat egészen biztosan meg van írva nekem.

Szerencsére olyan családban nőttem fel, hogy nekünk olvastak esti mesét, ami nagyon fontos dolog. Aztán olyan tanítónőm volt, aki megszeretette az olvasást, a könyveket es rendszeresen jártunk az iskolai könyvtárba is meg a városiba is. Ajkán nőttem fel, ott mindig csodás volt a gyerekkönyvtári légkör. Ott társasoztunk, beszélgettünk, játszottunk, nem csupán a könyvekért mentünk oda, a hely szelleme vonzott. Szerencsére a városnak ez most is erőssége.

Később, a főiskolán olyan szerencsém volt, hogy Dr. Gombos Péter volt a gyermekirodalom tanárunk. Ő a magyar olvasótársaság alelnöke. Az órait áthatotta a téma iránti elköteleződése. Ráadásul nagyon jól válogatta ki a "kötelező olvasmányainkat". Egyszerűen nem volt kérdés, hogy nála írom a szakdolgozatomat, sőt, akkoriban határoztam el, hogy én is fogok írni mesekönyvet. Nagyon boldog vagyok, hogy Péter is elolvasta a könyvem (azóta összetegeződtünk, :) és tetszett neki.

Szóval minden irányból értek hatások a mesékkel kapcsolatban, csak hosszú és kacskaringós út vezettet addig, amíg végre kezemben tarthattam a saját könyvem.

A mese és a rémtörténetek között sokszor nagyon vékony a határ. Gondolkoztál-e már azon, hogy esetleg felnőtteknek is írsz „meséket”?

Jaj, nem hiszem, hogy tudnék én rémtörténetet írni. Horrort se nézek, és ha valami filmben félelmetes vagy erőszakos rész jön, én a takaró mögé vagy a férjem nyakába bújok. (nevet)

Viszont hasonló kalandregényt szívesen írnék még, es írok is. Inkább maradok a gyerekeknél.

A meseregényed a Manó Könyvek gondozásában jelent meg. Hogyan találtál rá a kiadóra és milyen a közös munka? Kérlek, mesélj erről egy kicsit!

Ez megint olyan "Isten keze van a dologban" - történet.

Több írással kapcsolatos kurzuson is részt vettem, amikor már azt hittem, hogy kész vagyok a történetemmel. Ezek mind nagyon hasznosak voltak, sokat tanultam belőlük, s hiszem, hogy pl. Zsiga Henrik "tanai" nélkül nem tudtam volna minőségi formában tálalni A varázsmag szövetséget.

Aztán egy másik online képzésen javasolták, hogyha valaki, úgy érzi, hogy kész van egy könyvvel, akkor keressen egy irodalmi szerkesztőt, akinek valamennyi díjért kiadja a művét véleményezésre. Sikerült találni számomra egy ilyet gyermekirodalom témában. Mindent elküldtem neki es vártam, hogy megírja, hogy alkalmas vagy alkalmatlan vagyok az írásra, ehelyett 4 nap múlva felhívtak a Manó Könyvektől, hogy ők kiadnák a könyvem, ha nem sürgős, mert nekik tetszik. Ez ma Magyarországon „fehér holló-effektus”.

Igaz, hogy onnan még kb. 1,5 év volt, mire kijött a könyvem, mert jött a pandémia, illusztrátor váltás és sok dolog, ami közbeszólt, de legalább már itt van. És ez nagyon nagy dolog.

Sajnos volt rossz tapasztalatom másik kiadóval korábban. A Manó Könyvek Kiadónak örülök. Nagyon profi szerkesztőt kaptam Edinger Kata személyében, Neki nagyon hálás vagyok mindenért. Es persze Rippl Renata is egy csupaszív illusztrátor. Jó csapatba kerültem.

Egy kis kutatómunkát végeztem és azt olvastam, hogy a könyved után befolyt teljes jogdíjat felajánlottad a Csodalámpa Alapítványnak. Minden kötet megvásárlásával hozzájárulunk ahhoz, hogy az alapítvány segítségével életveszélyesen beteg gyerekek kívánságai teljesülhessenek. Kérlek, mesélj erről kicsit bővebben?

Igen, ez pontosan így van. Elég sok nehézséggel kellett megküzdenem az életemben, pl. 29 évesen egy stroke-kal, azaz agyi infarktussal is. Aztán évekig orvosról orvosra jártam, hogy lehessen gyermekem. Terhesen agyérgörcsöm is volt, kislányommal végig életveszélyben voltunk… Szóval nagyon sok nehéz év van mögöttem. Szüleim, Testvérem, Párom és Isten nélkül nem ment volna. A hitem csak megerősödött. Annak idejen megígértem Istennek, ha végre egyenesbe kerül az életem, megpróbálom visszaadni azt a sok erőt, kitartást, segítséget, amit akkoriban kaptam. Segített, hogy ilyen komoly betegség után megszülethessen az egészséges kislányom és még a másik álmom is valóra vált, hiszen megjelent a könyvem. Eljött az ideje, hogy mások álmában én segítsek. Így jött a Csodalámpa Alapítvány a látóterembe. Egy mesés kalandregény, mely beteg gyerekek álmait segít megvalósítani: Szerintem egy pici csoda ez.

Szóval, remélem, hogy két dolog miatt is jól fogy majd a könyvem: egyrészt, mert szeretik, másrészt, mert segíthetünk általa.

A fantáziád rendkívül gazdag, hiszen felépítettél egy teljesen új világot. Honnan merítkeztél írás előtt? Milyen forrásokat használsz, ha ötletre van szükséged? Esetleg van-e olyan író, akitől bármikor szívesen olvasol és ha, igen kiről lenne szó és miért?

Köszönöm szépen. A fantáziám tényleg eléggé élénk. Egyszer valakinek azt mondtam, hogyha kivetítenék a fejem fölé azt a sok képet es ötletet, ami a fejemben kavarog, betöltené az égboltot. Ez talán velem született, genetika, vagy a rengeteg gyerekkori olvasásélmény az oka, vagy csupán adottság vagy ezek együtt, nem tudom pontosan.

Az abszolút kedvencem Michael Ende. Szerintem a Momot például minden mai felnőttnek el kellene olvasnia, A végtelen történetet pedig minden 11-12 évesnek. Ha én írnám a kötelező olvasmánylistát az iskolák számara, az egészen más lenne, mint ami most van. Például ez a két könyv is rajta lenne.

Hazánkban a kulturális színvonal csökkenése egyre aggasztóbb a kimutatások szerint. 100 családból jó, ha 40-nél van jelen a napi meseolvasás és ebből is legalább a fele egy idő után elhagyja ezt a szokást. Mit gondolsz arról, hogy miért történik mindez? És szerinted mivel lehetne javítani a mesék iránti igényt?

Ez a kérdés csatlakozik az előbb félbehagyott válaszomhoz. Ott kezdtem, hogy a kötelező olvasmánylistát megváltoztatnám. Általános iskolában mindenképpen. Természetesen nem arról van szó, hogy töröljük ki irodalmi nagyjainkat a könyvekből, inkább arról, hogy legyen idő es mód megszerettetni az olvasást.

Az alsó tagozatosok hihetetlenül túlterheltek. Szerintem alsóban az alapok megtanulása és a tanítás, megtanítása mellett erkölcsi es környezeti nevelés lenne a fontos nem az, hogy ovi utáni évben már 8-tól 4-ig tanuljon a gyerek aztán meg 3 szakkörre is járjon. Ez igy szerintem nem jó.

Az a baj, hogy erről órákig tudnék beszélni. :)

Túlterheltek a szülők, sok a csonka család, fáradtak a gyerekek. Túlpörgeti az agyat a telefon, a tv… Társadalmi probléma ez.

Akinek piciként olvasnak mesét, abból nagy százalékban olvasó gyerek válik. Ez tény. De az is, amit mondasz, hogy már ritka, hogy olvasunk, főleg iskola kezdéstől. Aztán felsős korban veszítjük a következő nagy csoport olvasót sajnos.

Erre komplex módszer kellene, de sokat tud segíteni az a szülő, aki olvasóvá nevel.

Melyiket választanád inkább: rajzfilm vagy mese?

Azt kérdezed, hogy tv vagy könyv? Ez könnyű: könyv! :) A tv megmondja, hogy mit láss, ha olvasol, a fantáziáddal Te rajzolhatsz.

Mikor várhatunk tőled következő könyvmegjelenést? Illetve hol találkozhatnak veled legközelebb az olvasók?

Nagyon jól állok a következő könyvemmel, de a kiadók jó előre be vannak táblázva, így nem tudok erre pontos választ adni Neked, sajnos.

A honlapomon mindig igyekszem frissíteni, mikor-hova megyek. Legközelebb pl Füredre, a Lipták Gábor Városi Könyvtárba, de nyáron érkezem majd Budapestre, a 93. könyvhétre, ahol dedikálok. Ez június 12-én, 14h-kor lesz a Duna-korzón, július 9-én pedig Hegymagasra látogatok egy író-olvasó találkozóra. Szerencsére ez a lista folyamatosan bővül. Szívesen megyek dedikálni és interaktív író-olvasó találkozót tartani. Mindig jó érzés találkozni az olvasóimmal. ♥

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook, Instagram és Honlap oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!

A varázsmag szövetsége című könyvet pedig, a Manó Könyvek Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy

2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jól hangzik mindenképp elolvasom. Ez a Csodalámpás dolog pedig nagyon szép!
    Kinga

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a szerző nagyon különleges minden tekintetben. Kellemes olvasást kívánok hozzá! :)

      Törlés