Kartali Zsuzsanna - Anyacsavar és Kockafej

„Önmagunkat sem érthetjük meg teljesen soha, nemhogy valaki mást, akit csupán saját szubjektivitásunk torzító lencséjén át láthatunk. A képben, amit róla alkotunk, mi magunk is benne vagyunk. A másik ember személyiségéből ráadásul csak annyit láthatunk, amennyit szavai és a cselekedetei megmutatnak, sosem az egészet. Arra pusztán következtetnünk lehet, így máris megduplázódik a torzító hatás.„

Évek óta nagy figyelmet fordítok a mássággal született gyermekekre. Elsődlegesen mióta magántanárként foglalkozni kezdtem velük, majdan pedig családon belüli érintettség miatt is. Bár elsődlegesen tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok körül forognak a kutatásaim, az autizmus is fontos részét képezi. Több kötet foglalkozik ezzel a témakörrel, de személyes érintettség tekintetében, most először olvastam ebben a tematikában. Egy anya, aki régóta várt gyermekáldás után egy életre szóló küzdelmekkel, harcokkal teli utat kell, hogy megtegyen fiáért a szeretet és elfogadás védőbástyáján át. Ez az út önmagában is nehéz, tekintve a mai társadalmat vagy az eszközök és tolerancia hiányát. Vajon mire képes egy szeretettel és hittel teli szív, hogy élhető életet teremtsen gyermekének? Nos, ezt a témakört járja körbe ez az alkotás. De szól elfogadásról, egészségügyről, oktatásról és egy család hamvaiból való újjáépüléséről is.

 

Kartali Zsuzsanna számos könyv alkotója, aki elsődlegesen két Kínához köthető útikönyvéről híresült el, de a repertoárjába tartoznak mesekönyvek és a mostani kötet is, amelyben egy személyes hangvételű, velejéig szomorú, de rendkívüli hatással bíró történetet alkotott meg olvasóinak. A szerzőről itt olvashattok további érdekességeket.

Anyacsavar és Kockafej – A fiam autista, de nem zseni című kötete 2016 – ban jelent meg az Athenaeum Kiadó gondozásában. A könyv külső borítója Földi Andrea munkáját dicséri, amely a cseppet agresszív piros szíválasztással alapvetően is feltűnő, ellenben ezt kompenzálja az egyedüli grafika, amely hűen letükrözi a belső tartalmat és ad egy bizonyos alaphangulatot is. Jó rátekinteni erre a képre és a címmel összevetve tudatosan felkészíti az olvasót mindarra, amit a könyv átadni kíván és az esetleges személyes emlékek töredékeire is. Mert akár érintettek vagyunk, akár nem, egy empatikus lélek némiképpen belehal, egy kevésbé fogékony pedig valószínű elszomorodik az olvasottak miatt.

„Azt hiszem, hogy egy Asperger-szindrómás gyermek szülője maga is autista egy kicsit.”

A történet egy család mindennapjait jeleníti meg, amely több részletre bontva olvasható. Főhősnőnk maga a szerző, aki saját életéből merítkezve meséli el azon eseményeket, amelyeket Zsombor fia nevelése kapcsán tapasztalt vagy átélt. A könyv két fő részre bontható. Az első maga a múltra való vissza-visszatekintés, ahol a fogantatástól kezdve, a csecsemő, majd kisgyermekkor és végül az iskolás évek eseményeiről kapunk képet. A második rész pedig a könyv írásakor megélt jelen, amely az akkori állapotot jeleníti meg.

„Biztos öregszem, de néha frászt kapok a gondolattól: mi lesz, ha azelőtt halok meg, hogy a fiam a saját lábára állhatna?”

Szubjektíven úgy gondolom, hogy nagyon jót tett az írásmódválasztás, ugyanis ezt a témát nagyon nehéz befogadni, akár érintett az olvasó akár nem. A személyes hangvétel közvetlenné, szinte barátivá varázsolta az eseményeket és tulajdonképpen egész végig olyan érzésem volt, mintha egy kellemes kávé vagy tea mellett, egy beszélgetés keretein belül hallanám a történetet. Ritkán érzem ezt, pedig nem egyedi ez az írásforma, mégis kevés alkotó képes elérni, hogy magaménak érezzem írását.

Zsombor élete születésétől fogva meg volt pecsételve, mégis ez a pecsét megrepedni látszott az édesanya gondoskodó, rengeteg figyelmet, energiát nem spóroló törődésének köszönhetően. Számos nehézséggel, akadállyal kellett megküzdeniük, mégis apró sikerekkel gazdagodva egy teljesebb élet felé haladva nevelte gyermekét. Az időközbeni családtagok létszámának változásai, a különböző tragédiák és boldogságok adják az erejét ennek a történetnek és egy anya hihetetlen kitartása.

„-Nézd, a Minimax megy a templomban!

-Hogyhogy?

- Éppen mese van, csak hibásan írták ki.”

Az Autizmus a XXI. századra már felismerhető és több lehetőséggel kezelhető másság. Egyik formája az Asperger - szindróma, amely nem mentális fogyatékosság, sokkal inkább fizikai, agyi, neurobiológiai probléma. Autisztikus tünetekkel jár, az autizmus spektrum zavar egy enyhébb formája. Erről itt tudhatsz meg többet. 

Őszintén szólva egész olvasásom folyamán azt éreztem, hogy fel kell vennem a kapcsolatot a szerzővel, ugyanakkor erről beszélni nagyon megterhelő lehet és nem is biztos, hogy jó feltépni bizonyos sebeket. Ez a személyes megindítás még nem zárult le bennem, de egyelőre meg szeretném emészteni az olvasottakat és remélem, hogy több olvasó kedvet érez ennek a kötetnek a kézbe vételéhez.

Szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam és biztosan tudom, hogy egy példány a saját polcomon is helyet kap.

Ajánlom a könyvet minden olvasni szerető léleknek nemtől függetlenül, mert erről a tematikáról érdemes tudni, hiszen akár személyes érintettség, vagy csak a témával való ismerkedés okán is fontos a hiteles forrás. És egy záró gondolat: ”Közhelyes, hogy a szeretetre minden lehetőséget ki kell használni, mert nem tudhatjuk, meddig tehetjük meg. Ami velünk történt, bizonyította, hogy ez valóban igaz.”

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Athenaeum Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy