Oldalak

Oldalak

2022. január 18., kedd

Simon Réka Zsuzsanna - Bojta színre lép

„– Meddig képes megbújni bennünk a harag, Ulli bácsi?
– Ameddig hellyel kínáljuk, Bojta.”



Mostanában kicsit kedvtelenebb vagyok az átlagnál, így tovább tart egy –egy kötet olvasása, mint alapvetően. Persze az én esetemben ez sem jelenti azt, hogy napokig „ülök” egy könyvön, de bizony érzem, hogy türelmetlenebben állok mindenhez. Ez a mostani olvasási élményemet is befolyásolta kezdetben, de szerencsére „gyógyulni” látszom. Köszönhető ennek a kis mesekönyvnek is.

Simon Réka Zsuzsanna írónő nevével idén ismerkedtem meg és bár ez az első olvasásom tőle, az is biztos, hogy nem az utolsó. Eddig 4 mesekönyve jelent meg ezen kívül, és ha csak fele ennyire érdekesek, mint a mostani, akkor egy szavam sem lesz, de ne szaladjunk ennyire előre.

Bojta színre lép könyve 2021 egyik újdonsága, amely a Manó Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Elsődlegesen az illusztrációkba szerettem bele, amelyek Bogdán Viki munkáját dicsérik. Nagyon szerettem külön is végiglapozni a kötetet, hiszen a bájos mesefigurák szinte kiugrálnak a lapokból. Szívhez szólóak és rendkívül kedvesek.

Történetünk főhőse Bojta, a nyuszi család harmadik gyermeke, aki ugyan szeret iskolába járni, de a korán kelés nem erőssége. Persze ő erről nem is tehet igazán, hiszen két nővérével harcolni a fürdőszobáért már kora reggel, nagyon kalandos lenne és természetesen egy fiú ilyet nem tenne, vagy mégis?

Egy iskolába jár több barátjával is, akikkel sok kalamajkába keverednek. Ráadásul a család szélesebbik fele – nagynéni, nagybácsi és az unokatesók – rendre megkeserítik a kisfüles életét. De vajon mi történik akkor, ha a születésnapi ajándékuknak lába kél? És miért csak ugrálni lehet egy nyuszinak? Nos, ezekre a kérdésekre akkor választ fogsz lelni, ha olvasni kezded a könyvet.

„Ez nem az eső – csóválta a fejét a kisnyúl. – Lehet, hogy a toronyba menekült vadvízi kalózok hordják a tetőre a rabolt kincseiket – folytatta majdnem meggyőzően.”

Először – mint fentebb említettem – kicsit untam a történeteket, valahogy nem tudtam kapcsolódni a nyuszi család mindennapjaihoz, aztán eljött egy bizonyos szülinap és minden megváltozott. Attól a mesétől kezdve szívembe zártam a szereplőket, együtt izgultam velük és értük.

Többször úgy éreztem, hogy anno gyermekként nagyon tudtam volna szeretni és értékelni egy ilyen mesekönyvet, akár úgy is, hogy én olvasom el.

Ajánlom a könyvet kicsiknek esti mese gyanánt és nagyobbaknak is önálló olvasásra. Hiszen nagybetűs, választékos fogalmazású és egyben rendkívül kedves történetet ismerhetnek meg. És ne feledd, a mesék világában bárki lehetsz, de a legfontosabb, hogy a képzelet határtalan útjain jól érezd magad!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, a Manó Könyvek Kiadó oldalán megleled.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése