„(…) a gyerekek kérdéseire a felnőttek nem válaszolnak mindig egyenesen. Nem azért, mert rosszat akarnak, egyszerűen csak azt gondolják, hogy az ő problémájukat egy gyerek úgysem értheti meg”
Az első gondolatom, miután becsuktam az utolsó oldalt: Köszönöm! Hálás vagyok azért, hogy a XX.század végén születtem, egy olyan korszakban, ahol nem a mindennapi rettegés határozta meg a gyermekkoromat. Egy olyan ország gyermeke vagyok, ahol bár sok a probléma és igazságtalanság a mai napig is, mégis azt kell, hogy írjam szabad vagyok és dönthetek a sorsomról. Ez egy olyan adomány, amit természetesnek veszünk, ezért a legtöbbünk nem is ad hálát érte, pedig kellene.
Ennek a könyvnek rengeteg üzenete van, pedig az ifjúságnak íródott. Jómagam elmúltam bőven harminc, mégis kincsként tekintek erre a kötetre.
Ruff Orsolya szerző neve nem volt ismeretlen a számomra, elvégre a Zöldmacska mesesorozatából már olvastam egy kötetet. A 2021 – es Merítés-díj Ifjúsági listánkra felkerült ez a regénye, így gondoltam megveszem és milyen jól tettem.
Volt egy ház című regénye 2021 egyik újdonsága, amely a Manó Könyvek gondozásában jelent meg. Már a külsőségeket tekintve is nagyon megfogónak találtam, hiszen a borító gyönyörűsége és a papír kissé érdes tapintása egy csodálatos kombináció volt a számomra. Láng Anna nagyszerű elképzelésének és munkásságának köszönhető ez a színekben és illusztrációkban tökéletesen passzoló kép, amely elsőre felcsigázza a kíváncsiságot és egyben megnyugtatja a lelket is. Rögtön az jutott eszembe, hogy ez bizony rossz nem lehet. Nem is tévedtem.
Ez a történet egy „csonka” család hétköznapjaiba enged betekintést, ahol az elszenvedett veszteségek miatt kezdetben nagyon komor a hangulat és sok a szomorúság. Egy felmenő elvesztése igen nehéz, főleg akkor, ha két nagyon fiatal és egy nagyobb gyermek marad utána. Egy özvegy édesapa és egy nagymama úgy döntenek, hogy visszaköltöznek a család régi nagy házába. Bár a kezdeti nehézségek – felújítás stb – lefoglalják a családot, bizony még egy kellemetlenkedő nagynénit is el kell tűrniük. Ráadásul a ház mély és fájdalmas titkokat rejt, amelyek csak arra várnak, hogy Emma – kis hősnőnk – felfedezze őket. Vajon mi köze van egy rejtélyes baziliszkusznak és egy kalóznak mindehhez? És vajon a múlt szomorú emlékei gyógyír lehetnek –e a jelen fájdalmas pillanataira? Nos, erre és még számos más kérdésre is választ fogsz találni kedves olvasó, de egy biztos, a lelked ezer darabra fog törni és már nem a kérdésekre keresed majd a válaszokat, hanem a lelked lenyomatait szedegeted, hogy újra összeilleszthesd.
„Egy gyereknek sokszor kiszalad a száján olyasmi, aminek nem kellene, és akkor már késő. Nem lehet visszaszívni.”
Úgy gondolom már sejthető, hogy mekkora hatással is volt rám ez a regény. Az én lelkem is összetört és be kell, hogy valljam, hogy a mai napig ragasztgatom össze. Oly sok kérdésem lett hirtelen és bár nem kaptam mindenre választ, megértettem, hogy vannak olyan témakörök, amelyeket sohasem lehet elég mélyen érinteni.
Ez a regény két fő témát ölel fel, az egyik a gyász és annak öt lépésben való feldolgozása, és a másik pedig a Holokauszt áldozataira való megemlékezés szegmense.
Bár fikcióról van szó, mégis jelen esetben egy rendkívül hiteles és részletgazdag „mesét” kaptam, amelyről már oly sok formában olvastam, mégis ismételten szíven ütött és nem eresztett.
A szerző gyönyörűen ábrázolja a múlt és jelen történéseit, néhol ugyan megbolondítja a szálakat, mégis a végére egy teljes egész történetté olvad össze és szem nem marad szárazon.
„ – Azt tudtad, hogy a mesékben a könnycseppekből időnként gyémánt lesz? – kérdezte váratlanul az öreg. – Persze nem nálunk, hanem távoli tájakon… azt mondják… túl az Óperencián.”
Karakterek szempontjából egy kivétellel, szinte mindenki belopta magát a szívembe. Az egyetlen elfogadhatatlan szereplő, egy kedves rokon volt, akinek szándékaitól felfordult a gyomrom és nagyon mérges lettem.
Emma csodálatos kislány, aki nagyon korán meg tudja, hogy milyen elveszíteni egy szeretett személyt és legnagyobb bánatomra hamar fel kell nőnie, hiszen két kisebb testvéréről gondoskodni kell.
Nana karaktere pedig felszínre hozott bennem sok rég elfeledtnek hit emlékeket, amikben az én nagymamám alakja sejlett fel és ismételten elpityeredtem.
„Vannak pillanatok, amikor az idő elszabadul és vágtázni kezd, máskor végtelenül lelassul. Olyankor az ember úgy érzi, mintha százkilós súlyokkal mozogna. Mint egy lassított felvételen. Vagy egy álomban, amely sehogyan sem akar véget érni.„
A szerző gyönyörűen bánik a szavakkal és megeleveníti a történelem egy szörnyű időszakát. Ráadásul, mint a végén az utószó olvasásakor megtudtam, egy valóban létező személy köré épül az alaptörténet és bár elenyésző a jelenléte, mégis meghatározta az események alakulását.
Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert ez a regény mindenkinek ad valamit. Lehet neked egy aktuális, kissé szomorkás történet, de az is előfordulhat, hogy átélted valamilyen formában az eseményeket. Bárhogyan is legyen, sose feledd el: a múltra emlékezni kell, de te döntöd el, hogy a jelen milyen legyen!
Ha úgy érzed, hogy kellően felkeltettem az érdeklődésedet, akkor nincs más dolgod, mint ellátogatni a Manó Könyvek Kiadó oldalára és megrendelni ezt a csodálatos könyvet.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése