Andy Weir - A Hail Mary-küldetés

“Az evolúció irdatlan hatékony tud lenni, ha pár milliárd évig hagyod, hogy végezze a dolgát.”

A második világháborút követő bő 70 esztendő páratlan hosszú béke korszakát hozta el a világ fejlettebb részein, egy-két kisebb-nagyobb konfliktustól eltekintve. Talán a közvetlen életveszély tartós hiánya vagy talán az éghajlatváltozás fenyegető veszélye miatt, de a szórakoztatóipar katasztrófákra épülő ágazata rendíthetetlen népszerűségnek örvend és látszólag sosem fogy ki a kreatív ötletekből. Volt már itt zombiapokalipszis, meteorbecsapódás, óriásvulkán, Godzilla, a mágneses pólusok megcserélődése vagy cápákkal teli tornádó, a lista végtelen. Mostani könyvünk azonban előállt egy új, legalábbis eddig számomra ismeretlen variációval, amely ezúttal ismétetlen a felfoghatatlan léptékű világűrből leselkedik ránk…

Andy Weir világhírű sc-fi író A Hail Mary-küldetés című munkája a Fumax Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben. A kötet exkluzív csomagolást kapott, a borítóval nem vagyok viszont kibékülve. Nem esztétiaki problémám van vele, hanem inkább csak az, hogy olyan jellegtelen tucatborító lett, szinte akármelyik más hasonló témájú könyvre is rákerülhetett volna.

A történet főhőse és egyben narrátora Ryland Grace egy űrhajó fedélzetén ébred mesterséges kómájából és eleinte csak nagyon halvány emlékei vannak arra vonatkozóan, hogy mit is keres tulajdonképpen általános iskolai tanár létére a világűrben. Az elbeszélés ebből kifolyólag két idősíkon játszódik: a jelen elsősorban egy nagyon nagy téttel bíró küldetés kapcsán felmerülő műszaki és tudományos problémák megoldására fókuszál, míg a múltból előbukkanó foszlányok segítségével kirajzolódik szemünk láttára egy bolygóléptékű katasztrófa és az annak elhárítása érdekében kifejtett “semmi-nem-túl-nagy-ár” jellegű roppant erőfeszítések. Számomra leginkább az utóbbi részek voltak a könyv legélvezetesebb részei, az író szerintem nagyon hihetően és logikusan tárja elénk a globális katasztrófavédelem nagy színpadát és tölti meg számos érdekes szereplővel. Nem maradnak kétségek bennünk atekintetben, hogy milyen hihetetlenül nehéz döntéseket és áldozatokat kell meghoznia az emberiségnek a túlélés érdekében. Ahogy a két idősík között ugrál a történet, úgy vált a fókusz is a planetáris problémákról a személyes vészhelyzetek megoldására a magányos űrhajó fedélzetén, és ettől mindvégig friss, gördülékeny marad az előadásmód.

Az író rendkívüli tudományos precizítással írja le a felmerülő, elsősorban műszaki-kémiai jellegű kihívásokat, de véleményem szerint itt kicsit át is esett már a ló túloldalára. Egyrészt számomra egy idő után már nem vitték át az ingerküszöböt a vég nélkül jelentkező sorozatos problémák, másrészt pedig talán túlzottan is tudományos lett a fantasztikum egy hozzám hasonló laikus olvasó számára. A könyv elején szereplő ábrák nagyon nagy segítséget jelentenek olykor a leírtak megértésében, forduljunk hozzájuk bátran, ha régen írtunk utoljára témazárót fizikából. Olyan érzésem volt, mintha az író egy gondolatkísérletet folytatott volna le űrrepülés közben fellépő lehetséges kockázatok kezelésére, mintha nyomozómunkát folytatnánk a természettudományok világában. Nem kell persze polihisztornak lenni, de szerintem már itt-ott átléptük a szórakoztató irodalom eseményhorizontját. Természetesen abszolút igazságtalan lenne ennyire leegyszerűsíteni a történetet, ennél azért jóval érdekesebb és komplexebb, de a fő gerincét az egymásba kapcsolódó vészhelyzetek láncolata adja.

Összességében a könyv kissé felemás érzéseket keltett bennem. Nagyon erős a bevezető pár száz oldal és a lezárás sem mondható sablonosnak (mégha kissé pátoszos is az én ízlésemnek), de az elméleti fizikapéldák megoldása számomra egy idő után vontatottá vált. Talán ha nem lett volna ennyire túlfeszítve a bonyodalom, akkor számomra is élvezetesebb alkotás született volna. Volt bennem valamiért egy kis Apollo 13 déja vu az olvasás során, úgyhogy akik szerették a filmet, azok minden bizonnyal imádni fogják ezt a könyvet is.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Fumax Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: Süni

Baginé Lugosi Diána - Vili és Bobi kalandjai

„(…) a kávé olyan a járművezetőnek, mint neki, amikor beolajozzák az alkatrészeit: megszűnik a csikorgás, és utána mindig frissebbnek érzi magát.”

Ismételten egy olyan mesekönyvre bukkantam, amit elsődlegesen ismeretterjesztő szándéka miatt lehet könnyebben forgatni, de a mese önmagában is nagyon kellemes érzést kelt az olvasóban. 

Baginé Lugosi Diána – Vili és Bobi kalandjai című könyve 2021 egyik újdonsága, amely a Szilvia és Társa Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet borítója nagyon megkapó, hiszen szorosan kapcsolódik a belső tartalomhoz. Felföldi Anna kedves illusztrációinak köszönhetően érdemes külön is végig lapozni a könyvet, hiszen a játszva tanulást is remekül elősegíti.

A mese kis hazánk közlekedését vette célba, amelyet jelen esetben a villamosok szemszögén keresztül mutat be. Két történetet rejt magában a kötet, az első Vili, míg a második Bobi kalandjait meséli el. Mind a két meséről elmondható, hogy rendkívül bájos és remek tájékozódás szempontjából is.

Saját meglátásom szerint a könyv mese része ténylegesen kedves és bájos, valamint ezen kívül különlegessége a kérdések, amelyek segítenek játékos formában visszaemlékezni az olvasottakra. A mesekönyv ad egy bizonyos tájékozottságot és valóban könnyen forgatható ezáltal. Ugyanakkor kicsit hiányosnak érzem, hogy bizonyos kérdések magyarázata kimaradt a történetből, gondolok itt elsődlegesen pl. az olimpikonok magyarázatára, hiszen külön említést is tesz az alkotó erről. De több hasonló esetet is fel tudnék sorolni, de nem akarom erre helyezni a hangsúlyt.

Az a meglátásom, hogy egy átgondoltabb, kicsit összeszedettebb információ csokorral tökéletes lehetne ez a mese, amit remélem a következő köteténél az írónő alkalmaz majd.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető kis léleknek, aki most ismerkedik a közlekedéssel, vagy csupán szeret játszva tanulni.

Amennyiben elolvasnád a mesét, megtehetek, ha a Libri weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy