Oldalak

Oldalak

2021. november 2., kedd

Baginé Lugosi Diána - Vili és Bobi kalandjai

„(…) a kávé olyan a járművezetőnek, mint neki, amikor beolajozzák az alkatrészeit: megszűnik a csikorgás, és utána mindig frissebbnek érzi magát.


Ismételten egy olyan mesekönyvre bukkantam, amit elsődlegesen ismeretterjesztő szándéka miatt lehet könnyebben forgatni, de a mese önmagában is nagyon kellemes érzést kelt az olvasóban. 

Baginé Lugosi Diána – Vili és Bobi kalandjai című könyve 2021 egyik újdonsága, amely a Szilvia és Társa Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet borítója nagyon megkapó, hiszen szorosan kapcsolódik a belső tartalomhoz. Felföldi Anna kedves illusztrációinak köszönhetően érdemes külön is végig lapozni a könyvet, hiszen a játszva tanulást is remekül elősegíti.

A mese kis hazánk közlekedését vette célba, amelyet jelen esetben a villamosok szemszögén keresztül mutat be. Két történetet rejt magában a kötet, az első Vili, míg a második Bobi kalandjait meséli el. Mind a két meséről elmondható, hogy rendkívül bájos és remek tájékozódás szempontjából is.

Saját meglátásom szerint a könyv mese része ténylegesen kedves és bájos, valamint ezen kívül különlegessége a kérdések, amelyek segítenek játékos formában visszaemlékezni az olvasottakra. A mesekönyv ad egy bizonyos tájékozottságot és valóban könnyen forgatható ezáltal. Ugyanakkor kicsit hiányosnak érzem, hogy bizonyos kérdések magyarázata kimaradt a történetből, gondolok itt elsődlegesen pl. az olimpikonok magyarázatára, hiszen külön említést is tesz az alkotó erről. De több hasonló esetet is fel tudnék sorolni, de nem akarom erre helyezni a hangsúlyt.

Az a meglátásom, hogy egy átgondoltabb, kicsit összeszedettebb információ csokorral tökéletes lehetne ez a mese, amit remélem a következő köteténél az írónő alkalmaz majd.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető kis léleknek, aki most ismerkedik a közlekedéssel, vagy csupán szeret játszva tanulni.

Amennyiben elolvasnád a mesét, megtehetek, ha a Libri weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése