“Rendben, fiúk, akkor most megmutatjuk
neki, hogy mi is ismerjük a törvényt, de a törvény ismerete nem minden.”
Mi az emberi létezés meghatározó
princípiuma? Az erőszak? A döntési szabadság? A folyamatos változásra és
megújulásra való képesség? Hol húzódik a határvonal a társadalmi jó és rossz
között? Lehet-e jó a szükséges rossz? Szolgál-e közösségi érdeket a “rosszak”
bekényszerítése a “jók” táborába?
Anthony Burgess - Gépnarancs című novellája
1962-ben íródott és a megjelenését követő évtizedekben bevonult az angol
irodalom halhatatlan klasszikusai közé. Több adaptáció is készült belőle, ezek
közül talán a legismertebb Stanley Kubrick 1971-ben született igen megosztó
filmfeldolgozása. Jelenlegi vizsgálódásunk alapját a Helikon Zsebkönyvek
sorozat 2019-es kiadása képezi.
A történet főszereplője Alex, egy alig 15
éves tinédzser, aki fiatal kora ellenére bandavezérként éli törvényenkívüli
éjszakáit egy fiktív nagyvárosban valahol a nem túl távoli jövőben. Szinte
egymást követik a kisebb-nagyobb bűncselekmények, melyek állandó közös nevezője
a brutális fizikai erőszak. Nehéz pontosan megítélni, hogy mekkora mértékben
motíváció a könnyű élet és a pénzszerzés reménye illetve az unaloműzés vagy a
célnélküli létezés tartalommal való kitöltése. A fényesen ívelő karrier azonban
egy balul sikerült betörés alkalmával kettétörik és hősünknek választania kell:
letölti embertelen körülmények között a rá kiszabott 14 éves szabadságvesztést
vagy aláveti magát egy új kondícionáló eljárásnak, mely során két hét alatt törvénytisztelő
állampolgárt faragnak belőle és utána szabadon bocsájtják.
“Nos, kezdik életbe léptetni ezeket az új
elképzeléseket, és a parancs az parancs, noha őszintén meg kell mondjam, én nem
értek vele egyet. Ezt hangsúlyozni kívánom. Én azt vallom, szemet szemért. Ha
valaki megüti magát, maga visszaüt, nem igaz? Hát akkor miért ne ütne vissza az
állam is maguknak, ártalmas és brutális hulligánoknak? Ám az új elképzelés nem
ez. Az új elképzelés az, hogy a rosszat jóvá kell változtatni. Szerintem ez
mélységesen igazságtalan. Hát nem?”
Nehéz pontosan meghatározni a novella
műfaját. Lehet disztópikus science fiction, társadalomkritika, de akár bizonyos
elemeit tekintve szatíra is. Az író kíváló munkát végzett azzal, hogy nem
jelölte meg pontosan sem a helyszínt, sem az évszámot, csak elvétve találunk
kapaszkodót arra nézve, hogy talán egy angol nagyvárosban járunk egy
technológialiag fejlettebb jövőben (1962-hoz képest), ahol mindennapos már a
globális tömegtájékoztatás és zajlik a világűr meghódítása. Mindezek azoban
csak apró háttérinformációk, a novella cselekménye és üzenete pont ennek a
meghatározatlanságnak köszönhetően kortalan és örökre szóló. Autentikusságát
csak erősíti, hogy egy éretlen tini a narrátora, vagyis nem tompítja az
élményeket, traumákat magasabb életkor érlelte bölcsesség vagy műveltség sem.
Fontos számomra vizsgálni az életrajzi
hatásokat minden olyan mű esetében, amelyik valamilyen értelemben megelőzte
korát. Sajnos itt is találunk tragikus kitekintést: a szerző terhes feleségét
amerikai dezertőrök kegyetlenül bántalmazták egy áramkimaradás során, amely
végül közvetve-közvetlenül születendő gyermekük elvesztéséhez vezetett. Nehéz
nem észrevenni az író és a műben szereplő F. Alexander közötti párhuzamot,
tekinthető ő egyfajta rezonőrnek is.
Érdekességként megemlítendő, hogy az író
szándékosan három részre és azon belül hét fejezetre osztotta művét, mert a 21
mint életkor a felnőttéválást, a testi és lelki érettséget jelöli. Az amerikai
kiadásban azonban a legutolsó fejezet kimaradt, mert azt túlzottan
“optimistának”, a tengerentúli olvasóközösség ízlésévével ellentétetesnek
tartotta a kiadó (a Kubrick-film is ennek szellemiségében készült).
A novella egyik legnagyobb vívmánya egyben
legnagyobb hátránya is. Burgess nyelvészettel is foglalkozott és megalkotott
írásában egy új utcanyelvet, ami leginkább a londoni cockney szleng és orosz
szavak keveréke. A könyvhöz nem tartozik semmiféle szójegyzék, így az olvasónak
magától kell kitalálnia az egyes szavak jelentését. Íme egy rövid részlet, csak
kedvcsinálónak, hogy micsoda verbális armageddon vár ránk:
“Zsebünk tele volt gyéngyivel, úgyhogy
zsozsó miatt nem kellett öszetolcsókolnunk egy vén kakadut valami átjáróban,
hogy vígyeljük, mint úszik a vérében, mialatt mi négyeljük az osztanivalót,
erószakoskodással se kellett frászt hoznunk valami ősz hajú sztáraja prícára
egy boltban, hogy aztán röhögve eltépjünk a pénztár belével. De hát a pénz nem
minden, ahogy mondani szokás.”
Számomra ez a stílus az első 50 oldalon
meglehetősen zavaró volt, bár rendelkezek némi ismerettel, és ez hozzásegített
a szöveg értelmezéséhez, így is akadt bőven olyan kifejezés, amit hosszú
kutatómunkát igényelt tőlem. Szerencsére
nem minden szereplő ezt a “nyelvet” beszéli, de mivel a történet a narrátor
szemszögéből van elmesélve, így a novella nagyrésze ezt az írányvonalat követi.
Meg kell emelnem ugyanakkor kalapom a fordító előtt, hiszen embert próbáló
feladat lehetett egyszerre átülteni magyar nyelvre és megőrizni a szöveg
eredeti szellemiségét.
Megoldhatóak-e a szociális problémák a
társadalmi kontroll növelésével? Kiprogramozható-e az emberből az erőszakra
való hajlam? Életképes marad-e az erőszakmentes alany a modern társadalomban
avagy lehet-e az erőszak egy szükségszerű túlélési mechanizmus?
Burgess írásában az ember Isten által
gondozott gyümölcs (narancs), amely az ő szomját hivatott csillapítani. A
modernizálódó világ pedig ezt a narancsot “elgépiesíti”, vagyis a saját képére
formálja, eljellegteleníti.
Bár a novella bővelkedik szimbólumokban és
szívemnek oly kedves iróniában, valamint az üzenete is örökérvényű,
erőszakossága és a stílusa miatt nem tudom mindenkinek feltétel nélkül
ajánlani, bármennyire is szeretném. Ha azonban sikerül túllendülni a kezdeti nehézségeken,
akkor úgy érzem, hogy egy meghatározó élménnyel gyarapodhatunk.
Amennyiben
felkeltettem az érdeklődésed kedves olvasó, a Helikon Kiadó oldalán be tudod
szerezni a könyvet.
Írta: NiKy