Oldalak

Oldalak

2021. május 8., szombat

Szanyi Ildikó - Három tucat szuvenír

 



Az elmúlt másfél év nem volt könnyű számunkra. Túl sok minden történt és tulajdonképpen a mai napig is tart, bár, hogy ki miképpen éli meg a pandémia időszakát az egyéntől függ, de mégis egységesen mondtunk le az eddigi életünk megszokott eseményeiről, szeretteink mindennapi társaságáról, utazásainkról. Ez a kötet ennek az időszaknak egy „gyöngyszeme”, de most nem a vírus okozta életkörülményekről mesél, hanem egy sokkal érdekesebb és talán százszor fontosabb élménycsokrot ad át az utazni szerető olvasó számára. Életek ékkövein keresztül, csodás tájakra –melyek elérhető közelségben vannak számunkra- utaztatja az olvasó lelkét. De mielőtt ebbe részletesen belemennék, szeretném megköszönni ezt az élményt az írónőnek. Köszönöm, hogy ismét feltöltekezhettem általad és egy erős kompentatív érzést hagytál bennem. Köszönöm.

Szanyi Ildikó írónő nevével tavaly találkoztam először, mikor volt szerencsém olvasni Nem ezt ígérték című alkotását. Akkor nagy rajongással írtam meg a véleményemet a kötetről, - amit azóta számos barátomnak és ismerősömnek ajánlottam jó szívvel, mert bizony nagyon megragadó volt a számomra. Mikor tudomásomra jutott, hogy újabb könyve várható, nagyon izgatott lettem és bár lehet, hogy rendkívül nagy elvárásokkal kezdtem neki az olvasásnak, cseppet-mást kaptam, mint vártam. Hogy csalódott lennék? Határozottan nem vagyok az, hiszen ezt a könyvét is a szívembe zártam a harmadik novella után.  A mostani élményem egy olyan, erős intuitív élményt okozott, mely még most is bennem él és összeszorul a szívem.

Az írónő idegenvezetőként bejárta Európa szinte összes országát, és pont ezért nagyon hiteles forrásmunka,-az élet adta empirikus-, szuvenírek a könyvben olvasható novellák, az egyes helyek jellemzőivel lefestve. A novellákban a társadalom minden szegmenségről olvashatunk nemtől és kortól függetlenül. A kötetben szereplő történetek ebben a nehéz időszakban "Az ezeregy éjszaka meséinek" is megfelelnek, hiszen oltalmat nyújtanak a reményvesztett lelkeknek és felemelnek páratlan humorukkal, szépséges tájleírásaikkal, vagy más egyén belső gondolatai, élethelyzete és érzelmei által. Kiemelkedő értéket képviselt számomra, amikor egy idős úr utazását ismerhettem meg, de érdekesnek találtam egy „lánykérés” reményében tett kirándulás eseményeit is. Két történetet szeretnék kiemelni, melyek terjedelmileg igen rövidek, de annál érdekesebbek és bizony a humor sem áll távol tőlük.

Az első:

„Hogy a felvidéki Rimaszombat lakosai furcsa ízlésű emberek, már eddig is nyilvánvaló volt számomra, akárhányszor elsétáltam a pici főtér klasszicista stílusú egykori kereskedőházainak szocreál árukkal teletömött kirakatai előtt. Ám hogy a humoruk is a helyén van, az csak azután derült ki, miután az egyik csoporttal látogatást tettem a városi múzeumban. Az egyiptomi hölgy, Tasheritnetiakh háromezer éves múmiája és a közelből előkerült bronzkori leletanyag mellett mindig kiállítják a hónap műtárgyát is. Szeptemberben a hónap műtárgyát annak az öt kártékony ormányosbogárnak a gombostűre tűzött teteme alkotta, melyeket a múzeum takarítónője kapott el, mielőtt a bogarak befészkelték volna magukat a hideg elől az épületbe.”

És a második:

„A Dobsinai-jégbarlangban tett látogatása során Kovács Józsefné, Marika néni nem azt találja izgalmasnak, hogy egy 7500 évvel ezelőtt kialakult, csaknem tízezer négyzetméteres jeges felületű, egyedülálló jégformációkat bemutató üregben sétál. Nem is a huszonöt méter vastagságú jégfalon belül élő Brandt denevérfaj legjelentősebb közép-európai lelőhelye hatja meg. De még azon a földrajzi érdekességen sem csodálkozik, hogy a ma Szlovákiában található jégbarlang valaha az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legfrekventáltabb üdülőhelye, majd Csehszlovákia sportkorcsolyázóinak kedvelt gyakorlóhelye volt. Marika néni azt a tényt nem tudja feldolgozni, hogy a csehszlovák műkorcsolyázó, Karol Divin, aki tudvalevőleg elsőként ugrott Európában tripla Rittbergert, hogy a fenébe gyakorolta ezt az ugrást ebben az alacsony belmagasságú teremben.”

Szubjektív meglátásom a kötettel kapcsolatban, hogy egy hermetikusan elzárt világban, mikor azt is meggondoljuk, hogy a boltba lemenjünk-e, egy ilyen utazókönyv kincset ér, mert nem csak Európa országairól kapunk egy csipetnyi leírást, hanem hazánk dimbes-dombos tájait is megismerhetjük. Rendkívül megrázó és egyben felemelő volt olvasni olyan emberekről, akik valamilyen szituatív élmény miatt indultak el egy–egy hosszabb útra és sokszor bizony felszínre kerültek az elfojtott érzelmeik, problémáik. Ebben a világban, mely már inkább elzárkózik az eddig megszokott életformától, egy ennyire élettel teli könyv megváltás, felengedés. Számomra pedig mindenekfelett didaktikus élményt is okozott, és rámutatott a hibáimra. Összeszorult gyomorral olvastam többször egy-egy novellát és be kell, hogy valljam nem egyszer elsírtam magam. Egy érzelmi hullámvasútra ültem fel olvasásom folyamán, mert hol felhőtlenül kacagtam, hol a könnyeimmel küzdöttem.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon szép érzelmicsokrot kaptam, csodás tájakon járva és igen én is elhoztam minden egyes novella általi „utamról” a magam kis szuvenírjeit.

Ajánlom nemtől és kortól függetlenül, mert az élet nem állt meg, csak néha nehezebb és az ilyen művekkel mindig kapunk egy hatalmas lendületet, hogy miért is érdemes tovább küzdeni!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy


2021. május 4., kedd

Csongor Andrea - Mozaik

 

„(…) a szokásokra szükség van, ezek nyújtják az állandóságot, ez a nyugalom fedezete.”


Ez a történet valahogy más volt, mint az eddigiek, persze az is igaz, hogy ahány könyv annyi világ, mégis, sem a forma, melyben íródott, sem pedig a témája nem átlagos. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Hálás vagyok, mert újabb lépést tettem a komfortzónámon kívül. Köszönöm.

Csongor Andrea – Mozaik című könyve egy második házasság apró-cseprő „problémáiról” mesél. Különlegessége elsődlegesen abban rejlik, hogy a két házasulandó félnek különböző korosztályú gyermekei vannak, így a „kis” család már nem is olyan hétköznapivá válik az olvasó szemében. A kilenctagú família bizony nem kis feladat elé néz, hiszen a szürke hétköznapokban is meg kell találniuk az egymáshoz vezető utat. A két szülőnél ez könnyedebbnek bizonyul, de a hét gyermek már egészen más tészta. Ráadásul a két félnek nem csak a gyermekek összecsiszolódásával kell megküzdeniük, hanem a társadalmi presszióval is, mely két eltérő etnikumú ember együttélésére próbál nyomást gyakorolni. Ebből főleg akkor van konfliktus, mikor különböző hétköznapi helyzetekben idegen emberektől különböző appercepció érkezik. Hogyan lehet két ennyire eltérő ember mégis szeretettel és hittel egymás iránt? Vajon képesek ebben a szimbiózisban boldogan élni? Nos, ha érdekel, olvasd el a könyvet!

Szubjektív véleményem, hogy bár fennen hangoztatom, hogy sem a szexuális identitás, az etnikai -, vallási hovatartozás, de még a bőrszín sem határozhatja meg két ember egymáshoz fűződő emocionális viszonyát, mégis a társadalmi nyomással és ítélkezéssel nap, mint nap fel kell venni a harcot. A kisregény egy érdekes formában tárja az olvasó elé többek között ennek a témának a boncolgatását. Humorban gazdag és pont ezért, talán elveszi az élét ezeknek az egyként tabu témáknak. Egy második házasságot kezdett családi struktúra eleve hátránnyal indul a közös úton, hiszen diszfunkcionálisnak számít, bárhogy is nézzük. Meglátásom szerint, amennyiben vannak utódok mindkét fél oldaláról, a gyermekek gördülékenyebb életéhez elengedhetetlen a sok kommunikáció és a problémák nyitott elrendezése. Hiszen a gyermekek már sokat szenvedtek a felnőttek döntései miatt és egy új mostoha belépése még nehezebbé teszi az új életforma megszokását.

Az írónő egyik karakterét sem dolgozza ki igazán, sőt meg merem kockáztatni, hogy a fő ismérveken kívül az olvasóra bízza ezt a feladatot. Ez a regény egy hétköznapi szituációt bont szirmaira, melyben megméretet mind a társadalmi, mind pedig a szülő –gyermek kapcsolat.

Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon érdekes, rendkívül élvezetes, de annál komolyabb témáról olvashattam, mely különleges élményt és mély érzelmeket hagyott bennem. És zárásképpen szeretnék egy verset kiemelni a kötetből. Kérlek, olvassátok figyelmesen:

„Vastag, piros csík a papiroson,
át- meg átrajzolja az önzés, a hatalom,
néhányan a túloldalt maradnak,
mások belül rekednek, ha nem is akarnak…

Az én ereimben is ott a piros tinta,
át is átfestem vele a határaimat,
számodra messze kerül az innenső oldal,
más lesz, idegen, akit hordozok valómban.

Lesznek ártatlanok, áldozatok, túszok,
kívül rekedők, keserűek, sírók,
de a térkép innentől magának szerez érvényt,
átíródik az igazság, változik a lépték.”

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert mindannyiunknak érdemes tudni ezekről a témákról és a legfontosabb, hogy humorral fűszerezve könnyebb is befogadni. És ne feledjétek: „A szeretet felülírja az igazságot.”

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy


Márai Sándor - Eszter hagyatéka

 

„Jellemet nem lehet pótolni. Erkölcsöt nem lehet mesterséges átültetéssel eljuttatni egyik embertől a másikhoz.”


Oly sokat gondolkodtam ezen a történeten és a mai napig is csak egyetlen egy kérdés visszhangzik a fejemben: "Miért?" Ezzel a kérdőszóval meg tudnék tölteni egy egész A4-es lapot, de talán többet is. Azt gondoltam, hogy ennyi idő elteltével már csillapodik lelkem zúgása és megengedi, hogy tiszta fejjel értékelhessem ezt az alkotást, de inkább egyre dühösebb lettem és most már egy másik kérdő mondat is elém került. "Hogy volt képe ehhez?" Ennek a felháborodásnak csupán annyi előjátéka van, hogy bár alig 120 oldal a könyv, de mégis képes volt kiborítani, felháborítani, sőt a kétségbeesésem közepette meg is könnyeztem. De mielőtt belemennék a részletekbe, szeretném megköszönni a Helikon Kiadónak, hogy újra kiadta ezt a történetet, mert a kiadó Zsebkönyvek sorozatának köszönhetően került elém az alkotó ezen írása.

Első kőrben a borító fogott meg, hiszen megint sikerült egy olyan - kissé kopott hatású – képet rátenni, amely hűen letükrözi a belső tartalmat és bizony még kedvcsinálónak is nagyon alkalmas. Szeretem ezeket a képeket nézegetni a polcomon és sorba téve különösen jól mutatnak, mert kellemes harmóniát keltenek.

Fülszöveg alapján egy beteljesületlen szerelem történetéről szól ez a könyv. A mindig fellegekben élő, jellemtelen és gazember, de szeretni valóan kedves Lajos és a naiv Eszter húsz esztendővel korábban kibontakozott szerelmét rombolta szét, amikor a férfi Eszter testvérét, Vilmát vette feleségül. Megözvegyülése után, gyermekeivel látogatóba érkezik az asszonyhoz, aki még mindig szereti. A találkozás oka erősen prózai érzést hagy az olvasóban, ugyanis Lajos, aki már mindenétől megfosztotta Esztert, most végső menedékét készül elrabolni, a családi otthon eladására kéri. Az elhagyott kedves ekkor tudja meg, hogy a férfi nősülése előtt végső elkeseredésében -levelekben könyörgött neki, hogy szökjenek meg együtt, mert szüksége van rá. Érdekes módon Eszter ezeket a leveleket nem kapta meg.

Márai Sándor – Eszter hagyatéka című regénye az 1939 – es évben íródott és azóta is töretlen siker övezi, hiszen 2008-ban Sipos József rendezésében a mozivászonra is került a kötetből készült film, melyben olyan híres színészek játszottak, mint Lajos szerepében Cserhalmi György, az Esztert alakító Nagy-Kálóczy Eszter vagy a kiváló színművésznő, Törőcsik Mari, aki Nunut személyesítette meg. ( Erről itt tudsz több információhoz jutni).

Számomra a történet kiemelkedő volt és azt, kell, hogy írjam, bizony napokig nem tudtam szabadulni tőle. Többször hangosan is kimondtam, sőt, még felébredve álmomból is első gondolatként ébresztett: - "Utállak Lajos!" Egyszerűen nem tértem magamhoz felháborodásomból, hiszen kétszeresen is megfosztotta állítólagos „szerelmét” mindentől és mindenkitől. A hazugságok végeláthatatlan mezején már felsejlett az a bizonyos igazság, hiszen képtelenség lett volna ezt tovább csűrni – csavarni, bár az uraságából bármit kinéztem volna.

Eszter pedig esendő volt, egy hű szerelmes asszony, aki hiszékenységével végül nem a szánalmat kapta, hanem a megvetést tőlem. Dühös voltam és talán most is az vagyok, mert egy önként vállalt kötelességgel tönkretette azon emberek „munkáját”, akik anno sokat tettek érte, értük.

Egyetlen karaktert tudtam csak igazán szeretni, pedig oly kevés jutott számára, ez pedig Nunu. Az ő üde, nyersen őszinte szavai, a csendes, szinte tollpiheként szálló gondoskodása adta vissza az emberekben való hitem és éreztem, hogy általa feltöltekezem szeretettel és megértéssel. Szerepét tekintve sokszor nem tudtam eldönteni, hogy szubrett vagy csupán egy kedves, akkurátus személy, aki konvergens szerepet tölt be Eszter mellett.

Az író rendkívül éles határt húz a naivitás és az emberi dőreség között. Nagyon vékony mezsgye választja el a szerethető és elnézhető érzelmekkel eltöltekező olvasói szemléletet, hiszen Eszter lelkében az ennyire vakáns érzelmeket nehéz kordában tartani és pont ezért bármilyen kapaszkodót képes megragadni, hogy ezt a bizonyos ürességet betöltse.

Az alkotó remekül játszik a szavakkal, az emberi érzelmekkel és az olvasók jóhiszeműségével.

Többször éreztem, hogy most már megnyúzom ezt a minden hájjal megkent férfit, de tehetetlen voltam és tulajdonképpen a könyv végére elfáradtam lelkileg. Sokkolt ez a hamis érzelmektől fűtött képzelgés és nagyon bántott, hogy semmit sem tehetek ezért a két asszonyért. Nos, ilyen hatással volt rám ez a csepp kötet.

Hogy valaha újra fogom-e olvasni? Most biztosan azt mondom, hogy soha többet, de az élet kifürkészhetetlen. Elvégre ez az idézet a legjobb példa erre:

„Kezdem hinni, hogy azok a végzetes, nagy elhatározások, melyek megszabják életünk jellegzetes sorsvonalát, sokkal kevésbé öntudatosak, mint később a visszapillantás, emlékezés óráiban hisszük.”

Hogy kinek ajánlom ezt a könyvet? Mindenkinek és senkinek. Az előbbit azért, mert kiváló alkotás és érdemes tudni róla, az utóbbit pedig azért, mert ha kicsit is van az olvasóban igazságérzet, vagy empátia, nem marad más számára, csak a könnyek.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

2021. május 2., vasárnap

H. P. Lovecraft - Árnyék Innsmouth fölött

 

“Az emberi elme szűk horizontján túl oly megnevezhetetlen borzalmak léteznek, amiket a legsötétebb rémálmainkban sem bírnánk elképzelni, ám fajtánk örökös átka, a tudásszomj és a kíváncsiság időnként szembesít velük.”


A Howard Phillips Lovecraft három elbeszélését tartalmazó válogatás a Helikon Zsebkönyvek sorozatban jelent meg 2020-ban. Véleményen szerint igen jól sikerült ez a szerkesztés, hiszen az írások többször is “kikacsintanak”, vagyis visszautalnak egymásra, egyfajta összefüggő világképet alkotnak. A sorozat egyéb kiadványaihoz képest ez is ízléses, praktikus – elfér a zsebben, olvashatjuk a strandon is...bár ezek után sokkal körültekintőbbek leszünk vízparton és a zátonyokat is garantáltan messzire kerülni fogjuk. Köszönöm a kiadónak, hogy rendre olyan könyveket válogat ebbe a sorozatába, melyektől több leszek és szívesen visszatérek hozzájuk többször is.

Kevés olyan író alkotott valaha a horror műfajában, akinek munkássága mind a mai napig hatással van kultúránkra, talán Bram Stroker vérszívó szörnyetege sorolható még ebbe a kategóriába, bár az részben folklór elemeken alapul. Hihetetlen, korát meghaladó irásai annyira lázba hozták alkotótársait (közéjük taartozott Robert E. Howard, a legendás Conan megalkotója is), hogy egy egész kultúrakört, a Chtulhu Mítoszt építették köré saját, hasonló témakörű elbeszéléseiken keresztül. Az általa megalkotott kozmikus horror műfajának szimbólumai számtalan filmben (Hellboy), képregényben (a Batman kiadványok Arkham szanatóriuma is innen ihletett), zenében (Metallica) valamint társas- és szerepjátékban (Arkham Horror, Call of Cthulhu) is megtalálhatóak.

“Fogalmam sincs, hogy mi mindent tartogathat még számomra az élet; ám abban biztos vagyok, hogy ez a másodperc visszavonhatatlanul lerombolta lelkem egyensúlyát, és örökre eltiporta bennem a természet józan működésébe vetett hitet.”

Mindig is foglalkoztatott az ennyire kiemelkedő alkotók esetében, hogy vajon milyen körülményeknek vagy adottságoknak köszönheti tehetségüket. Lovecraft esetében az “ihlet” forrása egyértelműen a traumatikus gyerekkorban kereshető, de egész életét a sorozatos nehézségek és traumatikus események sorozata árnyékolta be. Idézzük ide a szintén horroban utazó Nick Cutter sorait:

“Hallottam, hogy azt mondják, hogy az érzelmileg riasztó gyermekkor remek táptalaja a fikciónak, de hálás vagyok, hogy nem kellett inspirációt gyűjtenem ennek a kútnak a mérgezett vizéből.”

Lovecraft gyerekkorában beleesett abba a kútba és senki nem húzta ki.

Mindhárom történetet erősíti a személyes narratíva, az egyes szám első személyes elbeszélésmód, mintha tényleg valóban az író élné át maga az eseményeket, a hitelesség egy percre sem ingadozik meg. Nincsenek hősök vagy napfelkeltekor érkező felmentősereg, minden szereplő egyszerű halandóként sodródik és próbál életben maradni, miközben egész világunk létezését fenyegetik az ébredező kozmikus ősi istenségek.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon jól szórakoztam és pont ezért: nem nagyon húznám tovább az értékelést vagy vesztegetném az időt a cselekmény ismertetésére. Azt hiszem, hogy elég egyértelmű a véleményem, az én ömlengésem helyett inkább olvassátok el a könyvet (és a többit is)! Horror rajongók számára megkerülhetetlen!

Ne feledjétek: “R’lyeh házában álmodva vár ránk a halott Cthulhu.”

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy