Márai Sándor - Eszter hagyatéka

 

„Jellemet nem lehet pótolni. Erkölcsöt nem lehet mesterséges átültetéssel eljuttatni egyik embertől a másikhoz.”

Oly sokat gondolkodtam ezen a történeten és a mai napig is csak egyetlen egy kérdés visszhangzik a fejemben: "Miért?" Ezzel a kérdőszóval meg tudnék tölteni egy egész A4-es lapot, de talán többet is. Azt gondoltam, hogy ennyi idő elteltével már csillapodik lelkem zúgása és megengedi, hogy tiszta fejjel értékelhessem ezt az alkotást, de inkább egyre dühösebb lettem és most már egy másik kérdő mondat is elém került. "Hogy volt képe ehhez?" Ennek a felháborodásnak csupán annyi előjátéka van, hogy bár alig 120 oldal a könyv, de mégis képes volt kiborítani, felháborítani, sőt a kétségbeesésem közepette meg is könnyeztem. De mielőtt belemennék a részletekbe, szeretném megköszönni a Helikon Kiadónak, hogy újra kiadta ezt a történetet, mert a kiadó Zsebkönyvek sorozatának köszönhetően került elém az alkotó ezen írása.

Első kőrben a borító fogott meg, hiszen megint sikerült egy olyan - kissé kopott hatású – képet rátenni, amely hűen letükrözi a belső tartalmat és bizony még kedvcsinálónak is nagyon alkalmas. Szeretem ezeket a képeket nézegetni a polcomon és sorba téve különösen jól mutatnak, mert kellemes harmóniát keltenek.

Fülszöveg alapján egy beteljesületlen szerelem történetéről szól ez a könyv. A mindig fellegekben élő, jellemtelen és gazember, de szeretni valóan kedves Lajos és a naiv Eszter húsz esztendővel korábban kibontakozott szerelmét rombolta szét, amikor a férfi Eszter testvérét, Vilmát vette feleségül. Megözvegyülése után, gyermekeivel látogatóba érkezik az asszonyhoz, aki még mindig szereti. A találkozás oka erősen prózai érzést hagy az olvasóban, ugyanis Lajos, aki már mindenétől megfosztotta Esztert, most végső menedékét készül elrabolni, a családi otthon eladására kéri. Az elhagyott kedves ekkor tudja meg, hogy a férfi nősülése előtt végső elkeseredésében -levelekben könyörgött neki, hogy szökjenek meg együtt, mert szüksége van rá. Érdekes módon Eszter ezeket a leveleket nem kapta meg.

Márai Sándor – Eszter hagyatéka című regénye az 1939 – es évben íródott és azóta is töretlen siker övezi, hiszen 2008-ban Sipos József rendezésében a mozivászonra is került a kötetből készült film, melyben olyan híres színészek játszottak, mint Lajos szerepében Cserhalmi György, az Esztert alakító Nagy-Kálóczy Eszter vagy a kiváló színművésznő, Törőcsik Mari, aki Nunut személyesítette meg. ( Erről itt tudsz több információhoz jutni).

Számomra a történet kiemelkedő volt és azt, kell, hogy írjam, bizony napokig nem tudtam szabadulni tőle. Többször hangosan is kimondtam, sőt, még felébredve álmomból is első gondolatként ébresztett: - "Utállak Lajos!" Egyszerűen nem tértem magamhoz felháborodásomból, hiszen kétszeresen is megfosztotta állítólagos „szerelmét” mindentől és mindenkitől. A hazugságok végeláthatatlan mezején már felsejlett az a bizonyos igazság, hiszen képtelenség lett volna ezt tovább csűrni – csavarni, bár az uraságából bármit kinéztem volna.

Eszter pedig esendő volt, egy hű szerelmes asszony, aki hiszékenységével végül nem a szánalmat kapta, hanem a megvetést tőlem. Dühös voltam és talán most is az vagyok, mert egy önként vállalt kötelességgel tönkretette azon emberek „munkáját”, akik anno sokat tettek érte, értük.

Egyetlen karaktert tudtam csak igazán szeretni, pedig oly kevés jutott számára, ez pedig Nunu. Az ő üde, nyersen őszinte szavai, a csendes, szinte tollpiheként szálló gondoskodása adta vissza az emberekben való hitem és éreztem, hogy általa feltöltekezem szeretettel és megértéssel. Szerepét tekintve sokszor nem tudtam eldönteni, hogy szubrett vagy csupán egy kedves, akkurátus személy, aki konvergens szerepet tölt be Eszter mellett.

Az író rendkívül éles határt húz a naivitás és az emberi dőreség között. Nagyon vékony mezsgye választja el a szerethető és elnézhető érzelmekkel eltöltekező olvasói szemléletet, hiszen Eszter lelkében az ennyire vakáns érzelmeket nehéz kordában tartani és pont ezért bármilyen kapaszkodót képes megragadni, hogy ezt a bizonyos ürességet betöltse.

Az alkotó remekül játszik a szavakkal, az emberi érzelmekkel és az olvasók jóhiszeműségével.

Többször éreztem, hogy most már megnyúzom ezt a minden hájjal megkent férfit, de tehetetlen voltam és tulajdonképpen a könyv végére elfáradtam lelkileg. Sokkolt ez a hamis érzelmektől fűtött képzelgés és nagyon bántott, hogy semmit sem tehetek ezért a két asszonyért. Nos, ilyen hatással volt rám ez a csepp kötet.

Hogy valaha újra fogom-e olvasni? Most biztosan azt mondom, hogy soha többet, de az élet kifürkészhetetlen. Elvégre ez az idézet a legjobb példa erre:

„Kezdem hinni, hogy azok a végzetes, nagy elhatározások, melyek megszabják életünk jellegzetes sorsvonalát, sokkal kevésbé öntudatosak, mint később a visszapillantás, emlékezés óráiban hisszük.”

Hogy kinek ajánlom ezt a könyvet? Mindenkinek és senkinek. Az előbbit azért, mert kiváló alkotás és érdemes tudni róla, az utóbbit pedig azért, mert ha kicsit is van az olvasóban igazságérzet, vagy empátia, nem marad más számára, csak a könnyek.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy