Oldalak

Oldalak

2021. szeptember 28., kedd

Kristin M. Furrier - A kastély rejtélye

„Ahol kezdődik a jövő, véget ér a múlt.



Ezt a könyvet nem is olyan régen magától az szerzőtől kaptam ajándékba. Mivel nagyon megtetszett a fülszövege és nem először olvastam az írónőtől, így nagyon vártam, hogy olvashassam. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném itt is megköszönni a regényt. Köszönöm szépen.

Kristin M. Furrier - A kastély rejtélye című regénye 2016-ban jelent meg az Underground Kiadó gondozásában. A kötet igen kicsi mind terjedelmileg, mind pedig történetileg. Ami elsőre megfogó az a régmúlt divatjának megfelelően öltözött nő a borítón, amely kezdetben kissé szokatlan hatást kelthet, mégis szépen letükrözi a belső tartalmat. A szöveghez választott kissé kopottas betű jó választásnak bizonyult, mert teljesen elhitette velem, hogy egy régi könyvet olvasok éppen. De nézzük is, hogy miről is szól a regény.

Adott két fiatal, akik az egyetemen kapott közös feladatuk miatt egy „tanulmányi” kirándulást tesznek a Tölgypataki kastélyban. A kezdetleges érdeklődést egy igen szokatlan esemény szakítja meg, ugyanis Eliza látomásokkal és furcsa megérzésekkel zárja a napot. Ennek következményeként úgy dönt, hogy addig egy tapodtat se mozdul erről a helyről, amíg fel nem fedezi, hogy milyen rejtélyt őriznek az ódon falak. Ebben társra lel legjobb barátja, Dávid személyében, bár nem mindenki hisz a misztikumokban és ez nehezíti az amúgy sem egyszerű feladat teljesítését. Vajon felderül a múlt egy sötét pillanata? És hogyan fogadja Dávid ezt az őrületet? Nos, megtudhatod, ha kézbe veszed a könyvet.

Saját szubjektív meglátásom szerint ennek a regénynek is megvan az a sajátos bája – ami alapvetően is jellemzi az írónő munkáit-, hogy képes egy letűnt korba helyezni a jelenben élő fiatal szereplőket és természetes hatással olvasztja egybe a múlt és jelen pillanatait. Tulajdonképpen ez a varázsa ennek a regénynek is, hogy gördülékenyen vezeti az olvasó kezét az alkotó, és bár cseppet lassú folyású, mégis bővelkedik izgalmakban is.

A karaktereket különösebben nem ismerjük meg, hiszen ahhoz nem elég terjedelmes a regény, mégis jó érzés a bőrükbe bújni és átélni az adott izgalmakat.

Események szempontjából, ahogy fentebb már említettem, cseppet lassú folyású, viszont rendkívül érdekes és korhű.

A szerző könyveit elsődlegesen azért ajánlom a figyelmetekbe, mert képes úgy alkotni remek regényeket, hogy egy csepp szerelem, vagy testiség sincs a történetekben. Nagyon szeretem az olyan ifjúságnak szánt alkotásokat, ahol nem a modern kor adta divat szerelmekről olvasok, hanem túlmegy ezen a klisé hegyen és tartalmas, valamint különleges történeteket ismerhetek meg. Számomra ettől jó egy ifjúsági szerző és Kristin regényeit ebbe a kategóriába sorolom.

Ajánlom a regényt minden történelem és misztikum kedvelőnek, hiszen itt is a képzelet határtalan útján vezet az ösvény és egyáltalán nem biztos, hogy azt a véget kapod, amit vársz.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Underground Kiadó oldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése