Oscar Wilde - A boldog herceg

 

“- Honnan tudjátok? – kérdezte a számtantanár. – Sose láttatok angyalt.

- Dehogynem, álmunkban – válaszolták a gyerekek; és a számtantanár összeráncolta a homlokát, és nagyon szigorú arcot vágott, mert nem helyeselte, ha a gyerekek álmodnak.”

Kevés ember nő fel úgy a világon, hogy ne találkozott volna élete folyamán mesékkel valamilyen formátumban. Nehéz egyértelműen meghatározni, hogy kinek is szól maga a műfaj. Ha az újkori mese-univerzum ősrobbanásának a Grimm testvérek munkásságát tekintjük, akkor mondhatnánk, hogy gyerekek a címzettek, de tudni kell, hogy eredeti formájukhoz képest ezek a mesék is erős kozmetikázáson estek keresztül az erőszakosságuk és szexuális vonatkozásaik kapcsán megfogalmazott kritika miatt. A műfaj eredetét tekintve sincsen egységes álláspont. A Föld valamennyi kontinensén és társadalmában megtalálhatóak különböző formában, így kijelenthetjük, hogy az emberi kultúra meghatározó és szerves részei. Bármelyik országban is hallgatjuk vagy látjuk őket, felfedezhetünk közös vonásokat, amelyek utalhatnak a közösségek közötti generációkon átívelő kultúrális kölcsönhatásokra is, illetve eredhetnek egyfajta társadalmi tudatalattiból is: a mesék által megfogalmazott erkölcsi dilemmák bár helyi színezetűek, de egyetemes jelentőségűek.

A brit irodalom “fenegyereke”, egyik legmegosztóbb személyisége és hányattatott sorsú géniusza volt Oscar Wilde. Számos területen alkotott, ezek közül már életében is kiemelkedő sikert arattak a mesék. A Helikon Kiadó gondozásában megjelent A boldog herceg című kötet ezeket az írásokat tartalmazza gyűjteményes formában.

A könyvben összesen kilenc hosszabb-rövidebb mese kapott helyett. Tartalmi és terjedelmi okok miatt eltekintenék részletes ismertetésüktől, inkább csak egyfajta átfogó összegzést nyújtanék az engem ért irodalmi élményről. Megtalálható bennük szinte az összes jól ismert tündérmese fordulat, számmisztika (például három próba) és cliffhanger, de mégse mondanám azt, hogy unatkozni fogunk, sőt. Az író zseniális érzékkel alakítja a jól megszokott sémákat saját ízlése szerint és ad olykor akár csak egyetlen mondattal váratlan lezárást vagy szájízt egy mindaddig teljesen kiszámíthatónak tűnő történetnek. Olvashatunk mindent feláldozó szerelemről, önzésről és önzetlenségről, emberfeletti próbatételekről valamint társadalmi igazságtalanságról és szinte minden mesének van erkölcsi tanúságtétele. Érdekes volt számomra viszont az, hogy nem minden esetben pozitív a befejezés, nem nyeri el mindig a jó méltó jutalmát, sokszor lengi be a történeteket egyfajta melankólia, reményvesztettség vagy lemondás. Mindezek és a megfogalmazott mélyebb igazságtalanságok miatt úgy érzem, hogy ezeknek a meséknek elsődlegesen a felnőttek a címzettjei. Fontos kiemelni a szinte minden írásban megjelenő erős vallásos elemeket és szimbólumokat is, amelyek sajátos színezetet adnak ennek a fundamentálisan fiktív műfajnak.

“- A háborúban – felelte a takács – az erős szolgájává teszi a gyengét, a békében pedig a gazdag teszi szolgájává a szegényt. Nekünk dolgoznunk kell, hogy megéljünk, de ők olyan silány bérrel fizetnek, hogy éhen pusztulunk. Mi naphosszat nekik robotolunk, s ők ládáikban rakásra gyűjtik az aranyat, míg a mi gyermekeink idő előtt elfonnyadnak, és szeretteink arckifejezése megkeményedik és eltorzul. Mi tapossuk a szőlőt, de más issza meg a bort. Mi vetjük el a gabonát, de csűreink üresek. Láncaink vannak, ha nem is látja a szem; rabszolgák vagyunk, ha szabadnak mondanak is bennünket.”

A mesék a romantika teljes filozófiai fegyvertárát felvonultatják: az érintetlen természet felsőbbrendűsége az épített környezettel szemben, a fizikai és a lelki szépség diadalának hirdetése vagy a titokzatos Kelet kultúrális elemeinek gyakori vendégszereplése. Különböző állatok és tárgyak vannak gyakran emberi tulajdonságokkal és jellemvonásokkal felruházva, néhány esetben óhatatlanul olyan érzésem volt, mintha egy Disney-rajzfilmet néznék beszélő gyertyatartókkal (A hires-nevezetes rakéta). Erősen érezhető Rousseau Emil, avagy a nevelésről című munkájának hatása is a gyermeki eredendő ártatlanság és tisztaság kapcsán (Az infánsnő születésnapja). Másik ilyen féreérthetelen hatás véleményen szerint a korszakalkotó Az ifjú Werther szenvedései Goethe-től, hiszen több mese tragikus központi eleme a reménytelen vagy viszonzatlan szerelem (A halász meg a lelke).

“- Milyen buta dolog a szerelem – mondta távozóban a diák. – Félannyi haszna sincs, mint a logikának, mert nem bizonyít semmit, és mindig olyat ígér, ami nem következik be, és elhiteti velünk, ami nem igaz.”

Összességében elmondhatom, hogy jól szórakoztam a kötet olvasása folyamán, vannak azonban negatívumok is. A mesék színvonala nem egyenletes, vannak egészen kiemelkedő darabok, de vannak unalomig hajszolt erkölcsi példázatoktól terhes írások is. Több esetben éreztem továbbá, hogy fogalmi zavarral élve, az író egyfajta hedonikus, barokkos orgiát csap a szavakkal, tobzódnak a minőségjelzők vagy a fantasztikus elemek anélkül, hogy bármi funkciót szolgálnának, és inkább csak megnehezítik az olvasottak befogadását. Néha olyan magasságokba visz minket a szárnyaló fantázia, hogy kicsit elfogy körülöttünk a levegő.

Ajánlom minden olyan felnőtt léleknek, aki értékeli a mese szépségét, szeret a sorok között kutatni és keresni és talán megleli azt a szépet és jót, melyet egy ilyen mű adni tud. Mert ne feledjétek: befogadóvá válni és a képzelet szárnyán szállni annyi, mint álmodni. A legszebb élmények egyike. 

Amennyiben te is elolvasnád a művet, a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy