Szlukovényi Katalin - Álomkonyha

 „A beteljesült vágyból mi marad?”

Nem jutok szóhoz, pedig nem most olvastam a könyvet. Kellett kis idő, míg leülepedett bennem, hogy tulajdonképpen miről szólt és számomra milyen érzéseket ajándékozott ez a könyvecske. Igen, jól olvasod kedves olvasó, ajándék volt számomra minden sora és végre egy olyan alkotás, amit az első sortól az utolsóig magaménak éreztem. Idén már volt pár ehhez hasonló élményem, és most végre megint kaphattam belőle. Szerelmes vagyok, pedig nálam ez az érzés lassan alakul ki, mint egy kicsinyke patak. Apró mozdulatok és picinyke útvájatok által leszek rajongója bárkinek vagy bárminek. Hogy óvatos lennék? Talán, bár én ezt inkább úgy hívom az idő ajándéka. A hirtelen jött érzelmek hamar elillannak, de a másik végletben kialakult mélységek örökre belém ívódnak. Ez a kötet ezt váltotta ki nálam. Ezért először is szeretném megköszönni a kiadónak, hogy számomra és minden verset szerető léleknek biztosította, hogy kézbe vehessük.

Szlukovényi Katalin – Álomkonyha című verseskötete egy asszony megélt és meg nem élt gondolatain, érzésein és élményein alapszik. A különböző verselések más – más élményt nyújtottak, de mindegyikről leírhatom, hogy a lelkemig hatoltak.

Több alkotását szeretném a figyelmetekben ajánlani, hogy lássátok nem csak üres szavak, amiről beszélek. Az első ilyen, témáját tekintve mindannyiunk hétköznapjairól mesél. Valaki hisz benne, és van, akit nem érdekel, csak elfelejti, pedig ez a jelenség nagyon fontos és sokszor érdekes összefüggéseket mutathat meg. Nézzük, hogy ti mit gondoltok erről! Kérlek, olvassátok figyelmesen!

„Az álom nyelvén az élet
nyűgös pincérnő, aki előre szól,
hogy a nyomtatott menü java blöff,
amit tényleg szeretnél, épp hiánycikk,
egészen mást hoz ki, mint amit kértél,
és mire feltálalja, rég kihűlt,
aztán mielőtt befejezted, zárna,
úgyhogy elmarja előled a tányért,
és a legvégén mégis te fizetsz.”

A második vers nem is szólhatna másról, mint sokunk által utált napról. Persze nem csak erről esik szó, hiszen ez csak töredéke a valódi rejtett utalásoknak. De mégis jó, hogy nem csak én élem meg így ezeket a napokat. Nézzétek csak!

„Arcomba világít a hétfő:
ráncok, a szem alatt táska.
A szobamélyi sötétből
a meghitt test szuszogása.

Tükörarc, ablaknyi város
nem maga szabta keretben.
A reggel hidege átmos.
Nincs már hova sietnem.”

A következő alkotás számomra elsődlegesen azért különleges, mert szembesített az egyik legnagyobb hibámmal. Évek óta küzdök vele, de nagyon nehéz leküzdeni. Mikor olvastam könnybe lábadtak a szemeim, a legszívesebben áthajítottam volna a szobán ezt a kis könyvecskét. És valóban napokig rá sem bírtam nézni, mikor végre megértettem, ezen költemények érnek igazán valamit, hiszen eleven húsomba tapos és nem kér elnézést. De teszi ezt hittel, hogy ébredjek fel. Amely ennyire intenzív érzelmekkel áraszt el, azzal újra és újra szembesítenem kellett magam és bevallom meg is lett az eredménye. Szeretném, ha megértenéd, hogy mit üzen ez a pár sor, mert bár lehet, hogy neked nem kell ez a segítő kéz, de van olyan személy, akit ismersz és bizony nagyon jól fog jönni. Nézzétek csak!

„ A hidegben összegömbölyödik
és téli álomra vonul a lélek,
jobb időkben gyűjtött emlékeit
éli fel, mígnem tavasszal felébred.

Kihűl maga is, mint ott kinn a táj,
alig lélegzik, szíve alig dobban,
nem lát, nem hall, nem örül, mit se fáj,
és csak nagy néha mocorog titokban.

Most nincs mit tenni – vár és meglapul,
bele se bír gondolni, mi van ott túl.
Hagyd békén! Ne ébreszd fel álnokul,
idő előtt, mert abba belepusztul. „

A mostani alkotás szintén egy pofon volt a számomra, melyet többször is újra kellett olvassak. Pedig rám nem jellemző ez a fajta elmélyülés, ami eme témát tekinti, de vannak azon sorok, amikért érdemes kivételt tenni. Nézd csak!

„ Ne ölj, mondja a szentírás,
nem is csak az egyik,
kár, hogy a szép, szent szövegek
egymást kirekesztik.

Kár, hogy minden élő folyton
a gyengébbet falja,
különben magát találná
idő előtt halva.

Mennyi sok hajszálrepedés
fut a valóságban,
a kihez is fohászkodhatnék,
hogy végre ne lássam?”

És az utolsó vers, amit mindenképpen ki szerettem volna emelni a következő pár sor lesz. Ha Nő vagy meg fogod érteni minden sorát, ha Férfi, akkor pedig talán kicsit elgondolkozol, hogy miről is mesél ez a költemény. 

„Fölvenném a lantot, de árva
vagyok, s árva bennem a dal.
Hány asszonyállatöltő kell, míg
aranytorkú leányt fial?

Múlt híján jövőt ki remél?
Oly régen kijelölve a pálya:
a levesbe kell a babér.
Köztetek lettem árva.”

Úgy gondolom pont jókor és megfelelő időben olvastam ezt a könyvet. Sokáig tartott az emésztése, de minden percet, minden órát és napot megérte várni. Kaptam egy csokor életigazságot, némi hamiskás bódító illatot és egy hatalmas pofont. Hogy akkor miért is ajánlom ilyen lelkesen neked? Azért, mert nem csak a vidám történetekkel kell, hogy foglalkozzunk, hanem azon írásokkal is, amik nem szépítenek és az élet árnyalt oldalával is szembesítenek. Bár az értékelésem elején kijelentettem, hogy meghatározó olvasási élményként tartom számon, azt is hozzá kell, hogy tegyem, nem fontos milyen neműként veszed kézbe. Persze egy Női lélek közelebb fogja érezni magát a költőnőhöz, mégis hiszem, hogy nem csak én vagyok ott a lapokon, hanem akár te is és mindenki. Akinek fontos az élete mibenléte, és hogy mitől válhatna teljesebbé, annak fog mesélni, sőt dalolni.

Ajánlom mindenkinek nemtől és kortól függetlenül, hiszen maga az élet ez az apró könyvecske és számomra nagy kedvenccé vált. Igazán hálás vagyok és örülök, hogy kézbe vehettem!

Amennyiben te is elmerülnél a könyvbe, megteheted, ha megrendeled a Jelenkor Kiadó weboldalán.

Írta: NiKy

Fábián István - Fölsértett ég

 

Ha azt írom, hogy egyszere szerettem és gyűlöltem ezt a kötetet, akkor csak a felszínét kapargatom mindannak, amit ez a verseskötet kiváltott bennem. Hogy miért írom ezen sorokat, hamarosan kitérek erre is, de először is szeretném megköszönni a Gondolat Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt és megismerkedhettem egy új alkotóval.

Fábián István könyve nem átlagos már méretét tekintve sem, de kivételesen nem az oldalszámok nagysága, mint inkább a kötet méretarányára utalok éppen. Egy A4-es lapnak megfelelő, fehér ceruzarajzzal díszített borítót láthatunk, mely enyhén szólva is groteszk látványt nyújt, mégis számomra nagyon megkapó. És, hogy a rajzoknál maradjak beleszerettem az alkotó ezen művészeti oldalába. Gondolom, hogy ez alapján már sejthetitek, hogy a kötetben elszórt pár kép mind a költő ceruzájából származik és mindegyikre jellemző ez a sajátos ábrázolás forma. Nagyon kevés kontúrt fedeztem fel egy –egy rajzon, de összképileg nagyon kifejező és rendkívül ízléses azt kell, hogy írjam. Bevallom többször átlapoztam, megcsodáltam az illusztrációkat és azon töprengtem vajon mit is akar ábrázolni vagy jól értelmezem-e a látottakat. Igen, tudom, hogy ez egy sajátos „időtöltés”, de aki művész beállítottságú, mint jómagam is vagyok, annak kimondottan szórakoztató.

A belső tartalom viszont számomra sokszor nehezen értelmezhető volt. A rímtelen sorok, a szavak súlyossága ad egy bizonyos mély, intenzív, de komor érzést, mely az egész kötetre jellemző. A könyv négy nagy részre osztható, de összességében minden főcím alatt a hangulat változatlanul mély és deprimált.

A versek többnyire egy – egy témakör véleményezései vagy a költő meglátásai az adott témára vonatkozva. Én hozzá vagyok szokva a ritmusos, szótagoló alkotásokhoz, ezért nehezebben tudtam azonosulni egy – egy költemény üzenetével.

Ugyanakkor szeretnék három verset is kiemelni. Számomra ezen művek azok, melyek igazán elgondolkodtattak olvasásom folyamán és többször is visszatértem hozzájuk.

Az első választásom egy olyan versre esett, melyet úgy érzem az alkotó egy borús időszakában írt, mégis tele van élettel és élni akarással. Egy bizonyos elmúlás érzetét keltette bennem, és nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy valamit nem értek meg benne igazán. Kíváncsi vagyok ti, hogyan vélekedtek erről! Nézzétek csak!

„maradok végül múlttalan,

láblógázva a vég fölött.

münchenhause, háry, kisherceg akár.

lézer vagyok, felfalt a köd.

volnék templomban orgona,

apollón kezéből hull a lant:

újranyílnak honvédtemetők,

voltam a holtan-reneszánsz otthona,

ingem szárnyakká feszítem

örvényes mélységnek hanyatt,

szappanbuborék lesz az ég,

mi létemből mégis megmarad:

életem testzsákjaként hullanék,

esnék akár az égig:

mondanám, kibírtam Uram,

veled maradtam végig.”

A második vers pedig picit könnyedebbnek tűnik első olvasásra, de minél többször visszatértem hozzá annál jobban tudatosult ez a hamis érzelmi hullám valósága.  Nézzétek csak!

„élni tudatlan,

talán ahogy az idő jár

a ház falán:

nappal árnyék,

éjben lámpafény.

lenni röpke létű szándék,

törött szárnyával

billenő madár.

hullani szűkülő

kőrökben egyre lejjebb,

s ha végleg kitellett,

akkor dalolni:

földre csapódó

néma holmi.

de akkor egész

világgá holni.”

Az utolsó pedig egy személyes kedvencem, de nem az egész verset fogom megmutatni, csupán azt a pár sort, melyet már kívülről fújok, annyiszor elolvastam.

„A madár élesre fenve fönt kering,

a lentet begyébe fölfele húzza,

ring a búza, fekete búza ring,

szűnik és meghal a fölsértett ég megint.

A madár visszaint a zokogó égnek,

szárnya alatt régvolt horizontok égnek.”

A szavak és mondatok egy nyers tangót járnak, hol kicsit manírozva, éppen hogy csak felfedve az olvasó előtt értelmüket. Mivel ebben már megtaláltam a magam ütemét, jobban megértettem, hogy a szerző mit üzen olvasójának.

Összességében elmondhatom, hogy a kiadvány külsőleg határtalan örömmel tölt el, és nagyon szeretem, de belsőleg egy nagy lecke, amit még többször újra kell, hogy olvassak. Egyszer meg fogom fejteni a valódi üzenetét, de addig is: ajánlom mindenkinek, aki szereti az egyedi versesköteteket és nem riadnak vissza attól, hogy gondolkozni is érdemes egy–egy alkotás olvasása után.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Gondolat Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Nagy Lea - Kőhullás

 

„Múlhatna ezen is.”

Ezzel a kötettel a kapcsolatom igen érdekes, ugyanis már jó ideje nézegettem a polcomon, de valamiért mindig úgy éreztem, hogy később, még nem érzem azt a bizonyos hívó erőt. Aztán ahogy lenni szokott nálam, pár napja lekaptam a polcomról és elkezdtem olvasni. De mindez nem jöhetett volna létra, ha nem kapom meg recenzióként. Ezt szeretném a Napkút Kiadónak itt is megköszönni, hiszen nélkületek nem tudom mikor került volna kezeimbe ez a kötet.

Az első, ami igen megfogó volt a számomra, az a borító. Rólam köztudott, hogy nagy rajongója vagyok a művészeteknek és kimondottan szeretem a groteszk bármely formáját. A mostani kép egy cseppet erotikus töltettel látható, hiszen egy akt kép mutatkozik meg a borítón. A puritánság, mint forma a későbbiekben is visszatükröződik a lapokról, és mint mindig most is nagyon örültem, hogy a külső harmonizál a belső tartalommal.

A belső részeket krokinak nevezett rajzok díszítik, melyeket, mint olvastam, maga az költőnő készített. Nekem ez nagyon tetszik és örülök, hogy több oldaláról mutatkozik be Nagy Lea.

A kötet három nagy részre bontható. Minden főcímben megmutatkozik egy gyűjtőnév, melyet először nem fog érteni az olvasó, csak ahogy halad oldalról oldalra tárulkoznak fel a költőnő belső vívódásai, gondolatai.

Az egész kötetre jellemző egy bizonyos nyersesség. Bár néhol túl léha és obszcén, mégis kialakít egy érdeklődést olvasójában és ez számomra igen csak meglepő volt, ugyanis távol áll tőlem az ilyesfajta stílus. 

Számomra valamiért folyamatosan egy nyers és élő hús jutott eszembe. És végül rájöttem, hogy azért, mert ez a kitárulkozás és főleg ebben a formában egy mély gondolatokkal átívelt, de mégis fájdalmas és néhol kegyetlen szövegbe rejti gondolatait az alkotó.

Bár biztosan állítom, hogy nem az én világom, mégis szeretnék kiemelni három részletet. Az elsőt azért választottam, mert szinte lírikus töltettel párosul ez a pár sor, és ezekben a szavakban éreztem a legtöbb fájdalmat, és őszinteséget. Figyeljétek csak!

"Már nem találom a szavak között.

Már nem találom a könyvek címein,

nem találom a tenyerem vonalaiban,

és nem találom a plafon repedéseiben.

Nem találom a közhelyekben,

nem találom a könnyekben,

nem találom a sóhajokban,

nem találom az ordításokban,

nem találom a nevetésben,

nem találom a kiáltásban,

nem találom a zenében,

nem találom a csendben,

nem találom a zajban,

nem találom önmagamban,

nem találom a tárgyakban,

és nem találom másban.

nem találom az ökölbe szorított kézben,

és nem találom a legpuhább csókban sem.

Nem találom az érintésben, sem

karnyújtásnyira, sem túl az időn

meg az univerzumon, s horizonton túl.

Nem találom a közös műteremben,

nem találom az elhanyagolt strandokon,

nem találom a beakadt gázpedálban,

nem találom a hangtalan fékben,

nem találom se az éhezésben,

se a zabálásban.

Nem találom.

Istenem, nem találom.

Nem talállak Téged."

Nem gondolom, hogy különösebben magyarázatra szorul, ezért meghagyom számodra kedves olvasó, hogy meglásd mire is utaltam fentebb.

A második verset a szavak és mondatok egyszerűségébe rejtett gyönyörűsége miatt választottam. Különleges mondanivalót hordoznak a sorok, és be kell, hogy valljam ezt megkönnyeztem.  Nézzétek csak!

"Jáspisszerű ma éjjel az ég.

Az újhold épp előbújt.

Halk minden dobbanás.

Elfelejtettük egymást.

Az arcodat megcsípte

egy szúnyog.

Fekete macska tekintete

szegeződik ránk.

A lépcsőkön hallatszik minden

nesz és susorgás.

Melegség fúj be az ablakokon át.

Rettegek mindentől, ami

nem Te vagy.

Valami fekete, nyárvogó

vadállat lesi mozdulataimat.

Jáspisszerű ma éjjel az ég.

Az újhold épp előbújt."

És végezetül a harmadik kiemelkedő alkotás a számomra:

"Fenyőillat – nyitva az ablak.

Fapadlómra zuhannak az apró tobozok.

Nagy fakopáncs a harsanó zöldben.

Te is épp kint valahol."

Egyszerű, de mégis nagyszerű.

Összességében elmondhatom, hogy bár nem az én világom ez a kötet, mégis tudott újat nyújtani a számomra. És el kell, hogy ismerjem egyáltalán nem rossz, csak más, mint amit igazán kedvelek.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a modern, naturalista költészetet és szeret új és érdekes gondolatokkal találkozni.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet. 

Írta: NiKy