Szlukovényi Katalin - Álomkonyha

 „A beteljesült vágyból mi marad?”

Nem jutok szóhoz, pedig nem most olvastam a könyvet. Kellett kis idő, míg leülepedett bennem, hogy tulajdonképpen miről szólt és számomra milyen érzéseket ajándékozott ez a könyvecske. Igen, jól olvasod kedves olvasó, ajándék volt számomra minden sora és végre egy olyan alkotás, amit az első sortól az utolsóig magaménak éreztem. Idén már volt pár ehhez hasonló élményem, és most végre megint kaphattam belőle. Szerelmes vagyok, pedig nálam ez az érzés lassan alakul ki, mint egy kicsinyke patak. Apró mozdulatok és picinyke útvájatok által leszek rajongója bárkinek vagy bárminek. Hogy óvatos lennék? Talán, bár én ezt inkább úgy hívom az idő ajándéka. A hirtelen jött érzelmek hamar elillannak, de a másik végletben kialakult mélységek örökre belém ívódnak. Ez a kötet ezt váltotta ki nálam. Ezért először is szeretném megköszönni a kiadónak, hogy számomra és minden verset szerető léleknek biztosította, hogy kézbe vehessük.

Szlukovényi Katalin – Álomkonyha című verseskötete egy asszony megélt és meg nem élt gondolatain, érzésein és élményein alapszik. A különböző verselések más – más élményt nyújtottak, de mindegyikről leírhatom, hogy a lelkemig hatoltak.

Több alkotását szeretném a figyelmetekben ajánlani, hogy lássátok nem csak üres szavak, amiről beszélek. Az első ilyen, témáját tekintve mindannyiunk hétköznapjairól mesél. Valaki hisz benne, és van, akit nem érdekel, csak elfelejti, pedig ez a jelenség nagyon fontos és sokszor érdekes összefüggéseket mutathat meg. Nézzük, hogy ti mit gondoltok erről! Kérlek, olvassátok figyelmesen!

„Az álom nyelvén az élet
nyűgös pincérnő, aki előre szól,
hogy a nyomtatott menü java blöff,
amit tényleg szeretnél, épp hiánycikk,
egészen mást hoz ki, mint amit kértél,
és mire feltálalja, rég kihűlt,
aztán mielőtt befejezted, zárna,
úgyhogy elmarja előled a tányért,
és a legvégén mégis te fizetsz.”

A második vers nem is szólhatna másról, mint sokunk által utált napról. Persze nem csak erről esik szó, hiszen ez csak töredéke a valódi rejtett utalásoknak. De mégis jó, hogy nem csak én élem meg így ezeket a napokat. Nézzétek csak!

„Arcomba világít a hétfő:
ráncok, a szem alatt táska.
A szobamélyi sötétből
a meghitt test szuszogása.

Tükörarc, ablaknyi város
nem maga szabta keretben.
A reggel hidege átmos.
Nincs már hova sietnem.”

A következő alkotás számomra elsődlegesen azért különleges, mert szembesített az egyik legnagyobb hibámmal. Évek óta küzdök vele, de nagyon nehéz leküzdeni. Mikor olvastam könnybe lábadtak a szemeim, a legszívesebben áthajítottam volna a szobán ezt a kis könyvecskét. És valóban napokig rá sem bírtam nézni, mikor végre megértettem, ezen költemények érnek igazán valamit, hiszen eleven húsomba tapos és nem kér elnézést. De teszi ezt hittel, hogy ébredjek fel. Amely ennyire intenzív érzelmekkel áraszt el, azzal újra és újra szembesítenem kellett magam és bevallom meg is lett az eredménye. Szeretném, ha megértenéd, hogy mit üzen ez a pár sor, mert bár lehet, hogy neked nem kell ez a segítő kéz, de van olyan személy, akit ismersz és bizony nagyon jól fog jönni. Nézzétek csak!

„ A hidegben összegömbölyödik
és téli álomra vonul a lélek,
jobb időkben gyűjtött emlékeit
éli fel, mígnem tavasszal felébred.

Kihűl maga is, mint ott kinn a táj,
alig lélegzik, szíve alig dobban,
nem lát, nem hall, nem örül, mit se fáj,
és csak nagy néha mocorog titokban.

Most nincs mit tenni – vár és meglapul,
bele se bír gondolni, mi van ott túl.
Hagyd békén! Ne ébreszd fel álnokul,
idő előtt, mert abba belepusztul. „

A mostani alkotás szintén egy pofon volt a számomra, melyet többször is újra kellett olvassak. Pedig rám nem jellemző ez a fajta elmélyülés, ami eme témát tekinti, de vannak azon sorok, amikért érdemes kivételt tenni. Nézd csak!

„ Ne ölj, mondja a szentírás,
nem is csak az egyik,
kár, hogy a szép, szent szövegek
egymást kirekesztik.

Kár, hogy minden élő folyton
a gyengébbet falja,
különben magát találná
idő előtt halva.

Mennyi sok hajszálrepedés
fut a valóságban,
a kihez is fohászkodhatnék,
hogy végre ne lássam?”

És az utolsó vers, amit mindenképpen ki szerettem volna emelni a következő pár sor lesz. Ha Nő vagy meg fogod érteni minden sorát, ha Férfi, akkor pedig talán kicsit elgondolkozol, hogy miről is mesél ez a költemény. 

„Fölvenném a lantot, de árva
vagyok, s árva bennem a dal.
Hány asszonyállatöltő kell, míg
aranytorkú leányt fial?

Múlt híján jövőt ki remél?
Oly régen kijelölve a pálya:
a levesbe kell a babér.
Köztetek lettem árva.”

Úgy gondolom pont jókor és megfelelő időben olvastam ezt a könyvet. Sokáig tartott az emésztése, de minden percet, minden órát és napot megérte várni. Kaptam egy csokor életigazságot, némi hamiskás bódító illatot és egy hatalmas pofont. Hogy akkor miért is ajánlom ilyen lelkesen neked? Azért, mert nem csak a vidám történetekkel kell, hogy foglalkozzunk, hanem azon írásokkal is, amik nem szépítenek és az élet árnyalt oldalával is szembesítenek. Bár az értékelésem elején kijelentettem, hogy meghatározó olvasási élményként tartom számon, azt is hozzá kell, hogy tegyem, nem fontos milyen neműként veszed kézbe. Persze egy Női lélek közelebb fogja érezni magát a költőnőhöz, mégis hiszem, hogy nem csak én vagyok ott a lapokon, hanem akár te is és mindenki. Akinek fontos az élete mibenléte, és hogy mitől válhatna teljesebbé, annak fog mesélni, sőt dalolni.

Ajánlom mindenkinek nemtől és kortól függetlenül, hiszen maga az élet ez az apró könyvecske és számomra nagy kedvenccé vált. Igazán hálás vagyok és örülök, hogy kézbe vehettem!

Amennyiben te is elmerülnél a könyvbe, megteheted, ha megrendeled a Jelenkor Kiadó weboldalán.

Írta: NiKy