Oldalak

Oldalak

2020. november 5., csütörtök

Kristin M. Furrier - Az üveggyémánt átka

 


Nem is tudom, hogy hol is kezdjem ezt az értékelést, hiszen még most is a könyv hatása alatt állok. Talán először is szeretném megköszönni az írónőnek, hogy olvashattam a kötetét. Hálás vagyok érte, mert különleges élményben volt részem.

Kristin M. Furrier neve számomra ismeretlen volt eddig, amit igazán sajnálok, mivel ha jól láttam, már három másik regénye is megjelent. A mostani története ifjúsági irodalom a javából.

Az események kezdetben átlagosak, hiszen adott egy család, ahol három gyermek éli szürke hétköznapjait. Az édesanya rendmániájának köszönhetően a kisebbik testvér dolgainak szanálására kényszerül és így kerül főhősnőnk birtokába egy üveggömbhöz hasonló ékesség. A két fő karakter egy fiú és egy lány, akik ikrek. Bár fizikailag hasonlóak, mégis nagyon különbözően látják egymást és a világot.

Héda és Ákos egy veszekedés közepén kellemetlen helyzetben találja magát, ami persze nem lenne olyan nagy szám. De mi köze van ehhez az üveggyémánthoz? Nos, annyit elárulok, hogy egy átok megtörése, egy pimasz szellem és egy ódon ház lesz az események középpontjában. Ami kimondottan tetszett, hogy feltűnik a bűvös hármas szám, melynek központi szerepe lesz az események alakulásában. Az átok megtöréséhez teljesítendő feladatok érdekesen vannak megfogalmazva, bevallom nekem csak az elsőnél jutott eszembe a megoldás, a másik kettőnél bizony hagytam magam az orromnál fogva vezetni és legalább olyan frusztrált voltam, mint a két fiatal. Mindkét karakteren érződik a tinédzserekre oly jellemző dac és makacsság. Sokszor egymást hibáztatják ahelyett, hogy összefognának, és együtt keresnék a megoldást. Tulajdonképpen tükröt állít az alkotó a testvérek elé. Ugyanis nemileg is mások, gondolataikban is teljesen eltérőek, mégis közös erővel kell megoldaniuk a feladatokat. Vajon tényleg ennyire különböznek, vagy csak a hétköznapokban elfeledett frusztrációk kerülnek a felszínre? A meg nem értettség, és egy bizonyos harag, ami inkább szól a külvilágnak, sem mint a másik félnek? De mivel kéznél van, jobb máson levezetni ezt a sok felesleges energiát?

Ami tetszett a történetben, hogy nincs rákényszerítve az olvasóra semmi, hitelesen vannak ábrázolva a fiatalok különböző érzelmi rezdülései és a másik felé való viselkedés szintjei. Hiszen a szeretet folyamatosan érződik a gondolataikban és apró mozdulataikban, mégis, csak a figyelmes szemlélő látja ezeket a pillekönnyű mozzanatokat. A feladatokat is kreatívnak találtam és a megoldások is egészen egyedire sikerültek. Amit viszont hiányoltam, az a karakterek kidolgozása. Ez a kötet picinyke, és túl sok mindennel töltötte meg az írónő. Egész végig vártam valami igazán különlegesre, a két testvér között, de számomra nem volt meg az az igazi varázs, amitől olyan különleges is az ő viszonyuk. Valamint kisebb korrektúrázási pontatlanságokat is találtam a szövegben. Azt el kell, hogy ismerjem a borító nagyon kellemes színekben pompázik és egyszerűségében is olyan különleges. Még mindig úgy gondolom, hogy egyedi és kreatív alkotással találkoztam. Összességében kellemes élményben volt részem.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Underground Kiadónál meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése