„Mindenki úgy táncol, ahogy él (…)”
Az idei évem visszaigazolja azt a gondolatomat, miszerint
szélesítenem kell az olvasási repertoáromat mind író és mind tematika
tekintetében. Ezt a könyvet utazókönyvként kaptam, melyet ezúton is szeretnék
megköszönni, hiszen e nélkül nem tudom mikor vettem volna kézbe és bizony egy
érdekes olvasmánnyal lennék szegényebb. Köszönöm.
Domján Gábor alkotásait nem ismerem, de a fülszövegből már
kiderült számomra, hogy ez a második verseskötete. A megfelelő mélység címet
viselő kötet, úgy gondolom, hogy egy életmű. Tele olyan írásokkal, melyek
élethelyzetekből lettek kiragadva vagy a múlt apró mozzanatait tárják az olvasó
elé.
A könyv három fő részből áll. Az első a Fiumei hálóingek
címet viseli, mely már önmagában is beszédes, hiszen méltán következtethetnék
ebből arra, hogy a szenvedély, a művésziesség és egy bizonyos rejtélyesség
fogja jellemezni a műveket.
Nem tévedtem sokat, mert végig érződött ez a három tényező.
Az itt olvasható költemények egy letűnt kor szerelméhez, családtagokhoz,
elveszett rokonokhoz szólnak. Különböző lelkek esszenciái tükröződnek vissza a
lapokból. Az a bizonyos kedves, de legalább is a szívnek fontos személyt,
különlegesen, de néhol cinikusan szólítja meg az alkotó. Érződik az érzelmek
mélysége, de a felszínen a bódult józanság is helyet kap, ezért egy cseppnyi
gúny is érződik. Nézzétek csak:
más párokkal. Mért hitted, hogy
direkt csinálom?
Mindenki
úgy táncol, ahogy él, mondtad,
és nem engedted vezetni magad.
Önálló voltál, én bizonytalan.
Rángattuk egymást, tipródtunk,
s dühösen abbahagytuk,
azt hittük, végleg.”
A fenti versből is érezhető, hogy ez egy „se veled se nélküled”
kapcsolat, mely más verseknél is visszatükröződik. Az alkotó édesanyja is több
műben helyet kapott, hol mulatságosan ábrázolva, hol mély és nehéz
gondolatokkal párosítva. Az előbbiről egy részlet:
„Kergeti anyámat a kopasz asztalos.
Előleget szeretne,
természetben.
Egy-két puszi igazán nem sok,
ha már nyugdíjkor tud csak fizetni
Hanna néni.
Anyámnak nem tetszik
a kopasz asztalos,
pedig rosszak az ablakok,
a bejárati dupla ajtók elszuvasodtak,
és megsüllyedt a küszöb is:
kétujjnyi résen dől be a hideg.
Lehetetlen nő az anyám.
Megmondta a nagymama is,
megengedte magának mindig,
hogy azt tegye, amit akar.”
És az utóbbira pedig ez a versrészlet a legjobb példa.
Nézzétek csak:
„Emlék vagyok egy kirándulásról.
Anyám el akart vetetni,
de nem volt otthon az orvos.
Égi jelet látott ebben:
Isten zárt ajtókkal üzen.
Csapásból már volt elég:
háború, tönkrement pénz,
rossz házasságból
két gyerek,
az egyik beteg.
Anyám nem kockáztatott.
Nem tudta, mi van még
Isten tarsolyában.”
A második része a verseskötetnek a Donic címet kapta. Mint
kiderült egy alkotásból, a cím egy póló után kapta nevét, melyről egy egész
vers mesél. Ebben a részben az életről ír az költő, különböző meglátások és
idősíkok szerint. Sokszor visszatér a gyermekkori emlékekhez, hangulata
változó, de sosem könnyed. Több alkotásnál meg kellett állnom, megemészteni a
mondanivalóját, volt hol fuldokoltam és volt, amitől nagyon szomorú lettem. Hogy
mire gondolok? Nézzétek csak:
„Utólag könnyű
olyan pillanatokat találni,
amelyek előrevetítették a bajt.
Akkor kedvező változásnak
tűntek inkább.”
cipőjét illemtudón levetette.
Múltja – nejlonszatyorban –
vánkos a feje alá.”
Összességében elmondhatom, hogy egy új alkotó csodálatos
műveinek csokrát olvashattam. Jó érzés volt megérteni, megismerni és
megpróbálni beleképzelni magamat a költő különböző alkotásaiba. Az egyetlen
problémám, mely többször előkerült olvasásom folyamán, a nehezen érthetőség
bizonyos verseknél, alkotásoknál. Számomra nem volt egyértelmű, hogy kiről és
miről szól a szöveg, főleg gondolok itt egy bizonyos levél részletére. Ettől
függetlenül jó szívvel ajánlom olvasásra, mert nem csak tanulságos, de
rendkívül igényes is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése