A művészet szerteágazó és csodálatos. A művészi kifejeződés
a világ felé egy aranytoll az író kezében. Igen az író is egy művész, akinek
csak a képzelete szabhat gátat és bármit képes olvasója elé tárni. Legyen az az
élet árnyékolt oldala, vagy két ember között egy elválaszthatatlan kötelék,
akár a halál eljövetelének borús pillanata. Mindent elénk tud tárni és már csak
rajtunk múlik, hogy mit értékelünk és képzelünk általa.
Először is szeretném megköszönni a Kossuth Kiadónak ezt a
remek történetet, mert nélkületek nem valószínű, hogy olvastam volna. Köszönöm,
mert általatok kaptam egy új kedvenc írót és egy nem hibátlan, de annál
érdekesebb és színes történetet.
Caroline Bernard egy olyan alkotó, aki látott egy álmot,
miután felfedezte, Mexikó egyik legtehetségesebb festőjének életét és
munkásságát. Miután belemerült és feltöltekezett minden fontosabb
információval, megálmodta számunkra Frida Kahlo életét, melynek alapjait hűen
meghagyta, de a köré épített kellékeket, embereket és eseményeket már némiképpen
a maga álmaiból szőtte ki. Mindezeket összekeverve -mint ahogy
későbbiekben Fridáról is írni fogom- egy új alapokra helyezte a művésznőt, és
megszületett Frida Kahlo és az élet színei alkotása.
A könyv három fő részre osztható.
Az első rész egy igen fontos időszakról mesél, melyben
megismerjük az ifjú Fridát, ki már akkoriban is egy különlegességnek számított
a maga korában. Rendkívül bájos, merész, sokszor túlzásokba eső szépségként, és
egy ifjú menyasszonyaként éli mindennapjait. Már korán betegség alakul ki nála,
mely a későbbiekben csak rosszabbodik. Sajnálatosan egy komoly balesetet
szenved, melynek gyógyulása egy egész életen át fog tartani. A közvetlen
felépülés, a festészet iránt való elköteleződés és majdan az első és szintén
egy életen át tartó szerelme, Diego Rivera festővel való megismerkedését
követhetjük nyomon.
A második rész már egy komolyabb időszakot ölel fel. Diego
feleségeként megismeri az asszonyi lét boldog, szenvedéllyel és majdan a
folyamatos keserűséggel, a spontánvetélésekkel és más szomorú, de annál
józanítóbb élményekkel telített időszakát. Folyamatosan pengeélen táncol élete
folyamán, mindig keresve önmagát, melyet igazán a képein keresztül figyelhet
meg az iránta érdeklődő, figyelmes olvasó.
Ebben az időszakban változik igazán nővé, aki rájön saját
korlátjaira, mégis a szabadságot kutatja és az élet adta – sokszor eltúlzó -
örömöket hajszolja. A folyamatos csalódásoktól és nehézségektől függetlenül
egyre merészebb képeket alkot, melyekben igazán magára lel. Egy napló
tulajdonképpen a festészet Frida számára, melyben minden alkotása egy-egy
életszakasz lezárása, vagy kezdete, akár egy képen több eseményt is ötvözve.
Rendkívül merész és határozott színekben látja önmagát a képeken, mindig
felhasználva egy bizonyos torzulást, ami a groteszk valóságot befogadhatóbbá
teszi. Az akkori társadalmi nézetek még nem liberálisok és sok esetben a
mindennapokat megmérgezik az aktuális politikai nézetek és események. És ugyan
itt még egy fontos esemény is sorra kerül, mely alapjaiban változtatja meg
főhősnőnket, mégis ez a változás indítja el egy olyan úton, amit alap esetben
léhűtőnek is mondhatnék, még sem teszem. Mert számomra pontos érzéseket és
gondolatokat adott és az akkori női kép még egy láncra vert galamb formájában
elevenedik meg szemeim előtt.
A harmadik és egyben utolsó szakasz, pedig már egy olyan nőt
mutat, aki felfedezi önmagát a szabad szerelem és festészet által. Lerántja a
nem létező láncokat magáról és mer élni az élet adta örömökkel, lehetőségekkel.
Természetesen itt is nagy csalódások és küzdelmek várnak rá.
Fiatal kora ellenére a fájdalom jóbarátként van jelen a mindennapjaiban, mégis
képes szemében tűzzel harcolni és a festészet rabjává válni. Szépsége és
különlegessége megmutatkozik öltözékében is, mely elborzasztja a környezetét,
de végül mégis egyedivé teszi a világban. Bármely földrészre is teszi lábát
csodálói gyűrűjében éli mindennapjait. És mikor eléri az utolsó időszak lejtője
felé vezető utat, mégis egy ugyanolyan kar öleli körül, ki anno felemelte és
elindította. Mint látjátok egy különleges és bátor nőről szól ez a történet,
akinek kemény sors jutott, mégis nyavajgás nélkül, szembe mert nézni a
világgal. Tekintetében és képeiben látható az a kihívó, némiképpen gúnyos
nézet, hogy „itt vagyok, gyertek, lássatok, bármi történjék is!!”
Biztos van köztetek olyan, aki azt gondolja, hogy nem nagy
szám ilyennek lenni, de sajnos meg kell, hogy cáfoljam ezt a gondolatmenetet.
Abban a korban, melyben Kahlo élt, messze se volt egyszerű nőként, forradalmárként,
asszonyként, szabad és önálló életet élő személyként létezni. Bár nem volt
egyértelmű az a bizonyos lánc a nők bokáján, mégis a láthatatlanság fátyla ott
lebeg az elvárásokban és így a két háború közötti időszak több szempontból is
egy puskaporos hordó volt, az akkori merész nők és férfiak számára egyaránt.
A történet számos elemet takar, melyből megfigyelhető Frida
gondolkodása és személyiségének fejlődése. Ugyanakkor négy nagy szerelmet
fedeztem fel az életében. Az első a festészet iránt kötődött, melynek
köszönhetően maradt fent a neve az utókor számára. A második egy nála bőven
idősebb férfi iránt gyúlt, mely egy egész életen át kitartott, de a tűz hol
lobogott és mindent felégetett, hol csak pislákolt, de mindig parázslott, még a
legnagyobb veszteségek időszakában is. A harmadik a szabad élet és szerelem
iránt alakult ki. Frida színessége nemcsak a ruháira, képeire, de az emberi
kapcsolataira is kivetíthető, hiszen számos szerető és csodáló vette körül. A
negyedik és egyben talán a legmegfogóbb, az élet iránti hatalmas
elkötelezettsége. Fantasztikus volt olvasni és látni, ahogy szemeim előtt
bontakozott ki egy sérült lányból az „élni akarás növénye”, mely a
hánytattotságok ellenére is csak növekedett. Minél nehezebb volt az akadály,
annál nagyobb szirmok nyíltak ezen a virágon és hozzá foghatót abban a korban
nem találtam senkiben sem.
A kötet több fontos időszakról számol be. A politikával és a
szerelemmel változó nézetek és személyek jönnek – mennek, de egy bizonyos
kötelék soha fel nem oldható és ez tartja egyben a művésznő munkásságát is.
Egy saját meglátásomra szeretném felhívni a figyelmedet,
ugyanis Frida és Diego kapcsolata több mint viharos, mégis látni véltem egy
tükröt közöttük. A szememben e két személy egymás tükörképe. Bár kezdetben a
kapcsolatukat mester és tanítványaként fogtam fel, a későbbiekben beérnek a
lelkek egymáshoz. Mindkét személy művész mind az életében, mind a vásznon és
pont ezért ez a tükörkép hol torz, hol pedig éles és színes, és ettől is olyan
felkavaró az egész könyv.
Azt gondolom, hogy nem felhőtlen az olvasási élményem, mert
többször félre kellett tegyem. Megbolondított ez az elfogult nézett egy
számomra elfogadhatatlan viselkedésforma miatt, ugyanakkor nem vagyok Frida, hiába
ismerem a művészek által megélt szárnyalást, sosem leszek képes átadni magam
egy olyan férfinak, aki ekkora hatással lenne rám. Sosem lennék képes feladni
teljesen önmagamat, mert senkit sem tartok olyan megbízhatónak, hogy ezt
bárkiért megtegyem. Még saját magamat sem.
Végül egy meglátás, ami egy örök igazságot jelent és kár,
hogy én is csak most fedeztem fel. A következő idézet felnyitotta a
szemem és remélem, hogy többen leszünk így. Nézzétek csak!
Ettől függetlenül egy nagy élménynek éltem meg a könyv
olvasását és biztos vagyok benne, hogy nem utoljára vettem kézbe.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Kossuth Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése