Kérlek, mesélj kicsit magadról! Hogy vagy most? Mi történt
veled az elmúlt két évben, hiszen utoljára könyvet akkoriban láttam tőled
megjelenni?
Amikor A csillagos égig megjelent, úgy éreztem,
lezártam vele egy korszakot. Nem igazán tudtam, mit fogok írni, sőt azt sem,
hogyan, csak azt, hogy más irányba szeretnék elindulni.
Kívülről ugyan kevés látszata van, de rengeteget írtam az
elmúlt években. Többszáz oldal ment a fiókba, köztük félig, sőt majdnem
teljesen kész regények, kisregények, novellák. Olyan szövegek, amiket az
olvasók elé nem tennék, viszont nekem mind nagyon hasznosak voltak. Különösebb
tét nélkül próbáltam ki bármit: karaktereket, helyszíneket vagy történeteket.
Kíváncsi voltam, mi az, ami működik, hihető, gördülékeny, illetve hogy én
szívesen olvasnám-e egyáltalán.
A sci-fit gyerekkorom óta szeretem, főleg a filmeket. Mindig
érdekeltek az új találmányok is, az olyan eszközök, amelyeket egyelőre csak
megálmodtak. Ezek most jobban előjöttek, és elkezdtem novellákat írni, amik a
nem túl távoli jövőben játszódtak. Egyre jobban élveztem, és ez érződött a
szövegeken is. Ezeket már el lehetett küldeni szerkesztőknek, akik közlésre
érdemesnek tartották őket, úgyhogy lassan újra publikálni kezdtem.
Az új novellák közül néhány a fejemben már része volt egy
komplexebb világnak, egy elképzelt, jövőbeli Magyarországnak. Közben egyre
többet olvastam a klímaváltozásról, szembejött akkor is, ha nem kerestem,
begyűrűzött a baráti beszélgetésekbe is. és a két téma lassan összefonódott.
Hogyan született meg a Szárazság című regényed ötlete?
Mennyi ideig tartott az írás folyamata?
Amikor először hallottam arról, hogy a közeljövőben néhány
nagyvárosban nem jut elég ivóvíz az embereknek, és egy időre talán meg is
szűnhet az ellátás, azonnal arra gondoltam, itthon mi történne hasonló esetben.
Akkor már régóta cikkeztek a hazai felmelegedés veszélyeiről, és én egyre csak
azt a képet láttam magam előtt, hogy hiába nyitom meg a csapot, nem jön belőle
semmi. Ez nálam egyébként is így működik, ha látok egy filmet, vagy olvasok egy
könyvet, ami másik országban játszódik, de az esemény maga globális, rögtön
elkezdem fejben átültetni a hazai viszonyokra.
A Szárazságot eredetileg novellának szántam, de az
ötlet valahogy fészkelődött a szűk térben. Akkor már szinte teljesen készen
volt a fejemben a 2050-es évekbeli Budapest, Dani és Anikó is többé-kevésbé
kialakultak, csak rá kellett jönnöm, hogy ez valójában egy történet.
A szöveg tehát évek alatt született meg, bár kívülről ez
sokkal gyorsabbnak tűnhetett, mivel ezután a konkrét írás folyamata mindössze
talán fél év volt.
Dani és Anikó karakterét inspirálta valaki vagy teljesen
magadtól találtad ki őket? Melyik szereplő a kedvenced és kit írtál meg
nehezebben?
Mindig érdekes kérdés, hogy egy-egy szereplő hogyan, miből
tevődik össze. Vannak például tulajdonságok, amik egy elejtett mondatból nőtték
ki magukat, de messzire vezethet egy napközben látott gesztus, hajviselet vagy
ruhadarab is, szinte bármi. Szóval a szereplőim nem konkrét személyek, én
találom ki őket, de rengeteg hatásból állnak össze.
Kedvencem nincs, mindig igyekszem olyan karaktereket
létrehozni, akikkel szívesen dolgozom. Éppen ezért írás közben sem voltak
könnyebben vagy nehezebben kezelhetők. Daninál eleinte jobban kellett figyelnem
a sajátos beszédstílusa miatt, de könnyen ráállt az agyam.
2020 egyik nagy meglepetése vagy, legalább is a számomra,
hiszen a mostani alkotásod merőben eltér az eddig megszokottaktól. Milyen érzés
volt disztópiát írni és mennyire fekszik neked ez a tematika? Esetleg tervezel
–e még hasonló témában könyvet írni?
Régóta foglalkozom disztópiákkal. Az egyetemen az alapszakos
szakdolgozatomat disztópiák nőalakjairól, illetve azok főhősökre gyakorolt
hatásairól írtam.
Mindig szerettem a kitalált világokat, főleg azokat,
amelyekbe bele tudom képzelni magam, amit el lehet hinni, tovább lehet
gondolni. Nem tudom, írok-e még hasonlót, remélem igen, minden percét nagyon
élveztem.
Legnagyobb örömömre idén már a Pagony Kiadó oldalán láthattam
a könyvedet. Hogyan találtál rá a kiadóra, illetve milyen volt a közös munka?
A Befogad és kitaszít után több olyan
visszajelzést kaptam, hogy bátran ajánlanák ifjúsági könyvként is. Amikor
írtam, nem volt tudatos, hogy milyen közönségnek szóljon. Örültem, hogy a
fiatalabbak és az idősebbek között egyaránt pozitív visszhangra talált.
Amikor már tudtam, hogy a Szárazságnak kamaszok a
főszereplői, adta magát, hogy még szélesebb korosztály számára hozzáférhető
szöveg legyen belőle.
A kiadóról először néhány barátomtól hallottam. Rendszeresen
elkísértem őket a Pozsonyi Pagonyba, hogy a gyerekeik könyvrendelését átvegyék,
én pedig addig a boltban bámészkodtam. Nagyon tetszettek a Pagony és a Tilos az
Á kiadványai, úgyhogy megkerestem őket. A válaszlevelükkel az első perctől
nagyon szimpatikusak voltak. Rendkívül nyitottan álltak az ötleteimhez, láttak
lehetőséget a témában és a szövegmutatványban, úgyhogy belevágtunk a közös
munkába.
A véletlen ráadásul úgy hozta, hogy a könyv kiváló
szerkesztőjével, Grancsa Gergővel látásból ismertük egymást. Rengeteget
jelentett, hogy úgy éreztem, velem együtt ő is benne élt a szöveg világában,
így az alkotás sokkal kevésbé volt magányos folyamat. A számos izgalmas
észrevétele és pontos meglátása gazdagabbá tette a szöveget.
A borító számomra nagyon egyedi és teljesen letükrözi a
belső tartalmat. Mennyi beleszólásod volt a külsőségekbe? Ilyennek képzelted a
borítóképet?
Az első két regényem borítótervét szinte teljesen én
készítettem, és bár még most is elégedett vagyok velük, az egyik legnehezebb
része volt az utómunkálatoknak. Amikor a Szárazság borítóterve
készült, nagyon örültem, hogy a kiadó levette a vállamról a feladatot. Ez egy
külön szakma, amihez én alapvetően nem értek. Szerintem kiváló tervezőt
találtak hozzá, passzol a borító a könyvhöz, nagyon szeretem.
Persze több látványtervet is láttam, de tényleg nem akartam
ebbe jobban belefolyni, ismerve a kiadványaikat, teljesen megbíztam bennük, és
nem is csalódtam.
Kicsit térjünk rá a régebbi könyveidre is. Nem csinálok
titkot belőle, hogy számomra a Befogad és kitaszít volt eddig a legszebb írásod
– bár itt meg kell, hogy jegyezzem a Szárazság „trónbitorló” alkotás lett- és
már ott felfigyeltem a karaktereid különlegeségére. Hogyan választod ki, hogy
milyen mentális zavarokkal küzdjön egy adott szereplő?
A Befogad és kitaszít írásakor az mozgatott,
hogyan élhet úgy valaki, hogy egyáltalán nincsenek érzései. Sokszor nagyon
mélyre kellett menni hozzá, nem volt könnyű a szöveg világában lenni. Noémi
alakja egy kicsit a magam számára is ellensúlyként szolgált. Nem keresgéltem
tehát egyáltalán a mentális betegségek között, csak egy kérdésre próbáltam
választ találni.
Nagyjából ez történt a Szárazság írásakor is,
annyi különbséggel, hogy ott a kérdést maga a világ hordozta. Dani karaktere
azért vált ilyen különlegessé, mert mindig az olyan emberek érdekeltek, akik
kilógnak, nehezen illeszkednek be. Ez közös a regényeim szereplői között.
Folyton keresem a választ arra, hogy ha valaki másként
gondolkodik, másként látja a világot, az alkalmazkodhat-e sikerrel, találhat-e
helyet magának a világban. Ha valaki nehezen mozog társaságban, más reakciói
vannak a külső ingerekre, mint amit az emberek megszoktak, magányra van-e
ítélve, vagy a megfelelő erőfeszítésekkel képes lesz boldogulni úgy, hogy
közben saját magát sem adja fel.
Hogyan inspirálódsz, és mi tölti fel a lelkedet egy nehéz
nap után? Mi segít, ha megakadsz esetleg az írásban? Van bármilyen hobbid?
A feleségemmel töltött idő a legjobb pihenés. De nagyon
szeretek olvasni, sorozatot vagy filmet nézni, barátokkal találkozni, főzni,
kirándulni. Időnként pedig csak bámulni a falat.
Ha elakadok az írásban, pihentetem. Csinálok mást, közben
folyton kéznél van a jegyzetfüzetem, vázlatokat, ötleteket írok.
Kimondott hobbim nincsen, sportolok. Hol rendszeresebben,
hol megúszósan, és viszonylag hamar megunok mindent, nagyjából évente
váltogatom a sportágakat. Az elmúlt tíz évben jártam aikidóra, úsztam,
futottam, kung fuztam, kipróbáltam csoportos órákat edzőtermekben, legutóbb
kettle belleztem, mikor mi tetszik meg.
A sport sokszor meg tud tartani, amikor nehezet írok, jól
esik utána kimozogni. Még A csillagos égig alatt szoktam rá, hogy a
mélyebb részek után edzeni menjek, és ez azóta is működik.
Talán egy hobbim mégis van, kamaszkorom óta
basszusgitározom, időnként zenekarban is. Az elmúlt hónapokban inkább csak
lógtak a hangszerek a falon, de szeretnék ezen változtatni, hiányzik a közös
zene.
Hogyan élted meg az idei járvány időszakát? Milyen hatással
volt a mostani helyzet az írói létedre? Esetleg új ötleteket adott a további
könyvekhez?
Tudom, hogy sokaknak ez az időszak rengeteg veszteséget
okozott, elveszítették a munkájukat, aggódtak a szeretteikért, otthon együtt
tanultak a gyermekeikkel és még sorolhatnánk. Éppen ezért kivételesen
szerencsés helyzetben éreztem magam, hiszen a feleségemmel mindketten
dolgozhattunk, ráadásul itthonról, a szeretteink pedig egészségesek voltak.
Sokat segített, hogy végre van egy zsebkendőnyi kertünk,
ahová ki lehetett ülni, a közelben egy park, ahová elmehettem edzeni. Szinte
minden nap főztünk, amire máskor alig jut idő, szóval tényleg nem volt okunk
panaszra.
Írni mondjuk nem tudtam. Mire a kijárási korlátozást
meghirdették, a könyv rám eső része már gyakorlatilag készen volt, nem igazán
maradt vele dolgom, úgyhogy egy kicsit hátradőltem. Az inspirációhoz nekem az
is kell, hogy mozgásban legyek, érjen valami inger, viszont tavasszal a
lehetőségek jóval szerényebbek voltak, mint általában, úgyhogy hamar be kellett
látnom, hogy alkotásra nem fogom tudni felhasználni ezt az időszakot. De
egyáltalán nem bánom, rám fért ez a pár hónap nyugalom. Előtte egy éven át
minden percemet kitöltötte a munka, a teljes lakásfelújítás és a regényírás.
Mindezzel együtt második hullámot nem szeretnék, amikor
feloldották a korlátozásokat, hirtelen rám szakadt a mehetnék, rosszul esne újra
bezárkózni.
Szerinted mennyire lehet ma csak az írásból megélni? Esetleg
a későbbiekben el tudod képzelni, hogy csak íróként dolgozzál? A mostani
munkaköröd és az írás hogyan fér meg egymás mellett?
Egyelőre nem vágyom arra, hogy teljesállású író legyek. A
munka nagyon sokat segít, két lábbal a földön tart. Meghatározott keretei
vannak, emberek között kell lenni, társas kapcsolatokat kell kiépíteni és
ápolni. Segít, hogy ne vesszek el teljesen a fejemben, ráadásul fix fizetéssel
jár, így mellette azt írhatok, amit szeretnék, és akkor, amikor jól esik. Ha
két-három évig nem jelenik meg könyvem, mert éppen keresem a megfelelő hangot,
akkor sincs baj.
Azt reálisabbnak látom, hogy majd egyszer talán nem teljes
állásban dolgozom, és több időt tudok írásra fordítani. Ehhez viszont az kell,
hogy a könyveimből is legyen egy olyan állandó bevételem, ami mellett ezt
megtehetem. De ez most még távoli cél, a pályakezdésről, az íróvá válás korai
szakaszáról egy külön, rémesen hosszú beszélgetést lehetne folytatni.
Egyébként szeretek dolgozni, valamilyen formában minden
eddigi munkám kötődött az irodalomhoz. Négy és fél éven át tanítottam, majd
három éven át szövegértéssel foglalkoztam, és a jelenlegi munkahelyemen is
szövegekkel dolgozom. Jól megfér az írással, mert az előbbi többnyire
szerkesztői feladat, az utóbbi pedig inkább alkotás, kiegészítik egymást, és
sokszor az egyik profitálni tud a másikból.
Az idő az örök kérdés: annyi mindent szeretnék, de még az
átgondolt beosztás ellenére is örökké kimarad valami.
Milyen érzés volt ismét kézbe venni egy új „gyermekedet”?
Mit szóltak a barátok, családtagok? Van – e olyan személy az életedben, aki
támogatása nélkül nem tudnál alkotni?
Boldog voltam, a saját példányomat a Bartók Pagonyban kaptam
meg, egyből fel is szaladtam vele a Gellérthegyre, hogy megnyugodjak kicsit.
Nagyon szép ez a könyv, mindenki beletette a maximumot. Még mindig átjár egy
kis melegség, amikor a kezembe veszem, vagy meglátom a könyvesboltok polcain.
A család és a barátaim pozitívan fogadták. El szokták
olvasni, amit írok, sokszor adnak visszajelzést is, sokat jelent.
Az írás során több ember támogatása segített. A feleségemé
az örök első hely, hiszen a vele töltött közös idő rovására megy szinte minden
írással töltött óra. Író házaspár vagyunk, tudjuk, mit jelent a másik számára
az alkotás folyamata.
Sokat segítettek az előolvasó barátaim, akik már majdnem
készen kapták meg a szöveget. Az ő észrevételeik, meglátásaik is kellettek
ahhoz, hogy tudjam, elég gördülékeny-e a szöveg, hiteles-e, amit írok.
Számíthattam rá, hogy azonnal szólnak, ha valami nem működik.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Esetleg egy másik
műfajban is kipróbálnád magad?
Egyszer biztosan. Van több tervem is, meglátjuk, melyik
valósul meg, vagy legalábbis melyik először. Vannak témák a fejemben, amik új
megoldásokat igényelnek, ezekhez idő kell, hogy kiforrjanak.
További sok sikert kívánok az írónak!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel
az alkotó írói oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!
A Szárazság című könyvét pedig a Pagony Kiadó oldalán
tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése