Egy ízben megpillantott egy férfit meg egy nőt egy keskeny rámpán, két tornyot összekapcsoló csillogó fémszálon. Egyik sem volt idősebb húsznál. Kézen fogva iparkodtak, beszélgettek és mosolyogtak. A lány arca kicsi és éles volt, karja karcsú, apró lábfejét szandálba dugta. Meleg arca tele élettel és boldogsággal. És egészséggel.
Pedig ez a társadalom a halálra épül. A halál a mindennapi életük része. Emberek haltak meg, és senkit nem zavart, még az áldozatokat sem. De ez akkor is helytelen. Természetellenes. Az embernek ösztönösen védenie kell az életét. Minden más elé helyezni. Ez a társadalom a minden létformára jellemző alapvető ösztönt támadja.
- Maguk keblükre ölelik a halált. – Nehezen tudta kifejezni magát. – Maguk örülnek, amikor valaki meghal.
- A halál a létezés ciklusának része, éppen annyira, mint a születés. Látta a Lélekkockát. Az ember halála ugyanolyan fontos, mint az élete. – Stenog szaggatottan beszélt, mivel a forgalom miatt kénytelen volt a vezetésre koncentrálni.
És mégis, mindent megtesz a baleset ellen, gondolta Parsons. Óvatos sofőr. Ami ellentmondás.”
Philip K. Dick - A jövő orvosa című regénye 2021-ben jelent meg az Agava Könyvek Kiadó gondozásában. Az írói életmű sorozat eddig megjelent köteteinek hangulatához jól illeszkedő borító véleményem szerint ötletes módon sugallja a nem hétköznapi történet tartalmát.
Főhősünk Jim Parsons orvos, aki valahol egy futurisztikus Amerikában éppen munkába igyekszik, amikor egy különönös baleset következtében a távoli jövőben találja magát. Látszatra a körülmények nem sokat változtak, ám hamarosan kiderül, hogy a kissé túlvezérelt társadalmi mérnökösködés következtében egy olyan társadalom jött létre, ahol a születésszabályozás algoritmikus alapon történik és orvosnak lenni, haldokló vagy sérült emberek életét megmenteni az élet fundamentális törtvényeinek megszegésének és ezáltal főbenjáró bűnnek minősül.
Egyre inkább lehull a lepel a boldog társadalom illúziójáról és bizony kiderül, hogy kemény diktatórikus eszközökkel történik a rend fenntartása, hiszen érthető módon nem mindenkinek tetszik, hogy élete bármikor, akár egy banális hétköznapi balesetben is véget érhet. Hősünk hamarosan egy nagyobb terv részévé válik, amelynek nem kisebb célja van, mint megváltoztatni a történelem menetét.
Ennyi talán elég is lesz a cseleményről, minden további részlet feltárása már spoiler kategória lenne. Sajnos azt kell, hogy írjam, hogy a történet számomra több sebből is vérzik. Egyrészt nehezen tudom elképzelni, hogy bármilyen szintű prosperitás, tőkefelhalmozás és ezáltal civilizációs fejlődés végbemehet egy olyan társadalomban, ahol mindenkinek az élete egy hajszálon múlik és teljesen kiszámíthatatlan a jövő. Persze mondhatjuk, hogy az ókorban vagy akár a középkorban is olcsó volt az élet, de földi pályafutásunk meghosszabbításának, az egészség megőrzésének ösztöne kezdettől fogva jelen volt. Nehezen tudtam magam elé képzelni ezt a jövőbeni fejlődő társadalmat, ahol mindent a jó génkészletek öröklődésére, a darwinizmusra és a vakszerencsére bíznak.
Másik alapvető problémám pedig az időutazás paradoxona és az abból fakadó logikai bonyodalmak. Bár az író igyekezett másfajta szemszőgből megközelíteni, de nekem nem állt össze az agyamban az ok-okozati láncolat, amely ne kérdőjelezné meg a könyv teljes jelenét (illetve jövőjét) a múltban tervezett ekkora kataklizmaszerű beavatkozás hatására.
A könyv pozítívuma, hogy az írótól megszokott módon nagyon olvastatja magát, és számos érdekes és egyedi ötletet vet fel egy lehetséges jövőt illetően, mégha azok nekem kissé elrugaszkodottnak is tűntek, dehát valahol a sci-fi műfaja végülis pont erről szól. A szerző rajongói biztos élvezni fogják, de a semleges olvasóknak nem tudnám tiszta szívből ajánlani, vannak sokkal jobb Dick-munkák is, érdemes inkább azokkal kezdeni az ismerkedést. Úgy érzem mindig fontos kiemelni, hogy ez a könyv például eredetileg 1960-ban jelent meg, érdemes tehát a megfelelő kontextusban is kezelni, ugyanis a sci-fi ritkán időtálló műfaj, de a szerző legtöbb művének jól sikerült az időutazás.
Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: Süni
Simon Jimenez - Elveszett madarak című regénye az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. Utóbbi időben nem voltam túlzottan elvarázsolva a kiadó könyveinek külalakja tekintetében, de úgy érzem, hogy a mostani kiadványuk bőven túllépte a tisztességes iparosmunka korlátait. Lehet, hogy erőltetettnek tűnik mindig a borítúval kezdeni egy értékelést, de meggyőződésem, hogy mint ahogy minden árucikk, úgy a könyvek esetében is döntő jelentőségű lehet a külső csomagolás az érdeklődés felkeltéséhez.
A színpad ezúttal a nem túl távoli, még ésszel felfogható jövő, ahol az emberiség egy kiváltágos töredéke elhagyja az élhetetlenné vált Földet és kirajzik a világűrbe, hogy aztán azt, magát meg nem hazudtoló módon, az országok és kormányok helyébe lépő gigavállalatok által uralt szektorokra szabdalja. Virágzik a kereskedelem az egymástól egyébként sokszor teljesen elszigetelt világok között, amelyet egy újfajta technológia tesz lehetővé: az űrhajók a világegyetem Áramlatain, egyfajta gravitációs hullámokon sodródva képesek óriási távolságokat megtenni, ám míg a Zsebben tartózkodó legénység szubjektív idejében alig pár hónap telik el, addig “odakint” évtizedek repülnek el. A történet egy isten háta mögötti, szinte a feudális korban rekedt agrárvilágon kezdődik, ahova a hajók csak tizenötévente egyszer jutnak el és egy nap egy rejtélyes fiú hullik alá a meghasadt égből.
A fiúról azonban sokáig szinte semmit nem tudunk meg, csak azt, hogy valamiért nagyon fontos az “ezeréves” asszonynak, vagyis annak a zseniális, szinte istenként tisztelt tudósnak, aki még a régi Földön megtervezte az emberek csillagközi életét lehetővé tevő első űrállomásokat. A nő rejtélyes és egyben visszautasíthatlan megbízást ad annak a Nia Imani kapitánynak, aki a fiút a távoli bolygóról kimenekítette. A megállapodás szerint legénységével a gyermek gondját kell viselnie és el kell rejtenie, míg bizonyos képességek jelét nem mutatja…
A kötet tulajdonképpen egy fejlődésregény, amelyben végigkísérhetjük, ahogy a kezdetben néma és zárkózott gyermek felcseperedik és szoros kötelék alakul ki közte és a legénység tagjai, különösen Nia között. Megismerjük ezt a furcsa, mégis ismerős univerzumot, ahol a vállalatok korlátlan hatalomra tettek szert és hiába az univerzum gyakorlati végtelensége, étvágyuk és gátlástalanságuk kiapadhatatlan, egész bolygókat szipolyoznak ki gazdaságilag. A könyv antitézise a többnyire arctalan, ezerfejű hidra, a határtalan emberi mohóság és ambíció. A könyv első felében a felnőttéváláson van a hangsúly, a múlt és önmagunk megismerésén és megértésén egy viszonylag veszélytelen világban. Szereplőink például látogatást tesznek egy olyan világon is, ami akár A kis hercegből is előbukkanhatott volna, ahol egyetlen ember él teljes elszigetelődésben. A regény logikai második felvonásában a korai felnőttkor elérésével aztán a világ hirtelen egy sokkal veszedelmesebb és kegyetlenebb hellyé változik.
A cselekmény legfontosabb szála és mozgatórugója a Nia és a fiú között kialakuló rendkívül erős és különleges kapocs, mint egy fogadott anya és fogadott gyermeke között megbonthatatlan kötelék. Ennek megfelelően a könyv első 200-250 oldalán rengeteg belső monológgal, szorongással és melankóliával fogunk találkozni, mert minden szereplő őriz valamilyen csontvázat a szekrényében. Őszintén megmondva, számomra nehezen ment ezeknek az oldalaknak az olvasása a rendkívül lassú tempó miatt, szinte fojtogató volt ugyanzon érzések újabb és újabb megfogalmazása. Aztán az író a második 200 oldalra sebességet váltott és csak kapkodtam a fejem. Nehéz spoiler-ek nélkül leírni mindazt, ami a végkifejletben történik, ezért csak annyit javasolnék, hogy akinek, hozzám hasonlóan, nehezen ment az első fele, az tartson ki, mert a végére abszolút kárpótolva lesz szerintem. Vannak persze logikai bukfencek, a műfaj sosem volt teljesen mentes tőlük, de valami olyan érzelmi hullámvasútra leszünk felültetve, amely végül mindannyiunkban nyomot fog hagyni.
Kozmikus magány, a másik utáni sóvárgás, a minden logikát és józan észt meghazudtoló elementális remény tartja egyben a regény szövetét. Nem a még több és fejlettebb technológia fog önmagában bennünket társas lényekké tenni, hanem a végtelen távolságokat áthidalni képes szeretet és önfeláldozás.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed és kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: Süni
Korunk hazai sci-fi írói igen változatos munkákat tesznek le az érdeklődők elé. Gondolok itt elsősorban a témaválasztásra és a megálmodott történet kidolgozására. Hibátlan könyvet írni nem könnyű és nagyon szubjektív az olvasó részéről is, hiszen ami egyikünknek tetszik, az egy másik szemszögből már nem lesz ugyanolyan. Természetes folyamatról van szó, mégis akkor mikor mondhatjuk egy adott kötetről, hogy kiváló vagy éppen megfelelő? Ezt a kérdést a mai napig nem tudtam megválaszolni teljes bizonyossággal, mégis úgy gondolom, hogy minden könyvnek megvan a maga olvasói rétege, legyen bármilyen műfajú éppen. Hogy a sci-fi hova tartozik, szintén nem teljesen behatárolható, hiszen sem korosztály, sem pedig nem szerint könnyen besorolható.
Én a „gyengébb” nem képviselőjeként például többször veszek kézbe nehezebb tematikájú könyveket és kevésbé kedvelem a habkönnyű romantikus történeteket. Pont ezért, mikor felkeresett az írónő, nem is gondolkoztam azon, hogy akarom –e olvasni, hiszen reméltem, hogy egy érdekes és felettébb szórakoztató történettel leszek gazdagabb. Hogy milyen élményben is volt részem? Nos, ezt hamarosan kiderítheted!
Először is szeretném itt is megköszönni a lehetőséget, hogy olvashattam a történetet. Köszönöm!
Eve Rigel szerző neve számomra újdonságot jelentett, hiszen első olvasásom volt az alkotótól. Kis kutakodás után felfedeztem további műveit is, melyek fülszöveg alapján igen érdekessé váltak számomra. Úgy látom az írónő első szárnybontogatása volt a „hard” zónában eme regénye, amely elemeiben érezteti a témakör ismeretlenségét, mégis érdekes elegyet képezett.
Eve Rigel – Lien című kisregénye 2022 téli újdonságainak egyike, amely a Trivium Egyesület jóvoltából jelent meg. A kötet E-book formában olvasható, amely szerencsére jól szerkesztett és ezt külön örömöt okozott a számomra. Sajnos nagyon kevés kötet jelenik meg ebben a formában igényesen és ezért sokszor morcossá válok olvasás közben. Egyedül a borító képével nem vagyok kibékülve, hiszen ehhez a történethez egy sokkal ütősebb, úgy is írhatom, hogy hangsúlyosabb illusztráció illene.
De miről is szól tulajdonképpen ez a történet?
Adott egy férfi, aki megjárta a legveszélyesebb csatákat is. Harci tudása és fegyverismerete a legmagasabb szinten jegyzett, bátorsága kiemelkedő és helyén van a szíve és esze egyaránt. Narval három évvel ezelőtt még egy teljes életet élő katona volt, aki hűen szolgálta a császárt és hitt az egység erejében. De egy nem várt esemény után minden megváltozott.
Jelen korunkra egy különleges alakulat vezetőjeként egy távoli bolygón komoly veszélynek kitéve azért harcol csapatával együtt, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak. Ezért a ganjuri ellenállókhoz csatlakozva veszik fel a harcot napról-napra, remélve, hogy egy napon megnyerik a háborút.
Egyik nap egy fiatal nő jelenik meg, aki egy igen különleges ajánlatot tesz a csapatnak. A feladat nem kis veszéllyel járó, de a fizetség mindent megér. Vajon sikerül-e teljesíteni a feladatot és mi köze van ehhez a császárnak?
Eközben a palota falain belül igen veszélyes az élet. A császár és felesége kemény kézzel irányítják a belső udvart. A legkisebb hiba is komoly büntetést von maga után, így a fegyelem az egyetlen túlélési biztosíték. Ebben a közegben él és dolgozik Davina, a császárnő személyi szolgája. A napi rutin és a múlt elfeledt történései között őrlődve küzd az életben maradásért. Egyetlen fénypont ebben az őrült káoszban, Aritha, aki beragyogja a legsötétebb pillanatokat is. Vajon van-e kiút ebből az őrjítő malomkerékből és miért nincs egy emlék sem Davina elméjében?
A regény egyszerre tartogat a kíváncsi olvasóknak izgalmakat, egy csipetnyi humort és sok akciót. Ellenben a figyelmesebb szemlélőknek fel fog tűnni a kötet szövege mögötti üzenet is, amely témáját tekintve kissé elüt a szórakoztatástól, mégis fontos részét képezi az eseményeknek.
Szubjektíven először nem tudtam mit kezdeni a történettel és önmagamhoz képest lassan, közel egy hónapig olvasgattam. Nehezen rázódtam bele és őszintén szólva az elejét nagyon untam. Mégis azt kell, hogy írjam a kötet nagyjából negyedétől kezdett igazán érdekessé válni a számomra és utána már csak akkor pillantottam fel, mikor az utolsó oldalt is befejeztem.
Karakterek tekintetében több szemszögből ismerjük meg a történetet, így minden szereplőnek fontos a jelenléte. Amit sajnálok, hogy egyikük sem lett igazán kidolgozva, így a fejlődésük elenyésző.
Kedvenc szereplőm Lien lett, akinek személyét végig homály fedi, mégis úgy éreztem, hogy az ő lelke lett a legjobban árnyalva és sokkalta több annál, amit elsőre a szerző látni enged. Róla szívesen olvasnék egy külön szálon futó novellát, hiszen ezer színben pompázik a személye.
Ami a többieket illeti kicsit csalódottan nyugtáztam, hogy a sablonos jellemzőket mindenki felaggathatta magára, de ami mögötte rejtekezett, azt sajnos a homály elfedte.
Események tekintetében egy igen sűrű és sokoldalú, úgy is írhatom, hogy feszes tempójú történetet olvashattam. Ebben a tekintetben nagyon elégedett vagyok és a kidolgozás is kiemelkedő a számomra.
Ellenben sajnos két negatív szempontot ki kell, hogy emeljek. Az első a szerelmi szál beleerőltetése volt. Bár a főszereplők közötti kapcsolati szál indokolttá tehetné, mégis úgy érzem, hogy csak rontott a történet értékén. A másik kifogásolni való fordulat szintén két szereplő közti családi viszonyon alapszik, ami teljesen érthetetlenné vált a számomra és őszintén szólva fel is bosszantott. A magyarázat sem segített ennek feloldásán, ezért inkább arra kell, hogy gondoljak, talán az olvasói célközönség kiszélesítése miatt kerülhetett bele.
Ezektől függetlenül érdekes világot kaptam, ahol biztos, hogy nem élnék.
Összességében úgy gondolom, hogy nem hibátlan a történet, de egy jó kezdésnek mondanám. Bizonyos karakterekkel még szívesen találkoznék egy második részben vagy éppen egy-egy különálló történetben. Mivel szórakoztató irodalom, így a könyv funkcióját betöltötte.
Ajánlom a könyvet azon olvasóknak, akik szeretik a katonai sci-fiket, nem riadnak vissza a véres leszámolásoktól és szeretnek izgulni. Szórakoztató és gördülékeny stílusú, így bárki jól érezheti magát, aki kézbe veszi.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Trivium Egyesület weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Meddig képes elmenni az ember önnön túlélése céljából? Mi az az ár, amit még hajlandóak vagyunk megfizetni az életben maradásért? Milyen világ marad ránk azután, hogy minden erkölcsi határt átléptünk egy korábban sohanem látott katasztrófa átvészelése érdekében?
Simon Stålenhag negyedik műve, A Labirintus az Agave Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben. A rendkívűl impozáns és szemet gyönyörködtető kiadvány tekinthető inkább művészeti albumnak, mintsem hagyományos értelemben vett fiktív irodalomnak. Személy szerint rajongok a vizuális kultúra számos formájáért, örömöm azonban mégsem volt felhőtlen a nyomdai munka minőségét illetően. Az általam olvasott példánynál számos lapon enyhén elkenődött tintapor nyomai fedezhetőek fel, illetve több egész oldalas festményre is számomra érthetetlen vékony fehér margók kerültek. Megkövetem magam, ha ez utóbbi az eredeti kiadványban is szereplő megoldás, sajnos nem állt módomban ellenőrizni.
A világhírű svéd alkotóművész apokaliptikus tárlatra vezet minket, a helyszín pedig az eddig is megszokott vidéki Svédország lesz. Adott egy természetfeletti esemény, aminek hatására a földi bioszféra lassú és megállíthatatlan hanyatlásnak indul, mey folyamat végére bolygónk leginkább egy meteorbecsapódás következtében kialakuló holdbéli tájhoz válik hasonlóvá. Mindent vastag hamuréteg fed, de az emberi civilizáció már jóval az ökoszisztéma előtt összeomlik. Mint mindig, most is vannak azonban túlélők, de az életbenmaradásért a múltban mindenkinek magas árat kellett fizetnie.
A könyv elsősorban a szemünket fogja elkényeztetni, elképesztően realisztikusan hatnak a festmények, mintha egy film egy-egy kiragadott jelenetei lennének. Stílusát tekintve retrofuturisztikus, vagyis mintha a ’80-as évek világa és a távoli jövő technológiája találkoznának valahol egy alternatív univerzumban. Repülő Trabant tankol egy benzikúton, valahogy így tessék elképzelni. Valószínűleg a nosztalgiafaktor miatt is olyan sikeres ez az elegy, megsárgult gyerekkori képek hangulatára rezonálnak sokszor ez egyes alkotások (már ami az én korosztályomat illeti persze). A művész korábbi alkotásaihoz képest kicsit irányt váltott, a kötet első fele tele van szürke, sivatagszerű kopár pusztaságokkal és klausztrofóbb, baljós belső terekkel. Egyes kompozíciók mintha egyenesen valaemelyik régi termékkatalógusból kerültek volna elő, ami talán kicsit furcsán hathat, de ugyanakkor kölcsönöz valami mély személyességet is a festményeknek. Az olvasó tud kötődni valami megszokotthoz a biztonságos múltból ebben az idegen és ellenséges új világban. A könyv második felében viszont már újra az általam jobban kedvelt külső tereké a főszerep, azt hiszem ez a rész nagyon erősre sikeredett, lehet a korábbi oldalakhoz képest erős kontraszt miatt is.
Nem szabad elmenni a könyv irodalmi taralma mellett sem, ami ugyan egy rövidebb lélegzetvételű novella terjedelmét teszi csak ki, de szerintem önmagában is megállja a helyét, sőt. Nem egy könnyed életigenlő darabról van szó persze, lemerészkedhetünk a dehumanizáló emberi gyakorlatiasság legsötétebb bugyraiba, ha kedvünk tartja. A látvány és az olvasnivaló jól kiegészíti egymást, amit az ecset nem tud vászonra vinni, ott a betűk veszik át a főszerepet. Mondhatnám, hogy a kötet egyfajta magas művészi fokra emelt képregény szövegbuborékok nélkül. A legvégére bezsúfolt “cliffhanger” egy kicsit erőltetett lett, nyugodtan kimaradhatott volna véleményem szerint.
Nyugodt szívvel tudom ajánlani az apokaliptikus hangvételű művek minden kedvelőjének, illetve a realisztikus kompozíciók és tájképek rajongói sem fognak csalódni. Bár gyorsan a végére fogunk érni, egyes jelenetek azt hiszem hosszú időre velünk fognak maradni.
Virtuális valóság. Már-már közhelynek ható gyüjtőfogalom, amely évtizedek óta izgatja mind a hétköznapi emberek, mind a tudományos társadalom fantáziáját. A technológiai óriáscégek beszállásával újra reneszánszát éli, és a ‘80-as években megrekedt fejlődése új lendületet kaphat, nem utolsó sorban a grafikus kártyák, illetve általában a számítógépek teljesítményének drasztikus növekedésének köszönhetően. Maga az elképzelés pedig egyáltalán nem új keletű, hiszen az amerikai hadsereg (ki más?) már a II. világháború idején alkalmazott kezdetleges szimulátorokat a repülőgép pilóták kiképzésének felgyorsítására. De ha elég ambíciózusak vagyunk, akkor visszamehetünk egészen akár René Descartes 1641-ben megfogalmazott gonosz démon elméletéig egyfajta hamis vagy látszat valóság megfogalmazására. Természetesen a sci-fi műfajában is gyakran megszólított múzsa a metaverzum, elég csak a Mátrix-ra vagy a Ready Player One-ra gondolni.
Matt Ruff - 88 név című regénye az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben és elég csak egy pillantást vetni a borítóra, hogy tudjuk, pontosan milyen témával is lesz dolgunk. Apropó, borító. Általánosságban véve nagyon elégedett szoktam lenni a kiadó termékeinek külalakjával, a mostani azonban átlag alattira sikerült szerintem. Inkább illene valami “Számítástechnika mindenkinek” magazin elejére, bár elfogadom, hogy nem könnyű egy ennyire kizsigerelt témában újat alkotni.
Ami a történetet illeti, nem fogunk sok újdonsággal találkozni itt sem. Főhősünk, a fiatal John Chu serpaként keresi a kenyerét, de veszedelmes hegycsúcsok meghódítása helyett a virtuális valóságban szegődik gazdag ügyfelek szolgálatába. A vállalkozás lényege, hogy népszerű videójátékokban biztosítja csapattársaival a kliensek számára azt a fokú játékélményt, amihez annak normális esetben több száz órát kellene előzetesen beleinvesztálnia. Ami magát a könyvben szereplő legnépszerűbb játékot illeti, ha valaki valaha játszott a World of Warcraft-tel, akkor kísértetiesen ismerősnek fogja találni. Feltételezem, hogy az író részéről ez nem “lenyúlás”, hanem tudatos stratégia volt, hogy a valós példa alapján az olvasó könnyebben értelmezhesse a leírtakat. Az üzlet úgy ahogy eldöcög, a szokásos femme fatale és a titokzatos nagyhatalmú ügyfél kavarja meg a történet állóvízét. A végkifejlet, a történet lezárására számomra nagyon kurta-furcsa lett, nem tudom, hogy ez mennyire volt tudatos vagy csak az író kifogyott az ötletekből, de mindenesetre nagyon erőltetettre sikerült. Értem és méltányolom a szándékot, hogy a könyv figyelmeztet a virtuális valóság, de leginkább a közösségi média veszélyeire, az alteregókra és a hamis személyazonosságokkal történő visszaélésékre, de nekem a lezárás nagyon klisés lett, különösen a szülők színre lépésével lett deus ex machina érzete az egésznek, minden komoly problémának hirtelen egyszerű megoldása lett. Ha meg akarnám ragadni a könyv princípiumát, akkor lényegben az internetes trollkultúrával szembeni állásfoglalás.
Ami a könyv pozitív oldalát illeti, a hozzám hasonló kockák lubickolni fognak a sok MMORPG-s kikacsintásban, különösen tetszett az a fejezet, amely a szöveges alapú kalandjátékok hősi múltját elevenítette fel, bár a Himbi úr féle perverzitás egy kicsit testidegen volt. Élvezetes volt olvasni azokról a hatásokról is, amelyeket a virtuális valóság tömeges adaptációja gyakorolhat a társadalomra az elképzelt jövőben, ezek közül számos véleményem szerint a valóságban is végbemehet.
Fontosnak érzem megemlíteni, hogy a könyvben érezhető a sokakat megosztó gender-jelenség hatása is, nem véletlenül, hiszen a virtuális valóságban mindenki kedve szerint választhat fizikai külsőt. Engem ez a kliséktől eltekintve a legkevésbé zavart, de lehetnek olvasók, akiknek befolyásolhatja az olvasási élményét.
Összefoglalva, elég vegyesek az érzéseim a könyvet illetően. A stílus jó, a történetvezetés azonban nagyon Hollywood-i és sok klisétől sújtott. Ajánlhatnám a többjátékos szerepjátékok rajongóinak, hogy a játék helyett néha olvassanak is egy kicsit, de valószínűleg nem ez a könyv fogja felállítani őket a monitor elől. Nagyra értékelem az író azon szándékát is, ahogy a virtuális valóság, illetve tágabb értelemben az internet veszedelmeire felhívja a figyelmet. Habkönnyű olvasmány egy napra, ami elsődlegesen a fiatalabb korosztály számára nyújthat kikapcsolódást.
Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: Süni
Valahogy mindig úgy voltam vele, hogy a science fiction őshonos terepe a novella. Talán nem véletlenül, hiszen az aranykorban a különböző magazinok és újságok lapjain közölve vált igazán népszerűvé. A terjedelmi kötöttségek egyszerre korlátozzák és felszabadítják a szerzőt, hiszen még ha akarja sem fogja tudi befoltozni az összes logikai repedést az olykor valóságtól teljesen elrugaszkodott történeten. És szerintem ez jól is van így, a novella kiváló terep egy-egy ötlet vagy benyomás szirmaira bontására a teljesség igénye nélkül.
A jelen írásunk tárgyát képező Elhagyott part novelláskötet az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. A csomagolástól most nem voltam különösebben elájulva, egy teljesen generikus, kicsit furcsa színvilágú borítót kaptunk, amely még csak laza szálakkal sem kötődik egyik történethez sem.
A kiadvány összesen 6 novellát tartalmaz számos elismert kortárs szerző tollából, tehát úgy gondolom, hogy az alkotók névsorát olvasva nem lehet okunk a panaszra. A témaválasztás is igen széleskőrű lett, nincs egy hasonló írás sem, de menjünk is röviden végig rajtuk egyesével, hogy lássuk mivel is van dolgunk.
Blake Crouch : Elhagyott part
Neves író (aki egyben a kötet szerkesztője is) munkája lett a címadó novella, amelyben ismét a kissé lerágott csont kategóriába tartozó mesterséges intelligencia öntudatra ébredésének lehetünk szemtanúi. Kissé sablonosnak hat eleinte, de a történet tartogat elég csavart ahhoz, hogy végig szinten tudja tartani az érdeklődésünket és egy hihető forgatókönyvet tár elénk a szabályozás nélküli tech cégek által folytatott titkos kutatások által jelentett fenyegetésekre.
N. K. Jemisin : Szükségbőr
A gyűjtemény kimagaslóan legobb írása véleményem szerint, amelyet a rangos Hugo-díjjal tüntettek ki 2020-ban. A Földre egy poszthumán látogat egy távoli bolygóról, ahová a régmúltban az emberiség egy maroknyi csoportja menekült a fenyegető klímakatasztrófa elől. Ellenséges környezetre és fogadtatásra számít, de amivel szembesül, az minden előzetes várakozását felülmúlja. A novella erős kritikai hangnemet üt meg korunk technokrata vezetői ellen és felteszi a kérdést, hogy vajon a technológiai fejlődés okozta problémák orvosolhatóak-e még nagyobb technológiai fejlődéssel. Mindenki figyelmébe ajánlom az írást!
Veronica Roth : Bárka
A sci-fi műfajában unalomig ismert a kezdőképlet: a Föld felé egy óriási méretű aszteroida száguld és az emberiségnek nincs más lehetősége, mint megépíteni Noé bárkáját és a csillagok közé menekíteni a földi élővilág génkészletét. Ezen a ponton túl azonban mindez háttérba vonul és csak díszletként szolgál a búcsúra készülő szereplők moralizálásához; ki élő és holt rokonaitól, ki a bolygótól, ki pedig magától az élettől köszön el a maga módján. Megindító írás elengedésről, feloldozásról és a helyünk megtalálásáról, ami leginkább csak a “nyitójelenet” miatt súrolja a sci-fi műfaját.
Amor Towles : Érkezés a célhoz
Sajátos hangvételű írás, ami új megközelításbe helyezi a családtervezést: a közeljövőben erre szakosodott cégek arra vállalkoznak, hogy ügyfeleik számára “kikeverik” a legideálisabb gyermekeket, akiknek ezáltal ráadásul az egész élete is elég pontosan előre megjósolható, hiszen a beprogramozott döntési mintáknak köszönhetően előre borítékolhatóan fognak dönteni a sorsfordító helyzetekben. A szülők pedig dönthetnek arról, hogy vagy saját kezükbe veszik a nevelést és ezzel átplántálják az összes őket jellemző jó és rossz tulajdonságot is vagy pedig rendelnek egy általuk tökéletesnek tartott, de tőlük mégis idegen életet gyermekeik számára. A felvezetés nagyon érdekfeszítő, hiszen a lelkünk mélyén mindannyiunkat érintő dilemmáról van szó. Sajnos úgy éreztem, hogy a novella inkább a főszereplő egzisztenciáls/életútbeli válságának kibontására koncentrált és maga a sci-fi motívum inkább csak egy érdekes aspektus maradt. Biztos vagyok benne, hogy lesz, akinek tetszeni fog a hangulat, nekem annyira nem jött be. Kár az alapötletért.
Paul Tremblay : Az utolsó beszélgetés
Magáról a történetről nagyon nehezen lehetne írni bármi konkrétumot is a spoilerezés veszélye nélkül, az előző novellához hasonlóan ez is inkább színházi kamaradarab, mintsem fimvászonra illő forgatókönyv. Számomra kissé túl lassan is bontakozott ki a történet, de a rejtély lehetséges megoldása végig foglakoztatott, az önző szeretet és a tudományos “álhatatosság” közti senkiföldjén pedig összefacsarodott a szívem.
Andy Weir : Véletlenérték
Egy újabb nagyágyú maradt a végére, aki ezúttal is hű maradt önmagához. Érdekes az alapfelvetés: vajon egy kvantumszámítógép képes lesz/lenne-e előre kiszámolni a lehetséges kimeneteleket a különböző szerencsejátékok terén és ezáltal rövid idő alatt tönretenni az egész kaszinóipart? Sajnos hiába a nagy név, szerintem ez lett a legközhelyesebb írás az egész kötetben mind a bonyodalom és mind (különösen) a lezárás tekintetében. Weir szokás szerint lebombáz minket a probléma tudományos igényességű kibontásával, és akit ilyen mélyen érdekel a kvantumelmélet, az biztosan értékelni is fogja. Nekem itt is az volt az érzésem, mint a szerző más írásainál, hogy a történet maga csak másodlagos szerepű és elsősorban arra szolgál, hogy könnyebben befogadhatóvá tegyen az olvasó számára egy bonyolult tudományos jelenséget. Persze akinek bejön a stílusa, az pontosan azt fogja kapni, amit az írótól elvárhat.
Kissé vegyes érzseket hagyott bennem ez a válogatás. Az első három novella nagyon élvezetes volt, a kötet második felében viszont inkább közepes írások kaptak helyet meglátásom szerint. Viszont egységesen elmondható, hogy önmagában mindegyik szerzemény érdekes problémákat boncolgat és így talán nyugodt szívvel ajánhatóak a sci-fi kedvelőinek.
Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: Süni
A mesterséges intelligencia kutatókat (és valamilyen szinten a közvéleményt) is régóta foglalkoztató kérdés, hogy szabad-e egy szuperszámítógép kezébe adni a kulcsokat, hogy hozza a legoptimálisabb megoldást az emberiséget fenyegető legsúlyosabb problémákra. Képesek lennénk-e egy olyan értelem megalkotására, amelynek létét nem hatja át a haláltól való egzisztenciális szorongás és nem az emberiségben látja létezesének legfőbb veszélyforrását. Ha igen, lenne-e bármilyen tárgyalási alap vagy érdekszövetség a gépisten és a halandó emberek között? Vállaljuk-e a potenciális kockázatot vagy járjuk tovább az őseink által kitaposott, háborúk tépázta ösvényt és megpróbáljuk egyszerűen jobban csinálni a dolgokat a jövőben?
Philip K. Dick - Vulcanus kalapácsa című regénye az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. Szép, ízléses kötet lett, a borító különösen elnyerte tetszésemet a színvilágával és a nyomtatott áramkörökkel kombinált mitológiai elemekkel.
A kissé hosszúra nyúlt idézet alapvetően jól kibontja a színpadi díszleteket: az emberiséget sújtó sokadik kipusztulással fenyegető háború után létrejön az Egységre hallgató nemzetközi szervezet, hogy őrködjön a globális béke és prosperitás felett. Gondoljunk az ENSZ-re, csak tényleges abszolút hatalommal. A rettenetesen bürokratikus szervezet nevével ellentétben folyamatos hatalmi harcoktól és korrupciótól sújtott, ráadásul az általa fenntartott világrendnek komoly kihívója is akad a Gyógyítók személyében. Az Egység igazi hatalmát és sikerét pedig az a szuperszámítógép adja, amibe (vagy akibe?) kérdések ezreit táplálják be minden nap iránymutatásra várva. Akárcsak a címadó római isten, Vulcanus, aki a hegy mélyében a föld alatt kovácsolja az istenek fegyverzetét…
Véleményem szerint a regény rendkívül olvasmányos és jól felépített, a személyes drámákból fokozatosan bontakozik ki előttünk egy monumentális konfliktus. Bár a műfaj kedvelői túl sok újdonsággal nem fognak találkozni a lapokon a cselekmény tekintetében, talán érdemes észben tartani, hogy Dick írása eredetileg 1960-ban jelent meg. Unalomig elcsépelt közhely, de minden írása újra és újra megmutatja, hogy mennyire megelőzte korát. Ennél többet nehéz a történetről elmondani spoilerezés nélkül, hiszen egy alig 170 oldalas könyvről van szó, de a politikai intrikák és filozófiai eszmefuttatások mellett jócskán jut hely az akciónak is, bár a történet lezárása azért hagyott némi kivánnivalót bennem.
Ajánlom a sci-fi szerelmeseinek és talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a Terminator rajongóinak úgy gondolom különösen tetszeni fog, ha észben tartjuk, hogy a ’60-as évek tudományos-fantasztikus formavilága adja a keretet (sugárceruza és hasonlók).
A könyv olvasása után is megerősödött bennem az az érzés, hogy hiba lenne egy létező vagy képzelt felsőbbrendű hatalomtól várni, hogy orvosolja a problémáinkat, mert a “megoldásban” olykor nem lesz majd köszönet.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Agave Könyvek Kiadó weboldalán be tudod szerezni a könyvet!
Írta: Süni
Talán kicsit furcsán hangozhat, hogy rögtön az értékelésem elején egy kis „játékra” invitállak, de úgy gondolom a hangolódáshoz elengedhetetlen. Kérlek, hogy helyezkedj el kényelmesen, csukd be a szemed és lazulj el! Majd képzelj el egy világot, amelyben szívesen élnél. Töltsd meg élettel, színekkel, illatokkal. Érezd a képzelet világát szó szerint! Engedd meg magadnak azt a pár perces jó érzést, hogy belesimulsz ebbe a közegbe! Talán a Nap melege ölel körül, vagy éppen a szellő simogatja arcodat. Lehet sok állat vesz körül vagy éppen egy csodálatos tengerparton fekszel. Bárhogyan legyél is, lásd az életet magad körül! Madarakat, bogarakat, vagy más nagyobb testű állatokat. Miután körül ölel ez a bársonyos meleg érzés, most képzeld el, hogyan szürkül el minden, a levegő hideg vagy éppen túl forró, a növények elszáradnak és az állatok szépen lassan eltűnnek. Mi vesz most körül?
Csend és rothadás, a színek kifakultak és az emberi lélek elsorvadt. Most pedig nyisd ki a szemed és realizáld, hogy hol vagy most és mi vesz körül!
Ennek a „játéknak” az a fő oka, hogy megértsd, milyen szerencsés vagy még most. Vonatkoztass el mind attól, hogy mire van pénzed vagy éppen nincs. Élet vesz körül, színekkel, hangokkal. A szellő még fúj arcodra és az állatok is veled élnek, de minden elpusztulhat, ha a világ így halad előre.
Ez a könyv a fenti játék hatását hozta felszínre bennem, pedig nagyon sok rétegből épül fel. Oly sok mindent kíván megmutatni és az érzékeny olvasónak megadatik a tudás, miként vethet gátat egy zord jövőnek.
Ezt a könyvet idén vásároltam meg, miután elolvastam egy molytársam értékelését róla. Akkor megfogadtam, hogy bár disztópia, mégis felvértezem magam és megismerkedek világával. Ezt a műfajt egyébként érdeklődéssel fogadom, de a világról szóló vad „jövendölésekre” mostanában érzékenyen reagálok.
Az utolsó vándorlás című regénye hazánkban 2021-ben jelent meg az Alexandra Kiadó gondozásában. A kötet borítóját Tabák Miklós tervezte, amely megadja a kezdő hangulatot olvasás előtt.
Valamikor, talán nem is az olyan távoli jövőben él egy Nő, aki úgy dönt, hogy elkíséri utolsó útjukra a sarki csérek egy csoportját. A jövő ugyan képlékeny, de a jelen annál kegyetlenebb. A tengerek és óceánok egyre kietlenebbek, mert az ember mindent elpusztított maga körül. A túl gyors éghajlatváltozással az állatok és növények nem tudnak megfelelő tempóban lépést tartani és a következő generációnak esélye sincs a megfelelő asszimilálódásra.
Franny Lynch egy titokzatos lélek, aki nyughatatlan természetével mélyen kötődik a madarak világához. Az eltökéltsége vetekszik a természet rohamos pusztulásával, ezért egy utolsó nagy utazásra szánja el magát, amely vélhetően a kipusztulás szélén álló sarki csér kolónia vándorlását figyeli meg. Erre az útra egy hajó szükséges és egy olyan mindenre elszánt halászcsapat, akik a nagyobb zsákmány reményében vállalkoznak erre a veszélyekkel teli, lehetetlen vándorlásra. Vajon tényleg ennyi lenne az élet vagy csupán hősnőnk túlzó feltételezéseinek csapdájába esünk? Vajon miért hallgatnak rá az emberek, elvégre ezen az ösvényen nem vár más csak a pusztulás és a veszély?
„Újra és újra figyelmeztették őket. Mindannyiunkat figyelmeztettek. A halak elfogynak. Az óceán már majdnem teljesen üres. Csak elvenni és elvenni, míg mostanra semmi sem maradt.”
A regény egy nagyon is valósághoz közeli, komor világot fest le az olvasó előtt, hogy mi vár ránk, ha nem változtatunk. Az érzés, ahogy haladunk előre a történetben, nem hoz megváltást, nem lesz könnyebb és pont ezért nagyon fullasztó olvasási élményt kapunk.
A két részre bontható történet tulajdonképpen főhősnőnk jelenét és múltját mutatja be. Az előbbit jobban szerettem olvasni, mert sokkal kézzelfoghatóbbnak éreztem a történéseket. A múltban megismerjük a gyermeket, majd a tinédzsert is és végül megértjük, hogyan is vált felnőtt nővé és milyen mély sebeket kapok örökségéül.
A transzgenerációs vonal erősíti a karakterek közti szakadékot, ámbár egy enyhe humort felfedezhetünk, ha figyelmesebben olvasunk. A szerelem is megmutatkozik a lapokon, bár olyan, mint egy viharos éjszaka, ránk szakad, tombol, majd úgy távozik, ahogy jött. Hogy mi marad utána? Üresség és megkönnyebbülés. Hogy kiben milyen arányban oszlik meg e kettőség egyéni, de többnyire ezen érzések kerülnek felszínre.
„Úgy sejtem, hogy sehová sem tartunk, semmik leszünk (…). Olyan kevés közös idő jut mindnyájunknak, ez nem tűnik tisztességesnek. Mégis értékes, és talán ez épp elég, mert testünk szétporlad a földben, visszaadjuk energiánkat, a földben lakó kis lényeket tápláljuk, tápanyagot adunk a termőföldnek, és talán rendjén való, hogy a tudatunk megnyugszik. (…) Ha elmegyek, semmi sem marad utánam. Egyetlen gyermek sem viszi tovább a génjeimet, egyetlen műalkotás sem hirdeti majd a nevem, sem könyvek, sem nagy tettek. Elgondolkozom, hogy milyen hatása lehet egy ilyen életnek. Csendesnek és aprónak, majdnem láthatatlannak tűnik. Mint a felderítetlen, láthatatlan Nemo-pont. De tudom, hogy nem így van. Egy élet hatását lehet abban mérni, hogy mit ad, és mit hagy maga után, de abban is, hogy mit lop el a világból.”
Őszintén szólva napok teltek el az olvasásom óta, mégis fulladozom. Úgy érzem, mintha valaki erősen megszorítaná a torkomat és én képtelen lennék kiszabadulni. Ahogy a levegő fogyatkozik testemből, úgy szűnik meg körülöttem minden fény és csillogás. Talán így tudom igazán körül írni, hogy mit is érzek, amikor erre a regényre fókuszálok lelkileg.
Csodálatos, mégis hihetetlen nehéz utazásra váltottam jegyet, amikor megvettem ezt a könyvet. Azt gondoltam tudom, hogy mivel fogok szembenézni, de tévedtem. Erre nem lehet felkészülni és pont ezért képtelenség megfelelően reagálni.
Sokszor hangoztatom, hogy mennyire felelőtlenek vagyunk, könnyelműen bánnunk a természettel, pedig igazán nem értem ennek okát. Ahogy nem piszkítasz az asztalra sem, amelyen étkezel, úgy az otthonodat sem gyújtod fel. Mégis ezt tesszük nap min nap, reggeltől estig. Minden pillanatban mérgezzük a levegőt, amelyet beszívunk, öljük az állatokat, mert éhesek vagyunk, letiporjuk a növényeket, mert kell egy új irodaház és kell a lakóparki lakásunk erkélyére a medence, hiszen a tó már nem dívik számunkra. Mennyi pazarlás és tartalék felélés feleslegesen.
Lehet, most azt gondolod, hogy itt egy új zöld mániás tiltakozó, pedig nem erről van szó. Csupán rávilágítok arra, hogy jelen pillanatban gazdag vagy. Van mit enned, van hol aludnod és valószínű, hogy a legnagyobb kalandokat a könyvek lapjain éled át. De a jövő keserű képet fest, és ott majd nem csukhatod be a fedelet, ha nem bírod már.
Ez a könyv romboló és mégis felemelő is egyszerre. Olyan kérdéseket feszeget, amelyek az olvasót is érintik akár akarja, akár nem. Szól rólad, rólam és mindenkiről. Az otthonunk ez a Föld és a gyermekeinknek is élniük kell valahol, nem gondolod?
„A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy végül az egész világ megvakul.”
Azt elismerem, hogy én se vagyok teljesen ÖKO központú, nem is élek úgy, ahogy kellene, de sokkal jobban odafigyelek a szelektív és bio életmódra, valamint az újrahasznosítás is nagy szerepet játszik életemben. Remélem, hogy elgondolkozol, és legfőképpen elolvasod a könyvet!
Ajánlom ezt a regényt mindenkinek, aki szeret olvasni és hajlandó nyitottabb szemlélettel látni a valóságot, mert a szórakoztatás mellett egy kéretlen jóslatot is kap mindenki. Hogy hiszel –e benne lényegtelen, az üzenet átadásra kerül, csak rajta áll vagy bukik, hogy mit hasznosítasz belőle. Mert ez a pár mondat nagyon igaz: „Két világ létezik. Az egyik vízből és földből, kövekből és ásványokból épül fel. Magból, köpenyből, kéregből áll, és belélegezhető oxigénből. A másik félelemből.” Remélem érted ezt az üzenetet és elgondolkodsz rajta, mert amíg megteszed a világnak is esélye van a reményre!
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Alexandra Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Évek óta küzdök egy „rossz” szokásommal, miszerint ne azzal foglalkozzak, hogy vajon magánemberként milyen lehet az aktuális olvasmányom szerzője, hanem csak és kizárólag a könyvet értékeljem adott szempontok szerint. Hosszú ideig sikerült csak az adott kötetre koncentrálnom, de a mostani esetben előbb „ismertem” meg az alkotót bizonyos formában, mint hogy kézbe vettem volna könyvét. Ezért automatikusan is hatalmas elvárásaim lettek az kiadvánnyal kapcsolatban, amely sok nehézséget okozott végül olvasásom folyamán. Mivel az őszinte véleményezés híve vagyok, ezért erről – is – írok később bővebben. De először szeretném megköszönni a szerzőnek és a kiadónak, hogy biztosítottak számomra egy példányt! Köszönöm szépen!
Robert B Bednar magyar származású író, aki jelenleg Ausztráliában él családjával. 2006-tól Sydney egyik legnevesebb társas – és versenytánc iskolájának technikai igazgatójaként tevékenykedik. Eme sokrétű személyiség egy igen érdekes és izgalmas világot álmodott meg leendő olvasóinak. Az Álmodj és én létezem sokkalta több egy átlagos sci-fi műfajban játszódó történetnél, hiszen a jövő képlékenységét felhasználva egy olyan magot ültet el az olvasóban, amely talán elindítja a jövő nemzedékének rögös, de annál nagyobb felfedezésekre elszánt útján, ahol a mesterséges intelligencia egy új mérföldköve lesz az emberiségnek. Jelen esetben az első regényt vettem kézbe, amely 2021-ben jelent meg a Mogul Kiadó gondozásában. Ha kíváncsi vagy a szerző egyéb munkájára vagy csak érdekel pár érdekes újdonság, akkor kövesd őt honlapján is vagy a közösségmédia felületein.
Hogy miről is szól ez a történet?
2012
Thomas Redford Junior egy név, amely bár elsőre nem sokat árul el, de a jövőben a legfontosabb lesz az emberiség számára. Egy lélek, amely a testi örömök ragacsos hálójában találja magát. Egy férfi, aki a női bájakat nem veti meg, de mégis sokkalta több, mint egy hétköznapi szoknyapecér. Intelligencia tekintetében, amikor kell, helyén van az esze és nem egyszer az illegális játékok veszélyes világában teszi tétre életét.
1984
Dr. Remcsik professzor egy lángelme, aki a kutatásainak él, az őrületig hajszolja magát és alanyait. A fejlődés áldozatokkal jár, ezt jól tudja ő maga is, mégis vajon meddig mehet el? Hol van a határ?
2046
Michael Lindgren egy zseni, aki a világ legokosabb embereinek egyikeként, mert nagyot álmodni. Ennek az álomnak egy új tudat lett az eredménye, amely a legcsodálatosabb és egyben legfélelmetesebb fejlesztése az emberiségnek.
2048
Eviana Gonzales McKenzie különleges katona, aki nő létére azon kevesek egyike, aki a speciális kiképzőtáborban a jövő katonáinak egyike lehet, de előtte még megmérettetik tudásban és erőben. Az élet sosem bánt vele kesztyűs kézzel, és most is csak saját magára számíthat összezárva a mindenre elszánt farkasokkal, akarom írni férfiakkal, ahol a barátság luxus és akár az életedbe is kerülhet.
Ennek a négy személynek sem térben, sem időben nem lenne szabad tudniuk egymásról, mégis van egy közös pontjuk. Ez a pont nem más, mint egy program, amely sikeres működésével alapjaiban változtatja meg a tudomány több ágát és segítségével a jövő határtalanná növi ki magát.
Duxorg "életre" kell és sokkalta több lesz, mint egy mesterséges intelligencia. De ahogy várható ennek a hatalmas tudásnak a birtoklásával sok veszélyes ellenséget is „felébreszt”, akiknek egy a lényeg: mielőbb elpusztítani azt, aki ennek az egész projektnek. a kulcsfigurája. Vajon kiről lehet szó és sikerül-e megvalósítani a terveket? Vajon milyen sors vár az emberiségre ezek után és ki lesz a győztes?
„A terrorista csoportok öngyilkos merénylői mindig megtalálják a lehetőséget arra, hogy keresztülvigyék szent dzsihádjukat, és ott támadjanak, ahol az általuk hitetlennek nevezett, amúgy egyszerű, békességet szerető emberek csoportosulnak.”
A sci-fi egy olyan műfaj, amely mindig is érdekelt, de elenyésző alkalommal nyúltam eddig könyvei felé. Ugyanakkor a tudomány és az emberiség jövőjéről alkotott tézisek nagyon érdekelnek. Amikor megtudtam, hogy a szerző egy még általam kevésbé ismert témakörben írt könyvet, rögtön tudtam, hogy akarok egy példányt, amely hamarosan a polcomon is csücsült várva, hogy foglalkozni kezdjek vele. Bár sok idő eltelt azóta, de az érdeklődésem egy cseppet sem csitult, sőt tulajdonképpen a kritikám elején leírt „problémával” szembesültem. A kimaradt időben figyelni kezdtem az alkotót és többször is volt szerencsém pár szót váltani vele, amely akaratlanul is igen magasra helyezte az elvárásaim mércéjét. Túl magasra.
A történet karakterek szempontjából sűrű és bizonyos szinten sok is. Ennyi személyt felvonultatni nem túl szerencsés elsőre, bár azt mindenképpen el kell ismernem, hogy szükségszerűnek gondolom így utólag visszagondolva. A mellékszereplők elenyésző számban fordulnak elő, ámbár fontosak minden tekintetben.
Thomas Redford Junior személye számomra irritáló volt egész végig. Semmilyen formában nem tudtam azonosulni vele. A gondolatait sokszor csak az elemi ösztönök hajtották, megspékelve a trágárság legszínesebb szófordulataival. Bármennyire is kulcsfontosságú szerepet szánt neki az író, egyszerűen nem tudtam pozitívabb szemlélettel tekinteni rá és rendkívül feldühített.
Dr. Remcsik professzor egy zakkant tudós, aki páratlan felfedezésével egy kegyetlen kísérleti időszakot hátrahagyva végül a gátlástalanságig jut el, de neki köszönhetően érdekelni kezdet a történet és bármennyire elleneztem több tettét, mégis úgy érzem, hogy meg is értettem részben.
„[…] rendszeresen jártak az újszülött osztály babaszobájába „feltöltődni”, vagy éppenséggel lenyugodni. Csak az tudja megérteni azt a leírhatatlanul gyönyörű energiájú neszes csendet -ami a világon csak egy helyen, a „csecsemőtároló szobában” létezett-, aki már átélte azt.”
Michael Lindgren személyéről túl sok mindent nem tudtam meg, de amit igen, imádtam. Ő az a karakter, aki számomra fénypontja az egész történetnek. Minden cselekedete és gondolatisága egy különleges elme ragyogása volt számomra, akiről remélem, még többet olvashatok a következő kötetben.
Eviana Gonzales McKenzie nő létére kemény utat járt be és sokszor csak éberségének köszönhette sikerét. A viselkedése ellenben nagyon alsó szintű volt számomra. Nem a durvasága miatt lett a szememben negatív karakter, hanem a felsőbbrendűsége mögött lévő üresség miatt. A teljesítményben kiválóság nem egyenlő azzal, ahogy lereagált helyzeteket és csak szánni tudom érte. Tudom, hogy az esendőség által a hibázás benne van a pakliban, mégis úgy érzem, hogy sok volt arroganciája.
És ott a mindenség legkülönlegesebb „személye”, Duxorg, aki humorával, éleslátásával felhevítette a lelkemet. Imádtam róla olvasni és nagyon érdekel a továbbiakban is „sorsa”.
„Az emberi szervezet csodákra képes.”
Események szempontjából egy perc nyugta sincs az olvasónak. Minden fejezet egy újabb mérföldkő az emberiség jövőjének tekintetében. A legjobb és egyben legérdekesebb résznek, a kórházban eltöltött időszakot találtam. Sokat foglalkozok az emberi aggyal jó magam is és rendkívül érdekesnek találtam pont ezért az itt történteket.
„Az emberi agy akaratlanul is küzd mindenféle zuhanás ellen. Ez be van építve az idegrendszerünkbe, mint egy alap védelmi rendszer, így, ha csak meg is botlasz az utcán, a kezed már kapaszkodó után kap anélkül, hogy te arra tudatosan utasítást adtál volna.”
Ha csak ezeket venném figyelembe, akkor egy rossz szavam sem lehetne és rögtön a kedvenceim polcára tenném a könyvet. De egyszerűen ezt nem tehetem, ugyanis a történet kuszasága ellenére két véglet között mozog. Az emberi alpáriság és egy fejlett, felsőbb szint, amelyek közé a szerző próbált hidat verni, sajnos nem sok sikerrel. A szexualitás fontos és ösztönből fakadó tevékenység, mégsem gondolom azt, hogy remek kiegészítője ennek a történetnek. Különösen egy bizonyos hölgyemény tekintetében éreztem teljesen lealacsonyítónak és kimondottan zavart olvasás közben. Egy jelenet pedig elképesztően feldühített, amelyről azt gondolom felesleges volt és nélküle vagy egy másik megoldással élvezhetőbb maradt volna a regény.
A másik gondom pedig a szöveg kezelésének hiánya. Tele van elütésekkel, betű és ékezet elhagyásokkal. Nagyon zavarónak találtam. Ha már egy igényes történetet adunk ki, akkor erre miért nem lehet erre jobban odafigyelni?
A történet több idősíkon zajlik és sok szereplővel színesített, bár megvoltak a maga kezdő hibái és érződött a „minden kezdet nehéz” feeling, mégis olvastatta magát. Az író stílusát kedvelem és látok benne potenciált, ezért mindenképpen olvasni szeretnék még tőle. Hiszem, hogy az első próbálkozások nem könnyűek és kisebb odafigyeléssel, kiváló könyvek kerülnek ki kezei alól. A regény folytatása pedig már mellettem van, így hamarosan arról is hozom a kritikámat.
Összességében érdekesnek találtam, bár a fent leírtak tekintetében nem tagadom, hogy csalódott vagyok. Remélem a folytatás, már mentes lesz ezektől a negatív tényezőktől és végre tényleg átadhatom magam a felhőtlen szórakozásnak.
Ajánlom a könyvet a sci-fi szerelmeseinek és minden olyan nyitott léleknek, akit érdekel a mesterséges intelligencia témaköre. Izgalmakban nem lesz hiány és ki tudja, hogy éppen milyen új ötletekre inspirál. Egyet viszont senki se felejtsen el: „Közhely, de az elveszített egészségedért nem tudnak eleget fizetni.” Ezt mindig tartsátok szem előtt!
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Könyvmogul oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
“Az intelligencia nem más, mint folyamatos, egyéni alkalmazkodóképesség. Egyes intelligens fajok egyetlen nemzedéken belül alkalmazkodnak, mások nemzedékek alatt, szaporodási és halálozási kiválasztódás révén. Az intelligencia azonban sokat követel. Ha véletlenül vagy szándékosan tévútra terelődik, az mértéktelen szaporodáshoz vagy pusztuláshoz vezethet.”
A technológia fejlődése, a globalizáció, a történelmileg páratlan majd évszázados béke (legalábbis a világ nyugati felében) korábban nem látott létbiztonságot és kiszámíthatóságot teremtett az emberiség számára. Ez a töretlen progresszió azonban sajnos együtt jár a természeti erőforrások korlátlan kihasználásával, illetve életterek tönkretételével is, ez ma már aligha vitatott tény. Egyedül az maradt nyitott kérdés, hogy mennyi idő alatt válik élhetetlenné a földi ökoszisztéma, illetve hogy mit tehetünk a totális katasztrófa elhárítása érdekében. A sci fi irodalom egyik kedvelt támája évtizedek óta az ökológiai apokalipszis és a felvázolt forgatókönyvek sajnos napról napra egyre aktuálisabbá válnak.
Octavia E. Butler - A magvető példázata című regénye 2021-ben jelent meg az Agave Könyvek gondozásában. Az értékelések szerves részét szokta képezni a belső tartalom mellett a külcsín is, ami most is hozza a kiadótól megszokott tisztes iparosmunka minőséget.
A mű eredetileg 1993-ban íródott, de az elmúlt közel 30 évben egyre jobban elveszítette fikció jellegét. Az akkor még távoli jövőnek tünő 2024-ben játszódó történet színhelye a klímaváltozás által az összeomlás szélére sodródott Egyesült Államok. A vízhiány, a tomboló tűzvészek, a fizetőeszköz elértékelenedése pusztító spirálba taszítja a gazdaságot, csődöt mondanak az állami ellátórendszerek és lassan darabjaira hullik a társadalom, ráadásul a rabszolgaság intézménye is feltámad. Még nem értük el a Mad Max filmek mélypontját azonban, vannak még a régi világ értékrendje szerint működő fallal körülzárt közösségek, amelyek egyre elkeseredettebb harcot vívnak az elembertelendett nincstelenek és bünözők tömegeivel. A könyv gerincét lényegében az alig 18 éves narrátor Lauren és a köré szerveződő túlélők kicsiny csoportjának megpróbáltatásai adják. A csapat a déli államokból igyekszik északra a kanadai határ felé, ahol a hírek szerint még tartja magát a civilizáció, és a vak remény elkeseredett emberek millióit indítja útnak. A vadonban farkastörvények uralkodnak, rengeteg emberbőrbe bújt sakál prédálja a szerencsétleneket, egy apró sérülés is elfertőződhet és halálossá válhat orvosi ellátás híján.
“A szabadság veszélyes dolog, Cory, ám értékes is. Nem szabad csak úgy eldobni vagy hagyni, hogy kiperegjen az ujjaink közül. Nem bocsájthatjuk áruba kenyérért és egy tál lencséért.”
Mint a címből kiderülhetett, a könyvnek van egy erősen vallásos oldala is, de nem a megszokott értelemben. A prédikátor lánya Lauren ugyanis fiatal kora ellenére kidolgoz és papírra vet egy új vallási eszmerendszert, a Földmag kultuszát, ami hite szerint újra egységbe kovácsolhatja és megmentheti az emberiséget. Fontosnak tartottam megemlíteni ezt az aspektust is, hiszen lehet, akinek ez elveheti a kedvét az olvasástól, bár szerintem még éppen nem megy a történet rovására. Nem lehet nem észrevenni az írónőnek az Egyesült Államok múltjában és jelenében egyaránt megbújó rasszizmussal szembeni állásfoglalását sem.
A könyv igen nyomasztó jövőképet fest a társadalom széthullásáról, a civilizációs értékek elvesztéséről és a valláson kívül nem szolgál túl sok reménnyel, bár egy duológia első kötetéről van szó, mégsem hiszem, hogy a második kötet túlcsordulna a derűs optimizmustól. Gyakran futunk bele véres, barbár jelenetekbe, extrém példák a csecsemőket elhurcoló elvadult kutyák és a tábortűz mellett emberi lábszárat sütögető tizenéves árva gyerek. A történet szerves része az erőforrások megszerzésért kifejtett kegyetlen erőszak, a főszereplők pedig pusztán hétköznapi emberek, akik szerintem legtöbbször hitelesen és jellemüknek megfelelően viselkednek a gyakran bekövetkező extrém helyzetekben, ezért könnyen azonosulhat velük az olvasó.
Őszintén bevallom, hogy a kötet utolsó negyede kicsit már megfeküdte a gyomromat, a főszereplőkkel együtt kissé belefáradtam én is az egymást érő megpróbáltaásokba. Úgy gondolom, hogy a Walking Dead sorozat kedvelői bátran tehetnek egy próbát vele, hiszen a díszlet nagyon hasonló - igaz, hogy itt a zombik helyett még élő, bár ugyanúgy lélek nélküli szörnyetegekkel kell felvenni a harcot.Amikor már nem maradt bekebelezhető természeti erőforrás, akkor a mindent felzabáló emberi intelligencia önmaga ellen fordul.
A sci fi írók hajlamosak túllőni akár optimista, akár pesszimista vonatkozásban is a jövőre vonatkozó elképzeléseiket. A 2020-as évekre nem vált mindennapossá a repülő autó vagy az űrutazás és a Füld sem vált lakhatatlanná pusztasággá, egyelőre.
Már számos formában találkoztam olyan ítélkezéssel, miszerint a katonai sci-fi műfajt csak igazán a férfi olvasók érthetik, hiszen ez egy különálló „világ”, már szinte iparág és a finomkodó női lélek nem érheti a túlzó durvaságokat. Ezt bizony helytelen sztereotípiának vélem, hiszen jómagam is több ilyen típusú könyvet vettem már kézbe és akadt köztük nagy kedvenc is az évek folyamán. A mostani regény is ennek a műfajnak egy csiszolatlan gyémántja, az már más kérdés, hogy vegyes érzéseket hagyott bennem. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm.
G. F. Lancer – Expulzió című regénye 2021 egyik újdonsága, amely a Mogul Kiadó gondozásában jelent meg. A borító Takács László munkáját dicséri, amely hűen igazodik a belső tartalomhoz. A színek és formák dominanciája igen hangsúlyos, és együttesen egy disztópikus hatást keltenek a szemlélőben, továbbá elhitetik, hogy valami súlyos, sötét világba kalauzolja el őket a szerző. Ebbe az érzésbe beburkolózva kezdtem neki az olvasásnak jómagam is.
A könyv egy olyan világban játszódik, ahol a Föld már lakhatatlanná vált az emberiség pusztító életformája miatt. A bolygó megmentésén dolgozó kutatók számos kudarc után úgy vélik, hogy hosszú időt vesz igénybe, mire visszatérhet a populáció régi lakhelyére. Ennek köszönhetően az űrben való élet szigorú szabályokhoz kötött és már nyomában sem hasonlít elődeink szabad életviteléhez.
Ebben a világban él egy katona, aki a múltja sikerein tengődve próbálja magát a felszínen tartani. Éjszakai tivornyázások, számos verekedés és átbalhézott éjszaka után ismét küldetés szólítja. Feladata egyszerű, de a körülmények cseppet kedvezőtlenek. Vajon sikerül-e teljesítenie a parancsot? Milyen élet vár az emberiségre, amikor a sötétség burkolja be a jövő kapuját?
„[…] Akkor is szaporodtok, ha nincs élelmetek, ha mérgező a levegő, amit beszívtok, ha nincs vizetek, amit igyatok. Beteg burjánzás ez, ami kis híján megölte a világot, mert úgy gondoljátok, hogy elemi jogotok elvenni mindent, ami a létetekhez kell. De még saját magatokkal sem fértek meg. Olyan fényeket gyújtottatok, amik halálra sújtottak minden élőt és csontjáig mérgeztétek meg a természetet.”
Szubjektív meglátásom szerint a témaválasztás merész, de semmiképpen sem egyedi, elvégre ma nagy keletje van az olyan regényeknek, ahol a szerzők azt boncolgatják különböző teóriák szerint, hogy az emberiségre milyen sötét jövő vár. Unalomig olvashatunk disztópikus elemekkel gazdagított sci-fiket. Ennek a kötetnek nagy előnye, hogy katonai oldalról is megközelíti az adott tematikát, illetve több szemszögből is megvizsgálja a Föld pusztulásának okait és lehetséges jövőbeli téziseket állít fel.
Karakterek szempontjából Oliver egy lecsúszott, velejéig cinikus férfi, akinek ezektől függetlenül helyén van az esze, amikor küldetést kap és viszonylag éretten és felelősséggel szemlélteti az olvasóval az aktuális eseményeket.
Cselekmény szempontjából hullámzó a történet, mert bár alig 151 oldal a könyv, mégis számos pesszimista elemmel tarkított, ami kicsit fullasztóan hathat az olvasóra. Mivel a katona szemszögén keresztül ismerhetjük meg az eseményeket, így kap egy bizonyos ironikus felhangot a sztori.
Viszont két negatívumot ki kell, hogy emeljek a kisregénnyel kapcsolatban.
Az első, hogy humor tekintetében az ízlésünk nagyon eltér, sajnos én már nem tudom értékelni azon viccmorzsákat, ami a különböző trágársággal díszitett mondatok megkövetelnek. Kicsit olyan érzésem támadt, mint anno az Amerikai Pite filmek terén is, hogy már nincs ötlet, amivel igazán szórakoztatni lehetne a jónépet, így marad az emberi testnedv kiválasztódás és a szex. E kettőség úgy látszik bevált recept, és amíg világ a világ mindig ki lehet tölteni vele a sorokat. Bár ebben a könyvben inkább csak az érzés ragadott meg, mégis feleslegesnek gondolom és ezek nélkül is nagyon élveztem volna az olvasást.
A másik, hogy a kisregény szóelválasztási helytelenségektől hemzseg. Az elején elkezdtem kiírni ezeket, de végül rá kellett döbbenjek, hogy így nem lehet olvasni. Nagyon zavaró volt számomra és kétszer félre is kellett tegyem a könyvet. Nem tudom, hogy csak az én példányom lett „megtisztelve” velük, vagy eleve ilyen az összes kötet, de átnézhette volna valaki jobban megjelenés előtt. Ezt nagyon sajnáltam.
Ezektől függetlenül az író gördülékeny írástechnikájával, és nagyon ígéretes stílusával sikeresen elérte nálam, hogy más kötetét is szívesen olvasnám.
Összességében a kisregényt szórakoztatónak találtam és abban a másfél órában le tudott kötni.
Ajánlom nemtől és kortól függetlenül, hiszen a sci-fi rajongóknak remek szórakozást nyújthat és talán mások többre tudják értékelni azon humorelemeket, amelyek megfűszerezik ezt a történetet.
Ha polcodon szeretnéd tudni a könyvet, a Könyvmogul weboldalán megleled.
Írta: NiKy
A második világháborút követő bő 70 esztendő páratlan hosszú béke korszakát hozta el a világ fejlettebb részein, egy-két kisebb-nagyobb konfliktustól eltekintve. Talán a közvetlen életveszély tartós hiánya vagy talán az éghajlatváltozás fenyegető veszélye miatt, de a szórakoztatóipar katasztrófákra épülő ágazata rendíthetetlen népszerűségnek örvend és látszólag sosem fogy ki a kreatív ötletekből. Volt már itt zombiapokalipszis, meteorbecsapódás, óriásvulkán, Godzilla, a mágneses pólusok megcserélődése vagy cápákkal teli tornádó, a lista végtelen. Mostani könyvünk azonban előállt egy új, legalábbis eddig számomra ismeretlen variációval, amely ezúttal ismétetlen a felfoghatatlan léptékű világűrből leselkedik ránk…
Andy Weir világhírű sc-fi író A Hail Mary-küldetés című munkája a Fumax Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben. A kötet exkluzív csomagolást kapott, a borítóval nem vagyok viszont kibékülve. Nem esztétiaki problémám van vele, hanem inkább csak az, hogy olyan jellegtelen tucatborító lett, szinte akármelyik más hasonló témájú könyvre is rákerülhetett volna.
A történet főhőse és egyben narrátora Ryland Grace egy űrhajó fedélzetén ébred mesterséges kómájából és eleinte csak nagyon halvány emlékei vannak arra vonatkozóan, hogy mit is keres tulajdonképpen általános iskolai tanár létére a világűrben. Az elbeszélés ebből kifolyólag két idősíkon játszódik: a jelen elsősorban egy nagyon nagy téttel bíró küldetés kapcsán felmerülő műszaki és tudományos problémák megoldására fókuszál, míg a múltból előbukkanó foszlányok segítségével kirajzolódik szemünk láttára egy bolygóléptékű katasztrófa és az annak elhárítása érdekében kifejtett “semmi-nem-túl-nagy-ár” jellegű roppant erőfeszítések. Számomra leginkább az utóbbi részek voltak a könyv legélvezetesebb részei, az író szerintem nagyon hihetően és logikusan tárja elénk a globális katasztrófavédelem nagy színpadát és tölti meg számos érdekes szereplővel. Nem maradnak kétségek bennünk atekintetben, hogy milyen hihetetlenül nehéz döntéseket és áldozatokat kell meghoznia az emberiségnek a túlélés érdekében. Ahogy a két idősík között ugrál a történet, úgy vált a fókusz is a planetáris problémákról a személyes vészhelyzetek megoldására a magányos űrhajó fedélzetén, és ettől mindvégig friss, gördülékeny marad az előadásmód.
Az író rendkívüli tudományos precizítással írja le a felmerülő, elsősorban műszaki-kémiai jellegű kihívásokat, de véleményem szerint itt kicsit át is esett már a ló túloldalára. Egyrészt számomra egy idő után már nem vitték át az ingerküszöböt a vég nélkül jelentkező sorozatos problémák, másrészt pedig talán túlzottan is tudományos lett a fantasztikum egy hozzám hasonló laikus olvasó számára. A könyv elején szereplő ábrák nagyon nagy segítséget jelentenek olykor a leírtak megértésében, forduljunk hozzájuk bátran, ha régen írtunk utoljára témazárót fizikából. Olyan érzésem volt, mintha az író egy gondolatkísérletet folytatott volna le űrrepülés közben fellépő lehetséges kockázatok kezelésére, mintha nyomozómunkát folytatnánk a természettudományok világában. Nem kell persze polihisztornak lenni, de szerintem már itt-ott átléptük a szórakoztató irodalom eseményhorizontját. Természetesen abszolút igazságtalan lenne ennyire leegyszerűsíteni a történetet, ennél azért jóval érdekesebb és komplexebb, de a fő gerincét az egymásba kapcsolódó vészhelyzetek láncolata adja.
Összességében a könyv kissé felemás érzéseket keltett bennem. Nagyon erős a bevezető pár száz oldal és a lezárás sem mondható sablonosnak (mégha kissé pátoszos is az én ízlésemnek), de az elméleti fizikapéldák megoldása számomra egy idő után vontatottá vált. Talán ha nem lett volna ennyire túlfeszítve a bonyodalom, akkor számomra is élvezetesebb alkotás született volna. Volt bennem valamiért egy kis Apollo 13 déja vu az olvasás során, úgyhogy akik szerették a filmet, azok minden bizonnyal imádni fogják ezt a könyvet is.
Az emberiség evolúciós történelme során a szűkülő élettér problémáját legtöbb esetben saját fajtársai vagy más fajok rovására elkövetett erőszakkal oldotta meg. Vajon milyen lehetőségek maradnak, ha már a Föld összes erőforrását elhasználtuk és nem találtunk az emberi léptékkel felfedezhető galaxisban semmilyen más gyarmatosításra alkalmas égitestet?
Philip K. Dick - Repedés a térben című regénye az Agave Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben. Szokás szerint a borító, vagyis az első benyomás jellemzésével kezdeném. Bár a kiadó többnyire szemetgyönyörködtető csomagolásban prezentálja a könyveit, ezúttal sajnos csalódnom kellett. Értem, hogy egy letisztult retró stílus volt a cél, de nekem már túlontúl puritánra sikeredett. Viszont ne szegje kedvét senkinek sem, ha a képen szereplő műholdba egy meztelen női felsőtestet lát bele. Nem freud-i asszociáció történt, mindez szerves része a történetnek!
Amennyire nem megkapó a külső, annyira élvezetes maga a történet viszont. Adott egy túlnépesedett Föld a jövőben, amerikai elnökválasztás, ahol először indul eséllyel fekete jelölt, Föld körül keringő luxusbordély és természetesen párhuzamos világok. Az első pár fejezetben hirtelen nyakunkba szakad rengeteg szereplő és ezzel együtt név is, de a csekély terjedelem ellenére gyorsan minden és mindenki a helyére kerül, összefonódnak a sorsok. Tényleg szinte minden oldalon újabb fordulat történik, ahogy a történet szereplőihez hasonlóan mi is próbáljuk hiányos információk alapján összeilleszteni a kirakós darabjait. A regény futurisztikus krimiként indul egy rejtélyes eltűnés kapcsán, majd teljes jogú sci-fi-vé növi ki magát az utolsó lapokra.
Ne riasszon el senkit a könyv “matuzsálemi” kora se, teljesen korszerű és aktuális, nem lesz olyan érzésünk, mint megannyi régebbi fantasztikus alkotás esetében, hogy a tudományos fejlődés csúcspontja a repülő autóban merül majd ki. Véleményem szerint Dick műveit sokszor jellemzi egy egyéni szinten jelentkező nagyon erős egzisztenciális szorongás vagy paranoia. Ebben az esetben ez a vonulat hiányzik, bár átveszi a helyét egy nem individuális, hanem globális szinten jelentkező félelem. Rövid létezésünk során eddig számos technikailag fejletlenebb vagy alacsonyabb lélekszámú népességcsoportot kíméletlenül kiirtottunk vagy kizsákmányoltunk az első kapcsolatfelvételt követően. Milyen sors vár ránk vajon fordított esetben?
Philip K. Dick 1996-ban íródott könyvében 2080-ra jósolta meg az első színesbőrű elnökjelölt indulását és a Föld túlnyomórészt lakhatatlanná válását. Első “fantasztikus” ötlete Barack Obama személyében jóval hamarabb valóra is vált. Reméljük, hogy a másodikat illetően pedig még ennél is nagyobbat tévedett.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Agave Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: Süni
Az első, ami eszembe jutott erről a könyvről, hogy nagyon sűrű és nehéz tematika szempontjából. Az előbbi azért, mert nagyon sok információt kell feldolgoznunk, a második pedig a súlyos témakörök miatt, melyeket apránként megismerünk. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni az írónak, hogy olvashattam a regényét. Köszönöm.
Kereder Márk - Mike Overton, a Rendszerenkivüli című regénye 2021 egyik újdonsága, mely a K.u.K. Kiadó gondozásában jelent meg. Elsőre nem is gondolná a gyanútlan olvasó, hogy a terjedelmétől függetlenül micsoda masszív és igényes történetet rejt a kötet. De nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről szól.
Evolúciós történelmünket tekintve, amióta kiváltunk az állatok közül és egy egyedi és viszonylag gyorsan fejlődő fajjá értünk, valamilyen formában mindig is egy bizonyos transzcendenst kerestünk. A századok eltűntével egyre inkább a létezés értelmét kutattuk és a technika rohamos fejlődésével együttesen újra és újra visszatekintett az a nézet, miszerint egy nagyobb hatalomhoz fohászkodtunk és nem várt segítséget reméltünk. Ebben a könyvben számos megmagyarázhatatlan és néhol sokkoló ténnyel bővül a tudásunk, de a fő kérdésekre egyénileg kell megtalálnunk a választ. Az író egy különleges, kissé paranoid főhőssel azonosítja olvasóját és a vele történtek által tudatosítja mondanivalóját.
Szubjektív meglátásom szerint a könyv – ahogy már fentebb említettem – nehéz és sűrű. Mind a két jellemző egységesen hat az olvasóra, ugyanis az első bekezdéstől fogva fontos információk bírtokába jutunk és tulajdonképpen az utolsó oldalig oda kell figyelni az olvasottakra. Ez cseppet fárasztóan fog hatni először, de ha beránt a történet, utána már gördülékenyen végig lehet olvasni.
Karakterek szempontjából kimondottan érdekes jellemábrázolásokat láthatunk, hiszen az erős pszichés nyomás alatt lévő főszereplő már az első perctől fogva mániákusságával és türelmetlenségével próbára teszi az olvasó önuralmát. Viszont, mivel folyamatos fejlődés tapasztalható, ezért egy kisebb átlendülés után könnyen azonosulhat vele a kitartó olvasó.
Események szempontjából pörgős, nem hagy egy perc nyugtot sem, de mégis van idő egy – egy emocionális kilengés alatt megpihenni, bár az tény, hogy utána ismét az cselekmény sűrűjébe ránt.
Sok témát feszeget az író és, bizonyos szinten, tálcán kínálja a válaszokat, mégis megdolgoztatja az olvasót.
Személyes élményként két problémám akadt a regénnyel. Az első, hogy töménynek éreztem, nem csak témakör, hanem sok más szempontból is, még bőven elbírt volna egy plusz 50 oldalt nagyjából. Én rendkívül kitartó vagyok, és amit elkezdek be is fejezek, de egy türelmetlenebb léleknek lehet sok lesz elsőre. A másik gondom pedig a Nap súlyos problémájának elbagatellizálása. Sokkal többet vártam erről a témától és nagyon kevésnek éreztem a megoldást.
Ezektől eltekintve örülök, hogy kézbe vehettem a könyvet és jó szívvel ajánlom a sci-fi szerelmesinek, vagy azoknak, akik szeretik a feszültséggel teli, mély mondanivalóval rendelkező regényeket.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a K.u.K. Kiadó oldalán megrendeled.
Írta: NiKy
“Mi vagy az elképzelhető leghihetetlenebb vakszerencse eredményei vagyunk – annál is sokkal elképzelhetetlenebb szerencse eredményei, mintha például megnyernéd a lottó főnyereményt minden héten egy évszázadon át -, vagy pedig a világegyetem és elemei szándékosan nagy gonddal lettek megtervezve úgy, hogy az élet kialakulását lehetővé tegyék.”
Vajon létezik-e Isten vagy egy kozmikus szuperintelligencia? Teremtette-e valaki (illetve valami) a világegyetemet vagy “csupán” ép ésszel nehezen felfogható léptékű folyamatok eredménye? Létezik-e az evolúció vagy őseinket agyagból gyúrta egy transzcendens feljebbvaló? Hol ér véget a természettudomány és hol kezdődik a természetfeletti?
A világhírű kanadai író Robert J. Sawyer - Kifürkészhetetlen című regénye a Metropolis Kiadó gondozásában jelent meg 2014-ben és a fent említett, mindannyiunkat foglalkoztató, de máig megválaszolatlan kérdésekre keresi a választ.
Történetünk főhőse őslénykutatóként dolgozik egy kanadai múzeumban, ahol egy átlagos hétköznap mindenféle felhajtás nélkül látogatást tesz egy idegen faj. Bár fiziológiailag leginkább nagytestű szőrös pókokra hasonlítanak, a forhilnorok rendkívűli technikai fejlettséget értek el, beutazták már a Naprendszert repulziós hajtóműveikkel – és tudományos vívmányaik ellenére is feltétlen nélkül hisznek Isten létezésében. Együttműködést ajánlanak az emberiségnek, hogy közösen kutassák tovább a Mindenható és az élet eredetét.
“Az evolúció végülis fegyverkezési verseny.”
A regény tekinthető egyfajta vitakötetnek is, a cselekmény zömét az ember tudós és az idegenek képviselője közötti intellektuális csörték teszi ki. Fajtársunk képviselője sziklaszilárdan kiáll a tudomány védelmében a teremtésmítoszokkal szemben, míg a földönkívűliek álláspontja szerint az élet eredete a tudomány eszközeivel nem magyarázható meg. Helyet kapnak azért izgalmasabb mellékszálak is, de a kötet lényegében egy sci-fi környezetbe ágyazott tudományos precizítással megírt dialektus az élet nagy kérdéseiről.
A stílus rendkívül élvezetes és magával ragadó, az író hihetetlen érzékkel vegyíti a cselekményt és a tudományos tényeket, egy percig sem vesztettem el az érdeklődésemet. Lapról lapra tárul fel előttünk a föszereplő élete, belső motivációi és küzdelmei, egy nagyon emberi és esendő karakter, bármelyikünk is lehetne. A szerző nem tör lándzsát sem a tudományos sem a vallásos álláspont mellett, de lenyűgöző érzékenységgel és iróniával mutatja be mindkét oldal hiányosságait. Példa erre az evolúciós beidegződését még egy idegen intelligencia jelenlétében is feladni képtelen főhős vagy az élet védelmében akár gyilkolásra is képes vallási fanatikusok. Muszáj kiemelnem továbbá azt, ahogy a regény mesterien kezeli és fonja össze az egzisztenciás válságot egyéni, faji és galaktikus szinten. Erről ez az idézet a legjobb példa:
“Pascal fogadása jutott eszembe: biztonságosabb – mondta – Isten léte mellett fogadni, még akkor is, ha nem létezik, mint kockáztatni az örökkévaló kockázatot.”
Mindezekből már valószínűleg kiderült, hogy rendkívüli élményben volt részem a kötetnek köszönhetően, ami részben annak is köszönhető, hogy mindenféle előzetes elvárások nélkül fogtam hozzá az olvasáshoz. Bár a műfaj kétségtelenül sci-fi, mégis olyan jól vannak patikamérleggel adagolva a fantasztikus elemek, hogy bátran tudom ajánlani mindenkinek, akit a kérdéskör akár egy kicsit is foglalkoztat. Talán segít egy kicsit betemetni a tudomány és a vallás között húzódó lövészárkokat és más megvílágításba helyezni ezt a mindannyiunkat érintő örök rejtélyt.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Metropolis Media Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Pár éve láttam a filmet, ami valamiért megfogott. Na, nem a szerepkiosztás végett, de érdekesnek és izgalmasnak találtam. Igaz, olyan befejezetlennek tűnt a történet. Aztán utána olvastam, és akkor derült ki, hogy ez egy könyvből készült adaptáció, szóval, látszott egy halvány remény, hogy lesz folytatása. De sajnos nem mindenkinek tetszett, sőt az emberek nagy részének negatív véleménye volt róla. Így, sajnos el is vetették az ötletet a következő rész forgatására. De úgy voltam vele, hogyha a film ennyire lekötött, hogy még utána is olvastam, akkor a könyveket mindenképp be kell szereznem. Túl hosszú időbe telt, míg ezt a vágyamat teljesíthettem, de pár hónapja végül rászántam magam, és megrendeltem mind a négy kötetet.
Többfajta borító közül választhattam, de nekem az Unio Mystica kiadó 2018-as kiadása tetszett végül. Nem, nem azért, mert filmes borító, hiszen alapjáraton nem kedvelem az ilyen típusú külső képeket, mert abból számomra úgy tűnik, mintha a borítókészítőkből kiveszett volna kreativitás. Pedig lehet, csak egyszerű marketing fogás. Ki tudja! A lényeg, hogy az összes borító közül ez fogott meg, erre mondtam azt, hogy jó ránézni, és nem mellesleg igazán jól passzol a történethez is.
A regény főszereplője Ender, ő a harmadik gyermek egy olyan társadalomban, ahol ez csak a kormány engedélyével lehetséges. Emellett Ő egy zseni. Valahol itt kezdődik a könyv. A cselekmény eleje Ender családját, és a világot mutatja be. Innen indulunk el a főszereplővel együtt azon a rögös úton, ahol a végén minden happy end. Vagy mégsem?
A világot nem olyan rég megtámadta egy másik faj, amit sikerült legyőzni, de tartva a következő támadástól, a kormány megelőző csapást szeretne rájuk mérni. Az egész társadalom ennek fényében rendezkedik be, és szinte mindenüket ennek vetik alá, ide értve a gyermekeket is. A legtehetségesebb ifjúk felvételt nyernek a hadiiskolába, ahol a következő háborúra készítik fel őket. És ekkor már a történet felénél tartunk, ahol Ender kiemelkedik a többiektől, és igen gyorsan a ranglétra tetején találja magát. A könyv nem is igazán a cselekménye miatt izgalmas – bár, egy percet sem unatkoztam -, hanem amiatt, ahogy a szerző bemutatja a világot, illetve azt, hogy Ender, hogyan birkózik meg olyan testi, lelki követelményekkel, melyektől még egy felnőtt is könnyen depresszióba eshetne. Igazán érdekes volt a főszereplő lelki, érzelmi fejlődéséről olvasni. Számomra teljesen hiteles volt, mert nemcsak azt láttam, ahogy a főhős egyre előrébb ér a célja felé, hanem azt is, amikor úgy érzi, neki ez sok, ki akar szállni, vagy épp felteszi magának a kérdést, hogy tényleg ezt akarja-e.
A könyvben sok érdekes karakterrel találkozhatunk, ki Ender oldalán, ki az „ellenség” szerepét játszva. Például ott vannak a testvérei, Peter és Val. Két testvér, akik az érem két oldalát testesítik meg, mégis valahol egyformák. Az is igaz, hogy Petertől a nem létező szőr felállt a hátamon, de a végén valamilyen szinten, de mégiscsak tudtam vele azonosulni.
Ender több barátot is szerez, és bár egy kicsit klisés, de van olyan „ellensége”, akivel később jóban lesz. Azért tettem mindvégig az ellenség szót idézőjelbe, mert az egész cselekmény arról szól, hogyan készülnek fel az idegen faj megtámadására. Ők az igazi ellenfelek.
Nekem nagyon tetszettek a karakterek jellemfejlődései, mert nemcsak bábuk voltak az író kezében, hanem érző, létező emberek, akikről elhittem, hogy ők léteznek. Mindannyiukban ott van a jó és a rossz is egyaránt.
Összeségében azt tudom mondani, hogy szinte ez az első sci-fi olvasmányom, és hiába láttam előtte a filmet, tudtam miről szól a történet, mégis féltem tőle egy picit. Ennek ellenére azt tudom mondani, nem bántam meg, hogy a kezembe vettem a könyvet. Egy apró negatívumot tudnék megemlíteni, az pedig, hogy nekem egy picit túl sok volt a kiképzős rész csata utánzatainak leírása. Ettől függetlenül érdeklődve várom a folytatást.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Unio Mystica Könyvkiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: Emilly Palton
„– A természettel való elveszett, sallangmentes kapcsolatot keressük. Azt az állapotot, amelytől az ember az úgynevezett civilizáció hatására eltávolodott. Azt az állapotot, amelyet a sámánok éltek meg. A világban való teljes és tökéletes beolvadást. Az emberi lét béklyóiból való kiszabadulást. Milyen sokat tanulhatunk, megismerhetünk akkor a saját testünk korlátozott külső valóságáról, ahogyan a testünk maga látja!”
Sokszor találkozom olyan könyvekkel, melyek valamilyen formában változtatnak rajtam. Formálnak, hiszen az olvasottak olyan témát ölelnek fel, melyek elemeiben rombolják le a hitemet, vagy egyszerűen egy ősi dühöt hoznak felszínre bennem. Ez a kötet pont ilyen hatással volt rám és sajnos némiképpen rádöbbentett, hogy mennyire naiv tudok lenni a világ felé, hiszen mindig reménykedem, hogy az emberek között lévő egyenlőség nem egy álomkép csupán, de erről később. A könyvet utazókönyvként „kaptam”, melyet itt is szeretnék megköszönni. Egy nagyon meghatározó élményben volt részem.
Kezdeném a borítóval, mely először semmi furcsaságot nem okozott, mire rájöttem, hogy a képen látható forma a nőiességhez szorosan köthető és bizony keserűen felkacagtam, mert a külső kép egy remekmű a szememben, hiszen esztétikusan megmutatja, hogy miről is szól a kötet.
Johanna Sinisalo: A Nap magja című alkotása ugyan egy képzelt társadalomról mesél, mégis a mai világunk különböző népeinek negatív életformáit vegyítette egybe. Adott egy testvérpár, két lány, kik bár egy családból származnak, mégis különböznek egymástól. Egyikük a társadalomban népszerű eloikhoz tartozik, míg a másik cseppet eltér tőle. A boldogulás érdekében a család úgy dönt, hogy azonos nevelést kapnak, ezért mindent elkövetnek, hogy a látszat fent is maradjon. Hiszen ebben a társadalomban a szőke, szolgalelkű, párzásra alkamas eloik mehetnek csak férjhez és alapíthatnak családot. Az élesebb eszű morlockok alantas munkával töltik napjaikat, nem szülhetnek és megvetés övezi életüket. A két testvér boldogulásáról szól a történet. Valamint képet kapunk egy olyan létformáról, mely a XX. század küszöbén jött létre és napjainkig „jól” működik. Különböző nevelési és polgári törvényeket, szabályokat és egyéb iratokat olvashatunk. Képet kapunk az elvárt életforma különböző aspektusairól, valamint a törvény által tiltott szerekről. Köztük az erős paprika bármely formájáról is. A függőséget elemeiben elutasító rendszer mindent kiírt, ami nem felel meg az előírtaknak és vadászik mindenre és mindenkire, akinél csak a gyanú árnyéka is felmerülhet.
A kötet számomra azért formáló, mert riasztó képet fest le egy olyan világról, amiben nem élnék szívesen. Pontosan tudom, hogy a nem kívánt morlock típust képviselném és a rám váró életforma elemeiben rázta meg a lelkemet. A nemek közötti egyenlőség nyomaiban sincs meg, a nőket megalázó, kizsákmányoló rendszer alantas eszközökkel kényszeríti a nőneműeket rabszolgasorsba, bár nyíltan nem így nevezik. A felhímek bármit megtehetnek velük, a bántalmazó kapcsolat nem ritka és enyhe büntetéssel jár a kiderülése. Minimalizáltak és nagyon kemény szabályokhoz kötik a nők létezését. A párzási piac már nagyon korán jelen lesz a hölgyek életébe és bizony csak olyan tanulmányokat folytathatnak, ami a felhímeket szolgálják valamilyen formában. Nem ismerős hölgyeim a fent leírtak? Jelen korunkban is van ilyen társadalom és mélységesen elszomorít, hogy ez természetes az ott élőknek.
Erre ez az idézet a legjobb:
„ – Képtelen vagy megkülönböztetni az eloit a morlocktól?
Hogy valójában kik is az eloik? Nos erre itt a válasz:
„Eloi. Közkeletű, de nem hivatalos köznyelvi szó, amely a 40-es években honosodott meg a nyelvben, ma hivatalos kifejezéssel -> feminő (többes számban: feminövek). A nőneműek azon alfajára utal, amely aktív a párosodási piacon, és amelynek feladata jellemzően a hímneműek jólétének sokoldalú elősegítése.”
Én hiszem, hogy nincs nő férfi nélkül és fordítva. És bár fizikailag gyengébbek vagyunk, a lelki erőnk és kitartásunk sokszor sokkal magasabb szinten van, mint a hímeknek. Természetesen mindkét esetre igaz, hogy vannak kivételek, de szerencsére ez igazán megosztó.
És bizony nagyon megbecsülöm, hogy hova születtem és milyen életet élhetek. Hiszem, hogy a kapcsolatoknak szabad akaratból kell születnie. És hiszek a szerelem és szeretet erejében is, de nem vagyok idealista, sőt kimondottan hidegen ítélem meg a világot.
A függőséget okozó szerek a kötetben túlzóak. Bár a drog és az alkohol, dohány rendkívül nagy károkat tud okozni, mégis csak az első van korlátozva és ez sem mindenhol. Úgy gondolom, hogy a hajlam emberfüggő, hiszen nem mindenki lesz áldozata bármelyik szernek, ha erős vagy olyan társra lel. Hogy a paprika miért került erre a listára a kötetben igazán érdekes meglátás. Nézzétek csak!
Összességében elmondhatom, hogy egy igazán izgalmas, rémísztő, de annál érdekesebb történetet olvashattam. Akár nő vagy, akár férfi érdemes egyszer olvasnod, hiszen a szórakoztatás mellett rendkívül éles képet fest egy lehetséges életformáról is.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Metropolis Media Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Nem gondoltam az első három rész után, hogy ez egy nehéz olvasmány lesz. Azt hittem ez egy ömlengős kis sztori lesz arról, hogy Snow elnök igazából egy csodálatos, szent ember, akit csalódás ért és ezért lett Panem legnagyobb szemétládája, de nem. Sőt, éppen ellenkezőleg. Coriolanus Snow a kezdetektől egy becsvágyó, beképzelt, végtelenül önző karakter. Éppen ettől vált hitelessé számomra. Pontosan olyan, mint amilyennek egy ilyen embernek lennie kell. Nincsenek ráerőszakolva olyan tulajdonságok, amik miatt majd imádni fogja az olvasó, egyszerűen olyan személyisége van, amilyen személyiség alkalmas egy ilyen undorító pozíció betöltésére. Megkockáztatom, hogy ha az egész cselekményt nem vennénk számításba csak magát a szereplők személyiségét, akkor is ugyanez lenne a végkifejlet.
Valójában a könyv nem a cselekménye útján mutatja be az éhezők viadalának "fejlődését", hanem a karaktereken keresztül. Adott a korábban említett főszereplőnk, akit állítsunk középre, adott Sejanus, a legjobb barátja, akit állítsunk mellé jobbra és ott van dr. Gaul, aki tőle balra helyezkedik el. Sejanus a valódi tiszta lélek. A hős, az igazság mintaképe, de a tettei abban a világban, amit a regény elénk tár értelmetlenek, jelentéktelenek. Mert lássuk be, Sejanus tetteinek nem volt visszhangja, a pozitív események mind eltűntek. Nagyon szerettem eleinte egyébként, jó volt egy tiszta lelkű ember ebben a mocsokban. Aztán később egész egyszerűen nevetséges volt a fafejűsége és a butasága. A legszerethetőbb karakter, de se nem ravasz, se nem okos.
A baloldalon álló dr. Gaul már más tészta. Az a nő gyakorlatilag pszichopata. Olyanokon éli ki a hatalmát, akik nem tudnak védekezni. Állatok és gyerekek. Emellé szuper intelligens és megnyerő a kommunikációja. Tökéletesen ismeri az embereket, látja a leendő tetteiket, az okot és az okozatot.
Ennek a három szélsőséges személynek a viselkedése a könyv gerince. A cselekmény maga eleinte vontatott volt. Megismerhettük a lázadást a Kapitólium szemszögéből és láthattuk pár olyan igazságot, amit a lázadók szemén keresztül talán soha. Amikor elkezdődik a tizedik éhezők viadala, akkor indul meg valójában a cselekmény, ekkor válik izgalmassá. Itt buknak ki a karakterekből az ösztönök.
Coriolanus, aki több elemi érzést és erre alapuló viselkedést is itt tapasztal meg először, Lucy, aki az életéért harcol és Sejanus, akit lelkileg csapdába zár a helyzet. A viadal után a körzetben folytatódik a cselekmény, ami ugyan csapong, mert egyszer nagy boldogság van, aztán meg kiborulás. Ez érthető is, teljesen életszerű is, de nekem a vége nagyon túl volt játszva. Egyszerűen nem passzol Coriolanus higgadt személyiségéhez ez a hirtelen, tébolyodott viselkedés.
Ettől eltekintve nagyon tetszett, elég sok mindenre rávilágított, ami eddig talán kissé homályos volt és olyan hadügyi, politikai részleteket mutatott meg, amitől végig a hányinger és a reszketés kerülgetett. Pontosan ez a könyv célja, és ezt el is éri.
Mindenkinek ajánlom, aki az trilógiát szerette.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Agave Könyvek oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Egy olyan világban élünk jelen pillanatban, melyet egy vírus elterjedése tömegeket küldött otthonaikba, hogy lelassítsuk terjedését. Sok szerettünk távol van tőlünk, féltjük őket, de megmaradunk a korlátozások falai között, és csak reménykedünk, hogy a számunkra fontos személyek éppen és egészségesen átvészelik ezt az időszakot. Gondolom számodra sem állnak távol a fenti sorok, hiszen valószínű te magad is megtettél mindent azért, hogy a legmegfelelőbben éld át ezt az időszakot! És vannak azon személyek, akik nap, mint nap azért küzdenek, hogy mi biztonságban legyünk, legyen az kórházi dolgozó, bolti eladó, rendőr, mentős, tűzoltó és sorolhatnám. Ez a pár sor tőlem egy köszönet is minden olyan személynek, akik nem ülhetnek otthon a négy fal között és nap, mint nap ki vannak téve: a fertőzés veszélyének. Köszönöm!
Ami pedig ezt a könyvet illeti, hisz ezért is írom eme sorokat, pont időben jutott el hozzám. Ha csak azt nézném, hogy egy sci-fi,- mely az egész világot érintő vírus terjedésével rákényszeríti a tudósokat és szakembereket arra, hogy védekezzenek, valamint megtalálják a további életben maradáshoz szükséges ellenanyagot-, akkor letudnám azzal az értékelésemet, hogy bár nem eredeti az ötlet, de egyszer olvasható volt. De, mivel aktuális a téma, így nem tudtam elmenni csak úgy a leírtakon. Azt le kell, hogy szögezzem, kitalációról van szó, mégis valóságos érzettel töltött el és a karakterek viselkedése sok esetben teljesen magával ragadott. Biztos vagyok benne, hogy bárki olvassa a mai időszakban, nem fogja hidegen hagyni. A témáját tekintve aktuális, viszont a tálalás egy ponton hagyott némi kellemetlen érzést bennem. Mivel egészségügyben tanulok számomra viszonylag könnyen megértésre kerültek a vírusok, az emberi szervezet különböző reakciói, azon biológiai fogalmak, melyeket csak úgy hétköznaponként nem említünk. De egy laikus olvasónak több mint valószínű, hogy problémát fog okozni. Nagyon érződik az író eredeti szakmája, ugyanakkor számomra ez adta a hitelesség érzését is, ami elengedhetetlen egy ilyen kategóriájú könyv olvasásakor. Biztos vagyok benne, hogy még így sem lehetett könnyű munka megírni, de le a kalappal, én nagyon élveztem a kötet olvasását.
Ugyanakkor meg kell, hogy jegyezzem a könyv három nagy részre osztható. Míg az első egy felvezetés, tulajdonképpen megismerkedünk a helyekkel, helyzetekkel, a probléma forrásával, és a karakterekkel. A második, már egy tíz évvel későbbi távlatot mutat, az ott történtek és problémák megértése, a különböző nyomozási fázisok és elemzések megélése.
A karakterek sokasága nehezen emészthető az elején, javaslok egy kis papírkát és feljegyezni ki kicsoda és miként kapcsolódik az adott történethez. Ugyanakkor mindenkinek fontos szerep jutott, igen még a mellékszereplők is kellettek, hogy kerek egésszé váljon minden szál. Felszínesen ismerünk meg mindenkit, igazán mély érzelmi pontot nem találtam az események előre haladtával sem, de így is átéreztem a karakterek személyiség változását, és megértettem, hogy ebben a helyzetben az érzelmi mélység fontossága elenyésző.
És a harmadik rész, amit először be kell, hogy valljak teljesen feleslegesnek éreztem. Nagyot ugrunk térben és időben, mégis szorosan kötődik az első két részhez.
Igazán ezt, az utolsó négy oldalon értettem meg és akkor már csak bólogattam, hogy micsoda csavar is ez. Meg kell érteni és türelemmel végig követni, hogy a végkifejlet egy csattanós pofonnal érhessen fel. Lesz, akinek ez elrontja majd az olvasási élményét, hiszen nem vagyunk egyformák, de akik rálelnek arra az ösvényre, melyen én is végig mentem, meg fogják érteni, hogy mi emberek vagyunk a probléma, és nem létezés, hanem a hozzáállás miatt. De ennyi bőven elég erről a részről, akit érdekel úgy is el fogja olvasni. Számomra kellemes csalódás volt és pont ezért feltétlen szeretnék még olvasni az alkotó tollából.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Metropolis Media Kiadó weboldalán be tudod szerezni a könyvet!
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése