Oldalak

Oldalak

Új köntösben, avagy kincsek a múltból

“S épp ebben a szobában állt, a nyugati falnál, egy óriási ében óramű. Ingája tompa, súlyos, a percmutató megtette az utat a számlap körül, és ha az órát kellett jelezni, oly hang tört elő a gépezet érctüdejéből, amely tiszta volt, hangos és mély, és különösen zenei, de olyan meghökkentő hanggal és hangsúllyal, hogy az orkesztra zenészei minden órafordulásnál pár pillanatnyi szünetet kényszerültek tartani produkciójukban, e hangra fülelve; s így a keringőknek is be kellett szüntetni a forgásukat; s az egész vidám társaságon rövid zavar szállt át; s amíg az óra harangja kongott, meg lehetett figyelni, hogy a legvadabb tobzódó is elsápad, s a legvénebbek s legnyugodtabbak homlokukhoz kapnak, mintegy zavart álmodozásban vagy tűnődésben.”




Edgar Allan Poe klasszikus írásainak csokorba válogatásából született A fekete macska című novellagyűjtemény, amely a Helikon Zsebkönyvek színeiben jelent meg 2019-ben. A kiadvány a sorozat többi tagjához hasonló stílusú csomagolást kapott, bár a borító ezúttal a kelleténél egy kicsivel hatásvadászabb lett a véleményem szerint.

Kép: NiKy m.i.

Összesen öt történetet olvashatunk a kiadványban, legtöbbjük a Poe-tól “megszokott” gótikus rémtörténet, de akad közöttük pár klasszikus detektívnovella is (a klasszikus jelző itt kissé rendszeridegen, de sokan tartják a szerzőt a detektívirodalom egyik korai meghatározó alakjának is). A narrátor sokszor egyes szám első személyben adja elő a történteket, ami ad egyfajta bensőséges és személyes hitelességet is a leírtaknak. Szélsőséges, őrületig fokozott emberi szenvedélyek és gyarlóságok, valamint természetfölöttinek ható hétköznapi rejtélyek adják a történetek gerincét. A tomboló, hagymázas őrületet a színtiszta deduktív logika hatástalanítja néhány oldallal odébb, a papírra vetett képzeletkitörések meglehetősen széles skálán mozognak.  A próza néha kissé dagályos, de a műfajtól nem szokatlan, összességében élvezetes szellemi táplálékot nyújtó körmondatokkal operál. És a kötetben helyet kapott Poe egyik leghíresebb írása, A vörös halál álarca is, amely a gótikus horror rajongóinak mindenféleképpen kötelező olvasmány.

Kép: NiKy m.i.

Nehéz megítélni több mint 100 évvel ezelőtt született rémtörténetek szavatosságát – azok az írások, amelyek korabeli olvasójukra minden bizonnyal szívbajt hoztak megjelenésükkor, már egyáltalán nem biztos, hogy átütik a modern ember ingerküszöbét. A lassabb sebesség, a klasszikus hangvétel és díszletek miatt nem tudom mindenki számára egyértelműen ajánlani, de a novella formátum mindenképpen megkönnyíti a befogadást. Mivel úgy gondolom, hogy a műfaj meglehetősen alulprezentált (nem a jumpscare horror-ra gondolok!), ezért kellemes kikapcsolódást jelenthet azon olvasóknak, akik számára elsősorban nem az emberi csontokon csikorgó láncfűrészben teljesedik ki a borzongás fogalma.

Amennyiben kíváncsi vagy erre a novella csokorra, akkor ajánlom figyelmedben a Libri weboldalát.

Írta: Süni



„A fájdalom nem más, mint beépített orvosi tanácsadónk, amely figyelmeztet és ösztönöz.”






Azt szokták mondani, hogy két féle olvasó létezik: az egyik szereti a klasszikus irodalmat, a másik ódzkodik tőle. Szerintem én valahol a kettő között helyezkedem el, mert bár a könyvtáram szép számban gyarapodott - az elmúlt évekre visszatekintve - ilyen típusú könyvekkel, mégis úgy gondolom, hogy sokkal kevesebbet veszek kézbe, mint szeretném. Ennek nagyon egyszerű oka van, mégpedig az aggódás. Talán hétköznapi dilemmával küzdök és jó érzés lenne, ha mások megerősítenének abban, miszerint szorongásom alapja nem is olyan ritka. Feszengek minden alkalommal, hogy vajon mennyire leszek képes belemerülni az adott kor szellemébe. Vajon a XXI. századi szabad gondolkodásom képes lesz-e egy-egy karakter helyzetét megfelelően megérteni, érzékelni, látni és empátiával fogadni? Nyilván ez felmerülhet a szórakoztató irodalmi szférákban megjelent kötetekre is, de mégis úgy érzem, ott kevésbé vagyok kitéve ennek a negatív előítéletnek.

Mindezt azért vázoltam fel már az elején, mert eme kötet is „áldozatául” esett a fent említett dilemmámnak. Sokáig húztam az olvasását, közel két éve már, hogy polcom lakójává vált, de egészen eddig váratott magára. Most is elsődlegesen egy közös olvasói kihívás alkalmával döntöttem úgy, hogy ezt a kötetet veszem kézbe. Hogy megbántam-e?

Herbert George Wells (1866. szeptember 1 – 1946. augusztus 13) angol szerző, akit a világirodalom egyik legtermékenyebb alkotói között tartanak számon. Elsődlegesen science fiction stílusban írt könyveiről ismert, de számos más műfajban is alkotott az utókor számára. Nyugati típusú, szocialista nézeteket vallott, amelyeket nyíltan felvállalt a világ előtt, ezért számos regényében találhatunk politikai vagy szociális jellegű utalásokat is.

Az író természetesen nem volt számomra ismeretlen, hiszen valamikor középiskolás koromban: A láthatatlan ember című regényét volt szerencsém forgatni. Akkoriban pozitív véleménnyel csuktam be a kötetet, ezért ebből az érzésből merítkezve, már bátrabban merültem el világában.

H. G. Wells – Dr. Moreau szigete című regénye számos kiadást élt már meg hazánkban is. Az én könyvtáramban a Németh Gyula által illusztrált kiadvány található, amely 2020-ban jelent meg a Cser Kiadó gondozásában. Ennek a kiadásnak nagyon erős és kissé groteszk „díszei” azok az illusztrációk, amelyek a történettel párhuzamosan haladva tárják az kíváncsi olvasó elé magukat. A kiadvány végén található albumot érdemes külön is részletesen szemlére venni, akár úgy is, miközben a történetet olvassuk éppen.

„Az állat lehet vérszomjas és ravasz, de hazugságra csak az ember képes.”

Történetünk főhőse, Edward Prendick egy fiatal természettudós, aki hajótörést szenved. Több napos hánykolódás után, amikor már úgy érzi, hogy csak a halál lehet számára megváltás, nagy „szerencséjére” megmenti egy különös férfi. 

Kép: NiKy m.i.

Montgomery „szokásos” beszerző útján talál rá Prendick-re, akiben az élet már alig pislákol. A két férfi között kialakuló, kissé torz és bizalmatlan ismeretség egy olyan szigetre vezeti el őket, ahol a halál megváltás és a törvények szigorú betartása az élet kulcsa.

Dr. Moreau egy kissé torz lelkű orvos, aki hosszú évtizedek óta tanulmányozza az állatok világát. Kísérletei által új fajok felfedezésére törekszik, amelynek eredményei a szigeten garázdálkodó furcsa teremtmények. Vajon az embernek mennyi joga van ahhoz, hogy beleszóljon az evolúció körforgásába? Milyen szinten változtatható meg az ösztön, amely születésünktől fogva magunkénak érzünk? És hol a határ, ha ezért a fájdalom és könnyek folyója egyszer kitör medréből?

„Ha tudom, hogy mindez a szenvedés a szomszéd szobában némán megy végbe, így visszagondolva, azt hiszem könnyebben elviseltem volna. Ilyen szánakozás csak akkor tör ránk, amikor a szenvedés hangra talál, és az idegeinket tépi.”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva ez a regény sokkalta többről szól, mint azt elsőre remélni mertem. Az emberi és állati ösztön párhuzam ennyire éles szemléltetésével igen ritkán találkozom, úgy gondolom. A halál és élet közti vékony határvonal számos szerzőt megihletett már, de a két biológiai kategória közti eltérés és azonosság ebben a kötetben új értelmet nyer magának. Az ember elsődlegesen attól egyéni, hogy egy igazi túlélő évezredek óta. Az állatok és növények pusztulásával, vagy éppen reinkarnálódásával egy örök körforgás részeként fejlődik. Ámbár a tudomány előrehaladás nem egyenlő az ösztön és gondolkozás fejlődésével. Vajon mennyire vagyunk másabbak, mint századokkal élt elődeink és az életünkért való harc esetén, döntéseink feljebb vagy lentebb taszítanak minket a ranglétrán?

„(…) a szellemi berendezés képlékenyebb, mint a testi. Egyre többet tudunk a hipnózis tudományáról, amely azzal a reménnyel kecsegtet, hogy a régi ösztönöket újakkal válthatjuk fel, átprogramozhatjuk, kicserélhetjük az öröklött beidegződéseket. Az úgynevezett erkölcsi nevelés jórészt az ösztönök mesterséges idomítását és megcsúfolását jelenti, így lesz az önkényeskedésből bátor önfeláldozás, az elfojtott szexualitás pedig vallásos ájtatoskodássá szelídül.”

Szubjektíven vallom, hogy az állatkísérletek nélkül nem tartana itt az orvostudomány, ugyanakkor nagyon paradoxon részemről ez az állítás, hiszen állatvédőként elítélem ezeket a kínzási folyamatokat. Minden élőlény teljes joggal él ezen a bolygón, ahogy az ember is. Bár az utóbbi faj már szinte teljesen kizsigerelte a természet által „felkínált” élőlények testét, lelkét. A habzsoló életvitel, a bőséges pazarlás egyenesági következménye, amely minden életformát veszélybe sodort, beleértve az egyeduralomra törő antropo fajt is.

Kép: NiKy m.i.

Ennek a történetnek a horror oldala számomra nem maga a szörnyekből álló szerzetek leírása és léte, mind inkább egy elborult – géniusz - elme apoteózisa, aki a határok átlépését természetesnek véli és ezáltal egy új világot teremt. Belegondolni is rémisztő, hogy való világunkban hány ilyen „tudomány embere” él, aki a saját – torz - meglátásait más fajok gyötrelmein keresztül kívánja megvalósítani…

„Tilos négykézláb járni: tiltja a Törvény. Hát nem emberek vagyunk?”

Összességében úgy érzem, hogy alaptalanul „féltem” tőle, hiszen nagyon magával ragadó volt. A történet több szempontból is kihívás az olvasó számára.

Lényegében úgy gondolom, hogy az emberi természet még mindig többnyire terra incognita és bőven vizsgálatra szorul. A könyv a klasszikus irodalom egyik különlegessége és számomra a többször olvasós kategóriába került.

Ajánlom azon olvasóknak, akik szeretik a klasszikus science fiction/horror irodalmat, nem rettennek meg a képzelet árnyékos oldalából született teremtményektől és szívesen merengenek el az emberi ösztön és az evolúció tematikáiról. És egy kis gondolkodni való a végére:

„Magam sem tudom megmagyarázni azt a furcsa ellentmondást, hogy miért éppen akkor ébredtem rá, mennyire emberi teremtménnyel van dolgom, amikor a legállatiasabb helyzetben találom: ahogy izzó szemét reám veti, és vonásait eltorzítja a félelem.”

Amennyiben elmerülnél ebben a világban, vagy csak éppen egy kis borzongásra vágysz, akkor érdemes megrendelned a könyvet a Cser Kiadó weboldalán.

Írta: NiKy



„Ami véget ér és újra kezdődik, az a Nap és a Hold. Ami meghal és újjászületik, az a négy évszak.”


Egyszer azt hallottam, hogy mindenki életében van legalább egy olyan mű, melyet, ha elolvas, a lelke mélyéig hatol, és nem ereszti. Hogy tudatos vagy tudattalan ez a folyamat nem érdekes, csupán az eredmény a lényeg és úgy gondolom, hogy nálam ez a kötet pont ilyen. Egy több ezer éves alkotásról van szó, mely elsődlegesen a háborús és katonai képzésre hat a mai napig is, de számomra mégis egy alapvető alkotássá vált. A benne leírtakat egy másik nézőpontra kivetítve elengedhetetlennek gondolok, de erről kicsit később írok. A mostani értékelésem elsődlegesen egy könnyed, összehasonlító elemzés lesz a részemről a mai világunk és az akkori kor szellemét tekintve.

Szun-ce, teljes nevén: Szun Vu kb. i. e. 544 – i. e. 496 között élő hadvezér, író, filozófus volt. Az általa írt alkotás A háború művészete címmel fennmaradt hadtudományi kézikönyv, mely nem csak az ókori kínai kultúrában, hanem napjainkban is az egész világon többnyire elismert mű. Szun-ce olyan ember lehetett, aki tudta, hogy hogyan kell a hadsereget irányítani és ezért Vu állam akkori uralkodója, Ho-lü felismerte tehetségét és kinevezte őt tábornokának. A fennmaradt írások szerint több sikeres hadjáratot vezetett és az általa alkalmazott filozófia volt sikerének kulcsa. Bár életéről túl sok feljegyzés nem maradt, azt gondolják a szakemberek, hogy nagy valószínűséggel nem élte túl uralkodóját, aki egy Jüe elleni vesztes csatában szerzett sérüléseibe halt bele.

A háború művészete egy kézikönyv, melyben az alkotó fő pontokba szedve és azon belül is minden oldalról megközelítve írja le gondolatait, melyek a gyakorlatban is megállják a helyüket.

A fő fejezetek:

1.  A mérlegelés

2. A hadviselés

3. A támadás megtervezése

4. Katonai elhelyezkedés

5. Hadászati erő

6. Erős és gyenge pontok

7. Manőverek

8. Kilenc változás

9. A vonuló sereg

10. A terep

11. A kilenc terep

12. Fölégetéses támadás

13. Kémek alkalmazása

Mint látható egy széleskörű ismeretanyagot hagyott hátra az utókornak. Hogy ebből a mai világ mit tud alkalmazni már más kérdés, de erről nem is kívánok bármit is írni, hiszen nem vagyok járatos a hadászatban.

Ami az én, szubjektív meglátásom a kötettel kapcsolatban az, hogy több olyan pontja van ennek a műnek, melyek alappillérei lehetnek egy mai, tisztességesen élő embernek is. Fontos kiemelni, hogy bár a kötet egy letűnt kor szellemében íródott, de meglátásom szerint az ember nem fejlődött alapvetően semmit. Az, hogy modern korunknak megfelelően viselkedünk, öltözünk és tesszük a dolgunkat, még nem jelenti azt, hogy az ösztönös viselkedés és belénk kódolt gondolkodás ne felelne meg a könyv keletkezésének idejében élő emberekéhez. Sőt, úgy gondolom, hogy egyre inkább csak a technikai fejlettség visz minket előre, de az evolúcionista gyökerek nem változtak, hiszen, aki nem uralkodik másokon, vagy nem tapossa el a másik felet elveken létezünk és a társadalmi kereteken belül is vannak kis „uralkodók” és nagyobbak. A kötetben felsorolt nézetek átültetett, tágabb értelmezése a mai „mintapolgár” jelenségét eredményezi. Elvégre a fegyelem, a stratégiai gondolkodás és tervezés gyümölcse, egy nagyon eredményes életet és karriert hozhat az egyén számára. Míg a lusta, alantas gondolkodású vagy irányítható egyedek, egy modern gondolkodó szavaival élve: eltűnnek a süllyesztőben.

Hat idézetet szeretnék kiemelni a kötetből, melyekhez nem kívánok magyarázatot fűzni. Csak annyit kérek, olvasd el őket figyelmesen és kíváncsi vagyok, hogy számodra milyen gondolatokat és érzéseket hoznak felszínre, melyet az értékelés alatt nyugodtan írd is meg! Köszönöm!

Az első:

„Ezért lelkedben emberségesség, tetteidben pedig igazságosság lakozzék.”

A második:

„Minden zűrzavar elrendezésének útja: első az emberségesség, második a megbízhatóság, harmadik a tisztesség, negyedik az egység, ötödik az igazságosság, hatodik a rugalmasság, hetedik a központosított hatalom.”

A harmadik:

„ Ami megfelel az emberi természet sajátosságainak, azt nevezzük „törvénynek”.

A negyedik:

„Általában az emberek meghalhatnak a szeretet miatt, a düh miatt, a büntetések miatt, az igazságosság miatt és a haszon miatt.”

Az ötödik:

„Az uralkodónak sohasem szabad személyes haragja miatt mozgósítani a hadseregét. A hadvezérnek sohasem szabad személyes csalódottsága miatt harcba bocsátkozni. Ha előnyödre szolgál, mozdulj, ha viszont nem, maradj veszteg! A harag még örömmé változhat, a bosszúság pedig még lehet elégedettség, de az elpusztított országot nem lehet többé föltámasztani, a halottakat pedig nem lehet többé életre kelteni.”

És az utolsó:

„Annak, hogy háborút indítsunk, általában öt oka lehet. Az első: a hírnévért harcolni; a második: a haszonért harcolni; a harmadik: a felgyülemlett gyűlölet miatt; a negyedik: a belső zavargások miatt; az ötödik: az éhínség miatt.”

Talán furcsa lehet számodra kedves olvasó, hogy nőként miért foglalkozom ilyen dolgokkal, de nemtől függetlenül úgy gondolom, aki kicsit is azon nézeteket vallja, mint jómagam is teszem, annak az emberi viselkedés megfigyelése, megfelelő elemzése és végül megértése adja a túlélés kulcsát. Mert peremvidéken élek a gondolataim, az igazságérzetem és az empatikusságom miatt, ez nem divat manapság és pont ezért mindent megbecsülök, ami előrevisz és erősebbé tesz vagy szélesebb körű tudással lát el.

Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon részletes és érdekes filozófiai és hadászati kézikönyvet olvashattam, mely valószínűleg megállja modern korunkban is a helyét.

Ajánlom nemtől és kortól függetlenül, mert a szárazsága ellenére egy kiemelkedő alapmű.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy



Nagy sajnálatomra nem emlékszem, mikor, hol és milyen körülmények között szereztem be ezt a könyvet. Csak annyi biztos, hogy tavaly októberben került a gyűjteményembe. Ambivalens érzéseim voltak a könyvel kapcsolatban. Egyfelől nagyon a közelébe sem akartam menni, mert ezt a történetet szinte mindenki imádja, isteníti. És hát a dac nagy úr. Másfelől pedig épp ezen ok végett furdalt a kíváncsiság is. Így történt, hogy jó pár év kitartás után megadtam magam, és megvettem, elolvastam. Eddig egyetlen ilyen könyvel voltam ugyanígy, ami a végén a kedvencem lett. De ez egy másik téma.

A borító nem igazán jön be. Egyrészt, a lila szín nem az én világom, másrészt a rajta lévő kép sem az igazi. Legalábbis nekem. Amikor ránézek, nem fog el semmilyen érzelem, olyan semleges. Azt gondolom, hogy a régi borító sokkal jobban passzol a történethez, és sokkal, de sokkal aranyosabb is. Arra kellemes ránézni, ezért sem értem, miért kellett új külsőbe bújtatni. Hiszen nem minden rossz, ördögtől való dolog, ami nem új, ami nem mai.

Ez az a könyv, az a történet, amit én nem akartam szeretni. Sőt, utálni akartam, de nem ment. Nagyon nem. Persze, azt sem állítom, hogy kiérdemelte az idei év kedvence jelzőt. Igazság szerint, nem is maga a cselekmény érintett meg, hanem a mögöttes tartalom, a mondanivaló. Az egész kb. száz oldal, és ebből öt kis részt is bejelöltem magamnak, amiről úgy gondoltam, hogyha lesz egy kis szabadidőm még elmélkedem róla, mert érzelmileg megfogott. Ez az a törtrénet, mely nem untat, mert van benne cselekmény, ettől függetlenül igen sok mondanivalóval, elgondolkodtató témával, és ezek megközelítésével találkozhattam. Mindezek ellenére mégsem éreztem, hogy az író bármilyen nézetett, szempontot, hozzáállást is rám szeretne tukmálni. Egyszerűen csak elém tárt egy mesét, melyben minden korosztály megtalálja azt, amiről úgy gondolja, hogy az kifejezetten az ő számára íródott.

Úgy érzem, hogy a szerző sok értékes gondolatot oszt meg velünk ezen a történeten keresztül. Például a barátságról is pár szót:

„Mert a felnőttek imádják a számokat. Amikor egy új barátunkról beszélünk nekik, soha nem a lényeges dolgokra kíváncsiak. Soha nem kérdezik meg: „Milyen a hangja? Melyek a kedvenc játékai? Van-e lepkegyűjteménye?” Ehelyett ilyesmiket kérdeznek: ”Hány éves? Hány testvére van? Mennyi a súlya? Mennyit keres az apja?” Csak ezek után gondolják úgy, hogy ismerik az illetőt.”

Azért ne feledkezzünk meg az emberi természetről, a szeretetről sem. Érdekesen, mégis nagyon szépen ábrázolja az emberi lélek különbségeit is. És itt nemcsak átvitt, hanem a szó szószoros értelmében is a virágok nyelvén szólít meg minket a szerző. Amit egyszerre találok egyszerűnek, és kifejezetten briliánsnak. Arról a részről beszélek, amikor a kis herceg a rózsával való kapcsolatáról mesél. Egyetlen mondat, mégis nekem utat talált a lelkemhez:

„Meg kellett volna éreznem a szeretetét az olcsó kis ravaszkodások mögött.”

„Szépek vagytok, de üresek. Senki nem halna meg értetek. Egy közönséges járókelő persze azt hihetné, hogy az én rózsám is ugyanolyan, mint ti vagytok. Pedig ő fontosabb számomra, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntöztem. Mert neki hoztam burát meg szélfogót, hogy megóvjam. (…) Mert az ő panaszkodását vagy épp dicsekvését hallgattam, és az ő hallgatásától szorult össze a szívem. Mert ő az én rózsám.”

Mindezek mellett az írónak sikerült még egy csöppnyi humort is becsempésznie a sorok közé, ami számomra teljesen természetesen hatott, nem éreztem, hogy kilógna a történetből.

„A róka hirtelen nagyon kíváncsi lett:

– Tehát egy másik bolygón?

– Igen.

– És vannak vadászok azon a bolygón?

– Nincsenek.

– Na, ez már érdekes. És tyúkok?

– Azok sincsenek.

– Semmi sem tökéletes – sóhajtott fel a róka.”

 

Azt hiszem, az egész könyvről elmondhatom, hogy visszarepített az ártatlan gyermeki naivitásba. Engem nemcsak az előbbi idézetek fogtak meg, melengették meg a lelkem egy olyan zugát, amit az ember a felnőtt léttel valahogy elfelejt vagy elrejt, hanem azzal is, hogy mindezt egy olyan történetnek köszönhetem, ami nem akar mást csak mesélni, mégis tanít. Emellett érdekesnek találom a koncepciót is, ahogy kívülről figyelhetjük meg egy felnőtt és egy gyermek közti barátságot, ami igazából azon múlt, hogy a pilóta képes volt egy picit elhagyni a realitását. Vissza tudta idézni saját maga ifjonti próbálkozásait, hogy megértesse magát a felnőttekkel, akiknek egy szemernyi fantáziájuk sincs. Szóval, hálás szívvel köszönöm ennek a könyvnek, hogy újból felismerhettem a barátság, a boldogság, az emberi lélek fontosságát. Úgy gondolom, hogy ezt a könyvet mindenkinek el kéne olvasnia. Legalább egyszer.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: Emilly Palton


 „(…) az dönti el, milyen lesz a következő világunk, hogy mit tanultunk meg a mostaniban. Ha semmit se tanultál, a következő világod pontosan olyan lesz, mint ez itt. Ugyanezekkel a korlátokkal és ólomsúlyokkal küzdesz majd.”


Hogy őszinte legyek a borító miatt választottam először ezt a könyvet. Valahogy nem tudatosult bennem, hogy ez az a bizonyos kötet, mely az írót híressé tette. Valószínű ez annak tudható be, hogy többnyire „A sirály” néven hallottam róla és megzavart a névi előtag. Persze betudható az én figyelmetlenségemnek is, de bárhogy is történt a kötet külseje és belseje is csodálatos. A sötét háttér kontrasztot alkot a szürke madárral és így elképesztő jól mutat, valamint ad egy bizonyos sejtelmességet.

Miután eleget szemléltem a képet bele is vágtam az olvasásba. És bizony nem egyszer kibuggyant szemeimből az a fránya könnycsepp. Mert nem csak gyönyörű, de hatalmas életigazságokat is rejt magában.

A kötet egy madárról szól, akinek szenvedélyévé válik a repülés és minden ehhez kapcsolódó esemény. Nem érti, hogy társai miért elégednek meg a napi szürke, rutinszerű szenvedéssel, hogy életben maradjanak, mikor ott a lehetőség egy sokkalta jobb élethez, igaz tenni kell érte. Bár az elején próbálja meggyőzni a többieket, hamar rá kell, hogy döbbenjen ezzel csak azt érte, el, hogy kirekesszék a társai. Igazából innentől kezdődik Jonathan igazi kálváriája, ahogy megmutatkozik, hogy nem adja fel. Újabb és újabb szintekre fejleszti tudását, míg végül visszatér a kezdetekhez és maga is változásra ingerli környezetét.

Olvasás közben rá kellett döbbenjek, hogy a Sirály sokkalta több mint egy aktuális társadalomkritika. Az alkotó felnyitja az olvasója szemét a világunk hibáira, de nem erőltet rá semmit a másik félre. Meghagyja a lehetőséget a választásra. Tehát a regény elején megfogja a kezedet és elkísér az utolsó sorig, majd ott elengedi és utána érdeklődve „csak rád tekint”! Azaz elolvastad, van véleményed, de mész tovább, vagy hajlandó vagy megállni, gondolkozni és megérteni mi vonatkozik rád!

Csak, hogy példával is szemléltethessem a fent leírtakat.

Számomra a kötet megalapozta azt a hitet, miszerint birkának lenni nem nagy dolog, de fekete báránynak már annál inkább kiváltság. Nem az a lényeg, hogy kiközösítenek, hanem az, hogy miért teszik ezt! Ha jó vagyok valamiben és felmerem vállalni, hogy szorgalomból jutottam egyik pontról a másikba és hogy ezt bárki elérheti, akkor büszkén vagyok kirekesztett, mert vállaltam a kockázatot, mertem lépni egy új ismeretlen, de érdekes ösvény felé. Az újítás, a gyakorlás teszi a mestert, hisz a mondás is így tartja. Ha neked van egy álmod, de a környezeted nem támogat benne, nem kell feladni. Apró lépésekben is lehet változást hozni. Vagy ha türelmetlen vagy, a megfelelő áldozat hozatallal meglépheted a magad útját. Hogy mit veszítesz, és mit nyersz, változó és egyéni. Hogy megérte-e, ezt igazán az utad végén fogod tudni megmondani! Mégis úgy gondolom, hogy a bizonytalan, de fejlődő jövő jobb, mint a megszokott, állandó rossz.

Ez a történet azt is megmutatja, hogy az ember a legnagyobb korlátja saját magának. A technika fejlődik, csak a faji gondolkodás változik túl lassú léptekkel. Ha visszatekintek a történelem alakulására, csak azt látom, hogy nagyra vágytunk, de csak kevesek merészsége miatt tudtunk előre lépni, fejlődni. Hisz egy kitalálja, megvalósítja, a tömeg pedig magáénak tekinti és élvezi annak hasznát.

És a regény még egy fontos üzenetet rejt magában, még pedig azt, hogy egy jó vezetővel fantasztikus változások érhetők el. De, hogy kiből válik alkalmas személy, az függ az adott társadalom nézeteitől és a cselekvés akarásától. Hiszem, hogy minden csoport olyan vezetőt kap, amelyet megérdemel. Egészen addig, míg a megszokott rosszból elég nem lesz és a változás útjára mernek  lépni.

A könyv erőssége és egyben különlegessége is, hogy két nyelven íródott. Míg az első szakaszban magyarul olvasható, a másodikban angolul követhetjük nyomon ezt a történetet.

Mint látható egyedi és gazdag a kötet. Ajánlom minden olvasni szerető léleknek nemtől és kortól függetlenül, mert hiszem, hogy benne mindenki megtalálja a maga igaznak vélt hitét és gondolatait.

Számomra nagy kedvenc lett és biztosan tudom, hogy nem utoljára vettem kézbe a regényt.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy


"Mindent, amit csinálsz, a szeretet miatt csinálsz. Különben ülnél a földön, és üvöltenél az iszonyattól vagy az undortól."


Mostanában sokszor elém került, valamilyen formában az író különböző alkotása, és többször is kérdeztem a páromat, hogy olvasott-e  tőle, de megállapítottuk, hogy bizony még ismeretlen a számunkra. Így nagyon megörültem, mikor a Helikon Zsebkönyvek sorozat újra kiadta. Amit szeretnék itt is megköszönni a kiadónak, mert nélkülük nem hiszem mostanában vettem volna kézbe a kötetet. Ez az alig 124 oldalas könyvecske, hűen követi az eddigi kiadói sorozaton belüli tagok kopottas, de a történethez illő képét. Nagyon tetszik ez a stílus és együtt a többivel polcon nagyon jól néz ki.

Visszatérve a kötethez, két novellát tartalmaz. Az első a címadó is, az az A sárga nyíl címet viseli. Fülszöveg alapján egy ember meglátásait, a mindennapi malomőrlést, a külső társadalmi torzulást mutatja be, melyben él. Érzi, hogy nem megfelelő, ami történik, de nem érti tulajdonképpen mi veszi körül, hogy került oda és hogyan szabadulhatna. A megjelenő mellék karakterek is teljesen beleilleszkednek eme világ nyomorába, a bűnözés különböző formáiba, és abba a körforgásba, amire igazándiból semmi szüksége, mégis létkérdésként van jelen. Karakterünk kíváncsi, de óvatos. Merész, de beilleszkedő, egy kaméleon tudásával jár és kel.

A különböző emberekkel való párbeszéde szépen követhető, sokszor lázongó, de sosem túlzásba vívő. Az események alakulása, a különböző meglátások felszínre kerülése, és a külső világ felfedezése ad egy groteszk képet, hogy mi lehetne, ha lenne mersze, de megmutatja azt is, hogy miért marad a saját "mocskában" táplálva a rendszert, mely elnyomja a személy létét, és csak a közösségnek ad teret.

A második novella ennél sokkal bonyolultabb és felettébb rejtélyesre sikeredett. Címe alapján, mely a Remete és Hatujjú néven publikált, bevallom először valami western témára asszociáltam, de szerencsére hamar elmúlt ez a tévhitem. Viszont sokáig nagyon zavarosnak és helyenként már túlgondoltnak éreztem. De az utolsó tíz oldal, bizony felért egy hatalmas pofonnal és rá kellett döbbenjek ez egy óriási társadalomkritika ugyanúgy, mint az előző novella is, mégis sokkalta több annál. Rendkívül megrendített és egy ideig csak ültem a csukott könyv felett.

Összességében elmondhatom, hogy egy remek írót köszönthetek a kedvenc alkotóim között. Merész, a szavakkal boszorkányosan bánni tudó író, Viktor Pelevin. Ha a többi kötete is ilyen jó, egy szavam sem lehet. Már csak ezért az idézetéért is:

"Ha mindaz, ami egy másodperccel ezelőtt létezett, nem tűnne el – gondolta –, akkor a vonatunk és mi magunk is másképp néznénk ki. Szét lennénk kenődve a levegőben a talpfák fölött. Olyasmik lennénk, mint az egy kupacba összetekeredett kígyók, és ezek körül a kígyók körül végtelen szalagként műanyag, üveg, vas. De minden eltűnik. Minden elmúló pillanat mindazzal együtt, ami benne volt, eltűnik, és egyetlen ember sem tudja, a következő milyen lesz. És lesz-e egyáltalán. Nem lesz-e elege az Istennek abból, hogy egymás után teremti ezeket a pillanatokat mindazzal együtt, amit tartalmaznak. Hiszen senki, abszolút senki nem garantálhatja, hogy eljön a következő másodperc. Az a pillanat pedig, amelyben valójában létezünk, olyan rövid, hogy képtelenek vagyunk megragadni, és csak emlékezni tudunk az elmúltra. De mi létezik akkor valójában, és kik vagyunk mi?"

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Helikon Kiadó oldalán meg tudod rendelni a könyvet!

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése