Azt szokták mondani, hogy a Haiku a költészet ékszeresdoboza. Sok apró, fényes gyöngyszem, amely külön egy-egy pillanat emlékeitől csillog, de együttesen nagyobb fénnyel világít, mint a Hold ezüstösen visszacsillanó képe a víztükörben. Erre ez a pár sor az ékes bizonyíték:
Évek óta nagy rajongója vagyok a haiku költészet csodás világának, ahol pár sorban olyan pillanatképeket rögzítenek a szerzők, amelyeket mi, hétköznapi szemléletű emberek valószínűleg sosem vennénk észre. Sokszor rácsodálkoznak a természet adta szépségekre, az emberi érzelmek ezerszínű ragyogására vagy éppen olyan eseményekre, amelyek csak ott, abban a pillanatban válnak láthatóvá. Kíváncsi lélekként 2022-ben volt szerencsém kézbe venni Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak című verseskötetét, amely akkor nagyon megtetszett és szívembe zártam minden sorát. Idén pedig Eleven viadukt című könyvével végleg rám tekere a hűséges olvasó „rabláncát”. Mivel számos kérdés és gondolat fogalmazódott meg bennem olvasásaim folyamán, így éltem a lehetőséggel és interjút kértem a költőtől, amelyet legnagyobb örömömre elfogadott. Ezt a beszélgetést szeretném most megosztani veletek. Kérlek, hogy fogadjátok szeretettel és érdeklődéssel!
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az költői pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?
Először az Éhes sziromsugarak című könyvedet vettem kézbe, amely – mint már fentebb említettem -, egy bizonyos életszeretet és tisztelet érzését kelti az olvasóban. Mennyire volt tudatos ennek a szemléletnek a megragadása, átadása az olvasó számára? Milyen üzenetet kívántál „kikiáltani” az irodalmi világba?
Sose írtam olyan céllal, hogy az követendő példaként szolgáljon. Inkább a szórakoztatás motivál, mind magam, mind az olvasók számára. Hiszek abban, hogy az élet értelme a szeretet. Talán ez az, ami még visszaköszön a haikuimból.
A könyv számos értéke mellett megtartotta a már oly „megszokott” haiku alapszerkesztési formát, amely az évszakok váltakozásával osztja fel a költeményeket. A négy eltérő fő rész elemeiben hűen ábrázolja az adott időszakot, mégis sokszínűségre törekszik. A természet apró csodáitól kezdve, az emberi lélekesszencia töredékekig, mindent megtalálhat az érdeklődő publikum, ráadásul a humor is megfűszerezi ezt a világot. Milyen sajátos oknál fogva nyúlsz bizonyos verseidben az „adomákhoz”? Nem félsz attól, hogy esetleg félreértik, vagy bohózatnak veszik ezáltal az írásaidat? Hiszen ez a stílus ugyan mindenkiben él, de sajátos formában, tehát ami számomra kacagtató, lehet másnak ennek ellentétjét jelenti. Gondolok például eme soraidra:
Idén pedig – már tudatos választásomként – került kezeimbe Eleven viadukt című köteted, amely kissé eltér az általam először olvasott verseskönyvedtől, mégis elmondható róla, hogy érzelmekben és humorban gazdag. Ellenben szemfüles olvasóként, illetve egy könyvbemutatódon elhangzott információ morzsa által úgy éreztem, hogy a magánemberként választott hivatásodat is beleszőtted verseid szövegébe. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek, és ha így van, miért választottad ezt a sajátos ismertetési formát?
Azt mondják, hogy a versek és a haikuk a szabad gondolatok gyöngyei. Hogyan vélekedsz erről?
A műfaj nagy alkotói? Bele se kezdenék, mert igen hosszú a lista és senkit se szeretnék kihagyni. A hazai piacon megjelenő minden magyar nyelvű haikukötetet igyekszem beszerezni. Mind-mind formált, s úgy érzem, mindig tanulok belőlük. Akiknek a stílusa közel állhat hozzám (vagy legalább is szeretném): ilyen például Kobajasi Issza a humora által, őt Terebess Gábor fordításában olvastam először, a másik Kállay Kotász Zoltán, haikuinak nyelvi játékossága folytán. Zalán Tibort is szeretném megemlíteni, bár kevésbé hiszem, hogy közel áll a stílusa az enyémhez, viszont nagyon szeretem. VÁZ című kötetét gyakran forgatom. Abból a Póz című haikuját most mégiscsak bátorkodom az általad példaként előhozakodott denevéres haikum mellé helyezni. Idézem: „Másnapos ablak / mered rám. Krisztus-pózban / várom a halált”.
Kis kutatómunkám alkalmával úgy láttam, hogy szerkesztőként is tevékenykedsz. Ez cseppet más oldala az irodalmi szférának, mesélnél erről kicsit részletesebben? Hogy jött az életedbe eme tevékenység és mennyire tudod összeegyeztetni a versírással? Időszakos vagy állandó munkákat vállalsz?
Én ajánlottam fel Zolinak a segítséget, barátságból. Tudtam, hogy egy könyvkiadót beindítani biztos nem lehet kis feladat. A videofelvételek szerkesztése pedig nem az első helyen áll ilyenkor. Számomra ez kikapcsolódás, ha éppen nincs kedvem írni vagy olvasni munka után. Amatőrként használom a szerkesztőprogramot, így erősen igyekszem, hogy minél élvezhetőbb legyen majd az összeállításom.
Térjünk rá kicsit a kiadásra. Az éhes sziromsugarak című könyved a Dr. Kotász Könyvkiadónál jelent meg. Hogy találtál rá a kiadóra és milyen volt a közös munka?
A könyveid borítóiról egységesen elmondható, hogy egy-egy természeti csodát jelenítenek meg. Tudatos választásokról van szó? Mennyire a saját döntésedből születtek meg a borítóid és elégedett vagy-e velük?
Mindkettő saját választás. Az első kötetem százhúsz haikuja közül egy tucatnál is több kapcsolatos a nappal, amit akkor úgy véltem, hogy nem elhanyagolható észrevétel, ha a borítót tervezzük. Viszont erre nem akartam címileg is utalni, így olyan képet próbáltam találni, amin megjelenik ugyan a nap, de többlettartalommal bír. Így eset a választásom Selmeci László galagonyás fotográfiájára. Az ág íves hajlása, mint egy hídé: élő híd! Eleven viadukt… A második kötetem, Éhes sziromsugarak borítója, párom Simkó Fanni fényképfelvételei. Az előzményei, hogy a könyv hátoldalán lévő képen anno merengve észrevettem, azon a méhek, ahogy a mézcsöppet körbegyűlik, megelevenítik a társaik által berepült virágot, melyről a nektárt gyűjtötték (szárnyaik a szirmok analógja). Erről írt haikum többedmagával megjelent a Napút Online portálon, és ez a kép szolgált illusztrációként. A könyv elején lévő képre pedig úgy esett a választásom, hogy egy régebbi kirándulásunk emlékeit nézegettem, amikor feltűnt, hogy eme virág a hiányzó szirmával, akárcsak a méhek bezáratlan köre. Gazdagabb mondanivalójú borítót talán nem is lehetett volna kitalálni.
Milyen jövőbeli terveid vannak? Mikor várhatjuk az újabb könyvedet és maradsz-e a költészet világában?
Idénre lett tervezve, hogy megjelenik az Aranymogyoró című első regényem. Ha minden jól megy, évvégére várható. Három évvel ezelőtt kezdtem el írni a világjárvány hatására, de semmiképp nem dokumentum jelleggel. Fikció. Vissza fogja adni ugyan az akkori hangulatot, ám abszurd humorral fűszerezve. Amire pediglen mindvégig törekedtem, hogy egyszer se szerepeljen benne a koronavírus szó semmilyen formában. Ha megjelenik, utána nem kizárt egy újabb haikukötet…
Köszönöm szépen ezt a különleges beszélgetést és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol sok érdekes információt olvashattok!
Az Éhes sziromsugarak című könyvet a Dr. Kotász Könyvkiadó, valamint az Eleven viadukt című kiadványt a Napkút Kiadó webshopokban tudjátok megrendelni!
Írta: NiKy
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?
Szia. Nagyon szívesen. Kíváncsian vártam ezt az interjút veled, mert tudtam, hogy már olvastad a Sötétben élsz című könyvet és ennek fényében gondoltam, hogy egy tömör és érdekes beszélgetés lesz veled. Németh Balázsnak hívnak a Veszprém megyei Sümeg városában élek és alkotok. 2004-ben ismerkedtem meg az írással. Először csak versek formájában majd később tértem át a novellák világára. Maga az írást Németh István Péter tapolcai író, költő, irodalomtörténész ismertette meg velem először egy meseíró pályázat formájában, ami a Manók a könyvtárban címet viselte. Amikor megemlítette nekem ezt a lehetőséget meglepődtem, soha előtte nem indultam sem ilyen sem ehhez fogható pályázaton. Emlékszem 3 hét állt a rendelkezésünkre a mese megírására és én nagy izgalommal vetettem bele magam az új kihívásba. Én 3 óra alatt megírtam a mesét, mint az eredményhirdetéskor kiderült olyan jól sikerült, hogy megosztott pontozással megnyertem a pályázatot, ahol emléklappal és különböző könyvekkel díjaztak. Ez volt az első bizonyítéka annak, hogy van érzékem az íráshoz, amit mind a mai napig imádok.
Melyik novella áll igazán közel hozzád és miért? Te magad is szeretsz rövid történeteket olvasni?
Ha választanom kellene e hat novella közül, hogy melyik is a kedvenc vagy ép a legközelebb álló a szívemhez azt mondanám mind (nevet). A láthatatlan ajtó az, ami a kedvencem. Talán azért, mert ebben a történetben két számukra idegen élet összetalálkozását mesélem el, akik a végén, egy húron pendülnek, és együtt folytatják tovább. Igen, szeretem a rövid történeteket, mint pl. Elena Honoria - Cukorfalat című műve, ami számomra távoli műfaj mégis örömmel és élvezettel olvastam az írónőtől.
A könyvedben egyszerre vannak jelen dark fantasy és a mai korunkban játszódó történetek egyaránt. Hol egy család tragikus sorsáról olvashatunk, hol pedig egy halhatatlan világba kalauzolod el az olvasóidat. Mennyire volt tudatos ez a válogatás és mit szerettél volna megmutatni általuk?
Néha hajlamos vagyok az elkalandozásra a történetek műfaját illetően, de lényegében nem változtat semmin, mert a sorok között ott rejtőznek a hétköznapok problémái. Tudatosnak tudatos volt a történetek összeállítása, de viszont a jövőben szeretnék egy műfajon belül maradni (vagy nem)(nevet). Komolyra fordítva a szót a jövőben, más formában és terjedelemben is ki szeretném magam próbálni. De erről talán majd egy másik interjúban beszélek.
Azt mondják, hogy minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történeteidből akár önálló regények is születhetnek?
Röviden tömören az előző kérdésben említettekkel azonosan elgondolkodtam azon, hogy másképp keljenek életre a történeteim. Egyre többet játszom a gondolattal a történeteim hosszúságát illetően.
Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?
Az első könyvem 2020-ban jelent meg a Holnap magazin gondozásában, ami a Félelem rezidense címet viseli és a következő évben jelentkeztem egy új kötettel, ami az Élet alkonya volt, amit úgyszintén a Holnap magazin jelentetett meg. A kiadó váltásomról egy lentebbi kérdésben mesélek. 2022-ben nem adtam ki könyvet, így volt időm a pihenés mellett megírni a Sötétben élsz című könyvet, amit 2023 februárjában a Smaragd kiadó jóvoltából tudtam a boltok polcaira tenni.
Szerinted mi az erőssége a Sötétben élsz című könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?
Én úgy gondolom, mint író, hogy mivel több témát feszegetek a könyvben masszívabbak lettek a történetek és a mondani valójuk is nagyobb súllyal bír. De ez csak az én véleményem. A legjobb kritikus úgy is az olvasó. Én azt sem bánom, hogy ha némely olvasó ízekre szedik a könyvet, mert úgy gondolom, hogy mindenből lehet tanulni és építkezni. Természetesen felnőtteknek ajánlanám elsősorban azon belül is azoknak, akik kedvelik a kicsit félelmetes köntösbe bújtatott történeteket, mégis a hétköznapi emberek problémáit ecsetelő könyveket.
Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?
Őszintén szólva én csak a tizenéves korom közepétől szerettem meg a könyvek világát . Emlékszem az első könyvem, amit saját pénzemből vettem Stephen King - Cujo című regénye volt, ami később ahhoz vezetett, hogy az írótól mindent begyűjtöttem. Az összes könyve a polcomon van. Így Ő volt a legnagyobb hatással rám, de ahogy idősödtem egyre több íróval ismerkedtem meg. Mindig azt vallottam, hogy minél többet olvas az ember, annál többet tud meg a világról. Minden könyv egy új világ. Nagyon szeretem a szépirodalmat is és azon belül Jack London könyveit, amellett nagyon érdekel, és sokat olvasok a paleontológia (Őslénytan) világáról. Mint ahogy már egy fentebbi kérdésben már említetted a dark fantay műfajt, erről is tudok egy keveset mondani. Pontosabban, hogy honnan is van ez bennem, hogy majdnem minden könyvemben jelen van ez a műfaj. Imádom J. R. R. Tolkien világát. Lenyűgözőnek tartom azt, ahogy korokat bemutat és az a világ, amibe betekintést enged és megismerhetjük általa, engem elvarázsolt. A Gyűrűk ura, a Hobbit nagyszerű alkotások mind könyvben mind filmekben.
Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?
Talán az lenne a legmegfelelőbb üzenet, hogy figyeljük egymásra és magunkra is egyaránt, mert sajnos olyan világot élünk, amiben olyat értünk meg (háború), amiről nagyapáinktól eddig csak hallottunk, de most a tv-ben látjuk is. S mivel a munkahelyemen sok külföldi munkavállaló van, így úgy mond én is testközelből hallottam és értesültem általuk a háborúban maradt családtagjaikról. Vagy ép arról, hogy nem tudnak hollétükről.
A könyved a Smaragd Kiadó gondozásában jelent meg. Hogyan találtál rá a kiadóra és milyen volt a közös munka?
A Smaragd kiadóval egy nagyon kedves írónő ismerősöm által ismerkedtem meg, akit Elena Honoriának hívnak, aki úgy szint a Smaragd kiadó keretein belül alkot. Egy beszélgetésünk alkalmával elmondtam neki, hogy miért is szeretnék kiadót váltani, amiket most nem szeretnék ecsetelni és mivel megértéséről biztosított, beajánlott a kiadóhoz. Ezután felvettem a kiadóval a kapcsolatot, és mint kiderült Elena mesélt már rólam nekik, ami nekem nagyon jólesett, így kellemes meglepetés ért és a következő email-ben elkérték az elkészült kéziratomat. Ez volt a Sötétben élsz. Nagyon szeretek velük dolgozni, nagyon készségesen és szeretetteljesen állnak az emberhez és támogatásukról biztosítanak minket, akik velük alkotunk. Mind a munkamoráljuk, ahogy hozzáállnak, az a precizitás, amit képviselnek engem nagyon magával ragadott és biztosítottam őket is róla, hogy a jövőben csak velük, az ő csapatukkal szeretnék alkotni. Nem csak a munkában számíthatunk a közösségünkre, hanem mint emberek is, ha kell egymás mellett állunk. Számomra az első közös könyvnél már bebizonyították, hogy nagyon jó kiadóra találtam, amiért nagyon hálás vagyok Elena Honoriának.
Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?
Épp a napokban fog elkezdődni az új könyvemmel való munka, így már nagyon izgatott vagyok, és ha minden jól megy, akkor év vége felé meg is fog jelenni a kötet. A címét majd a jövőben árulom el, de annyit még elmondok az olvasóknak, hogy mivel jövőre lesz 20 éve, hogy az írással foglalkozom, készül egy másik kötet is, ennek a kerek jubileumnak a tiszteletére. Az új könyv is és a jövő évre tervezett is, olyan történeteket fog tartalmazni, amibe mi hétköznapi emberek vagyunk a főszereplők.
Köszönöm az interjú lehetőséget!!
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook és Instagram oldalait, ahol sok érdekes információt olvashattok!
A Sötétben élsz című könyvet pedig, a Smaragd Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!
Írta: NiKy
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?
Üdvözlök mindenkit, én köszönöm a lehetőséget! A nevem Koncz János, de az inkognitóm megőrzése végett és hogy valóban senki se ismerjen fel, Koncz Mars János néven publikálok. 🙂
Igazából gyerekkorom óta szerettem írogatni, de a felnőttkorom javát vállalkozóként éltem meg, így nem nagyon maradt időm az írásra. A COVID járvány kibontakozásakor úgy gondoltam, hogy élnék a felszabadult időmmel és nekiláttam komolyabban foglalkozni az addigi vázlataimmal.
A történeted tulajdonképpen egy krimi, amit bizonyos szinten a valóság táplált. Kérlek, hogy mesélj kicsit arról, hogy honnan merítkeztél írás előtt? Illetve, hogy milyen sajátos források adták az ötletet, hogy végül megírd ezt a könyvet?
Valahogy többször is belefutottam olyan karakterekbe életem során, amelyről az antifőhőst mintáztam. A gimnáziumi éveim alatt, később a vállalkozásom során, az általam működtetett túraportálon és most, legutóbb egy kiadó révén. A végletekig manipulatív, erősnek, befolyásosnak mutatkozó, ám valójában gyenge karakter, aki belemenekül saját szelfjébe, buborékvilágába, tehát adott volt. Mivel érdekel a pszichológia, ugyanakkor nem akartam valamiféle szakmai anyagot írni - mivel nem vagyok szakmabeli - inkább szórakoztató formába próbáltam önteni a tapasztalásaimat.
Az utolsó eset, és az azt övező botrány, illetve a botrányban vállalt szerepem felbátorított, hogy sok konkrétumot felhasználva írjak egy ilyen történetet. Ahogy a valódi világban felvettem a kesztyűt a felháborító jelenséggel szemben, úgy a történetben is "le akartam győzni" a negatív főhőst. Megjegyzem, a könyvben könnyebb dolgom volt, hiszen rábízhattam a négytagú "csapatra" a munkát (vagyis a könyvbeli nyomozókra).
Bízom benne, hogy igen. De persze erre mindig sikerül rácáfolnia a sorsnak, amikor előhúz a kalapból egy-egy olyan "nyulat", akit maximálisan félreismerek. 🙂
Bevallom őszintén, hogy olvasásom folyamán először olyan érzésem volt, mint ha egy amerikai sorozatba csöppentem volna. Elvégre részletes nyomozást olvashatunk a kötetben. Régen mennyire voltál híve ezeknek a sorozatoknak? Egyáltalán magánemberként szereted a krimit, mint műfajt?
Örülök, hogy így éreztél. Mármint, mintha egy sorozatba csöppentél volna.
A kérdésedre válaszul: a jó krimit szeretem, de nem vagyok nagy krimirajongó. A probléma, az ügy konkrét megoldásánál izgalmasabbnak tartom az odavezető utat. Éppen ezért kedveltem például Colombo hadnagy sztorijait, ahol az esetlen, néha ügyefogyottnak tűnő főhős zseniálisan bogozta ki az eseményeket. Ezek a történetek még úgy is szórakoztatóak voltak, hogy az első percben tudtuk, hogy ki a rossz fiú.
A frissebb kiadású zsánerfilmek már inkább az akcióra, a látványra helyezik a hangsúlyt, s így néha elsikkad a lényeg. Akkor pedig inkább egy kifejezetten akciófilmet nézek inkább...
Elég sajátos borító képet választottál, és nem tagadom nagyon ismerős volt valahonnan a férfi, aki a könyved elején szerepel. Ki készítette a képet és milyen szándékkal választottad ezt a karaktert?
A képet én készítettem. Vagyis rajzoltam. Ha a könyv hátoldalán lévő QR kódra kattintasz, akkor megnézheted a rajz kialakításának lépéseit is. 😉 Természetesen előtte több vázlatot is készítettem, de mindegyikbe szerettem volna valami olyan buborékot ábrázolni, amely kemény, rideg hatású, mintha fémből vagy más áthatolhatatlan anyagból készült volna. A végleges verziónál pedig először két embert akartam "belezárni" a felületbe, de aztán végül maradt Bárány József alakja.
Hogy emlékeztet valakire? Nem tudom. Lehet. 🙂 De rengeteg kopasz embert ismerünk, úgyhogy ez bizonyára csak illúzió.
Szerinted a mai világunkban, miért van még helye olyan átveréseknek, amelyeket a közösségmédia oldalakon megtörténhetnek? Elsődlegesen gondolok itt hamis profilokra vagy akár egy pályázat meghirdetésére, amelyre a gyanútlan, még kezdő írók jelentkeznek a siker reményében. Mennyire büntethető ez a fajta visszaélés és milyen módszereket javasolsz egy csaló lefülelésére? Egyáltalán kiszűrhető – e, hogy a valóság alapokon mozgó pályázatokra jelentkeznek-e a leendő szerzők? Te találkoztál már az életben ehhez hasonló esettel? És, ha igen mit tettél vagy tennél ellene?
Az ügyeskedők minden korban „ráhajtottak” a gyanútlan, jóhiszemű áldozatokra. Mivel a rendőrség rettentően túlterhelt és a létszámhiány miatt a "valódi" bűnügyekre is alig marad idő, így a törvény segítségét kérni naiv cselekedet.
A jelen kori csalók kihasználják a közösségi média adta lehetőségeket, hiszen egy kis trükközéssel bármennyi profilt alkothat valaki. A konkrét esetben például, amit az említett kiadóval kapcsolatban átéltem, előfordult olyan, hogy Újév hajnalán, amikor a normális gondolkozású emberek épp a bulizás utóhatásait szenvedik meg, addig az én könyveimet 22 (!) álprofil pontozta le gondosan nagyjából fél óra leforgása alatt a Google Play-en. Tehát, ha az írásból élnék, akkor egész pontosan kárt okozott volna az adott kamuprofil gyáros. Így csak annyit ért el, hogy tartalmat gyártottam az esetből.
Később az egyszerű gyanút egész konkrétan beigazolta az illető ügyetlensége, amikor saját magát buktatta le, amelyet újra csak a nagyvilág elé tártam a blogomban. Azt gondolom, hogy az ilyenek ellen csak ezen a módon lehet harcolni. Persze a valódi világban ehhez jó idegek kellenek, hiszen a kamuprofilos megalázási próbálkozásokon át, a jogi lépések megtételén át igen komoly támadások érhetik az embert. A könyvbeli szereplők is átmentek komoly viszontagságokon, de ahogy őket, úgy engem sem tántorítottak el az események.
Manapság nagy divatja van az úgy nevezett internetes trolloknak. Ez az elnevezés elég groteszk a maga nemében, de tulajdonképpen már sajnos kivédhetetlen a közösségimédia felületeken. Szerinted mi motiválja azokat a személyeket, akik, mások megalázásával próbálják többnek érezni magukat? Egyáltalán szerinted ki az a troll és hogyan védekezhetünk ellenük?
A trollok sok esetben ártalmatlan unatkozók (például a politikai vagy életviteli tanácsokkal foglalkozó kommentfalakon). Őket egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni, úgy gondolom.
Akik mások megalázásával próbálják piedesztálra állítani önmagukat, azok nem igazi trollok. Ezek az emberek már minősített pszichopaták. Erre részletesen kitérek a "Buborékember"-ben. Az ezzel foglalkozó rész megírása előtt elég sokat konzultáltam szakmabeli ismerősömmel és ekkor vált világossá csak számomra is a különbség köztük és a "mezei" trollok közt.
Védekezni meglehetősen nehéz ellenük, hiszen olykor ugyanaz az ember mozgat sok tíz karaktert, akik végletekig lojálisak a "gazdájukkal", imádják őt és felnéznek rá.
De legtöbbször éppen ez a vak imádat, illetve a mesterkélt stílus ad okot a gyanakvásra. Ha ilyet tapasztalunk, akkor nyugodtan rá lehet menni arra a vonalra, hogy kamuprofillal társalgunk és ennek megfelelően lehet belekényszeríteni helyzetekbe, ahol esetleg lebuktatja magát. Persze ez elég sok idő lehet.
A könyved tulajdonképpen a saját kiadódon belül jelent meg. Miért érezted azt, hogy szükséges létrehoznod egy magánvállalkozást? Próbálkoztál kiadatni más kiadóknál is vagy rögtön belevágtál ebbe a nem kis projektbe? Milyen nehézségekkel kellett szembenézned a megjelenésig? Egyáltalán szerinted miért érdemes kiadókhoz fordulni? Milyen előnye és hátránya van az ilyen megjelenéseknek?
A magánvállalkozást nem én hoztam létre. Egy ismerősömé, aki konkrétan szerkesztőként, sőt tudtommal főszerkesztőként is dolgozik, dolgozott. A konkrét kiadó létrejöttét a téma indokolta. A megkeresett kiadók, tartva a korábban említett kiadó erkölcstelen és aljas húzásaitól nem merték nyíltan felvállalni a könyvet. Ez rettentően elszomorított, de teljesen megértettem őket.
A saját kiadó felépítése nem egyszerű, de a könyv elkészítéséhez nagyon sokan segítettek, amit itt külön megköszönnék nekik: ki csupán tanácsokkal segített, ki a korrektúrázás, szerkesztés trükkjeiben mutatott utat, de volt, aki a tördelést magyarázta el, illetve olyan kedves ember is akadt, aki a webshopunk GDPR részét nézte át, nehogy azzal támadhassanak be minket. Így összeállt a kiadó és a könyv is.
A nehézségekről: legrosszabb az volt, hogy sokan óvtak a megjelentetéstől, mondván, hogy vehemensebb támadások érnek, mint eddig: feljelentések, ilyesmik. Talán ez volt a legnehezebb. A többi csak munkaigényes volt, nem nehéz.
A kiadókkal úgy általában nincs problémám, bár sok helyütt érzem a "lehúzás" vágyát, illetve néha nevetséges feltételekkel kerestek meg önjelölt "segítők". Ha az ember magának ad ki, akkor ilyesmi értelemszerűen nincs. Az anyagi kockázatvállalás egyébként is jellemző, hiszen ma már talán nem is létezik a klasszikus könyvkiadás, ahol elég volt írni egy jó sztorit és eljuttatni valamely főszerkesztőnek. A nagy kiadók betagozódtak abba a létbe, ami korábban például az amerikai filmiparra volt jellemző: már csak a biztosra, csak a tutira hajtanak, ahol semmi kockázat nincs. Kezdő íróként tehát ők eleve kiesnek.
Az efféle megjelenés hátránya, hogy nem veszik annyira komolyan (holott a jelenlegi kiadók 90% nem más, mint egyszerű magánvállalkozás valami jó fantázianévvel).
Most kicsit személyesebb vizekre eveznénk, ha megended! Mint magánember, hogy éled meg a mai hazai közéletet. Mennyire érzed élhetőnek a folyamatosan emelkedő árakat? Mennyire befolyásol téged a könyvírás terén? Letaglóz vagy inkább merítkezel belőle? Egyáltalán van bármi hatással rád a jelenkori események mind politikai, mind egészségügyileg, elvégre még mindig nem zárult le a COVID kérdését sem?
Mindig izgatott a társadalom működése, belső dinamikája, így természetesen hatással van rám az aktuálpolitika és a hazai közélet is. Anélkül, hogy belemerülnék, nagyon veszélyesnek és helytelennek tartom a magyar belpolitika egypólusúvá válását, ám ennek okai sajnos nem csupán a kormány populizmusában keresendők, hanem az ellenzék inkompetenciájában, erkölcsi erodálódásában is.
Minden drágul, sőt a közeljövőben még durvább mértékű lehet az infláció, ami tovább nehezíti az életünket, egész konkrétan a könyvkiadást is: drágul a gyártás és fogyatkozik a vásárlóképes kereslet, hiszen akinek kenyérre kell a pénz, az nem vesz olvasnivalót.
Jómagam próbálok pragmatikusan hozzáállni a helyzethez, hiszen változtatni nem tudok rajta, így inkább igyekszem sodródni az árral (itt most a szó szoros és átvitt értelmében is). Az írást nem befolyásolja, sőt talán kicsit inspirál is. A "Buborékember"-en kívül főleg sci-fi-t írok, ám ezek a történetek sok esetben csak díszletül szolgálnak egy-egy valós probléma megjelenítéséhez. A most készülő "Paranoidia" a normalitás kérdését járja körül, illetve hogy mindezt hogy befolyásolja a társadalom, illetve korábbi - de még ki nem adott - kisregényem, az "Olasz történet" azt boncolgatja, hogy a robotizáció miként veszi ki a munkásosztály kezéből az érdekérvényesítés lehetőségét.
Az egészségügyet csak megélem, de próbálok nem foglalkozni vele és inkább egészségesen élni. Történetet pedig semmiképp sem kerekítenék például a COVID-ból, mert szerintem mostanság Dunát lehet rekeszteni az ilyesféle sztorikkal.
Gyermekként a legtöbbünknek kimondottan határozott álmai vannak. Egy elképzelés, hogy felnőttként milyen szakmát is szeretnénk majd csinálni. Ennek hátsó forrása többnyire a szülők, nagyszülők életéről vett minta, de mégis ilyenkor még határtalan a képzelet. Te milyen gyermek voltál? Milyen álmokat dédelgettél? Volt-e már akkor esetleg olyan ábrándod, hogy egyszer író leszel?
Rossz, vagyis inkább nehezen kezelhető gyerek voltam állítólag. Ez abból adódott, hogy nagyon jól tanultam, viszont nem voltam hajlandó semmiféle olyan szabályt betartani, amit "illett volna". A tanáraim nem tudtak beskatulyázni, így aztán igazából irányítani, terelni sem. Szóval a szüleimnek nem volt könnyű. Sajnos ez a fajta hozzáállás mostanáig megmaradt, így a környezetemnek sem könnyű.
Egyébként boldog, kiegyensúlyozott családban nőttem fel, a késői Kádár-korszak szokásos problémáit megélve. Sohasem tudtam eldönteni, hogy "mi leszek, ha nagy leszek" - még ma sem - így az életutam meglehetősen kacskaringókkal teli volt. Írni mindig szerettem, de ezt korábban csak saját szórakoztatásomra végeztem. Azzal, hogy kiléptem a fényre, egy újabb, izgalmas világ nyílt meg előttem: a könyvkiadás és az írói társadalom olyan szubkultúrát mutatott be, amelyről olvasóként nem is sejthettem. Érdekes, ugyanakkor néha kicsit lelombozó ...mint amikor rájössz a "varázsló" trükkjére és onnantól már csak egy illuzionista a krapek.
Szoktál-e olvasni, és ha igen, kik azok az írók, szerzők, akiknek a könyveit szívesen veszed kézbe és miért?
Szoktam és szeretek is olvasni, csak mostanság kevés időm van rá. Régen voltak kedvenc íróim, ma már inkább mindenevő lettem. Egy időben elolvastam mindent Ken Follett-től, mert lenyűgözött a részletekbe menő alapossága, ahogy egy-egy témához nyúlt. Aztán, ahogy picit több időm lett, faltam mindent. Mivel izgatnak az okok és előzmények, olyan "műveket" is hajlamos voltam elolvasni, mint a Biblia, Marx írásai, vagy egészen extrém - és sok helyütt tiltott - irodalomként a "Harcom". Úgy gondolom, hogy ezeket muszáj ismernünk ahhoz, hogy megértsük mi miért alakult így, ahogy.
A legutóbbi olvasmányaim az abszolút kortárs, magyar írók könyvei, akik javát csak most ismertem meg, amióta beléptem ebbe a világba. Itt nem mondanék neveket, mert az írók érzékeny emberek, de a lényeg: sok tehetséges szerzővel találkozom.
Család, barátok, hogyan fogadták, hogy könyved jelenik meg? Támogatnak, vagy esetleg nehezményezik?
Először meglepődtek: "te írsz?" Talán ez volt a legjellemzőbb.
De miután felocsúdtak, mindenki nagyon támogatóvá vált. Édesanyámat úgy kellett lefogni, hogy ki ne menjen az utcára méteres molinókkal, hogy a "kisfiam író lett"! ...na persze azért ez nem így volt, de látom rajta, hogy milyen büszke rám.
A párom hasonlóképp támogató, hiszen ő szokta elsőként átolvasni az írásaimat. Nagyon sokat segít, amit próbálok a könyveim elején megköszönni neki.
Ért-e már bármiféle atrocitás a könyved tekintetében. Ugyan még nagyon korai lehet ez a kérdés, de már egy-két blogger, előolvasó véleményezte az adott művet. Milyen érzés, ha kritika éri a könyvedet, ami nem feltétlenül pozitív? Hogyan kezeled ezeket a megnyilvánulásokat? Valamint már fentebb többször emlegettél egy bizonyos kiadót. Nem félsz attól, hogy esetleg hasonlóságot vélnek felfedezni a könyvedben szereplő Éjsötét Kiadó és köztük, amely esetlegesen valami negatív visszavágást, szépen szólva reakciót eredményez? Számítasz-e bármilyen kellemetlenségre?
Kamuprofilos beírogatás jött már a szerzői FB profilomra, de ezt kellő gúnnyal hárítottam, azt hiszem. Egyébként a kritikák eddig jók voltak, akik jeleztek bármit is, azoknak tetszett. Nyilván rengeteg gyermekbetegséggel küzdhet a könyv, hiszen sohasem készítettem még ilyet, így bármennyire is igyekeztem, bizonyára vannak hiányosságai, hibái.
Az építő jellegű kritikát általában jól kezelem, igyekszem tanulni belőle (még akkor is, ha adott esetben karcos stílusban öntik rám).
A korábban említett kiadó sok újdonsággal már nemigen szolgálhat, hiszen egy százharmincötödik álprofilos fenyegetés vagy egy huszadik, ügyfélkapun benyújtott rendőrségi feljelentés nagyjából annyira izgat fel, mint a korábbiak. Természetesen az aljasság tárháza túlmutat az emberi megismerés lehetőségein, így akár kitalálhatnak valami sokadik "poént", de nem vagyok ijedős.
Egyébként pedig mind az Éjsötét Kiadó főszerkesztője, mind pedig a tulajdonosa nárcisztikus pszichopata. Amennyiben ebben bárki magára ismer, hát lelke rajta, az ő dolga.
Mennyire vagy híve a ma már egyre jobban elterjedt E-book könyveknek? Gondoltál-e már rá, hogy így jelenteted meg írásaidat? Szerintem mi az előnye és hátránya ennek a formátumnak?
Kétségtelen előnyük, hogy olcsóbbak, nem kell hozzájuk erdőket kivágni, ám mivel nem anyagiasulnak, a legtöbben nem tekintik őket igazi produktumnak. Amíg a könyvesboltból az átlagember nem lop el egy könyvet, mert erkölcstelennek érezné a tettét, addig egy E-book-ot szemrebbenés nélkül letölt valamelyik torrentoldalról és/vagy átmásolja bárkinek.
Kezdő íróként tehát megvan az előnye, mert ha nem számít belőle bevételre az ember, akkor jó eszköz a marketingre: hamarabb megismerhetik az író nevét.
Sokan nem szeretik, bár jó olvasóval szerintem ugyanolyan jó olvasni, mintha egy nyomtatott könyvet tartanánk a kezünkben.
Egy baráti beszélgetés alkalmával szóba került a téma, ahol valaki azt mondta, hogy az E-book olvasóban nem lehet virágot préselni, illetve az olvasónak nem tesz jót, ha azzal ütik agyon a legyet. 🙂 Ez is szempont.
Van több E-book formátumban megjelent könyvem: a két legismertebb a "Felelőtlen próféta" és "A kártevő". Illetve a Google Play-en fent van néhány ingyenes olvasásra létrehozott rövidebb könyvem is (igaz, jól lepontozva... 😃 )
Milyen zsánerben olvashatunk tőled legközelebb? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Idén két könyvet szeretnék még megjelentetni. Az egyik a "Paranoidia", amelyet már említettem. Ez egy sci-fi lesz. A másik, amelynek még csak munkacíme van, egy életrajzi ihletésű kalandregény, amely Kolumbiában játszódik majd.
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol sok érdekes információt olvashattok!
A Buborékember című könyvet pedig, a Marsbook Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!
Írta: NiKy
Üdvözöllek ismételten a blogon! Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet! Nagyjából két éve beszélgettünk már egyszer. Azóta eltelt pár hónap. Hogy vagy? Hogy telt az elmúlt időszakod?
Köszönöm, hogy újra beszélgethetünk. Nagyon nagyot fordult velem a világ, de pozitív irányba. A főállású anyaság után, visszatértem a munka világába is. Azonban ez komolyan feladja a leckét, hogy tudjak a család, az írás, valamint a munka között lavírozni. Próbálkozom, nem egyszerű.
Pár napja előolvastam A Társalkodónő című hamarosan megjelenő regényedet, és ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget! Ez a történet más, mint az eddigiek úgy érzem. Bár fiatal felnőtteknek szól inkább, mégis sokkal érettebb témával foglalkozol. Kérlek, mesélj erről részletesebben! Hogyan jött az ötlet és miért?
Először is, én köszönöm, hogy vállaltad az előolvasást, tudom, hogy mindenki nagyon elfoglalt. Más a történet minden szempontból, hiszen a legfontosabb, hogy most nem az ifjúsági korosztályt céloztam. Ez természetesen szándékos volt. Nagyon sokan kérték, és én mindig figyelek az olvasók kéréseire/ kritikákra, hogy szeretnének már felnőtt regényt is olvasni tőlem. Igazából a történetet, már két éve forgatom a fejemben. Kihívás volt, sosem írtam még E/1 -ben regényt. Hogy hogyan jött az ötlet? Mindig az adott életszakaszom befolyásol az alkotásban. Olyan dolgok vesznek körül az elmúlt évek során, amik így befolyásoltak érzelmileg. Hiszen A Társalkodónő egy komoly érzelmi küzdelem megjelenítése.
Történetünk egészen a 19. századig vezet minket vissza, pontosabban 1881.augusztus 18.-ára, amikor egy elszegényedett nemesi leány, Emma Watton walesi otthonát megunva – nem önszántából- társalkodónőnek szegődik a szomszéd birtok egy szem leánya mellé, hogy a kisasszony unalmát elűzve, megfelelő társaságot biztosítson számára. Emma napi őrlődései szinte felemésztik, hiszen egy részről hűséges leányként félti édesanyját és két húgát, míg irigységtől telve vágyakozik munkaadója családjának életére. Ez a kettősség odáig fajul, hogy már megkérdőjelezi eddigi életét és szép lassan felemészti az örök elégedetlenség. Emma karaktere, ahogy az értékelésemben is írtam, egy bizonyos „antihős” érzését keltette bennem. Természetesen nagyon hiteles, hiszen mi emberek is ilyenek vagyunk részben. Miért ezekkel a jellemzőkkel ruháztad fel Emmát? Ezt egyébként a többi szereplő kapcsán is megkérdezném. Hogyan alakítottad ki a személyiségjegyeket és volt-e olyan élő személy, aki mintaként szolgált? Ha igen és nem titok, ki lenne ő?
Emma karaktere egyszerűen Ember, nagybetűvel. Az emberek minden gyarlóságával együtt. Ebben a történetben senki nem lesz ártatlan, mint a valóságban sem. Minden szereplő a saját érdekeit képviseli, és ezért válik élethűvé a történet maga. Ennél a történetnél senkiről sem mintáztam karaktert, mármint élő emberről bizonyosan nem. Nem vagyok már húsz éves, azt hiszem a saját megélt tapasztalataimból építkeztem 100% -ban. Sokan keresik ma is a boldogságot, a megelégedést, aztán azt veszik észre, hogy nincs tovább. Abszolút úgy érzem, ez a mai, valamint abban a korban is egy teljesen általános emberi viselkedés.
A történeted a viktoriánus kort vette górcső alá, ami nem kis feladat egy író számára. Ráadásul hiteles történelmi szálakat fedezhettünk fel a könyvben, a társadalmi szerkezetről már nem is beszélve. Miért ebben a korban helyezted el a karaktereket és volt – e nehézséged írás közben? Milyen forrásmunkák húzódnak meg a háttérben?
Imádom a viktoriánus Angliát. Rengeteget olvasok angol klasszikus irodalmat, sokkal többet, mint bármi mást. Olyan szinten ismerős dolgokról írtam, hogy nem nagyon kellett kutatómunka. Ami kicsit "megtornáztatott szellemileg", az az volt, hogy teljesen pontosan vázoltam fel a helyszíneket, Leamington Spa – t főleg. Nem titok, hogy két alkalommal jártam a szigetország ezen részén, és felderítettem teljesen azokat a helyeket, melyek a regényben szerepelnek. Azonban azt vissza kellett keresnem, hogy abban a bizonyos adott éveben is állt - e már az az épület, volt - e ott az a klub , stb. Itt megjegyezném, hogy aki ismeri Leamingtont, számára az illusztrációban is fel fog tűnni ismerős helyszín. Ez ténylegesen mind hiteles a könyvben. Tehát összességében Leamington történelmét kellett felkutatnom.
Mivel több alkotásodat is volt szerencsém olvasni, így kialakult bennem egy nézet, miszerint akár ifjúsági, akár felnőtt közönségnek szánod regényeidet, mindegyik kötet valamilyen ponton köthető egy adott történelmi korszakhoz, eseményhez, szimbólumhoz. Szándékosan építed ezekre a pillérekre a regényeid témáit, vagy ösztönös? És, ha már történelem, számodra melyik az a kor, társadalom, esemény, amiről biztosan elmondhatod, hogy érdekel, szereted és szívesen élnél benne?
Írásilag nem igazán fog meg a jelenkor. Épp elég élni benne, nem vágyam írni róla. Ha mindenképp a máról akarok írni, akkor novellát, vagy verset írok. A fő ihletforrásom a történelem egyértelműen. Kiemelkedően a középkor, és a 19. század érdekel. Ezekről a korszakokról nagyon sokat olvasok, keresem, kutatom, és imádom az ilyen jellegű utazásokat is. Nagyon szeretnék a 19. században élni. Nem a mai kor szülötte vagyok, azt gondolom. Nem én lennék az első nő, aki kivívná a női egyenjogúságot. Más értékeket látok fontosnak, mint a mai világon előtérbe került dolgok. A családnál nem volt, és nem is lesz semmi fontosabb, akárhányat is ír a naptár. Az emberek alkotta közösségek, az összetartozás, a szeretet, ez az én mozgatórugóm. Ha a férjem megkérdezi hova menjünk nyaralni? Mindegy, csak kastély legyen! A történelembe.
A könyved finoman szólva is egy nehéz lezárással ér véget. Számomra kisebb sokkot okozott feldolgozni, hogy elfogytak a lapok. Ráadásul több kérdésre nem kaptam választ. Szándékozod esetleg folytatni vagy tényleg így ért véget Emma útja?
Igen, azt hiszem kár titkolni, hogy lesz folytatása a történetnek. És ha ennyit elárulhatok a történetről, a neheze még ezután jön...
Kicsit személyesebb vizekre eveznék, ha nem bánod! Az elmúlt időszak finoman szólva sem volt egyszerű. Egy magadfajta kreatív alkotó ember hogyan teremti meg magának az íráshoz szükséges nyugalmat?
Nagyon nehezen. Egy ideig próbálkoztam vele, de fel kellett adnom a nyugalomban való alkotást. Egyértelműen az ötletek terén utazások alkalmával, kiránduláskor feltöltődöm, és itthon csak kiírom a sztorit. Kicsit úgy tudom ezt felvázolni, mint a Szeleburdi család című filmben láthattuk azt a bizonyos ikonikus jelenetet. Amikor az író apuka a pingpongozó gyerekei között írja meg a könyvét. Ez nálunk pontosan így van. Ami segít, relax zenét szoktam közben hallgatni, és az egy kicsit tompítja a család édes zaját. Néha azért persze nehéz így az alkotás.
Munkád során emberek szociális helyzetével foglalkozol. Az ott tapasztaltak szolgálnak-e táptalajként a könyveid számára?
Sajnos bizony néha nagyon nyomasztó dolgokat kell látnom. Könyv alapjának nem szeretném használni, viszont ahogy említettem ezek novella formájában kiíródnak belőlem. Készülök lelkiekben arra, hogy egy realista novellás kötetet ezekből kiadjak, ám ennyire feltárulkozni mindenki előtt igen nehéz. Hiszen ezek az életről szólnak.
Szerinted az írás mennyire szól a közönségnek szórakoztatás céljából és mennyire működik egyfajta önterápiás jelleggel az író számára?
Én azt gondolom, aki ír, az cseppet sem véletlen. Az írás, mint minden más alkotói forma, önkifejezés. Mindenképp egyfajta terápia, biztos vagyok benne. Mennyire szól a közönségnek? Ezt minden írónak magának kell eldöntenie. Azt, hogy felvállalja a saját stílusát, és abban alkot, vagy a 12 egy tucat elvén csak a sikerért ír. Én felvállaltam magam.
Ha visszautazhatnál az időbe melyik híres íróval olvastatnád el a következő könyved kéziratát?
A Bronte nővérekkel.
Figyelemmel követed-e a mai kortás irodalmat, illetve kinek a munkásságát tartod a legizgalmasabbnak?
Igen, mindenképpen figyelemmel kísérem, de csak a magyart. A magyar kortárs szerzők közül számomra kiemelkedő Szabó Borka. Imádom a stílusát, ahogyan bánik a szavakkal, nagyon egyedi. Mivel magam is felvállalom önmagam stílusát, így én is azokat az írókat kutatom, akik egyedi stílusban alkotnak. Mint Tarja Kauppinen is, Ő is kiemelkedik egyértelműen a kortársak közül.
Ha valaki kapcsolatba szeretne lépni veled, vagy figyelemmel szeretné követni a munkásságodat, akkor azt hol teheti meg? Illetve mikor találkozhatunk veled személyesen?
A kristinmfurrier@gmail.com email címem nyilvános. Ezen bárki írhat, aki szeretne velem kapcsolatba lépni. Ezenkívül ahol a legtöbb információ megtalálható rólam, az a weboldalam: www.kristinmfurrier.hu. Természetesen a Facebookon is van írói oldalam, az instagramon is, és a moly.hu - is. Ezeken a platformokon vagyok elérhető, és aránylag aktív. Személyesen a könyvhéten lehet majd találkozni velem. Először Szegeden, június 2. –án az Álomgyár könyvesboltban 16.00 órától. Majd Szentesen június 8.-án este hatkor a Szentes Városi Könyvtárban. Végül Budapesten 10.-én, és 11.-én is fent leszek a könyvhéten előreláthatólag. Úgyhogy érdemes figyelni, főleg a NewLine kiadó standjánál.
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook, Instagram és Honlap oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?
Könyvek között, olvasó gyerekként nőttem fel, amihez valamiképpen az írás is mindig hozzá tartozott. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de mindig írtam valamit, beszélő állatokról szóló „regényeket”, verseket, naplót. Komolyabban az egyetem alatt kezdett foglalkoztatni az írás, aztán az egyik tanáromnak köszönhetően bekerültem egy nagyon inspiráló íróközösségbe, akik már akkor befogadtak, mikor még nem is nagyon tudtam mit „felmutatni”. Igaz, évente csak négy napot töltünk együtt, de egy-egy ilyen alkalom egész évre feltölt motivációval.
Nem is olyan régen volt szerencsém olvasni az Anyacsalogató Hadművelet című könyvedet, amely szokatlan módon, egy különleges helyen játszódik, a Tündérfürt utca 12. szám alatt található lakatlan malomban. Ez a hely hosszú évek óta üresen áll, de a köré font hiedelmek igazi élettel töltik meg. Sokan úgy tartják, hogy az épületet tündérek lakják, akik a bátorságukat összeszedő fiatalok kívánságait teljesítik. Egy szép őszi napon egy sárga csizmás fiatal hölgyemény indul el a malom irányába, amely rögtön felkelti Szilágyi Filkó figyelmét. Filkó és Kelemen nem messze laknak a fent említett csodás épülettől és alig várják, hogy megismerhessék a titkokat. Berti édesapjával kettesben költözik be a kissé romos állapotban lévő épületbe. Berti és a két fiú hamarosan jó barátságot köt, és együtt kezdenek el nyomozni a titokzatos tündérek után. Honnan jött az ötlet, hogy egy kislányt és két iker fiút helyezel a könyved középpontjába? Kikről mintáztad Berti, Filkó és Kelemen személyét? Többször úgy éreztem, hogy a történetedben szereplő személyek mintha a valóságban is élnének. Mintha az életből léptek volna elő a karaktereid és bizony még a „különlegesebb” szereplők személyisége is nagyon élettel teli lett. Mennyire van alapja ennek a megérzésemnek?
Csalódni fogsz – soha nem mintázok karaktereket létező személyekről. :D Sőt, általában nem foglalkozom a karakterek személyiségével: nem tervezem meg előre, milyenek lesznek, hogyan beszélnek, mit szeretnek. Ezek valahogy maguktól alakulnak, mindig a történethez passzoló szereplők „kerülnek az utamba”. Számomra az írás egy intuitív folyamat, tudatalatti működés, ezért nagyon szenvedek, ha valamit muszáj megterveznem előre.
Utólag persze szoktam olyasmikkel szórakozni, hogy elképzelem, vajon mi lehet Filkó kedvenc étele (spagetti), vagy hová utazna el Berti legszívesebben (még sosem járt a tengerparton, szóval bárhová, ahol tenger van).
Hogy honnan jött az ikrek és Berti ötlete? Először azt hittem, Berti lesz a főszereplő, írni akartam egy kislányról, aki egy malomban lakik – de Filkó betolakodott a képbe, és az egész történetet az ő szemszögéből láttam, szóval szegény Berti a második helyre szorult. Az is egyértelmű volt (bocsi, ha semmitmondó ez a válasz, de tényleg nincs semmiféle titok :D), hogy Filkónak van egy ikertestvére. Egyszerűen nem tudtam őt egyedül elképzelni. Talán kellett valaki mellé, aki a földön tartja, ha túlságosan elszállna a fantáziája.
A történeted tulajdonképpen egy helyi babonából indul ki, gondolok itt elsődlegesen arra a tényre, miszerint a malom kívánságokat teljesít. Kislányként mennyire hittél a legendákban, babonákban? Ez felnőttként változott –e?
Ó, velem aztán nagyon sok mindent el lehetett hitetni. Rendszeresen idéztünk például szellemet a napköziben az iskolaudvaron, és évekig próbáltam az elmémmel tárgyakat magamhoz vonzani (lusta vagyok :D), mint a Bűbájos boszorkák egyik szereplője. Igaz, ezek nem babonák. :D Az például nem érdekelt, ha egy fekete macska átment előttem az úton, azon viszont eléggé kibuktam, mikor egyszer összetörtem egy tükröt – persze semmilyen balszerencse nem ért utána.
Felnőttként nem különösebben foglalkoztatnak a babonák, de ha hullócsillagot látok, mindig kívánok valamit.
Kicsit személyesebb kérdés következik. Ha te bukkannál rá erre a bizonyos malomra, akkor milyen kívánságod lenne? Illetve hiszel-e a kívánságok teljesülésében?
Mondjuk úgy, hogy abban hiszek, amiben Piri néni, és akkor nem spoilerezem el a könyvet.
Érdekes, hogy nem jut eszembe egyetlen kívánság sem, pedig az előző kérdésben írtam a hullócsillagokról. Most úgy érzem, nagyon rendben van az életem. Amit szeretnék, az egy saját ház, de annak is eljön majd az ideje. Ó, igen, és ha már idő: szeretném, ha annyi időm lenne, hogy minden könyvet el tudjak olvasni, amit akarok.
A könyved bár humoros és könnyed, mégis elmondható róla, hogy a háttérben komoly mondanivaló húzódik meg. Milyen üzenetet szerettél volna átadni az ifjúságnak?
Úgy érzem, a mai világban sok szülő „fél” nevelni a gyerekét, és igyekszik minden csalódástól védeni őt. Szerettem volna ráébreszteni az olvasókat arra, hogy néha csalódnunk kell ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, és képesek legyünk értékelni azt, amink van. Illetve szerettem volna azt az üzenetet közvetíteni, hogy a céljaink igenis megvalósíthatók – csak ahhoz lehet, hogy tenni is kellene valamit, és nem csupán várni azt a bizonyos sültgalambot.
Nagyon tetszettek a rajzok is a kötetben. Rendkívül bájosak lettek és érdemes volt külön is végiglapoznom a könyvet. Ki illusztrálta a könyvedet? Volt-e beleszólásod az illusztrációk elkészítésébe?
Az Anyacsalogató Hadműveletet Betti, a sógornőm illusztrálta. Azon kevesek közé tartozik, akiknek legelőször elküldök egy készülő történetet – aztán mind az ezer következő verziót is. :D Önszorgalomból, saját szórakoztatásunkra kezdte elkészíteni az illusztrációkat, a kiadó pedig szerencsére áldását adta rájuk. A képek különlegessége, hogy kollázstechnikával készültek, ami nem kimondottan gyakori a magyar gyerekkönyves piacon, mi viszont mindenképp szerettük volna egyedivé tenni a regényt, és ez szerintem sikerült is.
Természetesen volt beleszólásom, de nem igazán éltem ezzel a lehetőséggel, szerintem Betti nagyon jól eltalálta az illusztrációkat. Nem emlékszem, hogy bármibe belekötöttem volna.
Honnan van a mesék iránti szenvedélyed? Gyermekkorodban sok mesét hallottál a családban?
Sok mesét hallottam, sokat olvastam gyerekkoromban, és azóta is sokszor olvasok a saját szórakoztatásomra meséket, ifjúsági könyveket. Nem hiszem, hogy ezt ki lehet nőni. Tanítóképzőt végeztem, így ott is végigkísértek a gyerekkönyvek, a szakdolgozatomban is nagy szerepet kaptak – egyértelmű volt, hogy szeretnék majd én is gyerekeknek írni.
A meseregényed a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg. Hogyan találtál rá a kiadóra és milyen a közös munka? Kérlek, mesélj erről egy kicsit!
Több kiadót is felkerestem, volt, ahonnan választ sem kaptam, máshol pozitív választ kaptam ugyan, de nem fértem bele az éves tervbe, ráadásul jött a covid is. Végül egy szerencsés találkozásnak köszönhetően keveredtem a Napkút Kiadóhoz, ugyanis a már említett alkotótáborban megismerkedtem a szerkesztőjükkel, de körülbelül az utolsó napig le sem esett, hogy ő hol dolgozik. (Egyébként pont a tábor után akartam hozzájuk beküldeni a kéziratot. Véletlen?) Szóval a tábor után beküldtem a kéziratot, ami pozitív elbírálásban részesült.
Szerettem a kiadóval dolgozni, mert mindenki barátságos és segítőkész, jókat beszélgetünk, és az ezredik kérdésem/kérésem után sem küldenek el melegebb éghajlatra. Különösen szuper, hogy fontos nekik, mik az én elképzeléseim a saját könyvemről, így Az Anyacsalogató Hadművelet végül pontosan olyan lett, amilyenre megálmodtuk Bettivel.
A fantáziád rendkívül gazdag, hiszen felépítettél egy teljesen új világot. Honnan merítkeztél írás előtt? Milyen forrásokat használsz, ha ötletre van szükséged? Esetleg van-e olyan író, akitől bármikor szívesen olvasol és ha, igen kiről lenne szó és miért?
Nincs „kiemelt” ihletforrásom, egy kép, egy helyszín, egy szó... bármi lehet. Általában megragad bennem egy gondolat, és addig a nyakamon marad, míg nem állok neki foglalkozni vele. Akkor aztán a történet kibontja önmagát.
Az, hogy éppen kitől szeretek olvasni, nagyon hangulatfüggő, hiába szeretek egy írót, ha éppen nincs hozzá kedvem. A Harry Pottert bármikor képes vagyok elolvasni, illetve Gion Nándort is nagyon szeretem, nagy hatással van rám a műveinek a hangulata.
Melyiket választanád inkább: rajzfilm vagy mese?
Szerintem mindkettőnek megvan a maga helye és ideje, nagyon tudom értékelni a jó rajzfilmeket, a mai napig nagy kedvencem például a Mulán, az Anasztázia és a Szilaj. De ha muszáj lenne választanom, akkor egyértelműen mese.
Térjünk át egy kicsit az írói létre. Köztudott, hogy régebben a meseíróknak nagyon nehéz volt érvényesülniük kis hazánkban. Viszont az utóbbi években hazai viszonylatban nagyon sokat javult a gyerekirodalom megítélése. Mit gondolsz, hogyan lehetne tovább emelni ezt a színvonalat?
Ez lehet, hogy nem tesz engem szimpatikussá, de úgy látom, a gyerekkönyv írás is kezd olyanná válni, mint a foci meg a tanítás: „mindenki ért hozzá”. Én kicsit szigorúbban szűrném a „gyerekemnek kitaláltam egy este, tetszett neki, leírtam, adjuk ki” – könyveket. Illetve sokszor úgy érzem, némelyik könyv hülyének nézi az olvasóját, túl egyszerűen vagy éppen túl szájbarágósan fogalmaz. Sokkal több van a gyerekekben, mint azt sokan gondolnák – bízzunk bennük egy kicsit jobban!
A gyerekek figyelme, a mai felgyorsult világnézet miatt igen nehezen köthető le hosszabb ideig és pont ezért sok családban hamar elenyészik vagy szinte egyáltalán nincs jelen a napi meseolvasás. Szerinted hogyan lehet egy kisebb gyermek figyelmét lekötni egy adott történettel? Mennyire kell, rövidíteni a meséket, illetve van- e még létjogosultsága egy hosszabb történetnek is?
Jaj, nehogy rövidítsük a meséket! Vannak ezek a 3-5-7, nem tudom hány perces esti mesék rohanó szülőknek – hát, ez halottnak a csók. A meseolvasás, akár közös, akár egyéni, egy rituálé, egy elmélyülés, nem lehet három perc alatt lezavarni. Hagyni kell a gyereket elmerülni a mesevilágban, bevonódni érzelmileg a történetbe, hiszen ezáltal például remek megküzdési stratégiákat tud elsajátítani, gazdagodik a fantáziája és az érzelmi eszköztára. A rövidített mese szerintem olyan, mint az instant ételek – ehető, de sosem lesz igazán tápláló és teljes értékű.
A figyelmet lekötni jó történetekkel lehet első sorban – olyasmivel, amivel a gyerekek azonosulni tudnak, ami ismerős a saját életükből, a legkisebbek például szívesen hallgatnak mesét a mindennapi tevékenységekről, mert ez ismerős, el tudják képzelni az adott szituációt, megoldást tudnak benne találni a saját problémáikra. Ezen kívül pedig: humor, izgalmas cselekmény, pörgős párbeszédek – hát, körülbelül az, ami egy felnőttet is „odaragaszt” az olvasófotelhez.
Mikor várhatunk tőled következő könyvmegjelenést? Illetve hol találkozhatnak veled legközelebb az olvasók?
Június végén-július elején várható a legújabb könyvem (attól függ, mikor végzünk a szerkesztéssel), Az időlátók balladája, ami a középiskolás korosztálynak szól. Nagyon izgulok, milyen fogadtatásban lesz része, és szurkolok, hogy az olvasók is legalább annyira szeressék, amennyire én szerettem írni.
Úgy gondolom, mivel Pápán játszódik, mindenképp lesz itt egy könyvbemutató a nyár folyamán, ehhez már kinéztem egy helyszínt, csak ők még nem tudnak róla. :D Ennél konkrétabbat egyelőre nem tudok mondani, sok minden függ a megjelenéstől.
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook, Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!
Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan született meg A Tragédia Gyermekei című regényed?
Alapvetően az volt a cél, hogy az olvasó, aki esetleg a könyvben felmerülő történelmi eseményeket, eszméket, de akár a történelmi személyeket akarva, akaratlanul (általában ezen utóbbi a gyakoribb) csak egy nézőpontból, egy perspektívából ismeri, vagy csak hallott róla, az ebben a könyvben az érem mindkét oldalával találkozhasson. Lucifer és a Leányzó vitái, párbeszédei töltik be sokszor ezen funkciót. Így megosztó, értelemszerűen lesznek olyan teóriák, mikkel az olvasó nem ért egyet, és ha azt netalántán Lucifer igazolja, akkor a Leányzó cáfolatával fognak egyetérteni. Én történésznek tanulok, a videózás terén is ezzel foglalkozok, de nem győzöm hangsúlyozni eléggé az embereknek, hogy teljesen az események felett lebegő ember nincs, még a történészek sem azok, ők is emberek, ők is a társadalom részei, rájuk is hat a külvilág, ahogy mindenki másra is.
Lucifer pedig a Madách Imre vonal miatt lett főszereplő, ahogy az ő tragédiájában, úgy az enyémben is helye van az öreg szakállasnak.
A vallás, vagy éppen a lélekfölötti, transzcendens dolgok pedig talán még megosztóbbak ma, mint a történelem értelmezése, de ott is az volt a célom, hogy az olvasó olvasson ilyet is, olvassa azt, hogy nekem, mint ugyanolyan egyszerű embernek vajon egy ilyen könyvben mi az értelmezésem a lélekre, és hasonló dolgokra.
A történeted által több korszakon és helyszínen is járhattam. Ilyen volt pl. Vietnám dzsungelekkel ölelt rizsföldjei, Szíria kietlen sivatagja, a délszláv háború áldozatául esett falu vagy éppen az első világháború fagyos lövészárkai is. Milyen forrásokból merítkeztél? Kik segítették esetleg a kutatómunkádat?
Sok-sok év magamba szívott tudása, ha egyszerűen akarok fogalmazni. Nyilván a képlet nem ennyire egyszerű, eltelt két év azóta, hogy a Wordben megírt A Tragédia Gyermekeit eldugtam mélyre, és sok mindenben látom a könyvemben az esetleges pontatlanságaimat, vagy éppen, hogy egy-egy témát hogy és mennyire kellett volna jobban körül járni, jobban kibontani, mint amennyire tettem azt. Persze, sok mindent javítottunk azóta Ferivel, de e téren maximalista vagyok. Ha ma újra írtam volna ezeket a részeket, egy hét múlva megint az újra íráson járna az eszem. Maga a könyv megírása közben nem segített senki a történelmi anyagokban (igazság szerint, nem is kértem), csak a források. Tudni kell, hogy ez többnyire egy spontán könyv volt. Nem volt előre megírt forgatókönyv, csak a keret, hogy miként akarom felépíteni. A görög polgárháború ötlete például csak akkor jött, amikor leültem azt a színt írni. De ettől függetlenül ki kell emelnem azt a két személyt az életemből, akik nélkül nincs ez az elhivatottságom a történelem irányába: az egyik általános iskolás történelem tanárom, Erzsó néni, a másik pedig gimnáziumi történelemtanárom, Szilágyi tanárnő.
Amikor olvastam a könyvedet nem tagadom, hogy többször is felháborodtam. Tekintve, hogy a NŐ a szó minden értelmében a bűn megtestesítőjeként lett beállítva. Az első pár oldalt például ezért is nehezményeztem többek között. Természetesen a humor oldja ezt az érzést, mégis nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy egy bizonyos üzenettel kívánsz élni ezzel a választással! Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek, és ha igaz, akkor mit szerettél volna átadni az olvasóknak? Esetleg nem félsz attól, hogy a mostani gender „őrület” és egyben a feminizmus divatjában élve megszólják a könyvedet?
Ugye ugye, megvan a könyv huncutsága e téren is! Amit mondasz, valóban így tűnhet, a Leányzó karaktere, ha nem is mindig, mint közvetlen, de sok esetben, mint közvetett hibaforrásként merül fel. Ahogyan az utazás során a Mushler karakter is, a Leányzó párja, az "Ádám" karakter. Különösebben azzal, hogy éppen a lány, vagy éppen a fiú karakter e a felelős egy-egy szín cselekményének végkifejletéért, nem volt szándékom az ég egy adta világon semmi különösebbet átadni. Eleve kérdés, hogy ki hogyan értelmezi egy-egy szín alakulását. Ne feledjük el, hogy ott van a háttérben kettejük mögött Lucifer is! Na de persze, ha megkérdeznénk egy-egy nagy írónkat arról, hogy hogyan vélekedik műveik napjaink béli értelmezésein, nem biztos, hogy azt a választ kapnánk, amit az iskolákban tanítanak nekünk.
Félni nem félek attól, hogy az ilyen társadalmi hypeban, szubkultúrában mozgó személyek mit fognak szólni hozzá. Én nem hinném, hogyha odaadnánk 100, mai értelemben vett feministának ezt a könyvet, akkor mind a 100 ugyanazt a véleményt mondaná róla. A könyv végére eleve történik nagyon sok minden mind a lánnyal, mind a fiúval.
Azt is el kell ismernem, hogy bizonyos jeleneteknél nagyon elszomorodtam és úgy éreztem fullasztó a történeted. Te milyen érzésekkel írtad a könyvedet? Mennyire tudtad beleélni magadat az éppen aktuális kor szellemébe? Illetve voltak-e nehézségeid írás közben?
Nem írtam még úgy könyvet, hogy ne szélsőséges érzelmekkel ültem volna neki. Ha igen, akkor azt 20-30 oldal után abbahagytam. Kell egy bizonyos lelki állapot hozzá, hogy meg tudjak írni egy könyvet, és ez eddig csak A Tragédia Gyermekeinél sikerült. Legalábbis, eddig ez volt a jellemző, aztán ki tudja, mit hoz a jövő.
Fájdalom. Leginkább az volt bennem, mikor írtam. Meg harag... meg szerelem. Sok minden, egyszerre. A történelmi témák sem egyszerűek. Olyan események is előkerültek a könyvben, amiknek a kutatását valamiért szívem ügyének érzem. Példának okáért a délszláv háború. Beleélni bele tudtam e magam? Beszéltem olyanokkal, kik ott voltak, valaki önként, horvát HOS katonaként, valaki esze ágában sem akart harcolni a Jugoszláv Néphadsereg uniformisában, délvidéki magyarként. Nehéz olvasni ezeket az élményeket, megtisztelő is persze, és nagyon nehéz Isten igazán átérezni azt, amit ők átéreztek. Sok olyan forrást kutattam fel, főleg videófelvételeket, amiket az egyszeri, mondjuk, maradjunk témánál, délszláv háború utáni görgető nem talál meg. Az egyszerű holtak látványától, a lelkükben meghaló, keresztekre rogyó apákon át elborult, elmebeteg mészárosokon át sok mindent látni ezeken a felvételeken. De ez a történet. Ez volt 30 éve nem is olyan messze tőlünk a valóság. Most is háború tombol, nem is olyan messze tőlünk. Ezeket nem lehet úgy reprezentálni, hogy kikockázzuk a nem média kompatibilis részeket. Meglehet persze tenni, a médiában meg is kell, de aki mélyebben kutat, annak meg kell ismerni a legkegyetlenebb részleteket is. Sokan nem fogják fel egy háború súlyát az a baj. Ma sem, a mai napokban sem, és idehaza sem.
Had éljek egy kicsit másabb példával, de azt gondolom érthető lesz, hogy miért hoztam fel. 12 éves voltam, amikor elvitték az osztályomat egy balesetmegelőzési előadásra. Az előadó egy rendőr volt, és elmondta a sablon szöveget, miért ne vezess gyorsan, miért kösd be magad, stb stb. Aztán a prezentációja egy részében nagyjából 1 másodperc erejéig belerakott egy darabokra szakadt motorosról egy képet. Síri csend lett a teremben. Lehet, hogy mindenkire nem hatott, de rám igen, és teljesen beleégett a fejembe, és azóta is tartom magam ahhoz, hogy soha nem fogok ész nélkül vezetni. Lehet, hogy sokaknak csak másodpercek erejéig is, de meg kellene mutatni a háború valódi borzalmait. Persze, hogy kire lenne hatással, kire nem, azt nem tudom. Így hát, persze, voltak nehézségeim az írás közben, mind a témák, mind a lelki stációm miatt.
A karaktereid élettel teliek, többször is úgy éreztem, hogy bár a személyük megosztó érzést kelthet, mégis kaptak bizonyos valóságon alapuló jellemzőket. Van-e olyan személy az életedben, akiről formáztad őket vagy pusztán csak a vakszerencsére bíztad ezt?
Kicsit talán vártam is ezt a kérdést. Mielőtt elkezdtük az interjút, egy számomra nagyon fontos személy azt mondta, minden kérdésedre azt válaszoljam, amit először gondolok, mert az az, ami őszinte, és az az, ami igaz. Eddig is így válaszoltam, lehet pont ezért nem is a legösszeszedettebbek a válaszaim. A Leányzó karakterének alapja pontosan ez a számomra nagyon fontos személy. Nyilván, felruháztam különböző jellemvonásokkal, épp mit hoz az adott téma. A Mushler pedig talán rólam lenne mintázva (nyilván itt is az adott témákra szabott köntösben), vagy inkább az lenne a jó kifejezés, hogy rólam volt. Sokat változtam az elmúlt évek alatt. Ennek a könyvnek a története lassan már történelem számomra, ahogy az elmúlt éveim is. Amióta a könyv Word dokumentumát 2020 tavaszán eldugtam, megannyi dolog történt velem. Ezek nyilván, ha nem is zsigerestől, de formázzák az embert. A két főszereplőmet is formázták, megváltoztak a végére.
Luciferrel kapcsolatban személyesen nem volt kiről mintáznom, csak elképzeltem magam elé egy Madách féle Lucifert, Raszputyinnal és Rumcájszal keresztezve, és ahogyan épp a fantáziám adta, olyan lett.
A történetedben igen erős a szarkazmus, ami néhol „cseppet” gúnyos felhangot is kap. Mennyire volt tudatos választás ez a humorizálás, illetve te magad is képviselője vagy-e az életben?
Nem tartom magamat szarkasztikus embernek. Sokan szeretnek a humorom miatt (vagy csak amiatt?), de nem szoktam komolyabb témáknál szarkazmussal vegyíteni. Persze ez csak az, amit magamról tartok, elképzelhető, hogy máshogy van a valóságban, vagy a lelkem mélyén mégis csak ott van ez a szarkazmus, ami ki-kitör néha. Lucifer karaktere volt az, akit kifejezetten szarkazmusra teremtettem. Igazándiból csak három jellemvonását szögeztem le magamnak mielőtt elkezdtem írni: alacsony, szakállas, és bosszantóan szarkasztikus.
Térjünk rá kicsit a "háttérmunkálatokra". Ki tervezte a borítódat? Saját meglátásom szerint illik rá, bár elsőre nagyon horrorisztikusnak találtam. Mi volt a cél ezzel az összetett képpel?
Schiszler Ádám zseniális munkája a borító. Én nagyon megörültem neki, mikor megláttam a végkifejletet. Pontról pontra láttam munkájának állomásait, de még így is nagyon meglepett, amikor megmutatta a végeredményt. Maga a borító mondandója kifejezetten a 20. század vegyítése Ádámmal és Évával. Az alma, a nukleáris bomba, az uniformis: mind-mind részei a könyv mögött rejlő történetnek.
Azonban, itt is tennem kell egy kitérést, amit magamnak tett ígéretem révén köteles vagyok betartani: több borító is megfordult az elmúlt években a könyvemmel kapcsolatban, még a béta állapotnál, 2020-ban gimnáziumi barátom, "Fdnicholas" készített egy a történet kaotikusságára utaló borítótervet, továbbá az a bizonyos fontos személy (és a könyv legeslegelső olvasója), H. Rebeka készített egy szintén kiváló borítótervet, amin a figuraábrázolások voltak a legkiemelkedőbbek. Mindenesetre, én örülök, hogy Ádám munkájával adtuk ki a könyvet, a kiadó és a könyv stílusához is ez passzol leginkább.
A könyved a Morningstar Publishing Kiadó gondozásában fog megjelenni. Hogyan találtál rá a kiadóra? Illetve milyen érzés egy új, még kevésbé ismert kiadóval együtt dolgozni, tekintve, hogy a regényed egyben bemutatkozó kiadvány is?
A kiadó talált rám. Az "Az ördög evangéliuma" szerzője, Ferenc K. Zoltán keresett fel, ugyanis követi a YouTubeos munkásságomat. Beszélgetésbe elegyedtünk, említettem neki, hogy én is szoktam írni, és van egy könyvem eldugva. Röviden ismertettem vele, majd ahogy elkezdte olvasni, lecsapott rá. Én nagyon örültem ennek, ő is, én kiadót nem találtam a könyvemnek, ő pedig az új kiadójához keresett egy kiadható könyvet. Mindannyian jól jártunk, és nagyon jól együtt tudunk működni, rengeteg tanáccsal el tudott látni, és el is fog tudni látni a későbbiekben is.
A regényed elsődlegesen történelmi fikció, ezért felmerült bennem a kérdés, hogy számodra mely műfajok állnak igazán közel? Szoktál-e olvasni, és ha igen, kik azok az írók, szerzők, akiknek a könyveit szívesen veszed kézbe és miért?
Egyetem miatt mostanában eléggé kötöttek a témák, hogy mit olvasok, nem feltétlenül tükrözi azt, hogy mit olvasnék szívesen, de ez egy ilyen történet. Én alapvetően ismeretterjesztő, történelemmel kapcsolatos könyveket olvasok, ritkábban szoktam a szépirodalom felé kikacsintani. Viszont ha igen, akkor azok a könyvek óriási favoritjaim lesznek. Utóbbi időkben Bíró Szabolcs a nagy kedvencem, az Anjouk regény sorozatát egyszerűen nem tudom megunni. De szépirodalom terén Mark Lawrence " A széthullott birodalom" könyvtrilógiája is az egyik favoritom, ismeretterjesztő történelmi könyvek közül pedig Timothy Snyder: "A vörös herceg"-e, és Hatos Pál: "Rosszfiúk világforradalma" az utóbbi évek legjobb könyvei számomra. Ezek olyan történelmi könyvek, amiknek a sztorija felér egy nagyon jó szépirodalmi regénnyel. Általában olyan könyveket keresek, amik az érdeklődési körömbe tartoznak, nem igazán szoktam ajánlások miatt elkezdeni olvasni, Mark Lawrence könyveinek esetében nagyon örülök, hogy kivételt tettem.
Fentebb említetted, hogy sok éve tevékenykedsz videósként is. Kérlek, mesélj erről a világról kicsit? Hogyan osztod be az idődet az írás és videózás tekintetében?
Idén februárban volt 10 éve, hogy felkerült az első saját videóm YouTubera. Akkor még más téma volt persze, állatkertépítős meg vasútépítős játékok bemutatása, ami hát, igencsak távol van a jelenlegi "Elfeledett történelem" videó sorozatomtól.
Nem a legegyszerűbb dolog ez a videózás, nem is szoktam senkinek javasolni, hogy kezdjen el. Gyerekként csöppentem bele, meg kellett tanulni kezelni először a cyber támadásokat, majd a „rajongást” is. Merem kockáztatni, hogy ezeket csak két éve sikerült igazán elsajátítanom. Sokféle tartalmat gyártottam, első éveimben csak videójátékok voltak, aztán átterelődött a hangsúly 2015 környékén a humoros témákra, majd jöttek a vlogok, egyenruha és airsoft bemutatók, és 2018-ban kezdtem el a történelem elfeledett szegleteit videóra vinni. Ez az utóbbi az, amit nem csak szeretek csinálni, de ad egyfajta hivatástudatot. Persze, ez egy rétegtéma, sosem lesz óriási elérése a csatornámnak, ha maradok a hazai szférában, de bőven elégedett vagyok azzal, amit elértem. Többet igazándiból már nem is akarok, már csak magammal szemben vannak elvárásaim, minőségben, munkában, alaposabb anyagkidolgozás, és a videók megvágása terén. Az időbeosztás nagyon változó, vizsgaidőszakban abszolút nincs időm egyikre sem, ha keményebb munkát végzek a civil életemben, akkor a videózás háttérbe csúszik, az írás eltűnik, alapesetben, vagy jobb esetben pedig tökéletesen be tudom osztani a munkát és a videózást úgy, hogy havi 2-3 tartalom azért felkerüljön az "Elfeledett történelem" lejátszási listájára.
Az írás már jó ideje háttérbe szorult, most nyáron azonban bele fogok kezdeni egy új könyvbe, mert óriási motivációt adott mind az-az ösztönzés, amit Feritől kaptam, de például a kritikádat is idesorolnám. Számomra nagyon nagy öröm, ha konstruktív véleményt tudok olvasni, én a videózás terén is ugyanígy vagyok.
Család, barátok, hogyan fogadták, hogy könyved jelenik meg? Támogatnak, vagy esetleg nehezményezik? Egyáltalán köztudott a belső körökben, hogy íróként is tevékenykedsz?
Nem vertem nagydobra szűkebb ismerősi körömben. Van bennem sajnos, vagy nem sajnos, egyfajta gát, ami a "civil életet" és az "azon kívül eső életet" elválasztja egymástól. Az írás is ezen utóbbiba tartozik. Szűkebb baráti köröm persze tudja, nem olyan régen ültünk össze egy kicsit sörözni, szóba került a könyvem, és 10 másodperc sem telt el, már az alkudozás ment, hogy kinek és mennyivel kevesebbért adnám a könyvet. Hiába na, ez Nógrád megye. Családomból még csak páran tudják, édesanyám elég nehezen hitte el, hogy ezt tényleg én írtam. De persze nagyon örült, hogy elértem azt, amire gyerekkorom óta vágytam, és amire általános iskolás korom óta ösztönöztek a tanáraim is, meg persze ő is.
Magánemberként, YouTuberként és íróként, mennyire befolyásol az alkotásban vagy a hétköznapi életben a szomszédunkban zajló Orosz-Ukrán háború? Hogyan éled meg a mostani eseményeket?
Amióta 2014-ben megtörténtek a Majdan téri események, majd arra rá a kelet-ukrajnai háború kitört, azóta figyelem az ottani történetet. Nem ástam bele magam mélyebben, mert egy ilyen friss eseménynél eleinte inkább csak a dezinformálás és a propaganda háború folyik, de, és csak tippelek, 10 év múlva már lehet összeszedettebb, és alaposabb munkát kiadni az eseményekről. Mindkét félnek megvannak a maga igazságai, és mindkét félnek van bőven sara az eseményekben. Kár, hogy még mindig a civilek szenvednek a legtöbbet. Ez az, ami sajnálatos, és eltelhet akárhány száz éve, mindig ez a lemez. Nekem személy szerint több anyagom is van a jelenlegi konfliktus előzményeivel kapcsolatban, Ukrajna történelme már évek óta nagyon érdekel, sokszínű, érdekes, és eszméletlenül bonyolult képlet. Leegyszerűsíteni az orosz-ukrán ellentétet egy, vagy két érvre nem lehet. Jóval összetettebb ez annál. Mivel azt ígértem, hogy őszintén válaszolok: amit én, videósként, a téma előzményeit feldolgozó tartalomgyártóként a kommentszekcióimban, vagy úgy általánosságban a magyar emberek közvéleményében hallok, az rettenetesen mélyen elszomorít. Olyan ész nélkül és vakon rohannak bele az emberek a kizárólagosan orosz vagy kizárólagosan ukrán álláspontba, sőt, a két álláspont szélsőségeibe is gyakran, teljesen megfeledkezve arról, hogy egy picit el kellene gondolkozniuk a másik oldal érvein, hogy videósként még soha nem éreztem magam ennyire szomorúnak, például a kommentszekcióimat látva. Segítettem a háború utáni első napokban a gyűjtésekben, nagyon örültem, hogy sokan összefogtunk... azóta nem tudok semmi pozitívat felmutatni a háborúhoz viszonyuló magyar közélettel, vagy magyar politikai szereplőkkel kapcsolatban sem. De hát, lehet, én vagyok a túl pesszimista.
Hogyan látod a mai hazai és világpolitikai helyzetet? Íróként mennyire befolyásol témaválasztás tekintetében? Inspirál vagy inkább letaglóz?
Hogy én személy szerint, hogy látom, az bővebben talán egy külön interjút igényelne. Röviden azonban, az elmúlt két évben fokozatosan egyre kevesebb a reményem az irányban, hogy a világunk rövid időn belül egy jobb hely lehet. Hogy az országgal mi lesz az elkövetkezendő években, nos, szintén nem túl pozitívak a jóslataim. Ha bemegyek egy boltba, meglátom az árakat, vagy egy új állás keresésén gondolkozom, és meglátom a lehetőségeket, meglátom, hogy mekkora összegből kellene havonta megélnem... Hát, nem hinném, hogy most jön a Kánaán. De azt nem tartom mellékes opciónak, hogy a nehéz idők teremtik meg az erős embereket, és, hogy a szükségszerű változásokhoz, szebb időkhöz elengedhetetlenek a nehéz idők. Voltak színek a könyvben, amiket pontosan a hazai és mind a világpolitikai helyzet ihletett. Inspiráció is, és letaglózás is, azokhoz a sötét színekhez, főleg a XV. színhez elengedhetetlen volt, hogy mélyen elszomorítson jó pár dolog korunk társadalmában. Bővebben nem beszélnék ezekről, mert beleszaladnék spoilerekbe, így inkább meghagyom az olvasók kíváncsiságára. Ennek fejében azonban befolyásolt, nem tudtam kihagyni a könyvből a két fiktív színt. Már csak azért sem, mert Madách is megírta, és már csak azért sem, mert úgy éreztem, kötelességem. A későbbiekben a jelenlegi magyar és világpolitikát már mellőzni fogom írásaimban, egyszerűen csak azért, mert az elgondolt témáim a múltban vannak.
A mostani ismereteink szerint ahány nép annyi vallás és hit létezik. Mit gondolsz a mai hitvilágról úgy általában? Mennyire befolyásolhatja ez a sokszínű nézet az emberiség jövőjét?
Én általában leegyszerűsítem a történetet, még ha nem is vagyok benne biztos, hogy így van: van, aki külsődlegesen vallásos, valaki belsődlegesen. Valaki csak mutatja ilyen-olyan okoknál fogva magát vallásosnak, valaki valóban hisz. Persze, lehet valaki egyik sem, ez is benne van a pakliban. Jómagam elég bonyolult vagyok ilyen téren (is). Nem hiszem, hogy az életünk történetét befolyásolja transzcendens erő, nem hiszek abban, hogy van egy előre megírt forgatókönyv, de hiszem azt, hogy a lélek nem magyarázható darwini, vagy egyéb tudományos elméletekkel. A könyvben olvasható értelmezés csak egy gondolatmenet, ami kipattant a fejemből. Én sem tudtam még magamban megválaszolni teljesen a lélek mivoltát és annak kérdését, lehet, hogy soha nem is fogom. De attól függetlenül azért még törekszem afelé, hogy közelebb kerüljek a válaszhoz. Ilyen egy bolyongó idealista.
Várhatunk –e tőled újabb könyveket? Milyen jövőbeli terveid vannak?
Nyáron mindenféleképpen szeretnék újra elkezdeni írni. Hogy abból mikor lesz valami kézzel fogható, az jó kérdés, lehet, hogy több év is kell hozzá. Két téma között topogok, nem tudtam még eldönteni melyik irányba mozogjak. A kerettörténet, karakterek, fő sztori már mindegyikhez megvan. Vagy 1917-1922 közötti orosz polgárháborús ukrán színtér, vagy 1991-1995 közötti délszláv háborús könyv lesz. Most, per pillanat az utóbbi felé hajazok. Az lenne talán a legjobb átmenet A Tragédia Gyermekei, és a sokkal történelmibb, de mégis regénysorozatok között.
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző YouTube csatornáját, ahol sok izgalmas videót láthattok!
A Tragédia Gyermekei című könyvet pedig, a Morningstar Publishing Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!
Írta: NiKy
Idén ismételten számos gyermekkönyvet vettem kézbe, amelyek színvonala igencsak hullámzó volt. Meseregények közül is akadt szép számmal, de kevés olyat tudnék példaként felhozni, amely a tanítási szándéka mellett kiemelkedő mind írástechnikai, mind pedig a szerző fantázia gazdagságát illetően. Ebből a kevésből is akadt egy olyan, amely számomra első olvasás után már hatalmas kedvencemmé vált, ez pedig M. Nyirő Mária: A varázsmag szövetsége című alkotása. Mivel nagyon megszerettem és több kérdés is felmerült bennem, így nagy örömömre a szerző elfogadta az interjúfelkérésemet! Kérlek, fogadjátok sok szeretettel!
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?
Én is köszönöm, hogy "elsőkönyves íróként "kiérdemeltem" egy ilyen felkérést. M. Nyirő Mária vagyok, íróként. Húgi az elsődleges családomban, Marcsi néni tanítóként, Joe voltam főiskolásként és Hr-esként. Anya is vagyok. Feleség is. Mint minden nőnek, az én szerepem is összetett az életben. De ez így szép. Nőnek lenni már önmagában kreativitást kíván.
S az írásról:
Nagyon könnyen tudok Neked erre válaszolni. 7 éves koromban megismertem a betűket és a könyvek világát, Babi néninek, egy csodás tanítónőnek hála és a szerelem onnantól ég bennem az olvasás iránt. Írni is kb. az írástanuláskor kezdtem. 7 évesen már nyertem egy versenyt egy bagolyról szóló saját versemmel.
A karakterekkel kapcsolatban nagyon jók a megérzéseid. :) Füzesi Dóri és Nyukka két tündéri kis/nagylány, akik valóban létező személyek. Egy számomra nagyon kedves baráti házaspár gyermekei ők. Amikor elkezdtem írni A varázsmag szövetséget nekem még nem volt gyermekem, de ezt a családot mindig nagy szeretet vette körül, szerettem a közelükben lenni. Dóri és Nyukka karaktere valószínűleg ezért sikerült ilyen élethűre. A többi szereplő azonban kitalált. Bar nyilván vannak emberek, benyomások, amiket beléjük ültettem esetleg akarva-akaratlanul az élettapasztalatomból, de ők teljes egészükben nem valaki mesei-adaptáció, csupán mesei karakterek.
Ér vissszakérdezni, hogy Neked melyik szereplő tetszett a legjobban s miért?
Ér, bár eddig csak egyszer tapasztaltam. Nekem Füzesi Dóri a kedvencem, mert saját magamat látom ebben a kicsinyke lánykában. Nagyon szerettem vele kalandozni.
Természetesen azzal a szándékkal, hogy egyszer ott legyen a legfontosabb helyen: a gyerekek kezében. Sokat fantáziáltam róla, hogy pl. sétálok a strandon vagy ülök egy vonaton és egyszer csak meglátok egy gyereket, aki mondjuk épp nevet a könyvem felett.
Tanítónő végzettségem is van. Évekig tanítottam és mindig azt vallottam, hogy kellenek azok a könyvek, amelyek beszippantják a gyerekeket az olvasás csodás fantáziavilágába. Reménykedem, hogy én is egy ilyen kapuregényt írtam. Aztán ahogy telt az idő, más személyes küldetésem is csatlakozott a könyvhöz. De erről talán később még lesz szó.
A kérdésekben van tudatosság. Az egyik része segít feleleveníteni, hogy hol is tartottunk a könyvvel, ha pl. minden nap egy-egy részt olvasunk. Ez a szövegértést is erősíti. A másik oszlop kérdése pedig segít egyfajta kapcsot képezni szülő - gyermeke vagy pedagógus - gyermek között olyan kérdések boncolgatásával, mely bár kapcsolódik az adott fejezethez, mégis az olvasójáról fed fel információkat. Segíteni szerettem volna abban, hogy felnőttek és gyermekek valódi beszélgetést tudjanak folytatni egymással. A mai rohanó világban sokszor ezekre "nincs idő".
Rippl Renáta csodás rajzai ezek. Nem volt könnyű dolga, mert az utolsó pillanatban váltott a kiadóm illusztrátort, ám a profizmusát dicséri, hogy ez egyáltalán nem érzékelhető. A boritó például sokakat elvarázsol. Engem is.
A mesékhez fűződő kapcsolat egészen biztosan meg van írva nekem.
Szerencsére olyan családban nőttem fel, hogy nekünk olvastak esti mesét, ami nagyon fontos dolog. Aztán olyan tanítónőm volt, aki megszeretette az olvasást, a könyveket es rendszeresen jártunk az iskolai könyvtárba is meg a városiba is. Ajkán nőttem fel, ott mindig csodás volt a gyerekkönyvtári légkör. Ott társasoztunk, beszélgettünk, játszottunk, nem csupán a könyvekért mentünk oda, a hely szelleme vonzott. Szerencsére a városnak ez most is erőssége.
Később, a főiskolán olyan szerencsém volt, hogy Dr. Gombos Péter volt a gyermekirodalom tanárunk. Ő a magyar olvasótársaság alelnöke. Az órait áthatotta a téma iránti elköteleződése. Ráadásul nagyon jól válogatta ki a "kötelező olvasmányainkat". Egyszerűen nem volt kérdés, hogy nála írom a szakdolgozatomat, sőt, akkoriban határoztam el, hogy én is fogok írni mesekönyvet. Nagyon boldog vagyok, hogy Péter is elolvasta a könyvem (azóta összetegeződtünk, :) és tetszett neki.
Szóval minden irányból értek hatások a mesékkel kapcsolatban, csak hosszú és kacskaringós út vezettet addig, amíg végre kezemben tarthattam a saját könyvem.
Jaj, nem hiszem, hogy tudnék én rémtörténetet írni. Horrort se nézek, és ha valami filmben félelmetes vagy erőszakos rész jön, én a takaró mögé vagy a férjem nyakába bújok. (nevet)
Viszont hasonló kalandregényt szívesen írnék még, es írok is. Inkább maradok a gyerekeknél.
A meseregényed a Manó Könyvek gondozásában jelent meg. Hogyan találtál rá a kiadóra és milyen a közös munka? Kérlek, mesélj erről egy kicsit!
Ez megint olyan "Isten keze van a dologban" - történet.
Több írással kapcsolatos kurzuson is részt vettem, amikor már azt hittem, hogy kész vagyok a történetemmel. Ezek mind nagyon hasznosak voltak, sokat tanultam belőlük, s hiszem, hogy pl. Zsiga Henrik "tanai" nélkül nem tudtam volna minőségi formában tálalni A varázsmag szövetséget.
Aztán egy másik online képzésen javasolták, hogyha valaki, úgy érzi, hogy kész van egy könyvvel, akkor keressen egy irodalmi szerkesztőt, akinek valamennyi díjért kiadja a művét véleményezésre. Sikerült találni számomra egy ilyet gyermekirodalom témában. Mindent elküldtem neki es vártam, hogy megírja, hogy alkalmas vagy alkalmatlan vagyok az írásra, ehelyett 4 nap múlva felhívtak a Manó Könyvektől, hogy ők kiadnák a könyvem, ha nem sürgős, mert nekik tetszik. Ez ma Magyarországon „fehér holló-effektus”.
Igaz, hogy onnan még kb. 1,5 év volt, mire kijött a könyvem, mert jött a pandémia, illusztrátor váltás és sok dolog, ami közbeszólt, de legalább már itt van. És ez nagyon nagy dolog.
Sajnos volt rossz tapasztalatom másik kiadóval korábban. A Manó Könyvek Kiadónak örülök. Nagyon profi szerkesztőt kaptam Edinger Kata személyében, Neki nagyon hálás vagyok mindenért. Es persze Rippl Renata is egy csupaszív illusztrátor. Jó csapatba kerültem.
Igen, ez pontosan így van. Elég sok nehézséggel kellett megküzdenem az életemben, pl. 29 évesen egy stroke-kal, azaz agyi infarktussal is. Aztán évekig orvosról orvosra jártam, hogy lehessen gyermekem. Terhesen agyérgörcsöm is volt, kislányommal végig életveszélyben voltunk… Szóval nagyon sok nehéz év van mögöttem. Szüleim, Testvérem, Párom és Isten nélkül nem ment volna. A hitem csak megerősödött. Annak idejen megígértem Istennek, ha végre egyenesbe kerül az életem, megpróbálom visszaadni azt a sok erőt, kitartást, segítséget, amit akkoriban kaptam. Segített, hogy ilyen komoly betegség után megszülethessen az egészséges kislányom és még a másik álmom is valóra vált, hiszen megjelent a könyvem. Eljött az ideje, hogy mások álmában én segítsek. Így jött a Csodalámpa Alapítvány a látóterembe. Egy mesés kalandregény, mely beteg gyerekek álmait segít megvalósítani: Szerintem egy pici csoda ez.
Szóval, remélem, hogy két dolog miatt is jól fogy majd a könyvem: egyrészt, mert szeretik, másrészt, mert segíthetünk általa.
Ez a kérdés csatlakozik az előbb félbehagyott válaszomhoz. Ott kezdtem, hogy a kötelező olvasmánylistát megváltoztatnám. Általános iskolában mindenképpen. Természetesen nem arról van szó, hogy töröljük ki irodalmi nagyjainkat a könyvekből, inkább arról, hogy legyen idő es mód megszerettetni az olvasást.
Az alsó tagozatosok hihetetlenül túlterheltek. Szerintem alsóban az alapok megtanulása és a tanítás, megtanítása mellett erkölcsi es környezeti nevelés lenne a fontos nem az, hogy ovi utáni évben már 8-tól 4-ig tanuljon a gyerek aztán meg 3 szakkörre is járjon. Ez igy szerintem nem jó.
Az a baj, hogy erről órákig tudnék beszélni. :)
Túlterheltek a szülők, sok a csonka család, fáradtak a gyerekek. Túlpörgeti az agyat a telefon, a tv… Társadalmi probléma ez.
Akinek piciként olvasnak mesét, abból nagy százalékban olvasó gyerek válik. Ez tény. De az is, amit mondasz, hogy már ritka, hogy olvasunk, főleg iskola kezdéstől. Aztán felsős korban veszítjük a következő nagy csoport olvasót sajnos.
Erre komplex módszer kellene, de sokat tud segíteni az a szülő, aki olvasóvá nevel.
Melyiket választanád inkább: rajzfilm vagy mese?
Azt kérdezed, hogy tv vagy könyv? Ez könnyű: könyv! :) A tv megmondja, hogy mit láss, ha olvasol, a fantáziáddal Te rajzolhatsz.
Nagyon jól állok a következő könyvemmel, de a kiadók jó előre be vannak táblázva, így nem tudok erre pontos választ adni Neked, sajnos.
A honlapomon mindig igyekszem frissíteni, mikor-hova megyek. Legközelebb pl Füredre, a Lipták Gábor Városi Könyvtárba, de nyáron érkezem majd Budapestre, a 93. könyvhétre, ahol dedikálok. Ez június 12-én, 14h-kor lesz a Duna-korzón, július 9-én pedig Hegymagasra látogatok egy író-olvasó találkozóra. Szerencsére ez a lista folyamatosan bővül. Szívesen megyek dedikálni és interaktív író-olvasó találkozót tartani. Mindig jó érzés találkozni az olvasóimmal. ♥
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan jutottál el idáig és milyen hatások értek, amelyek arra ösztökéltek, hogy író legyél?
Gondolom, sokan voltak ugyanígy. Mesékkel indítottam egészen kicsi koromban. Aztán kisgyerekként írtam is párat, nem tudom, milyen lett, nem emlékszem, csak arra, hogy anyukám eldicsekedett vele, én meg szégyenlős voltam. Nem is írtam felnőtt koromig semmit az iskolai fogalmazásokon kívül. Ma sem igazán szeretek középpontban lenni, szimpatikusabb a hátsó sor, csak így meg nem lehet ismertté válni.
Örök életemben olvastam (legalábbis, mióta megtanultam olvasni), aztán egyszer jött egy gondolat, hogy ilyet én is tudok. Paplan alatt, spirálfüzet… biztos ismerős sokaknak. Azok még inkább csak jelenetek voltak, mert novellának sem nevezném. Elástam őket évekre a szekrény mélyére.
Aztán jött a számítógép-korszak, és meg akartam tanulni tíz ujjal gépelni. Vettem egy programot, gyakoroltam, végül bemásoltam egy könyvet a gépbe. No, ekkor ástam elő a csontvázat. Még évek múltán is tetszett, és addig szövögettem, míg lett belőle egy romantikus regény, a Három nővér hálójában. Így kezdődött.
Azt mondják minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történetedből akár önálló regény is születhet?
Sőt, született is. Nálam alapból a kérdezett szituáció áll fenn, mert még sohasem volt teljes regényötletem. Mindig egy aprósággal kezdődött a nagy egész. Az is nyílt titok, hogy nekem egyetlen mondatból született trilógiám. Egy barátom kéziratát olvastam, és egy mondatnál megálltam. Én ezt máshogy írnám. Máshogy írtam. Ama egyetlen mondat köré épített világból lett az Isteni sakkjátszma trilógia. Kicsit mese, kicsit fantasy, nagyon szeretem.
Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?
Jelent meg néhány könyvem, a honlapomon részletesebb információk vannak, beleolvasási lehetőséggel. Van köztük romantikus regény, fantasy, színezős illetve egy saját illusztrációkkal díszített mesekönyv, novelláskötet.
Sajnos a nagy kiadók még nem fedeztek fel, szóval csak kis példányszámban, meg a szűkebb köztudatban vagyok jelen. Sok novellám és mesém szerepel különböző antológiákban, mesekönyvekben, határon innen és néhány a határon túl is.
Honnan merítkezem? Néha elég, ha hallok egy szót, érzek egy illatot, vagy látok egy eseményt. Bármiről lehet írni, ha jön az ihlet. Ha nem jön, akkor ha diktálnák, sem menne. Igen, persze, volt ilyen korszakom, kinek nincs?
Stílus? Szeretem a romantikust, a mesét, a fantasyt, de igazából ha elkezdek írni valamit, nem biztos, hogy az lesz belőle, aminek indul, így a történettel együtt a stílus is változhat. A horrort nem szeretem. Elolvasom, ha megkérnek rá, de írni nem tudnék.
Egy novellás kötet több szerző tehetségén alapszik, elvégre a közösség ereje adja a könyv sikerét. Mit gondolsz erről? Mennyire fontos az egyén munkája egy adott többszerzős kötetben? És szerinted te, hol helyezkedsz el ezen az írói palettán jelenleg?
No igen, nagyon gyenge írást el lehet dugni a sok között, de csak párat és nem igazán érdemes. Ha több a gyenge írás, mint az erős, akkor gyenge lesz a kötet is. Hol vagyok én ebben? Ma, amikor szinte többen írnak, mint olvasnak, nehéz ezt megmondani. Az is kérdés, hogy tehetség vagy ismertség szempontjából nézzük. De ezt a minősítést meghagyom másoknak. Kívülálló talán jobban meg tudja ítélni.
Szerinted mi az erőssége a Csillagtalan könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?
Az erőssége talán éppen a sokszínűsége. Mivel többféle műfaj megtalálható benne, kétségkívül a mindenevőknek való elsősorban. Aztán, mivel nehezen igazodok ki a sok mai, felkapott műfaj között, ajánlanám még a mindenevőknek is. J
Az Érzelmi viharok valójában egy ellesett pillanat köré szőtt történet, ami színdarabnak indult. Elég későn kaptam a felkérést, így csak ez volt úgy-ahogy készen, viszont át kellett dolgozni, hogy novellásabb legyen. Kivettem az egyik szálat, írtam új véget, és az eredmény került a kötetbe. Színdarab formájában ütősebb, de hát a karakterlimit nagy úr.
Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?
Ez most komoly? Nem tudok egyetlen személyt mondani, inkább szemezgessünk. Fiatalként kiolvastam a „fél könyvtárat”. Volt egy Nemere-korszakom, majd Jókai, Merle, Ken Follett, Arthur Hailey, aztán Lőrincz L. László és Vavyan Fable-korszakom, ők így együtt. Egy időben Dӓniken, és amióta átkerültem a könyv másik oldalára, azóta több kortárs írót olvasok, főleg mert egy bétázós csoportban időnként bevállalok néhány könyvet. Így került a látószögembe Szemán Zoltán, akitől ma már alapból megkapok véleményezésre mindent, amit ír. Szeretem az írásait, várom őket. (Zoli, ne vigyorogj!)
A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a történetedbe? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!
A Csillagtalanban olvasható Érzelmi viharok szereplői teljesen kitaláltak. Most, hogy belegondoltam, élő személyről még sosem mintáztam, de megtörtént apró eseteket beleszőttem már a regényembe. Típusjegyhez jó háttér a megfigyelés, de ugyanolyan jó a sok olvasás, mert ha nem látok is élőben olyat, el tudom képzelni, és ha erre képes vagyok, akkor meg is tudom alkotni.
Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?
Ma már annyi inger ér bennünket, hogy szinte fokozhatatlan. Mindent készen kapunk. Most a filmekről beszélek, ami a könyvek nagy ellenfele. Ott a látvány, most már akár a hangok, illatok is, csak ülni kell és befogadni, de a fantázia pihen. A könyvek gondolkodásra késztetnek. Olvasni kell, elképzelni, amit olvasok, fejben látni magam előtt, saját tempómban, saját igényeim szerint, akár többször ismételve, ha nagyon megfogott egy szó, egy mondat, egy jelenet. Nekem az olvasás erről szól.
Éppen ezért van olyan írásom, amely komoly, elgondolkodtató üzenetet közvetít, de leginkább azt szeretem, ha élvezettel olvassák akkor is, ha nincs életbevágó mondandója. Fontos, hogy le tudjam kötni a figyelmet, hogy ne legyen kedve az embernek letenni a kezéből, amíg ki nem olvasta, át nem gondolta, át nem élte velem együtt. Az az igazi, ha képes beleélni magát a történetembe. Ha ez sikerül, ha ki tudtam szakítani a mindennapi taposómalomból, már elértem a célomat.
Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?
Már említettem, nálam a műfaj mindig történetfüggő. Most éppen egy sci-fi készül, hogy mikor lesz olvasható, azt még nem tudom. Talán, ha akad egy jó kis pályázat, vagy felkérés egy kötethez. Néhány írásom felkerült a Nuuvella oldalára is, de aki többet szeretne tőlem olvasni, megtalál az eliza-beth.hu weblapon. Ott lehet csemegézni műfajilag, sőt még dalokat is hallgathat az oda látogató. Mostanság „abban (is) utazom”, ha mondhatom így. Szeretettel várok oda mindenkit, aki érdeklődik az írásaim iránt.
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook vagy az eliza-beth.hu oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!
A Csillagtalan antológiát pedig a Book Dreams Kiadó oldaláról tudjátok megrendelni!
Írta: NiKy
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan jutottál el idáig és milyen hatások értek, amelyek arra ösztökéltek, hogy író legyél?
Sokáig keveset olvastam, lekötött az, hogy voltam a világban és mindig akadt megfigyelnivaló. Majd ez áttevődött belülre és egyre többször pattant ki ötletszikra a fejemből. Ezekből eleinte versek lettek, majd kinőtték magukat rövid- és hosszúprózává. Kedvenc íróm John Updike, aki húszéves koromtól kísérője az életemnek. Az ő írás- és látásmódja közel áll hozzám. Szeretem egészben látni azt, ami történik az életben, sokféle szempontból megvizsgálni, kielemezni és írni belőle valami sajátot, így dolgozom.
Azt mondják, minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történetedből akár önálló regény is születhet?
A Befejezetlen története pont egy novellára volt elég. Talán kisregénnyé lehetne növelni a történés mennyiségét, ez egész jó ötlet. Egyrészt a technikát lehet vele gyakorolni, ötletelni pedig önmagában is nagyon szeretek, bevallom, néha elveszem a sokféle lehetőség között, de az írói munkának ezt a részét élvezem legjobban.
Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?
Ez az első novellám Floresse-ként, a jövőben erotikus vonalon szeretnék tovább írni. Ehhez még rengeteget kell tanulnom, egyébként a polgári nevemen többféle zsánert kipróbáltam, realistát, fantasyt, krimit, horrort, science fictiont. Szeretem feszegetni a határokat és ötvözni az egyes zsánerek adta lehetőségeket, hol innen, hol onnan venni az eszköztárból Szóval, figyeljétek Floresse-t, fogtok még hallani róla.
Egy novellás kötet több szerző tehetségén alapszik, elvégre a közösség ereje adja a könyv sikerét. Mit gondolsz erről? Mennyire fontos az egyén munkája egy adott többszerzős kötetben? És szerinted te, hol helyezkedsz el ezen az írói palettán jelenleg?
Romantikus szerzőként kezdő vagyok és nagyon örülök, hogy az antológia írói közé kerültem. Szeretem olvasni olyanok szövegét, akik gyakorlottabbak nálam, belemerülni a novelláikba, ott lenni az általuk megalkotott világban. Figyelem a kritikákat és azokból is tanulok.
Szerinted mi az erőssége a Csillagtalan könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?
Olyanoknak, akik szeretik a novellákat vagy két regény között pihenésül rövidprózát olvasnának. A paletta sokszínű, mindenféle ízlés és korosztály találhat benne a szívéhez közelállót.
A novellád milyen forrásokból merítkezik? Honnan jött az ötlet, hogy végül ez a történet került a kötetbe?
Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?
Említettem John Updike nevét, ő egy nagyon szerethető író. Akiktől bármit olvasnék: Linn Ullmann, Stephen King és John Maxwell Coetzee. Azért, mert a saját műfajukon belül képesek voltak újítani és izgalmasan elmesélni a számukra fontos történeteket.
A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a történetedbe? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!
A karaktereim ebben a történetben saját magukat szülték meg. Egyszer csak ott álltak előttem, készen arra, hogy belevessék magukat az események sodrába. A most születő pszicho-thriller regényem szereplőit már valós figurák tulajdonságaiból gyúrom, és a saját történetemet fogom elmesélni a segítségükkel.
Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?
Szeretném, ha látnák az összetevőit egy történetnek. Nem minden fekete és fehér, a szivárvány minden színe is kevés olykor, hogy élővé tegyük. Azért mi, írók folyton megpróbáljuk ezt, ami néha olyan, mint játékkarddal háborúba menni.
Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?
A pszicho-thriller mellett folytatom az erotikus vonalat, egyelőre rövidprózák formájában. Már nem a kezdés és a befejezés a mumus, hanem a dramaturgia. Ehhez nemrégiben zsánerspecifikus kurzusokon vettem részt. Addig is olvassátok a Csillagtalant, amit örömmel és szeretettel ajánlok a figyelmetekbe!
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan jutottál el idáig és milyen hatások értek, amelyek arra ösztökéltek, hogy író legyél?
Én köszönöm a lehetőséget! Ronnie W. A. néven alkotok. Az „A” rövidítés Anit takar, a legtöbben csak így ismernek.
Mindig is kacérkodtam az írással. Az első novellámat tizenegy évesen kezdtem írni, és bár sosem fejeztem be, egy élénk pillanat örökre megmaradt belőle. Az első sorok kitörölhetetlenek lettek. Pár év múlva a Héttorony Irodalmi Magazin oldalára publikáltam pár lélek-novellámat. Ezekben öntöttem ki a lelkem a gyerekkoromról. Őszinték, mélyek és igen nyersek voltak. Meglepetésemre nagyszámú, biztató vélemény jött rá, hogy ezt igenis folytatnom kell. Ezzel egyidőben fedeztem fel a Merengőt. Pár Harry Potter fanfiction után nagyobb fába vágtam a fejszém, ekkor született meg a regényem alapja. A kiadott verzióhoz képest olyan volt, mint egy alig kettes fogalmazás. Sokáig felé sem néztem, de a főszereplőim nem engedték, hogy szabaduljak, újra és újra vissza kellett néznem oda, hogy beleolvassak. Ennek már jó pár éve. Nem bántam meg, hogy engedtem a csábításnak, tavaly végre a kezembe foghattam az első regényem.
Azt mondják minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történetedből akár önálló regény is születhet?
Igazából egy regényvázlatomból vettem kölcsön a keretet, ebből született meg a Csillagtalanba a Végtelenül című novellám. Tervezem – ha lesz rá idő –, hogy megírjam ezt a regényt. Nagyon közel áll hozzám a Sárkány és a Csillag meséje.
De azt kell mondanom, nem minden novellámból tudnék regényt írni. Ha kereknek érzem a történetet, nem tudom nyújtani és alakítani.
Ez esetben Ryv és Arnav kapcsolódása – mert szerelemnek még nem vezethető egy ilyen sorszerű találkozás – még vár egy hosszabb kibontásra. Mambo szintén olyan karakter, akit nem tudnék csak úgy elengedni. Mambó makacs asszony, rá akar venni, hogy kölcsönvegyem egy másik, nagyon fontos történethez.
Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?
A róka vére című regényem tavaly jelent meg a Delta Vision kiadó gondozásában. A róka vére egy erotikus urban fantasy. Az azték mitológiát vettem alapul, és erre építettem egy teljesen kitalált történetet. Sokszor megmosolyogtat egy-egy vélemény, amiben az olvasó azt fejtegeti, nem tudja, hogy ez mennyire „igaz”. Simán el tudná képzelni. Ezek a vélemények a legjobbak.
Ezen kívül megtalálható egy novellám a NYUSZI romantikus antológiájában Szeretlek címmel. Illetve olvasható két novellám a Muselière alkotói csoport köteteiben. A Bújj-Bújjban egy weird horror. „A bárd” egy föld alatt megbújó kannibál társdalomról szól, akik az Anyát, az ő istenüket imádják. Ebben a novellában is a fantasy dominál. A Csillagtalanban pedig a „Végtelenül”. Ez egy kitalált teremtéstörténet, és az emberi gonoszság adta az alapját.
Egy novellás kötet több szerző tehetségén alapszik, elvégre a közösség ereje adja a könyv sikerét. Mit gondolsz erről? Mennyire fontos az egyén munkája egy adott többszerzős kötetben? És szerinted te, hol helyezkedsz el ezen az írói palettán jelenleg?
Úgy tartom, mindenkinek ki kell hoznia magából a maximumot, és ha nem megy neki, akkor kiverjük belőle :D Jó, nem, csak viccelek. Mindenki megpróbálta kihozni magából a maximumot, ha kellett, akkor segítettünk neki, és ötödjére is nekiestünk a szerkesztésnek. Szerencsére azt mondhatom, a Muselière írói hajlandóak dolgozni, készek tanulni, és mindenben segítőkészek, és ez a végeredményen is látszik. Hol helyezkedem el ezen az írói palettán? Ez nehéz kérdés. Nem tudom. Besorolni sem szeretném magam, nem hiszem, hogy jobb író lennék, mint a többiek.
Az erőssége a gyengesége is. Tizenegy szerző tizenegyféleképpen ír. Zsánerre, stílusra, minőségre sem egyformák. Bárki megtalálhatja benne a kedvencét, és éppen ezért azokat a novellákat is, amiket csak átlapoz.
A novellád milyen forrásokból merítkezik? Honnan jött az ötlet, hogy végül ez a történet került a kötetbe?
A Sárkány és Csillag meséje mindig közel állt hozzám. Eredetileg egy teremtéstörténet mesének szántam. Félve kezdtem bele ebbe a novellába, mert idő közben két nagyon fontos barátomnak Stelline és Drago, ez a két kitalált lény, egy egész másfajta szerelmes mesét írt. Le kellett ráznom ezeket a „kapott” béklyókat a történetemről, elvonatkoztatni a személyekké lett csillagon és sárkányon, és valami mást alkotni, mint volt.
Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?
Nem titok, könyvfanatikus vagyok. Megvannak a magam kedvencei, amik bármikor jöhetnek. Elsőnek a Harry Potter sorozatot kellene megemlítenem. Tinédzserkorom legsötétjében ezek a könyvek segítettek életben maradni. Másik kedvencem Anne Rice Vámpírkrónikái. Még soha nem találkoztam az ő szereplőinél élőbbekkel. Imádom a tájleírásait, az élő-lüktető városait a komor, sötéten csillanó arany cicomájával.
Nagy kedvencem még Naomi Novik Ezüstfonása és Rengetege. Mindkettő egy-egy drágakő. Szintén kedvencem Katherine Ardentől Az Északi erdő legendája. És hogy ne csak fantasyt említsek, imádom még Richard Morgan Takeshi Kovacs sorozatát.
A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a történetedbe? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!
Szeretem az antihősöket. A tökéletlenségüktől, a morcosságuktól, és mert nem a tiszta úton járnak, ettől lesznek igazán emberiek. Nincsenek tisztán jó karaktereim, az ember eredendően nem lehet csak jó, és a rossz sem lehet csak rossz. Mindenkiben keveredik ez a két oldal. A világ nem csak állatmentő, jólelkű tanárnőkből és kockás hasú tűzoltókból áll. Azt vallom, igenis lehet szerethető egy véreskezű maffiafőnök is.
Nem titok, A róka vére című regényem férfi főhősét, Leet, egy ismerősömről mintáztam. Nyilván igazából nem a munkáját, csupán a nagyobb jellemvonásait. Más esetben nem szeretek az ismerőseimről mintázni, nem írok a családomról, sem más rokonomról, ismerősömről. A magánéletemet semennyire sem keverem bele az írásba.
Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?
A történeteim minden esetben kissé sötétek és komorak, de igyekszem belecsempészni a történetbe egy kis melegséget, varázslatot, csodát, hogy felmelegítse a lelket. Mert az élet is kicsit ilyen néha. Sötét és nem kellemes, aztán felragyog a fény, besüt a nap a sötétítő ráncain keresztül, és mézszínbe öltöztet mindent. Szüksége van a léleknek az ilyen apró csodákra.
Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?
A Róka vére szereplői nem engednek. Lee nagyon mélyen befúrta magát a lelkembe, igazán élővé lett. Rita nem állt hozzám soha közel, nem tudtam megkedvelni, ha élő személy lenne, biztos nem lennénk öribarik, éppen ezért nem engedhetem el őt sem. Két regényen dolgozok/ dolgozunk párhuzamosan (jelenleg pihennek). Az egyik a Róka előzménytörténete Leevel a főszerepben. Ezt a regényt Estell Ivyval írjuk közösen. Úgy gondolom, a Zöld hold igazán ütős lesz. Rendesen megdolgoztat, hogy elővegyem a férfias oldalam. Mert senki sem szereti a puhány, túl nyálas pasikat. A másik a Róka közvetlen folytatása. A Vörös vonal címet kapta. Egyrészt, mert nem vagyok jó címválasztásban, másrészt, mert fontos része a történetnek az isteni lelkek születése, felemelkedése és pusztulása.
Itt meg kell említenem, idén érkezünk még egy Muselière antológiával. Várhatóan télen jelenik meg a Book Dreams kiadó gondozásában. A horror és a romantika után megnézzük, mit tudunk alkotni fantasy terén.
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook vagy Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!
Ronnie W. A. - A róka vére regényét megrendelhetitek a Delta Vision Kiadó weboldalán.
A Csillagtalan antológiát pedig a Book Dreams Kiadó oldaláról tudjátok megrendelhető!
Írta: NiKy
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan jutottál el idáig és milyen hatások értek, amelyek arra ösztökéltek, hogy író legyél?
Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, kezdő íróként nekem nagyon sokat jelent egy ilyen felkérés. Kate Moon álnév alatt írok, egyelőre csak egy novellát publikáltam, ami tavaly decemberben a Csillagtalan antológiában jelent meg.
7 éves korom óta falom a könyveket, de írással csak akkor kezdtem el foglalkozni, amikor érettségi után a továbbtanuláson kellett gondolkodnom. Akkor a nyomtatott sajtó és a könyvkiadás felé fordultam, de regényírással 23 évesen kezdtem el csak foglalkozni. Az első nagy szerelmi csalódásom indított el ezen az úton, valahogy le kellett kötnöm a gondolataimat az örökös önmarcangolás és rágódás helyett. Ekkor született meg annak a regénynek a főhőse és a történet alapja, amelyen most dolgozom, és amelyből ízelítőt adtam a novelláskötetben is. Közel 15 évig csücsültem az ötleten, néha írtam egy-egy bekezdést, de nem foglalkoztam vele intenzíven. Aztán 4 éve egyszer csak berobbant a fejembe egy nagyobb lélegzetvételnyi részlet, és „kikényszerítette” belőlem, hogy leírjam. Munka mellett másfél hét alatt írtam meg az első kötet felét, többnyire útközben és éjszakánként. Az „Igazi vadmacska” egy kis előzménytörténet ehhez a regényemhez.
Azt mondják minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történetedből akár önálló regény is születhet?
A regényem első kötete már két éve készen van, már a második köteten dolgozom. A novellát tavaly augusztusban írtam, amikor lehetőséget kaptam, hogy megjelenjen egy novellám a Csillagtalan c. novelláskötetben. Hirtelen ötlet volt, hogy előzménytörténet legyen.
Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?
Eddig egy novellám jelent meg, „Igazi vadmacska” címmel. Alapvetően fantasy a zsánerem, de van olyan történetem, ami hétköznapi emberekről szól. Cselekmény- és párbeszédközpontúak a regényeim, a legjobb ötleteim kutyasétáltatás közben születnek. Számomra minden apróság ihletet adhat. Egy-egy utcán tapasztalt jelenet, vagy egy frappáns beszólás egy baráti beszélgetésben mind-mind nagyon jó alapot adhat. A telefonomban van egy jegyzet, amibe mindent felírok, különben hajlamos vagyok elfelejteni. Több kötetre való ötlet, szójáték és jelenet van már feljegyezve.
Egy novellás kötet több szerző tehetségén alapszik, elvégre a közösség ereje adja a könyv sikerét. Mit gondolsz erről? Mennyire fontos az egyén munkája egy adott többszerzős kötetben? És szerinted te, hol helyezkedsz el ezen az írói palettán jelenleg?
Egy novelláskötetben fontos, hogy legyen egy fő vonala a történeteknek. A Csillagtalan esetében a romantika volt ez az alap, amire mindenki épített. (Nekem nem nagyon sikerült, mivel nem vagyok valami romantikus alkat, de igyekszem fejlődni e téren is.)
Szerintem fontos az egyén, mert mindenkinek saját stílusa van, ami színesebbé tesz egy antológiát. Azon írók számára, akik már publikáltak, ez egy jó lehetőség, hogy két megjelenő regény között is ébren tartsák az olvasóik figyelmét, kedveskedjenek nekik egy kis aprósággal. A kezdő íróknak, mint amilyen én is vagyok, pedig jó lehetőség, hogy megismerjenek és felkeltsem az érdeklődését néhány olvasónak, akik talán bizalmat szavaznak nekem, és kíváncsisággal fordulnak a majdan megjelenő önálló regényem felé is.
Szerinted mi az erőssége a Csillagtalan könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?
Mindenképpen olyan olvasóknak ajánlom, akik nyitottak és szeretik a sokszínű, olykor meghökkentő történeteket. Azoknak, akik nem csak a megszokott, már-már klisés romantikus mesék iránt érdeklődnek.
A novellád milyen forrásokból merítkezik? Honnan jött az ötlet, hogy végül ez a történet került a kötetbe?
Amikor felajánlották, hogy írhatok egy novellát az antológiába, csak annyit kaptam instrukciónak, hogy romantikus legyen és amennyire lehet, az ifjúság számára is fogyasztható, tehát tömény szexjelenetet ne tartalmazzon. Nem voltam biztos benne, hogy képes leszek ilyen történetet írni, mert alapvetően én felnőtteknek írok, felnőtt főhősökkel. Aztán jött egy kósza gondolat, hogy mi lenne, ha a főhősöm ifjúságából ragadnék ki egy részletet. Egy olyan jelenetet, ami meghatározó volt az életében. Így született meg az „Igazi vadmacska".
Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?
Az olvasás szeretetét a családomtól kaptam. Az első könyveimet édesanyám könyvtárából kaptam, pöttyös és csíkos könyveken nőttem fel. De imádtam Karl Mayt, Jules Verne-t, Alexandre Dumas-t és a magyar romantikusokat (pl. Jókai, Mikszáth). Válogatás nélkül faltam mindent. Később jöttek a krimik, édesanyám nagy Agatha Christie, Robin Cook és Lőrincz L. László rajongó. A nénikém pedig megismertetett Jeffrey Stone, valamint Vavyan Fable munkásságával, szerintem az érettségi tételek helyett is Meseanyó könyveit olvastam. Ő nagy hatással volt rám, van olyan bétaolvasóm, aki megemlítette, hogy érződik, hogy az ő regényein nevelkedtem. Felnőttkori olvasásaim közül nagy hatással volt rám Anne Rice, Sarah J. Maas, George R. R. Martin, Kathy Reichs, Laurell K. Hamilton és Pittacus Lore (a teljesség igénye nélkül). Tőlük bármikor szívesen olvasok, de nyitott vagyok az újdonságokra is. Jojo Moyes-től például még csak egy regényt olvastam, de az a szívemig hatolt és új kedvencek között tartom számon Fróna Zsófit is.
A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a történetedbe? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!
A főhősöm sok személyiségjegye „tőlem” származik. Igen, ez néha számomra is ijesztő… A novellában szereplő személyek közül csupán egyiküknek van „alapja”. Archernek egy régi, nagyon jó barátom szolgáltatott személyiséget. A regényem már más tészta, ott több szereplőt is egy általam jól ismert barát (régmúlt barát) ihletett meg. De Darius például, akinek fontos szerepet szánok a későbbiekben is, az agyam (szívem) szüleménye teljes mértékben. De az igazság az, hogy a hőseimnek saját, önálló életük van. Néha úgy érzem, én csak csatorna vagyok, az eszköz, aki megírja a történetüket, és ők léteznek valahol, egy másik univerzumban vagy időben. Nagyon kevés szabadidővel rendelkezem, amit írásra tudok fordítani, a készülő regényem 60%-a például BKV-n utazva, a mobilomba pötyögve született meg. Szerencsésnek tartom magam, amiért könnyen megy az írás, nem kell „erőlködnöm”. Az már egy másik történet, hogy mennyire sikerül jól megírnom, amit szeretnék…
Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?
Az életet nem szabad véresen komolyan venni. A legnagyobb sz*rban (bocsánat) is szükségünk van humorra, valamire, ami kizökkent. Azt szeretném elérni, hogy amikor egy olvasó a regényembe merül, egy másik világba csöppen, és annyira belefeledkezik, hogy elfelejt leszállni a villamosról. Ha ilyen megesne valakivel, nagyon boldog lennék. Ha lesz olyan olvasóm, aki hangosan elneveti magát, megfeledkezve önmagáról, az is határtalan örömmel töltene el. Sírásra nem vágyom, de egyik kedvenc bétaolvasómból sikerült ilyen érzelmeket is kiváltanom (ez nagyon meghatott engem, mert nem számítottam ilyesmire).
Azt szeretném, ha az olvasóm örömmel merülne el a világomban és velem tartana azon a hosszú úton, amelyet elterveztem. Teljes kikapcsolódást szeretnék az olvasóimnak adni. Remélem sikerül.
Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?
Szeretném, ha idén megjelenne az első regényem. Felkértem a Csillagtalan főszerkesztőjét, Ronnie W. A.-t, hogy dolgozzon a regényemen, és nagy örömömre elvállalta. Emellett felkértem egy tehetséges grafikust is, hogy dolgozzon velem, Rea Root művésznéven alkot. Február közepén szeretnénk elindítani egy közös blogot, amely a főhősömhöz kapcsolódik, és idővel beharangozóként is szolgál a megjelenő regényhez. Rea Root szolgáltatja hozzá a grafikákat és szeretném, ha a regényemben is megjelenne néhány munkája, a borítóról nem is beszélve. Úgy érzem, tehetséges és kreatív emberekkel dolgozom, és szerintem egy nagyon jó dolog fog ebből a közös munkából születni. Mindkettejükkel hosszútávú terveim vannak. (Na, most már ők is tudják… Lebuktam. Remélem, nem veszik fel a nyúlcipőt!)
Végezetül pedig szeretném megragadni az alkalmat és köszönetet mondani Pálffy Gergőnek, amiért felkarolt és esélyt adott a publikálásra a Csillagtalan-ban. Köszönöm.
Neked pedig, kedves Nikolett, köszönöm a lehetőséget, remélem lesz még alkalmam „beszélgetni” Veled.
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook vagy a Kate Moon's Diary oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!
A Csillagtalan antológiát pedig a Book Dreams Kiadó oldaláról tudjátok megrendelhető!
Írta: NiKy
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan jutottál el idáig és milyen hatások értek, amelyek arra ösztökéltek, hogy író legyél?
Üdv! 😊 Sue J. Hopeheart néven publikálok. Balatoni származású vagyok, de megjártam Kaposvárt, Pécset és Tatát. Már nyolcéves korom óta írogattam verseket, főként magamnak, aztán a gimnáziumi éveim elején jött az érzés, hogy” történetet” szeretnék írni. Nem tudtam pontosan megmagyarázni. Éppen anyukám hallgatta a mondókám, amikor annyit felelt: „hát akkor írj!” Persze nem gondolta, hogy a vámpírok imádata miatt nem úgy alakult a világ a fejemben, ahogy ő hitte… :D Azóta sok év eltelt; néhány munkával, néhány lustasággal. Az első történetem még mindig nincs kiadható formában, de biztosan megjelenik egyszer.
Azt mondják minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történetedből akár önálló regény is születhet?
Nekem mindenről azonnal az jut eszembe, hogy könyvet lehetne írni róla. :D Természetesen gondoltam rá. Amikor az egyik olvasó egyértelműen ki is mondta, hogy szívesen olvasná bővebben, könyv formájában, akkor eldöntöttem, hogy megy a „LEHETŐSÉGEK” mappába.
Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?
Tavaly nyár végén jelent meg az első könyvem. A címe A gyönyörű teremtmény, ami a Vérből születve-trilógia első kötete. Ez a történet misztikus-erotikus-thriller, fantasy elemekkel. Ez az egyik kedvenc vonalam, írni és olvasni is. Furcsa, mert egyébként eléggé erős, irányító típus vagyok, ennek ellenére pont az mozgatja a fantáziám, amikor a nőket „használják”. Így amiben ilyesmi szerepel, az kapásból befutó. Amúgy bármi jöhet, ami misztikus vagy fantasy, és ezek keveredve a romantikával, erotikával.
A hétköznapok és a merítkezés? Úgy érzem, a papírra vetett világomból merítek erőt a hétköznapokhoz.
Egy novellás kötet több szerző tehetségén alapszik, elvégre a közösség ereje adja a könyv sikerét. Mit gondolsz erről? Mennyire fontos az egyén munkája egy adott többszerzős kötetben? És szerinted te, hol helyezkedsz el ezen az írói palettán jelenleg?
Szerintem nagyon jó, hogy kijelölt stílus mentén, szabad kezet kapva írhatnak az írók, a saját kézjegyüket hagyva az antológiában. A végeredmény egységes, mégis változatos mű, amiben minden olvasó talál kedvére valót. Emellett jó lehetőség az ismeretlen, új alkotók számára, hogy megmutathassák, mit tudnak, hiszen többkönyves írókkal kerülnek egy kötetbe.
Paletta… Mindig van mit tanulni, mindig lehet fejlődni és akarni kell jobbnak lenni. Igyekszem, ezért is szeretem, amikor valaki az írásaimról szeretne velem beszélgetni. Eddig úgy érzem, talán a középmezőnyben vagyok, mert akit nem fogott meg a novellám, az sem a technikámra értette, hanem a történetemre. :D
Szerinted mi az erőssége a Csillagtalan könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?
Sokat hallani, hogy a borító mennyit számít. Nos, a Csillagtalan egyik erőssége határozottan a borító :D Kétségtelenül gyönyörű. A másik, hogy egy könyvben többféle romantikus történetet kap az olvasó, és tényleg annyira mások, hogy olyan, mintha annyi könyve lenne, ahány novella szerepel benne.
Azoknak az olvasóknak ajánlanám, akik nem csupán a romantikus történeteket, hanem a meghökkentő, fordulatos romantikus történeteket élvezik.
A novellád milyen forrásokból merítkezik? Honnan jött az ötlet, hogy végül ez a történet került a kötetbe?
Az ötlet hirtelen jött, de tudtam, hogy valami ilyesmit szeretnék. Volt hiteles forrásom, nem is egy, akik bennfentesek a BDSM világában. Sokat segítettek, hogy minden a helyén legyen, akár a leírásokról, akár a megfelelő kifejezésekről volt szó.
Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?
Az első könyv, ami rádöbbentett, hogy nem csupán az iskolai órákon megismertetett irodalom létezik, és hogy milyen rengeteg misztikum, szerelem, romantika és erőszak rejtőzik a borítókon belül, az Laurell K. Hamilton – Bűnös vágyak c. könyve volt. A tizenötödik részig elolvastam a sorozatát, de aztán másra vágytam. Közben Anne Rice vámpírjai is magával ragadtak. A legutóbbi két írónő és művei, Kresley Cole – Halhatatlanok alkonyat után és J. R. Ward – Fekete Tőr Testvériség sorozata. Nekem mindegyik írónő abban a kategóriában van, hogy bármit elolvasnék tőle, illetve többször is olvasnám bármelyik könyvét.
A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a történetedbe? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!
Az az igazság, hogy minden karakterem belőlem épült fel. Ahogy alakult a történet, ahogy megszülettek a szükséges szereplők, úgy derült ki, milyennek kell lenniük. De senki más nem játszott szerepet a jellemük kialakulásában, csak én. Korábban írtam, hogy eléggé ellentétesek a gondolataim és a vágyaim a valóságban és a történeteimben, illetve mások által írt történetekben. Szóval, akár a romantikus Zuriel vagy az erőszakos Lizander, akár az áldozat Hedda vagy a karakán Luna a kérdés, mind én vagyok ebben a történetben.
Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?
A család és a barátok nagyon fontosak az életben. Nem szabad eltávolodni, mert ha boldogság, bánat, esetleg baj ér, csak a hozzánk valóban közelállókra számíthatunk. Persze meg kell bizonyosodni, hogy kik azok, aki hozzáadnak az életünkhöz, és ne hagyjuk, hogy kihasználjanak minket.
Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?
A Vérből születve második részén dolgozom, aminek megjelenését tavaszra tervezem. Ez az első részhez képest kevésbé erőszakos lesz, de ugyanúgy misztikus-erotikus-thriller. Közben találtam egy romantikus pályázatot, szintén antológiába, illetve a Museliére is hamarosan újabb novelláskötetet tervez.
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook vagy Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!
Sue J. Hopeheart-A gyönyörű teremtmény regényét megrendelhetitek a NewLine Kiadó weboldalán.
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan jutottál el idáig és milyen hatások értek, amelyek arra ösztökéltek, hogy író legyél?
Köszönöm a lehetőséget! M.Z. Chapelle írói néven alkotok, Budapesten élek. Általános iskolás koromtól írogatok kitalált történeteket, amiket egy időben a Merengőre töltöttem fel, de komolyabban csak az utóbbi néhány évben kezdett el foglalkoztatni az, hogy tudatosan elsajátítsam az írástechnika eszközeit, fejlesszem magam, és szélesebb olvasóközönség előtt is megjelenjek. Interkulturális pszichológiát és szociális munkát végeztem az egyetemen, a társadalmi különbségek, az egyes csoportok kulturális sajátosságai meghatározó területei az érdeklődési körömnek. Az írás kezdetben arra volt jó, hogy feldolgozzak olyan élményeket, problémákat, amik napközben foglalkoztattak, mára azonban sokkal fontosabbá vált ez a tevékenység, mint bármikor előtte: nem igazán tudom elképzelni az életemet írás nélkül.
Azt mondják minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történetedből akár önálló regény is születhet?
Én úgy gondolom, egy jó novella az nem több, mint egy jó novella. Tehát nem várhatjuk el tőle, hogy regénnyé növekedjen, önmagában kell kerek egésznek mutatkoznia. Mint egy kulcslyuk, amin benézünk, és elénk tárul egy kép, amit élvezhetünk, amin szomorkodhatunk, vagy jól szórakozhatunk. Az az ajtó sosem fog kinyílni, nekünk csak a kulcslyuk marad. Van olyan novellám, aminek a szereplői a szívem csücskei, és nem kizárt, hogy egy nap kapnak valamiféle folytatást, de az eddigi munkáimról szeretem azt gondolni, hogy nem szorulnak bővítésre, mert így teljesítik be a küldetésüket, novellaként.
Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?
Tavaly több novellaantológiában is helyet kaptak az írásaim (Stigma, Sssh! antológia, Bújj-Bújj, Csillagtalan). Ezekben többnyire romantikus novelláimmal találkozhattak az olvasók, a Museliere korábbi kötetében pedig egy thriller történetemmel.
A Wattpadre romantikus-erotikus novellákat és The Untamed fanfictionöket szoktam feltölteni.
Egyébként a mágikus-realizmus áll hozzám a legközelebb, szeretem, ha van a történetben egy kis misztikum, és élek-halok a csattanókért. A hétköznapokban a legapróbb élmények is képesek ösztönözni, nekem mégis az vált be, hogy egyszerűen leülök írni minden este. Maga az írás tölt fel.
Egy novellás kötet több szerző tehetségén alapszik, elvégre a közösség ereje adja a könyv sikerét. Mit gondolsz erről? Mennyire fontos az egyén munkája egy adott többszerzős kötetben? És szerinted te, hol helyezkedsz el ezen az írói palettán jelenleg?
Abszolút egyetértek, én imádom a novellásköteteket, mert sokszínűek, és mert remek szerzőkre lehet bukkanni teljesen véletlenszerűen. Mivel nem egyetlen nagy történetet alkotunk sokan, hanem mindenkinek megvan a maga műve, ezért elengedhetetlen, hogy egyénileg is színvonalas munkákat adjunk ki a kezünk közül. A Csillagtalanban szereplő novellámban visszafogottan jelenik meg a romantika, így szerintem jól kiegészíti az explicitebb erotikát tartalmazó történeteket. Elsősorban az érzelmek, a ki nem mondott gondolatok dominálnak benne, az elszakíthatatlan kötelék két ember között, miközben olyan helyen és korban játszódik, ahol és amikor háttérbe szorult az emberiesség, és nem volt helye mély érzelmeknek.
Szerinted mi az erőssége a Csillagtalan könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?
Úgy gondolom, a Csillagtalannak az adja a varázsát, hogy nagyon sokféle stílus, látásmód megmutatkozik benne, minden olvasó ki tudja választani azt a történetet, amelyik a legjobban megfogja. Aki szereti a különleges hangulatú novellákat, a romantikában megbúvó sötétséget, akkor ne habozzon beszerezni a kötetet.
A novellád milyen forrásokból merítkezik? Honnan jött az ötlet, hogy végül ez a történet került a kötetbe?
A Szilánkok c. novellámhoz a Boldog karácsonyt, Mr. Lawrence! című film adta az ihletet, régóta dédelgettem a gondolatot, hogy egyszer én is emléket állítanék ennek a történetnek. Habár maga a sztori eltér a filmtől, a hangulatot mégis próbáltam megőrizni, ahogy a szereplők közti óvatosan alakuló kapcsolatot is. Remélem, elnyeri az olvasók tetszését. LMBTQ történettel szerettem volna megjelenni a kötetben, a tervezésnél még úgy nézett ki, hogy a tavalyi megjelenéseim közül ez lesz az egyetlen ilyen. Végül nem így lett, mert a Sssh!-ben is két LMBTQ novellámat olvashatják az olvasók, de nem bántam meg, mert a Szilánkok különleges helyet foglal el a szívemben.
Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?
Időszakosan mindig vannak írók, akik hatnak rám, és akiknek a munkásságában elmélyülök. Mostanában főleg a távol-keleti irodalom ragadott magával, a kedvenceim: Murakami Haruki, Ken Liu, Mo Xiang Tong Xiu. Rajtuk kívül, akiket mindig újraolvasok: Bulgakov, Oscar Wilde, Romain Gary: Előttem az élet című regénye. Amikor írok, mindig nagyon odafigyelek, hogy olyan könyveket olvassak mellette, amik nem visznek el más irányba, mert hajlamos vagyok annyira beleélni magam az olvasottakba, hogy akarva-akaratlanul is visszatükrözöm az élményanyagot a saját történeteimben.
A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a történetedbe? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!
Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?
Nem szeretem a nagy szavakat, a célom inkább csak annyi, hogy a történeteim elgondolkoztassák, szórakoztassák, olykor megríkassák, vagy felvidítsák az olvasóimat. Szeretem a sokrétű írásokat, amiket többször olvasva az ember mindig felfedez egy új részletet, új árnyalatot.
Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?
Idénre is több novelláskötet van tervben, részben romantikus, részben más zsánerűek, de ezekről még nem szeretnék többet mondani. Ez az év számomra nagyon meghatározó lesz, ugyanis idén júniusban jelenik meg az első regényem, a ThanLéo Story – Velünk kezdődött. Ez egy valóra vált álom számomra, ugyanis a történetet a Wattpad felületén kezdtem el írni, és az olvasóim biztatására mertem felkeresni kiadókat a kézirattal. Az hogy épp a Művelt Nép Könyvkiadó bólintott rá, számomra egy külön csoda. Ők azok, akik a kedvenc ázsiai BL regényeimet hozzák be hazánkba, amiért nem lehetek elég hálás nekik. A regényem egy Thaiföldön játszódó romantikus-krimi (LMBTQ tartalommal), ami egy trauma feldolgozásáról és egy bűntény felderítéséről szól, erős hangsúlyt kap azonban a romantikus szál is benne.
Amennyire nem tartottam magamat romantikus írónak, most épp annyira élvezem ezeket a történeteket. Azonban törekedni fogok rá, hogy más zsánerekben is megmutathassam magam, most is épp egy sötétebb hangulatú novellán dolgozom. Aki figyelemmel szeretné kísérni az írói munkásságomat, M. Z. Chapelle néven megtalál Facebbokon, Instagramon és a Wattpaden is.
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook vagy Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!
ThanLéo Story – Velünk kezdődött regényét előrendelhetitek a Művelt Nép Kiadó weboldalán.
A Csillagtalan antológiát pedig a Book Dreams Kiadó weboldalán tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan jutottál el idáig és milyen hatások értek, amelyek arra ösztökéltek, hogy író legyél?
Frey Éva vagyok, a szerzői csoport legidősebb tagja. Ha visszagondolok a gyerekkoromra, azt hiszem, én fejben mindig is író voltam. Amikor megtanultam a betűket, már le tudtam jegyezni a történeteket, és rajzokat készítettem hozzájuk. Később, tizenéves koromtól az érdeklődési köreimmel kapcsolatos regényekkel próbálkoztam. Talán a zárkózottságom és az élénk képzelőerőm ösztönzött arra, hogy az írás legyen az egyik hobbim. Szeretem a magányos tevékenységeket, kikapcsolnak.
Azt mondják minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történetedből akár önálló regény is születhet?
Nálam ez fordítva történt: egy elkészült, de még kiadásra váró regényemből merítettem az ötletet. Ez a regény egy kerettörténetbe foglalt fiktív napló szerteágazó cselekménnyel és egészen más végkifejlettel, mint amit a novellában bemutattam.
Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?
Realista fikciókat és egy valós történetet írtam eddig. Öt regényemet nyomtattam ki egy magánkiadónál, mert szerettem volna könyvként látni és a polcomra helyezni őket. Nem tudom, hogy a rokonaimon és ismerőseimen kívül vásárolt-e ezekből valaki, mert előállítási áron kínáltam őket, és nem néztem utána az eladási statisztikáknak.
A hatodik regénnyel kiadást nyertem egy pályázaton, amiről ez a mondás jut eszembe: „Jól vigyázz, mit kívánsz, mert még beteljesül!”
Hozzám a realista stílus áll legközelebb. Szívesen írok és olvasok napjaink kisemberéről, a különcökről, az útkeresőkről.
Egy novellás kötet több szerző tehetségén alapszik, elvégre a közösség ereje adja a könyv sikerét. Mit gondolsz erről? Mennyire fontos az egyén munkája egy adott többszerzős kötetben? És szerinted te, hol helyezkedsz el ezen az írói palettán jelenleg?
Minden lánc csak annyira erős, mint a leggyengébb láncszem, tehát fontosnak tartom, hogy a közös munkában mindenki a maximumot nyújtsa.
Hogy hol helyezkedem el az írói palettán? Nem tudom. Nem próbálok úgy írni, ahogy a többiek, csak azért, hogy eladhatók legyenek a munkáim. Úgy írok, ahogy jön, és azt tapasztalom, hogy kicsi a felvevő-közegem. Ez nem gond, mert vagyok annyira introvertált, hogy ne a nagyközönség igényeit akarjam kiszolgálni.
Szerinted mi az erőssége a Csillagtalan könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?
A Csillagtalan erőssége a stílusbeli sokszínűség, és azoknak ajánlom, akik nem feltétlenül a megszokottat, a hagyományost, a sablonost keresik egy antológiában. Tehát a nyitott, elfogadó olvasóknak ajánlanám.
A novellád milyen forrásokból merítkezik? Honnan jött az ötlet, hogy végül ez a történet került a kötetbe?
A novellám szubjektív forrásból táplálkozik, ahogy a regény is, amely az ötletet adta. Foglalkoztat a szerelem-szeretet érzésének mibenléte és ezen érzések egymáshoz való viszonya vagy különbözősége. Érdekel, hogy melyik az emberibb, a „magasabb rendű”, a fontosabb számunkra, emberek számára.
Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?
Szeretek olvasni, jobban, mint filmet nézni. Szabó Magda és Szilvási Lajos könyveit szeretem, utóbbival kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy távol áll tőlem a politika és annak minden irányzata. Akitől pedig mindig mindent szívesen olvasok, ő Stephen King. Horrort csak tőle olvasok, mert hozzá képest bárki más gyengének tűnik, de mindegyik novellája és regénye tetszik. Szeretem a nyers stílusát, a karaktereit és az általa alkotott világok hangulatát. A fantáziája pedig lenyűgöző.
A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a történetedbe? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!
Élni és élni hagyni.
A napokban fejeztem be utolsó fantasy regényemet, ehhez keresek majd kiadót. Többet nem szeretnék ebben a műfajban írni.
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook vagy Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!
Csillagtalan antológiát pedig a Book Dreams Kiadó weboldalán tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan jutottál el idáig és milyen hatások értek, amelyek arra ösztökéltek, hogy író legyél?
A valódi nevem Szemán Zoltán, de a Csillagtalan kötetben J. D. Hartley néven írtam. Hogy miért? Erre majd később kitérek. 😊 Mondhatnám, hogy már gyerekkoromban is sokat olvastam (ami igaz), és már ifjoncként is próbálkoztam az írással (ami nem igaz), de valahogy túl sablonosnak hangzik. Valójában csak pár éve kezdtem el írni, és nem kísérték sem fanfárok, sem ujjongó tömeg ezt a folyamatot. Egyszerűen csak eszembe jutott egy sztori, leültem és megírtam. Mondanom sem kell, hogy mai szemmel nézve pocsék lett, de én roppant büszke voltam rá. Aztán eszembe jutott még egy történet, és azt is megírtam. Innentől kezdve nem volt megállás…
Azt mondják minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történetedből akár önálló regény is születhet?
Igen is és nem is. A romantikus zsáner abszolút távol áll tőlem, de gondoltam, egye fene, megpróbálok összekalapálni egy novellát és lám, A Gorgó szerelme lett belőle. Tisztában vagyok a korlátaimmal, nem hiszem, hogy képes lennék olyan regényt írni, amit az olvasók elé mernék tenni.
Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?
Hajjaj! Úgy harminc művem jelent meg eddig, mind elektronikus formában. Mivel Új Zélandon élek, nem nagyon van lehetőségem az otthoni, nyomtatásban történő publikálásra. Kicsit nehézkes lenne majd’ húszezer kilométer távolságból leszervezni az egész folyamatot. Főként sci-fi és fantasy zsánerben írok (saját néven), illetve megjelent egy amolyan romantikus-féle regényem is, A bosszú, J. D. Hartley neve alatt. Az ötleteket, „múzsa csókját” leginkább a filmekből veszem. Ez nem azt jelenti, hogy lemásolom, ó, nem! Sokszor csupán egyetlen mondat ugrik be, ami tetszik, és abból kezdem el a történet írását. Pl.: A halhatatlanság ára című novellám is így született, ezzel a kezdő sorral a fejemben: „Jonas Montgomery nem akart meghalni. Ezen a nevesincs, átkozott sivatagos bolygón különösen nem.”
Egy novellás kötet több szerző tehetségén alapszik, elvégre a közösség ereje adja a könyv sikerét. Mit gondolsz erről? Mennyire fontos az egyén munkája egy adott többszerzős kötetben? És szerinted te, hol helyezkedsz el ezen az írói palettán jelenleg?
Megfogtál, mert ezen még sosem töprengtem el. Jobban belegondolva, úgy vélem, egy jó novellagyűjtemény olyan, mint egy többfogásos ebéd. Ha minden fogás, az előételtől a desszertig, egyformán finom (magas színvonalú) úgy az étkezés egy igazi élménnyé válhat. Hogy hol az én helyem a palettán? Álszerénység nélkül: szerintem valahol a gyenge középmezőben muzsikálok. Van még mit tanulnom.
Szerinted mi az erőssége a Csillagtalan könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?
A kötet erőssége egyértelműen a sokszínűség. Egy zsáner és mégis annyiféle megközelítés, hogy ihaj! 😊Én mindenképpen olyan romantika-kedvelőknek ajánlanám a gyűjteményt, akik nyitottak más zsánerekre is.
A novellád milyen forrásokból merítkezik? Honnan jött az ötlet, hogy végül ez a történet került a kötetbe?
A művem a görög mitológia egyik jellegzetes alakja köré épült, Medúza történetén nyugszik. Igen, tudom, ilyenkor szoktak az emberek a szívükhöz kapni: Hogy micsodán?? Bármilyen meglepő, de az ókori mitológiai történetek, ha ügyesen kerülnek feldolgozásra, legalább olyan élmény- és eseménydúsak lesznek, mint egy modernkori mű. Nem feltétlenül kell LED tévé, BMW és mobiltelefon egy sztoriba. A romantikus zsáner elsősorban emberekről szól, és bizony, az emberek már sokezer évre egyrugóra járnak, ha szerelemről van szó.
Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?
Örök kedvencem Ray Bradbury. Klasszikus sci-fi, de nem az az agyonbonyolított, elszállt, techno-hablattyal telenyomott fajta. Hogyan is lehetne az, hiszen Bradbury az ötvenes években alkotott… Aki nem hisz nekem, az olvassa el a Fahrenheit 451 című novelláját: „Fahrenheit 451 fok az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó papír tüzet fog és elég… A könyveket el kell pusztítani, mert ártalmas fegyverek: sosem lehet tudni, ki ellen fordul egy olvasott ember.” – Forrás: Moly.hu
A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a történetedbe? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!
Az én esetemben ez igazán nem volt nehéz, hiszen a karaktereim jellemvonásai többé-kevésbé adottak voltak. Nekem csupán annyi dolgom volt, hogy kicsit kiszínezzem őket, illetve a mellékszereplők jellemét, stílusát stb. hozzájuk igazítsam. Ennél fogva, nem használtam élő személy jegyeit. Sajnálom, ha ezzel csalódást okoztam. ☹
Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?
Alapvetően a szórakoztatást tűztem ki célomul, méghozzá úgy, hogy a (sci-fi) regényeimet NASA mérnöki diploma és/vagy filozófiai doktorátus nélkül is bárki élvezhesse, korra, nemre való tekintet nélkül.
Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook vagy Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!
Csillagtalan antológiát pedig a Book Dreams Kiadó weboldalán tudjátok megrendelni.
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan jutottál el idáig és milyen hatások értek, amelyek arra ösztökéltek, hogy író legyél?
Köszönöm szépen a felkérést. Gyerekkorom óta írok hosszabb, rövidebb történeteket, de csak 2018-ban kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással. Azóta folyamatosan képzem magam.
Azt mondják minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történetedből akár önálló regény is születhet?
Előfordult már, hogy egy novella megírása után regényt szerettem volna írni a szereplőkkel, de van olyan történet, ami így teljes, nincs szükség többre. Nem kizárt, hogy Kelsey-ről és Joshról még olvashattok tőlem. Tervben van egy halloweeni novella, ami róluk fog szólni.
Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?
Tavaly több antológiában is szerepelt az írásom. Januárban jelent meg a Stigma, ahol egy pszichopata lány bőrébe bújtam. Nyáron érkezett a Gyermektelenül, amiben egy disztópiáról írtam. Novemberben jelent meg a Sssh!, melyben egy saját világos fantasym és egy realista történetem is helyet kapott. Decemberben pedig a Csillagtalan és a Fátyolszakadás. Utóbbi egy közös világra épülő SFF kötet.
Egy novellás kötet több szerző tehetségén alapszik, elvégre a közösség ereje adja a könyv sikerét. Mit gondolsz erről? Mennyire fontos az egyén munkája egy adott többszerzős kötetben? És szerinted te, hol helyezkedsz el ezen az írói palettán jelenleg?
Egyetértek ezzel, hiszen a végső értékelésnél nem az egyént, hanem a nagy egészet nézik, de ettől függetlenül az egyén munkája is nagyon fontos.
Szerinted mi az erőssége a Csillagtalan könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?
Mindenkinek, aki szereti a különleges, romantikus történeteket.
A novellád milyen forrásokból merítkezik? Honnan jött az ötlet, hogy végül ez a történet került a kötetbe?
Először is kevésbé boldog történetet szántam a kötetbe, viszont az túl rövid lett volna, így kicsit átgondoltam a dolgokat. Nálam az ötletek általában nagyon hirtelen jönnek. Megihlethet akár egy zene, vagy egy érzés, hangulat.
Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?
Nagyon szeretem Dan Brown könyveit. Elismerésre méltó, mennyi kutatómunka van mögöttük.
A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a történetedbe? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!
Amikor írok, próbálok teljesen elszakadni a valóságtól. Sosem mintáztam még senkiről karaktert. De az erős nők visszatérő elemei a történeteimnek.
Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?
Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?
Októberben fog megjelenni a C&H Projects ingyenesen letölthető halloweeni novelláskötete, illetve novemberben a romantikus-erotikus antológia.
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook vagy Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!
Csillagtalan antológiát pedig a Book Dreams Kiadó weboldalán tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan jutottál el idáig és milyen hatások értek, amelyek arra ösztökéltek, hogy író legyél?
Susannah Skiethen néven írom a történeteimet. Nem titok, ez a valódi nevemből alkotott írói álnév. A Book Dreams Kiadó szerzői között szerepelek romantikus történeteimmel.
A könyvek szeretete egészen fiatalon utolért, szép lassan pedig az olvasás elindította bennem az írás iránti vágyat. Tizenéves koromban versek és novellák írásával próbálkoztam, már akkoriban is romantikus zsánerben. Azok az írásaim egy jókora csalódás hatására a fiók mélyén végezték, sőt, még annál is mélyebben. Ezt követően sokáig nem ragadtam tollat, egészen 8 évvel ezelőttig, amikor is gyerekeknek kezdtem verseket írni. A saját gyermekeim adták hozzá az ihletet: egyik este, ahelyett, hogy könyvből olvastam volna fel a napi mesét, kitaláltam egy saját szerzeményt. Ezt követően minden este el kellett ezt mesélnem nekik. Így indultam el újra az alkotás útján.
Ezután kezdtem bele az első romantikus regényembe. Sajnos nem ment simán, mert az életemben bekövetkezett negatív események az írásnak is gátat vetettek, ezért újra letettem a tollat egy időre, de mindennek ellenére nagyon formálódott bennem a történet. Eleinte abszolút nem hittem magamban, de a családom meggyőzött, hogy jó az, amit csinálok. Úgyhogy ezúttal nem hagytam abba, folytattam, amit elkezdtem. Végül 2019-ben érett meg a Hogyan tovább? című regényem arra, hogy felkerestem vele a Book Dreams Kiadót, aki azóta is egyengeti az utamat.
Azt mondják minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történetedből akár önálló regény is születhet?
A történetek rátalálnak az íróra, azok formálódnak benne, és hogy a végén mi sül ki belőle, az sokszor még az író számára is rejtély. Így akár egy rövidebb írásból bármi is kialakulhat.
Tizenévesen nagyon szerettem volna regényt írni, de akkoriban a novellák írásában találtam meg magam, nem kerekedett ki egyik történetem sem regénnyé. Ez volt az én álmom kezdete. Most, jó pár évvel és négy megjelent novellával később elmondhatom, hogy ezeket megírni nagyobb kihívás volt, mint a regényeimet. Azokkal kezdetben nehezebben boldogultam, mint a hosszabb történeteimmel. Rájöttem, azért, mert komoly próbatétel elé állít, hogy megadott és kevés karakterszámba sűrítsem a történeteimet. 😊 A novelláim közül tervezek két történetből regényt kikerekíteni, mert úgy érzem, azoknak mindenképpen kell a folytatás. Úgyhogy a válaszom a kérdésre: igen, nagyon is megfordult a fejemben az ötlet.
Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?
Eddig három regényem és négy novellám jelent meg. Mindegyik romantikus zsánerben íródott. Ebben a stílusban érzem otthon magam olvasás és írás terén is.
Ahogy fogalmazni szoktam: szívhez szóló történeteket írok teli érzelemmel, némi sejtelmes erotikával fűszerezve és egy kevés bonyodalommal megtűzdelve.
Az első könyvem a Hogyan tovább? című regény, Hope és Will története. A második regényem Második esély címmel jelent meg 2020. novemberében, és az első könyvből megismert egyik szereplőről szól. Ez a kettő regény az Együtt veled sorozat, melyhez kapcsolódik a Rád találtam című novellám.
A harmadik könyvem Liberty Land – A menedék címmel jelent meg (2021.). Ez kicsit más, kicsit több, mint az első kettő, de a stílus a tőlem megszokott romantikus hangulatot tükrözi.
Nem szoktam különösebben inspirálódni, néha elég, ha meghallok egy zenét, vagy meglátok egy képet, egy filmkockát, egy személyt, és máris megihlet.
Egy novellás kötet több szerző tehetségén alapszik, elvégre a közösség ereje adja a könyv sikerét. Mit gondolsz erről? Mennyire fontos az egyén munkája egy adott többszerzős kötetben? És szerinted te, hol helyezkedsz el ezen az írói palettán jelenleg?
Egy többszerzős kötet egyéni alkotások összessége. A stílusok különbözősége adja a kötet különlegességét. A sajátos látásmódok együttes szerepeltetése által lesz egyedülálló az antalógia, ami a szerzők egyedisége nélkül nem feltétlenül adná a sikerhez szükséges összhatást. Büszke vagyok, hogy szerepelhetek ilyen tehetséges szerzőkkel egy kötetben, és hogy hozzájárulhattam a történetemmel a kötet elismeréséhez. A rendhagyó, nem mindennapi, helyenként fantasztikus elemekkel tűzdelt írások között az én novellám egy olyan love sztori, ami bármelyikünkkel megtörténhet. A tőlem megszokott stílusban teli érzelemmel, mély gondolatokkal és mondanivalóval.
Szerinted mi az erőssége a Csillagtalan könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?
Minden egyes szerző egyedi stílust képvisel. A kötet a legkülönfélébb történeteket sorakoztatja fel, éppen ezt gondolnám az erősségének. Véleményem szerint mindenki találhat benne kedvére való olvasmányt. Azoknak ajánlom, akik szeretik a romantikát, mégis valami újdonságra vágynak a zsáneren belül. Lesz meglepetésben részük! Fantasy, thriller, mitológia, LMBT+, BDSM kedvelőknek feltétlenül el kell olvasniuk.
A novellád milyen forrásokból merítkezik? Honnan jött az ötlet, hogy végül ez a történet került a kötetbe?
A saját életemből merítettem ihletet. Korábban megfogalmazódott már bennem, hogy ezt a történetet megírom, így az antológia tökéletes lehetőséget nyújtott erre. Természetesen írás közben más irányt vett a történet, ahogy az lenni szokott 😊 A szerkesztők iránymutatásának köszönhetően végül olyasmi kerekedett ki belőle, ami valósághűen tükrözi a benne, a mögötte rejlő érzéseket.
Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?
Mielőtt igazán nekiveselkedtem volna az írásnak, a kezembe akadt két romantikus regény. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy az egyikőjük magyar írónő. Azt hiszem, ez a sors keze volt 😊, hiszen azóta nagyon jó kapcsolatot ápolunk, az ő iránymutatása, segítsége nélkül most nem itt tartanék. Valójában ez a két könyv adta meg a végső lökést ahhoz, hogy megéljem az álmomat. Ebből kiindulva azóta is főleg magyar szerzőktől olvasok. Nem tudnék közülük csak egyet kiemelni, mert akiktől volt szerencsém olvasni, mind nagyon tehetségesnek tartom őket. Nem kell külföldre menni, ha egy jó olvasmányt szeretnénk.
A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a történetedbe? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!
Mindegyikükben ott van az életem egy aprócska szelete, tehát természetesen az általam ismert élő személyek ismertetőjegyei is, de csupán csak mintát veszek belőlük, ezt ötvözöm a képzeletemmel.
A negatív főhős karakteréhez egy kicsit több tulajdonságot mintáztam olyan személyről, aki nem túl pozitív nyomot hagyott bennem. A negatív karakterek, ahogy a pozitív hősök is, a fantáziám által kiszínezve öltenek alakot a könyveimben.
Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?
A történeteimmel igyekszem egy olyan világot tárni az olvasóim elé, ahol elmerülhetnek az érzelmek sokaságában, kiszakadhatnak a hétköznapok valóságából, és ahol részük lehet egy felejthetetlen romantikus utazásban.
Két idézettel élnék válaszként, amelyek hűen tükrözik mindazt, amit közvetíteni szeretnék a könyveim által az olvasóimnak, és amelyek talán irányt mutathatnak a mindennapokban.
„Az élet alapjában véve nem tündérmese, de megélhetjük a saját happy endünket, csak tennünk kell érte.” Hope Davis (Hogyan tovább?)
„Minden nap új esélyt rejt magában. Minden egyes napfelkeltével kapsz egy második esélyt arra, hogy élhess a lehetőségekkel, amelyeket az élet tartogat számodra.” Eddie Cooper (Második esély)
Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?
A következő regényemen dolgozom, ami az Együtt veled sorozat harmadik, egyben befejező része lesz, Közel hozzád címmel. Szintén romantikus zsánerben. Szenvedélyes, érzelemdús történet lesz a párkapcsolatok nehézségeiről, a barátságról, arról, hogy létezik-e szerelem, és az rátalál-e mindenkire. Mindezt természetesen bonyodalmakkal tarkítva.😊
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook vagy Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!
Csillagtalan antológiát valamint Együtt veled sorozat könyveit pedig a Book Dreams Kiadó weboldalán tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
Azt mondják minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történetedből akár önálló regény is születhet?
Nálam nincs olyan, hogy egy sztorit ne lehetne regénnyé bővíteni, úgyhogy a válasz határozottan igen :D Én az a fajta író vagyok, akinek minden történet egy trilógiaként születik meg a fejében, és ezt próbálom alkalomadtán egy novellába sűríteni. Hogy ez hiba vagy sem, nehéz kérdés, mindenesetre sokszor kiütközik az írásaimon. Szinte minden novellámnál lepörög egy jóval hosszabb sztori is a fejemben.
Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?
Elsőként a Nyuszi írós csoport „Félel-mesék – A rohók éjszakája” c. antológiájában jelentem meg, aminek a zsűri döntése alapján az enyém lett a névadó novellája, és erre mai napig büszke vagyok. Ez egy fantasy horror novella, de ugyanebben a kötetben van egy thriller sci-fi novellám is, A Faló.
Utána a Museliére alkotócsoport következett, velük megjelent a Bújj-bújj horrorantológia, benne a Bújj-bújj és az Elmecsapda (sci-fi) c. novelláimmal. Aztán új vizekre eveztem, múlt évben kijött a Csillagtalan romantikus antológia „A csillag” és a „Bassiana, a tigrisidomár” c. novellákkal, majd a Sssh! antológia, ami szintén romantikus, és „A két kehely próbája” c. fantasy novellámnak adott otthont.
Nemrégiben kikerült az Aranymosás oldalára az oxiGen c. novellám, egy a mostani járványhelyzetre reflektáló, borús hangulatú sci-fi novella.
Végül pedig nemrégiben került fel a Book Dreams Kiadó webshopjába „A fehér farkas” c. fantasy novellám, ami a saját világomban játszódik.
A stílusom változó, szövegtől függ, de szeretem a kicsit durva, néhol meglepő, és semmiképp sem hétköznapi sztorikat. Épp ezért főleg fantasy és sci-fi műfajban írok, de a Csillagtalan kötetben megjelent realista-romantikus novellámnál is szándékosan arra törekedtem, hogy legyen benne valami egyediség, és véletlenül se lehessen klisésnek mondani. A visszajelzések alapján ez sikerült is.
Hogy honnan merítkezek… Azt hiszem erre elég sablonos a válasz, mert mindenhonnan. Van, hogy egy hely ihlet meg, van, hogy egy név, egy névtábla, vagy egy ember, akit megláttam az utcán és beindította a fantáziámat az öltözéke vagy egy gesztusa. Sokszor az álmaim inspirálnak, vagy egy jó könyv, egy gyerekkori emlék.
Egy novellás kötet több szerző tehetségén alapszik, elvégre a közösség ereje adja a könyv sikerét. Mit gondolsz erről? Mennyire fontos az egyén munkája egy adott többszerzős kötetben? És szerinted te, hol helyezkedsz el ezen az írói palettán jelenleg?
Az antológiáknak pont a sokszínűség az erőssége, de ezzel együtt jár, hogy az írások más-más műfajt és stílust képviselnek, és más-más olvasókat szólítanak meg. Szerintem, aki antológiát vesz a kezébe, ezzel tisztában van. Mindenkinek meglesznek a kedvencei. Nincs se kisebb, se nagyobb szerepem a kötetben, mint az összes többi írónak, csak örülök, hogy hozzájárulhattam a nagy egészhez :)
Szerinted mi az erőssége a Csillagtalan könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?
A Csillagtalan erőssége a különcsége. Elsődlegesen olyanoknak ajánlanám, akik egy kis változatosságra, kicsit másra vágynak a romantikán belül, vagy szeretik a romantika és a fantasy, a misztikum és egyéb műfajok fúzióját. Az olvasó nem csak klasszikus romantikus történetekkel fog találkozni, hanem bizsergető újdonságokkal is.
A novellád milyen forrásokból merítkezik? Honnan jött az ötlet, hogy végül ez a történet került a kötetbe?
A kezdő gondolat egy listából indult: szokásom felírni különleges neveket. Néha végigpörgetem a listát, és a hangzás alapján elhelyezem a neveket valamilyen környezetben, elkezdek történetet formálni köréjük. A Bassiana egy étterem neve volt, a Donato név az olasz ’abbandonato’ (elhagyott) szóból jött, mivel épp olaszul tanulok. A tigrist is láttam valahol, egyébként is különleges helyszínt akartam, így jött a vándorcirkusz, és valami meleg tájegységet, ezért lett Spanyolország, ahol utánanéztem a britek által kedvelt üdülőhelyeknek... Szóval, valahogy így kezdődött. A többit pedig már a karakterek íratták meg magukról.
Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?
Rengeteg nevet tudnék itt felsorolni. Az egyik, aki nagy hatással volt rám az utóbbi években, az N. K. Jemisin. A Megtört Föld trilógiája elképesztő világot tár elénk, amiben tudományos alapossággal ad magyarázatot az egyébként akár mágiának is mondható jelenségre, a szenzelésre és az orogéniára. Tolkient muszáj megemlítenem, az ő munkássága elég nagyban befolyásolt a fantasy terén. Egy másik fontos név: William Gibson. Pont a minap tárgyaltuk ki egy barátommal, hogy őt mennyire nem fogta meg a stílusa, és bár tényleg nehezen emészthető sokszor, mindig is elképesztett Gibson éleslátása, amivel ráharapott a jövő trendjeire és beleszőtte azokat egy összetett világba. És ha már kutatókat is említettél, akkor Jared Diamond jut eszembe. Még nem olvastam tőle annyit, mint szeretnék, de nagyon izgalmas témákkal foglalkozik, amik a társadalmak különböző életszakaszait, reakcióit és sémáit próbálják leírni. Rengeteget lehet tanulni tőle, főleg, ha az ember világépítésre adja a fejét :)
És a sok külföldi név mellett az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasok: Ronnie W.A. (magyar írónőről van szó). Minden alkalommal letaglóz a stílusa, és bármihez nyúl, abba sötét, misztikus varázslatot sző, valami fájón édeset, mintha fekete mézzel csorgatná le a valóságot. Számomra egyszerűen letehetetlen.
A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a történetedbe? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!
A Bassiana épp az egyik olyan novellám, amiben kivételesen nem élő személyek ihlették a karaktereket, hanem saját jogukon kaptak lelket. Talán Reginald Rambottomhoz tudnék ihletforrást kapcsolni, méghozzá a Luhrmann-féle Moulin Rouge musicalfilm Harold Zidlerét. Ő a porondmesterek archetípusát testesíti meg számomra a teátrális megnyilvánulásaival és azzal, ahogy képes a közönsége érzelmeivel játszani, miközben a színfalak mögött tragédiák zajlanak le.
Bassianát és Donatót inkább csak előre meghatározott karakterjegyek mentén építettem fel: Bassianát optimista, vidám és nyitott személyiségnek, Donatót pedig a sors által megtépázott, zárkózott fiúnak.
Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?
Mindig is úgy éreztem, hogy az írásaimnak elsősorban nem üzenete van, hanem érzéseket akarok kelteni az emberekben. De közben sokszor tükröződik az írásaimban mindaz, amit a világról gondolok: hogyan állok a valláshoz, mit gondolok a politikáról, a háborúról, a másságról, az elfogadásról, és sokszor van bennem egy törekvés, hogy valamiféle megoldást kínáljak (vagy keressek) a manapság is aktuális problémákra. Ha sikerül elérnem, hogy valaki bele tudja helyezni magát egy ellentétes oldal szemszögébe, hogy megértsen dolgokat egy más perspektívából és kicsit nyitottabban álljon az élethez, már elértem, amit akartam.
Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?
Ez évben remélem, újabb két antológiában szerepelnek majd novelláim. Ezek közül az egyik a Museliére urban fantasy kötete lesz, a másik pedig a C&H Projects második romantikus antológiája. Mivel még megírandó történetekről beszélünk, és mindkét kötetnél szempont a minőségi válogatás, egyelőre csak bízom benne, hogy hozom majd az eddigi színvonalat és bekerülök :) De addig is tervezek pályázatokon részt venni, online publikálni a saját oldalamon, illetve, ha ide számíthatjuk, akkor hamarosan három sci-fi novellafordításom is megjelenik a Delta kiadónál. Meglátjuk, hogy ezeken kívül mit hoz még ez az év.
Sokszor hangoztatom, hogy mennyire fontosnak tartom a hazai szerzők színes palettájából való olvasást, hiszen számos esetet fel tudok csak jómagam sorolni, amikor „egykönyves” szerző munkásságát ismertem és szerettem meg. Hogy ne menjek messzire a mostani beszélgető partnerem is ebbe a kategóriába esik. Kereder Márk - Mike Overton, a Rendszerenkivüli című kötetét tavaly ősszel olvastam és nagyon jó benyomást tett rám. A könyvről, életről és számos érdekes témáról kérdeztem. Tartsatok velünk!
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mesélj magadról! Hogyan született meg az ötlet, hogy könyvet írjál?
Én köszönöm a lehetőséget. Amatőrként azt hiszem nekem kell megköszönni bármilyen alkalmat, amikor szélesebb körökhöz eljuthatok. Nem biztos, hogy ez a legjobb szitu arra, hogy elmondjam: nagyon tisztelem és becsülöm, amit csinálsz. A dolgaiddal sok embernek teszel jót. Szóval tényleg köszönöm.
Akkor először az olvasásról. Merthogy szerintem az írás-olvasás igen organikusan összefügg. Erről a viszonyról szeretnék majd később mondani pár dolgot, de a kérdés kapcsán maradjunk picit az olvasásnál. Az irodalommal – ezen belül a fikciókkal is – gyakorlatilag együtt nőttem fel. Nem szülői noszogatásra, hanem egyszerűen amióta az eszemet tudom, szeretek olvasni. Ezt én nem „igényességnek”, vagy valami fennkölt, magasabb rendű póznak tartom, hanem csupán egy tulajdonságomnak tudom be. Más biciklizett, focizgatott gyermekkorában – persze én is valamennyit –, de én imádtam olvasni! Szinte bármit. Emlékszem, talán az első Sci-fi az életemben az Arthur C. Clarke „Gyermekkor vége” volt. Ezt 11 évesen olvashattam azt hiszem, előtte pedig a szülők polcairól, vagy amit a kezembe nyomtak. Említett mű pedig megpecsételte a sorsom. Onnantól kezdve az olvasmányélményekben is tudatosan a fantáziát kerestem. Persze az ember sokszor olvas klasszikus szépirodalmat is. Egyébként ott is megtalálni a fikciót és a fantasztikumot. Ezt talán nem kell részleteznem. És azt is gondolom, hogy közülünk, könyvszeretők közül bárki tudna mondani szépirodalmi kategóriába illő fantasztikus írást. Ezért nem szeretem, ha külön pozícionáljuk a SFF irodalmat és a szépirodalmat. Az én fejemben nincsenek külön kategóriában. Egy dolog van csak gyakorlatilag: az emberi természet. És annak különböző lepárlásai. A kategorizálásunk tehát önkényes? Persze, hogy nem; de nem fekete-fehér ez sem, mint ahogy semmi sem. Ahogy van létjogosultsága a természetet fizikára, kémiára, stb… szétosztani, de lényegében a teremtés egy koherens egész, szükségszerűen. Ilyen értelemben annak a kifejezésnek, hogy „természetfeletti” szerintem nem sok értelme van. Minden a teremtés és a természet része. A szellemszféra is – amennyiben létezik – és teológiai értelemben a Gonosz is a természet, a teremtés szerves része. De elkanyarodtam, elnézést, nagyon hajlamos vagyok erre.
Visszakanyarodva: továbbá az olvasás szeretete az, ami utat tör a képzelt fogalomkörök között. Vannak igényes és számomra kevésbé jelentős írások mindenhol. „Még a magasztos szépirodalomban is van felejthető?!” – kérdezhetik kerek szemekkel. Most provokatív leszek: szerintem van. Példát tudnék mondani, de nem akarok.
Eszembe jut a mondás, miszerint „attól még, hogy nem értenek meg, nem vagy művész”. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a művészet attól művészet, hogy célba talál. A művészet nem öncélú. Nem önimádó. Nem pozőr. A művészet keresi az Embert; a jó mű pedig meg is találja. Ha az író ezt nem produkálja, a műve nem ér fabatkát sem. Ha nem érinti meg az Embert, kb. annyit ér, mint a papír fűtőértéke, amire nyomtatták. És lehet, hogy az interjú apropójaként szolgáló írásom is ilyen! Komolyan, lehet! Viszont ezt csak az Olvasó döntheti el olvasás után. Én nem tudom eldönteni, mivel én „benne vagyok” az írásban, én nem tudok kívül kerülni, hogy rálássak. Nem tudom, jó-e az írásom. Hogy kiadták, az azt jelenti, hogy a kiadó Vezetőjének tetszett és kockáztatott. Örökké hálás leszek neki ezért.
Vissza a kérdéshez: hogyan kezdtem el írni. Szóval az olvasás volt előbb. És cirka 37 évig kellett taposnom a Föld nevű bolygó talaját, hogy valamiképp olyan kósza gondolatom támadjon, hogy leírjak valami, egy fejben (talán) spontán összeálló történet-félét. Körül-belül 5 éve, 2016 táján mentettem el egy Word dokumentumot más néven, mint „valami munkaszám és Építész Műszaki Leírás”. Ez egy kis SF novella volt, „Kegyelem” címmel, egy mienktől gyökeresen eltérő, de organikus létforma – kvázi értelmes medúzák – világa, akik kollektíven gondolkodnak, tudnak egymás gondolatáról, emlékük is bizonyos fokig közös, s ezek a lények kollektív öngyilkosságot követnek el. Hogy miért? Akit érdekel, elolvasható neten, a nevemmel könnyű rákeresni. Fogalmam sincs, miért írtam le. Semmi célom nem volt vele. Na, de! Innentől kezdve rengeteget írok! Valahogy rákaptam az ízére. Olyankor nem ott, a billentyűzet előtt vagyok, hanem valóban – és ezt egy bizonyos értelemben érthetjük szó szerint is – ott vagyok, én vagyok, akivel megtörténnek a dolgok. Ez valószínű tudatzavar. A szó „jó” értelmében, mint ahogy egy mély meditáció megélése is a valóságból kivonja az elmét. Azt hiszem ez ilyenkor nem a mindennapok alap-elmeállapota. Menekülés a valóságból? Talán igen. Ahogy az olvasás is az.
Tehát mondhatni későn kezdtem az írást, de azóta nem értem a kérdést, ha megkérdezi valaki: „Most írsz valamit?” Mindig írok. Sokszor többet párhuzamosan. Nem értem, miért kell kérdezgetni!? Persze ez vicc volt, de valóban idegenül hat már számomra a nemírás gondolata. Hát így van ez nálam.
Azt viszont kikérem magamnak, hogy „írónak” nevezzen bárki. Én nem az vagyok, nem abból élek. Szeretek írni, ennyi. Ez nem álszerénység. Borges például író, vagy Krasznahorkai. Én nem. A hideg kiráz a gondolatra, hogy egylapon emlegetnének említett Íróistenekkel. Én nem abban a ligában focizok. Képzeljük el, mi lenne, ha mondjuk én lelkes amatőrként hétvégente focizok és valaki együtt emlegetne Messi-vel! Nem! Annak a szónak, hogy „író”, kultusza és magasztos értelme van. Nem akarom a – ha talán nem is dilettantizmusommal, de mindenképpen – amatőrségemmel beszennyezni. Ismét provokatív leszek: nekem nem lesz „írói oldalam” sem a facén. Nagyon nem lenne elegáns. Elnézést a véleményemért azoktól, akik máshogy gondolják ezt a témát. Én az íróság és a magam relációját taglaltam fentebb, nem másét.
A könyved témakör tekintetében igen sokrétű, gondolok itt az evolúciós történelemi kitekintésekre, egy bizonyos transzcendens keresésére vagy az emberiség létezésének okaira. Hogyan született meg a történeted alapötlete? És milyen szándékkal gyúrtad egy történetté ezeket az amúgy sem könnyű témaköröket?
Ezek a kérdések – a létezés mibenléte, stb… – alapkérdések az ember számára. Szerintem ettől Ember az ember. Az önreflexiótól. Ennek a megléte sorol bennünket ebbe a kategóriába. Nem a tudás, nem az eszközhasználat pl. Sok állat tud a környezetéről sok mindent, sok állat használ egyszerű eszközöket is és itt sem kizárólag a majmokra lehet gondolni. De a saját maga létezésének attribútumait csak az ember kutatja.
Minden ember a halállal szemben éli az életét. És mindenki ad ezekre a kérdésekre egy saját választ. Én ebben a könyvben egyfajta opciót adtam. Pusztán a szórakoztatás volt a szándékom. Én sem a leírt opcióban hiszek. Csak játszottam. A következő még furcsa is lehet annak, aki olvasta tárgyi írást: én agnosztikus vagyok, tehát én nem tudom megmondani, létezik-e isten. Egyszerűen nem tudom. Szerintem ebben a létsíkban nem lehet „kitalálni”, mi van ezen túl, maximum fel lehet állítani opciókat és azokat lehet versenyeztetni egymással, de biztosat senki sem tud. Ez így lett megalkotva (tudom, hogy ez a szó ide önellentmondás). De az alkotó juszt sem fedi fel magát, hiába és bármilyen szépen kérjük. És ha már nem tudhatunk semmit, legalább röhögjünk ennek a nemtudásnak az abszurditásán! Legalább ez a félmosoly legyen a miénk! Ez az írás egy ilyen félmosoly. Ha már úgy kell leélnünk egy életet, hogy nem lehetünk 100%-ig biztosak a lényeges dolgokban, ennyi mosolygás talán jár.
Szoktam mondani, hogy ha már ennyire ki lett velünk cseszve, hogy szuper-szenzitív lényekként le lettünk rakva egy ellenséges környezetbe – mert gondoljunk bele: önmagunkban, ahogy ide jöttünk, ahogy megszülettünk, még egy éjszakát sem bírnánk ki a vadonban, ami a természet alapállapota, sőt, bizonyos szempontból az alapállapot az a mélyűr kietlen sötétsége, vagy egy gázbolygó milliófokos magja, nem egy lényekkel teli, különleges és egyedi életbuborék, mint a Föld – szóval ezt az arcpirító disznóságot kötelesek vagyunk a bajtársaink számára – akik ugyanebben a cipőben járnak – ellensúlyozni, hidegvizes borogatásnak lenni a lázas homlokon. Enyhíteni a szenvedést. (Mert akinek nem nyilvánvaló, hogy az élethez igen szervesen a szenvedés is hozzátartozik, az nem ebben a világban él. Az organikus alapzatunk és az egész idegrendszerünk fogékony a szépre is és egyúttal a fájdalomra is. A fájdalom elkerülhetetlen, akármilyen szép és rózsaszín életutunk van. Például fáj egy szerettünk elvesztése. Akinek nem fáj, az pszichopata, de most az ember alapállapotáról beszélek, amikor játszik a dologban egy „léleknek” nevezett, illékony valami is. Ha van Teremtő, akkor úgy teremtett minket, hogy érezzük a fájdalmat és tett is arról, hogy legyen benne részünk. Ugye mennyire furcsa ezt nyíltan kimondani? A következőkben sarkítok az érthetőség kedvéért: furcsa, hogy mondjuk egy csecsemő rákleletét Istennek köszönhetjük? Ugye nem a csecsemőnek?! Ugye egy mindenható, jóságos Isten megakadályozná ezt? Mert egy mindenható és jóságos Isten meg TUDná és meg AKARná akadályozni ezt az ártatlan szenvedést. Ezt hívják egyébként a „rosszból vett” ateista érvnek, ami szerintem a legerősebb ateista érv és megfelelő cáfolatot még nem adott senki – számomra megfelelőt nem, pl. a kifürkészhetetlen hatás sem az számomra, stb... Ahogy Isten létére/nemlétére sem tudunk számomra megfelelő igazolást/cáfolatot. Zárójel be.) Szóval enyhíteni kell a kínt. Ennyit tudunk csak csinálni. Legfőképpen úgy, hogy nem okozunk több szenvedést másnak. (Sem magunknak.) És mondjuk úgy, hogy örömöt okozunk másnak. Én ezzel a könnyvel örömöt szeretnék okozni. És ha már csak egyetlen embernek tetszik, már megérte.
A regényed sci-fi a javából, ahogy a témakör is utal rá. Ebből arra következtetek, hogy nagy érdeklődést mutatsz a jövőkutatás és csillagászat iránt? Esetleg gyermekként is jellemző volt rád ez az érdeklődés? Meghatározta a régi álmaid, vágyaid a történet kialakulását?
Ha már muszáj kategorizálni akkor azt mondanám, hogy a Sci-fi-vel olyan gondolatokat el lehet mondani, amik engem foglalkoztatnak. Egyszerűen adja magát ez a dolog, ha Istent keressük; a Sci-fi az istenkeresés legjobb ruhája. Szóval nem különösebben a csillagászat/jövőkutatás érdekelt, és ennek hatására jött a Sci-fi, hanem fordítva: a Sci-fivel tudom ezeket elmondani. Egy jó Sci-fi-ben az űrhajónak, időugrásnak, stb… csak kellékeknek, díszleteknek szabad lenniük, az igaz mondanivaló az üzenetben kell, hogy lakozzon szerintem. Az üzenet pedig minden esetben – ahogy már mondtam – valamilyen formában az emberi természettel van kapcsolatban.
Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?
Ahogy említettem, mindig a fantasztikum vonzott; ezeket fiatalként a könyvtárban azon a polcon találtam, ahol a legszínesebb, puhaborítós könyvek voltak. De természetesen sokat olvastam a konzervatív szemüvegen keresztül szemlélődők számára vállalhatóbb íróktól is: nekem Szerb Antal kifejezetten fantasztikus, vagy misztikus, vagy Karel Capek, vagy Borges. Mindig éppen aki „megfog”. Egy időben pl. PKD-kattant voltam. Régiektől pedig mindenevő vagyok. Az újaknál vannak hiányosságaim, de az éves antológiákat olvasom és próbálok lépést tartani, de azt hiszem sohasem fogom feladni a régiek olvasását a kizárólag újakért.
A legtöbbször azt hallom, hogy a mai fiatalok nem olvasnak eleget, vagy szinte semmit sem. A kötelező olvasmányok inkább untatják őket, sem mint lelkesedést váltanának ki. Szerinted mennyire kellene megreformálni az iskolai kötelezőket és van-e olyan kortárs szerző akár hazai, akár külföldi, akit rátennél a régi klasszikus írók listájára? Egy haladóbb szellemű könyvlista meghozná-e a kedvet az olvasáshoz? Mit gondolsz erről úgy általában?
Mennyire kell megreformálni? Provokatív leszek: szerintem nagyon. Nagyon-nagyon. Három gyerekem van, tudom, hogy nem elég már nekik a féloldalas mikszáthi tájleírás. Változik a világ, ezt tudomásul kell venni. Változik vele együtt az ember is. Azt hiszem a jelenleg kötelező olvasmánylista a fejlődés egyik gátja. Egyáltalán nem azt mondom, hogy ezek a művek nem jók, nagyon is kiválóak, de a mai embernél ezek nem találnak be! Erről a betalálásról az első kérdésnél már volt szó. Ha nem talál be egy írás: semmi értelme ott és azon a helyen. Tudom, hogy ez megosztó vélemény. Miért nem lehet beemelni olyat is, amit a gyerek szívesen olvas és még értéke is van? Aki azt mondja, hogy „de mit?”, az a mai és a közelmúltbeli irodalmat teszi zárójelbe. Voltak/vannak ott is értékek, melyek nevelnek. Ki nem gondolja így? Jelentkezzen, megbeszéljük. 😊 Konkrétan, ha már megtiszteltél a kérdéssel: én például rátenném a listára bármelyik sci-fi antológiát (magyart/külföldit) ebből az évezredből, mondjuk 8. osztályra. Ki tudja? Lehet, hogy még olyan szerencsétlenek is járnak iskolába, mint én voltam, akiknek fiatal fejjel az is tetszik? Lehet, hogy az is megszeretné az olvasást, aki addig nem tudott azonosulni a keménykalapos-vasaltinges világgal? Szándékosan voltam szókimondó… de tényleg ez a véleményem.
A mostani ismereteink szerint ahány nép annyi vallás és hit létezik. Mit gondolsz a mai hitvilágról úgy általában? Mennyire befolyásolhatja ez a sokszínű nézet az emberiség jövőjét?
Ahogy említettem, agnosztikus vagyok. Szebb napjaimon agnosztikus teista. Tehát olyan szerzet, aki nem tudja van-e Isten, de különböző okokból hajlik rá, hogy lehetséges.
Én úgy fogalmaznám, hogy nem „hiszek” Istenben, hanem erősen reménykedek benne. Én máshogy imádkozom, mint a legtöbb ember. Az én imáim arról szólnak, hogy „kérlek Istenem méltóztass létezni, mert nagy szüksége van ennek a világnak rád! 😊
De nem akarom megkerülni a kérdést, nem csak az én „hitemről” kérdeztél, hanem hogy mit gondolok a mai vallásokról. Sajnos nem túl sok jót, de ebben a témában igazán nem akarok provokatív lenni, inkább csak annyit mondanék, hogy mostanában eléggé sok ember tudja a tutit és feljogosítva érzik magukat a másik ember tutijának a negligálására. Én sajnos nem tudom a tutit. Ebben is különbözök a legtöbb hívőtől. Mert a hívő egész biztosan tudja, hogy az ő istene a valódi isten. Vagy pedig én nem tudom értelmezni a „hit” szót. Ugyanis, ha nem „tudja”, akkor megengedi magának a tévedés lehetőségét? Egy hívő mond ilyet? „Hogy az én istenem, akiben hiszek, nem tudom, biztosan létezik-e?” Mondom, hogy nem értem! Én nem vagyok hívő. Egyedül azt tudom, hogy én nem tudom van-e isten. De megengedő vagyok: attól még hogy én nem tudom, más tudhatja. Elképzelhető. Szóval lehet 2 centiméterről az arcomba ordítani a tutit, ahogy ezt szokták manapság. Gondolom azért akkora erővel, mert minél hangosabban ordítasz, annál jobban igazad lesz. Ugyanis ezt látjuk, ezt csinálják. Mindkét oldal: az is, aki szerint van, és az is, aki szerint nincs Isten. Én meg e két lövészárok között ülök és kapkodom a fejem, s suttogom, hogy „Nem mindegy? Szeretni kell egymást, már csak bajtársiasságból is! Meg azért, mert jobban esik szeretni, mint gyűlölni. Elfogadni jobb. Egyáltalán: miért kell ilyen kézenfekvő dolgokat megmagyarázni?” Szóval nem értem őket. Én maradok az értetlen, ostoba, fura fickó. Vállalom. Hát ilyen ez.
És hogy mennyire befolyásolja az emberiség jövőjét a vallás? Nagyon. Ha ebben a harctéri állapotban maradunk, itt a vége. Ha felismerjük a másik embert is, tovább mehetünk. Mi döntünk. Hajrá.
A könyved a K.u.K. Kiadó gondozásában jelent meg. Hogyan találtál rá a kiadóra és milyen volt a közös munka?
Úgy láttam, hogy nem is olyan régen belevágtál egy új project-be, mégpedig a hangoskönyv készítésbe. Még egy youtube-csatornát is létrehoztál. Mesélnél erről kicsit bővebben? Milyen célokkal és tervekkel leped meg olvasóidat, követőidet?
De jó, hogy tudod! 😊 Itt is pusztán szórakoztatni szeretnék, hogy örömét lelje más ember is ebben. Akit érdekel: a népszerű videomegosztóban rá kell keresni „Hangoskönnyek” címmel. Fontos, hogy ne „hangoskönyvek” legyen a keresés – az automatizmus átírja, javítsuk vissza „hangoskönnyek”-re, úgy már rá fog találni. Még gyerekcipőben jár, de kéthetente új hangoskönyvet rakok fel az írásaimból válogatva. Több, mint száz írásom van. Sokáig fog tartani. 😉
Család, barátok, hogyan fogadták, hogy könyved jelent meg? Van-e olyan személy, aki motiválni tud, amikor elfáradsz, vagy nem jön az ihlet? Ha igen és nem titok ki lenne és miért?
A fogadtatás olyan volt, mint általában az összes dolgom: én nem nagyon tudok róla, kinek hogyan tetszik. Nem nagyon irányíthatom ezt a dolgot. Amikor kimászik a kezem közül, elszakad tőlem, már nem az enyém. Életre kel. Vagy hosszú, vagy rövid életre. Nem követem nyomon. Az az ő élete!
Motiváció: nincs olyan élő személy, aki motiválni tud, vagy ihletet ad, rajtam kívül. Ha nekem nem sikerül „lázba jönnöm” egy gondolattól, senki sem fog tudni segíteni, sajnos.
Bár a pandémia időszaka megterhelő volt mindenki számára és a könyves eseményeket is igencsak befolyásolta, mégis az igény egyre nagyobb, hogy találkozzanak az olvasók kedvenc szerzőikkel. Veled hol és mikor lehet legközelebb személyesen is találkozni, beszélgetni?
Ha valaki arra vetemedne, annak csak írnia kell, mondjuk facén, minden ilyenben benne vagyok – észszerű keretek között természetesen. Zalaegerszeg mellett egy kis faluban élek, ez gyakran behatárol. Még nem volt író-olvasó találkozóm… Persze, hiszen ahogy mondtam, nem is vagyok író!
Még annyit el szeretnék mondani zárásként, – és itt most visszakanyarodnék az elejére, az író-olvasó viszonyra – hogy szerintem az olvasás élményét csak mondjuk 50 %-ban az író határozza meg. Legalább a felét az olvasó rakja hozzá, az ő elméjében keletkeznek a párbeszédek, az ő lelki szemei látják a tájat, stb… Az ő szűrőjén megy át az írás, az ő saját szemüvegével látja az átszűrt részeket. És az eredmény vagy tetszik neki, vagy nem. Ez olyan, mit bármi a világon: nem a „dolog” objektív volta az élmény biztosítéka, hanem a felhasználónak a ”dologhoz” való viszonya a kulcs. Ezért szereti valaki a spenótot, míg más nem, ezért élvezzük a gyönyört, ezért utáljuk a fájdalmat – s még ez is, a látszólag kategorikusan elutasítandó „fájdalom” is lehet gyönyör valakinek. Ugye milyen érdekes és milyen jó, hogy mindenki picit más? Miért ne fogadhatnánk el hát más másságát!?
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebookon vagy kövessétek Youtube csatornán, ahol további érdekességeket olvashattok, hallhattok!
Mike Overton, a Rendszerenkivüli című regényét pedig, a K.u.K Kiadó weboldaláról megrendelhetitek.
Írta: NiKy
Számos verset és haikut volt szerencsém olvasni az elmúlt egy évben és bár mindegyik a maga nemében különleges, mégis most először találkoztam ennyire egyedi és eltérő szerkezeti felépítésű kötettel, mint amit Kállay Kotász Zoltán - Társasutazás Közép-Mámor földjére című könyve kapcsán tapasztaltam. Így vettem a bátorságot és felkértem az alkotót egy interjúra, amit legnagyobb örömömre elfogadott. A költészetről, haikukról és számos más érdekességről kérdeztem a költőt! Kezdjünk is hozzá!
Köszönöm szépen, hogy elfogadta a felkérésemet. Kérem, meséljen magáról! Hogyan vált Önből író, költő?
Szerencsésnek érzem magam, mert gyerekkoromban olyan felnőttek vettek körül, elsősorban a szüleim, akik nyitottak voltak a világ különlegességére, erre a varázslatra, amiben élünk, és engem sem rontottak el, hanem meghagytak rácsodálkozónak.
Édesapám gyakran olvasott fel nővéremnek és nekem könyvekből, Karl May és James Fenimore Cooper indiános regényeiből, és a történetek kalandossága, de maga a helyzet is, hogy itt ül közöttünk a mesemondó, és körben feszülten figyelünk, magával ragadott, ami idővel oda kanyarodott, hogy odarendeltem a kanapéra a családot, és mesélni kezdtem. Édesanyám felismerve a különleges humort a rögtönzéseimben – vadnyugati sztorik imitációja keveredett egy ötéves gyerek világlátásával – spirálfüzetbe golyóstollal leírta a mondataimat. Ez annyira tetszett, hogy sokszor esténként szabályosan nyomultam utána a lakásban, kezemben a füzettel és a tollal, és nyaggattam, hogy „írjunk”.
Évek során, amikor vendégek jöttek hozzánk, ezek a spirálfüzetek az est egy már kellően emelkedett pontján menetrendszerűen előkerültek, és a vendégeknek meg kellett hallgatniuk részleteket Zolika „regényeiből”. Vagy élveztek, vagy nem, nekem többnyire kínos volt, de mégis belém égett, hogy nekem műveim vannak, tehát író vagyok.
Hosszú út vezetett persze innentől odáig, hogy írónak talán az tekinthető, akinek érvényes közlendője van, illetve addig, sok buktatóval, hogy az egész íróság lényegtelen, szerep, méghozzá alaposan túlpumpált, amit félre kell tenni, de úgy, hogy a gondolatok azért ne rekedjenek benned, és ha papírra kerülnek, és ott megtalálják a legtisztább formájukat, jussanak el másokhoz, olvasókhoz, mert a megnemértettségbe és kívülállásba berendezkedni is szerep, ráadásul fülletegebb és önzőbb.
Számos könyvet köszönhettünk már Önnek, de mint fordító is rendszeresen közreműködik. Melyik alkotási folyamatot szereti jobban és mi igényel nagyobb időt és energiát?
Nem tartom magam fordítónak, nem értek hozzá, csupán belesodródtam – két alkalommal –, hogy fordítsak. Latzkó Andor esetében azt éreztem, hogy ha én nem ültetem át újra magyarra és erőszakolom a kötetének a kiadását, akkor senki nem fogja, és tökéletes és méltatlan elfeledettségben marad továbbra is, a haikukötetnél pedig három-négy saját, ebben a műfajban elkövetett kötetközreadást követően egyszerűen kikerülhetetlenül elém tornyosult, hogy végre megértsem, vagy legalább megsejtsem, miről szól eredeti mélységében a műfaj. Ez csak úgy lehetséges, ha japánból próbál fordítani az ember. Szép és reménytelen kísérlet volt, amit rendkívül élveztem.
Mi igényel nagyobb időt és energiát? Nem tudom, de a saját műveimmel mindig keservesebben érek révbe, talán azért, mert tudom, hogy mit szeretnék, és folyamatosan látom, hogy milyen távol lapátolok még tőle, míg fordítás esetében homályban bolyongok, és ha valamire ott rátalálok, örömmel leteszem a tollat, mondván, hogy megvan, megérkeztem.
Eddig a Társasutazás Közép-Mámor földjére című kötetét olvastam, melyet őszintén szólva nagyon megszerettem. Az alapvetően sem szokványos könyv több meglepetéssel is szolgál a gyanútlan olvasó számára. Gondolok itt elsődlegesen arra, hogy a könyv 24 órát ölel fel és minden költemény harminc percet kapott, illetve a néhány oldalon elrejtett „kitekintő” sorokra, melyektől a humor sem áll távol. Mi alapján készítette így a könyvét és van-e az időbeosztásnak külön szerepe vagy fontos jelentése?
Arra törekszem, hogy a könyveim lépjenek túl formailag is a hagyományos megoldásokon, tehát például azon, hogy margótól margóig futnak a sorok, csak vízszintesen, csak balról jobbra, hogy az oldal alján számmal kiírt oldalszám található stb. Persze ha valami eltér a megszokottól, szabálytalan, az önmagában még kevés, nem képvisel értéket, tartalmilag is indokolni kell az eltérést. Az említett kötetben a széljegyzetes haikuk a „törzsállományhoz” képest azok, amelyekben én is megjelenek, cselekvőleg, és nem csak megfigyelőként, minél személytelenebbül közvetítve az élményt.
A klasszikus japán haikukról tudni kell, hogy mindig évszakokhoz kötődnek, kötetbe rendezve is évszakonként csoportosítódnak (öt évszak, mert a japánok újév napját is külön évszakként kezelik). Az időbeliséget, az évszakok körforgását bontottam úgy tovább, hogy egyetlen napot igyekeztem élményeken keresztül körbejárni hajnaltól hajnalig.
Fenti kérdésemhez kapcsolódóan emelném ki, hogy a kötet fő tematikája az idő, nem csak rendezési elvként, hanem mint jelenség! Mesélne arról, hogy honnan jött az ihlet?
Időben élünk, és szerintem az jellemez leginkább valakit, hogy hogyan viszonyul az idő múlásához. Folyamatosan tanításokat kapunk a létezésben, a többi embertől, a természet világától, és szerintem ezek a tanítások mind megjelennek szimbolikusan is az időben.
Az ihlet maga az élet, valami történik körülötted, észreveszed, megfogalmazódik benned, hogy mi is történt – itt már persze az ember óhatatlanul beleszövi magát az egészbe –, aztán ezen a megfogalmazáson észreveszed, hogy esetleg rögzíteni is érdemes.
Rendhagyó a könyv címe is. Mesélne kicsit többet Közép – Mámor földjéről?
A címet jelképesnek szántam, konkrét földrajzi hely megjelölésére emlékeztet, Közép-Ázsiára, Dél-Amerikára, miközben érződik persze, hogy nem az, hanem egy lelkiállapot.
Gyerekkoromban természetközeli helyen nőtten fel, a Kis-Sváb-hegyen, ami akkor még, a ’70-es évek elején jórészt beépítetlen és kissé falusias környezet volt. Ahogy már mondtam, meggyőződésem, hogy a természetben, annak egy kis szeletében is, egy kertben megtörténik minden, az összes életdráma és életcsoda, ami aztán az emberi életben ilyen-olyan formában testet ölt és kibontakozik. Itt és ebben az „előjátékban” nőttem fel, és boldog gyerekkorom volt.
Aztán felnőttként átköltöztem egy művilágba (Pestre, de itt sem a hely a lényeg, mert számtalan művilágban létezhetünk, párhuzamosan is akár), ahonnan hosszú évtizedek után visszakerülni vagy inkább visszarobbanni a természetbe valóságos revelációként hatott. Ezt a feleségemnek, Csillának köszönhetem, akivel 2011-től rendszeresen jártunk Balatonszárszóra, egy kis nyaralóba, amihez eldzsungelesedett, ősvadonszerű telekrész is kapcsolódott. Itt új írói korszakot is kezdtem. Aztán 2018-ban Piliscsabára költöztünk, ami már végleges visszatérést jelentett.
A mámor nem jelent mást, mint azt, hogy egyszerűen jelen vagy az életedben, és az, hogy ez felelősséggel és következményekkel jár, nem béklyóz le. Egyszerre vagyunk porszemek és olyan testet öltött lelkek, akiken sorsok fordulnak meg – ezt az ambivalenciát csak derűvel lehet elhordozni, és olyan közegben, amely, hogy így mondjam, támogató közeg. Eredendően és megronthatatlanul, mint a természet világa.
Fordításai közül a Béka toccsan a tóba című könyvét olvastam Öntől. Bár erősen jellemző a stílusára egy bizonyos rend és fegyelem, ahogy a haikukat elrendezte, mégis megbúvik a lapokon némi játékosság is. Milyen tematika alapján kerültek összegyűjtésre a haikuk és van-e olyan mű, ami igazán kedves az Ön szívének?
Szigorúan szubjektíven válogattam, azok a haikuk kerültek be a kötetbe, amelyek kedvesek nekem, közel állnak hozzám. A humor nagyon fontos számomra, és éppen ezért Kobajasi Issza haikuit szerettem leginkább, aztán fordítás közben figyeltem fel Josza Buszonra, akinek a szelídebb, csendesebb, bölcs humora gazdagabb szövetűnek érződik számomra. Az érződik-et hangsúlyosan alá kell húzni.
Azt mondják, hogy a versek és a haikuk a szabad gondolatok gyöngyei. Hogyan vélekedik erről?
Teljesen egyetértek. A haikura ez különösen igaz, mert rövid és tömör versformaként akár véletlenszerűen is megszülethet. Bárkiben megfogalmazódhat egy gondolat, amiről kiderülhet – ha ilyen szempontból nézed, ha van az észlelésedben ilyen szűrő –, hogy lám: haiku. Ahogy mondani szoktam, legalább egyetlen jó haikura az életében mindenki hitelesítve van. Ami akkor is megszületik, ha észrevétlen marad. És attól, hogy észrevétlen marad, még nem biztos, hogy nyomtalan és hatástalan.
A XXI. század korszellemét tekintve egyre kisebb teret kapnak a szépirodalmi művek, verseskötetek, pedig az emberi lélek és élet eszmei gondolatai és értékei elsődlegesen ezen alkotásokban mutatkoznak meg. Mit gondol, hogy lehetne megállítani ezt a dekadenciát és milyen jövőt jósol a költészetnek országunkban?
Optikai csalódásnak gondolom, hogy ma kevesebbet olvasnánk, mint mondjuk száz évvel ezelőtt. Mindig keveset olvastak, és mindig leginkább a lektűrt. Úgy képzeljük, hogy a múlt század ’20-as, ’30-as éveiben micsoda pezsgés lehetett, hiszen akkor élt Karinthy, Kosztolányi, József Attila, és a frissen megjelent írásaikat tömegek bújhatták. Alig olvasta őket valaki. Esetleg beszéltek róluk, ismerték őket, de nem olvasták a műveiket. Úgy mondanám, hogy a „diskurzus körülöttük” jó volt, de hát ez így megy most is, számos kortárs író körül jó a pletykaáramlás.
Versekre mindig lesz befogadóközönség, talán nagyobb is, mint ma, ám úgy jósolom, hogy inkább a köztes műfajokban. A slam poetry, a versértékű dalszövegek és a filmes versmonológok kora jöhet.
Egy kisebb kutatómunkának köszönhetően láttam, hogy több alkotása is megjelent már számos folyóiratban, irodalmi oldalakon. Mit gondol, milyen alapon kerülnek kiválasztásra a megjelent művei, mi lehet egy sikeres költő titka?
A ’90-es években jóval több írásom jelent meg folyóiratokban, mert akkoriban a jelenlétet rangnak gondoltam. Ami ebből megmaradt, és utólag hasznosabbnak bizonyult, a szerkesztőktől kapott tanácsok. Találkozhattam az életem során négy-öt szerkesztővel, akiktől nagyon fontos és jól adagolt kritikákat kaptam, most csak Horgas Bélát említeném, a Liget néhány éve elhunyt szerkesztőjét. Az egész alkotói hozzáállásomra hatással volt Béla néhány iránymutatása.
Természetesen a folyóirat-megjelenéseknek van árnyoldala is, mégpedig az, hogy a szerző idomulni próbál az elvárásokhoz. Ez már átvezet a siker kérdéséhez is, vagyis ahhoz, hogy a mai ízlésvilág – bár talán látszanak már ebből a kilábalás jelei – a depresszív, probléma-centrikus műveket favorizálja. Minél letaglózóbban ábrázolódik valami, minél fojtogatóbb a légkör, a mű annál „hitelesebb”. A harmonikus, derűs, meditatív alkotások értéke megkérdőjeleződik.
A történelemre visszatekintve, a Haiku költészet nagy mesterei közül ki vagy kik voltak Önre nagy hatással és miért? Kiket tekint a legnagyobbaknak és van-e a modern világunkban olyan alkotó, akiről azt gondolja, hogy kiemelkedő és érdemes tőle olvasni?
Josza Buszon és Kobajasi Issza mellé mindenképp ide kívánkozik Macuo Basó, Maszaoka Siki és Nacume Szószeki neve. A japán haiku nagymesterei mindannyian, és ezért számunkra, akik csak fordításban olvashatjuk őket, nehezen befogadhatók, a haikuiknak csak szűk jelentésrétege szivárog át. Ebből a megfontolásból inkább a magyar szerzőket ajánlanám, a hosszas felsorolásnak gátat vetve Sajó Lászlót és Babics Imrét említve.
Mit gondol a mai oktatási rendszer keretében kötelezővé tett régmúlt nagy alkotóitól mennyit tanulhatnak a mostani fiatalok és mennyire vannak helyén kezelve egy – egy költő szerzeményei? Gondolok itt elsődlegesen az adott mű mondanivalójának megértésére, üzenetének megfelelő átadására. Elég érettek-e Ön szerint a mai fiatalok a költészet megbecsüléséhez?
A XX. század második felének, a Kádár-kor puha diktatúrájának volt egy olyan hozománya, a bezártságból adódóan, hogy sokan a művészetekbe menekültek. Az irodalomtudomány is elmélyült, és szerintem alapvetően helyesen felmérte az értékeinket. Lappangó életművek, felismeretlen kincsek mindig akadnak, a már említett Latzkó Andort is ide sorolom. Herczegh Ferencet és Tormay Cécilet sem szabad félretolni, mert kiváló írók, de nem tehetők Móricz Zsigmond mellé a polcon. A szerkesztésemben megjelent 2015-ben a Napút folyóiratnak egy tematikus száma, Szellemidézés – Elfeledett költők címmel, itt kevéssé ismert lírikusok munkásságából válogattam, amihez megint csak hozzá kell tennem, hogy nem József Attilához vagy Pilinszky Jánoshoz mérhető zseniket próbáltam előcsalogatni az árnyékból. Jó költőket, de nem géniuszokat.
Az értő olvasásról – az olvasásban az a szép, hogy minden életszakaszban, élethelyzetben egy műből – jó műből – mást szűrhet ki az, aki mélyen belemerül. Nem biztos, hogy az érettség-megbecsülés tengelyén kell vizsgálni ezt az egészet. Annyi azonban bizonyos, hogy egy-egy művet évek, évtizedek múltán is érdemes újraolvasni, mert elképesztő meglepetések érhetik az embert.
Mikor várhatjuk újabb könyv megjelenését Öntől? Milyen egyéb jövőbeli tervei vannak?
A következő kötetem ismét haikukötet lesz, és macskákról fog szólni. Vallom, hogy minden ember életében legalább két mesterének lennie kéne, egy kutyának és egy macskának.
Legalább harminc-harmincöt félkész kötetem van, ami abból adódik, hogy kisebb szünetekkel egész életemben írtam, de soha nem fejeztem be semmit. A feleségemnek köszönhetem, hogy néhány évvel ezelőtt rávett: tanuljak meg befejezni. Hasonlóan fontos készség ez ahhoz, mint ahogy minden szülőnek tudnia kell elengednie a gyerekét.
A félkész kötetek nagy részét mégse fogom már a fiókból előkotorni, mivel lépcsőfokoknak tekintem csak őket, van azonban kettő, amelyet nem engedhetek el. Ígéretet tettem a megírásukra valakiknek, és mivel mindketten elhunytak már, a szavam csak még erősebben köt. Két regényről van szó, de többet nem mondhatok róluk.
Két évvel ezelőtt létrehoztam a Dr. Kotász Könyvkiadót, mivel azt tapasztaltam, hogy bár rengeteg ilyen cég van, a tehetséges szerzők mégsem találnak oda hozzájuk. Vagy nem is akarnak? A könyvkiadás egyre inkább átcsúszik csupasz üzleti vállalkozásba, eltűnt a műhelymunka, a támogatás, amit egy szerkesztő nyújthat egy szerzőnek. Ha körbepásztázunk a kortárs megjelenéseken, rengeteg kidolgozatlan, elnagyolt, félresiklott – viszont szép köntösben, könyvészetileg igényesen tálalt művel találkozhatunk. Hiányzott a külső kontroll és a biztatás, hogy igen, igen, érdemes még dolgozni a kéziraton… A motivációt persze az adja, hogy szeretném továbbadni mindazt, amit én is kaptam.
A kiadás mellett irodalmi esteket is szervezünk, 2018 őszén kezdtük a sorozatot Piliscsabán, és vendégül láthattuk és bemutathattuk – elnézést, hogy nem sorolok fel mindenkit – Király Farkast, Tamási Orosz Jánost, Fedina Lídiát, Hegyi Zoltán Imrét. Az estekről videófelvétel készült, amit közzé fogunk tenni. Az ismert járványhelyzet miatt a sorozat szünetelt, de tervezzük a folytatást, és már a Dr. Kotász saját szerzői fognak sorra kerülni, Ásványi Tibor, Szőke Szabolcs, Szentmiklósi Tamás, Magén István.
Jelenleg a kiadó legfontosabb könyvterve Kádas Tibor fotóművész albuma, az Egyetemi Színpad 1968-74 közötti legendás előadásairól készített fényképfelvételeivel, cikkekkel és életútinterjúval.
Mindig nagy örömmel ismerkedem meg első könyves szerzők munkáival, hiszen sosem tudhatom, hogy milyen „kincsekre” lelek általuk. A mostani beszélgető partnerem is egy számomra újdonságként ható, de rendkívül kedves és bájos történet megálmodója. Nagyon örülök, hogy elvállalta az interjú felkérésemet. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel Farkas Barbara írónővel készült beszélgetésemet. Kezdjünk is hozzá!
Kérlek, pár szóban mesélj magadról! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?
Már gyerekkoromban írtam kis történeteket és vezettem naplót is. De akkor még nem gondoltam arra, hogy valaha is író lesz belőlem. Így visszagondolva, az egész életemet végig kísérte az írás, de általában csak akkor nyúltam hozzá, ha valami rosszat ki kellett írnom magamból. Aztán kislányom, Panni születése után kezdtem meséket írni saját magunk szórakoztatására. Ezeknek a meséknek egy macilány volt a főszereplője, akivel minden nap az történt, ami a kislányommal. Ahogy nőtt Panni, úgy változtak a mesék is, és a mesélés, meseírás igazi közös program lett számunkra, és szerencsére azóta is az.
Nem is olyan régen volt szerencsém olvasni a Kicsi Tacsi kalandjai Anya Tacsival című mesekönyvedet, melyet nagyon megszerettem. Egy kutya családon keresztül mutatod be a kis gyermekekre jellemző viselkedésformákat, szépen rávilágítva arra, hogy bármilyen bosszantó is lehet egy adott esemény, de szeretettel és türelemmel meg lehet tanítani gyermekeinket a helyes viselkedésre. Honnan jött az ötlet, hogy egy kutyacsaládot helyez a könyved középpontjába? Miért ezt az állatot választottad?
A kislányom két éves korában menthetetlenül beleszeretett a kutyákba. Onnantól kezdve nálunk minden a kutyákról szólt. Naponta jártuk a környéket és minden itt lakó kutyát megnéztünk, megismertünk. A kislányom kedvence egy közelben élő tacskó lett. Tulajdonképpen így lett a macilányból Kicsi Tacsi.
Nagyon tetszettek a rajzok is a kötetben. Rendkívül bájosak lettek és érdemes volt külön is végig lapoznom a kötetet. Ki illusztrálta a könyvedet?
Én készítettem a rajzokat is.
A könyvben három mese található. Mindegyikről elmondható, hogy könnyű a nyelvezete és bizony a tanító szándék mellett, a rejtett humor is színesíti a meséket. Milyen szándékkal írod a történeteidet és hány éves kortól ajánlod?
Szeretném, ha a szülő és a gyermek egyaránt jól szórakoznának, amikor a meséimet olvassák, számomra ez az egyik legfontosabb. Másrészről ezek a mesék a szeretetről, a megértésről és az elfogadásról szólnak olyan formában, amit egy kisgyerek is könnyedén megért. Két éves kortól ajánlom a meséimet, de azt gondolom, az olvasást nem lehet elég korán kezdeni.
Kicsi Tacsi kalandjai oldaladon láttam, hogy színező is kapható a könyved mellett. Milyen rajzok találhatóak benne? Készségfejlesztő feladatok esetleg színesítik a lapokat?
Azt vettem észre a könyved olvasása folyamán, hogy mentes minden „csúnya” szótól, nem gyerekeknek való kifejezéstől. Mit gondolsz, hogy manapság egy mesekönyv mennyire tudja befolyásolni a gyerekeket? Gondolok itt elsődlegesen, ha a kisebb korosztályú gyermek rondán kezd beszélni. Lehet-e hatással a kicsikre egy mese vagy történet?
A kisgyerekek mindent úgy szívnak magukba, mint a szivacs, minden hatással van rájuk, az egyszer hallott vagy látott mese is. Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy egy kisgyerekeknek szóló történet tényleg a kisgyerekeknek szóljon és mentes legyen a csúnya szavaktól és minden mástól is, ami még nem nekik való.
Melyiket választanád inkább: rajzfilm vagy mese?
Egyértelműen mese! Mi nagyon kevés rajzfilmet nézünk, Panni sem igazán igényli és tévénk sincs.
Hazánkban a kulturális színvonal csökkenése egyre aggasztóbb a kimutatások szerint. 100 családból jó, ha 40-nél van jelen a napi meseolvasás és ebből is legalább a fele egy idő után elhagyja ezt a szokást. Mit gondolsz arról, hogy miért történik mindez? És szerinted mivel lehetne javítani a mesék iránti igényt?
Szerintem sok szülő nincs tisztában azzal, hogy milyen csodálatos pozitív hatásai vannak a meseolvasásnak a gyerekek számára és hogy ezt nem lehet a tévénézéssel, mesenézéssel helyettesíteni. A meseolvasás valójában nem egy plusz feladat az amúgy is fáradt szülőknek, hanem meghitt együtt töltött idő, ami jó esetben szórakoztat és kikapcsol gyereket, felnőttet egyaránt. Ha ezekkel tisztában lennének, vagy képesek lennének ezeket a szempontokat is szem előtt tartani, az talán segítene ezen a romló tendencián.
Azt vettem észre, hogy kis hazánkban egyre több olyan kötet jelenik meg, amely magánkiadásban kerül a könyvesboltok polcaira. Számos írótól hallottam, hogy inkább így adja ki a könyvét, mint a meglévő kiadóknál. Mások pedig arra panaszkodnak, hogy hiába küldik el a nyersanyagot, sokszor még választ sem kapnak. Szerinted is jobb magánkiadásban megjelentetni könyveket? Mit gondolsz úgy általában erről?
Mivel még csak magánkiadásban jelent meg könyvem, csak erről az oldaláról vannak tapasztalataim, így azt nem tudom megítélni, hogy jobb-e. Azt gondolom, hogy magánkiadásban is ki lehet adni egy könyvet, és ez nem von le semmit az értékéből, ráadásul nagyon sokat lehet tanulni belőle. De szívesen kipróbálnám milyen egy kiadóval együtt dolgozni egy könyvön. És volt olyan is, hogy úgy éreztem a magánkiadás során, hogy hiányzik a kiadó nyújtotta szakmai segítség és támogatás.
Készül a mesekönyvem folytatása, melynek címe, Kicsi Tacsi kalandjai Apa Tacsival lesz, bár pontos megjelenést még nem tudok mondani. Mivel rengeteg mese van még a tarsolyomban, remélem, hogy Kicsi Tacsi még sok-sok izgalmas kalandba keveredik a jövőben.
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok az írónőnek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol további érdekességeket olvashattok!
Kicsi Tacsi kalandjai Anya Tacsival című mesekönyvét pedig a Kicsi Tacsi weboldalon tudjátok beszerezni.
Írta: NiKy
Kérlek, mutatkozz be pár szóban a kedves olvasóknak! Mit érdemes tudni rólad és a munkásságodról? Hogyan lett belőled irodalom szerető alkotó?
Nem is olyan régen volt szerencsém olvasni, Aki hétszer született című regényedet. Be kell valljam, igen megdöbbentett a cím, hiszen nem szokványos. Ugyanez elmondható a regényedről is. Hogyan született meg a könyv? Milyen forrásokból merítkeztél? Kérlek, mesélj kicsit erről!
Egy érzés indította a könyvet: ha galambbúgást hallottam, olyan szépnek érzékeltem, mégis szomorúságot okozott számomra. Ez az ellentmondás egy novellát hívott életre, mely a Kézjegy antológiában, a 7toronyban Szép szomorúság címmel jelent meg. Ha jól emlékszem valamikor 2009 környékén.
Úgy gondoltam, ezzel én eleget is tettem a feladatnak, de sokan az ottani írótársak közül kérték, hogy bővítsem ki regénnyé. Én akkor még úgy éreztem, nem vagyok képes regényírásra, hisz az olyan mérhetetlenül nagy munka. Később azonban egyre több regényötlet született, majd egy író-szeminárium megmutatta, hogyan tudok a hétköznapi élet feladatai mellett regényt alkotni. Ezzel a lelkesedéssel felvértezve ezt a történetet vettem elő, hogy elsőként kidolgozzam.
Azt tudtam, hogy a babona miatt a történetet a középkorba kell helyezzem, de nem volt semmilyen koncepcióm. Rég volt, hogy én erről tanuljak, úgyhogy az írás közben magam is sokat kellett kutassak. Sok segítséget kértem bölcsész lányomtól, aki a történelmi adatok korrekciójában segített, állattenyésztő ismerősöm a kecskékről adott információkat, vadász ismerősöm pedig a csapdákról és a farkasokról. A kor szokásairól pedig a Múlt-kor történelmi magazin weboldaláról tanultam sokat. A legérdekesebb információkat beleszőttem a történetbe. Ilyen például az, hogy hogyan akarták rászoktatni abban az időben a járásra a gyerekeket, vagy hogyan kell késsel dobni.
A könyvet mégis vagy kétszer kellett megírnom. Ma már tudom, hogy a vázlat, a koncepció mennyire segíti az írói munkát. Igen humoros helyzetekhez vezetett, hogy hol az elejébe, hol a közepébe, hol pedig a végébe írtam random egy-egy fejezetet. Így történhetett, hogy az öt éves kislány két fejezettel később két évessé vált. Volt a szerkesztőnek a nyers kézirattal elég munkája! De állta a sarat!
A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a regényedben? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!
Nagyon örülök, ha így látod a szereplőket.
Sokat faragott a szerkesztőm, hogy egységessé váljanak a karakterek. Minden író szerintem saját magából, a tapasztalataiból indul ki valahol. Én magam vagyok néhol a riadt, magába forduló Remény, néhol a kemény, kérlelhetetlen Sára is.
Szinte mindegyik karakterben vegyesen szerepel több jelenkori életemben tapasztalt viselkedés vagy tulajdonság. Kél atya végtelen türelmét és megértését például az egyik kolléganőmben csodálhattam meg. A regényben azért jóval letisztultabbak a személyiségek, mint az életben. Inkább egy-egy élethelyzetben tapasztalt viselkedést vetítettem ki egy karakterre.
Maradjunk még kicsit a szereplőknél. Főhősnőnk neve Remény, mely igen ritka. Honnan jött a névválasztás ötlete? Én úgy tudom, hogy ez talán az orosz Nagyezsda fordításaként lehet értelmezni. Mesélj, kérlek erről kicsit!
A nevekkel folyamatosan hadilábon álltam a regény megírásának kezdetén. A novelláimban személytelenebbé téve a szereplőket sokszor úgy jelöltem: a férfi, a nő, az asszony... Itt azért ezt nem lehetett.
A főszereplőnek beszédes nevet szerettem volna adni, hogy utaljon arra, Sára miért hajlandó felnevelni. Kerestem más nyelvű megfelelőjét is, de nem tetszett egyik sem. Ez ráadásul már valamilyen nemzethez is kötötte volna a történetet.
A névválasztásokat az előolvasók közül más is furcsállották, így keletkezett egy rész, amiben maga a szereplő jegyzi meg – Mara -, hogy ez nem igazi név, és ezért nem is szólítja a kislányt nevén. Később, ahogy fejlődött a történet, jól jött ez a név. A hiú remény, amit Sára táplált a lány képességiben, megerősíti Remény kétségeit önmagában, így a fejlődése is látványosabbá vált.
A könyved időszaka és eseményei a késő középkori világba kalauzolják el az olvasót. Miért ezt a történelmi időszakot választottad?
A babona miatt, ami hol veszélybe sodorja, hol megmenti Remény életét - ahogy a fülszövegben is írtuk.
A babona abban a korban még elég erősen élt az akkori emberek életében, de már nem annyira volt meghatározó és elterjedt, mint néhány száz évvel korábban. Bár a babona soha nem veszett ki az emberi gondolkodásból. Az volt a cél, hogy megmutassam, hogy mindenre van érthető magyarázat, ha látjuk a részleteket, illetve az, hogy az ember tehet önmagáért.
Kicsit maradjunk még a történelemi korszaknál. Egész olvasásom folyamán azt éreztem, hogy tulajdonképpen párhuzamot állítottál az akkor élt ember félelmekkel átszőtt babonái, és a mai modern kor hite között. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek?
Pontosan milyen hitre gondolsz, ami a mai világra jellemző?
Az biztos szerepel benne, hogy a modern ember is könnyen feltételez dolgokat másokról felületes megfigyelése, előzetes tapasztalatai alapján. A feltételezés azonban sokszor nem helytálló. Érdemes megismerni az okokat, és nem aszerint megítélni valakit, amit másoktól hallunk róla, vagy, ahogy elsőre tapasztaljuk. Ebben a dologban nem változott az ember.
És, ha már hitről és vallásról beszélünk, tulajdonképpen az egész regényt meghatározza, és ez adja a sava-borsát is. Miért ezt választottad alappillérként? Milyen szándékkal emelted ki ezt a tematikát?
A vallást nem szándékosan emeltem ki. Meg is lepődtem, mikor azt hitték a regény miatt, hogy erősen katolikus vallású vagyok. Hiszek istenben, de nem a klasszikus módon. A klérust, az egyházi szokásokat, a liturgiát így teljesen meg kellett tanuljam, hogy hiteles tudjon maradni a kor ábrázolása. Abban a korban már a kereszténység meghatározta a mindennapokat Európában, bár a babonák éltek, az egyháznak nagy hatalma és befolyása volt. Nem kerülhettem ki ezt a fontos elemét az akkori életnek. Az olvasás gyönyörűsége is csak egyházi személyeknek és azoknak adatott meg, akik nemesi származásúak voltak, vagy a gazdaságban számadói, intézői feladatokat láttak el. A haladóbb szellemű kereszténység Kél atya személyében ellenpólusa lett a babonás, tudatlan embereknek. E két pólus között ingázik Sára.
Ha jól tudom, Szálkán élsz jelenleg. Magyarország egyik kincsesládikájának tartják, hiszen a nem túl könnyen megközelíthető hely gyönyörű a maga nemében. Mennyire inspirált a környezeted, esetleg részleteiben megtalálhatjuk-e ennek a festői tájnak elemeit?
Ilyen szépen leírva ezt még nem láttam. Köszönöm. Igen, Szálka egy kis imádni való mesefalu. A környezetem, lakóhelyem azonban kevésbé jelenik meg a regényben, inkább az erdő. KÉK-túrázom, sokat járok erdőben. A különböző évszakok és az időjárás sok féle arcát és hangulatát engedte láttatni, ami a leírásokat is inspirálta.
A könyved borítója egyszerű, de nagyszerű elvén, egy rendkívül elegáns, de mégis a történethez tökéletesen passzoló képet mutat. Kinek a munkáját láthatjuk a könyv fedelén? És mennyire vagy elégedett vele?
Lengyel Levente munkája. Imádom. A borítót is, az alkotót is. Kreatív művész a maga szakmájában, akivel igazi csapatként tudunk együtt dolgozni. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Mivel a különböző regényötleteim különböző zsánerűek, ő javasolta, hogy a borító alapján tegyük egységessé a megjelenő köteteket. Némi ötletelés után így esett a választás a piktogramokra. A méret, a betűforma marad, a változás a színekben, a piktogramok számában, és a bennük lévő figurákban lesz, amelyek utalnak a beltartalomra. Harmonikusnak tartom a színeket, ami még passzol is az illusztrációkhoz. Ez mondjuk a véletlen műve volt.
A regényed vége finoman szólva is függővéges és pont ezért szeretném megkérdezni, hogy mikor várható a következő része? Ha nem titok, mesélnél egy kicsit a következő részről?
A folytatás Magda reménye címmel fog megjelenni.
Még a háromnegyedével készültem csak el, és még a szerkesztés, lektorálás, és egyéb nyalánkságok követik majd a kézirat befejezését. Nagyon szerettem volna, ha karácsonyra elkészül, de most nem látok erre annyi esélyt. Január-február reálisabb.
A városban Reményt új élet várja, ahol meg kell tanulnia boldogulni. Itt is lesznek segítők, gátlók, kétkedők, félreértések, amik bajba sodorják, vagy éppen kihúzzák a csávából. A babonaság alapmotívumát megtartottam. Az emberek a városban tudatosabbak, szervezettebbek, ugyanakkor többször cselekednek önös érdekből, kevésbé hangsúlyosak a közösségi értékek. Valamivel mozgalmasabb történetre lehet számítani, hisz több szereplő több eseményt generál rövidebb időszak alatt.
Térjünk még kicsit vissza a regényedhez. A kötet tulajdonképpen egy fejlődésregény, melyben az emberi bűnök felsorakoztatásán át a jó minden árnyalata fellelhető. Tulajdonképpen senki sem az, akinek elsőre gondolnánk és mindenkinek megvan a maga sötét oldala. Ebből arra következtetek, hogy komoly pszichológiai kutatómunka áll mögötted. Kérlek, mesélj erről is egy kicsit!
Tanár vagyok, ahol ebben a témában kaptam némi képzést. Ez jó alapot adott. A saját személyiségem alakítása miatt azonban sokat tanultam az emberi viselkedésről, a miértekről. Bújtam az idézetes-, motivációs könyveket; önelemzést, tanfolyamokat végeztem el, hogy egyes élethelyzetek ne temessenek maguk alá. Talán ez a megszerzett tudás szivárogtak be a regény lapjaira észrevétlen. Egyik táncostársam mondta most, mikor megvette a könyvet: „Györgyi, Aki hétszer született írója. Pedig ő nem is hétszer, hanem vagy 1000-szer született újjá.”
Tulajdonképpen milyen üzenetet hordoz magában a könyved emocionális szinten? Hiszen Sára és Remény kapcsolata is egy finom szálon mozgó, de rendkívül intenzív alapokon működő érzelmi csoda. A két nő egymás iránt való „küzdelme”, a határok feszegetése és tulajdonképpen egy rejtett, de erős ragaszkodás képén keresztül ismerhetjük meg a fehérnép közötti kapcsolat egy bizonyos típusát. Mit gondolsz erről?
Te vagy a riporter, mivel azonban az olvasóm is vagy, hadd kérdezzek vissza: Számodra milyen üzenetet hordozott? Azt írtad az értékelésedben, hogy magad fejlődésében is segített a történet.
Ez így van. Nem titok, hogy nagyon bonyolult és nehéz kapcsolatot ápolok a szüleimmel. Mikor Sára és Remény kapcsolatáról olvastam, megértettem, hogy a szüleimtől is csak azt kaptam, amit ők láttak a nagyszülőktől. Se többet, se kevesebbet. Ennek hatására felkerestem édesanyámat és most azt kell, hogy írjam, jobban el tudom fogadni őket.
Nagyon hálás vagyok, hogy ezt megosztottad velem.
Az egyik célom, hogy az olvasók szórakozva fejlődhessenek. Akár gondolatban, önértékelésben, elfogadásban vagy megértésben. Én is voltam gyerek, aki lázadt a szülők ellen, és próbáltam édesapám keményvonalasságát elkerülni anyaként, ami nem mindig sikerült. Ahogy említettem, mindkettő karakterből van belőlem, az ő fejlődésük talán az én saját fejlődésem kivetülése is lehet. Mert mindig mindenki változik. Vagy a környezete hatására, vagy a saját döntései miatt. A változás azonban elég hosszú folyamat, hosszabb, mint egy új szokást felvenni. A két nő hat egymásra. S a hatások nyilván befolyásolják a döntéseiket is.
Ezen túl viszont egy történet szerintem mindenkinek mást üzenhet az alapján, hogy mit élt meg az életében.
A regényed számos értéket képvisel. Számomra az egyik ilyen, hogyan képes először az empátia, majd a megszokás és ragaszkodás szeretetté formálódni. Miképpen képes egy bántalmazott lélek átadni mindazt a tudást, melyet ő maga is kapott, akár akarta akár nem. Tulajdonképpen a nevelőszülővé válás is gyönyörűen megmutatkozik a lapokból. Milyen szándékkal és rejtett gondolatokkal építetted be ezt a szálat a történetedbe? És ha már nevelőszülői szerepről beszélünk, mit gondolsz arról, hogy egy regény mennyire tudja befolyásolni egy mai nő lelkét? Rá tudja-e esetleg beszélni a gyermekvállalásra vagy akár el tudja-e kedvetleníteni?
Uhhhh! Jókat kérdezel, hallod.
Sok esetben az írói tevékenység nem ilyen tudatos ám. Az emberben megformálódik egy történet, aztán jön egy pont, amit meg kell magyarázni:
Hogy élhet túl egy árva csecsemő a középkorban? Befogadják. De miért tennének ilyet? Főleg úgy, hogy félni kell tőle. Hát kell egy rejtett motivációnak lennie. Sára alakja valami hasonló módon került bele a regénybe.
Hogy a nevelésben az anyai ösztönei hogyan segítették, illetve a szokások hogyan nyomták rá a bélyegét az amúgy is bizalmatlan egyéniségére, az már nem annyira tudatosan alakult. A szándékosan előidézett vetélés eleme, amelyet a haldoklásánál említ, tudatos volt. Ez egyfajta jóvátétellé is alakítja Remény nevelését, amit eredetileg önző módon azért vállalt, hogyha felnő a kis boszorka, meg tudja majd gyógyítani. A kalmár jelenetében viszont már szinte magára ismer: saját balsorsát látja a lányéban. Sára hozzáállásának ez a két fordulópontja volt csupán tudatosnak mondható.
Nemrég jelent meg a Minden más válogatás köteted. Kérlek, pár szóban mesélnél róla?
Az Aki hétszer született az első regényem.
Előtte rövidebb prózákat, novellákat, verseket írtam. A Minden MÁS című kötet az eddigi meglévő prózákat gyűjti csokorba. Kissné Elek Mária ötlete a cím, mert tényleg mindenféle műfaj és hangulat szerepel benne. Ezek azért jobban megmutatják az én kálváriámat is.
Mivel minden kötetnél szeretnék egy képzőművészt is bemutatni az illusztrációk által, itt is felkerestem egy alkotót, ő azonban mégsem tudta vállalni a megbízatást, így az én egykori grafikáim díszítik a kötetet.
A borítóterv ugyancsak Lengyel Levente alkotása.
Milyen jövőbeli terveid vannak? Mikor olvashatunk tőled legközelebb újabb könyvet?
Kincső, Boti és a többiek címmel írt ifjúsági regényt, melyet a Regényes természet pályázatra írtam, a NapKút Kiadó befogadta, annak várom a megjelenését.
Közben készül Remény történetének folytatása, amelynek a kiadása a jelenlegi kötetek eladási bevételétől is függ majd, de szeretném jövő év elején megjelentetni. Sokan várják már.
Abban is gondolkodok, hogy verseimet hasonlóan kötetbe szerkesszem, ahogy a prózákkal tettem.
Ezeken felül lapul a fiókomban még egy kapcsolatokról szóló felnőtt mese, egy sci-fi és egy riportregény terve is. Remélem lesz erőm mindegyiket úgy megírni, mint az Aki hétszer születetett című regényt, s a jelenlegi olvasók hasonlóan örömmel fogják mindegyiket forgatni.
Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok az írónőnek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook és Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!
Aki hétszer született és Minden MÁS című könyveit pedig, a Péri Penna weboldalon keressétek!
Írta: NiKy
Minden évben nagy gonddal válogatom ki azokat a meseszerzőket, akikkel a következő év folyamán mindenképpen szeretnék foglalkozni, tehát, amint megjelenik egy új könyv, máris szaladok beszerezni. Tavalyi év folyamán ismertem meg a mostani beszélgető partneremet, hiszen volt szerencsém kézbe venni Lillen, a tünde alkotását. Idén A Zöldlomb-erdő lakói című mesekönyvét olvashattam, amit nagyon megszerettem. Így vettem a bátorságot és egy interjú keretén belül kérdezgettem az írónőt. Meséről, hazai igényekről és természetesen a mesekönyvről is szó esett. Kérlek, tartsatok velünk!
Az iskolában a kedvenc tantárgyam az irodalom volt. Onnantól kezdve írogattam magamnak verseket, novellákat, történeteket, de ezeket csak a legjobb barátnőmnek mutattam meg. Amolyan kis tini irományok voltak ezek. Aztán tanító szakos voltam a főiskolán, ott kicsit jobban belekóstoltam a mesék világába.
Eddig három könyved jelent meg, melyek csodálatos világokba repítik el olvasójukat. Ebből én két kötetedet olvastam, az egyik Lillen, a tünde, a másik pedig A Zöldlomb – erdő lakói. Bár két különböző történetről van szó, mégis átfogóan jellemző rájuk egy bizonyos kedvesség és tanító szándék. Mennyire fontos számodra a mesékben megbúvó okítás és mi alapján választod ki mondanivalódat?
Számomra nagyon fontos, hogy a meséim tanulságot tartalmazzanak. Azok a bizonyos rejtett tanítások. Mindenképpen figyelembe veszem, hogy mely korosztálynak írok éppen, így az életkori sajátosságok alapján választom ki, hogy mik is lesznek a tanulságok.
Idén jelent meg A Zöldlomb – erdő lakói című mesekönyved, mely egy különleges helyszínen játszódik. Kérlek, mesélj a történet kialakulásáról! Hogyan álmodtad meg számunkra ezt a kedves mesevilágot?
Nagyon szeretünk a családdal kirándulni. Főleg itt Pécs környékén a Mecsekben és Orfűn. Néha láttunk már rókát, őzet, sünit és a kislányom nagyon örült nekik. Így kerítettem nekik még pár barátot és meghintettem egy kis varázsporral őket, majd megszülettek A Zöldlomb-erdő lakói.
A beszélő neveket személy szerint nagyon szeretem. Mennyire volt tudatos, hogy a karaktereidnek ilyen neveket választottál? Gondolok itt elsődlegesen pl. Böki a sünilányra vagy Szellő az őzlányra!
Először elképzeltem a szereplők jellemét, küllemét, gondolkoztam a történeteken, majd ezek után adtam a neveket. Így teljes mértékében tudatos volt.
Mesekönyved a NewLinek kiadó gondozásában jelent meg. Hogyan választottál kiadót és milyen posztulátumnak kellett megfelelned, hogy létrejöhessen a közös munka?
Van pár író ismerősöm a kiadónál és tőlük kértem ki a véleményüket. Pozitívan nyilatkoztak, majd írtam a kiadónak. Ők bekértek egy mesét a meglevők közül, amit egy szerkesztő bírált, majd értesítettek az eredményről. Így kerültem a NewLine-hoz.
Ki tervezte a borítódat? Illetve saját ötlet alapján választottad az illusztrációkat?
Az elmúlt másfél év finoman szólva sem volt egyszerű a pandémia miatt. Milyen hatással volt rád az elmúlt időszak? Mennyire segítette az írói munkádat a karantén? Inspirált vagy inkább letaglózott?
A legelején letaglózott, hiszen akkor kezdődtek Lillen munkálatai. Kicsit kétségbe is estem, hogyan tovább, de átgondoltam, és megpróbáltuk a lehető legjobbakat kihozni a digitális rendszerből. Ennél a mesekönyvnél segített. Sokkal nyugodtabban tudtam átgondolni a lépéseket.
Térjünk át egy kicsit az írói létre. Köztudott, hogy régebben a meseíróknak nagyon nehéz volt érvényesülniük kis hazánkban. Viszont az utóbbi években hazai viszonylatban nagyon sokat javult a gyerekirodalom megítélése. Mit gondolsz, hogyan lehetne tovább javítani a helyzeten?
Még több mesekönyv bemutatóval, akár kiadói szinten is. Felolvasásokkal, amiket elérhetővé lehetne tenni Youtubeon, és a reklám. Ez sajnos az egyik ledrágább része, de ezáltal jutnak el a könyvek a nagy közönség felé.
A gyerekek figyelme, a mai felgyorsult világnézett miatt igen nehezen köthető le hosszabb ideig és pont ezért sok családban hamar elenyészik vagy szinte egyáltalán nincs jelen a napi meseolvasás. Szerinted hogyan lehet egy kisebb gyermek figyelmét lekötni egy adott történettel? Mennyire kell, rövidíteni a meséket, illetve van- e még létjogosultsága egy hosszabb történetnek is?
Én azt gondolom, hogy mar egészen pici kortól lehet mesélni, erre nagyon jók a lapozgatók, amiknek oldalain akár csak egy-egy szó van. Az illusztráció itt a fontosabb még. Aztán, ahogy nagyobb lesz a gyerek úgy lesz a szöveg is egyre terjedelmesebb. A folyékonyan olvasni tudó iskolás gyereket le tud kötni egy jó, hosszabb történet is.
Otthoni közegben is szoktál új meséket kitalálni, vagy régi mesekönyvekhez nyúlsz ilyenkor? Mennyire igényli saját gyermeked, hogy olyan történeteket mesélj neki, amit még más nem hallott, nem olvasott?
Igen, szoktam. De a régi mesekönyvek is porodon vannak. Kislányom nagyon szereti a meséket. A régit is szereti újra hallgatni, de az újaktól sem zárkózik el. Azokat is szeretettel fogadja.
Mikor várhatunk tőled következő könyvmegjelenést? Illetve hol találkozhatnak veled legközelebb az olvasók?
Következő mesekönyvet már csak jövőre írok, ha nem jön közbe semmi. Most ahhoz gyűjtök élményeket, ötleteket. Szeptember 4 - én fogom bemutatni Pécshez tartozó Patacsi külváros kultúrházában A Zöldlomb-erdő lakóit. Utána is valószínűleg Pécsett és vonzáskörében leszek elérhető egy darabig.
További sok sikert kívánok az írónőnek!
Sajnos igen ritka, hogy találok olyan alkotót, akinek csupán két könyvét olvasom, de már biztosan tudom, hogy többször vissza fogok térni hozzá. Nos, a mostani interjúalanyom: Várfalvy Emőke pont ebbe a kategóriába esik, ugyanis a Négy kerék Autóklinika sorozat első kötete nagy kedvencem és bár a második rész cseppet elmaradt az elsőtől, számomra még mindig kiemelkedő hangulatilag és történetileg is. Erről és más érdekességekről kérdeztem az írónőt! Kezdjünk is bele!
Kérlek, mutatkozz be pár szóban a kedves olvasóknak! Mit érdemes tudni rólad és a munkásságodról? Hogyan lett belőled meseíró?
Mindig meséltem, már egész kicsi koromban is. A babáimnak, a csoporttársaimnak az oviban, általános iskolában már komoly folytatásos sztorikat irtunk a barátnőimmel, amiket a szünetekben felolvastunk egymásnak.
Valahogy mindig érdekeltek az emberek, az, hogy ki mit érez, mi történik vele. Imádok beszélgetni, olvasni, eljátszani a gondolattal, mi lenne ha… A mostani munkám is valahol kötődik ehhez, rengeteget segít, hogy képes vagyok szinte bárki bőrébe belebújni. Bár jelenleg nem vagyok még főfoglalkozású író, remélem egyszer eljön az idő, hogy csak ezzel foglalkozom.
Honnan van a mesék iránti szenvedélyed? Gyermekkorodban sok mesét hallottál a családban?
Sok mesekönyvünk volt, amik nagy része a nagyi könyvtárából átvándoroltak az én gyerekeim saját könyvtárába. Hosszú ideig voltam egyke, muszáj volt kitalálni, hogyan szórakoztathatom magam. Én még akkor voltam kisgyerek, amikor csak vasárnap délután, illetve TV Maci után este 10 percig ment mese a képernyőn. Szerencsére a fantáziám 24 órában rendelkezésemre állt. Nem igazán unatkoztam.
Van-e olyan kedvenc alkotód, aki inspirál téged írás előtt?
Imádom az abszurd humort. Lázár Ervin és Dániel András óriási kedvenceim, ami pedig Janikovszky Évát illeti, az élvezhetően barokkos körmondatok és a kamaszmonológ műfaja is nagyon vonzanak.
Iszonyú szerencsém van, mert fantasztikus kortársi írókat van szerencsém személyesen ismerni, akik megtiszteltek azzal, hogy 2016-ban bevettek maguk közé az Író Cimborák alkotóközösségbe. Ez egy fantasztikus csapat, egy különleges irodalmi játszótér, ahol alkotók és olvasók egyaránt különleges élményekre tehetnek szert. Hogy néhány nevet említsek a teljesség igénye nélkül: Mészöly Ágnes, Majoros Nóra, Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt rengeteg támogatást adott és ad a mai napig nekem. És hát Lovász Andrea, a Cerkabella főszerkesztője, nos, ő egy igazi kincs.
Az utóbbi időben rengeteg novellát írtam. Ezek valahol felnőtt mesék. És a gyerekeknek szóló történeteimbe is igyekszem olyan meglepetés poénokat elrejteni, ami a szülőknek szól.
A Négy kerék autóklinika mesekönyved nem csak izgalmas, de rendkívül tanulságos mese is. Pár mondatban mesélnél róla? Hogyan alakult ki a témaköre?
Két fiam, egy autóbolond férjem és apósom van. Nem volt kérdés, hogy autós könyvet kell írnom. Az már csak cseresznye a habostortán, hogy a szervíz, ahova a családi verdák járnak wellness hétvégére, nos, az pont ilyen. És a tulaj tényleg egy Zoli – sajnos már csak volt, mert ő az egyik áldozata a veronai buszbalesetnek. Ez kicsit patetikus, de valahol ezzel a mesekönyvvel neki is emléket állítok. Egy olyan igazán lelkiismeretes, csupa szív embernek, akiből jó lenne, ha nem kevesebb, de sokkal több lenne. Amúgy most tényleg Misa irányítja a szervízt, és bár Annabellával nem beszéltük meg, egészen hasonlít is a könyvben szereplő figurára.
Többször úgy éreztem, hogy a történeteidben szereplő személyek élnek. Mintha az életből léptek volna elő a karaktereid és bizony még a járművek személyisége is nagyon élettel teliek lettek. Mennyire van alapja ennek a megérzésemnek?
Hát igen, lebuktam: élő anyagból dolgozom. Az autóklinika történetei jól ismert hiba jelenségekre és autótulajdonos „típusokra” épültek. Kicsit karikatúrák is talán. Szeretem őket, jó lenne egy ilyen világban élni, ilyen emberek között (valahol én már itt is élek, hála az égnek).
Eddig négy könyved jelent meg és egy antológiád. Melyik könyved áll hozzád a legközelebb és miért? Melyiket szerették a legjobban? És van-e olyan meséd, amit szívesen felolvasnál gyerekeknek?
Ahogy a gyerekek közül sincs kedvencem, úgy a könyvekből sem tudok választani. Antológiás megjelenésem több van, mint amit a Moly mutat, de ez nem lényeg. A lényeg az, hogy nagyon boldog vagyok, hogy a közel 10 éves meseblogom mellett, amin közel 500 írásom olvasható, már nyomtatott köteteim is vannak. Közülük a Tengernyi történet, amit a Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület felkérésére írtam azért fontos, mert aki megveszi nem csak meséket kap, de támogatja az elárvult aranyos szőrgombócokat is.
Ami pedig a felolvasást illeti, ez korosztályfüggő. 3-9 évesig szerintem elbandázom simán akár nagyobb gyerekcsapattal is.
Nagyon bájosak az illusztrációk a könyvekben, mennyi beleszólásod van, hogy hogyan nézzen ki?
Az első könyvem illusztrátorát én választhattam: ő Bódi Kati. Fantasztikusan szerény, viszont hihetetlenül sokszínű, kreatív, lelkiismeretes és nagyon tehetséges.
A Cerkabellás könyveim illusztrátorait a szerkesztőm választotta ki. Orosz Annabella egyszerűen mesteri az autós témában (is). Sokszor megjegyzik, hogy azért ez nagyon meredek könyv lett 2 lánytól.
Maros Krisztina macskája...nos, nézzétek meg a borítót! Magáért beszél. Egyszerűen imádom azt az óriási gömb fejet.
Tegyük fel egy nap valaki a Disney-től megkeres, hogy írjál nekik egy történetet. Köztudott, hogy a „Nagy Egér” nagyon szigorú játékszabályok szerint működik. Minden részlet kőbe van vésve, a legkisebb kihágás vagy szabályszegés is azonnali szerződésbontáshoz vezet. Igent mondanál?
Közel 10 éve dolgozom reklámszövegiróként. Ez azt jelenti, hogy a szabályok betartásában van némi gyakorlatom, így ezzel nem lenne gond. A gond talán abban van, hogy a marketinges hátterem miatt félek az ilyen nagyipari dolgoktól. Hogy a végén nem az jönne ki a sztoriból, amit én mondani akartam, és hát a fogyasztói társadalom...na erről egy másik mesében majd bővebben.
Milyen terveid vannak a későbbiekben? Mire számíthatnak az olvasóid? Mikor olvashatunk tőled új történeteket?
Ha jól számolom jelenleg 5 kéziratom van bent 2 kiadónál. Ha minden jól alakul idén karácsonykor lesz finom, friss nyomdaillatú könyvem a fa alatt, s bízom benne, hogy a jövő évben már nyár előtt hallatok magamról.
További sok sikert kívánok az írónőnek!
Négy kerék autóklinika és a Még húsz kerék című könyveit pedig, a Cerkabella oldalán tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
Hogy őszinte legyek nem tudom, miért dönt kevesebb író a fantasy mellett. Nem látok a fejükbe. Talán pont az eladhatóság miatt. Nem tudom. Nekem ez sosem volt opció. Önmagamat akarom adni, és én a fantasyban érzem magam kényelmesen, így ebben tudom önmagamat adni. Egyébként, ahogy elnézem, azért akadnak szép számmal hozzám hasonló írók is, szerencsére. Viszont azt tényleg érzem, hogy hátrányos helyzetben vagyunk. Mivel rengeteg a romi és/vagy erotikus könyv és ugye jó nagy ezeknek az olvasótábora, így például a különféle közösségi felületek is inkább ezekkel foglalkoznak, ezeket nyomatják. Mi meg, fantasy írók próbálunk a felszínen maradni, mint valami fuldokló. Nincs könnyű dolgunk, de azért ez nem jelenti azt, hogy lehetelten érvényesülni. És, hogy a könyveim melyik stílushoz állnak közelebb? Szerintem inkább fantasy, mint ifjúsági, de ez inkább a folytatásokból fog kiderülni.
Szeretem azon könyveket, melyek képesek kimozdítani a komfortzónámból, pedig nagyon széles témakörben olvasok. A költészet világa még mindig olyan számomra, mint egy lakatlan sziget, felfedezésre vár. Számos kötettel a hátam mögött is úgy érzem, hogy tud meglepetést okozni ez az irodalmi műfaj. Ezt az emocionális újdonságot tapasztaltam Tamás Dénes – Rémegyszerű versek könyve kapcsán is. Versekről, társadalomról és természetesen a könyvről is szó esik. Tartsatok velünk!
Először is köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet. Kérlek, mutatkozz be a kedves olvasóknak pár mondatban! Hogyan is lettél vers és irodalom szerető alkotó?
Én is köszönöm az érdeklődést. Mindig megtisztelő, ha valaki értő figyelemmel és kíváncsisággal közelít ahhoz, amit létrehozok. A bemutatkozás pedig sohasem magától értetődő dolog. A személyiségünk különböző héjai, mint rózsa szirmai borulnak körénk, amelynek középpontjában, ahogy Rilke mondja A költő sírfelirata című versében, nincs senki. De az egyszerűség kedvéért most erdélyi írónak nevezem magam, aki mellesleg egyetemi tanár is. Alkotóvá pedig úgy gondolom elsősorban az olvasás tett. Szenvedélyes olvasó voltam és vagyok ma is, aki számára egy könyvvel való találkozás a legmagasabbrendű élmények közé tartozik. Másrészt az önkifejezési vágy tesz valakit íróvá, ami viszonylag korán jelentkezett bennem, aztán elhalkult, más pályára (filozófia, kritika, esszé) terelődött, ahhoz, hogy már érett felnőtt koromban találjon rám az irodalom, annak számos műfajában.
Rémegyszerű versek olvasom a címet és elfog egy érzés, hogy tulajdonképpen egy szójátékkal van dolgom. Miért ezt a címet választottad, van-e a szavaknak külön-külön jelentősége?
Valóban szójátékkal van dolgunk, amiben a kifejezés mindkét részén egyenrangúan van a hangsúly. Az egyszerűség a versek formájára utal, amelyek valóban nem túl bonyolultak, hiszen bennük a nyelvi összetettség helyett a gondolati tartalom, annak kizökkentő jellege a fontos. Míg a rémesség ezt a tartalmat jellemzi, az egzisztenciális súlyt, kitettséget, az emberi élet szép tragikusságát – hogy magam is egy rémegyszerű kifejezéssel éljek.
A kötet olvasása közben többször úgy éreztem, hogy tulajdonképpen egy naplót tartok a kezeimben. Verseidből árad –az adott témát tekintve- egy bizonyos kiáltás a világ felé. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek?
Nagyon örvendek, hogy felfigyeltél a kötet ezen aspektusára. Valóban van egy folyamatjellege a könyvnek, hiszen tulajdonképpen egy kapcsolati válság közepette íródott, és annak feldolgozását szolgálta. Régi gondolatom, hogy akkor tudjuk leginkább feldolgozni traumáinkat, válságainkat, ha azokat a világ tágabb horizontjához mérjük. Ez nem jelenti azt, hogy van a világnak egy nyugtató rendje, amit ha felismerünk, eltűnnek aggodalmaink, hanem arról van szó, hogy ha a világ nagyobb részeként tekintünk történéseinkre, már maga a részvétel gondolata, érzete is nyugtató, felemelő. Ehhez az érzéshez, felismeréshez azonban el kell jutni, számomra ezt szolgálták ezek a versek.
És még a fenti kérdésemre visszatekintve egy erős társadalomkritikát érzek a verseid hátterében meghúzódni. Gondolok itt elsősorban a Nevelés illetve A jó és a rossz című költeményeidre. Mit gondolsz, ezek a versek mennyire adják át az üzenetedet az olvasóid felé?
A társadalom maga már egy konkrét képződmény. Én általánosabbnak vélem ezeket a verseimet, ugyanis az emberi létállapotról szólnak, annak különböző aspektusairól. A rossz eredetének kutatása mindig is lenyűgözte az embereket, ugyanis sokáig az emberi létrenden kívülinek gondolták. Hogy mi magunk vezetjük be a rosszat életünkbe, és hogy a rossz jelenléte nélkül nincs is emberi élet – erre az összefüggésre akartam felhívni az olvasók figyelmét ezekkel a versekkel.
Több versedben is felfedezhető egy bizonyos harmadik személy, akit különböző életérzéseken és helyezeteken keresztül szólítasz meg. Esetleg megtudhatunk kicsit többet arról, hogy kinek a részére és milyen időszakodban születtek meg ezek az alkotásaid?
Fentebb már jeleztem, egy kapcsolati válság áll a kötet hátterében. Nincs mit köntörfalazzak: házasságom összeomlása. Érdekes, de ez hozta ki belőlem ezeket a verseket is. Odáig prózát írtam, amely hosszú, bonyolult mondatokat kér tőlünk. Na már most ebben az időszakban, a zaklatottságom miatt is, már nem tudtam ilyen hosszú mondatokat írni, nagyobb konstrukciókat létrehozni. De az önkifejezési vágy ott volt bennem, meg akartam érteni, mi történik velem. És így születtek meg bennem ezek a gondolati képződmények, amelyek azonban erős érzelmekhez kötődtek többnyire.
A verseskötetedben nem találtam egyetlen olyan szerzeményt sem, ahol alkalmaztad volna a hagyományos verselési szabályokat. Akár úgy is fogalmazhatok, hogy egy bizonyos rendezett rendetlenség található az alkotások között. Milyen tematika szerint választottad ki a verseket és hány év munkájából merítkeztél?
Maga a kötet anyaga két-három év alatt született meg, az elején spontánul íródtak a versek, aztán észrevettem, hogy van itt egy tematikus azonosság, onnan pedig tudatosan kerestem a verseket, próbáltam létrehozni a kötet ívét. A rendezett rendetlenség megfogalmazás is találó. Hiszen van néhány nagy téma a kötetben, körülbelül öt-hat. Ezekhez pedig több vers is kapcsolódik, amelyeket szétszórtam a kötetben, de úgy hogy közben a gondolati tartalom fokozódjon, kierősödjön a versek révén. Úgy gondoltam, ha már a versek rémegyszerűek, maga a kompozíció legyen bonyolultabb.
Hogyan született meg a borító? Hiszen egy egyedi művészi képet láthatunk a külső fedőlapon!
A kötetben illusztrációk vannak, amelyeket Láng Orsolya költő, illusztrátor készített. Ő teljesen szabad kezet kapott a kötet képi anyagának a létrehozásában, és élt is vele, egy teljesen önálló, szuverén képi világot hozott létre, ami nem is illusztrálja, hanem kiegészíti a kötet verseit. A rajzok mellett fotók is találhatók a kötetből, amiket Orsi a Fortepan anyagából emelt át, és kombinált a figuratív rajzokkal. A borítón található képi anyag is így készült.
Íróként jellemző rád egy bizonyos sokszínűség, hiszen az esszé mellett a repertoárodban megtalálható a novella és a verseskötet is. Ennyire sokrétű alkotóként mit gondolsz melyik stílus áll a legközelebb a kreatív lelkedhez és miért? Hogyan tudod szétválasztani ezeket a különböző műfajokat? Illetve, hogy döntöd el, hogy éppen miben alkotnál?
Állandó keresés jellemző rám, a kifejezés formáinak a legszabadabb kutatása. Mindig egy belső keresés dönti el, éppen melyik műfajnál kötök ki, hogy az adott elképzelésem milyen formát kér. És nem kell szétválasszam a műfajokat, inkább korszakaim vannak, amelynek során teljesen egy műfaj dominál.
Kis kutatómunkának köszönhetően megtudtam, hogy a csíkszeredai Sapientia EMTE kommunikáció szakának tanáraként is tevékenykedsz. Ezért úgy gondolom, hogy az írás egyfajta meditáció is lehet a számodra, ahol kiélheted az eltérő műfajokban kreativitásodat és esetleg újabb kihívásokat teljesíthetsz. Mennyire van alapja ennek a felvetésnek?
Valóban az írás elégé le van választva az egyetemi munkámról. Időben is próbálom elkülöníteni a dolgokat. Míg tanévközben inkább az egyetemi munkám van előtérben, a vakációim az irodalomé. Így kerülöm el, hogy ne zsúfoljam tele a napjaimat, ne keletkezzen egy káosz bennem. Idáig működött ez a leosztás.
Térjünk rá kicsit a mai világhelyzetre. Egy ennyire sokrétű alkotót, mint amilyen te is vagy, hogy érintett meg a világjárvány időszaka? Mennyire befolyásolt az írásban? Inspirált, vagy inkább letaglózott?
Az író mindig karanténban él. Az íráshoz láncoltság leválaszt valamennyire a világról. Ezért úgy gondolom, hogy az írókat, leszámítva természetesen a személyes tragédiákat, különösen nem viselte meg ez az időszak. Hisz bizonyos értelemben több lett az idő, amit írásra lehetett fordítani. Ugyanakkor egy ilyen helyzetnek van egy alattomos pszichés hatása is, mintha egy üvegbúra alá került volna az ember, amit mindenképpen oldani kell. A jó emberi viszonyok, értelmes emberi tettek, ahogy más helyzetekben is, segítségünkre tudnak lenni. Érdekes módon engem inkább optimizmussal töltött el a járvány időszaka. A felmerülő problémák, konfliktusok ellenére bebizonyosodott, hogy tudunk közösségként cselekedni, viszonyulni. Hogy tudunk áldozatokat hozni egymásért. Ez egy olyan jövő fenyegetettségében, s most a klimakatasztrófára gondolok, amely úgy néz ki, kérni fogja a hasonló viszonyulást, mindenképpen biztató. A kérdés csak az, hogy mikortól tudunk reálisnak elfogadni egy fenyegetettséget.
Eddigi írói pályafutásod alapján mit gondolsz, hogy elsődlegesen hol helyezkedsz el az alkotói szín palettán? Inkább költőnek vagy írónak tartod magadat? És elsősorban milyen olvasói rétegnek szánod könyveidet?
Sokáig esszéírónak és kritikusnak tartottam magamat. Később prózaírónak. Manapság költőnek. De azt hiszem mindig az önkifejezés fontos számomra, a műfaj csak utána következik. Magam is kíváncsi vagyok, hová tud fejlődni még ez az egész. Én teszem a dolgom. Az olvasóim pedig, úgy gondolom, művelt és érzékeny lények. Akik maguk is nyitottan, kíváncsian állnak életük rejtélye, súlya előtt. Csak remélni tudom, hogy szövegeim közelebb viszik önmagukhoz őket. Nem megkönnyíteni, inkább megnehezíteni szeretném a dolgukat, mert onnan kapnak értelmet és szépséget a dolgok.
Milyen következő műfajban olvashatunk tőled legközelebb? Illetve milyen jövőbeli terveid vannak?
Ahogy már utaltam rá, most a versek korszakában időzöm. Van egy elkezdett regényem is, de az most félre van téve. Azonban most nem rémegyszerű verseket, hanem komplexebb versképződményeket próbálok írni, és ennek a lehetőségét keresem minden versben. A témámat pedig az állatvilágból vettem. Úgy gondolom, ma egy olyan korszakba élünk, ahol nagyon sokat tudunk tanulni az állatoktól. Azt is, hogy kik, mik vagyunk, de azt is, hogy mi a dolgunk itt a földön. Krízishelyzetben vagyunk. Az állati létezés pedig provokálja az emberi létezést – így gondolom. Persze nem válaszokat, hanem pályákat, viszonyulásmódokat keresek, amelyeket a versek nyelvén tudok a legjobban elmondani.
További sok sikert kívánok az írónak!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, ahol további érdekességeket olvashattok!
Rémegyszerű versek című könyvét pedig, a Napkút Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
Minden egyes interjúmat nagy gonddal készítem el, mivel rendkívül megtisztelőnek gondolom, hogy beszélgető partnereim időt szánnak rám. Viszont amikor egy számomra kiemelkedő személy tisztel meg a figyelmével, még boldogabb vagyok. Éppen ezért kellemes egybeesés volt, amikor nem is olyan régen olvashattam Erberling Judit - Vers a tengerben című verseskötetét, melyet azóta is nagyon kedvelek. Számos kérdésemre volt kedves válaszolni Judit, pedig meggyötörtem rendesen. Kitartásodat ezúton is köszönöm neked! Kérlek, fogadjátok érdeklődéssel és szeretettel! Kezdjünk is hozzá!
További sok sikert kívánok Judit!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook és Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!
Vers a tengerben című könyvét pedig, a NewLine Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
Mindig nagy örömmel készítek interjút egy új szerzővel, hiszen jó érzés megismerkedni egy olvasni és alkotni szerető lélek gondolataival. Nem is olyan régen vettem kézbe Az ördög evangéliuma című regényét, melyet egy történelmi kitekintésnek gondolok, de maradtak bennem megválaszolatlan kérdések, amire feleletet szerettem volna kapni. Ezért is nagyon örülök, hogy elfogadta az interjú felkérésemet a szerző. Kérlek, olvassátok érdeklődéssel Ferenc K. Zoltán íróval készített beszélgetésemet! Kezdjünk is hozzá!
Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan született meg Az ördög evangéliuma című regényed?
A nevem Kantó Ferenc és Ferenc K. Zoltán néven írok. Az első regényem 2019-ben jelent meg “A halál színe vörös” címmel, ami Budapest második világháborús ostromát mutatja be a védők szemszögéből. Ez a könyv annak a történetnek a folytatása mondhatni. Legalábbis kettő főbb szereplőt itt is felhasználtam, az ő háború utáni történetüket ismerhetjük meg. Mivel nem közvetlen folytatás csak kapcsolódnak egymáshoz, így nem is nevezném folytatásnak.
A könyved fő időszaka a 60-as években, a Kádár-rendszer időszakában játszódik. Elég merész gondolat egy második könyves írótól, hogy egy olyan korszakra helyezi a fő hangsúlyt, amelyben nem is élt még. Milyen forrásokból merítkeztél? Kik segítették esetleg a kutatómunkádat?
Nem gondolom, hogy merész lenne, bár sokan így gondolják. Sokkal több középkori történet született a magyar történelemből, mint újkori, de rajtuk sem lehet úgymond “számon kérni”, hogy nem éltek akkor. :) Szerencsére sok forrásanyag van, nem csak tanulmányok, hanem ugye a szüleink és nagyszüleink végigélték azt az időszakot, tehát könnyű volt utánajárni az akkori közhangulatnak. Az első könyvem esetében ez nehezebb volt, ott második világháborús veteránokkal kellett beszélnem, közülük a legtöbben sajnos már elmentek. Voltak olyan részei a könyvnek, amikor elakadtam és történészt kellett felkeresnem, esetleg régi történelem tanáromat. Köszönöm nekik innen is.
Amikor olvastam a könyvedet, egész végig egy mélységes szomorúság ülepedett a lelkemre, mely persze érthető bizonyos szinte a tematikáját tekintve, mégis megfoghatatlan volt a számomra az a sok igazságtalanság, ami jellemezte a történetet. Te milyen érzésekkel írtad a könyvedet? Mennyire tudtad beleélni magadat az adott kor szellemébe? Illetve voltak-e nehézségeid írás közben?
Fentebb említetted, hogy dühítőnek találod, hogy idézem: „Akkoriban rengeteg igazságtalanság érte az embereket, sokan beleszülettek és természetesnek vették, hogy a kormány terrorban tartja őket.” Ebből arra következtetek, hogy határozott véleményed van az ilyen viselkedéssel kapcsolatban. Mennyire társadalomkritika a történeted? És szerinted politizálástól függetlenül, mennyire igaz ez a mostani időszakunkra? Mit gondolsz ezekről úgy általában?
Valamennyire lehet társadalomkritikának nevezni, de nem ilyen szándékkal írtam. Az egykori besúgók, hóhérok, a “párt öklei” a mai napig köztünk élnek. Ez félelmetes. Az elszámoltatás elmaradt, nem beszélünk az áldozatokról, a táborokba internált emberekről. Ez baj. Szembe kellene nézni a múltunkkal, ahogy a többi ország megtette. Szerencsére a mai korszak lényegesen és jelentősen jobb. Ma nyugodtan kimehetsz tüntetni az utcára és nem jönnek tankok Moszkvából utána, a karhatalmi erők nem lőnek a tömegbe, nincsenek sortüzek a Nyugatiban. Persze a mai kor is el van politizálva sajnos és könnyen diktatúrát kiált az ember, de szerintem a mai kormányzat sem meríti ki a diktatúra fogalmát, ahogy a rendszerváltás utáni egyik kormány sem. Történtek jogsértések, de az sajnos máshol is előfordul.
A történetedre jellemző egy bizonyos árnyalt szarkazmus, és bizony nem egyszer elnevettem magam, pedig nem humoros az adott kötet. Mennyire volt szándékos ez a kis „kiugrás”? Ironizálás vagy feszültség oldásnak szántad?
A humor az élet hétköznapi része. Mindenki próbál viccelődni néha. Talán mindkét eset igaz, egy regényben a humorral nagyon kell vigyázni, hogy ne legyen mesterkélt vagy erőltetett. Szándékosan írtam bele ilyen részeket, szerintem sokat hozzátesz ahhoz, hogy életszerű legyen a sztori.
Térjünk rá kicsit a "háttérmunkálatokra". Ki tervezte a borítódat? Saját meglátásom szerint illik rá, bár elsőre nagyon horrorisztikusnak találtam. Mi volt a cél ezzel az összetett képpel?
Schiszler Ádám munkája, akinek innen is hatalmas köszönet, amiért segített! Maga a kép az én fejemben született meg, Ádám pedig tökéletesen megalkotta és hozzátette a saját elképzeléseit. A borító egy jelenet a könyvből. Szerintem kifejező lett és elégedett vagyok vele. Jól összefoglalja az egész könyvet.
Az Underground Kiadónál jelenik meg a könyved. Hogyan találtál rá a kiadóra és milyen a közös munka?
Az első könyvem is ott jelent meg így tudtam mire számítsak tőlük. Nem is ért semmilyen meglepetés. Minden tiszteletem a kiadóé, de jellemzi őket egy rideg távolságtartás. Pontosan azt kaptam, amiben megegyeztünk, pontosan akkor amikorra mondták, egyfajta német precizitás is jellemzi őket és itt tudom, hogy sokan felszisszentek, de! Az UGK pontosan azt csinálja, amit kérsz tőle. Én tudtam mit akarok látni végeredménynek és azt is kaptam. Sok rossz vélemény kering róluk ebből én semmit sem tapasztaltam.
Az elmúlt másfél év finoman szólva is nehéz volt, hiszen egy világjárvány határozta meg a minden napjainkat, ami ha minden igaz még mindig nem zárult le és újabb problémákat jelenthet. Mi erről a véleményed? Valamint az írói oldaladat, hogyan érintette és érinti most ez az időszak? Termékeny táptalaja-e az alkotásnak, vagy egyáltalán nem befolyásol téged?
Igen sajnos rengetegen elveszítették a munkájukat, családtagjaikat, barátaikat. Sajnos úgy érzem -és ez igaz az elmúlt 5-6 évre is- hogy történelmi időket élünk épp át. Nekem is kétségessé vált, hogy megmarad-e a munkahelyem, hónapokig otthon voltam. Írás szempontjából jó volt, mert annyit tudtam dolgozni a könyvön, mint korábban soha, de azért nem csinálnám végig újra. Szerencsére a munkahelyem is megmaradt, az új könyv, pedig lassan de biztosan készül.
A könyved krimi, thriller és némiképpen horror is. Bár az utóbbit elsődleges társadalmi oldalról nézhetjük, úgy is fogalmazhatnék az „élet” horrora. Mennyire volt tudatos ezekben a műfajokban alkotni és igazán mi illik hozzád a legjobban?
Nem csak némiképpen horror hiszen... Na jó nem lövök le poént. Mind a három műfajt szeretem, sőt kifejezetten horror rajongónak tartom magamat. Teljesen szándékos volt, az első könyv után tudtam, hogy egy sokkal sötétebb hangulatú, kifejezetten nyomasztó történetet akarok írni. Nem lett teljesen olyan, mint szerettem volna, de szerintem sohasem leszek elégedett igazán. Most jónak érzem az irányvonalat, fejlődni, tanulni pedig továbbra is kell, ami csak rajtam múlik. Ha megvan a megfelelő alázat, akkor mindig lehet emelni a színvonalat picit, hiszen fejlődsz, több leszel.
Fentebb említetted, hogy újabb regényen dolgozol. Mesélnél pár mondatban erről? Illetve milyen további terveid vannak íróként? Esetleg más műfajt is kipróbálnál-e?
Nem gondolkodom kifejezetten műfajokban. Történelmi korszakokban gondolkodok és egy hozzá kapcsolt eseménysorral. Most az 1800-as évek második felében fog játszódni a történet, de többet nem szeretnék elárulni. A további terveket pedig meglátjuk. Előre nem szeretnék kijelenteni semmit, hiszen mindig van egy jobb ötlet.
Család, barátok, hogyan fogadták, hogy könyved jelenik meg? Támogatnak, vagy esetleg nehezményezik? Egyáltalán köztudott a belső körökben, hogy íróként is tevékenykedsz?
Senki sem fogadta rosszul, szerintem ez nem olyan dolog, amire rosszul kellene reagálni. Nyilván vannak olyan helyzetek, amire a család esetleg rosszul reagál, például ha szigorú konzervatív szülőknek bejelented, hogy pornózni kezdtél. De, a szerzői lét azért szerencsére más. Sohasem tagadtam, hogy írok miért is tenném? Nem nevezem magam írónak, legjobb esetben is csak szerzőnek.
További sok sikert kívánok az írónak!
Aki esetleg régebb óta követi írásaimat már tudhatja rólam, hogy mennyire szeretem a költészet világát. Számos költővel ismerkedhettem meg az elmúlt években, amiért igen hálás vagyok. A mostani interjú alanyom is egyike azon alkotóknak, akiknek olvashattam költeményeit és új kedvencre leltem általa. Nagy szeretettel szeretném figyelmetekbe ajánlani a mostani beszélgetésemet Szöllősi Bernadett költőnővel! Kezdjünk is hozzá!
Először is köszönöm, hogy elvállaltad a felkérésemet. Kérlek, mesélj kicsit magadról! Mit tudhat meg rólad az olvasóközönség?
Eddig három köteted látott napvilágot: 2016-ban az Egy lélek margójára, 2017-ben Szív-garzon és 2021-ben a Kabátzseb-magány. Milyen érzés egyre több írásodat kézbe venni és mi a közös a három könyvedben? Van-e olyan perspektíva, ami alapján haladsz, amikor új könyvet álmodsz meg?
Ami közös a könyvekben az az, hogy a saját érzéseimet írtam meg mindháromban. Nem köntörfalaztam: leírtam, ha fájt, leírtam, ha sírtam, és leírtam azt is, ha boldog voltam. Fontos számomra, hogy a tartalommal azonosulni tudjon az olvasó – talán ez az egyetlen nézőpont, amit szem előtt tartok, amikor valami újat alkotok.
Bár egyelőre én csak a Kabátzseb-magány című könyvedet olvastam, de ebből kiindulva úgy gondolom, hogy jellemző az alkotásaidra egy bizonyos mély gondolatiság. Arról nem is beszélve, hogy rendkívül színes emocionális palettából merítkezel. Milyen közegben tudsz alkotni? Van-e esetleg valami hagyományos rutinod, amitől jobban megy az írás?
Örülök, hogy azt olvastad először – személyes kedvencem, ha mondhatok ilyet saját könyvről. A legkülönfélébb pillanatokban jön az ihlet, vezetés közben, kerékpáron ülve, otthon egy könyvvel a fotelban kucorogva, álomból ébredve. Ilyenkor rendszerint egy mondat vagy egy sor fogalmazódik meg bennem, amit azonnal papírra is vetek. Aztán ezt a sort, vagy mondatot sokáig nézegetem és ízlelgetem. Majd napokkal, hetekkel, hónapokkal később, ha asztalhoz ülök, akkor kanyarítom eköré a verset. Sokszor előfordul, hogy egy-egy versnek az utolsó sorát írom meg először.
Kis forrásmunkát végeztem és láttam, hogy éltél már külföldön, de szíved szerint inkább ercsi lakosnak vallod magad. Milyen érzésekkel tértél vissza kis országunkba és ez mennyire hatott ki a művészi vénádra?
Bár szerettem Belgiumban élni, a szívem 5 év után hazahúzott. Szeretem megélni az érzéseket, és a honvágy, mint ilyen, felejthetetlen tapasztalat volt. Emocionális embernek vallom magam, mindent többszörösen tudok átérezni, megélni, akár csak szolidaritásból is. Sok szívszorító vers született ebben az időszakban a honvágy érzéséről. De csak úgy, mint egy szerelmi csalódást, az ember ezt is kiheveri.
Szintén láttam, hogy nagyon kreatív vagy és sokrétű. Még a helyi piacon is megtalálhatnak a lelkes olvasók. Mennyire igaz ez mostanában? Illetve a pandémia időszaka után visszatért-e minden a normális kerékvágásba?
Igen, így igaz. Ha valamilyen közösségi esemény van, akkor biztosan találkozhatnak ott velem az olvasók. Én ezt könyv- és írósimogatónak hívom J Ez jó lehetőség arra, hogy tényleg az legyek, aki: lány a szomszédból. Nekem fontos, hogy az emberek ne helyezzék a személyemet elérhetetlen magasságokba. Hiszen kicsit azért mind egyformán érzünk (azért írom ezt példának, mert verseim nagyrészt emberi érzések megéléséről szólnak), annyi a különbség, hogy én ezt le is írom. Ezek az alkalmak nagyon jók arra, hogy bárki odajöjjön hozzám és váltson velem pár szót. Az se baj, ha nem a könyvekről beszélgetünk. Az is előfordult már, hogy valaki a saját versét olvasta föl nekem. A pandémia alatt jelent meg az új kötetem, ez alkalomból, aki kérte, annak személyesen házhoz is vittem. Nekem is jól esett, hogy végre kimozdulhatok és külső interakció ért olyan emberektől, akik szeretnek olvasni és nekik is, hiszen nem minden nap viszi házhoz az író a könyvet.
Ha jól tudom már a legnépszerűbb videómegosztó oldalon is találkozhatnak veled az olvasók egy – egy versed szavalása által. Milyen célt szolgálnak ezek a videók és tervezel e komolyabban is foglalkozni ezzel a területtel?
Igen, így igaz. Egy mozgalom keretein belül (Maradj otthon!) készült az első videó, majd ezt több is követte. Időközben viszont kaptam egy megkeresést, név szerint Kiss Dávidtól, akinek annyira megtetszett az egyik versem, hogy engedélyt kért arra, hogy felmondhassa. Ez a szám most már jóval 10 fölé rúg. Dávid fantasztikusan ad elő, említettem is neki, hogy szerintem ezzel kellene foglalkoznia! A videók listája folyamatosan bővül, mert azt látom, hogy van rá igény. Talán pont amiatt, mint a hangoskönyveknél – jó egy kicsit néha hátradőlni, behunyt szemmel és hallgatni valami szívmelengetőt. Bár egyre népszerűbb, egyelőre az írott versekre fektetem a hangsúlyt.
Teljes mértékben jól látod – egyfajta naplónak is nevezhetjük ezt a kötetet, hiszen minden benne van, ami a megírása közben történt velem.
Melyik versedre vagy a legbüszkébb?
Nagyon nehéz kérdés – fentebb már említetted a verset, amit édesapámhoz írtam, nagyon sokan, jeleztek ezzel kapcsolatban, mert magukra ismertek. Régi sebeket téptem fel, jókat és rosszakat egyaránt. De éppen ez az, amit egy versben keresek, hogy az olvasó kapjon a szívéhez a végén és mondja azt, hogy: Ez én vagyok!
Második kötetem címadó illusztrációját (Kabátzseb-magány) egy túl fiatalon megözvegyült, nagyon kedves nő tetováltatta magára –a könyv segítette át a nehéz időszakon. Mondanom sem kell, hogy ez hatalmas megtiszteltetés volt számomra. És bár az esemény szomorú mivolta miatt nem tudtam felhőtlenül örülni, azért legbelül jól esett, hogy ismeretlenül segíthettem a verseimmel.
De napestig tudnám sorolni a történeteket, amik egy-egy vershez kötődnek. J
Mi volt az életedben a legnagyobb pozitív és negatív élmény, amelyről úgy érzed, hogy hatással volt arra a kreatív nőre, aki most vagy?
Nem tudnék kiemelni konkrét eseményeket. Viszont bizton állítom, hogy az életem során megélt veszteségek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy ma az a nő vagyok, aki. Minden szerelem, minden halál és minden egyedül végignézett napfelkelte kicsit formált rajtam – és én mindezért nagyon hálás vagyok. Talán az is sokat számít, hogy a legapróbb dolgokban látom meg a csodát – egy falevél hullásában vagy egy éppen múló évszakban. Az utóbb említettekhez viszont, úgy gondolom, szükséges egyfajta életszemlélet is.
Köztudott, hogy minél többet olvasunk, annál többek vagyunk. Szerinted ki volt a legnagyobb hatással munkásságodra? Esetleg kit tekintesz példaképednek?
Rengeteget olvasok, a szórakoztató irodalom nagyon közel áll hozzám – Stephen King az abszolút kedvencem, de szinte mindent elolvasok válogatás nélkül. Viszont a szókincsemet leszámítva, nem ezekből a könyvekből merítkezem. Gondolom te sem véltél párhuzamot felfedezni a Ragyogás és a Kabátzseb-magány között J Ha kortárs, akkor Sárhelyi Erikát kell megemlítenem és csak egy szót írnék róla: fantasztikus.
Milyen jövőbeli terveid vannak? Esetleg kipróbálnád magadat egy más műfajban is?
Nagyon kacsintgatok a mesék felé, pár darab már egy ideje készen is van, csak a megfelelő alkalom nem jött még el a publikálásra. Amit nem bánok, mert addig is csiszolgatom őket. A versek persze maradnak a jövőben is, sőt a versvideók is – jelenleg ennyit tervezek, de mint tudjuk, a jövő sok mindent tartogathat. J
További sok sikert kívánok a költőnőnek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, ahol további érdekességeket olvashattok!
Kabátzseb-magány című könyvét pedig, az Underground Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
Idén abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy előolvashattam Buótyik Dorina – Az egyiptomi királynő rejtélye című könyvét, ami a III. Amenemhat rejtélye folytatása. Mivel Egyiptom rajongó vagyok, ezért lelkesen és nagy elvárásokkal kezdtem olvasni a könyvet. Szerencsémre egy remek élményben volt részem és már a kedvenceim közé pottyantottam a regényt. Mivel számos kérdés merült még fel bennem, úgy gondoltam egy interjú keretén belül megkérdezem az írónőt. Kezdjünk is hozzá!
Köszönöm, hogy elfogadtad az interjú felkérésemet. Eltelt kicsivel több, mint egy év, mióta beszéltünk. Hogy vagy mostanában? Hogy telt az elmúlt egy év a pandémia időszakában?
Először is köszönöm, hogy mesélhetek egy kicsit magamról és a hamarosan megjelenő könyvemről! Lehet, hihetetlen, számomra nagyon jó volt a pandémia időszaka. Mióta Budapesten élek, boldogan kijelenthetem: ez volt a legjobb évem! Sokan munkanélküliek lettek akkor, mint ahogyan én is. Abban az egy hónapban szinte napi 8 órákat írtam, jól haladtam a történettel. Mégis abban a nagyon nehéz helyzetben sikerült munkát találnom. Jó, nem egy álommunka, de akkor senkit se érdekelt, hogy mit végez, csak legyen pénze. Nos, akkor annyit dolgoztam és sok pénzt is kerestem, de ez elment az írás rovására. Alig volt pihenőm, vagy szabadnapom, hogy tartalmasan tudtam volna írni. Ezért is tartott olyan sokáig megírnom, azonban most figyeltem a kidolgozottságra, így nem is érdekelt meddig írom. Aztán június 4-én megjelent az első könyvem, ez is boldogság volt számomra. Már rendeződött a helyzetem, találtam normális állást, és remélem, hogy sokáig ott maradhatok.
Első regényed, az III. Amenemhat rejtélye először önálló kötetnek indult. Miért döntöttél úgy, hogy lesz folytatása és hány részesre tervezed a kalandokat?
Mikor 13 éves voltam, tudtam, hogy író leszek. Megígértem magamnak, hogy csak egyiptomi témájú könyveket fogok írni. Persze a megvalósításáért sokáig nem tettem. Így, mikor az első könyvem megírásához kerültem, nem gondolkodtam sorozaton vagy más könyvek kiadásában. Visszaemlékeztem az ígéretemhez, és tovább gondoltam, mit is akarok. Írni szeretnék! Elhatároztam, hogy folytatni fogom Gracie-ék történetét, mert nem tudom őket elengedni. Ez olyan sorozat lesz, mint Agatha Christie Poirot történetei. Több kalandos történet lesz, ami Egyiptomban játszódik, különböző történetekkel, megoldásokkal. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy hány történet lesz. Ahogy alakul.
A második regényed Az egyiptomi királynő rejtélye címet kapta. Tulajdonképpen ismét egy történelmi beágyazódást bontottál szirmaira. Milyen forrásmunkát végeztél előtte és mely történelmi események inspiráltak?
Legelőször azt tudtam, hogy egy sztélé és egy műkincstolvaj szálán fog végigfutni a történet. Már korábban elhatároztam, hogy csak középbirodalmi szereplőkkel fogok dolgozni. Ezért kutakodtam, mely fáraóhoz tartozzanak az ellopott melldíszek. Kisebb munka után rá is bukkantam II. Montuhotep-re, és az ő feleségeire. Mivel a középbirodalomban kevesebb fáraót tartanak számon, tovább kutattam. Nagyon szimpatikusak voltak. A sztélé vonalon nem volt kérdés, hogy Szobeknoferurét választom. Ha már folytatás, akkor III. Amenemhat lányával folytatom a történetet. Ő pedig a középbirodalom végén uralkodott, így eszembe jutottak a hükszoszok (ők követték a dinasztiát) és egyből ki is pattant a fejemből a történet. Van egy régi, egyetemi könyvem és egy nagyon hasznos weboldal róluk, így a kutatómunka számukra sem okozott gondot.
Az első regényednél elsődlegesen az volt a bajom, hogy nem éreztem kidolgozottnak a szereplőidet. Most viszont sokkal részletesebb képet kapunk a „régi” és új karaktereidről. Mesélnél kicsit róluk részletesebben? Ki a kedvenced és melyik személlyel tudtál kevésbé azonosulni?
Számomra mindig jobban érdekelt a cselekmény, mintsem a főszereplő magánélete. Nekem ezek a részek mindig is unalmasak voltak, és nem akartam olyan könyvet írni, ami nekem nem tetszene. De már rájöttem így utólag, kicsit tényleg lehetett volna részletesebb. De akkor így tanultam meg, hogy kerüljük a felesleges részeket! A második kötetnél már tudtam, hogy részletesebben kell megírnom őket, erre nagyon törekedtem. De majd elválik, hogy a többség is így gondolja, ahogyan te! Mivel több éve a részesemmé váltak a szereplők, régóta a fejemben vannak, így elmondhatom, hogy Gracie, Louis és David mind a kedvenceim. Gracie nagyon okos, realista, bátor, határozott személyiség – amilyen én nem vagyok. Louis eleinte ügyetlen, hóbortos, vicces, szerethető srác. David pedig nagyképű, nagyszájú, tudálékos. A mellékszereplőket: Ahmedet, Adamet, Oscart és Wallidot is nagyon szeretem. Az, hogy melyikkel nem tudtam azonosulni, szerintem olyan nem volt. Mindegyiket élvezet volt megalkotni.
Egyszer azt hallottam, hogy Egyiptom a nagy álmok országa, melyet a rejtélyek köde és a múlt hálója gúzsba köt. Mit gondolsz erről a legendáról?
Egyetértek veled. Egyiptom olyan ország, ahová mindenki odavágyik. Kevés olyan ország van, ahol többezer éves uralkodók sírhelyével találkozhatunk, és az építészetükkel, kultúrájukkal is megismerkedhetünk. Senki sem tudja hogyan vagy kik építették őket, és ezek a számtalan kérdések foglalkoztatnak minket. Mi pedig kíváncsiak vagyunk rájuk, muszáj látnunk őket! Nekem is nagy álmom volt, hogy lássam és megcsodáljam Egyiptomot. Volt is rá lehetőségem kiutazni 2 hétre.
Számos elfeledett vagy kevésbé ismert nemes és uralkodó van még Egyiptom történelmében. Van-e olyan személy még, akiről szívesen írnál? Esetleg más műfajt is el tudsz képzelni ehhez a tematikához?
Rengeteg uralkodó van az ókori Egyiptomban! Mégis keveset ismernek fel név szerint. Mikor 13 évesen kiválasztottam III. Amenemhat-ot a kronológiából, az random választás volt. És akkor észre is vettem, szinte abból az időszakból, a középbirodalmi fáraókról szinte senki sem írt könyveket. Csak az újbirodalomból vagy esetleg az óbirodalomból találunk. Igen, mert azokban az időszakokban mindig történt valami, ebben pedig igazából nagyon semmi. Békés időszak volt. Talán ezért sincs könyvek, és ez a gondolat ébresztett fel, én miért ne írhatnék csak abból a korszakból? Majd az emberek felfigyelnek és megismerik! Műfajban is maradok, csak egyiptomi témájú kalandkönyveket írnék. Megspékelve azokkal az elemekkel, amiket szeretek, mint például a gyilkosságok, eltűnések, igaz történetek. Nagyrészt krimi, kaland, történelmi és fantasy kategória.
Számomra elsődlegesen az egyiptomi történelemhez vonzódás az erős és emellett érdekel a hitviláguk is. Mit gondolsz a régi kor szellemeiről és isteneiről? Van-e esetleg kedvenced és miért?
Nagyon sok istent és istennőt tartanak számon az ókori Egyiptomban. Még felsorolni is sok lenne, de kevés nevet ismer az ember. Minden egyes istenhez kapcsoltak valamit, ami miatt imádkozhattak. Egyikük miatt volt jó a termény, vagy egy másik isten miatt esett teherbe egy nő. De volt olyan, hogy az egyik isten okozta a rosszidőjárást, vagy a háborút. Nagyon érdekes, ahogyan megalkották és felvázolták őket, még inkább, ahogyan hittek bennük. A hitrendszerük és a vallásuk nélkül nem létezne az ókori Egyiptom-i világ, nem építettek volna annyi templomot, piramist. Régóta Anubisz a kedvencem, mert őt ismertem meg legelsőnek. Már egy másik kedvencet is avattam, de azt nem szeretném elárulni, mivel köze lesz a harmadik regényemhez. Benne is lesz a címben!
Van – e esetleg olyan író vagy költő ebből a világból vagy akár más kultúrából, aki hatással van az írói stílusodra, esetleg hozzásegített átvitt értelemben ahhoz, hogy ma elmondhasd magadról két könyves író vagy? És ha igen, ki ő és miért érzed így?
Ne kövezzetek meg, de egyetlenegy egyiptomi témájú könyvet sem olvastam, mielőtt írni kezdtem. Így azok egyáltalán nem inspiráltak. Mindig az adott könyvolvasmányom hat rám, találok olyasmit, amit „elcsenhetek”. Ezek az ötletek viszik előre az írói tudásomat. Írás közben tanulok. Bár nem ír könyveket Martin Hahn, a venezuelai sorozatíró, hanem telenovellákat, mégis nagyhatással volt rám a történetei. Pl. Júdás asszonya, A fekete özvegy stb. Azok olyanok, amiket nagyon szeretek, bámulatosan tudja csavarni a szálakat és mindvégig rejtély marad a nézőnek, hogy ki a tettes. Ezt a rejtélyességet szeretném én is levezetni a könyveimben, hogy mindvégig titok övezze azt.
Régen hittek a halál utáni életben. Számos lelet és forrás bizonyítja ezt. Mit gondolsz erről és vettél –e át bármely elemet ebből a hitvilágból történeteidbe?
Nagyon érdekesnek tartom. Hosszú és aprólékos folyamat övezi ezt a szakaszt. Maga a mumifikálás, és a Halottak Könyve nemcsak tudományos szempontból, de vallási irányban is érdekfeszítő. Mikor az egyiptológiai szabadegyetemen tanultam pár órát, és a Hallottak Könyvéről volt szó, akkor tudtam meg, mennyire is összetett, napokig lehetne elemezni azt. Hihetetlenül okosak voltak ezen a területen és ámulok rajtuk, hogy már abban a korban ilyesmit tudtak csinálni. Természetesen minden ilyen témával foglalkozó könyvnek tartalmaznia kell a vallás egyes részeit, legalább essen szó a mumifikálásról. Nagyon jó visszavezetni ezeket az elemeket, boncolgatni, miképpen történt. Ezeket akár párbeszédbe illeszteni is igen olvasmányos lehet. Én szívesen alkalmazom ezeket az elemeket a könyveimben.
Milyen jövőbeli terveid vannak, és mikor találkozhatnak veled legközelebb személyesen az olvasók?
Már a harmadik könyvemet írom, és jelentem van még három olyan történet, amit biztosan megírok! Ezen kívül nemcsak a jelenben, hanem az ókori Egyiptomban is kalandozhatnak majd a szereplőim. Ebben a témában is van egy-két ötletem. Csak legyen időm mindezt megírni! Még nem tudok semmi konkrétat mondani, de nagy valószínűséggel Csorváson találkozhatnak velem egy író-olvasó találkozó keretén belül. És ha az Ünnepi Könyvhétre is ki tudok jutni, akkor az is jó nagyon jó lenne.
További sok sikert kívánok az írónőnek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, ahol további érdekességeket olvashattok!
III. Amenemhat rejtélye és Az egyiptomi királynő rejtélye című könyveit pedig, a NewLine Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.
Sokszor úgy érzem, hogy a véletlen egy olyan elv szerint működik, amit az emberi értelem még nem tudott igazán beazonosítani és pont ezért vagy hiszünk benne, vagy elutasítjuk. Én az előbbi vagyok, bár tény, inkább az élet különleges rendezési elvének látom, sem mint egy irányíthatatlan jelenségnek. Ennek a rendezői létnek köszönhetem valószínűleg, hogy egy igencsak kalandos úton érkezett meg hozzám a mostani interjú alanyom regénye is. Nagyon különleges könyvet vehettem kézbe, ami azóta is töretlenül a felszínre tör bennem. Nagyon örülök, hogy beszélgethettem Molnár Réka írónővel. Kérlek, tartsatok velünk!
Köszönöm, hogy elvállalta az interjú felkérésemet. Kérem, mutatkozzon be az olvasóknak!
Én köszönöm a lehetőséget! Molnár Rékának hívnak, általános iskolás gyerekeknek tanítok hittant Dunaújvárosban. Kiskoromtól fogva vonzott az irodalom, már az óvodában folyékonyan olvastam, később pedig író akartam lenni. A sors úgy hozta, hogy ez az elhatározásom csak sok évvel később teljesedett be.
Több forrásból merítkezve olvastam, hogy Ön hitoktató és teológiai tanulmányokat folytat az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Mennyire érzi azt, hogy amikor ír, önmagából ad át az olvasóinak? Van-e az írásnak hittérítő célzata?
Semmilyen hittérítő célzata nem volt a regénynek, hiszen nem is keresztény tematikájú könyvről van szó. Inkább egyfajta létszemlélet bemutatására törekedtem, ami eltér az általunk megszokott, hétköznapi szemlélettől. Azt szerettem volna elérni, hogy aki elolvassa a könyvet, legalább egy picikét nézze más szemmel az őt körülvevő világot. Úgy gondolom, valamilyen formában minden író kiadja magát a könyveiben, történjen ez egy karakteren, a cselekményen vagy magán a szellemiségen keresztül. Nem csinálok titkot abból, hogy a saját személyiségem egyes vonásai is visszaköszönnek a különböző szereplőkben.
Amerre a hattyúk szállnak egy igazán különleges könyv, mely stílusát tekintve megfoghatatlan és rendkívül elgondolkodtató. Milyen forrásokból merítkezett mielőtt elkezdte írni a regényt?
Egy ideje érdekel a keleti vallásbölcselet, azon belül is a jóga rendszere, keresztény oldalról pedig a misztika. A szakdolgozatomat is e két téma köré építettem fel, melyek a regényben is hangsúlyosan jelen vannak. Ha olvasmányokat kellene megneveznem, az alapvető szentiratokon kívül olyan bölcsek könyveit használtam, mint Szvámi Véda vagy Ramana Maharsi. Harmadrészt pedig ott vannak a saját tapasztalatok, amelyeket egy-egy jóga gyakorlás során gyűjtöttem.
A karakterei egy kivételével, szinte kilépnek a lapokból. Többször is úgy éreztem, hogy ismerem Nórát, mert bármelyikünk lehetne ő maga. Miért választotta ezeket a személyiségjegyeket a szereplőinek és tudatos volt-e Önben ez a hétköznapiasság?
Tudatos annyiban volt, hogy ne legyenek tökéletesek. Egyáltalán nem terveztem meg előre a szereplőimet. Inkább hagytam, hadd formálja őket a történet. Elképzeltem egy helyzetet, a szereplők tulajdonságai pedig maguktól jelentek meg előttem. Olyan ez, mint egy film, ami folyamatosan pörög a fejemben. Megjelenik Marcell karaktere, és elképzelem, ahogy ez az ember, azokkal a tulajdonságokkal, amelyekkel felruháztam, kapcsolatba lép egy olyan nővel, amilyennek Nórát megírtam. És elképzelem azt is, hogy ez a két személyiség hogyan képes kapcsolódni egymással a különböző helyzetekben. Aztán ezek a helyzetek újabb tulajdonságokat adnak hozzá a szereplőkhöz, így szépen lassan, a könyv végére megszületik a teljes jellem. Arra persze nagyon kell ügyelni, hogy ne viselkedjenek a megírt tulajdonságaikkal ellentétesen, vagy ahhoz képest irracionálisan. Így volt ez az összes többinél is.
Még maradjunk egy kicsit a szereplőknél. A regényben szerepel egy bizonyos személy, akit csak V –ként ismerhetünk. Számomra ő egyfajta transzcendens akaratot közvetít. Mennyire van alapja ennek a megérzésemnek? Mi alapján formázta meg ezt a karaktert és milyen szimbólumokat társított hozzá?
Így van. V mindenképpen transzcendens figura. Jelen is van, meg nem is. Kulcsszerepe van Nóra spirituális fejlődésében. De hogy pontosan ki vagy mi ő, azt nem szeretném elárulni. A titok megfejtése hadd legyen az olvasó feladata. (-: Ahány olvasó, V karakterének annyiféle értelmezése fog megszületni, ebben biztos vagyok.
A könyv címében és magában a történetben is nagy szerepet kapott egy bizonyos állat. A hattyú legtöbbünknek a tisztaságot jelképezi, de ahogy olvastam a könyvét, annyival több jelentést véltem felfedezni erről a csodálatos teremtményről. Miért esett a választása erre az élőlényre és tulajdonképpen mit szimbolizál?
A hattyúnak, mint szimbólumnak itt alapvetően nem a nyugati, hanem a keleti jelentéstartalmát használtam. A hattyú, vagyis a hansa egyfelől Szaraszvatinak, a bölcsesség Istennőjének hordozóállata. Nórát erős, a transzcendens iránti fogékonysággal és intuíciós képességekkel ruháztam fel, ezért is társítottam hozzá hattyút. Másfelől, a hansa a tökéletes egyesülés szimbóluma is, azé az állapoté, amikor a világ kettősségei az alany számára megszűnnek.
A kötet részben önsegítő is, hiszen a figyelmes olvasónál számos kérdést a felszínre hoz, amelyre igazán csak önmagában találja meg a választ. Személy szerint sokszor olyan kérdések ötlöttek fel bennem, amikre alapvetően nem gondolok a hétköznapokban. Szándékosan adta a történetnek ezt az önismereti vonatkozást vagy ez csupán egyéni értelmezés kérdése?
Örülök, ha ilyen vonatkozása, hatása is van a regénynek, nem volt szándékos egyébként. Az tény, hogy a felbukkanó karakterek V kivételével egytől-egyig sérültek, töredezettek, a mai divatos szóval élve „mérgező kapcsolatokat” alakítanak ki a környezetükkel. Manapság rengeteg ilyet láthatunk, lehet, hogy akadnak a személyes ismerőseink között is, vagy nekünk volt részünk nem túl szerencsés szerelmi kapcsolatba lépni velük, vagy mi magunk vagyunk ilyenek. Bárhogyan is legyen, ha tökéletes embereket sorakoztattam volna fel a könyvben, nem tudtak volna hova fejlődni. Jézus is azt mondja, a betegeknek van szükségük orvosra, nem az egészségeseknek. Ha Nóra tökéletes, sikeres, boldog és kiegyensúlyozott nő lett volna a regényben, akkor V karakterére sem lett volna szükség. A személyes világlátásom elsősorban a Nóra és V között létrejövő dinamikában érezhető, illetve a már említett szimbólumok használatában, és a különös helyszínek, álmok megjelenítésében.
A könyvben sok vallásos elem ötvöződik, nekem mégis inkább a Buddhista vonal tűnt a legerősebbnek. Előtanulmányi ismeretében ez kicsit meglepő volt, inkább a keresztény elemek dominanciáját vártam volna. A magán illetve hitoktatói életben is ugyan ilyen zökkenőmentesen megfér egymás mellett a keleti és a nyugati vallás?
A buddhizmust nem használtam, a hinduizmus hagyományrendszerén belül a jógabölcselet volt hangsúlyos a könyvben. Valószínűleg mindenki más is arra számított volna, mint Ön, de én már csak ilyen vagyok, szeretek meglepetéseket okozni (-: Hittan tanításnál a világvallások témakörön belül nagyon jól hasznosíthatóak ezek az ismeretek, illetve alapvetően a különböző hagyományok tiszteletére, elfogadására próbálom nevelni a gyerekeket. Van, amikor egy témát jobban körül tudunk járni, ha más vallásokból is hozok párhuzamokat.
Jövőben is várhatjuk ennek a filozofikus, vallásos vonalnak a továbbvitelét könyveiben vagy esetleg más területen is tervezi kipróbálni magát?
Jelenleg ifjúsági regényen dolgozom, a kamaszok problémáival foglalkozom benne – mozaikcsaládok, szülő halála, első szerelem és csalódás, ilyenek. A történetben persze felbukkannak mitologikus alakok és lények, történnek különös, megmagyarázhatatlan események, de nem úgy, ahogyan ebben a regényben. Utána pedig egy öngyilkosságra készülő nő történetét szeretném megírni, amely egyfajta metafora lesz, de még elég kiforratlan, ötlet szintjén van jelen.
További sok sikert kívánok az írónőnek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, hiszen számos érdekességet olvashattok!
Amerre a hattyúk szállnak könyvet pedig, az Napkút Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.
Életem folyamán számos szép vagy akár gyönyörű írással találkoztam már, de igen kevés olyan regény akadt közte, amely bár elsőre nem volt megfogó a számomra, az olvasásom végére mégis megsiratott és bizony elérte, hogy változzon benne valami mélyen ott belül. Nem vagyok egy rideg lélek, de pontosan tudom, hogy nem olyan könnyű meghatni. Czernay Hajna - Ha fázik a lélek című alkotása egy kisregény, de méretétől függetlenül nagyon mély témákkal foglalkozó alkotás. Sok kérdés maradt bennem olvasásom után, amit legnagyobb örömömre feltehettem az írónőnek. A regényről, érzésekről, nőkről és még számos érdekes témáról beszélgettem az alkotóval. Kérlek, fogadjátok szeretettel!
Köszönöm, hogy elvállaltad az interjú felkérésemet. Kérlek, pár mondatban mesélj magadról a kedves olvasóknak!
Szívből köszönöm Nikolett, hogy felkértél rá, általad a magyarországi olvasóknak is alkalmuk nyílik megismerni. Székely Ildikó vagyok, Erdélyben, Kézdivásárhelyen születtem 1972-ben. Bank és pénzügy szakon szereztem közgazdász diplomát, majd a kézdivásárhelyi Raiffeisen bankban helyezkedtem el, ahol az elmúlt 24 évben dolgoztam. Három éve már, hogy a bank mellett belső indíttatásra elvégeztem egy masszázskurzust, és másfél éve csak azzal foglalkozom.
2019 év végén fogalmazódott meg bennem az elcsendesedés, egy nyugodt élet utáni vágy, amely mára már valósággá vált.
A hobbim a munkám is. Szeretek segíteni embereken, a belőlük feltörő hála nekem is erőt ad, feltölt, megerősít abban, hogy az utamon járok. A bankból való kilépésem következménye az elcsendesedés és egy belső, mély nyugalom megélése volt, ami a mai napig hozzásegít ahhoz, hogy masszőrként jelen legyek, hiszen sokszor lelki terápia jellegű a munkám, nemcsak a fizikai tevékenységre terjed ki. Ez az elcsendesedés, a rohanásból való kilépés egy másik életmódot tárt elém, egy olyan emberét, akinek van ideje rácsodálkozni a természet szépségére, a felhők játékára, olvasni, írni, túrázni, kerékpározni. Mivel két nagy fiam van, akik már a saját útjukat járják, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a férjem teljes mértékben támogat mind az írással kapcsolatos törekvésemben, mind a házimunkában, bőven van időm alkotni.
Ha fázik a lélek cím egy igen különleges kifejezés, melyről azt gondolom, hogy a lélek, mint psziché a szellem és a test kapcsolatát valósítja meg. Szerinted mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek és miért ezt a címet kapta a regényed?
A lélek mely az egységből született le, azaz ,,vétetett", valóban a szellem és a fizikai testet kapcsolja össze. A cím adta magát, miután a regény megszületett. A történet hősnője bár férjnél van, és két fiú édesanyja mégis sokat szenved a szeretetlenségtől. Úgy érzi nem úgy van szeretve, ahogyan szeretné, hogy szeressék. És ebben a nagy szeretetlenségben fázik a lelke. Véleményem szerint, többször is tapasztalhatjuk életünk során, hogy ,, fázunk". Ilyenkor vágyunk arra, hogy valaki szeressen, melegségével beburkoljon. Két ember együttéléséhez szükség van a beszélgetésekre, közelségre, egymásra figyelésre. Ha ez nem történik meg, eluralkodik a »külön« élménye a kapcsolatban, a társtalanság és magányosság érzete. Ekkor kezd fázni a lélek. És ha nincs akit szeressen, vagy aki viszontszeresse, bele is tud pusztulni a nagy szeretetlenségbe.
Sem elrettentő, sem követendő példának nem tartom regényem eseményét, csupán elgondolkodtatni szeretném olvasóimat a szeretetről, a szerelemről. Főképp a meg nem élt szerelemről, mely óriási erővel rendelkezik lelkünk felett.
Regényem nemcsak a nőknek, hanem a férfiaknak is szól. Ha elolvassák, rádöbbennek arra, hogy a nő – mivel másfajta energetikát képvisel, érzékenyebb, finomabb a lelke – állandó biztonságot, szeretetet, törődést igényelne. A férfiak sokszor későn veszik észre, vagy észre sem veszik, hogy van valami probléma a kapcsolatukban. Mivel másfajta szeretetnyelvet beszélünk – hiszen hozzánk, nőkhöz, a lelkünkön keresztül vezet az út –, nagyon fontos lenne odafigyelni egymásra, és sort keríteni olyan beszélgetésekre, amikor csak egymásra szánjuk az időt. Mi, nők, szeretjük azt, ha a párunk kitalálja, vagy legalábbis megsejti a gondolatainkat, és azoknak megfelelően cselekszik. Ez megnehezíti a férfiak dolgát, mivel ők nem ennyire érzékenyek. Ezért fontos, hogy kimondjuk mindazt, ami örömet szerez, és azt is, ami fáj, ami bánt minket ott, legbelül. Ha szőnyeg alá söpörjük, a halom csak gyűlni fog, nagyobb és nagyobb lesz, amíg teljesen el nem választ egymástól.
Mit gondolsz a mai világunkról? Milyen szerepük van a nőknek és mennyire tudják megélni önmagukat, hiszen rengeteg a válás manapság? Mennyire érdemes küzdeni egy házasságért és mit tanácsolnál egy hasonló helyzetben lévő asszonynak, mint Réka?
Véleményem szerint világunk nem jobb és nem is rosszabb mint régen. Mi emberek változtunk, lettünk közönyösebbek magával az élettel szemben. Mintha mindaz az élettel szembeni tisztelet melyet még elődeink oly fontosnak tartottak, kihalt volna belőlünk. Hiányzik a legfontosabb, az életöröm. Elfelejtünk élni, szeretni, nevetni. Épp ami a legfontosabb, amellett megyünk el óriási sebességgel. Ezért van ennyi boldogtalan ember manapság, és ezért érezzük néha kegyetlen kíméletlenséggel azt, hogy fázik a lelkünk.
Nincs recept arra nézve, hogy mit kellene tenni a Rékával hasonlatos helyzetben élő nőnek. Mindenkinek szabadakarata van, és tudatszintjének megfelelően dönt bizonyos helyzetekben.
Valójában a nem döntés is egy döntés.
Tény viszont, hogy ha egy párkapcsolat nem működik, az rengeteg fájdalmat generál mindkét félnek. Ilyenkor, ezt enyhítendő, léphet be egy harmadik személy a pár közé. Ha a nőnek lesz házasságon kívüli kapcsolata, a társadalom egyáltalán nem tolerálja. Napjainkban is tapasztaljuk, hogy amíg egy férfi részéről ez akár bocsánatos bűnnek számít, a nőt mind a férfiak, mind a nőtársak elítélik. Pedig ma is nagyon sok nő – és nem egy férfi – él olyan párkapcsolatban, amelyben nem teljesedik ki, hiányérzete van, szeretetre, törődésre, odafigyelésre vágyik. Ha a pár még mindig szereti egymást, talán megmenthető a kapcsolatuk.
A könyved önsegítő is egyben, mert az olvasó óhatatlanul átesik azokon a változásokon és lelki tusákon, mint amelyeken Réka is végig megy. Milyen eredményt szerettél volna elérni a történeteddel és végeztél-e valamilyen pszichológiai tanulmányokat esetleg?
Könyvem egy kiégett házasságban élő nőről és házasságon kívüli szerelméről szól, mely valóban rengeteg embert megérint. A mélylélektani regényben mindenki magára találhat, hiszen Réka, a főszereplő személyében számos női sorstapasztalat van összegyúrva. Nem végeztem pszichológiai tanulmányokat, viszont a mindennapi masszőri munkám során sokszor szembesülök azzal, hogy hány „sorstársam” betegszik meg testileg is azért, mert boldogtalan, mert nem tud szeretettel feltöltődni. Magamnak az írás jelentett terápiát, másnak talán a könyv olvasása lesz az, de mindenképpen jó kimondani, ami bánt.
A nőnek van a legfontosabb szerepe a társadalomban, hiszen nem csak anyagi egzisztenciát teremt – sokszor egyedül –, hanem ő adja az életet. Éppen ezért nagyon fontos, hogy egy nőnek rendben legyen a lelke. Aki terheket cipel, megsavanyodva éli a mindennapjait, belefásul a teendőkbe, nem tud annyi szeretetet és törődést nyújtani a gyerekeinek és a párjának, ami egy boldog élethez szükséges lenne. Nekünk, nőknek kell figyelnünk magunkra, fel kell tudnunk emelkedni a külső, rossz hatásokon. Akkor lesz igazi Nő valakiből, ha annak is érzi magát, és egy ilyen nő mellett öröm férfinek lenni, öröm őt anyának szólítani, hiszen sugárzik és boldog.
Van-e olyan példaképed, akinek a munkássága vagy léte hozzásegített ahhoz, hogy itt tarthass jelen pillanatban az írói munkásságodban?
Kedvenc írom az 1878-ban Szlovákiában született Erdős Renée. Megfogott eredeti, szókimondó stílusa. Szokatlan nyíltsággal írt a szerelemről és az erotikus vágyakról, amivel a hölgyek testi élvezetekhez való jogát hirdette. Az írásaiban megjelenő nő ellentmondott a hagyományos női szerepeknek. Szenvedélyes érzelmek kísérték életútját, viharos magánélete volt, talán ebből is születtek tabudöntő versei és nagy port kavaró, pikáns regényei, melyek a mai napig foglalkoztatják az irodalom kedvelőket. De Erdős Renée-n kívül nagyon mély nyomot hagyott bennem nagyon sok múlt századi író is, mint Robert Merle, Émile Zola, Thomas Hardy és még sorolhatnám oldalakon keresztül, hiszen valamikor régen ,,mindenevő" voltam. A mai napig imádok olvasni. Lételemem.
Mit gondolsz a mai gyermekvállalásról? Sokan azon az elven élnek, hogy túlnépesedett a bolygónk, ezért nem vállalnak gyermeket, mások szerint pedig asszonyi kötelesség az utód pótlása. Mi erről a meglátásod, véleményed?
A gyerekek a legnagyobb ajándékot jelentik nekünk többségünknek. Viszont van, aki nem érez hivatást a szülői elhivatottságra. Személyem szerint a gyerekvállalás tényét nem szabad erőltetni, befolyásolni. Ki-ki annyi gyereket vállal - már ha úgy érzi, hogy vállalni szeretne -, ahányat legjobb belátása szerint szeretetben képes felnevelni.
Térjünk kicsit vissza a regényedre. Az egész történetet átszővi egy bizonyos transzcendens, egy megfoghatatlan jelenlét érzése. Mekkora szerepe van a vallásnak a könyvedben?
2009-ben édesapám halála indított el a keresés, önkutatás útján. Rengeteg tanítónál, gyógyítónál jártam, ugyanakkor faltam az ezoterikus irodalmat, foglalkoztatott az agykontroll és sok egyéb. A szellemi táplálék szempontjából szinte ,,mindenevő” voltam. Aztán eljött az idő, amikor rájöttem, hogy mindaz, amit keresek, bennem van, rendelkezem már mindennel, amit szerettem volna megkapni, az életem részévé tenni. Ehhez a felismeréshez csak hagynom kellett az isteni gondviselést, hogy rendelkezzen, tegye a dolgát azon a személyiségen vagy inkább fizikai formán keresztül, aki által itt, a földön megnyilvánulok. Ezt a megtapasztalást próbálom az olvasóknak is átadni, hogy megértsék, mindenikünkben benne van az, amiért sóvárgunk. Ha ezt vallásnak nevezhetjük, igen, óriási szerepet játszik nemcsak a könyvben, hanem saját életemben is.
Szerinted egy kevésbé erős lelkű nő, hogyan képes megbirkózni – akár egy bántalmazó - kapcsolat mindennapjaival? Milyen segítséget tud kérni, ha a környezete nem támogató? Érdemes –e küzdeni egy ilyen házasság megváltoztatásáért vagy rögtön el kell válni?
Még egy erős lelkű nőnek is nehéz megbirkózni, sőt akár lehetetlen fennmaradnia egy bántalmazó kapcsolatban. S ez egy nem támogató környezetben, még nehezebbé válik. Életünk során gyakran tapasztalhatjuk, hogy sokunkra nagyon erősen hatnak a hiedelmek, a mélyen belénk nevelt erkölcsi, vallási dogmák. S ha ez még tetőzve van egy szeretethiányos gyerekkorral, szinte biztosak lehetünk, hogy sok lelkisérülést hordozunk magunkban.
Sokan élünk függőségben. Nők és férfiak egyaránt. Életünk alatt sok szerepet öltünk magunkra, azt akarjuk, hogy szeressenek, ennek nevében pedig megerőszakoljuk önmagunkat.
Főhősnőm is beleragad egy párkapcsolatba azért, hogy legyen, aki szereti, aki vele van. Majd belép egy harmadik személy az életébe, aki felkarolja őt, szereti, akivel lélekben kapcsolódnak egymáshoz. A regény arról szól, hogyan éli meg ezt a helyzetet. Azt hiszem, napjainkban rengeteg nő küszködik hasonló gondokkal.
Hiszem, hogy léteznek karmikus kapcsolatok, amelyekben nem éppen összeillő párok találkoznak. Különböző az érdeklődési körük, más a természetük, neveltetésük, családi háttér, vérmérsékletük stb. sőt lelki fejlettségük színvonala is. De ha létezik köztük szeretet, vagy az összetartozás érzése erős, akkor nem szabad elengedni egymás kezét.
Ha viszont a kapcsolat lehúzó, romboló jellegű, brutális és félelmet szül, akkor bármiféle előítélet, vallási elkötelezettség ellenére is de jobb elválni. Ez persze az én saját véleményem. Valójában minden sors egyedi, mindenikünk a legjobb belátása szerint dönt, vagy éppen nem dönt bizonyos helyzetekben.
Milyen jövőbeli terveid vannak íróként és esetleg személyesen hol találkozhatnak veled az olvasók?
További sok sikert kívánok az írónőnek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook és Istagram oldalait, hiszen számos érdekességet olvashattok!
Ha fázik a lélek című könyvet pedig, az Underground Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
Érdekes, hogy mostanában milyen sok izgalmas és frissnek mondható ifjúsági regény lát napvilágot. Ráadásul az is figyelemre méltó, hogy egyre fiatalabb szerzők mernek nagyot álmodni és megalkotni ezeket a történeteket. A mostani beszélgető partnerem egy számomra fontos lista alapján került a figyelmembe, ugyanis az írása egy igen energikus középiskolás történet és bár nem volt felhőtlen az olvasási élményem, mégis úgy gondolom, hogy első könyvként egy ígéretes kezdetben volt részem. A regényről és számos más érdekességről kérdeztem Heniko Sakka írónőt. Kezdjünk is hozzá!
Örülök, hogy elvállaltad az interjúfelkérésemet, köszönöm. Kérlek, pár mondat erejéig mesélj magadról! Mikor döntöttél úgy, hogy író leszel?
Én köszönöm a megkeresést, hiszen mindig nagyon szívesen mesélek a munkásságomról. A civil életem nem annyira izgalmas. Mondhatjuk, hogy olyan, mint Supermannek Clark Kent, annyi különbséggel, hogy ő újságot ír, én meg a családi vállalkozásunkban dolgozom. A munka mellett szeptembertől egy kölyökkutya mamájaként is tevékenykedek, igaz mostanra ő már póniló méretű.
Hogy mikor döntöttem el, hogy író leszek? Igazából a terv már régóta a fejemben volt, de igazán jól kivitelezni csak tavaly sikerült. Előtte afféle hobbi-író voltam, viszont már akkor is érlelődött bennem a motiváció, hogy ne elégedjek meg csak egy publikus blogfelülettel. Mindig nagy vággyal sétáltam el egy könyvesbolt előtt, hogy bárcsak itt lehetne az én munkám is. El se tudom mondani milyen érzés, hogy már tényleg ott is van!
Heniko Sakka egy japán eredetű név. A legtöbb esetben a japánokra jellemző egy bizonyos „beszélő” név irányzat. Miért ezt az írói álnevet választottad és van-e valamilyen különleges jelentése?
Az édes tini élet egy sorozat címe is egyben. Hány kötetesre tervezted a történetedet és miért pont középiskolásokról szólnak? Mennyire merítkeztél valós eseményekből és mennyire kitalált a világod és karaktereid?
Írta: NiKy
Sok különleges történettel találkoztam már életem folyamán, de olyannal igen kevésszer, mely olyan érzékeny témákat érint, amelyek napjainkban is kiemelkedőek, de sajnos ritkán olvashatunk róluk. Idei évem egyik legmeghatározóbb köteteként tartom számon Csongor Andrea – Mozaik című kisregényét. Számos kérdés merült fel bennem a könyv befejezése után, melyekről egy interjú keretén belül megkérdeztem az írónőt. A regényről és más érdekességekről olvashattok most! Kezdjünk is hozzá!
Először is köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet. Kérem, mutatkozzon be a kedves olvasóknak pár mondatban! Hogyan vált Önből író?
Én köszönöm, a figyelem egy nagyon drága kincs! Pszichopedagógia szakon végeztem a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, és jártam az ELTE magyar szakára négy évig. Első házasságomból négy gyermekem született, csak azután kezdtem írni, hogy a legkisebb is elkezdte az óvodát. Én első sorban inkább költőként tudok megszólalni, publikálok a Liget online irodalmi újságban, a Litera-túrá-ban, és más lapokban is. Talán egy kicsit türelmetlen vagyok a prózához, ami amolyan „hosszúlépés”, szemben a verssel, ami tömény konyak… De most olyan mondanivalóm volt, ami prózai formát kívánt.
Úgy tudom, hogy 2014 óta publikál verseket és megjelent két regénye is. Hogy egyeztethető össze ez a két eltérő terület egymással az alkotásban? Melyik műfajban szeret inkább írni?
A témától függ, vagyis attól, hogy milyen formát kíván a tartalom. Versben is, prózában is szeretek a formával játszani, de kizárólag akkor, ha a dramaturgia megkívánja. Van olyan versem, ami sztereó-ban szól, vagy szövegbuborékokban, a legutóbbi egy tárgylemez alatti szövetminta. Valéria miatt című regényem háromszor rugaszkodik neki a folytatásnak, amit attól függően más és más, hogy az első fejezet milyen szavakkal ér véget.
A Mozaik című könyve egy második házasság apró-cseprő „problémáiról” mesél. Különlegessége elsődlegesen abban rejlik, hogy a két házasulandó félnek különböző korosztályú gyermekei vannak, így a „kis” család már nem is olyan hétköznapivá válik az olvasó szemében. A kilenctagú família bizony nem kis feladat elé néz, hiszen a szürke hétköznapokban is meg kell találniuk az egymáshoz vezető utat. A két szülőnél ez könnyedebbnek bizonyul, de a hét gyermek már egészen más tészta. Ráadásul a két félnek nem csak a gyermekek összecsiszolódásával kell megküzdeniük, hanem a társadalmi presszióval is, mely két eltérő etnikumú ember együttélésére próbál nyomást gyakorolni. Ebből főleg akkor van konfliktus, mikor különböző hétköznapi helyzetekben idegen emberektől különböző appercepció érkezik. Már önmagukban is súlyosak a témakörök, hiszen az elvált szülői szerepe, egy mostoha beilleszkedése, a gyermekek összeszokása és az eltérő háttérrel rendelkező személyek házassága sem szokványos, sőt kimondottan tabunak számító területek. Tudatosan választotta ki ezeket a témaköröket? Hogyan született meg a regénye és milyen forrásokból merítkezett írás előtt?
Szerintem aki olvasta, nem lepődik meg, ha azt mondom, ennyire bennfentes könyvet csak az tud írni, akinek saját élménye is van. A könyv alkotása alatt rengeteget olvastam erről, és gondolkodtam róla, majd az írás alatt értelmeztem az engem ért hatásokat, feldolgoztam… Második házasságban élek, a valóságban nekem és a páromnak kilenc gyermekünk van… Mivel párom cigány származású, a vegyes házasság témája is adott volt. A cigány kultúra felé nagy kitekintést nyertem ebből a kapcsolatból, rengeteg versemben megjelenik, és első regényem témája is a cigány mese körül forog. Címe – Istennel hagylak benneteket – egy gyönyörű cigány elköszönési forma.
Manapság túlnyomó részt – valamilyen oknál fogva -, szinte csak diszfunkcionálisnak nevezhető családi szerkezetekkel találkozunk. Ön szerint miért van egyfajta válságban sok család és mi segíthetne egy jobb vagy kiegyensúlyozottabb közösség kialakításában?
Páromtól tanultam azt a szót, hogy „odaszánás”. A regényben az ő figurája elég tanítós, merev, „Frigyeses”, valójában ő ennél sokkal spontánabb ember, de annyi igaz, hogy ha nem is vagyok biztos benne, hol lesz két óra múlva, tudom, hogy hol lesz húsz év múlva. Mellettem.
A mozaik házasságokkal kapcsolatban az lett a meglátásom, hogy sokkal jobban rá kéne erre készülni, mint ahogy mi csináltuk. Csak összeengedtük a gyerekeket, és azt gondoltuk, majd menetközben alakulnak a szabályok. Azt gondoltuk, hogy ők is motiváltak lesznek abban, hogy ez működjön. Ma már azon a véleményen vagyok, hogy kimunkált határokat és szabályokat kellett volna nagyon összezárva képviselnünk.
Regényének nincs tipikus szerkezete, számomra kötetlen és szabadon áramló volt. Miért ezt a stílust választotta és milyen szándékkal írta így a könyvét?
A mozaikosság megjelenik a témában, a címben, és a szerkezetben is. Apró részekből, különböző műfajokból áll össze a teljes kép, így a stílus visszaadja a mondanivalót. Azon kívül izgalmas kísérletezés irodalmi műfajt csinálni olyan hétköznapi írásbeli alkotásokból, mint egy bevásárló lista, vagy intő.
A kötetlenség és áramlás csak látszat, mint a légtornászoknál, akik úgy tűnik, hogy szárnyalnak a levegőben. Valójában komoly tervezési munka van benne, és halad a regény egy lelki úton, melyen a házaspár kénytelen a gyerekkoráig visszamenni, hogy a sérüléseikre, és erre épülő veszteségorientált viselkedéseikre választ kapjanak.
A hét egy szimbolikus szám. Mennyire volt tudatos pont ennyi gyermeket beemelni a történetébe? Van-e valami rejtett szerepe a számmisztikának a történetben?
A gyerekeket illetően csak annyi volt az írói szándék, hogy sokan legyenek, de ne annyian, mint a valóságban, és ne legyenek felismerhető karakterek, inkább tipikus gyermeki viselkedésmódok. Viszont a nevekben van tervezés, a férfi oldalról mindenkinek F-fel kezdődik a neve, a női oldalról N-nel. Szerettem volna így is láttatni, hogy két teljesen különböző szokásokkal, működési móddal, genetikával, ízlésvilággal rendelkező fészekaljról van szó.
Van olyan karaktere, akivel könnyebben azonosult? Amennyiben igen, miért érezte így?
Van egy rész arról, hogy a gyerek azt a nőt, akit a férje csinos, érzékeny, aktív nőnek lát, gyerekszemmel egy undok, ellenszenves, uralkodni vágyó kövér nőnek látja. Ezzel saját elevenembe találtam.
Többször is úgy gondoltam, hogy a könyve tükröt tart a mai társadalom elé. Szembeállítva a normaként „elfogadott” és tiltott nézetekkel. Tulajdonképpen egy társadalomkritikus érzés fogott el. Mennyire van alapja ezen gondolatoknak?
A család mindig leképezi kicsiben a társadalmat, kicsi színtér is elég egy társadalomkritikára. Például a Szoba c. regény szinte egyetlen szobában játszódik, mégis sokat mond a társadalomról.
Térjünk vissza kicsit a személyesebb vizekre. Tervez-e más területeket is felfedezni íróként a jövőben vagy megmarad a társadalmi problémák feltárásánál?
Készül egy új regényem, amely tulajdonképpen egy lelkisegély szolgálat belső füzetének lapjaiból áll össze, szintén rávilágít sok társadalmi problémára, hiszen a peremen vergődő emberek hívásaiból áll össze. A történet viszont a segélyszolgálatos ügyelők között játszódik, ahová bekerül egy nárcisztikus személyiségzavaros segítő, és szétbomlasztja az egész szolgáltatást.
Mit gondol, általánosságba véve arról, hogy szabad-e egy írónak állást foglalnia illetve véleményt nyilvánítania akkor, amikor ilyen súlyos társadalmi problémákról ír?
Szerintem annál hatékonyabb az írói-költői munka, minél áttételesebb. Én nem szeretem a direktben politizáló, vagy nagyon megmondó jellegű irodalmat. A társadalmi probléma meg tud jelenni egy bevásárló listában is, vagy szólhat egy vers a madeira mintáról, valójában mégis a rendszerben lévő lyukakról… „Kevés szóval is megjárja a beszéd” – mondja Tamási Áron. Az a vélemény, amit az olvasó az olvasási élménye után maga alakít ki, az valóban az övé is lesz.
További sok sikert kívánok az írónőnek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Moly közösségi oldalát!
Sokszor hangoztatom, hogy számomra mennyire fontosak kis hazánk szerzői, különösen azon alkotók, akik olyan oldaláról tudják bemutatni tehetségüket, melyről még nem olvastam, vagy nagyon ritkán. Még tavaly volt szerencsém olvasni a Nem ezt ígérték című novellás kötetét a mostani interjúalanyomnak, mely akkor belopta magát a szívembe. Idén a Három tucat szuvenír című kötetével pedig bebizonyította számomra is, hogy országunk dimbes-dombos vidékein is találhatunk még bőven szép és érdekes felfedezni valókat. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel, a Szanyi Ildikó írónővel készített interjút! Kezdjünk is hozzá!
Eltelt kicsivel több, mint egy év, mióta beszéltünk. Hogy vagy mostanában? Hogy telt az elmúlt egy év a pandémia időszakában?
A bezárkózás alatti időszakban munkával és a családi kapcsolatok erősítésével. A hétfőtől péntekig tartó online munkavégzés annyira leterhelt, hogy jól esett hétvégenként kimozdulni egy kicsit. A barátaimmal kevesebbet találkoztam, mint általában, viszont sokkal többet beszéltünk telefonon. A kapcsolatok, a valakihez-tartozás-érzése felértékelődött bennem. Nagyon sokat beszélgettem olyanokkal, akikkel eddig csak laza ismerősi kapcsolatban álltam. Igen, átgondolva, az elmúlt egy év alatt a két bezárkózás ellenére is sokat gazdagodtam személyes kapcsolatokban.
Van a könyveidnek egy bizonyos megfoghatatlan varázsa, amikor úgy érzi az olvasó, hogy megfogod a kezét és végig vezeted az eseményeken. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek?
Nem szándékos. Lehet, hogy a tanári és idegenvezetői munkámból adódó gondoskodás, pártfogás bújik elő ilyenkor belőlem.
Az értékelésemben is írtam, hogy egy kicsit másra számítottam, amikor kézbe vettem a Három tucat szuvenír könyvedet. Ettől eltekintve rendkívül érdekes és szívmelengető volt olvasni a soraidat. Honnan jött az ötlet, hogy a másik szakmád, az idegenvezetés által átélt történéseket feldolgozzad? Hogyan született meg ez az alkotásod?
Tavaly tavasszal, amikor a vírushelyzet betört az életünkbe, tele voltam tervekkel. A naptáram pedig tele volt idegenvezetői munkával, amiket a pandémia egyszerűen eltörölt. Úgy kezdtem el feldolgozni a helyzetet, hogy elkezdtem leírni az utóbbi évek leginkább emlékezetes útjait. Gondolatban még egyszer bejártam ezeket a helyeket, az írás közben újra átélhettem az ottani élményeket. Ez nagyon jólesett. Nyárra elkészült a 36 történet, a 36 különböző helyről magammal hozott szuvenír.
Számos helyen járhattam a novelláid által és sok embert ismerhettem meg. Mennyire valós vagy éppen fikció, amit megosztottál az olvasóiddal? Minden pontosan úgy történt, ahogy leírtad?
Hihi. Ezt már mások is kérdezték. A történetek az esetek többségében egyáltalán nem úgy történtek, vagy megtörténtek, de nem azon a helyen. Először átgondoltam, hogy melyik helyszínről szeretnék írni, majd megszülettek a helyszínhez kapcsolódó gondolatok. A szereplők egy része kitalált személy, mások viszont megfordultak az életemben, bár nem mindig utasként. A célom az volt, hogy a helyszínek ismertetése mellett bemutassam a különböző utastípusokat, a turizmus szereplőit, és az életüket a kulisszák mögött. Néhol szerettem volna görbe tükröt tartani az utazó elé, máshol pedig megdöbbenteni az olvasót.
Melyik utad volt a legemlékezetesebb a számodra és melyikre gondolsz nehéz szívvel?
Sok emlékezetes utam volt, nehéz lenne egyet kiválasztani. Szerencsére egyikre sem gondolok nehéz szívvel.
Volt- e olyan csoportod, akikkel a mai napig is tartod a kapcsolatot, vagy személy(ek)? Kialakulhat-e egy-egy ilyen út alkalmával szorosabb barátság, ismeretség?
Igen. Több mint tíz évvel korábban egy pár éven keresztül többet foglalkoztam idegenvezetéssel, mint tanítással, és ebben az időszakban rendszeresen vezettem osztrák és svájci csoportokat is az országban. Az egyik svájci csoportom, aki egy hetet töltött itt, nagyon emlékezetes maradt a számomra. Valamilyen, számomra érthetetlen dialektust beszéltek. Ekkor ismertem meg a wallis-i németet. Az itt töltött idő alatt olyan sokat meséltek erről a dialektusról, hogy elkezdtem vele foglalkozni, elkezdtem tanulmányozni Svájc Wallis régiójának kortárs irodalmát, és beiratkoztam a Debreceni Egyetem doktori iskolájába. A doktori tanulmányaim alatt rendszeresen jártam hozzájuk Svájcba, sőt ők is meglátogattak engem Magyarországon. A barátságom az akkori csoportvezetővel a mai napig is tart.
Európa számos országában jártál már. Van-e olyan hely, amit még nem fedeztél fel, de rajta van azon a bizonyos listádon?
Ó, sok ilyen van! Nagyon szeretném élőben látni a Sarki fényt, illetve érdekel még Kelet-Ázsia, azon belül Dél-Koreába vagy Japánba utaznék.
Az elmúlt egy év finoman szólva se kedvezett a turizmusnak sem. Hogyan érinti a szakmát a járvány nyomán kialakult helyzet, a külföldről érkező turizmus több mint 90 százalékos csökkenése?
Sok jóbarátom élete, akik a járvány előtt utazási irodában dolgoztak vagy főállású idegenvezetőként tevékenykedtek, alapvetően megváltozott. Sokan otthagyták a szakmát, és teljesen más munkakörben kezdtek el dolgozni. Sok utazási iroda nem tudta átvészelni a krízishelyzetet, és bezárt. Most velük együtt reménykedem. Remélem, hogy előbb vagy utóbb, de helyreáll a szervezett turizmus. Helyre kell, hogy álljon, hiszen az emberek utazási szükséglete, ami az ismeretlen felfedezéséből, az új kultúrák megismeréséből, a kalandvágyból adódik, az utóbbi évek tapasztalatai alapján szinte alapvetőnek mondható. Egy idegenvezetőt pedig nem lehet gépekre cserélni. Az utasok az információk és adatok mellett, mindig is igényelni fogják a gondoskodást, a törődést, a mosolyt, és ezt csak egy hús-vér idegenvezetőtől kaphatják meg.
Térjünk vissza a könyveidhez. Számos novellád érzelmileg nagyon megkapó volt a számomra. Mi alapján válogattad össze a történéseket, embereket, életeseményeket?
Részben a saját életemből merítettem, részben pedig azokat a társadalmi-szociális viszonyokat igyekeztem ábrázolni, amik mostanában foglalkoztatnak.
Milyen terveid vannak a következő időszakban? Mikor várhatunk tőled újabb könyvet?
Jelenleg a Napkút Kiadóval közösen a Svájcban élő szerző, Rolf Hermann novelláskötetének magyar nyelvű megjelenésén dolgozunk. Elkészült egy kisregényem, ami tovább jutott egy irodalmi pályázat utolsó fordulójába, így többet nem árulhatok el róla. A laptopomon pedig újabb és újabb novellák „teremnek”, amik, remélem, hamarosan egy harmadik novelláskötetben látnak napvilágot. És egy kevésbé irodalmi jellegű, mégis szerzői munka is áll előttem: a SzegaBooks Kft. megbízott két, turisztikai témájú tankönyv írásával.
További sok sikert kívánok az írónőnek!
Bevallom őszintén, hogy az elmúlt pár hónapban többször is elolvastam mostani interjúalanyom egyik verseskötetét (Fölsértett ég) és pár napja fejeztem be egy másikat is (Örökévad). Mind a két könyvről elmondható, hogy bizonyos kettőséggel mutatja be gondolatait a művész, hiszen az egyik oldalon a versek, míg elszórtan a másikon idiografikus képek helyezkednek el. De nemcsak ettől különleges számomra Fábián István munkássága! Erről és még sok érdekességről kérdeztem! Kérlek, fogadjátok az interjút sok szeretettel! Kezdjünk is hozzá!
Először is köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet. Kérem, mutatkozzon be a kedves olvasóknak pár mondatban! Hogy vált Önből költő és grafikus?
Én köszönöm Önnek az érdeklődést! Rajzolni mindig szerettem. Már gyerekkoromban megfogott a tiszta fehér lap látványa, hogy az első vonaltól kezdve bármi megtörténhet, csak rajtam múlik. Szerettem a grafit alig érezhető, mégis jelenlévő illatát, a tinta, a tus illatát, tulajdonképpen szinte megállt az idő, ha rajzoltam, és ha elkészült a rajz, még ha suta és esetlen volt is, képzelet szülte lehetetlenség, akkor is igazi, megfogható volt, hiszen a zizegő papírlap kézbe vehető, valóságos tárgy.
A versekkel másképpen vagyok, írás közben nincs ez a teljes önfeledtség és öröm. Sokan mondják, hogy nehezen érthetőek a verseim, amit én nem tudok visszautasítani, pedig – mivel hitem szerint képek egymásra építésével fejezem ki a mondanivalómat – írás közben teljes, tudatos és „jelenlévő” fegyelemmel igyekszem ezeket a képeket pontosan és élesen megfogalmazni, láttatni az arra tévedő olvasóval.
Szóval azt hiszem, a rajzolás mindig is hozzám tartozott, az írás pedig valamikor húsz éves korom táján kezdte karcolgatni a világhoz kötődésemet. Karátson Gábortól olvastam még kamasz koromban, hogy „a kort értő fiatalnak lenni és a művészet valamely ágával próbálkozni egy és ugyanaz”. Ez is megfogott, meg persze a nyomdász ipari-tanuló évek alatt, majd azután meghatározó találkozásaim a nálam éppen csak idősebb, akkor már kész, felavatott költőkkel, Szervác Józseffel, Csajka Gábor Cypriannal, Tóth Erzsébettel, később Rákos Sándorral, Kormos Istvánnal, Nagy Gáspárral, Turczi Istvánnal…mondhatom szerencsémnek is, volt hatás elég!
Huszonhárom évesen, szilveszter előtt egy nappal vonultam be katonának, ijedtemben Kormosnak adtam át addigi verseimet, s mire leszereltem, ezek megjelentek a Madárúton c. antológiában. Zsengék voltak, mondhatom, de mégiscsak biztatást jelentettek, ettől kezdve viszonylag folyamatosan fogadták el munkáimat rangos folyóiratok, mint az Alföld, Palócföld, Mozgó Világ, ilyenek. Így indult ez valahogy.
Számos verset írt és illusztrált. Hogyan fér meg egymás mellett ez a két kreatív alkotó tevékenység a hétköznapokban? Illetve melyikkel foglalkozik szívesebben?
A rajzolás korábban és valahogy természetesebben volt az időm része, a vers később lett kikerülhetetlen, akarati és indulati kérdés számomra. Ehhez persze hozzájárult, hogy nagyon sokat olvastam – furcsa módon prózát inkább – de tulajdonképpen bármit, Veres Pétertől Németh Lászlón, Füst Milánon át a „legvadabb” nyugati írókig-költőkig, Salinger, Updike, Gregory Corso, Ginsberg, minden-minden beszippantott, lehúzott azután földobott, mint az örvény, hogy csak kapkodtam levegő után. A rajz számomra – talán amiatt, hogy végül is fizikai történet – megnyugvás, néha még el is tudok bambulni rajzolás közben, az írás inkább koncentrált munkát jelent. És bár nagyon különböző alkotó állapotok, nem mondhatom egyikre sem, hogy kevésbé szeretem. Együtt működik a kettő, ha úgy érzem, jól sikerült a grafika vagy a vers, az öröm ugyanaz.
Jaj, és ami fontos: valóban jelentek meg verseskötetek, novellák a rajzaimmal kísérve (mostanában talán a legnagyobb öröm az AB ART Kiadó általam tipografizált Lyra Omnis és Prosa Omnis sorozata), de szándékom szerint a grafikáim a verseimmel párhuzamosan haladó, azokkal azonos indíttatású munkák, nincs köztük alá- vagy fölérendeltségi, függőségi viszony.
Számos művészről olvastam és hallottam is, hogy különleges ihletforrásból merítkezik alkotás előtt, vagy sajátos íratlan szabályokat követ. Csak, hogy egyet említsek, Virginia Woolf állítólag állva szeretett írni. Önnek is van valamilyen meghökkentő szokása vagy esetleg egy múzsája?
Hallottam én is ilyen hóbortnak tűnő módszerekről, hogy Goethe talán rohadt almát szimatolgatott, hogy alkotásra serkentse magát (mások ugyanezt barátjáról, Schillerről mondják), hogy Hemingway olykor pucéran írt, hozzánk pedig Woolfnál közelebbi példa a középkori kódexmásolókhoz hasonlóan állva alkotó Illés Endre. Én ilyen magasságba sosem merészkednék, egyetlen rendje van az írásra-rajzolásra fordított időmnek: miután kenyérkereső szakmám, a könyv- és folyóirattervezés ellát munkával, szigorúan csak a péntek és szombat délutánt-estét fordítom alkotásra, ez egyébként egy számomra nagyon alapvető hozzáállásnak is záloga: soha, egy percre sem akartam az úgynevezett művészetből megélni. Eddig ez egész jól működik, hálistennek!
Melyik versére a legbüszkébb?
Nahát, erre nemigen találok választ. Ha mégis, akkor a Szent Anna-tó lenne az, egy országnyi, Svájcnál is szebb haza elvesztésének értetlensége, és fájdalma. Itt kell megemlítenem Aczél Gézát, aki a már említett Alföld folyóirat szerkesztőjeként felvállalta 1984-ben(!) ezt a versemet. De legalább ennyire fontos számomra a Némulat c. vers, ami – bár megírásakor nem tudtam, mennyire így lesz – majd húsz évre megjósolta az elhallgatásomat. Mindkettő szerepel az Örökévadban, ugyanakkor a Némulat az 1990-ben megjelent kötetem címadó verse.
Számos értéket, tanácsot fedezhetünk fel a verseiben. Számomra a legkedvesebbek a Húsvét, 2013 vers sorai voltak. A versszakok rendkívül nagy erővel bírnak és be kell valljam, hogy már kívülről tudom, annyiszor olvastam, mert itt éreztem először a vidéki otthon szabadságát. Honnan merítette az ihletet?
Igen. A vidéki otthon szabadsága. Köszönöm, hogy szóba hozta! Pesti, belvárosi kölök mivoltom ellenére 17-18 éves koromig nagyon sok időt, évente több hónapot egy szinte középkori elmaradottságba rekedt faluban töltöttem nagyszüleimnél. Pénteken még a Károlyi-kertben, az Erzsébet híd alatti parkolóban, vagy a Bástya utcai Kistéren fociztam a barátaimmal, hétfőn már tengerit kapáltunk bátyámmal negyven fokos hőségben, végeláthatatlan kukoricaföldeken. Máig nem tudom, az a belvárosi kissrác vagy a klottgatyás lurkó vagyok egy fél évszázaddal öregebben, aki még mindig Budapesten élek, – de van egy házunk az ország egy nem is távoli szegletében. Kert is van, a kertben két 120 éves körtefa, fenyők, tuják, bokrok és minden évben hálásan újraéledő fű. Igen, a rigó!
Igen, most, 2021 tavaszán a múlt héten ült meg költeni a tornácunk keresztgerendájára rakott fészkében egy rigó pár. Szóval, a világ olyan amilyen, romlik és összedőlhet, az ég is bedőlhet, de a rigó fütyöl. Amig van, aki hallgatja, addig megvagyunk.
Térjünk rá kicsit a mai világhelyzetre. Egy ennyire sokrétű alkotót, mint amilyen Ön is, hogyan érintett meg a világjárvány időszaka? Mennyire befolyásolja az írásban? Inspirálja, vagy inkább letaglózza?
Mivel mindhárom elfoglaltságom, a könyvtervező-grafikai munkák, az írás és rajzolás ma már íróasztalhoz, számítógéphez kötődik, illetve köt, gyakorlatilag nem sokat változott a napi menetrend. Ami aggodalom van bennem, a családomért, akik nálam jóval mozgékonyabb, jóval gyakorlatiasabb életet élnek: az iskolás lányunokák, a nemzetközi cégnél dolgozó édesanyjuk és a feleségem, aki szíve szerint mindannyiunkat folyamatosan egybeterelne.
Ami pedig, ahogy a kérdésében fogalmazza, letaglóz: a pandémia ahelyett hogy összerántaná ezt az országot, szétdarabolja azt is, ami eddig egyben volt. Az egészségügyben küzdő dolgozóké minden megbecsülésem, tiszteletem, de ami rajtuk kívül van – az pokoli. Körkörös hazugság, vádaskodás, rágalmak, anyagi- és politikai- hatalmi haszonszerzés. Ez van.
A Fölsértett ég című könyve olvasása közben többször úgy éreztem, hogy tulajdonképpen egy naplót tartok a kezeimben. Verseiből árad – az adott témát tekintve – egy bizonyos kiáltás a világ felé. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek?
Van. Teljes mértékben. Engedje meg, hogy néhány nagyon egyszerű kijelentéssel foglaljam ezt össze – azután már többet nem idézek magamtól –, az Egyszerű című írásom soraival:
csillag forog ujjainkon: / semmit nem értünk
mérettettünk olajjal-arannyal: / semmit nem értünk
ha eljön is: / nem értünk
Nem akarnám túlmagyarázni, talán csak annyit: hatalmas kincs van az ember kezében, de a közöny mindent megmásít, a gazdagság elértéktelenít, s ha lenne is megváltás, nem mi leszünk a megváltottak. Éppen ma olvastam David Attenborough-tól, jobban járna a világ nélkülünk. Sajnos, régóta él bennem is ez a látomás, erről szól több írásom is. Úgy látszik, nem vagyok kifejezetten derűlátó.
Mi volt az életében a legnagyobb pozitív és negatív élmény, amelyről úgy érzi, hogy hatással volt annak a művésznek a megszületésére, akivé élete során vált? Voltak-e keresztutak az életében, amikor úgy érezte, hogy nem akar többet verset írni vagy rajzolni?
Pozitív hatásként egészen biztos, hogy az előttem járt költőket, képzőművészeket tartom számon, de annyira, hogy a lascaux-i barlangrajzokról éppúgy az alkotás, a megformálás jó értelemben vett hatalma jut eszembe, mint a reneszánsz nem-anyaszülte óriásairól. Amiről kérdez, a keresztút, igen, volt az is. Harminc évvel ezelőtt sokan sokat vártunk az úgynevezett rendszerváltástól, a „fényesnél” fényesebb szeleket, lélegezhető friss levegőt, szabadságot és – József Attilával szólva – szabadság szülte rendet. Azután másképp lett. Egészen másképp. Kiderült számomra, hogy a korábban maguktól értetődő „nem”-eket nagyon nehezen tudom „igen”-ekké fordítani, így lett a Némulat kötetem (1990-ben jelent meg) önbeteljesítő jóslat, nagyon sokáig nem írtam egy sort sem, nem húztam egy vonalat sem. Sokára találtam vissza az alkotás öröméhez, ma már hálistennek újra, mondhatom elszántan dolgozom, – úgy gondolom már nem adom lejjebb. Se föl.
Köztudott, hogy minél többet olvasunk, annál tájékozottabbak vagyunk. Ön szerint ki volt a legnagyobb hatással a munkásságára? Kit tekint esetleg példaképének?
Igen, igaz. De biztos ismeri azt az érzést is, hogy minél több könyvet elolvastunk, annál elkeserítőbb, ha a világ nagyvárosainak, ódon egyetemeinek óriás könyvtáraira gondolunk, a százévek alatt mahagónivá sötétült hatalmas polcokra, emeletekre felfutó csigalépcsők kifényesedett fakorlátaira, hány meg hány emberöltő írta, gyűjtötte, olvasta azokat a könyveket, amiknek töredékét sem tudjuk elolvasni! Nem beszélve a tóratekercsekről, Európa kolostorainak kódexeiről – szóval sok lenne a keserűség, ha nem lennének a mai világunkra közvetlenül ablakot nyitó művészek, írók, költők, zenei hatalmasságok, akik mind egy-egy külön, egyediségében is teljes világot tárnak elénk.
Ha bármikor a pályám kezdetéről kérdeznek, mindig a fiatalon meghalt Szervác Józsefet említem (egy évvel volt csak idősebb nálam), nemzedékem legélesebb, legtisztább hangú költőjét, a magának otthont, országot, „mindenséget” engesztelhetetlen haraggal és konok szelídséggel követelő fiatalembert, és vele együtt azonnal az őt vitathatatlan irodalmi örökösévé avató Nagy Lászlót . És ha Nagy László, akkor rögtön Szécsi Margit „a világ női vagánya”, és ha Nagy László, akkor „nekem Ady Endre ostora tetszik”…ha Nagy László, akkor Kormos István, ha Nagy László, akkor Juhász Ferenc, az „ikercsillag”. Azt hiszem, megválaszoltam a kérdését!
Olvasóként többször éreztem egy bizonyos felelősségre vonást illetve haragot a világegyetemmel vagy egyfajta transzcendens rendező elvvel szemben. Helyénvaló-e ez az érzésem? Van –e esetleg kedve erről kicsit bővebben mesélni!
Örülök, ha így érzi, nem mintha maga a dolog örömteli lenne. Méltatlan és szerénytelen lenne visszafelé mutogatni, de a magyar költészetben évszázadok óta megvan a perlekedés a föntlévővel. Volt idő, mikor sérelmeztem, hogy anyám-apám a ’vallástalanítás évei’ alatt nem loptak be bármi templomba, hogy titokban megkereszteltessenek – így pogány, kívülálló maradtam –, ma már inkább örülök ennek. Persze jó lenne valami transzcendens rendezőn, ahogy ön mondja (hívhatjuk így is akár, ebben legalább humor van) számonkérni az ember tökéletlenségét –, ha bárkit Uramnak szólítok az írásaimban, az Ő, aki nincs. Ha mégis létezne, majd el- és leszámol a szavaimmal, de addig legalább hadd kérdezgessem. És itt hadd csatoljak vissza korábbi, a keresztúttal, megtorpanással kapcsolatos kérdésére: nincs annál visszatetszőbb, mint mikor a hitnélküliség ájtatos arcot ölt. Most éppen nagyon ez történik.
A könyveiben a grafikák nagyon erőteljesek és kifejezőek. Tekinthetőek-e ezek pusztán az önkifejezés egy másik eszközének a költészet mellett, vagy szolgálnak egyfajta belső terápiaként is? Az a fajta kompozíciós munka, amely Önnél megfigyelhető, hatalmas mértékű figyelmet és koncentrációt igényel. Ami azonban igazán rejtélyes, az az, hogy mire összpontosul ez a figyelem. Nevezhető intellektuális figyelemnek?
Igen, beszéltünk erről korábban, a rajzaim valóban a versek mellett egy másik kifejezési eszközként működnek, együtt fut a kettő, egymás mellett, egyenrangúan haladnak, de igaza van, a rajzolást valóban mondhatjuk belső terápiának. Előfordul, hogy nem előre megtervezett céllal kezdek rajzolni, csak a már említett gyerekkori varázs kerít hatalmába, van úgy, hogy a sűrűbb-ritkább vonalak sokasodása magától alakul hirtelen továbbgondolható jelentéssé, és akkor már valóban a vadász fölajzottságával igyekszem elérni a véletlenek kusza szövedékén átsejlő célt. Az is gyakori, hogy két széttartó szándékú rajzomról napok múltán veszem észre, hogy ezek voltaképp összetartoznak, ilyenkor elektronikus segítséggel egymásra vetítem őket, mondhatjuk, néha így egyesül kompozícióvá a rejtélyes ösztönösség és az intellektuális figyelem.
Mindig is zavarba ejtett a költészet hatalma. Érezte-e valaha, hogy Ön egyfajta közvetítő a Költészet és a versei között?
Egészen biztosan: nem. Ennél sokkal inkább érzem magam jól körvonalazható valakinek, akinek a művészetek határmezsgyéjén közlekedő foglalkozása van. Az ország rangos könyvkiadóiban, szerkesztőségeiben dolgozhattam könyvtervezőként, művészeti szerkesztőként, a hazai- és világirodalom legnagyszerűbb alkotásait formálhattam könyvvé, és számos költő, író, fotográfus személyes ismeretségét, olykor megtartó barátságát köszönhetem a kenyérkereső szakmámnak. Életemnek ezt a részét tekintem közvetítésnek.
A vers, az írás más. Úgy gondolom, nem én közvetítek a verseim és a Költészet között, hanem az írásaim állítanak valakit közszemlére – a pellengért és a míves szobrot csak az idő dátumozza – az a valaki nem én vagyok, azok már ők maguk.
Térjünk rá kicsit a grafikusi oldalára is. Van-e olyan alkotás, esetleg elismerés, amire különösen büszke?
Tervezőgrafikusként mondhatok sikereket magaménak (MOB Média-díj, Szép Magyar Könyv díj és oklevelek), régebbi rajzaim közül kettőt említenék, a ’Magyarok királya’ címűt (ez egyben az Ebgondolat c. kötetem borítórajza) és a ’Sárkányfogveteményt’, úgy hiszem, mindkettő jól illusztrálja a beszélgetésünkben elhangzottakat. Egyébként épp a napokban, április 22-én van a ’Föld napja’, utóbbi grafikám erre is emlékeztet talán.
Tavaly jelent meg legutóbbi verseskötete: a Fölsértett ég. Elégedett volt-e az eredménnyel? Milyen volt a kritika illetve az olvasóközönség fogadtatása? Elárulja esetleg, hogy min dolgozik jelenleg?
Így, a pandémia eddigi másfél évében nem lehetek elégedetlen a verseskönyv visszhangjával. Az online térben igen sok elismerő visszajelzést kaptam, az Art7, a Holdkatlan, a Könyvelvonó web-es kulturális folyóiratok közöltek értékes kritikákat a kötetről, a Gondolat Kiadó élő beszélgetést, könyvbemutatót szervezett, amit ezernyolcszáznál többen tiszteltek meg figyelmükkel, az ÉS pedig egy teljes lapszámban mutatta be grafikáimat idén tavasszal.
Ami további biztató öröm, a Gondolat, ahol immár otthonra leltem, jelezte, jövőre várják egy újabb kötetem anyagát.
És ez munkatervnek több, jobb, mint remélhető.
Nagyon szépen köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó weboldalát, mert további érdekességeket és információkat találtok!
Fölsértett ég és az Örökévad című köteteket, pedig a Gondolat Kiadó oldalán be tudod szerezni!
Írta: NiKy
Fotó: Szabó Tamás
Mindig nagyon izgatott és boldog leszek, ha olyan személlyel készíthetek interjút, aki valamilyen formában jelen van a hétköznapi életemben. Ez az ismeretség ugyan nem személyes, de a virtuális „élet” is nagyon fontos a számomra, így bizony napi szinten olvashatom Tarja Kauppinen írónő posztjait. Beszélgetésünk fő témája természetesen a nem olyan régen megjelent: A nép igazsága című regénye, de számos más érdekességről is kérdeztem az írónőt. Kezdjünk is hozzá!
Először is köszönöm szépen, hogy elvállaltad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan született meg A nép igazsága című regényed?
1987-ben születtem, életem során több mindennel is foglalkoztam hobbi vagy hivatás szintjén, ami ezek közül az írói karrierem szempontjából releváns, az a lótartás, a terepfutás, az erkölcs és a vallások, valamint a pedagógia. Ezek életemnek azon elemei, melyek valamilyen formában A nép igazságában is megjelennek.
A regényt 2016 nyarától 2018 júniusáig írtam. A helyszínt és annak népességét akkori és korábbi lakóhelyeim ihlették, mert életem során elég durva környékeken volt szerencsém lakni. A szerencsét nem ironikusan mondom, valóban sokat tanultam és gazdagodtam ezen élmények által. A 2016-17-es és az azt megelőző évek életem legnehezebb időszaka volt, tele veszélyesebbnél veszélyesebb lakhelyekkel, költözésekkel, egzisztenciális és egészségügyi problémákkal. Mondhatjuk, hogy ezek ihlették A nép igazságát: az az erkölcsi fertő, amit magam körül láttam – akkoriban egész közelről -, valamint a mindennapos küzdelem, amit akkortájt vívnom kellett a környezetemmel, olyannyira, hogy azt az egészségem is megsínylette.
A regény szatíra és fantasy keveréke. Hogyan választottál stílust és miért döntöttél végül e kettőség mellett?
Szatírának indult, de ha megnézzük a legtöbb szatírát, igazak rájuk a spekulatív fikció ismérvei is, hiszen például az 1984, az Állatfarm, a Szép új világ vagy a Harc a szalamandrákkal is tartalmaz fiktív elemeket, sőt, némelyikük még kitalált fajokat is. A nép igazsága ugyanígy keletkezett: a fantasy panelek társadalomkritikai célt szolgálnak.
Ahogy olvastam a történetet, többször úgy éreztem, hogy erős társadalomkritikával van dolgom. Mennyire állja meg a helyét ez a gondolatom? Illetve némiképpen politikai célzatot is éreztem olvasásom folyamán. Van-e alapja ennek a gondolatmentemnek?
Helytálló észrevétel. Szándékosan nem adtam pontos magyarázatot, hogy mindenki a maga olvasata szerint értelmezhesse a XX. századi kelet-európai történelem egyes elemeire tett utalásokat. Ugyanakkor regényem az első betűtől az utolsóig fiktív, a hasonlóság bármilyen valós eseménnyel, rezsimmel, terrorral, autokráciával vagy ideológiával csupán a véletlen műve.
Mennyi ideig tartott az írás folyamata és milyen forrásokból merítkeztél?
Az írás folyamata két évig tartott, és a napjainkra jellemző erkölcsi hanyatlás volt a fő ihletforrásom.
A könyv a Twister Media [bekezdés] pályázatán díjazott alkotás. Mesélj, kérlek erről egy kicsit! Hogyan történik egy ilyen pályázatra való jelentkezés? És az eredményhirdetés után milyen folyamaton mentél keresztül a történeteddel együtt, hogy végül a nyomdából az olvasók kezébe kerülhetett a kötet?
Beküldtem a kéziratot a megadott időszakban, szinopszissal együtt. A szöveg a zsűri részéről, melynek tagja volt többek között a JAK korábbi elnöke, Gaborják Ádám, majdani szerkesztőm is, egybehangzóan pozitív elbírálásban részesült. A szerkesztést Ádámmal a 2019-es év során végeztük, majd a szöveg az illusztrátorhoz, a legjobb magyar képregény díjával is kitüntetett Németh Gyulához került, aki a borítón kívül a kötet belső illusztrációit is készítette az instrukcióim és saját elképzelései alapján. A regény végül 2020 szeptemberében jelent meg, és két könyvbemutatója volt: egy Békéscsabán, a Békés Megyei Könyvtárban, az Országos Könyvtári Napok eseménysorozat részeként, egy pedig online, mivel Budapesten a covid miatt nem lehetett élő könyvbemutatót tartani. A fővárosban is tervezek író-olvasó találkozót, amint a járványhelyzet lehetővé teszi, valamint több vidéki nagyváros könyvtárába is kaptam már meghívást, melyeket az első adandó alkalommal meg is valósítunk.
A borító számomra képregényes érzést tükrözött. Hogyan esett erre a választás? Hiszen a téma súlyosságához képest kissé könnyedebb, bár sajátos stílust képvisel.
Mivel a szöveg több irányzat elemeit is magán viseli, fogas kérdés volt, hogy hová pozicionáljuk a külső megjelenése által. Nyelvezetét és üzenetét tekintve a szépirodalomban is megállja a helyét, így szerkesztőm ezt az irányt javasolta, ugyanakkor utalni kellett a humorra és a fantasyre is. Azért döntöttünk végül e képregényes stílus mellett, mert alighanem a képregény, vagy az azzal rokon illusztrált regény, animációs film rejti magában a legjobb művészi lehetőségeket a szépirodalmi tartalom, az esztétikus nyelvi forma és a kalandos, fantasztikus történet ötvözésére.
Számomra a két legjobb és legizgalmasabb karaktered Leiden és Globberina volt. Ki volt a kedvenc szereplőd? Kivel tudtál igazán azonosulni és kivel a legkevésbé?
Mivel minden karakter finoman szólva is esendő, mindannyiukhoz ambivalens érzések fűznek, amint az olvasók többségét is. Leiden sokaknak kedvence, mert tisztaszívű, ártatlan, jó szándékú legényként minden tökéletlensége ellenére is nagyon szerethető figura. Az én szívemhez Rafinesse áll a legközelebb, mert gyarlóságai mellett számos pozitív tulajdonsága is van: intelligens, talpraesett, jó humorú, megnyerő személyiség, aki kiválóan kommunikál, tud és mer küzdeni a céljaiért, ugyanakkor azt is látja, hogy kihez hogyan kell viszonyulnia, szociális készségei kiemelkedőek. Nagyon megszerettem őt, ami persze nem jelenti azt, hogy szemet hunyhatunk a gazembersége felett, de valójában mind ilyenek vagyunk, van pozitív és negatív oldalunk is, ha nem is olyan élesen, mint ahogy az a regényben megjelenik. De hát a szatíra, a karikatúra lényege épp az, hogy ne csak a szépet és a jót mutassa meg, hanem rávilágítson a csillogó felszín alatt lapuló, kijózanító valóságra is.
Hogy kivel tudok leginkább azonosulni? Kézenfekvő lenne a válasz, hogy Tarjával, és igen, őbelé került a legtöbb belőlem. Ugyanakkor néha Leidennek érzem magam, és van, hogy Rafinesse-nek kell lennem. Semmiképp sem állíthatjuk, hogy Tarja egy az egyben én volnék, ugyanakkor a regény világában egyértelműen az ő nézőpontja áll legközelebb az enyémhez.
Havasfelföld egy elképesztően zord, alantas és finoman szólva is szentségtelen vidékként mutatkozik be a lapokon. Az ott élők pedig – mint várni lehetett- a leggaládabbak. Honnan jött az ötlet és miért ezt a helyszínt és társadalmi réteget választottad?
A humor rendkívül szórakoztatóvá tette a történetedet. Mennyire volt tudatos ez a néhol gúnyos hangvétel? Volt szándékod esetleg a történet komolyságát oldani a vicces elemekkel? Ugyanakkor, ami vicces, nem feltétlen csak szórakoztató.
Térjünk kicsit át a személyes életedre, ha megended! Köztudottan nagy sportrajongó vagy. Az évek folyamán többször láttalak versenyeken, megmértetéseken. Most, hogy lassan másfél éve tombol a Covid vírus, ezek az események korlátozottan vagy szinte teljesen elmaradnak. Hogyan éled meg ezt az időszakot? És milyen hatással van ez az írói tevékenységedre?
Álnév a Tarja Kauppinen, mert a valódi nevem olyan hosszú és kacifántos, hogy nem alkalmas írói névnek. Eredetileg azt is szerettem volna, hogy ne tudják az olvasók, hogy Tarja Kauppinen magyar, de ezt már rég elengedtem. Mindenesetre ragaszkodnom az álnévhez, mert megvéd, segít elválasztani a magánéletemet a karrieremtől.
Nagy könyvrajongó hírében állsz a moly.hu oldalon. Milyen történeteket olvasol szívesen és honnan inspirálódsz?
Klasszikusok, szakrális irodalom, szakirodalom, néha líra. Mikszáth és Krúdy világával, nyelvezetével nem tudok betelni, Esterházy Péter a magyar posztmodern legnagyobbja, Krasznahorkai szövegeiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, drMáriás szatíráinak a világirodalmi piedesztálon volna a helyük, ezen kívül rendszeresen tanulmányozom a Bibliát, szentek életét a világ minden tájáról, foglalkoztat a kereszténység mellett a buddhizmus, zoroasztrizmus, taoizmus is, a szociográfiákat és történelmi témájú szakkönyveket pedig azért forgatom, mert érdekelnek. Az olvasással célom a lelki fejlődés és az ismeretszerzés, a szórakozás nekem nem elég. Persze az sem hátrány, ha egy szöveg értelmezésébe nem őszülök bele, de semmi esetre sem a habkönnyű regényeket keresem.
Az írás a magánügyem, igyekszem különválasztani a karrieremet a magánéletemtől. Mindig zavarba jövök attól is, ha egy idegen felismer az utcán, és rám köszön, hogy szia, Tarja. Persze ez nagyon hízelgő, és méltányolom is, csak nehéz megszokni.
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig a könyvedről? Illetve, ha akadt negatív véleményezés, hogyan fogadtad?
A többség imádja, a kisebbség elég jónak tartja, és persze elkerülhetetlenül akadt pár visszafogottabb véleményezés is. Ezek senkinek sem esnek jól, annyit tehet az ember, hogy napirendre tér fölötte, ehhez a pszichoterápián tanult spirálgyakorlatot (ez egyfajta meditáció) szoktam segítségül hívni, valamint arra gondolok ilyenkor, hogy a legnagyobbak és a legjobbak sem érintenek meg mindenkit. A könyvem minőségéhez immár nem fér kétség, és hálás vagyok azért, hogy akik kevésbé kerültek egy hullámhosszra vele, azok is korrektül véleményezték. Ugyanakkor elsöprő többségben vannak a kedvelői, fogadtatása kiemelkedően pozitív. Szakmai körökben is elismerő kritikákat kapott.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Esetleg kipróbálnád magad más irodalmi témakörben is?
Aki követi az olvasmányaimat, annak aligha mondok újdonságot azzal, hogy a fő profilom a szépirodalom. Korábban több szépirodalmi novellám is jelent már meg antológiákban, többek között a 100 szóban Budapest kötetekben, ahol óriási a verseny, több ezer alkotás érkezik mindig, ezért különösen nagy eredménynek tartom, hogy négy évben is bekerülhettem a kötetekbe. Szépirodalmat még mindenképpen olvashattok majd tőlem, de tervezem folytatni ezt a crossover vonalat is a szép- és a zsánerirodalom között, amit A nép igazsága képvisel.
Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook és az Instagram oldalait, hiszen további érdekességeket olvashattok!
Nagyon jó érzés egy olyan írónőt bemutatni nektek, aki nemcsak alkotóként a kedvenceim egyike, hanem mint magánember is különleges számomra. Az utóbbi időben három kötetét is volt szerencsém olvasni, melyekről egy másik posztban fogok mesélni nektek. Köszönöm Ellyne, hogy elfogadtad az interjú felkérésemet! Egy igazi üde és energikus színfoltja vagy a mai kortárs magyar íróknak. Könyvekről, írásról, érzelmekről és természetesen sok más érdekeségről kérdeztem az írónőt! Vágjunk is bele!
Kérlek, pár szóban mesélj magadról! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?
Már gyerekkoromban is írtam pályázatokra, de komolyan sosem érdekelt. Aztán, amikor elkezdtem zenélni, dalokat szerezni, és követni a példaképeimet. Ez az egyetem végéig elkísért, amikor tanulni kezdtem a Berklee-n. 2018-ban rengeteget olvastam és az egyik könyv vége nem tetszett. Felszívtam magam, és úgy döntöttem, hogy akkor írok olyat, aminek a vége tetszik. Elkezdtem Wattpadon írni, és egyszer csak megindultak az olvasási számok, és nagyon sokan követni, szeretni kezdték a történeteimet. Akkor döntöttem el, hogy talán komolyabban is publikálnom kéne suli mellett, szóval elindultam az úton.
Több regényed is olvasható, melyik volt az első? És milyen érzés volt az olvasók véleményezését fogadni?
Elsőként fogom számon tartani a Cseszd meg, Huntert! Előtte volt két esetlen kezdésem, de az titok. Nagyon meglepett annak a könyvnek a sikere. Igaziból-dühből írtam azt a történetet. Még csak nem is igazán gondoltam komolyan, szóval érthetetlen volt a sikere. Inkább a negatív kritikákat kellett meg tanulnom úgy kezelni, hogy fel tudjam szívni magam a következő regény írásához.
Pár hete volt szerencsém kézbe venni egy különleges naplót! Már az értékelésemben is kifejtettem, hogy mennyire hitelesnek éreztem a benne leírtakat. Mesélnél erről egy kicsit? Mi ihletet meg, mikor az Egy szív darabjai novellás könyvedet írtad? Milyen érzések kerültek felszínre benned írás közben?
Egy bunkó ihletett meg értelemszerűen. Gondoltam ezzel fiú, lány is tud azonosulni, hisz kit ne vertek volna át. A különbség annyi, hogy belőlem eddig egyedül ő tudta kihozni, hogy belevigyem a művészetbe a fájdalmamat, amit okozott nekem. Azt gondoltam, ha nekem ennyire fájt, akkor másoknak is. Mi lenne, ha inkább végig mennénk az érzéseken, ahelyett, hogy elnyomnánk őket? Erre gondoltam, miközben írtam, hogy talán valaki Ellie-vel együtt járja végig azt az utat, hidat. Az igazság, hogy sok emlék feltört belőlem, ugyanis nem mostani eset ihletett meg. Intenzív negatív érzések nem voltak, de olyan fájdalmak, amik azóta is kísértek előjöttek, és miközben írtam, gyógyítottam a lelkem.
Azóta egy újabb kötet olvasásán is túl vagyok, mely a napokban fog megjelenni. Hogyan született meg a Fagyos december című regényed? Mennyi ideig tartott az írás folyamata?
Valaki azt mondta, hogy túl unalmas, és lapos minden sztorim, és egyetértettem vele. Én már eléggé untam is és szenvedtem jó pár történetem befejezésével. Sose mertem drámai cselekményekhez nyúlni, mert féltem, hogy azzal meg az lesz a baj, hogy túl sok. Aztán egy kedves kritikusom mondta, hogy nagyon kíváncsi lenne arra, hogyan írnék meg egy igazi romantikus drámát, ahol mindig történik valami. Ez adott löketet és már másnap összeállt a fejemben egy történet. Ő valahogy előhozta belőlem azt, amire valóban vágytam, csak túl nyuszi voltam belekezdeni. Hát most belevágtam, és végül hosszú utómunkálatokkal négy hónap alatt végeztem is vele. Az is fontos volt, hogy végre olyan problémákról is írhassak, ami aktuális, hétköznapi és sokan szenvedhetnek benne. Sok mindent merítettem saját és barátaim életéből egyaránt. No meg hitelesen akartam ábrázolni a tinédzsereket, de sajnos még így is lightosabbak a valósághoz képest. Persze, aki a szobájában tölti a kamasz éveit, és nem tapasztal, az nehezen látja, hogy milyen eszeveszettek a fiatalok nyolcvan százaléka. És ez így van jól. Mindenki más, de én egy átlagot szerettem volna itt ábrázolni, nem pedig állandóan csak a kivételeket. Hisz mindig a különlegesek visznek mindent a végén, nem? Valami újat akartam végre felmutatni, nem pedig a szokásos sablont. Egy fiút, aki szereti és tiszteli a nőket, nem pedig megalázza, és tiszteletlen vele, mint ami mostanság sajnos eléggé vonzó és menő érthetetlen módon. Ma már a „rossz” fiú kifejezés is teljesen más értelmet nyert. Azt gondolom, rossz irányba tartunk. Akartam egy lány karaktert, aki mer támaszkodni, aki mer törékeny lenni, hisz a női lélek gyönyöre a finomság, ami nem egyenlő a gyengeséggel. Ezt fontosnak tartottam kiemelni. Pozitív példákat akartam felmutatni. De nyilván, aki rossz fiút akar, és nagyszájú lányokat, annak nem ez lesz a világa. És ami a legfontosabb, nem akartam mindenkit megszerettetni az olvasóval. Én sem bírok mindenkit. Fura is lenne, ha minden karaktert kedvelnék egy könyvben. Egy nagy vágyam olyan főszereplőt megalkotni, akit teljes szívemből utálhatok. Érdekes munka lenne.
Miért éppen new adult és romantikus témákban íródnak a regényeid? Esetleg olvasol-e más íróktól ezekben a tematikákban? Van-e kedvenced, akár példaképed? Ha igen, ki és miért?
Ezt érzem közel magamhoz. Fiatalos és lendületes. Illetve szinte csak ilyen könyveket is olvasok. Elle Kennedy nagy hatást gyakorolt rám ebben a műfajban, de felnézek Mia Sheridan munkásságára is. Ha mást olvasok, akkor klasszikus és Kafka egyértelműen. Én is szeretnék egyszer olyan zseniálisan ábrázolni társadalmi problémákat, mint ő.
A Fagyos december két fiatal bonyolult érzelmi játszmáitól fűtött, romantikus könyv. Nem mentes a drámáktól és az érzelmi hullámvasúttól sem. Hogy döntöd el, milyen karakterhez, mely személyiséget adod, milyen tragédiák övezzék az életét? Valamint a mellékszereplőidhez is fontos szerepköröket társítottál. Melyik szereplő állt igazán közel hozzád? Valamint kivel azonosultál a legnehezebben?
Roseline nehéz volt számomra, Cassie-t viszont imádtam. Tudom gáz, de kicsit hasonló kaliberű voltam én is. Igen lehet, hogy sok mindenkivel nem lettem volna jóban… :D Reed-et szerettem, ez nem titok. Ha már annyira divat a rossz fiús imidzs, ezért próbáltam valahogy a lelki mélységeit előhúzni. Volt fiú barátom, aki hasonló családi helyzetben élt, így sokat tudtam meríteni belőle. Mila helyzete pedig az egyik legnagyobb félelmem. Valamelyest ez is egy lelki blokk feloldás volt számomra. Azt hiszem, hogy a saját problémáim sokszor kivetülnek a könyveimben. A nagy kedvencem Miss Walsh volt. Ő az a nő, aki egy olyan támasz egy fiatal életében, amire én mindig is vágytam. Mason szintén egy nehezebb feladat. Volt egy barátnőm, akinek az apja nagyon hasonlított rá. A sok szarkazmus, és humor, amiket álcaként használt a hétköznapokban. Érdekes feladat volt, de imádtam vele foglalkozni. Mármint Masonnel!!
Volt-e nehézséged írás közben? Gondolok itt elsődlegesen arra, hogy voltak-e mélypontok vagy zsákutcák a történet alakításában vagy gördülékenyen tudtad végig írni a befejezésig?
Mindig van, amikor arra gondolok, hogy vajon kinek hogyan tetszene, vagy, hogy milyen véleményeket kapok rá. Azt gondolom sose szabad kitekinteni, mert az már nem maga a művészetbe való belemélyedés és önkifejezés. Egyik előolvasóm azt mondta, hogy ha mindenkinek a tanácsát megfogadnám, -aki javaslatot tesz a cselekményre-, akkor az már nem az én könyvem lenne. Hatalmas igazság.
Térjünk át kicsit a könyveid megjelenésére. Ahogy mondani szokták: "minden kezdet nehéz". Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél eddig a történeteid kiadása terén? Mennyire nehéz hazánkban friss íróként érvényesülni? Milyen akadályokat kell legyőznie egy új alkotónak?
Nekem még most is nehéz. Self-publishing szerző vagyok, amióta az eszemet tudom. Valamiért nem akarnak a kiadók. Elvégre a nagy írók (legalábbis külföldön) közt is rengetegen magánban alkotnak, ami szintén elgondolkodtató. Még mindig keresem a számomra megfelelő kiadót, mert túl sok minden van, amit egyedül kell csinálnom, és néha nagyon sok, de ami késik, nem múlik, csinálni kell. Ami a self-publishingot illeti, sokkal nehezebben járható út, mintha mindent a popsid alá kapnál. (De jó lehet!) Itt tényleg szinte mindent te csinálsz, ami ad egy erős tapasztalatot, de nem tudsz akkor hátszelet adni magadnak, mint egy profi marketinges. Külföldön már nyitottabb a piac. Például most olvasta el az első angol publikációmat P. Dangelico és imádta. Még mindig felfoghatatlan, mennyire segítőkészek, és nyitottak. Nyilván itthon kicsi a piac, és túl sok az író, ezt be kell nyelni és keményen dolgozni, hogy valahogy sikerüljön felfuttatnod a könyveid. Vannak lehetőségek, ingyenes és fizetős egyaránt, de sokan szerintem feladják út közben, vagy pont a cél előtt és én nem hibáztatom őket. Többször én is hagyni akartam, de valahogy a belső hangom sokkal határozottabb és jobban hajt, mint az egom. Sok író magánban indult, de most beszéljünk azokról, akik nem, és egy neves kiadónál tudnak publikálni, mert sok-sok gyakorlással, megérdemelten bekerültek. Ott már maga a kiadó neve tud biztonságot garantálni, hisz ha valaki szereti, könnyű szívvel vásárol onnan. De ha nincs kiadó, és nem is vagy ismert... Hát igen, ott már ez rizikós, de szerintem innen sem lehetetlen feltörni. Csak csinálni kell!!
Úgy tudom, hogy a történeteid iránt való érdeklődés, már túlmutat kis országunk határain is. Mesélnél erről egy kicsit?
Az egész instagrammon kezdődött, ahol elkezdtem megosztani a dalszövegeimet. Valamiért nagyon rákaptak az emberek. Tudtak vele azonosulni. Aztán elkezdtem promózgatni a könyveimet, amikor jött pár magyar követő, de leginkább külföldiek írtak, hogy lesz-e angol fordítás, mert nagyon vonzó számukra az egész arculat. Nem vettem komolyan, de azért néha kitettem angol fordítást az idézeteimből, amire szintén több visszajelzés jött. Aztán tavaly megtalált egy orosz lány, akivel mai napig is jóban vagyok, és közölte velem, hogy küldjek neki angol fordítást, mert az egyik nagy orosz kiadónak mesélt rólam, ahol elvileg egy barátja szerkesztő, és őket érdekelnék a történeteim. Nem volt lehetőségem fordíttatani, időm és segítségem pedig nem volt ahhoz, hogy magam essek neki, így ez is annyiban maradt. Majd januárban a semmiből jött egy ötlet, amikor megírtam a naplót. Mondom, ezzel talán még én is boldogulnék, így lefordítottam, pár barátom átnézte, illetve egy-két külföldi követőm is, és így jutott el Paulához (P. Dangelico), akire még én írtam rá, lesz, ami lesz alapon, hogy lenne-e kedve olvasni tőlem, hisz ismerősök voltunk facebookon. Közben pedig elég nagy írók is az ismerőseim lettek, de ennek valahogy akkor még nem tulajdonítottam nagy figyelmet. Alexa Riley-val is elég sokat beszéltünk és voltak mások is, akiknek bár a könyveik távol állnak tőlem, mégis nagyon érdeklődőek voltak. Ők is recenzióznak, szóval akadt elég sok kapu, én pedig tudtam, ha neki megyek, akkor nagyon kemény út lesz. Hát ez már az elején bebizonyosodott, mégis a kitartás az mutatja, hogy nem lehetetlen. Nincsenek irreális elvárásaim, csak szeretném, ha azok az emberek, akik követnek, tudnának tőlem olvasni. Azt nem gondoltam, hogy nagyobb lesz az érdeklődés. Rájöttem, hogy fontos tényező az ismerkedés ezekben a körökben, a tanulás a jobbaktól, és egy nagy adag bátorság. Szóval most ott vagyunk, hogy nem sokára elérhető lesz a naplóm angolul, amire eddig tizenöt külföldi blogger jelentkezett, hogy előolvasná, és már most látom, hogy osztogatják, mennyire várják, (amit még mindig nem fogok fel), illetve készül a Fagyos december angol verziója, amivel még nagyon sok munka van, de szépen, lassan haladunk a szerkesztéssel. Nem sietünk! És ez az, amit el kellett fogadnom és sajátítanom. NE SIESS!!!
Azt szokták mondani, hogy nem lehet minden ember igényét kiszolgálni, hiszen változó ízlésűek vagyunk. Amíg az egyikünk rajong egy történetért, a másikunk már finoman szólva is morog miatta. Te, hogyan kezeled a negatív véleményezéseket? Mennyire érint meg lelkileg, ha valaki erős kritikát fogalmaz meg a történeteidről? Esetleg netán szoktál e ráreflektálni bármit is?
Néha már reagálni sincs kedvem semmire, mert sajnos sok író tett arról, hogy bármit mondasz, úgy tűnjön, egyáltalán nem bírod a kritikát. Én magamban próbálom lerendezni. Van, amivel egyetértek, azt elraktározom, van, amivel nem, ez pedig egyéni preferencia. Ha elvárom, hogy valaki tisztelje a véleményem, akkor én miért is ne tenném meg ezt az irányába? Persze ha valaki lekezelő és durva, hogyne fájna lelkileg. Egy-két napig agyalgatok rajta, aztán pedig elég keményen felspanolom magam, és kiszedem belőle azt, amiből előnyöm származhat, és belefektetem ezt az energiát a következő könyvembe. Sikerült már nagyot fejlődnöm így, szóval talán ez a kriptonitom. Ha valakinek csak szimplán nem tetszik, nem szokott izgatni. Őszintén általában a molyt is csak megjelenés környékén nézem többször, valahogy utána annyira már nem érdekel, mert az éppen íródó könyvön kattogok.
Országunkban bizonyos zsáner írói rivalizálás vehető észre. Ezt te mennyire érzékeled, és milyen tapasztalataid vannak -e téren?
Kérdezték már, hogy észrevettem-e, hogy ő meg, ő, riválisának tart, vagy, hogy lemásolta pár dolgomat, de én ezeket sosem veszem észre. Plusz nem is védetek le semmit. A stílus meg szabad. Én azt nem értem, hogy egy olyan ember, aki tök más stílusban ír, miért látna bennem riválist? Össze sem lehet hasonlítani, annyira más. Persze kell egy egészséges versenyszellem, de amiket néha hallok, az nekem már sok. Az a művész, aki csak a sikerre hajt, és emiatt csinálja kizárólag azt, amit, szerintem nem hiteles. Hiszen magát a folyamatot kell élvezni, és utána nyilván oda meg vissza van az ember, ha sikerül is elérni vele valamit, de nem lehet csak pl. a sikerlista egy cél. Nem lehet CSAK emiatt csinálni. De hát ahány ember, annyi hozzáállás, nem? Én így gondolom. Ha írok, akkor annyira belemerülök sokszor, hogy nem azon kattogok, hogy na vajon, most leelőzőm őt, meg őt azon a listán? Kit érdekel? Vagy lehet, csak én vagyok ám ilyen. Olyat kaptam már, hogy másik író lehúzta azt a könyvem, ami még meg sem jelent, de én azon őszintén nevettem. Szerintem ilyen dolgokhoz energiát adni, abszolút felesleges idő pazarlás.
A könyveidet az érzelmek bonyolult hálója jellemzi, erre utaltam már fentebb is. Bizonyos szinte a testiség és erotika túlfűtött jelenetei is megtalálhatóak bennük. Mennyire érzed fontosnak, hogy egy részletes, esetleg minden ponton túl mutató erotikus jelenetet írjál vagy megelégszel a felszínes érintkezésekkel? Mit gondolsz erről?
Én valahogy a kettő között érzem a sajátomat. Persze volt, ahol több testiség megmutatkozott, de állítólag még akkor is sokkal kevesebb volt, mint amit egy átlag NA alapból képvisel. Ezért sokan a YA és NA közé sorolják a stílusomat. Fontosnak tartom, hogy főleg ilyen korú szereplőknél beszéljünk a szexről, a velejáró veszélyekről egyaránt. Az, hogy kinek mi a sok, mi a kevés, egyéni dolog, de egy biztos, mindig sok megfigyelő munkámba telik az, hogy hitelesen legyen ábrázolva. Értsd úgy: sok fiatallal beszélgetek, sokszor visszaemlékezem a kicsapongásokra, sokszor érdeklődőm idősebb generációktól. Nyilván két tizenkilenc éves nem csak egymás kezét fogja. Én nem szeretek köntörfalazni, de igyekszem finomabban bánni a szavakkal. (Jelenettől és helyzettől függően persze.) Én inkább az érzelmesebb dolgokat szeretem, érdekel a mentális oldala a testiségnek.
Végezetül pedig kérlek, mesélj kicsit a további terveidről? Írsz-e most könyvet? Mikor várhatunk tőled következő megjelenést?
Most már elengedtem a Fagyos december kezét, már csak az angolét kell. Márciusban elkezdem írni a következő könyvem, az Üzenet neked... címűt, de erről még nem szeretnék sokat elárulni. Nagy előretervezést nem szeretek csinálni, inkább mindig a közel jövőt figyelem. Bízom benne, hogy több ember a szívébe zárja majd a történeteimet, és talán valakinek tudok vele segíteni is akár.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó facebook oldalát és az Instagram oldalán, hiszen további érdekességeket olvashattok!
A könyveket pedig megvásárolhatjátok a Libri oldalán!
Írta: NiKy
Számomra mindig izgalmas, mikor egy új íróval ismerkedhetem meg. Hiszen az újdonság varázsa mellett, ott a remény is, hogy az általa megálmodott könyv elbűvöl és kiszakít a komor hétköznapokból. A mostani interjúm alanya igazán különleges személy a számomra, mert valami olyasmit kaptam a költeményei által, amit igen kevés műtől: hitet és nyugalmat. Kérlek, fogadjátok érdeklődéssel Czikora Ildikó írónőt! Ha majd nem leszek… című könyvéről és számos más érdekességről kérdeztem az alkotót! Kezdjük is el!
Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan született meg a Ha majd nem leszek… című versesköteted?
Czikora Ildikó vagyok, 1974-ben születtem, klinikai szakpszichológusként dolgozom. Első könyvem megalkotását egy fájdalmas esemény ihlette. 2019 márciusában elveszítettem az Édesanyámat. A fájdalom és a gyász érzése pedig írásra sarkallt. Az írás megmentett. A gyászév alatt rímekben gondolkodtam és rímekben éreztem. Csak úgy jöttek a sorok, és vele együtt a könnyek is. Szinte módosult tudatállapotban dolgoztam. Az írás kezdetén még nem gondoltam arra, hogy könyv születik a verseimből, csupán Édesanyám életét - születésétől a haláláig - írtam ki rímekben, és ezzel párhuzamosan a magam megélte gyászon is dolgozva a saját gyászverseim is csatlakoztak a kötethez. A költemények közé később kerültek bele a prózai betétek, ezáltal érthetőbbé téve Édesanyám életútját, s a bennem keletkező érzéseket. Célom nem elvont, absztrakt tartalmú írás megalkotása volt, hanem mély érzelmekkel telített közérthető írásmód. Klinikusként a pácienseimnél gyakran tapasztalom, hogy nehezen tudnak egyes szám első személyben kommunikálni, félnek az érzéseiket kifejezni és megélni. Én erre is szerettem volna - s remélem sikerült is - példát nyújtani kötetemmel. Mivel nagy szeretetben nőttem fel, ez számomra evidens volt, és így, a könyvem olvasása által, az abban megtapasztalt írásmód alapján talán az olvasók is közelebb kerülhetnek saját érzéseikhez. Az írás közepe, vége felé kezdett körvonalazódni számomra, hogy később kötetbe szeretném foglalni e verseket.
A könyved hátulján olvashatjuk, hogy: ”a versek egy klinikai szakpszichológus gyászmunkájának egy szakaszát ölelik fel. Egy életutat versekben megírni nem egyszerű feladat úgy, hogy komplex legyen, s mégsem unalmas…” Mennyire volt nehéz félretenni a szakmai oldalad és magánemberként megalkotni a verseidet? Hogyan tudtál koncentrálni a költeményekre és milyen intenzíven jöttek az érzések, hogy most írnod kell?
Nem kellett félretennem a szakembert, mert magánemberként írtam. A megfogalmazásaimban persze a hivatásom adta szóhasználat is visszatükröződhetett, de ez a két dolog nagyon szépen tud együtt kézen fogva járni. Nem keletkezett bennem ellentmondás ezzel kapcsolatosan. S mivel ösztönösen jöttek az érzések, gondolatok, így a fenti kérdésre nem is gondoltam. Az írás mentett meg, és éppen ezért tudtam koncentrált, összeszedett és rendszerezett lenni. De ez sem tudatosan. Mivel az első nagy veszteségem volt Édesanyám elvesztése, így nem tudtam magamról, hogy miképpen fogok minderre reagálni. Az írás közben pedig, azzal párhuzamosan éltem meg az érzéseimet. Mindez megkönnyebbülést és fokozatos tudatosulást, szembenézést nyújtott a gyászban, az azon való munkán. Egymás után keletkeztek a versek, és valóban, ez egy intenzív időszak volt. De úgy éreztem, mintha egy láthatatlan kéz segített volna, hogy így tudjam túlélni ezt a veszteséget.
Olvasásom folyamán azt tapasztaltam, hogy nagyon szépen és rendkívül precízen ismerteted, szinte memoár szerűen édesanyád fő életszakaszait. Milyen forrásokból merítkeztél? Gondolok itt fotókra, régi levelekre. Esetleg családtagokat, távoli rokonokat, barátokat is megkértél, hogy segítség feleleveníteni a történteket? Hogyan képzelje el ezt az olvasó?
Úgy, hogy nagyon közel álltam Édesanyámhoz, s míg élt, mindezeket elmesélte nekem. Azon magam is meglepődtem, hogy miután eltávozott az élők sorából, én ilyen részletesen emlékeztem az életeseményeire, és ilyen összeszedetten egyben és egyből tudtam papírra vetni a sorokat. Talán ez azért nem volt nehéz számomra, mert érzelmekben gondolkodtam, én ugyanis csupán így tudok alkotni. Szinte senkit sem kellett megkérdeznem, talán csak egyszer, kétszer Édesapámat a Velük összefüggő eseményekről, de ott is csak megerősítésképpen.
Számomra teljesen egyértelmű volt a köztetek lévő feloldhatatlan mély bizalom és szeretet. Eme érzéscsokor sajnos egyre ritkább a világban. Kicsit olyan érzésem volt, hogy segítségként is szánod a könyvedet azon olvasóknak, akik hasonló folyamaton esnek át vagy ismerik ezt a mély gyászt. Milyen szakaszokon esünk át tulajdonképpen és ez a kötet miképpen tud segíteni?
Valóban jól érzed, hogy segíteni szerettem volna másoknak is
a gyász megélésében, kifejezésében, és az azon való munkán. A lélektanban a
gyásznak valóban többféle szakaszolása létezik. Én mégis azt vallom, hogy ez
mindenkinél egyéni. Függ a gyászoló és az elveszített személy személyiségétől,
a kettejük között lévő emocionális kapcsolat minőségétől, a kötődésük intenzitásától.
A kötet az olvasók saját érzéseinek megélésében tud segítséget nyújtani. Azt
vallom, hogy ez nem csupán gyászkötet, annál többet nyújthat az önismereti igénnyel
is bíró olvasóközönség számára. Sokaknak párkapcsolatban, másoknak szülő-gyermek
kapcsolat megélésében adhat hathatós segítséget. Jó páran napokra elvonultak a
könyv olvasását követően azokkal a fájdalmakkal, amiket nekik hívott be a kötet.
Én elsődlegesen Édesanyámnak szerettem volna emléket állítani, másodsorban a
gyászon való munkám mellett mindebben másoknak is segítséget nyújtani különböző
élethelyzeteik megdolgozásában, elakadásaik kezelésében, hiányérzetük megélésében.
Számos értéket, tanácsot fedezhetünk fel a verseidben. Számomra a legkedvesebb Anya-intelmek sorai voltak. A versszakaid rendkívül nagy erővel bírtak és be kell, hogy valljam, hogy már kívülről tudom annyiszor olvastam. Hogyan alakítottad a verseid rímelését? Inkább a tartalomra figyeltél, vagy azért "csinosítottál" a sorokon? Végeztél -e "utó"munkát a költeményeken?
Nem csinosítottam ezeken, szinte azonnal jöttek a rímek! Az
ún. anya- intelmeket még serdülőkoromban mondta el Édesanyám, de nem is pont
ugyanezekkel a szavakkal. Ezért volt meglepő számomra is a frappáns, találó rímek
sora. Talán az önismereti munkám, és Édesanyám szavai együtt hatottak a
sorokban. E versek valóban sok tanulságot hordozhatnak mások számára is.
Örülök, hogy így éreztél, így gondolod.
A könyvben számos fotó is szerepel, melyeken -legnagyobb örömömre- édesanyád rendkívül szép „munkáit” is láthatjuk. Bámulatosan kreatív és egyedi kézimunkákat csodálhatunk meg a fotókon. Ezt a kreativitást örökölted tőle? És, ha igen miben mutatkozik meg?
Én nem gobelinezek, mint Ő, sőt hímzéseket sem tudnék olyan csodálatosakat alkotni, mint Édesanyám. Kötni ugyan tudok, de inkább az írás, a pszichológia, és a sport iránt érdeklődtem, érdeklődöm. Zenei általános iskolába jártam, énekkaros voltam, talán ami közös bennünk, hogy a lakberendezés és a szép ruhák szeretete mindkettőnkben fellelhető.
A kötet a Mogul Kiadónál jelent meg. Hogyan találtál rá a kiadóra és milyen volt a közös munka?
Ez is ösztönös volt. Felírtam a szerintem akkoriban megbízhatónak ítélt kiadók listáját, és a Mogulra esett a választásom, mert előszerződésben rögzítették és biztosították a szerzői jogok védelmét. Ez elengedhetetlen és szimpatikus volt számomra.
Beszéljünk egy kicsit a családról, barátokról. Hogyan fogadták, hogy a verseid végül egy gyönyörű könyvben jelennek meg? Támogattak-e vagy esetleg nehezményezték? Milyen visszajelzéseket kaptál eddig tőlük és természetesen az olvasóktól?
Megingathatatlan és rendíthetetlen belső hittel dolgoztam. Magamban bíztam, nem kértem senki megerősítését, csupán az Égiekét. Nagyon jólesett ennek ellenére, hogy támogatott és bátorított kis családom is. Segítette Őket is a gyászban a kötet, Édesapám egyesével olvasta 1-1 elkészült versemet, s talán ez számára is segítséget nyújthatott. Az olvasóktól rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Azoktól, akik Édesanyámat vagy engem, esetleg mindkettőnket ismertek, és azoktól is, akik egyikünket sem. Ebből vonható talán le az a konklúzió, hogy nem elfogultságból jeleztek vissza elismerő véleményt, és megerősítést kaptam arra, hogy e kötet segítség lehet oly sok mindenkinek, oly sok mindenben. Megállapítható volt a visszajelzéseikből, hogy nehezen írtak magukról, a bennük keletkezett érzésekről, hisz az őszinte érzelemkifejezés sokaknál nehézségekbe ütközik.
Hogy vagy most jelen pillanatban? Hiszen „túl vagy” egy nagyon intenzív és nehéz időszakon. Megjelent a verses köteted is. Milyen érzésekkel éled a mindennapjaidat? Könnyebb-e egy kicsit a lelked és szoktál-e még írni, alkotni?
Folyamatosan írok, verseket, prózát. Most egy novellásköteten és gyermekverseken is dolgozom párhuzamosan. Sőt, egy regény írásába is belekezdtem. A veszteséggel kapcsolatban az a tapasztalat, - és én is így éltem meg - hogy a gyászévben az elvesztett szerettünk nélkül a négy évszak, benne a közös ünnepek átélése, megtapasztalása nehéz és gyötrelmes. A második év a valódi tudatosulás arra nézve, hogy soha többé nem látjuk viszont ezen a földön szerettünket. Ez pedig az idő előrehaladtával, ahogy letisztulnak az érzéseink, a fájdalom mellett mégis egyfajta szembenézést is eredményez. Én azt vallom, hogy életünk végéig dolgozunk azon, hogy elfogadjuk az elfogadhatatlant. De mindez csakis intenzív munkával, az érzések megélésével, nosztalgiázással, a szeretett személyről való beszélgetéssel oldható. Hogy a gyász ne konzerválódjon, okozva testi tüneteket, pszichoszomatikus betegségeket.
Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó facebook oldalát, hiszen további érdekességeket olvashattok!
Ha majd nem leszek... című kötetét, pedig megvásárolhatjátok a Könyvmogul oldalán!
Írta: NiKy
Nem tagadom nagy rajongója vagyok a versek és haikuk világának és nagyon örülök, hogy egyre szélesebb körből olvashatok műveket. A mostani verseskötet számomra az idei év egyik legnagyobb meglepetéseként tartom számon, ugyanis nem csak külsőleg, de belsőleg is jellemzi egy bizonyos művészi látás és arisztokratikus él. Mirejla Boglaar – Tollászkodás című verseskötete nagy kedvencemmé vált, ezért nagyon köszönöm az alkotónak, hogy elfogadta az interjú felkérésemet! Sok érdekességről és a kötet háttérmunkálatairól fogunk beszélgetni. Vágjunk is bele!
Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan született meg a Tollászkodás című versesköteted?
Először is: köszönöm szépen az interjú lehetőségét! Egy kis könyv kis szerzőjeként ez a megkeresés nagy öröm és nem mindennapi meglepetés számomra.
A kötet valószínűleg pont úgy született, mint az írások a grafomán emberek egy részénél: először csak gyűltek, évekig. Némelyik elment olykor egy-egy verspályázatra, mások pedig pihengettek (az egyik legemlékezetesebb pályázaton pl. zempléni szállást lehetett nyerni néhány napra – ide az A trófea (fortepiano) című verset neveztem be). Egyszer a kezembe akadt egy kb. elfelejtett nagyobb íráskupac. Itt-ott elsárgult papírra, olykor kézzel skribáltakra (micsoda nosztalgia az ilyen! ma már kevesen írnak papírra, kézzel..., legfeljebb a kisiskolában vagy áramszünet idején). Szóval elkezdtem olvasgatni és szelektálni is őket. Mondhatnám, hogy a kötet a kiszelektáltakból lett, de sajnos vagy inkább szerencsére nem. Szóval a válogatás során – mert az írásokat is szelektálja az ember lánya időnként, nem csak a ruhatárát – a megmaradt maradéknál előjött az az ötlet, hogy kellene valamilyen elv, egy nézőpont, ami segíti a témák köré rendezésüket. Amúgy egyszer egy Tiziano-ról szóló regényben olvastam, hogy a mester az éppen elkészült festményeit háttal a falnak támasztotta jó pár hétre, és amikor újra elővette azokat, akkor friss szemmel, szinte idegenként nézhetett rájuk és rögtön meglátta, hol kell rajtuk még dolgozni, javítani. Ha egy zseni így tesz, akkor nyilván nekünk, többieknek sem árt ez a módszer, még akkor sem, ha nem festmények az alkotások. És csináljuk is. Lehet, hogy ez a szokás ösztönösen benne van az emberben? Ahogy Fodor Ákos írta, „új szemmel nézni a régi képre”? De visszatérve a kiadós, nagy szelektálásra és témák köré rendeződésre, valahogy hét csoportba kupacolódtak az írások. Az már szinte adta magát, hogy akkor legyen hét fejezet, ami hét variáció a szavakkal való játékra, mint a Scrable társasjátékban. De erről a fülszövegben is lehet olvasni. A kötet címébe mindenképp szerettem volna játékosságot vinni és eszembe jutott a tollászkodás szó, ami egyrészt utal az írásra, az írással való bíbelődésre, szöszölésre, másrészt kicsit csajos is, mert mi mást csinálnánk a tükör előtt nap, mint nap, mint tollászkodnánk (amikor épp ráérünk ilyenre). Az alcím pedig - Kis játék betűkkel - szándék szerint segít helyre tenni, hogy a kötet borítóját látva a tollászkodás melyik jelentésére kellene inkább gondolni. A kis játék betűkkel alcím reményeim szerint nem csak az olvasásra, hanem az anyanyelvünk adta lehetőségekre is ráirányítja a figyelmet. Simone Weil-től idézik sokszor azt, hogy „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” Az anyanyelvünkre talán nem is kell megtanulni vágyakozni, hiszen ezen szólaltunk meg életünkben először (tisztelet a kivételnek) és azóta is a miénk, de a hétköznapokban nem feltétlenül mindig nyilvánvaló az, hogy mekkora kincs: telve szépséggel, varázslattal, talányokkal, meglepetéssel, zeneiséggel, játékossággal. Szerintem nagyon érdekes elgondolkodni egy-egy szó valódi jelentésén – sok szavunk, közmondásunk, kifejezésünk archaikus, eredeti jelentésüket szinte nem is értjük már, csak használjuk. A magyar nyelv több ezer évesre becsült léte ellenére szerintem sosem fog megöregedni, mert tele van játékossággal. Szóviccet is könnyű alkotni vele. A szóvicc annyiban hasonló a vershez, hogy sűrítve, tűélesen mutat meg valamit, legtöbbször érzésekkel telítve, meghökkentve, megnevettetve. Amolyan kis katarzissal. De visszatérve a kötet készüléséhez, még talán annyit szeretnék elmondani, hogy nyitó- és záróverset mindenképp szerettem volna - lett is -, e mellett pedig, mint már kiderült, a fejezetcímek rendezték maguk köré az oda passzoló írásokat.
Milyen időszakból merítkeztél írás közben? Hiszen elmondható a költeményeidről, hogy sokszor személyekhez szólnak, vagy bizonyos eseményekről mesélnek. Mennyire a személyes érzelmektől fűtöttség vagy inkább egy általánosabb gondolatiság jellemzi-e az adott műveket?
A valamilyen időszakból merítkezés nem is annyira írás, mint inkább a kötetbe válogatás közben jött elő kicsit, mivel egy-egy vers sok évvel korábban íratta le magát, mint mások. A kötetbe való válogatást inkább a hét fejezetbe rendezés elve jellemezte, a fejezetek címét pedig a bennük lévő valamelyik vers adta. Valóban kb. úgy van, ahogy kérdezted. Vannak a versek közt személyekhez szólók, vannak eseményekhez fűződők és filozofikus, esetleg spirituális, tágabb nézőpontúak is. Kérdések (pl. az első fejezetben) életérzések (szeretet, szerelem, gyász, hála), vágyak, létállapotok, létkérdések vagy épp pillanatnyi hangulatok (pl. Lombozó), emlékek (pl. Capuccino praliné, Átutazóban), de kalligram (Mandala) és játék a betűkkel, szavakkal jellegű is akad (pl. Zönöge) és ott a város (pl. Leporello), napszakok (pl. Illanás), évszakok (pl. Locspocs) és természet is (A trófea).
Az, hogy mi a versek mozgatórugója, nem mindig tudom, mert összességében nálam legtöbbször intuitíven működik az írás. Sokszor valami apró, pici mozzanat, jelenség, látvány, érzés mozdítja be az egész „lendkereket” és azután már megállíthatatlan az egész. De van úgy, hogy valamilyen drámai történés miatt zuhan át a mondandó. Ha a téma jönni akar, akkor jön és “leíratja” magát függetlenül attól, hogy amúgy éppen mi van a mindennapi “táncrendemben”. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy az ember transzba esik és semmi egyebet nem képes tenni, hanem azt, hogy a gondolatok, érzések, rímek ott lebzselnek az ember körül és várnak a sorukra, arra, hogy leíródjanak. Akár egy újságszélre, szalvétára, fecnire, telefonba, abba, ami kéznél van és nem tilos írni rá. Először legtöbbször még nyers változatban születik meg, aztán valameddig még tovább formálódik, mielőtt véglegessé válik a szöveg. De előfordul az is, hogy azonnal megszületik, nem kell tovább szöszölni vele. Aztán simán lehet, hogy pár héttel, évvel később átíródik, „kidobnád”, elsüllyesztődik. C’est la vie.
Hogyan született meg a borító? Hiszen egy egyedi művészi képet láthatunk a külső fedőlapon!
A kötet kiadójától (ez a Könyvguru) megkérdezték, tudnék-e borítótervezőt ajánlani, „hozni”? Óriási szerencsémre ismerem Soproni Kiss Sándort, aki egy nagyon sokoldalú festőművész. Tudtam róla, hogy sokféle vizuális műfajjal foglalkozott már a freskókészítéstől kezdve a boroscímke tervezésen át a festészetig és új irányok felé is nyitott. Felhívtam és megkérdeztem, érdekelné-e egy borítótervezés? Ő először el akarta olvasni az írásokat, hogy lássa, elvállalhatja-e, adhatja-e a nevét ehhez, kap-e ötletet (borítókészítői ihletet J) olvasás közben. Éppen nagyon elfoglalt volt, több, egymást követő kiállításra készülődött, de végül nagy-nagy örömömre elvállalta. Eleinte engem is megkérdezett, van-e valamilyen elképzelésem, milyen legyen a borító. Volt ugyan, de ő végül egész mást, sokkal jobbat alkotott. Nekem nagyon tetszik.
A kötet olvasása közben többször úgy éreztem, hogy tulajdonképpen egy naplót tartok a kezeimben. Verseidből árad –az adott témát tekintve- egy bizonyos kiáltás a világ felé. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek?
Annyiban bizonyára, hogy egy-egy írás befogadása, értelmezése, átélése szubjektív, ha úgy tetszik, akkor az az olvasó alkotói folyamata és ha az ő benyomása egy írásról, könyvről az, hogy naplószerű, akkor az ott és akkor teljesen rendben van, még akkor is, ha az írói szándék esetleg más volt.
A kötet alapötlete, ha úgy tetszik célja az anyanyelvünk szépségéhez, játékosságához, humorához, leleményeihez, zeneiségéhez, drámaiságához és mélységeihez és azon át, annak közvetítő segítségével, végső soron a saját lelkünkhöz, saját eleven érzéseinkhez, belső egyensúlyunkhoz való visszatalálás és elidőzés előidézése, mondjuk egy-egy kávészünetnyi „versidőre” és – mivel az anyanyelv valahol köztünk és az élet közti összeköttetés egyik formája - az élet és a lét onnan való szemlélésére való bíztatás. Ha pedig tetszik az ott levés, akkor szabad a pálya. J
A kötet magánkiadásként jelent meg? Hogyan jutottál el a szerkesztéstől a megjelenésig? Mennyire nehéz ma könyvet kiadni és milyen csapdái, vagy zsákutcái vannak szerinted?
Nem magánkiadásként jelent meg, hanem felvállalt kiadói kiadás: az Ad Librum/ Könyvguru Sztorimondó jóvoltából: https://konyvkiadasa.hu/sztorimondo/ „A Sztorimondó könyvkiadási program elsőkönyveseknek szól, továbbá olyan köteteknek ad lehetőséget, amelyek kritikai – irodalmi, szakmai – sikerre számíthatnak. A könyvkiadók gyakran nem foglalkoznak az ilyen jelentkezésekkel, mert az eladások várható nem tartják el a kötetet.”
Erre a programra jelentkeztem, a kiadó elbírálta és elfogadta a kéziratot, utána pedig elkezdődött egy intenzív egyeztetési folyamat.
Magánkiadást nem választanék, mert abból nem sejteném, hogy „hol a helyem”. Nekem fontos, hogy legyen alapos elbírálás, megítélés, mert ha így fogadják el az írásaimat, akkor azok remélhetően megütnek egy mércét, amit egy könyvkiadó is szívesen felvállal. És fontos az is, hogy egy kiadó vállal-e könyvterjesztést a saját boltján, webboltján kívül is, hiszen alapvetően fontos, hogy egy könyv, ha már megjelent, eljuthasson az olvasókhoz könyvesboltokon, könyvtárakon át is.
Hogyan fogadták a családtagok, barátok, esetleg munkatársak, hogy könyved jelent meg? Támogattak vagy inkább az ellenkezője igaz?
A családom, a barátaim tudták, hogy „grafomán” vagyok, korábban is látták, olvasták az itt-ott újságban, pályázati kötetekben megjelent írásaimat. Ők örültek neki. Ennél a kötetnél a tavalyi könyvhétre szervezett dedikálásra a szűk családom kísért el, amiért végtelenül hálás vagyok nekik. (Az már egy másik életérzés, hogy a dedikálást 15 perc napsütést követően elmosta a felhőszakadás. A természetnek is van humora. J)
A munkahelyemen csak egy-két, engem jobban ismerő embernek szóltam róla. A munkahelyen nincs idő ilyesmiről beszélgetni, de ha volna, akkor sem gondolom, hogy az említett egy-két embert leszámítva különösebben érdekelné másokat az, hogy mivel foglalkozok szabadidőmben, mert mindenkinek be van táblázva a saját élete, megvan a saját érdeklődési köre. Az önreklám pedig végképp távol áll tőlem.
Milyen visszajelzéseket kaptál eddig az olvasóktól? Kaptál-e negatív kritikát, és ha igen, hogyan fogadtad?
Ezidáig kevés visszajelzést kaptam, többet szóban, de akadt írásban is, többek közt a moly.hu-n. Mindegyik nagyon becses.
Milyen érzés volt kézbe venned a könyvedet? Volt-e valami elvárásod vagy az életre bíztad a fogadtatást?
Kézbe venni az általam írt, kiadott könyvet teljesen ismeretlen és különös érzés volt. Megpillantani élőben az addig csak grafikáról ismert, szépségesre sikerült borítót egy új, azelőtt sosem tapasztalt öröm, amibe azért belevegyült néhány csodálkozó, kétségek felhangjaival tarkított kérdőjel is: ez tényleg megtörtént? Most mi lesz, fog-e bárkinek tetszeni a borítón belüli rész is?
A fogadtatást illetően az életre bíztam a kötetet, hiszen a kiadással tulajdonképpen elkezdődött a saját önálló léte J. Azoknak szánom a könyvet, akik megtisztelnek avval, hogy belelapoznak és ha megtetszik benne valami, akkor lapozgatnak még benne egy kicsit, hogy elidőzhessenek mondjuk egy-két kávészünet idejére az anyanyelvünkkel és önmagukkal. Akár tollászkodva, akár nem.
Mennyire kellett a könyvet marketingolni? Ehhez kaptál-e bárkitől segítséget, támogatást? Milyen jövőbeli terveid vannak? Várhatunk-e tőled újabb könyv megjelenését?
A könyvkiadó eljuttatta a nagyobb könyvesbolt-hálózatokba, kapható a saját webboltjában, e-book változatban is. A kiadói honlapon minden új megjelenésről ismertető olvasható illetve interjú is készült.
Tervek, megvalósult ötletek minden alkotó ember esetében vannak, nálam is. Egy illusztrált mesekönyv-kéziratom van készen és újabb versek is készültek, készülnek, de hogy lesz-e belőlük valaha megjelenés, annak nincs sok esélye. A magyar könyvpiac eleve kicsi, a jelen helyzet pedig úgy tűnik, hogy nem igazán kedvez a könyvkiadásnak és -terjesztésnek. Az is valószínű és egyben érthető is, hogy a könyvkiadók lehetőleg anyagi kockázatok nélkül, biztosra akarnak menni, ezért ismert, népszerű szerzők vagy kirobbanóan tehetségesek könyveit adják ki. Ezek egyikébe sem tartozok. Viszont szeretem a jó könyveket. Olvasni is. J
Köszönöm az interjút az alkotónak és további sok sikert kívánok!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó kiadói oldalát, hiszen további érdekességeket olvashattok!
Tollászkodás című kötetet, pedig megvásárolhatjátok az Könyv Guru Kiadó weboldalán!
Írta: NiKy
Az idei évem egyik meghatározó élményét Martin Kay író sorozatának köszönhetem, hiszen az általa megálmodott Eastern eddig megjelent két kötete az év elején, illetve pár hete hatalmas örömöt és néhány vidám, izgalmakkal teli órát okozott. Ezért úgy gondoltam ti is szívesen megismernétek a könyvek háttértörténetét, kialakulásukat és ezen kívül még sok más érdekességről kérdeztem az írót! Kezdjünk is bele!
Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan indultál el az írói pálya rögös útján?
Köszönöm a lehetőséget! Gyermekkorom óta holdkóros vagyok. Üveges szemmel, ébren álmodom, így aztán néha kulcs nélkül indulok el a kertvégi kapuhoz, tárca nélkül a boltba. Állandóan történeteken jár az eszem, és szeretném bevonni a környezetemet is az élménybe.
Eleinte az általános iskolai osztályomban járt kézről-kézre a munkám – szigorúan óra közben. Később sok kudarcból kellett felállnom, amíg megmásztam a szamárlétrát, és sikerült olyan színvonalú munkát letennem az asztalra, amely egy kiadónak is megfelelhet. Mint minden hobbit, ezt is tudatosan érdemes művelni, hogy eredménye legyen.
Tudtommal, az Eastern első kötete a Twister Média Kiadó pályázatának megnyerésével indult el. Hogyan zajlott ennek a folyamata és milyen volt a közös munka a kiadóval?
Egészen véletlenül értesültem a lehetőségről, kevéssel a beadási határidő előtt. Úgy döntöttem, nem fogom túlizgulni a dolgot, ezért szinte a semmiből jött, amikor kiderült, hogy felvettek a shortlistre. Ezek után már nagyobb izgalmak közt követtem a pályázat alakulását J
Mivel a történetem magyar szemmel kissé nehezen bekategorizálható, alighanem a kiadó szerkesztője is mást várt, amikor a részlet alapján bizalmat szavazott nekem. Persze utólag azt hiszem, mind elégedettek lehetünk, hogy sikerült az Eastern hóbortos zsánersalátájával becsusszanom a megjelenések közé, hiszen most fogyott el a könyv második nyomása is.
Beszéljünk kicsit a világ felépítésről. Hogyan született meg ez a két idősíkon játszódó történet? Ez volt az eredeti terved, hogy ennyire bonyolult, több műfajt felölelő alkotást hozol létre kezdetektől fogva vagy írás közben alakul ki?
A regénykoncepcióm alapmotívuma az volt, hogy egy bosszútörténetet fogok írni. Ha pedig bosszú, akkor szolgáltatni kell egy jó indítékot, amely a múltban keresendő. Ennek okán azt a megoldást választottam, hogy először lejegyeztem kronológiai sorrendben a múlt eseményeit, majd ezek tudatában álltam a jelen kalandjainak kibontásához.
Ebből az olvasó a regény közben annyit vesz észre, hogy a kellő dramaturgiai pillanatban jön egy retrospektív jelenetsor, méghozzá oly módon, hogy segítsen megérteni a jelen eseményeit.
Példának okáért az első ilyen visszatekintés a diktátor tárgyalójában időrendi szempontból az egyik legkésőbbi esemény a múltban lezajlottak közül, mégis ennek kellett először következnie, hogy megérthessük, miért tért vissza a hős az országba.
A kevertműfajú témára reagálva: Ezért is szoktam amolyan „light novel”-ként hivatkozni a műre. Mivel itthon korántsem közkeletű eme megjelölés, legalább a közönségem könnyebben elfogadja, hogy nem tartom tiszteletben a zsánerek határvonalait:
Életkor szerinti besorolását tekintve Young - vagy New Adult is lehetne, mégis hiányoznak a regényből az előbbiek kötelező tartalmi elemei. Egy olyan kaland, amely nagyon sokat foglalkozik a hősei érzelmi világával. Van itt lovagregénybe illő családtörténet egy poszt-apokaliptikus kilátástalanságot tükröző világban, egy kis diktatúra, egy kis kocsmai western bunyó… aztán jön a gépsárkány, meg a hidegháborús rakéta, s mindez egyetlen célnak van alárendelve: a hőseim kapcsolatának és az ő nem mindennapi kalandjuknak!
A karaktereid nemtől függetlenül lelkileg sérültek és bonyolultak. Melyik szereplő a kedvenced? Kivel tudtál igazán azonosulni? És kit volt a legnehezebb megírnod?
Azt szoktam mondani, mindahány karakter én vagyok, olyan arányban, amekkora játékidőt kapnak. Mivel mind belőlem táplálkoznak, könnyű őket ösztönből írnom. A lelkük mélyére látok, tudom, hogy mit fognak felelni. Egyszer egy könyvben azt olvastam; a halak (csillagjegye) olyan, mint a tenger – bárkivé képesek válni bármikor.
Talán emiatt kicsit veszélyes fickó vagyok J
Megírni amúgy mindig azt a legkönnyebb, amiben tapasztaltak vagyunk; a hétköznapibb eseményeket, és amikor két férfi beszélget.
Azt hiszem, az izgalmas, ajtócsapkodásban gazdag kapcsolatoknak, interakcióknak fontos előfeltétele, hogy a szereplőknek elég lelki málha nyomja a vállukat. Yuko egyértelműen a történet drámai középpontja. Az érzelmei irányítják, amely nem csak gyengédségre, de gyakorta gonoszságra, önzésre sarkallja.
Imádom minden egyes rezdülését!
A karaktereid összességében nagyon életszerűeknek találtam. Van-e élő személy az életedben, akiről mintáztad valamelyik szereplődet?
Úgy gondolom, csak úgy alkothat az író hiteles karaktereket, ha kellő számú emberrel akadt már dolga, és közben sikerült is megértenie a viselkedésük mozgatórugóit. Yuko karaktere magán viseli a korai kapcsolataim dinamikáját, amelyen nosztalgikus mosolyra késztet.
Az Eastern mindahány kötete szerepeltet egy-egy olyan karaktert, akit valós ismerősöm inspirált. Példának okáért az első rész lokális főgonosza, a Kákabélű egy nagyon jószívű barátom lenyomata, aki mindig adott a sült krumplijából. Imád zabálni, mégis cérnavékony. Szeret ízesen káromkodva beszélni, az apjának pedig vágóhídja van; szinte adja magát, hogy bizarr történetek hősévé váljon a fejemben!
Kicsit Manga-szerű a könyved formátuma, ebből arra következtetek, hogy szereted a japán képregényeket, illetve erősen érződik a western iránti érdeklődésed. Amennyiben így van, kik a kedvenc alkotóid és mely műveket olvasod vagy nézed szívesen?
Az Eastern első kézirata egy olyan időszakomban született, amikor valósággal faltam az animéket. Már az első letöltött filmem után (Ghost in the Shell) nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ezek a rajzolt történetek gyakorta erősen felnőtt témájúak. Legnagyobb klasszikusként a Neon Genesis Evangeliont tartom számon. Egy olyan sorozat, amely az emberi lélek legmélyebb bugyraiig hatol. Igazi mestermű.
A western inkább a tematika miatt van jelen a történetben, hovatovább az egyik kedvenc westernem a Párbaly – mármint én azt a filmet westernnek tartom (többek között).
Mint fent említettem a történeted egyszerre western, fantasy, kaland és sorolhatnám. Valamint a keleti kultúra nagy szerepet kapott az események és a karaktereid sorsának alakulásában. Honnan jött az ötlet, hogy ennyi mindent összemixelj, illetve mennyire nehéz írás közben minden részletre figyelned? Okozott-e gondot az írás folyamán, hogy esetleg túlgondoltál vagy nem illet bele egy-egy fordulat?
Mivel azt szerettem volna, hogy a regényem beilljen egy animének, az egész zsáner mix magától értetődő volt. A mangák animék jellemzően bátran fognak bele több műfaj vegyítésébe. Mindezt azonban olyan formába kellett öntenem, amely az egyszeri olvasó számára előképzettség nélkül is működik.
Van, amikor ráébredek, hogy egy jelenet kíméletlenül félrement. Ilyenkor nem félek vágni J
Talán megáll a túlgondolás vádja, ha azt veszem; a regény több szinten élvezhető. Példának okáért elhintek apró kis nyomokat, mint egy krimiben, amelyekből előre kikövetkeztethető az első kötet végén látható csavar. Vannak, akik elemző módon olvasnak, és összerakják a talányt. Vannak, akiket meg fog lepni a leleplezés.
Számomra az egyik legkedveltebb karakterem Yuko. Az első könyv olvasása után úgy éreztem túl nagy fába vágtad a fejszédet, hiszen egy nőnemű tinédzsert illetve fiatal felnőttet hitelesen megírni nehéz. A mostani kötetben viszont már azt éreztem, hogy teljesen megváltozott a kezdeti bizonytalanság. Hogyan vélekedsz erről?
Sokan ítélik meg Yukót (és Vajkot) a könyv első kötete nyomán, de be kell látni, hogy ez csak a történet első harmada. Itt még a szereplők bemutatása a cél, de mivel egymás számára is ismeretlenek, a képmutatás, a bizalmatlanság látszólag torzítja a személyiségüket. Persze belátom, hogy így nem fog mindenki eljutni a végére, amikor minden részlet helyére kerül a hőseim lelkével kapcsolatban, de másként nem adhatnám meg a kellő karakterívet a számukra.
Például az elejtett utalások dacára nem gondolhattad még az első rész folyamán, ami a második kötet végére világossá válik; hogy Yuko mennyire önös módon tekint a bosszújára.
Mindazonáltal Yuko egy „felnagyított” személyiség. Nem arra törekedtem, hogy hétköznapi értelemben reálisan mutassam be, hanem, hogy a regény világában érdekes legyen és működjön! Ha azt vesszük, Louis de Funès sem úgy viselkedik a híres szerepeiben, mint egy hétköznapi ember tenné, mégis átélhetőek a motivációi.
Még Yuko karakterénél maradva, cseppet megdöbbentem a vele történtekkel kapcsolatban. Mennyire volt szándékos ez a „durva” él, hogy a leányzó végül ilyen vad lett? Lesz-e ennek még következménye a továbbiakban?
A második könyv végére gondolsz, ahol végigvezetem, hogyan vált gyermekként gyilkossá? Ahogy mondani szokás, mindent el kell kezdeni valahogy. Egy alig húszéves vadorzó törvényszerű, hogy igen fiatalon lépett a bűn útjára.
A vele történtekben és az első gyilkosságában az a fontos, hogy a személyisége elérje a mélységeit. Maga is haramiává válik, és csak a bosszú élteti. Életben maradt, mégis pokol számára a lét. Minden félelmét erőszakká gyúrja, így nem kerülhet közel senkihez. Vajk változást hoz ebben, mert hosszú idő után az első ember, aki nem félelemmel tekint rá, és (saját érdekei nyomán) törődni kezd vele. Ezt a lány képtelen visszautasítani az évek magánya után. Újabb íven indul el a karaktere. Először maga előtt is tagad, majd kicsírázik benne egy önző vágy, amely idővel valódi vonzalommá és törődéssel érhet – mindezt azonban beárnyékolja egy hazugság.
A történetben megtalálható egy bizonyos szerelmi háromszög. Mennyire tartasz attól, hogy az olvasók esetleg már neheztelnek erre a bizonyos „elcsépelt” érzelmi felállásra?
Szerencsére csak olyan témákon vagyok hajlandó aggódni, amelyeket én is lényegesnek érzek. A szerelmi háromszög lehet elcsépelt, azonban számomra nem az, mivel nem fogyasztok sok romantikát. Ennek megvan az az előnye, hogy kevésbé fogok máshol látott sémákhoz nyúlni, hanem véletlenszerűen sikerülhet valami újat alkotni a témában J
Már az értékelésemben is említettem, hogy rendkívül tetszenek a rajzok, melyek mindkét könyvedet ékesítik. Ki készítette és milyen volt a közös munka? Úgy láttad vissza a lapokon a karaktereket, ahogyan azt te elképzelted?
Az illusztrációkat Megyeri „Naka” Manó készítette. Már évekkel a könyv végleges szerkesztése előtt kinéztem magamnak az úriembert, mert habár többen is szépen rajzolnak hazánkban, láttam, hogy ő sokféle stílusban otthon érzi magát – nekem pedig erre volt szükségem! Olyan manga illusztrációkat akartam, amelyek sajátos metszetét képezik a nyugati képregény ábrázolásnak, így minden olvasó el tudja majd fogadni.
Én az a „mikro-menedzselős” fajta megbízó vagyok. Minden karakterről vázlatot vésettem, tucatnyi fényképpel készültem az arcvonásaik tisztázása folytán.
A közös munka egy művésszel mindig tartogat kihívásokat. Azért nem azt mondom, hogy „két művész közt”, mert megbízóként ilyenkor átvedlek céges megrendelővé, és ezzel az attitűddel próbálom szegény rabszolgámat arra sarkallni, hogy teljesítsük a határidőket
Hány részre tervezed a sorozatot? Esetleg, ha az olvasók igénylik, több részt is írnál-e az eredeti elképzelés helyett?
Yuko és Vajk számára ez még csak az első nagy kaland, amely három köteten át ível. Ennyivel nincs letudva a teljes karakterívük és a világ sorsa sem. Így, ha igény van rá, nem kell töprengenem rajta, miként folytassam a történetüket.
Hogyan fogadta az olvasóközönség a második kötetet? Milyen visszajelzések érkeztek vissza hozzád?
Egyelőre még jobbára az örömöt és az előrendeléseket látom. Mindegyik kötet más valamilyen szempontból. A Titkok Útvesztője mélyebben koncentrálhat a hősök érzelmi életére azok után, hogy ez első részben megismertük őket. Természetesen aggódtam miatta, hogy így kevesebb idő jut a történet eseményeire, de meglepőmód az eddigi olvasóim ennek éppen az ellenkezőjéről számoltak be: jobban lekötötte őket a mű!
Mikor várható a következő rész? Illetve milyen terveid vannak a következő időszakra?
Az Eastern harmadik kötete két év múlva ősszel biztosan megjelenik. Ha ennél hamarabb sikerül, az inkább legyen egy váratlan meglepetés J
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!
Titkok útvesztője című kötetet, pedig megvásárolhatjátok az Twister Media Kiadó weboldalán!
Írta: NiKy
Kis hazánk számos tehetséges alkotót rejt magában. Egy közösségi felületen utazókönyvként került hozzám Hel Enai Dawn: Sunderon - Az ördög vére című kötete, melyet nem csak megszerettem, hanem az idei évem egyik legjobb fantasy regényei között tartom számon. Ezért nagyon örültem, amikor a szerző elfogadta az interjú felkérésemet! A könyvről és sok más érdekességről kérdeztem az írónőt! Tartsatok velünk!
Kérlek, pár szóban mesélj magadról! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?
Őszintén szólva nem érzem magam írónak. Ahányszor szembesülök a megszólítással, nem érzem a magaménak, csak olyan „jó lenne” érzés kap el… Úgy érzem, ehhez még nagyon, de nagyon keveset tettem le az asztalra, így pályafutásnak sem nevezném a kezdeteket. Nyolc-kilenc éves koromban kezdődött az olvasás iránti rajongásom a Harry Potter sorozattal. Addig utáltam a könyveket és az olvasást is. Rosszul is ment, az írásról pedig ne is beszéljünk… hiszen diszgráfiás vagyok. De a HP megváltoztatta a dolgokat. Teljesen belemerültem a történetbe és rájöttem, hogy igazán üdítő elmerülni egy fantáziavilágban. Egymás után „ettem” a könyveket nagyjából tizenkét éves koromig. Aztán nem találtam kedvemre való könyvet. Így elhatároztam, hogy írok egyet, hogy mégse unatkozzak, amíg nem találok megfelelő olvasmányt. Jó móka volt agyalni rajta és felülni a fantázia hullámvasútjára. Nagyjából azóta vagyok függője az írásnak, de tizennyolc éves korom óta foglalkozom vele komolyabban. Lényegében már több ideje írok, mint amennyi időt írás nélkül töltöttem.
Hogyan született meg a Sunderon című regényed? Mennyi ideig tartott az írás folyamata?
Gyakorlós novellának indult, amiben egy gondokkal küzdő fiatal lányhoz beállít az ördög fia és közli vele, hogy a rabszolgája, de nem kell aggódnia, mert ők gyerekkori barátok. Akkor még Sun és Deron karaktere is sokkal gyermetegebb volt, a történetvezetés pedig százszorta egyszerűbb. Igazából egy sima romantikus szösszenetnek szántam, de ahogy egyre jobban elmerültem a világban, és jöttek meg jöttek az új szereplők, akkor éreztem azt, hogy ezt a történetet jobban szeretem, mint a többit. Ez volt nagyjából 11 éve. Azóta sokféle verzió készült belőle. Úgy évente elővettem egyszer és átírtam az akkori tudásomnak megfelelően, így bonyolódott a történet és értek a karakterek is.
Miért éppen fantasy témában íródott az első regényed? Esetleg olvasol-e más írók munkáját ebben a tematikában? Van-e kedvenced, akár példaképed? Ha igen, ki és miért?
Szeretem, hogy a fantasy-ben nincsenek határok. Szeretem, hogy magam kreálhatom a szabályokat, és ha akarom, akkor zúdulhat a sivatag közepén az égből lavina a szereplőim nyakába, ha nagyon unatkoznék írás közben. Mert az írás nekem komoly szórakozásforma is, nemcsak munka. Nagyon szoktam szenvedni az utómunkálatoktól és a száraz javítások közben.
Ha úgy érzem, elvesztem a saját fejemben, akkor néha napján előveszek egy könyvet és olvasni kezdek. Általában fantasyt. Néha rákapok és olvasok egymás után egypárat, de ez nagyon-nagyon ritka. Mióta komolyabban írok, azóta nagyon keveset olvasok, mert előfordult, hogy egy máshol olvasott dolgot felhasználtam írás közben, ami egyáltalán nem tudatos, viszont nagyon bosszantó. Nagyon igyekszem egyedi dolgokat kitalálni, és kerülni a kliséket vagy élni mások találmányával. Nincs példaképem egyébként, de ahányszor kinyitok egy könyvet, mindig rácsodálkozom, milyen frappánsan tudnak fogalmazni mások. Ilyenkor mindig rájövök, hogy sokkal többet kéne olvasnom és bővítenem a szókincsemet.
A Sunderon egy több főszereplős, bonyolult eseményeken alapuló fantasy könyv. Hogyan döntötted el, hogy nem a szokványos két fő karakteres sablonhoz nyúlsz, hanem ilyen komoly kihívás elé állítod magad? Mennyire nehéz volt követni a karakterekkel az eseményeket?
Nem szoktam előre tervezni vagy karakterlapokat alkotni. Amikor elkezdek írni és megálmodok csak úgy egy karaktert, számomra szinte azonnal életre kel. Meglesz a hangja, a külseje, a személyisége, ahogyan beszél és persze a neve. Névmániában szenvedek. Amíg nincs meg a karakternek a megfelelő név, addig nem vagyok hajlandó tovább írni róla. Képes vagyok akár órákig bámulni a monitort és keresni a megfelelő nevet. Ha megvan, már csak írnom kell róla, és teljesen megismerem. Ő beszél és gondol, cselekszik, én meg leírom. Ahogy fentebb írtam, a Sunderon már legalább 8, ha nem 10 komolyabb átíráson átesett, ezért ahogy ismét belekezdtem „ezúttal tényleg jó lesz” alapon, a szereplők egymás után jöttek és követelték a saját hangjukat a történetben. És ha már jól ismertem őket, úgy gondoltam, miért is ne? Mint írtam, nekem szórakozás az írás. Ennyiszer átrágni magam ugyanazon a történeten nagyon, de nagyon unalmas. Úgy, hogy felturbóztam, ahogy jónak láttam. Amúgy sem szeretem az olyan történeteket, ahol a „rossz” karaktereknek nincs értelmes, logikus oka a tetteire. Csak így mert „én vagyok a kétdimenziós rosszfiú” oka van konfliktust generálni.
Az eseményeket követni még könnyű, az információ-adagolást nehéz észben tartani olykor. Hogy ki mit is tud, és hogyan tudok építkezni az egyik karakter részének infójából a másikéban. Ha nem tartom észben, írhatok nagy marhaságokat is. Például elég rosszul festene, ha Sun rácsodálkozna a második részben, hogy Deronnak a talpában karmok vannak…
Volt-e nehézséged írás közben? Gondolok itt elsődlegesen arra, hogy voltak-e mélypontok vagy zsákutcák a történet alakításában vagy gördülékenyen tudtad végig írni a befejezésig?
Á, dehogy ment könnyen. Ez sajnos nem így megy. Ha tiszta lap lenne és nem kötöttem volna gúzsba magam rég kitalált szabályaimmal, akkor lehetett volna gördülékeny a munka. De akkor meg az a baj, hogy nincs kerete és kellően erős alapja a történetnek. Én vakvágánynak hívom a zsákutcákat és van egy ilyen nevű doksim minden történetemhez. Ide vágom át ezeket a sehová sem vezető vagy logikátlan részeket. A vakvágányok legalább másfélszer, ha nem kétszer olyan hosszúak, mint maga a mű. Főleg a Sunderonnál szokott hosszú lenni, mivel itt minden lépést át kellett rágni alaposan. Sőt az első könyvben van egy törés a dinamikájában, amit valószínűleg más sosem fog észrevenni, de engem nagyon bosszant, hogy ott van. Rossz megoldásnak látom, de nem tudtam mást kitalálni rá. Egyébként ezzel a kezdéssel több verzió is készült, de végül nem akartam „A gyűrűk ura” vastagságú könyvet írni elsőkönyvesként, így lekurtítottam, meg elvágtam Areznál a történetszálat. Tehát az első könyv nagyjából a fele, ha nem a harmada annak ahová szerettem volna eredetileg eljutni.
Az értékelésemben már olvashattad, hogy nagy kedvencem lett Sun és Arez. Van-e kedvenc szereplőd, akivel könnyebben tudtál azonosulni? És melyik karaktert volt a legnehezebb megírni?
Mindenkivel tudok azonosulni, mivel mindegyik belőlem született. Nem okoz gondot, hogy a helyükbe képzeljem magam. Az a nehéz, hogy kifejezzem, mit is éreznek igazán és ezt az olvasó által is elfogadható módon tálaljam. A legkeményebb dió, akivel volt, hogy vért izzadtam, az Sun karaktere. Borzasztóan nehéz ellavírozni benne úgy, hogy valamennyire szerethető is legyen meg érthető is. Sun egy ártatlan és kedves lány, aki bizonyos okok miatt örömét leli mások szenvedésében. Olyasmi, mintha egyszerre lenne a szörnyeteg és az áldozat is egy személyben. Őt nagyon nehéz jól megfogni. Nem akartam egy vérszomjas állatnak ábrázolni, de azt sem szerettem volna, ha a megtestesült jóságos angyal lenne, aki mindig helyesen akar cselekedni. Egyébként félve a rossz fogadtatástól, ki is vettem belőle egy gyilkosságot, amit elkövetett. De ki tudja, legközelebb már talán bátrabb leszek vele kapcsolatban.
A kedvenc karakterem Deron. Belőle bármennyit tudnék írni. Imádok a jellemfejlődésén dolgozni, és megfogalmazni a vívódásait. Szeretem, hogy a legváratlanabb helyzetekben cselekszik helyesen és a látszat ellenére nagyon is nagy szíve van. Az első részben még nem tudta nagyon megmutatni magát, de ezt a másodikban pótolni fogom, hiszen az alapvetően róla fog szólni.
Nem csináltam titkot belőle, hogy nagyon nehéz helyzetbe hoztál olvasóként a történet végére. És biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok így vele egyedül. Ott fog folytatódni a következő kötet, ahol a mostani véget ért? Illetve mennyire volt szándékos ez a nagyon pimasz, de felettébb izgalmas lezárása az első kötetnek?
Rögtönzés volt a függővég. Én ott akartam elvágni, hogy Arez átlép a másik világba. De a kedvesem szólt, hogy csináljak rendes lezárást neki, így előrehoztam pár várható dolgot, mint egyfajta kedvcsinálót. Ahogy írtam, ez egy feldarabolt első rész számomra, tehát igen. Onnan folytatódik, ahol abbamaradt az első rész.
Mivel ez egy sorozat első része, hány kötetesre szánod a történetet? Mikor várhatjuk az újabb részt?
Már szerkesztés alatt van a folytatás, ami Sunderon - Az Ördög Szíve címet fogja viselni. A kézirat kész, már csak olvasóbaráttá kell tenni, vagyis következetesen felfűzni a különböző szálakat és történéseket. Kiszűrni a logikai bakikat szépítgetni a leírásokat stb. Nehéz meló, de tudom, hogy megéri, mert ezt a részt sokkal jobban szerettem, mint az első részt és reménykedem, hogy az olvasóknak is jobban fog tetszeni.
Eredetileg 6 részesre terveztem, de most elgondolkodtam, hogy lezárom a következő, vagyis a 3. résszel, ami után pihenhetek egy nagyot és az sem lenne gond, ha esetleg nem tudnám folytatni. Túl sok időt vesz el ez a fajta írásmód, én meg már nem tudok annyi időt és energiát biztosítani az írásnak, mint szeretnék. Egy ilyen sztori megírásához pedig körülbelül kötelező magamra zárni az ajtót hónapokra és nyakig belemerülni, hogy mindent átláthassak. Emellett a különlegessége ennek a könyvnek, hogy csak éjjel lehet jól írni. Igazi éjszakai történet.
Térjünk vissza kicsit a megjelenéshez. Hogy fogadták a családtagok, barátok, esetleg munkatársak, hogy könyved jelent meg?
Örültek neki és büszkék voltak. A legtöbbjük nem jutott messzire az oldalszámokban, hiszen azért ez a történet nem a ”munka után olvasok egy kicsit belőle” könyv. Ellenkezőleg. Ehhez nagyon kell figyelni. Könnyen elveszik benne az ember, de voltak meglepetések és sok pozitív visszajelzés is.
Gondolkodtál-e már azon, hogy más műfajban is kipróbálod magad? Ha igen, milyen témában írnál?
Sokfajta történet porosodik a gépemen, amik átírásra aztán megjelenésre várnak. Van romantikus-erotikus sztorim néhány bűnözővel meg őrülttel, valamint iskolai életről is írtam, ami az ifjúsági korosztálynak szól. Ezek egy jó nagy maffiauniverzumhoz tartoznak. Talán 20 kötetet is kitehetnek. Ők a szívem másik csücskében laknak Sunék mellett. Én szeretem őket, de a publikum nem tudom, hogyan fogadná ezeket a történeteket. Sokszor megpróbáltam már felhúzni őket a mostani szintemre, talán egyszer sikerül. Terv az mindig rengeteg van, a kivitelezés nem mindig sikerül. Mert ha nincs ihlet, mármint azaz igazán jó ihlet, akkor azt nem osztom meg a publikummal. Ami számomra nem tökéletes, az nem mehet nyomtatásba és legfőképpen nem kérhetek érte pénzt.
Az idei év finoman szólva sem kíméli a világot. A járvány már egyszer az otthonaink falai közé kényszerített minket. Te hogyan élted meg ezt az időszakot? Illetve, most az újra fellobbanás szakasza mennyire hat rád? Tudsz-e írni ettől függetlenül? Kihatással van-e egyáltalán az alkotói munkásságodra?
Nem zavar az alkotásban. Valószínűleg úgy éltem, élem meg, ahogy mindenki más. Zavar és feszélyez, jó lenne túl lenni rajta. Nem a legjobban, de mentségemre szolgáljon, hogy nem nagyon szoktam unatkozni, hiszen a fejemben ott várnak a szereplőim, akik alig várják, hogy folytassam a történetüket.
És végezetül, milyen további terveid vannak könyvek terén? Esetleg találkozhatnak-e veled az olvasók, majd ha a világi körülmények megengedik egy dedikálás erejéig?
Persze, tervezek majd egy közönségtalálkozót valamikor a 2. rész megjelenése után, ha lecsengett ez a borzalom. J
Számos könyvet írt és fordított. Hogyan fér meg egymás mellett ez a két felettébb eltérő tevékenység a hétköznapokban? Illetve melyikkel foglalkozik szívesebben?
Mint már említettem a fordításai is igen változatosak
stílusilag. Melyik könyvön volt a legnehezebb dolgoznia és melyikkel
foglalkozott a legszívesebben?
Köztudott, hogy nincsenek túlfizetve a szakmában dolgozók. A kilencvenes évek óta az inflációval dacolva sem emelkedtek a fizetések. Ön szerint ez mennyire befolyásolja a mostani fiatal elhelyezkedők szakmai hozzáállását?
Igyekszem képben lenni az új nyelvhasználatok, divatok, zenék terén, mert ezt jó tudnia annak, aki az ifjúságnak (is) ír. Most elsősorban írnék, nem fordítanék. Szerencsére három könyvem jelenik meg ősszel. Egy kétszerzős mesekönyv, a Kerekítő manó mini meséi, egy ifjúsági regény, a Regény a csodaszarvasról és egy gyerekeknek és gyerekekről szóló verseskötet is, az Északi szajkó.
További sok sikert kívánok az írónónak!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!
A Csonthavazás című könyvét pedig a Napkút Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
Történelmi fikciót sokan írnak, de olyan történetet már kevesen, amire még majd egy hónappal az olvasásom után is többször gondolok, és bizony újra olvasnám. Sipos Gergő munkásságát, bár eddig nem ismertem, most nagyon örültem, hogy utazókönyvként olvashattam Hiram koporsója című művét, hiszen egy új ígéretes íróval és egy kedvenc történettel szélesíthettem az olvasási repertoáromat. Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet és egy beszélgetés keretein belül válaszolsz a kérdéseimre! Vágjunk is bele!
Kérlek, mesélj magadról! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?
Hogyan fér meg a tanári lét és az írás egy átlagos hétköznapon? Mikor van időd alkotni?
Átlagos hétköznapon nem sokszor írok. Tulajdonképpen eléggé vegyesek és szélsőségesek a munkamódszereim. Van, amikor egy hétvége alatt szinte állandóan dolgozom, de a legjellemzőbb az, hogy jegyzeteket készítek, és amikor több időm van, akkor azokból formálok valamit. Szerencsére nagyon szép környéken élek, hatalmas kertem és egy kicsi erdőm is van mindjárt a ház mögött, így az ottani munkák minden évszakban amolyan meditációs lehetőséget biztosítanak. Ilyenkor születnek a szép mondatok.
További sok sikert kívánok az írónónak!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!
A Hiram koporsója című könyvét pedig a Libri oldalán tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
Kérlek, mutatkozz be a kedves olvasóknak! Mióta írsz, és milyen érzésekkel állsz neki az alkotásnak?
Az írás és az olvasás fiatal korom óta jelen volt az életemben. Gyerekkoromban verseket és meséket írtam, később naplóbejegyzéseket és novellákat. Miután dolgozni kezdtem, lefoglalt a tanítás, illetve egy új területen kezdtem el tevékenykedni, idegenvezető lettem. Három éve foglalkozom ismét intenzíven az írással. Mivel nem vagyok „főállású” író, csak akkor írok, amikor szükségét érzem, hogy a fejemben felsorakozó gondolatokat szavakba öntsem. Akkor viszont minden szabad percemben az alkotással foglalkozom, és addig teszem, amíg ki nem írok mindent magamból.
Igen, gondolom, de most másfajta témán dolgozom. Ennek a kötetnek a célja egy letűnt korszak és a korszakot követő generáció visszaemlékezéseinek az ábrázolása volt. Nagyon szép elemzést kaptam tőled a blogbejegyzésedben, amit ezúton is köszönök. Azt gondolom, hogy ha tényleg ezt a hatást váltja ki az olvasóból, amit belőled, már megérte leírni ezeket a gondolatokat. Ahogy te is írod, sokszor túl kritikus, sokszor túl drasztikus a hangnem. Ezzel egyfajta kritikát szerettem volna gyakorolni, bemutatni, hogy a sokszor tökéletesnek hitt világunkban bizony sok mindent az asztal alá söprünk, elhallgatunk, miközben kifelé a jobbik oldalunkat mutatjuk. Az egyik barátom szerint az írásaim az állandó útkeresést szimbolizálják, a „ki vagyok én?” - érzést. Lehet, hogy ez tényleg így van, egyvalami azonban biztos, az, hogy soha nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk, mert ez határozza meg azt, hogy merre tartunk.
Német nyelvtanár és turisztika szakos tanár a végzettséged. Dolgozol
–e még ezen területeken? És ha igen, hogyan osztod be az idődet, hogy
egységesen jusson az „általános” szakmára és az írásra is?
A novella a saját nagyapámról szól, apám apjáról, akihez, úgy látszik több kötődésem van, mint gondoltam volna. Persze, van benne fikció is, például az alaptörténet, a kiszabadítás, de a háttérben meghúzódó események nagyrészt valóságosak. Igyekeztem minden történetet feleleveníteni, amit gyerekkoromban a nagyszüleimtől vagy az apámtól hallottam, és a mozaikokból megpróbáltam összeállítani nagyapám életét, miközben emléket állítottam egy letűnt korszaknak. Ezt egyfajta mementónak szántam. Annak éreztem a szükségét, hogy mielőtt a modernizáció végleg bedarálja és eltünteti a múltat, részletesen leírjam ezt a korszakot és átadjam az olvasónak, mint egy fényképet. Egyik kritikusom találóan írja, hogy a szövegeim a „koszlottszürke valóságot” akarják bemutatni. Örülök, hogy ő is így látja.
További sok sikert kívánok az írónőnek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!
A Nem ezt ígérték című könyvét pedig, a Napkút Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
Kérlek, mesélj kicsit magadról! Hogy vagy most? Mi történt veled az elmúlt két évben, hiszen utoljára könyvet akkoriban láttam tőled megjelenni?
Amikor A csillagos égig megjelent, úgy éreztem, lezártam vele egy korszakot. Nem igazán tudtam, mit fogok írni, sőt azt sem, hogyan, csak azt, hogy más irányba szeretnék elindulni.
Kívülről ugyan kevés látszata van, de rengeteget írtam az elmúlt években. Többszáz oldal ment a fiókba, köztük félig, sőt majdnem teljesen kész regények, kisregények, novellák. Olyan szövegek, amiket az olvasók elé nem tennék, viszont nekem mind nagyon hasznosak voltak. Különösebb tét nélkül próbáltam ki bármit: karaktereket, helyszíneket vagy történeteket. Kíváncsi voltam, mi az, ami működik, hihető, gördülékeny, illetve hogy én szívesen olvasnám-e egyáltalán.
A sci-fit gyerekkorom óta szeretem, főleg a filmeket. Mindig érdekeltek az új találmányok is, az olyan eszközök, amelyeket egyelőre csak megálmodtak. Ezek most jobban előjöttek, és elkezdtem novellákat írni, amik a nem túl távoli jövőben játszódtak. Egyre jobban élveztem, és ez érződött a szövegeken is. Ezeket már el lehetett küldeni szerkesztőknek, akik közlésre érdemesnek tartották őket, úgyhogy lassan újra publikálni kezdtem.
Az új novellák közül néhány a fejemben már része volt egy komplexebb világnak, egy elképzelt, jövőbeli Magyarországnak. Közben egyre többet olvastam a klímaváltozásról, szembejött akkor is, ha nem kerestem, begyűrűzött a baráti beszélgetésekbe is. és a két téma lassan összefonódott.
Hogyan született meg a Szárazság című regényed ötlete? Mennyi ideig tartott az írás folyamata?
Amikor először hallottam arról, hogy a közeljövőben néhány nagyvárosban nem jut elég ivóvíz az embereknek, és egy időre talán meg is szűnhet az ellátás, azonnal arra gondoltam, itthon mi történne hasonló esetben. Akkor már régóta cikkeztek a hazai felmelegedés veszélyeiről, és én egyre csak azt a képet láttam magam előtt, hogy hiába nyitom meg a csapot, nem jön belőle semmi. Ez nálam egyébként is így működik, ha látok egy filmet, vagy olvasok egy könyvet, ami másik országban játszódik, de az esemény maga globális, rögtön elkezdem fejben átültetni a hazai viszonyokra.
A Szárazságot eredetileg novellának szántam, de az ötlet valahogy fészkelődött a szűk térben. Akkor már szinte teljesen készen volt a fejemben a 2050-es évekbeli Budapest, Dani és Anikó is többé-kevésbé kialakultak, csak rá kellett jönnöm, hogy ez valójában egy történet.
A szöveg tehát évek alatt született meg, bár kívülről ez sokkal gyorsabbnak tűnhetett, mivel ezután a konkrét írás folyamata mindössze talán fél év volt.
Dani és Anikó karakterét inspirálta valaki vagy teljesen magadtól találtad ki őket? Melyik szereplő a kedvenced és kit írtál meg nehezebben?
Mindig érdekes kérdés, hogy egy-egy szereplő hogyan, miből tevődik össze. Vannak például tulajdonságok, amik egy elejtett mondatból nőtték ki magukat, de messzire vezethet egy napközben látott gesztus, hajviselet vagy ruhadarab is, szinte bármi. Szóval a szereplőim nem konkrét személyek, én találom ki őket, de rengeteg hatásból állnak össze.
Kedvencem nincs, mindig igyekszem olyan karaktereket létrehozni, akikkel szívesen dolgozom. Éppen ezért írás közben sem voltak könnyebben vagy nehezebben kezelhetők. Daninál eleinte jobban kellett figyelnem a sajátos beszédstílusa miatt, de könnyen ráállt az agyam.
2020 egyik nagy meglepetése vagy, legalább is a számomra, hiszen a mostani alkotásod merőben eltér az eddig megszokottaktól. Milyen érzés volt disztópiát írni és mennyire fekszik neked ez a tematika? Esetleg tervezel –e még hasonló témában könyvet írni?
Régóta foglalkozom disztópiákkal. Az egyetemen az alapszakos szakdolgozatomat disztópiák nőalakjairól, illetve azok főhősökre gyakorolt hatásairól írtam.
Mindig szerettem a kitalált világokat, főleg azokat, amelyekbe bele tudom képzelni magam, amit el lehet hinni, tovább lehet gondolni. Nem tudom, írok-e még hasonlót, remélem igen, minden percét nagyon élveztem.
Legnagyobb örömömre idén már a Pagony Kiadó oldalán láthattam a könyvedet. Hogyan találtál rá a kiadóra, illetve milyen volt a közös munka?
A Befogad és kitaszít után több olyan visszajelzést kaptam, hogy bátran ajánlanák ifjúsági könyvként is. Amikor írtam, nem volt tudatos, hogy milyen közönségnek szóljon. Örültem, hogy a fiatalabbak és az idősebbek között egyaránt pozitív visszhangra talált.
Amikor már tudtam, hogy a Szárazságnak kamaszok a főszereplői, adta magát, hogy még szélesebb korosztály számára hozzáférhető szöveg legyen belőle.
A kiadóról először néhány barátomtól hallottam. Rendszeresen elkísértem őket a Pozsonyi Pagonyba, hogy a gyerekeik könyvrendelését átvegyék, én pedig addig a boltban bámészkodtam. Nagyon tetszettek a Pagony és a Tilos az Á kiadványai, úgyhogy megkerestem őket. A válaszlevelükkel az első perctől nagyon szimpatikusak voltak. Rendkívül nyitottan álltak az ötleteimhez, láttak lehetőséget a témában és a szövegmutatványban, úgyhogy belevágtunk a közös munkába.
A véletlen ráadásul úgy hozta, hogy a könyv kiváló szerkesztőjével, Grancsa Gergővel látásból ismertük egymást. Rengeteget jelentett, hogy úgy éreztem, velem együtt ő is benne élt a szöveg világában, így az alkotás sokkal kevésbé volt magányos folyamat. A számos izgalmas észrevétele és pontos meglátása gazdagabbá tette a szöveget.
A borító számomra nagyon egyedi és teljesen letükrözi a belső tartalmat. Mennyi beleszólásod volt a külsőségekbe? Ilyennek képzelted a borítóképet?
Az első két regényem borítótervét szinte teljesen én készítettem, és bár még most is elégedett vagyok velük, az egyik legnehezebb része volt az utómunkálatoknak. Amikor a Szárazság borítóterve készült, nagyon örültem, hogy a kiadó levette a vállamról a feladatot. Ez egy külön szakma, amihez én alapvetően nem értek. Szerintem kiváló tervezőt találtak hozzá, passzol a borító a könyvhöz, nagyon szeretem.
Persze több látványtervet is láttam, de tényleg nem akartam ebbe jobban belefolyni, ismerve a kiadványaikat, teljesen megbíztam bennük, és nem is csalódtam.
Kicsit térjünk rá a régebbi könyveidre is. Nem csinálok titkot belőle, hogy számomra a Befogad és kitaszít volt eddig a legszebb írásod – bár itt meg kell, hogy jegyezzem a Szárazság „trónbitorló” alkotás lett- és már ott felfigyeltem a karaktereid különlegeségére. Hogyan választod ki, hogy milyen mentális zavarokkal küzdjön egy adott szereplő?
A Befogad és kitaszít írásakor az mozgatott, hogyan élhet úgy valaki, hogy egyáltalán nincsenek érzései. Sokszor nagyon mélyre kellett menni hozzá, nem volt könnyű a szöveg világában lenni. Noémi alakja egy kicsit a magam számára is ellensúlyként szolgált. Nem keresgéltem tehát egyáltalán a mentális betegségek között, csak egy kérdésre próbáltam választ találni.
Nagyjából ez történt a Szárazság írásakor is, annyi különbséggel, hogy ott a kérdést maga a világ hordozta. Dani karaktere azért vált ilyen különlegessé, mert mindig az olyan emberek érdekeltek, akik kilógnak, nehezen illeszkednek be. Ez közös a regényeim szereplői között.
Folyton keresem a választ arra, hogy ha valaki másként gondolkodik, másként látja a világot, az alkalmazkodhat-e sikerrel, találhat-e helyet magának a világban. Ha valaki nehezen mozog társaságban, más reakciói vannak a külső ingerekre, mint amit az emberek megszoktak, magányra van-e ítélve, vagy a megfelelő erőfeszítésekkel képes lesz boldogulni úgy, hogy közben saját magát sem adja fel.
Hogyan inspirálódsz, és mi tölti fel a lelkedet egy nehéz nap után? Mi segít, ha megakadsz esetleg az írásban? Van bármilyen hobbid?
A feleségemmel töltött idő a legjobb pihenés. De nagyon szeretek olvasni, sorozatot vagy filmet nézni, barátokkal találkozni, főzni, kirándulni. Időnként pedig csak bámulni a falat.
Ha elakadok az írásban, pihentetem. Csinálok mást, közben folyton kéznél van a jegyzetfüzetem, vázlatokat, ötleteket írok.
Kimondott hobbim nincsen, sportolok. Hol rendszeresebben, hol megúszósan, és viszonylag hamar megunok mindent, nagyjából évente váltogatom a sportágakat. Az elmúlt tíz évben jártam aikidóra, úsztam, futottam, kung fuztam, kipróbáltam csoportos órákat edzőtermekben, legutóbb kettle belleztem, mikor mi tetszik meg.
A sport sokszor meg tud tartani, amikor nehezet írok, jól esik utána kimozogni. Még A csillagos égig alatt szoktam rá, hogy a mélyebb részek után edzeni menjek, és ez azóta is működik.
Talán egy hobbim mégis van, kamaszkorom óta basszusgitározom, időnként zenekarban is. Az elmúlt hónapokban inkább csak lógtak a hangszerek a falon, de szeretnék ezen változtatni, hiányzik a közös zene.
Hogyan élted meg az idei járvány időszakát? Milyen hatással volt a mostani helyzet az írói létedre? Esetleg új ötleteket adott a további könyvekhez?
Tudom, hogy sokaknak ez az időszak rengeteg veszteséget okozott, elveszítették a munkájukat, aggódtak a szeretteikért, otthon együtt tanultak a gyermekeikkel és még sorolhatnánk. Éppen ezért kivételesen szerencsés helyzetben éreztem magam, hiszen a feleségemmel mindketten dolgozhattunk, ráadásul itthonról, a szeretteink pedig egészségesek voltak.
Sokat segített, hogy végre van egy zsebkendőnyi kertünk, ahová ki lehetett ülni, a közelben egy park, ahová elmehettem edzeni. Szinte minden nap főztünk, amire máskor alig jut idő, szóval tényleg nem volt okunk panaszra.
Írni mondjuk nem tudtam. Mire a kijárási korlátozást meghirdették, a könyv rám eső része már gyakorlatilag készen volt, nem igazán maradt vele dolgom, úgyhogy egy kicsit hátradőltem. Az inspirációhoz nekem az is kell, hogy mozgásban legyek, érjen valami inger, viszont tavasszal a lehetőségek jóval szerényebbek voltak, mint általában, úgyhogy hamar be kellett látnom, hogy alkotásra nem fogom tudni felhasználni ezt az időszakot. De egyáltalán nem bánom, rám fért ez a pár hónap nyugalom. Előtte egy éven át minden percemet kitöltötte a munka, a teljes lakásfelújítás és a regényírás.
Mindezzel együtt második hullámot nem szeretnék, amikor feloldották a korlátozásokat, hirtelen rám szakadt a mehetnék, rosszul esne újra bezárkózni.
Szerinted mennyire lehet ma csak az írásból megélni? Esetleg a későbbiekben el tudod képzelni, hogy csak íróként dolgozzál? A mostani munkaköröd és az írás hogyan fér meg egymás mellett?
Egyelőre nem vágyom arra, hogy teljesállású író legyek. A munka nagyon sokat segít, két lábbal a földön tart. Meghatározott keretei vannak, emberek között kell lenni, társas kapcsolatokat kell kiépíteni és ápolni. Segít, hogy ne vesszek el teljesen a fejemben, ráadásul fix fizetéssel jár, így mellette azt írhatok, amit szeretnék, és akkor, amikor jól esik. Ha két-három évig nem jelenik meg könyvem, mert éppen keresem a megfelelő hangot, akkor sincs baj.
Azt reálisabbnak látom, hogy majd egyszer talán nem teljes állásban dolgozom, és több időt tudok írásra fordítani. Ehhez viszont az kell, hogy a könyveimből is legyen egy olyan állandó bevételem, ami mellett ezt megtehetem. De ez most még távoli cél, a pályakezdésről, az íróvá válás korai szakaszáról egy külön, rémesen hosszú beszélgetést lehetne folytatni.
Egyébként szeretek dolgozni, valamilyen formában minden eddigi munkám kötődött az irodalomhoz. Négy és fél éven át tanítottam, majd három éven át szövegértéssel foglalkoztam, és a jelenlegi munkahelyemen is szövegekkel dolgozom. Jól megfér az írással, mert az előbbi többnyire szerkesztői feladat, az utóbbi pedig inkább alkotás, kiegészítik egymást, és sokszor az egyik profitálni tud a másikból.
Az idő az örök kérdés: annyi mindent szeretnék, de még az átgondolt beosztás ellenére is örökké kimarad valami.
Milyen érzés volt ismét kézbe venni egy új „gyermekedet”? Mit szóltak a barátok, családtagok? Van – e olyan személy az életedben, aki támogatása nélkül nem tudnál alkotni?
Boldog voltam, a saját példányomat a Bartók Pagonyban kaptam meg, egyből fel is szaladtam vele a Gellérthegyre, hogy megnyugodjak kicsit. Nagyon szép ez a könyv, mindenki beletette a maximumot. Még mindig átjár egy kis melegség, amikor a kezembe veszem, vagy meglátom a könyvesboltok polcain.
A család és a barátaim pozitívan fogadták. El szokták olvasni, amit írok, sokszor adnak visszajelzést is, sokat jelent.
Az írás során több ember támogatása segített. A feleségemé az örök első hely, hiszen a vele töltött közös idő rovására megy szinte minden írással töltött óra. Író házaspár vagyunk, tudjuk, mit jelent a másik számára az alkotás folyamata.
Sokat segítettek az előolvasó barátaim, akik már majdnem készen kapták meg a szöveget. Az ő észrevételeik, meglátásaik is kellettek ahhoz, hogy tudjam, elég gördülékeny-e a szöveg, hiteles-e, amit írok. Számíthattam rá, hogy azonnal szólnak, ha valami nem működik.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Esetleg egy másik műfajban is kipróbálnád magad?
Egyszer biztosan. Van több tervem is, meglátjuk, melyik valósul meg, vagy legalábbis melyik először. Vannak témák a fejemben, amik új megoldásokat igényelnek, ezekhez idő kell, hogy kiforrjanak.
További sok sikert kívánok az írónak!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó írói oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!
A Szárazság című könyvét pedig a Pagony Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.
Írta: NiKy
Buótyik Dorina első könyves írónő, akinek 2020 első felében jelent meg III. Amenemhat rejtélye című regénye. Rólam köztudott, hogy mennyire szeretem Egyiptomot és nagyon kevés alkotónál éreztem ezt a hitelességet, így nagy örömömre szolgált, mikor elfogadta az írónő az interjú felkérésemet. Személy szerint nagyon szerettem a könyvet, mert egy rendkívül mély kutatómunka mutatkozott meg előttem és a történet mindvégig izgalmas, akciódús eseményekkel szórakoztatott. Erről és sok más érdekességről fogom őt kérdezni. Vágjunk is bele!
Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Mit érdemes rólad tudni?
Buótyik Dorina vagyok, 25 éves, csorvási. Van egy lány ikertestvérem, akivel sok mindent csinálunk együtt, bár egy kicsit más a stílusunk és nem hasonlítunk annyira – noha ezt kívülállók nem így gondolják. Már óvodás korunk óta érdekeltek a zászlók, az országok, a földrajz. Általános iskolában voltunk a legjobb tanulók az osztályunkban, sőt az iskolában földrajz tantárgyból. Ezért is szerettünk volna ezzel tovább foglalkozni, így megtaláltuk a megfelelő iskolát a számunkra. A békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakközépiskolában tanultunk, ahol az érettségi bizonyítvány mellé megszereztük a geológiai végzettségünket is. Azután külön váltunk, én pénzügyi és számviteli ügyintéző szakot választottam, ő pedig elment a divat iránya felé. Már Budapesten élünk immár 3 éve a testvéremmel és a barátommal. Nagyon szeretek olvasni és sorozatokat nézni.
Ilyen fiatalon igen nehéz témakört választottál első könyved alap tematikájául. Honnan jött az ötlet, hogy Egyiptomról és ezen belül is egy létező, de kevésbé ismert fáraóról írj?
Sokaknak mondogatom ezt a sztorit. 13 éves koromban testvéremmel néztük a Született kémek animációs mesét, amiben éppen egy múmiás rész ment. Ez adta az ihletet. Utána azt mondtam, én most megyek és írok egy regényt. Tudtam, hogy Egyiptomról fogok írni, de már előre leszögeztem magamnak, hogy semmiképp nem írok ismert fáraóról – hiszen abból már dögivel van. Így elővettem egy Egyiptomról szóló könyvet, böngésztem a fáraók nevei közt és egyszerűen csak ráböktem III. Amenemhat nevére, mert ez volt a szimpatikus.
Mennyi időt szántál a kutató munkára és mennyi időbe telt megírni az első regényedet?
Amikor tudtam, hogy III. Amenemhat rejtélye lesz a könyvem címe – igen, először a címet találtam ki és utána a történetet hozzá, akkor előkaptam az összes Egyiptomról szóló könyvemet és utána olvastam. Apukám barátjától kaptam őket, így csak azokat a lapokat tudtam a kezembe venni – és mindig III. Amenemhat-nál. Abban az időben nekünk nem volt internet, még számítógép se. Így kénytelen voltam könyvtárba menni iskola után, kiírogattam egy füzetbe szinte az egész könyvet, ami az ókori Egyiptom kultúrájáról szólt. Onnan megtudtam hogyan éltek a fáraók, milyen volt a társadalom, hogyan kellett elképzelni az akkori élet mindennapjait.
Volt segítséged az írás közben, ha esetleg elbizonytalanodtál? Ha igen ki és milyen módon segített átlendülni a felmerülő nehézségeken?
Ha voltak is nehézségeim, sosem kértem segítséget. Próbáltam egyedül megoldani, és ezt a mai napig így teszem. Most már Nádasi Kriszre tudok számítani, hiszen ő a szerkesztőm.
III. Amenemhat rejtélye című regényed két idősíkon játszódik. Melyiket szeretted jobban írni és voltak-e esetleg felmerülő problémák, vagy keltett –e zavart a múlt és a jelen párhuzamos ábrázolása?
Mondhatni két idősíkon, ugyanakkor a múlt, az ókori emberek is pont a jelenbe tértek vissza. Most játszódik. Ettől függetlenül úgy kellett írnom, mintha tényleg 3000 évvel ezelőtt éltek volna. Bevallom, nem sikeredett teljesen hitelesnek az ő nyelvezetük, az elején próbáltam figyelni rá, de aztán elvesztem. Remélem ez nem szegi kedvüket az olvasóknak. Erre kellett nagyon figyelnem, meg ugye a körülöttük lévő emberekre, környezetre – hogy néztek ki, milyen a táj. Ez különösebben nem okozott problémát. Azt kell, hogy mondjam, én a jelent szerettem írni, vagyis a nyomozást.
Négy fő karaktert ismerhetünk meg a regényedben. Kihez milyen érzések fűznek? Kivel tudtál igazán azonosulni és ki volt az a személy, aki kevésbé állt közel hozzád? Mennyiben befolyásolja egy szereplő sorsának alakulását az a tény, hogy kedveled-e vagy sem?
Gracie és David karakterét már korábban megalkottuk testvéremmel, amikor szerepjátékot játszottunk. Louis karaktere egy sorozatból jött, valahogy őt tudtam elképzelni. Adam pedig már az én képzeletemből pattant ki, egy egyszerű régész, majd ahogy haladt a történet, úgy formálódott. Mindegyik szereplőben egy kicsit magamat látom, ezért is szeretem őket. Mindegyik közel áll hozzám, már csak azért is mert én alkottam meg olyanná, amilyenek a történetben – azzal, ahogy leírtam, megszólaltattam őket. Így nem befolyásolja semmi sem.
Én többnyire nagy figyelmet fordítok olvasóként a negatív karakterekre. Mint író, milyen érzésekkel álmodtad meg ezen szereplőket és végül azt a sorsot adtad számukra, amit eredetileg szántál, vagy az írás folyamán ez megváltozott?
Nekem konkrétan Lara, mint negatív karakter – ha lehet őt így nevezni -, ő a kedvencem. Végül is azt adtam nekik, amit szántam. Azt elárulom, hogy az első változatomban Neuszer karaktere volt a kedvencem, aki nagyon negatív karaktere volt a történetnek, na annak a sorsa teljesen megváltozott, szinte jó lett!
Beszéljünk kicsit arról, hogy hogyan fogadta a környezeted az első regényedet! Család, rokonok, barátok esetleg munkatársak támogattak-e az írás során? Hogyan fogadták az első regényedet? Olvasták –e és milyen visszajelzéseket kaptál?
Amikor először írtam a könyvet, csak tesómat unszoltam, hogy olvassa el. Azonban nagyon unta, hogy mindig kérleltem őt az olvasásra. Rajta kívül senki sem olvasta, de mindenki tudta, mivel csakis erről beszéltem. Apának, vagy néhány barátnőmnek felolvastam belőle. Amint elkészült a második változat - még lektorálás és szerkesztés előtt – elküldtem barátnőimnek, akik már tudtak erről a regényről. Sőt, még nevelőapám lánya teljesen elolvasta, elmondta mi tetszett és mi az, ami nem. Amikor pedig megjelent a könyv, mindenki csak gratulált, persze a Csorvásiak anyának és mamának adták át. Az akkori munkatársaim is csak meg-meglepődtek, hogy ilyen fiatalon megjelenik a könyvem.
Mint alkotó sokszor azt tapasztalom, hogy vannak időszakok, mikor nehezen tudok leülni dolgozni. Számodra volt-e ilyen időszak, és ha igen, mivel motiváltad magad? Van-e olyan plusz kikapcsolódás vagy akár inspiráló tevékenység, amitől jobban érzed magad és átlendít ezen az holtponton? Ha igen megtudhatjuk, hogy mi az?
Ez igaz, van, amikor nem jön az ihlet vagy az írni akarás. De ez leginkább most mutatkozik meg. Amikor írtam, szinte minden hét kitette az időmet. Volt, hogy munka után hozzákezdtem, vagy olyan is, hogy csak hétvégén, noha, akkor egy fél napot vett igénybe. Ha csak pár óra maradt a napomból, nem fogtam hozzá, mert kellett minimum egy óra, hogy belerázódjak és még nem írtam. Közben mindig hallgattam arab zenéket - Hakim és ókori egyiptomi ihletésű zenét-, zene nélkül pedig nem tudok írni. Ha csak elképzelem a történetet, egyből elfog az érzés, hogy írnom kell.
Mint író, mennyi beleszólásod volt a borítókép kinézetébe? Azt a végeredményt kaptad, amit szerettél volna?
Első tervem az volt, hogy kézzel készül a borító, aztán kerültem a NewLine kiadóhoz, ahol már adott volt a grafikus. Tudtam, hogy csak jogmentes platformokról lehet letölteni képeket, ahonnan majd a grafikus összeállítja a borítót. Ami nekem a fejemben volt: sivatag, piramis és teve. Ez lett belőle. Nekem így tetszik, még ha nem az a piramis, ami a történetben szerepel. A füst pedig jól ki lett találva, szemlélteti a rejtélyességet.
A kezdeti pozitív visszajelzések milyen érzéseket indítanak el benned? Sarkallnak-e arra, hogy még ebben a tematikában írj tovább? Vagy más témakört várhatunk?
Meglepődtem, mennyi embernek tetszett a regényem. Volt egy-két ember, akinek nem, no de nem tetszhet mindenkinek, ezzel már elsőre tisztában voltam vele. Nem szeretnék más témakört választani.
A regényed low fantasy és kalandregény egyben. Miért ezeket a témaköröket választottad?
Egyszerűen csak megálmodtam, hogy kalandregényt szeretnék írni. Ahol a szereplők mindenféle akciókba, fordulatokba és izgalmakba kerülnek. Ezért is mondható, hogy low fantasy, hiszen a jelennek találkoznia kellett a múlttal.
Hogyan élted meg az idei év kaotikus időszakát? Mennyire befolyásol az írásban? Inspirál vagy inkább félelmet generál benned?
Ha mondhatjuk, nekem jól jött ez a szabadság, mert lett plusz időm az írásra. Inspirált is, hogy minél többet írjak, hogy kihasználjam ezt az időt. Így nagyon hamar megírtam, már majdnem be is fejeztem a második könyvemet. Nem sok kellett, hogy teljesen befejezzem, az új munka lassította ezt.
Milyen érzés a NewLine Kiadóval együtt dolgozni? Hogyan kell elképzelnünk a kiadóval való közös munkát? Volt-e esetleg folyamatos visszacsatolás, kaptál-e esetleg egyéb szakmai segítséget?
Elsőre rábólintottak, utána elküldték a szerződés-tervezetet, amire elsőre nemet mondtam. Mivelhogy önköltséges, megtorpantam. De aztán csak igent mondtam, mert nem bírtam tovább várni, hogy megjelenjen a könyvem. Így is majdnem fél évet vártam egy kiadóra. Egyébként könnyű a kiadóval a munka, nagyon segítőkész és igazán talpraesett a vezetőnk.
Szerinted mennyi esély van arra, hogy a mostani országos viszonylatokban egy első könyves író a későbbiekben csak alkotóként dolgozhasson? Van-e reális jövedelem és megélhetési lehetőség Magyarországon íróként jelen pillanatban?
Amit eddig láttam, biztos, hogy első könyvből nem lehet egyből megélni. Több könyvből már lenne valami haszon. Ebben az esetben, jó, ha a ráfordított költségem visszajön és tovább tudom fordítani a bevételt az utánnyomásra.
És végezetül milyen terveid vannak a jövőre nézve? Mikor várhatunk újabb történetet?
Úgy voltam vele, hogy ezt kiadom és kész. De utána eszembe jutott egy régi ötlet, amit tovább gondoltam, így már készül a második része. Most megint úgy vagyok vele, talán még tudom folytatni. Illetve lenne egy másik kötet, ami csak az ókorban játszódna.
További sok sikert kívánok az írónőnek!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó írói oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!
Írta: NiKy
Kérlek, pár szóban mutatkozzál be a kedves olvasóknak! Mit érdemes tudni rólad és a munkásságodról?
Először is, köszönöm szépen a felkérést, számomra megtisztelő az érdeklődés. Magyarné Szücs Krisztina vagyok, Kristin M. Furrier írói álnéven publikálom az írásaimat. 24 éve élek boldog házasságban, és három gyermekünk született. Kamaszkorom óta foglalkozom az írással. Mindig a részem volt, de nagyon sokáig háttérbe kellett szorítanom. Miután a gyermekeim nagyobbak lettek, utána tudtam újra több teret engedni az írásnak. Elkezdtem pályázatokra írni. 2006 – ban jelent meg először nyomtatásban, egy egyperces novellám, a Karácsony Kincse. Ezután regény pályázatokkal kezdtem próbálkozni, egy ilyen pályázatra írtam a Johanna című regényemet. Rengeteget dolgoztam rajta, így már írás közben eldöntöttem, hogy bárhogyan is alakul a pályázat, megjelentetem. Itt kezdődött egy nagyon hosszú út számomra, mikor egyedül belefogtam a kiadásba. 2015 – ben jelent meg a Johanna magánkiadásban. Majd ahogy újabb regények születtek, úgy folytatódtak a kiadások. 2016 – ban A kastély rejtélye, 2018 – ban olvasói kérésre a Johanna II. A történet folytatódik című könyv jelent meg. Majd az idei évben újra egy pályázatra, a KMK Aranymosásra írtam Az üveggyémánt átka című ifjúsági regényt. Ez a regény, most június közepén került kiadásra. Közben a köztes időszakokban ebook formátumban is megjelentettem a könyveket.
Az üveggyémánt átka című ifjúsági köteted egy testvérpár mesébe illő kalandjáról szól. Pár mondatban mesélnél róla?
Ez egy ifjúsági kisregény, kalandregény, némi misztikus szállal. A történet két főszereplője Héda és Ákos, egy tizenhét éves ikerpár. Tipikus kamaszok, akik mindenen vitatkoznak. Hédához kerül egy régimódi üveggyémánt, mely el van átkozva. Ákossal összevitatkoznak rajta, és dulakodás közben felnyitják a gyémánt átkát. Miután rájönnek mi történt velük, megpróbálják megérteni, hogyan keveredhetnének ki belőle. Lesz egy segítségük is, aki végigkíséri őket az úton, hogy megtalálják az igazi megoldást, és ne ragadjanak örökre az üveggyémánt átkában.
Hogyan alakult ki benned a fantasy témaköre? Miért éppen ikrekről írtál könyvet? Hogyan jöttek létre ezek a feladványok, amik a történetedet színesítik?
Család és ifjúsági regényeket írok. Ha egy gyermek kezében adok egy több száz oldalas történelmi regényt, nagy valószínűséggel nem fogja elolvasni. Viszont engem nagyon vonz a történelem, a múlt, ez ad ihletet, és a családom. Megpróbáltam úgy írni a regényeket, hogy megjelenítek bennük egy, már letűnt kort. Egy kedves történettel, vagy némi misztikummal megszínezve, befogadhatóbbá teszem az egészet. A Johanna a 19. században játszódik, míg A kastély rejtélye a középkorba viszi el az olvasót. Az üveggyémánt átka nem megy vissza konkrétan a múltba, de van neki egy kis poros, dohos, múlt illata. Sőt a jelenleg készülő kéziratom is egy régi kort fog úgymond bemutatni.
Elég sokszor használom a fiú – lány párost a regényeim során. Valószínűleg azért, mert fiaim, és lányom is van. Hogy miért pont ikrek? A nagyon közeli lelki kapcsolatot akartam tükrözni vele a testvérek között. A feladványokat a történetben, semmi esetre sem szerettem volna bonyolultra alkotni. Bevallom sokat gondolkoztam a kérdéseken, hogy ne legyen túl könnyű, és túl nehéz sem. Az utolsó feladatot, a gyermekeim segítettek kitalálni, nagyon kreatívak tudnak lenni, ők is rengeteget olvasnak.
Mi vagy ki inspirálja a történeteidet?
Számomra az abszolút inspiráció a történelem. A történelmi helyek meglátogatása, a régi épületek, skanzenek, várak, kastélyok. Fantasztikus hatással vannak rám. Ha belépek egy kastélyba, szinte megelevenedik előttem az egész. Látom magam előtt, ahogy a kastély lépcsőjén az uralkodók sétálnak lefelé, elképzelem hogyan élhettek ott, abban a korban, miként viselkedhettek. Végeláthatatlan az ezzel kapcsolatos fantáziám. A kastély rejtélye konkrétan az angliai Kenilworth –ben levő, I. Elizabeth és Robert Dudley kastélyában született meg. Bár a helyszínt áthelyeztem Magyarországra, magát a kastélyt teljesen úgy képzeltem el benne.
A könyvek kinézete, terve, borítója, illusztrációja mind az én munkám, az én elképzelésem. Teljesen én terveztem meg őket, ebben nem volt segítségem. Az összes könyvem kiadását én vittem végig, minden az én munkám ezen a téren. Amiben szakember segített, az a lektori munka, a szerkesztés, a korrektúra, és maga a nyomdai munka. A Johanna II. és A kastély rejtélyén a képeket is mi készítettük. Johannát a könyv borítóján, a lányom személyesíti meg. A kastély rejtélyénél, pedig Debreczeni Diána vállalta a főhősnő Eliza megjelenítését. ( A képet pedig Molnár Norbert fotós készítette.) Valódi Hunyadi korabeli ruhát kértünk kölcsön a képhez, tényleg próbáltam a történethez hűen létrehozni a borítót is. Az üveggyémánt átka borítóján az egyik szereplő jelenik meg, és a kép színével, hatásával próbáltam sugallni a regény hangulatát. Szerettem volna itt is saját képet készíteni a borítóhoz, de sajnos a karatén időszak, gátolta a lehetőségeink tárházát, így most kicsit kevesebb „anyaggal” tudtam dolgozni. Kb. tíz darab borítótervet készítettem Az üveggyémánthoz is, és ez szavazta meg a család győztesként.
Bár én csak most ismerkedem a munkásságoddal, nagy örömmel láttam, hogy már három könyved jelent meg. Kérlek, mesélj róluk! Mit ajánlanál egy új olvasódnak, mely könyveddel kezdje az olvasást?
Igen. Feljebb már le is írtam a címeket sorban. Hogy melyik könyvet ajánlanám? Ez nekem mindig egy kicsit nehéz kérdés. A Johanna sorozatot azoknak ajánlom, akik szeretik Lucy Maud Montgomery írásait. Én az ő írásain nőttem fel, és nagyon szeretem az a kort. A Johanna hasonló korban játszódik, egy kicsit lassabb, egy kicsit édesebb, lelket melengető történet. Egy bohókás nagynéni Angelika, és egy korához képest nagyon komoly 16 éves lány, Johanna együttélésének a története. Egy tökéletesen idilli kis angliai városban, Abbey – ben játszódik, tipikus pletykás szomszédokkal, egy mindent kimondó szolgálóval, és romantikus, finoman kezelt szerelmi szálakkal, egy teaház árnyékában. Itt egyáltalán nincsenek fantasy elemek.
A kastély rejtélye, és Az üveggyémánt átka, eltér, hiszen ezekben megjelenik a misztikum, vagyis egy kis fantasy kerül a történetbe. Itt fiatalok a főszereplők, gimnazisták, ill. egyetemisták. Ők keverednek mindig valamilyen izgalmas rejtélybe. Az vettem észre, a kétféle regénytípus, két táborra osztotta az olvasóimat. Van, aki a Johannát szereti, van, aki viszont a kisregényeimet. Ezért főleg az alapján ajánlanék a könyveim közül, hogy milyen regényeket olvas az illető.
Úgy tudom a mostani regényed egy különleges okból íródott. Mi ez az ok és szerinted mennyire fogja beváltani a hozzá fűzött reményeidet?
Nem titok, hogy, az elmúlt pár év nagyon megváltoztatta a világnézetemet. Nem véletlenül, egyértelműen családi okok miatt. Úgy fogalmaznék, hogy szívügyemmé váltak, a nehezen olvasó, vagy diszlexiás gyerekek, fiatalok. Látom, hogy egy ilyen gyerkőc, ha meglát egy vaskos, csupa apró betűs könyvet, legyen az bármilyen témájú, rémülten dobja el. A Johanna után ezért döntöttem úgy, hogy írok rövid, pörgős, ugyanakkor izgalmas kalandregényeket. Ezeket öregbetűs könyvekként jelentettem meg, hogy az olvasást segítse a nagyobb betű, és nagyobb sorköz. A kastély rejtélyét nagyon szerették, bár már ott is sokan megjegyezték, hogy rövid. Igen, ez így van, de nem véletlenül. Ezzel is segítem az olvasáshoz való kedvet. Ezekben nincsenek több soros leírások, ezek a történet izgalmasságára fókuszálnak. Valamint kiemelten figyelek a szóhasználatra, semmi olyan nincs benne, amit én sem hallanék szívesen a gyermekeim szájából. Az üveggyémánt átka is ilyen típusú könyv. Ebben már több kép is szerepel, hogy még inkább segítsen az olvasás feldolgozásában. Én hiszem, hogy ezek a kis „könnyed” könyvek, segítik az olvasást. Számomra egyértelmű pozitív visszajelzés volt erről, hogy A kastély rejtélye regény megjelenése után, a Kossuth rádió is felkeresett, egy interjúra. Látom, hogy a könyvekkel, sokkal inkább arra törekszenek mostanában, hogy minél hosszabb történet legyen, fantasztikus világépítésekkel, bonyolult szerkezetekkel, amik egy jól olvasó személynek, legyen az gyermek vagy felnőtt, tényleg szuper élmény. Csupán én azt érzékelem, hogy azt a réteget nem célozzák semmivel, akik fogalmazzunk úgy, hogy kicsit mások.
Jelenleg írsz-e új könyvet? Ha igen milyen témában és miről fog szólni?
Úgy fogalmaznék, jelenleg nagyon benne vagyok egy történetben. Ugyanúgy misztikus kalandregény lesz, egyetemista szereplőkkel. Annyit mondanék csak róla, hogy ez a történet is kicsit „dohos szagú” lesz.
Kipróbálnád magad más tematikában is?
Ami még közel áll hozzám az angol klasszikus irodalom. Úgy érzem, abban a stílusban tudnék még hitelesen alkotni. Amit biztosan nem tudnék írni az a krimi. Bár az egyik kedvencem írom Agatha Christie, nem tudnék gyilkosságokról írni.
Ha nem írsz, akkor mivel töltöd szívesen a szabadidődet?
A családommal elsődlegesen. Olvasással, ha van rá mód, akkor kirándulással, kertészkedéssel.
Ez az év elég kaotikus a világ számára. Hogyan élted meg a karantén időszakát? Ez mennyire befolyásolta az aktivitásodat az írás terén?
A vírus berobbanásakor, mikor lényegében március elején karanténba kerültünk, nagyon nehéz volt. Mind lelkileg, mind szellemileg, engem nagyon leterhelt. Visszakerültem a gyermekeimmel az iskolapadba, mint nagyon sok szülő, és rengeteg időt tanultam velük. Az alkotás ihletét tőlem teljesen elvette ez az időszak. Nagyon nehéz volt feldolgozni a bezártságot, a rengeteg korlátozást. A mi generációnk nem élt még ilyen helyzetet át, és ez nagyon új volt. Ahogy végre újra „szabadok lettünk”, akkor jött vissza az íráshoz való kedvem. A karantén időszakában felgyülemlett érzelmek most leülepedtek, és hoztak egy új alkotói időszakot a számomra.
További sok sikert kívánok az írónőnek!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek fel az írói oldalát hiszen sok érdekességet olvashattok!
Írta: NiKy
A blog nevében szeretnék további sok sikert kívánni Anikónak!
És akkor legyen még egy titok. Az egész könyv egy nagy szál, ami régebben már egyik éjszaka, magamat álomba ringató elő-álmom, magamnak elmesélésekor született… és ezt csak leültem és folyamatosan haladva leírtam. Nem kellett hozzá sok előzetes tervezés. Csak, ahogy írtam is, ki kellett írjam magamból oldalról oldalra.
Pár szóban bemutatkoznál a kedves olvasóknak! Mit érdemes tudni rólad és a unkásságodról?
Hogyan tudtál új életet kezdeni? Milyen segítségeket kaptál, vagy igényeltél?
Ha kedvet kaptál, hogy bekukkants az írónő mindennapjaiba, a hivatalos Facebook-oldalán megteheted.
Írta: NiKy
Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy olvashattam Palásthy Ágnes: A tekergő bőregér című mesekönyvét. Nagy rajongója vagyok az ifjúsági és gyermekirodalomnak, így mindig nagy örömöt érzek, ha egy - egy különlegesebb könyvet olvashatok. Számomra az írónő eme könyve, nem csak kedves, de rendkívül szórakoztató is. A gyerekek nemcsak élvezhetik az erdei állatok apró cseprő életét, a mesekönyv biztosítja a lehetőséget arra, hogy megtanuljanak olvasni hosszabb mondatokat is. Ezekről is kérdeztem az írónőt! Vágjunk is bele!
Magyar-angol szakos középiskolai tanár vagyok, szabadúszó műfordító (eddig 34 könyvet fordítottam), és meseíró. Vidéken élek a családommal, és jelenleg négy befogadott macskánkkal (a macskák száma időnként változik).
A tekergő bőregér mesekönyved utazókönyvként olvashattam, amit ezúton is köszönök. Pár mondatban mesélnél róla? Hogyan alakult ki benned a mesék témaköre? Miért éppen állatokról írtál történeteket? Hogyan jöttek létre ezek a „beszélő” nevek?
Mi vagy ki inspirálja a történeteidet?
Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, az írónőt és a könyveit elérhetitek a Könymolyképző Kiadó oldalán!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése