Kert vagyok, de nincs bennem fa.
Óra vagyok, de nincs bennem idő.
Tenger vagyok, de nincs bennem mélység.
Ember vagyok, de nincs bennem egyensúly.
Minden embernek van egy mondata, melyet élete folyamán megért.”
Pár napja egy érdekes beszélgetésben volt részem. Egy nagyon kedves távoli ismerősömmel úgy alakult, hogy pár órás kis délutáni eszmecserét tudtunk folytatni egy kellemes kávé mellett. Már legalább két óra is eltelt a „találkozóból”, mikor szóba került a klasszikus és kortárs költészet színessége, előnyei és hátrányai egyaránt, megemlítve egy-egy példaként szolgáló alkotót vagy művet, amelyek olvasmányainkból merítkezve kerültek felszínre. A hölgy szerint óriási eltérés van a letűnt korok nagyjai és a mai divathóbortból „majomkodó” költők között, hiszen a régmúlt óriásainak valóban volt oka drámai felhanggal szót emelni és emléket állítani az akkori események tekintetében, mint a mostani szavakat csak egymásra hányó „rajongóknak”. Őszintén szólva nagyon meglepődtem ezen a vehemens szónoklaton, hiszen tudomásom szerint beszélgető partnerem maga is amatőr versíróként tevékenykedik. Sajnos a véleményünk eltérése kissé feszült hangulatot teremtett, elvégre úgy gondoltam, hogy a klasszikus költészet virágkora és a mostani kortárs költészet divatja szinte tükörképe egymásnak. Mert, bár a mai kor szelleméből táplálkozó ember a rímek csicsás díszeit elhagyta, mégis az élet valós és valótlan képeiből állít emlékcsokrot versei által. Csak mert nem háborúról olvasunk a lapokon, még nem azt jelenti, hogy nincs miből merítkezni, véleményt formálni. Több alkotót is felhoztam példaként, de valamiért minduntalan egy név kavargott bennem. A találkozó után úgy éreztem, hogy ezzel a költővel nekem most „dolgom” akadt, így került elém a mostani olvasmányom.
Bomlasztó emberi kapcsolatok, őrület, fájdalom, halál. Ezek a pesszimista kifejezések és fogalmak cikáztak bennem, miközben ismét elmerültem Ágoston Tamás verseskötetében. Mondhatnám, hogy „déjà vu” érzés fogott el, elvégre még valamikor 2021 őszén volt szerencsém kézbe venni A visszaalvás művészete (2019) című könyvét, amely szintén nagyon depresszív hangulatot teremtett a maga groteszk valóságával és ezt a stílust örökítve vitte tovább a mostani kiadványába is. Persze, ha a kronológiai sorrendet veszem alapul, akkor pont fordítva kellene a fent leírtakat érteni, elvégre A repülés kezdetei 2017-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. Mind a két kötetre jellemző egy bizonyos sajátos felhang, - akár mondhatnánk egy láthatatlan narrációnak is -, amely a sorok között megbúvó üzenetekkel, szarkazmustól váladékozva emlékeztetik az olvasót az élet árnyékos oldalára. És ha mindez nem lenne elég, a borítón látható fotó a Mary, a gyilkos elefánt kivégzése című fényképfelvétel (ismeretlen szerző, 1916) felhasználásával és tovább gondolásával a szerző tervezése látható.
A versek rendkívül deprimáltak, ámbár a költemények alapjaiként szolgáló emberi kapcsolatok témaköre sem okoz ebben a formában boldogságot. Apa – fia, férj – feleség kontaktusok kerülnek felszínre, de mindezekre végig rávetül egy bizonyos árnyék. Az apa nehéz emberként érződik a sorokban, sokszor vissza-visszautalva azon elborzasztó pillanatképekkel, amelynek olvasása önmagában is lesújtó, nem hogy átélése. Ilyenkor mindig abban reménykedem, hogy a szerző ezekben a sorokban éppen valami „bódulat” hatása alatt veti le sorait, nem pedig az emberi agy által lefagyasztott és néhol olvadásnak indult emlékmozaikok kerülnek felszínre akaratlanul is.
lehúztam apám ujjáról a fekete pecsétgyűrűt
a koporsó fölé hajolva. Gaztettemre nem derült fény,
mert mikor megkérdezte, hova tűnt a gyűrű,
ájtatos arcot vágtam, mint a múzeumi teremőr,
aki nem érti, ki kenhetett fikát az észak-itáliai mester
halhatatlan remekére. Nem tudom, mi ütött belém
mostanában. Minden nap felhúzom a gyűrűt,
mint szeretkezés előtt az óvszert, még az érzés is
hasonló, nem mintha egy ágyban szeretnék feküdni
apámmal, de egyre jobban hasonlítok rá, és ez
aggaszt. Reggelit adok a gyereknek, ellenőrzöm
az iskolatáskát, megcsókolom a feleségem száját
az ajtóban. Aztán benyúlok a festmény mögé,
amin egy sovány kisfiú egy szakállas öregember
előtt térdel. Általában a szőnyegen fekszem ilyenkor,
persze öltönyben, nyakkendőben, megpróbálok
nem lélegezni. Elképzelem, hogy üres kagyló
vagyok egy méregzöld akvárium alján. (…)”
„Kisettenkedtem a fürdőszobába, mert pisilnem kellett.
Már a kezemet szárítottam a radiátor fölött,
mikor berontott a feleségem , és felelősségre vont
a kutya miatt, akinek nem építettem házat karácsony
előtt. Könyörögtem, fejezze be a vádaskodást,
menjen vissza aludni, mindjárt megyek én is.
De előrántott a bugyogójából egy kést, s megfenyegetett,
hogy leszúr, ha nem lopok rózsát a plébános télikertjéből
Ötven szálat. Ez így nem mehet tovább, mondtam,
sürgősen el akarok válni. Erre pofon vágott,
mint amikor megkértem a kezét, de szűk volt
a gyűrű az ujjára. Akkor kellett volna gyanút fogni.
Most már el kell viselnem a rohamait, különben
az apja keresztre feszít a kávéház előtt,
ahol én vagyok a pincér. Ez történt a filozófia
tanárral is, aki a feleségem első férje volt.
Szegény ördög napokig sírt, mielőtt futni hagyták.”
Persze eme családias felsorolásból az édesanya sem maradhat ki, elvégre ő mindennek a kezdete. A jó példával járó, meleg ölelésbe vonó kegyelem, ahol akkor is el tudunk bújni, ha a világ felrobbanni látszik… vagy mégsem?
„Gonosz vagy, mint a tüdőbeteg bohóc, aki vért köpött a tejeskávéba.”
Összességében úgy érzem, hogy cseppet gyengébb lábakon állt a mostani költemények világa. Még mindig nem tudom beazonosítani, hogy a szerző valami ismeretlen eredetű, különleges „bódult” állapot hatására, vagy egy gondoktól terhes élet néma kiáltása által vetette papírra a verseket. Oly mindegy is, hiszen a titokzatosság fátylát még nem fogom tudni felemelni, de egy biztos, ezek után a harmadik, most megjelent verses kiadványát is meg fogom venni. Kell, akarom, nem eresztem. Minden erőmmel azon leszek, hogy visszatérhessek ebbe az ólomsúlytól elnehezült versemlékbe.
Ilyenkor szoktam ajánlani a könyvet, de most igazán tanácstalan vagyok őszintén szólva, mert ha létezik horror költészet, akkor a mostani alkotó eme műfaj teremtőjének egyike. Az élet pokláról nem szívesen olvasunk, hiszen nyomasztó és fullasztó is akár, de ha nem vesszük figyelembe, akkor semmivel sem vagyunk jobbak, mint a látó „vakok”. Mindenről jó tudni és széles körben mélyíteni az ismereteinket, persze az már más kérdés, ennyi tudással még élvezhetjük-e a „gondtalan” életünket. Tehát ezek után mindenki saját felelősségre vegye kézbe ezt a vékony, de annál tartalmasabb kötetet. De ne mondjátok, hogy én nem szóltam időben!
„Minden embernek van egy mondata, melyet élete folyamán megért.”
Amennyiben mégis a vakmerőséget választod, akkor nem kell mást tenned, mint a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatnod.
Írta: NiKy
Azt szokták mondani, hogy a Haiku a költészet ékszeresdoboza. Sok apró, fényes gyöngyszem, amely külön egy-egy pillanat emlékeitől csillog, de együttesen nagyobb fénnyel világít, mint a Hold ezüstösen visszacsillanó képe a víztükörben.
Sokan úgy gondolják, hogy eme kis verssorok nem említhetőek egy lapon a „nagy” versekkel, hiszen pillekönnyű szavaikkal csak egy-egy picinyke élet mozaikot rögzítenek, amelyet az aktuális szerző meglát vagy érez. Pedig ezek a gyöngyszemek nagyon értékesek, mert a hétköznapi élet sokszor unalmas, szürke vásznát színekkel bolondítják meg. Ráadásul a fényben ezek a színes csodák képpé állnak össze az olvasó szemei előtt, és amit eddig látatlanul láttunk, most elevenen robban lelkünkbe. A legrejtélyesebb alkotók ezért a haikuírók, mert olyan varázslattal bírnak, ami még a makacs, vakságban szenvedőt is meggyógyítják akaratlanul is. Látni vagy nézni? Azt gondolnánk, ugyanazt jelenti mind a két szó, de a gyakorlatban teljesen elválnak egymástól. Míg az előbbi rácsodálkozik a hajnal frissességére, a leveleken csücsülő, kicsiny esőcseppekre, elhiszi, hogy ami elé tárul sokkalta több a látszatnál, addig az utóbbi elfogadja, amit elé vetít az aznap és nem keres mögöttes értelmet, vagy szépséget semmiben. Hogy ki melyik szemlélettel tekint a világra, nagyon szubjektív, de egyet biztosan állíthatok. Az apró örömökért minden nap meg kell dolgozni, de a szorgalom és nyitottság ezer színben jutalmazza a bátrakat. Megéri mindenképpen!
Tillmann Pentele költő immáron második kötetét vehettem kézbe, amely bár előbb került kiadásra, mint első olvasmányom (Éhes sziromsugarak 2022), mégis a gyűjtemény színvonala meghazudtolja ezt. A kötet jól mutatja a szerző könnyed, szinte légies stílusát, amely néhol kicsinyke pajzán humorral fűszerezett. Ezek az apró kitekintések – komiszságok - nagyon jót tesznek a hangulat fokozása tekintetében, hiszen az olvasó is felélénkül általuk.
Tillmann Pentele – Eleven viadukt című könyve 2019-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A borítón Selmeci László fényképfelvételét láthatjuk, amely meleg színeivel és a természet adta szépségével, igazán remek érzéseket hoz a felszínre szemlélőjében.
A kötet felosztás nélküli, ámbár bizonyos időközönként egy-egy nagyobb cím alá rendezett. A megadott, sokszor összetett szavak, tulajdonképpen egy keretet adnak az alatta olvasható kis „pillanat verseknek”.
Ebben a kiadványban elsődlegesen a légiesség és az ember lelkének sokszínűsége mutatkozik meg. A versek időtállónak mondhatóak, mivel a sorok között rejtekező üzenetek többször jellemzik az átlagot, hiába tagadunk mindent.
„a talpad alatt
négylevelű lóhere –
szerencsetiprás”
Egy kis háttér érdekességként megsúgom, hogy a költő magáról is „megemlékezik”, mikor hétköznaponként mások felett „repked” és a sok koromtól mentesít minket.
„kibomlik a füst
házacskád kéményéből –
fekete virág”
A szavak játékossága szinte kikiállt a sorokból, hol kis pimaszan kacsintgat, hol csak éppen egy félmosolyt engedd meg magának, de minden esetben kacagtató az eredmény utána.
„lyukas cipőtalp
a kíváncsi tyúkszemem
azon kukucskál”
Természetesen a komolyabb tematikák is érintve lettek, hiszen ez a párhuzam alapvetően is jellemzi a szerző munkásságát.
„kéretlen menedék –
fölöttem boltíves
koporsófedél”
Ami pedig a könyvek és maga az irodalom szeretetéről mesélnek, azt külön ki szeretném emelni, mert nagyon szívembe zártam őket:
„nincs ihletem, írt
szó híján a szűz lapot
radírozgatom”
Ezek után úgy gondolom, hogy nem lesz meglepő senki számára, ha elismerem, hogy mennyire kedvemre valók a költő alkotásai és biztosan elmondhatom magamról, hogy egy hűséges olvasójára lelt bennem.
Összességében azt kaptam, amit már tapasztaltam első ismerkedésem alkalmával. A könnyed szavakkal ékesített sorok felemeltek, de a mélyebb gondolatok megerősítettek. Az ilyen könyvekért érdemes sokat olvasni, hiszen sose tudhatjuk, hogy éppen mikor lelünk rá egy különleges lélek „üzenetére”.
„beomlott tető
alatt ázó kötetek –
fuldokló szavak”
Ajánlom a könyvet Neked, aki most ezeket a sorokat olvassa és mindenkinek, aki szereti a költészet különlegesebb darabjait. Mert minden ékkő addig csillog, amíg a Nap és ebben az esetben az olvasó – tekintete reá szegeződik.
A könyvet megvásárolhatod a nagyobb bolthálózatokban vagy a Napkút Kiadó weboldalán egyaránt.
Írta: NiKy
Vajon kik vagyunk és hová tartunk életünk folyamán? Teszem fel immáron sokadszorra ezt a kérdést. De mily meglepő, most sem kapok egyértelmű feleletet. A természet mindig változik, főleg általunk, de, hogy ez pozitív lenne? Kétlem.
Az ember, az evolúció csodája és talán a legnagyobb tévedése is. Hiszen minden, amihez hozzáérünk, porrá válik.
Heinz Kahlau (1931. február 6. Drewitz, Németország - 2012. április 6. Greifswald, Németország) német származású költő, fordító, író. Munkáscsalád gyermekeként látta meg a napvilágot. Édesapja hitvallása tekintetében, - miszerint az olvasás butít – minden folyóiratot, amit csak fellelhető volt a családban elégetett, és rossz szemmel nézte gyermeke tanulási vágyát. Ezért a költő, miután 1945-ben befejezte az iskolát, segédmunkásként dolgozott különböző ágazatokban, de sosem szűnt meg abbéli vágya, hogy többre vigye annál, amit a család elvárt tőle. Így talán érthető, hogy később Bertolt Brecht egyik legtehetségesebb tanítványa lett a Berlini Művészeti Akadémián. Első verseskötete 1954-ben jelent meg, amely a "Remény él a Caiba ágaiban" ("Hoffnung lebt in den Zweigen der Caiba") címet kapta. Az alkotóról itt tudhatsz meg többet, de angol nyelvismeret szükséges hozzá.
Heinz Kahlau - Heinz Kahlau versei című kötete hazánkban 1978-ban jelent meg az Európa Kiadó gondozásában. A versek Tandori Dezső kiváló fordításának és különleges érzékkel való válogatásának köszönhetően, egy rendkívül érdekes és sokrétű könyvet alkotnak.
A kiadványban szereplő alkotásokra egységesen jellemző egy bizonyos szabad, szinte légies stílus, amely bátran mesél a kor társadalmi problémáiról, a politikai „áldozat” vállalásról, vagy éppen az ember egyéni tévelygéseiről egyaránt.
Ezért elmondható, hogy a versek javában a diszkrecionálitás jegyében íródtak, ezért megállják a helyüket a mai kor tekintetében is. Egy-két költemény ugyan inkább politikai felhangú, de javarészt az ember és természet közti egyenlőtlen kapcsolatról, az egyén létezéséről vagy éppen az élet és halál párhuzamáról olvashatunk.
Három költeményt szeretnék kiemelni, amelyek a maguk tematikájában igazán egyedi világot alkotnak és elgondolkodtatják olvasójukat.
Az első vers megfoghatatlansága olyan, mint egy gyönyörű pillangó szárnysuhogása. Szinte alig érzékelhető, mégis a tudat és látvány kettőségével egy pillanatra úgy érezhetjük, hogy mindent kitöltően birtokoljuk az életet, benne az időnket és a végtelenséget.
A harmadik alkotás, pedig sokkal érzékenyebben érintett, mint azt elsőre gondoltam. Hiszen, aki vidékről költözik a városokba, lelkében mindig vidéki marad. Aki a város csendes zajából vágyódik el a vidéki élet nyugalmában, titkon mindig a forgatagot lesi. És aki egy apró hazát hagy el, soha nem fogja tudni kitölteni a nagy teret, mert lélekben mindig azok maradunk, ahova igazán húz a szívünk.
Azt hiszem, hogy nagyon komfortosan éreztem magam, amikor ezeket a verseket „ízlelgettem”. Minden sort jól megrágtam, némelyeket „kiköptem” ugyan, de mégis jólakottá vált a lelkem és ezért nagyon hálás vagyok. Kortalan verseskötetnek gondolom, mert olyan eszmei képeket „láthattam”, amelyekről fogalmam sem lehetne, maximum a történelemkönyveim lapjairól emlékezvén, mégis bennem éledt újjá a láng, ami a végére egy igazi tűzviharrá vált.
Összességében nagyon elégedett vagyok ezzel a kötettel, mert sokszor órákig magához láncolt. Próbáltam megfejteni minden titkát, üzenetét, hogy másnap elégedetten kelhessek fel, hiszen most is általa kicsit „tapasztaltabb”, több lehettem.
Ajánlom a könyvet a költészet szerelmeseinek, és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szívesen bóklászik az élet rögös útjain. Van ideje és energiája önmagába tekinteni, rácsodálkozni a reggeli harmatra, egy virágos rét bódult illatfelhőjéből mélyet szippantani, vagy csupán elhiszi, hogy az életünk sokkal több, mint falak és munka. Az igazi élet a természetben kezdődik. És ez a pár sor igazán fontos, úgy gondolom:
az ember nevű isten
ura lesz eszközeinek,
csak akkor lesz majd játék neki,
hogy olyan városokat emeljen,
amelyek az ember arculatát mutatják:
élően, érthetően, tágasan.”
Amennyiben szívesen kézbe vennéd a könyvet, akkor még jelenleg az Antikvárium.hu weboldalon fellelheted.
Mindannyiunknak van egy bizonyos transzgenerációs öröksége. Kinek tele szép emlékekkel, de sokunknak törött üvegekkel, sírással, sötétséggel. Az idő otthagyja nyomát az emberi lelkeken, de a családi album felnyitásával minden emlék – legyen bármilyen halovány is – új köntöst kap, és ismét életre kél. Újra halljuk nagyanyánk zsörtölődését a konyhából, nagyapánk pipájának illatát érezzük orrunkban. Édesanyánk meleg ölelő karjait véljük magunkon tudni, míg édesapánk fütyörészése hallatszik át a falakon. Emlékek, amelyek akaratlanul is felszínre törnek, és bár nem mind szép vagy fényes, mint egy letisztított üveggolyó, mégis, csak a mienk.
A mostani könyv egy családi emlékcsokor, amelyet a költő osztott meg olvasójával. Sok olyan pillanatról rántódik le a történelem leple, amely évtizedekig titokként örződött a családi fészek falain belül. Egy láthatatlan lepel, amely csak az emlékezések erejével emelkedik fel.
Kállay Kotász Zoltán szerző neve számomra egy biztosíték, hiszen immáron negyedik kötetét vehettem kézbe. A költő eddig elsődlegesen haiku költészetével nyűgözött le, és most először mutatkozott meg előttem szabad verselése is. A véleményem kezdetén említett múlt, egy bizonyos család emlékpillanatain keresztül mutatkozik be az olvasó előtt. Sok emlék, amely talán csak halovány fénycsíkként létezik a tudat egy rejtett zugában, most felszínre tört és talán nekünk is – olvasóknak – megadatik, hogy emlékezzünk azon elfeledettnek hitt élményeinkre, amelyek anno sokat alakítottak rajtunk akaratlanul is.
Kállay Kotász Zoltán – Poroló című verseskötete 2022-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A kiadvány egyik érdekessége, maga a cím, hiszen az elmúlással foglalkozunk, jobban mondva egy családi közeg rég elfeledett, de talán annál értékesebb emlékeivel, pillanataival. De mielőtt mélyebben is belemennék, itt is szeretném megköszönni a szerzőnek, hogy olvashattam a könyvét.
A könyv két fő részre osztja a verseket. A két idősíkot jelölő cím, elsőre talán nem ad túl sok információt olvasójának, de ahogy elmerülünk a versekben, bizony rögtön megértjük, hogy miért ezt a felosztást választotta a szerző.
Minden időszakból választottam egy-egy alkotást, amely számomra fontossá vált. Ezek a versek számomra is sokat jelentettek, hiszen az én emlékeim is felszínre törtek. Emlékezem egy sötét kontyos asszonyra, aki nagy szeretettel mesélt a családunkról. Megismertem én is olyan felmenőket, akiket a fekete-fehér fényképek homályos arcaiban véltem felfedezni kisebb koromban. Ezek a pillanatok megfizethetetlenek, ahogy a költő számára is egyértelműen megmutatkozik értékük. De nézzük is részletesebben.
I. Régmúlt
„Én Istenem, jó Istenem, nincs már semmim, csak a testem…”
„Te őriztél meg az éjjel, maradj ma is énvelem…”
„Kérlek, ne aludjon ki a láng… Kérlek, ne váljak érzéketlenné…”
„Hallgass meg, kérlek… Mert nem magamnak kérek…”
„Legyen meg a Te akaratod. Ámen.”
II. Mostmúlt
A második fejezetnek már sokkal nagyon terjedelem és szerep jutott. Minden, ami a gyerekkorban csupán egy apró pillanatnak tűnt, később, évek múltával, már nem is olyan jelentéktelen, hiszen még mindig őrizzük féltett kincsként magunkban. Ezek az emlékek néha előjönnek, beköszönnek – „szia, itt vagyok, ne felejts el!” – de igazán nem határozzák meg a napjainkat. Akkor miért is olyan fontosak? Minden ember hordozza a felmenők jegyvonásait, bizonyos tulajdonságait, viselkedési formáit. Akaratlanul is ott rejtőzik az unokák szemében a nagyszülők tapasztalata és bár ez egy kéretlen örökség, mindenki viszi magával. Vajon hányan vagyunk képesek bátran és merészen a rossz berögződéseket felülírni, nem tudnék se neveket, se számokat felsorolni. De egyet bizonyosan tudok, hogy életünk egyik legnagyobb feladata, amelyet kevesen értünk meg és elenyésző mértékben teszünk is érte.
„Aznap délután az óriáshoz mentünk,
akinek cégtáblán is hirdetett nagysága
kifejezte hatalmát az időn.
Apró fekete tárgyat emelt az arcához,
ráhunyorított, és a nagyító – ma már tudom, az volt –
a szeme előtt maradt.
Moccanni sem bírtam:
a szerkezet fölé görnyedt, megkisebbítette magát
a figyelemnek és alázatnak olyan természetességével,
amely megértette velem,
a képtelenül nagy és lehetetlenül apró dolgok összefüggenek.
-Kedves asszonyom, egy rugó elfáradt!-
egyenesedett vissza, csipeszével felmutatva a porszemet.
Megvárta, hogy kiámélkodjuk magunkat,
aztán a pult alól pótalkatrészt kotort elő.
-Kedves asszonyom, az egésznek az a forsza,
hogy nem kell teljesen felhúzni… Nem kell pöccig!”
Nagymama figyelmesen bólintott, aztán papírpénzt halászott elő.
Az óriás komoran hessentett.
-Kedves asszonyom… Láthatta, csupán rugócsere volt!
Munkadíjjal együtt háromhatvan…
-Most már soha nem fogunk elkésni sehonnan! –
kuncogott nagyi az utcán,
és felhúzta az órát… Persze pöccig.”
Ennek a kötetnek súlya van, pedig igazán nem a külsejében mutatkozik meg, csupán az években, amelyeket könnyen nyomon követhetünk a lapok szélein jelölve is. Minden vers egy-egy porlepte emlék, amely hol keserédes, hol apró csintalanságoktól érdekes, mégis mindegyik nagy erővel bíró, hiszen egy egész nemzedéket meghatározó is egyben.
Összességében érdekes olvasmánynak gondolom a könyvet, ámbár az is igaz, néhol száraznak véltem. Jó volt megismerni a költőt ifjú legényként és talán egy picit közelebbről is láthattam, hogy honnan is jött és merre tart éppen. Mindig is érdekeltek az emberi sorsok, legyenek bármennyire is rögösek, hiszen minden lélek történetével gazdagabb, tapasztaltabb és bizonyos szinten bölcsebb leszek.
Ajánlom a költészet szerelmesinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szívesen merül el a múltnak bizonyos szegmenseiben és talán szintén utat enged a saját emlékeinek. És talán egy apró intelem a végére még belefér:
Írta: NiKy
Verseket olvasni és azokat a megfelelően kezelni, értelmezni nem is olyan egyszerű feladat, hiszen fontos tudni, hogy az adott alkotó milyen korban élt, hogyan alakult az élete és talán némiképpen kell egy bizonyos nyitott szemléletmód is mindehhez. A történelem nagy költőivel talán kicsit könnyebb az olvasó dolga, elvégre rímekben gazdagok többnyire a költeményeik, és ha máshol nem is, de az irodalom órákon alapos ismeretanyagot gyűjthetünk mindarról, ami alapjaiban szükséges egy vers megértéséhez, elemzéséhez. Kortárs szerzők tekintetében már foghatjuk a fejünket, úgy gondolom, hiszen korunk kaotikussága és sokszínűsége bizony elemeiben rombolja le mindazt a tudást, amit fentebb már említettem. Persze a paletta igen színes stílus és mondanivalóság tekintetében is, mégis rendre beletörik a bicskánk egy – egy túlmodernizált verseskötetbe.
Azt gondolom, hogy ahány költő, annyi stílus és irányzat várható egy gyűjteményen belül is, de mégis jó olvasás előtt kicsit tájékozódni, hogy kinek is a kötetét vesszük a kezünkbe.
A mostani könyv éppen ezért remek választásnak bizonyult a számomra, hiszen megálmodóját évek óta ismerem és követem, ráadásul íróként is igen figyelemreméltónak vélek. Első szárnypróbálgatását még 2021-ben volt szerencsém olvasni – Aki hétszer született címmel -, amit azóta is jó szívvel ajánlok barátoknak, ismerősöknek egyaránt. Nem tagadom, hogy magas elvárásokkal kezdtem el az olvasást most is, de hogy azt kaptam-e, amit vártam, erről kicsit lentebb részletesen mesélek.
Péri Györgyi – Főnixdalok című verses kötete 2022 év végén jelent meg magánkiadásban. Senkit se tévesszen meg ez a megjelenési forma, hiszen nagyon igényes a kötet külsőleg és belsőleg egyaránt. A borítót – folytatva a megkezdett kiadási mintát – Lengyel Levente készítette, akinek köszönhetően egy különleges érzékkel kiválasztott színnel és rejtett formai elemekkel ötvözött borítót csodálhat meg a publikum. Ráadásul a könyv belső illusztrációkat is kapott, amelyek jelen esetben Tanai Guzorán Anna festőművésznő munkáját dicsérik. Az alap hangulatot úgy gondolom már meg is kaptuk a fent leírtakkal, ezek után már csak a verseknek kell hozzánk szólnia. Nézzük is, hogy mit rejt ez a kötet magában!
A kiadvány négy nagy fejezetre lett felosztva, melyek a következők:
1. Szappanbuborékok
2. Múltszilánkok
3. Görcs és játék
4. Főnixdalok
Az egyes részek címe is igazi talányosság úgy gondolom, hiszen elsőre nem feltétlenül tudhatjuk, hogy milyen alkotások kaptak helyet.
Minden fő fejezetből választottam egy-egy verset, amely közel került a lelkemhez.
SZAPPANBUBORÉKOK
Ennek a nem is annyira rejtélyes címnek sok apró múltbéli esemény adja a fonákját. Múltbéli emlékek, amelyek fel-felvillannak, de mint a buborék szét is pukkadnak egy idő után. Hol fájdalmas, hol légiesen könnyed a hangulata, de mindig valami mély központi témát érintenek a versszakok…
Mikor remegőn emelted kezed a könnyed felett,
Rázkódott erős vállad, mikor megöleltelek.
Megéreztem
Azt hiszem, hogy a könny torz tükrében mást látsz
belőlem,
S a gyengédség utáni vágyat szégyelled előttem.
Letöröltem
Torz tükrödet hátralépve, ahogy lágyan széttártam
kezed,
Hogy lásd úgy, ahogy van:
Sokat ér nekünk a szereteted.”
MÚLTSZILÁNKOK
Még a múltból kapunk „ízelítőt”, de a hangulat kissé nyomott, szomorkás. A témakörök többnyire ugyanarra az érzésre építkeznek, mégis várjuk a feloldozást. Mindenkinek más jelent a magány, az elveszettség érzése, mégis pontosan ugyanazt az utat járjuk be.
GÖRCS ÉS JÁTÉK
Az emberi lélek bonyolult egy játékszer. Sokszor nem értékeljük igazán, hogy milyen alapos szerkezetet kapunk és csak miután eltörtük, jövünk rá, hogy van, amikor a ragasztott „játék” már nem olyan ékes, mint előtte. Minden lélekeszencia egy valódi kincs, melynek értékét csak te növelheted, ha véded a káros elemektől, emberektől, amennyire csak lehet.
„Egy kellemes hűs reggelen
majdhogynem elsírtam magam,
s bár nem fájt semmi a szív helyén,
a torkomban lüktetett az agyam.
A hűs szél keze simogatott,
cirógatta borzolt hajam,
a nap valahonnan rám kacsintott,
s arra kért, szeressem önmagam.
Az estével a baj elmúlt már –
mondta. – Új nap, új élet, nem érzed?
De. Én csak azt nem értem, a szó bár
anyagtalan, miért fáj, s miért félek?
Nagy nehezen mégis elindultam
azon a biztató, friss reggelen,
a szél csitító karjába simultam,
s lassan kiszáradt a szemem.”
FŐNIXDALOK
Újra építeni magunkat minden nehéz időszak után, hinni és remélni, hogy egyúttal erősebben, mégis tele bizalommal tudunk majd tekinteni az előttünk álló végtelenre, talán a legnehezebb feladat egy ember életében. Sérült testünk felépül, de a lelkünk nehezebben gyógyul és sokszor már óvatossá, bizalmatlanná válunk. Mégis érdemes a tapasztalatot pajzzsá formálni és bátran, felemelt fejjel ismét bizakodva tekinteni a jövőre. Ezt megtenni hatalmas lépés és nem mindenkinek sikerül, mégis hiszem, ahogy a Főnix újjászületik hamvaiból, úgy a lélek is képes az örök megújulásra a szeretet nevében.
„volt
oly hold
mi lágy hullámmal világítja
a holt
lány úszó fürtjeit
halak isszák sós ízű könnyeit
van
oly nap
min máglyák fényébe kiáltó szavak
miatt
anyák esnek térdre
hamuját a szél viszi a füstös égre
lesz
oly éj
min távoli kegyetlen
játék
gyanánt a kor ha nagyobbat vétkezik s
ember akkor már nem létezik”
Azt mondják, hogy az élet csupa móka és kacagás, de mégis többször sérülünk, ráadásul a kövek, melyek reánk hullnak, akaratlanul is sebeket hagynak bőrünkön. A lelkünk nem játékszer, ezt sosem szabad elfelejteni, és bár ki –kinyitjuk szívünk kapuját, a belépőnek egy sor „sárkánnyal” is meg kell küzdenie értünk. Mert mindannyiunkban ott a hercegnő, ki fehér daliás hercegére vár és a kastély ablakából lessük, hogy mikor érkezik el hozzánk… Bár nem külön álló a mostani vers, amelyet megosztani kívánok még, de számomra az egyik legértékesebb alkotás a kötetben.
„A Szürke sárkány
ellopta a napot!
Egy felhőbe bújva
A hold csak várt,
és ijedten vacogott.
Nyisd ki drágám a szemed,
s minden ragyogni fog velem s veled…
És jött egy ádáz
Fekete lovag,
fejem leütni készült,
s kínzott engem
sokat, sokat.
Sebeidre gyógyír a jelen,
megérteni csak itt fogod, ezen a helyen.
S volt egy hercegnő,
vár, hatalmas
szerelem…
Rózsa is volt benne,
ha jól emlékezem…
Tudom, drága.
Hervadt rózsád itt van még a kezemben,
s várok rád most is, itt
a jelenben.”
Ezek után azt gondolom, hogy felesleges lenne bármilyen dicsérő szó vagy mondat, hiszen egyételmű, hogy mennyire a szívemhez nőttek a költemények. Ugyan nem minden vers szól hozzám, mégis összességében megkönnyeztem, néhol elmosolyodtam, de mindenképpen a lelkembe zártam. Pontosan tudom, hogy szinte lehetetlen, amit most érzek, de valahogy mégsem tudok szabadulni a gondolattól, hogy egy rokonlélekre leltem az alkotó személyében. Nőként megértettem, hogy az élet pofoktól nem mentes, de sorstársként egy segítőkéz nyújtásával bárki újra kezdheti az életet. Hiszen elcsúszunk, netán letaszítanak minket a helyes útról, de együtt, erősebben ismét visszatérhetünk a megfelelő ösvényre. A verseskötet egy nő életéből meritkezik egészen a kislányka időszakáig visszanyúlva, hogy a korszakok váltakozásával betekintést nyerhessen az olvasó egy életeszencia küzdelmeibe, örömébe, bizonytalanságába, hitébe. Hogy ki miképpen fogadja be az olvasottakat, az természetesen egyéni, mégis úgy gondolom, hogy jó érzés kézbe venni, elmélyülni és kicsit megmártózni az élet tengerében. A tapasztalás nem mindig a sajátunk kell, hogy legyen, aki ügyes más szenvedéséből is tanul, hogy a buktatókat könnyebben vegye.
És ez a kis részlet egy nagy igazságot üzen:
„– Ne csak a testedet lásd,
hanem azt, aki vagy,
azt a lényt is nézzed,
ki hordja a látványodat.”
Azt hiszem, őszintén elmondhatom, hogy kedvelem ezt a kis kötetet és bízom benne, hogy nem én leszek egyedül ezzel az érzéssel.
Amennyiben úgy érzed, hogy felkeltettem az érdeklődésedet, a könyvet megvásárolhatod a Péri Penna weboldalán.
Írta: NiKy
Azt mondják, hogy a vers egy ember utolsó fájdalmas sóhaja a világ felé, amelyben minden elmondott vagy éppen elhallgatott igazsága rejtekezik. A sorok között megbúvó üzenetek, melyeket csak az igazán figyelmes olvasók lelik meg, egy egész életutat mesélnek el. Hogy éppen a kortárs vagy a letűnt korok nagyjaitól származnak ezek az éteri sóhajok, oly mindegy, a lélek könnyeitől nem fog új élet sarjadni, mégis alá hullva a legszebb esőt ígérik a földnek. A költészet végtelensége két ember lélekeszenciájának tánca. A költő a felkérő, az olvasó pedig az a pillanatnyi szerencsés személy, akivel a megfelelő ütemben haladva, a legszebb táncot járhatja. Egy forgás, két lépés balra, majd ismét közelítve vagy talán távolodva, egy apró kacaj, egy pillanatnyi merész pillantás, és a végére nem marad más, csak az apró sóhajokkal elhaló meghajlás. Ezért minden vers egy újabb tánc lehetősége, amelyre az alkotó felkérése és az olvasó reménye adja az ütemet és a varázst.
A fent leírtak egy cseppnyi pillanatot írnak le, amely valóságát most megtaláltam ebben a könyvben, de, hogy éppen milyen dallamra történt ez a tánc, azt a következőkben bővebben is kifejtem. Mielőtt elmerülnék az aktuális kiadvány részletesebb ismertetésében, szeretném megköszönni a Dr. Kotász Könyvkiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm!
Ivády Balázs első kötetes magyar költő, orvos, akinek az életmentés az életpályája, mégis tollat ragadva egy különleges hangulatú verseskötetet álmodott meg a számunkra. A versek többnyire egy adott író lelkéből merítkeznek, amelyek tökéletesen alkalmasak arra, hogy egy napló funkcióját is betöltsék. Olvasásom folyamán felmerült bennem a kérdés, hogy mennyire szabadidős tevékenysége és mekkora arányban egy önkifejezés formája a mostani kötet! Egy biztos, hogy a költemények erőssége a mélyen szántó gondolatok és a röpke pillanatképek keveredése, amely hol a fellegekbe repít, hol pedig a legmélyebb bánatot idézi elő az olvasóban.
Ivády Balázs – Keresztmetszet című verseskötete 2022-ben jelent meg a Dr. Kotász Könyvkiadó gondozásában. A borító a szerző fotója által lett elkészítve, amely a maga letisztult képi világával egy különleges utazásra csábítja az olvasót.
A legtöbb, verseket tartalmazó kiadvány fő szakaszokra osztja a tartalmazott költeményeket. Természetesen semmilyen szabály nem köti az adott szerzőt ahhoz, hogy megtartsa ezt a felosztást, mégis meglepődve tapasztaltam ennek hiányát. Persze a rövidsége ellenére ez nem von le az értékéből, hiszen ez a szabadosság, szinte könnyedség, egy bizonyos fokú szabadság érzetet is kölcsönöz a könyvnek. De nézzük is, hogy számomra mely alkotások voltak kiemelkedőek és miért!
Aki valamilyen formában követi az olvasási szokásaimat, annak talán nem fogok újdonságként szolgálni, azzal a ténnyel, miszerint nagy szeretettel és kíváncsisággal olvasok friss, „elsőkönyves” szerzők könyveit, hiszen az újdonság varázsa adott a számomra, ráadásul reménykedem abban, hogy új kedvencre lelek. Természetesen a legtöbb vers egy bizonyos lelkiállapotban való befogadását követeli, mégis vannak olyan alkotások, amelyeket olvashattam bármilyen időszakomban, mindig megérintették a lelkem.
a halvány.
ablakból hív le egy kislány.
akiből az ég most kivág egy karéjt.”
Fontosnak tartom, hogy egy adott író, költő kifejezze koráról alkotott véleményét, legyen szó politikáról, társadalomról vagy éppen az emberi életút rögös szakaszairól.
A szerzőt megihlették az elmúlt időszak eseményei, ámbár az is igaz, hogy erről a tematikáról sosem lesz késő beszélni. A háború az emberek árnyjátékainak legrosszabb típusa, hiszen győzni mindenki szeret, de ebben az esetben csak a vesztesek rangjsorolását láthatja a bámészkodó publikum.
Úgy gondolom, hogy a fenti sorokhoz nem kell különösebb részletekbe mélyülő magyarázat. Minden szóban ott a költő lelke, aki vészjósló intelemmel mesél az emberiség legnehezebb és legmegvetettebb „játékáról”. Hiszem, hogy a szerző sokat látott és talán tapasztalt életutat járt be eddig, ami a költeményeiben is fel-felvillanni látszik. Hinni, élni, cselekedni, ezektől vagyunk egyek, de ölni, rombolni és vértől mocskosan megelégedve leszünk csupán csak lelketlen porhüvelyek.
Szubjektíven úgy érzem, hogy a szerző párhuzamot állít az élet és halál, a fény és sötétség, valamint a pusztító semmi és az remélő ember között. Ezek a témakörök önmagukban is érdekesek, de egy alkotásba sűrítve kissé fullasztó élményt hagyhatnak az olvasóban. Egy ember élete csupán egy tollpihe az idő végtelenjében, de minden lélek különleges a maga nemében és egy erős alkotó eleme az élet éterének.
Különleges élményt nyújtott, bár azt el kell ismernem, hogy többször félre kellett tegyem. Nem minden alkotás szólt nekem, de több olyan is megmutatta magát, amelytől több vagy éppen elgondolkodó lettem.
Összességében úgy érzem, hogy korunk egyik különleges, friss szemléletű szerzőjével volt szerencsém megismerkedni, és végül én magam is felkéretettem eme éteri táncra. Forogtam, pörögtem, balra vagy éppen jobbra léptem, de minden alkalommal egy pimasz, nyílt tekintetet láttam magam előtt, akinek kisugárzása megfogó és az ütem végére kellően magával ragadónak bizonyult.
Ajánlom a költészet szerelmeseinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott szemlélettel is képes olvasni a sorok között, szeret táncra perdülni rímek adta ütemre és az élet zenéjére a legszebb érzésekkel feltöltekezve forogni. És a végére egy nagy igazság: „a szenvedés ünnepélye… a háború.
Ha kedvet kaptál az olvasáshoz, akkor javaslom, hogy térj be a Dr. Kotász Könyvkiadó webshopjába érte.
Írta: NiKy
Hosszú évek óta keresem azokat a szerzőket - legyenek írók vagy költők -, akik egyéniségükkel alkotásaikon át képesek megérinteni a lelkem. Sok alkotót ismertem meg ez idő alatt és szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nem egy barátságot kötöttem, mégis némiképpen egy bizonyos hiányérzet tört rendre felszínre bennem. Ennek talán az okát nem is lenne érdemes fejtegetnem, de mivel rosszul viselem a (probléma) csomókat, így végül arra a megállapításra jutottam, hogy bizony ezt is ki kell bogoznom minél előbb. Végül megtaláltam a megoldást, pedig véletlenül ismertem fel. Mai korunk komor eseményei okán, akaratlanul is keresem a humort, legyen bármilyen halovány is. Számomra egy mosoly felér ezer jó szóval, és ha olvasok is szükségesnek érzem ezt az „apróságot”.
A költészetre kitekintve inkább komorabb üzeneteket kapok útravalómul, sem mint boldog percekről való megemlékezéseket. Ezért kissé felvértezem lelkemet, mielőtt kézbe veszem az adott művet. Jelen esetben is így kezdtem volna meg az olvasásomat, de már volt szerencsém a szerző alkotásaiból „ízelítőt” hallani. Némi kitekintésként, hadd jegyezzem meg, hogy nem is olyan régen részt vettem a Dr. Kotász Könyvkiadó egyik könyvbemutatóján, ahol Kállay Kotász Zoltán vállalta a konferanszié szerepét, amelyet igen szórakoztatóan alakított, így általa nyertem előzetes betekintést eme kötetbe. Már akkor megállapítottam, hogy valami egészen különleges kis könyvet fogok hazavinni és vajon igazam lett? Nos, ezt mindjárt részletesen is kifejtem.
Tillmann Pentele költő, író és szerkesztő, akinek neve már önmagában is figyelemre méltó. Sokat gondolkodtam az írói névválasztás eredendőségén, de végül megértettem okát. A Pentele igen ritkán hallott, a köztudatban kevesek által ismert név, amely görög eredetű keresztnév, jelentése: könyörületes. Igazán érdekes választásnak gondolom, ámbár az is igaz, hogy egy-néhány költeményben fellelhető ennek eredete. Ezt a gondolatiságot meghagyom mindenkinek kibontakoztatni, hiszen érdemes kézbe venni a kötetet. Ha valaki megleli kis pimaszságomra a választ, örömmel venném, ha az értékelés alá megírná véleményét. Köszönöm!
Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak című verseskötete immáron a második könyve, amely 2022-ben jelent meg a Dr. Kotász Könyvkiadó gondozásában. A kiadvány borítója letisztult képivilágával megadja az alaphangulatot.
A könyv számos értéke mellett megtartotta a már oly „megszokott” haiku alapszerkesztési formát, amely az évszakok váltakozásával osztja fel a költeményeket. A négy eltérő fő rész elemeiben hűen ábrázolja az adott időszakot, mégis sokszínűségre törekszik. A természet apró csodáitól kezdve, az emberi lélekesszencia töredékekig, mindent megtalálhat az érdeklődő publikum, ráadásul a humor is megfűszerezi ezt a világot.
Tavasz:
A következő természetesen a nyár időszaka, itt már sokkal élénkebb a természet. Minden lélek – legyen az növény, állat vagy éppen ember – feltöltekezhet a meleg napsugarak csipkedésével, a lágy szellő simogatásával, a hűsítő eső ölelésével. Az élet ezer színben pompázik, csak körbe kell nézni és befogadni ezt a csodát.
És végül elérkezett a tél, fehér köpenyt húz magára a világ. A táj kopár, bár selymesen csillogó, hiszen a fehér lepelre hulló napsütés meg-megcsillan a zord idő ellenére is. A világ álmos és lassú, bár a felszín alatt vannak népek, kik most is szorgalmasan élik a hétköznapjaikat. Az emberi szív elfogadja ezt az állapotot és elgondolkodik az eltelt időszak múlandóságán, az életében megélt vagy éppen elkerült pillanatokon, eseményeken. Ahogy a világ lenyugszik, úgy éled a remény az újdonság iránt, de még ki kell „pihenni” az eltelt időszakot.
„szomorú tüzet
fojtogatja a sírás
vizes fa könnye”
Mint látható, amilyen picinyke ez a kötet, annyira sokszínű és változatos a maga tekintetében. Ráadásul olyan apróságokból merítkezik a szerző, amely a legtöbbünknek láthatatlan.
Külön ki kell emelnem a szerző pajzán gondolatait is. A humor mellett fel-felcsillanni látszott a Férfi a szó eredendőségében. Bizony szépen elszórtan helyezkednek el ezek a kis huncutságok, de a figyelmes olvasó rá fog lelni eme kis eszenciára.
„pongyolád alá
suhant a fantáziám
pitypang-pihéje”
A humort már többször említettem, de talán pont ezért szeretném megmutatni az egyik „gyöngyszemet”.
„fűben fekve kis
pocakod csupán eggyel
több vakondtúrás”
Összességében elmondhatom, hogy üde, friss és nagyon fiatalos könyvet olvashattam. Ezek után biztos vagyok benne, hogy a másik kiadványát is el fogom olvasni a szerzőnek és érdeklődve várom a további alkotásait is.
Ajánlom a könyvet a versek és haikuk szerelmeseinek, ráadásul a jó hangulat biztosítva van, hiszen a páratlan humor megteszi hatását. Aki egy kis könnyed kikapcsolódásra vágyik vagy éppen a rekeszizmok tornáztatására, annak garantált az élmény, ráadásul ehhez át sem kell öltözni, csak kényelembe helyezkedve élvezni a leírtakat. Kell ennél több? Ugye, hogy nem!
Amennyiben úgy döntesz, hogy elmerülnél ebben a világban, csak annyit kell tenned, hogy a Dr. Kotász Könyvkiadó webshopjában megrendeled a könyvet.
Írta: NiKy
A mai kortárs költészet igencsak szerteágazó forma, stílus és önkifejezés tekintetében. Számos költő nyúl a mondatok kavalkádjához, a szabad formaisághoz vagy éppen a képvershez, más néven kalligramhoz. Érdekes módon újabban, vagy éppen visszatérőként, ismét nagy divatját éli a dalszövegek költészetté való formálása is. Mint olvasható, igen sokrétűek és talán nem meglepő, hogy pont ezért igen nehezen értelmezhetőek vagy éppen befogadhatóak sok esetben a mai „kortárs” versek. Természetesen kell az olvasó tájékozottsága a költőt tekintve, illetve egy bizonyos lelki érettség is. Hogy ki mennyire érzi magát felkészülve az irodalom eme sokszínű ágazatára, tulajdonképpen lényegtelen, hiszen egy kötetről alkotott véleményt számos más nézőpont is befolyásolhat.
És ha már a divatirányzatokról írtam fentebb, szintén nagy keletjét élik azon alkotások, amelyeket valamilyen más területen elhíresült, úgyis mondhatjuk, hogy sztárok vetnek papírra. A jelen esetben górcső alá vett kiadvány is, egy igen csak ismert énekesnő tollából származik.
Lana Del Rey - Violet a fűben hátrahajol című könyve 2022 egyik újdonsága, amely a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg.
A kötet több részletből tevődik össze – dalszövegek, naplórészletek, versek, haikuk -, amelyek egy egységet képeznek és tulajdonképpen egy töredék memoár sejlik fel a lapokból.
A legtöbb alkotása mély, intenzív depressziót hoz felszínre az olvasóban, amely többnyire egy nehéz szerelmet szólít meg. Ez a legbelső, szinte már fájdalmakkal bíró érzelem változó személyekhez szól, ahogy haladunk az idősíkon keresztül, mégis ugyanolyan intenzivitással égeti fel a lelkeket.
Nézzétek csak!
Többször olvashatunk a belső magányról, amely eddig végig követte az életét, hiszen már a kezdetek óta édesanyja meleg ölelése hiányából fakadóan egy bizonyos űr keletkezett a lelkében.
„Tudom hogy rossz vagyok de nincs hová mennem
hazajöhetek végre?
Sosem volt anyám
Megengeded hogy enyém legyen végre a nap
és a fiam az óceán
neveltetésem dacára egész jól viselem gondját a dolgoknak
Felnevelhetem a hegyeidet?
Megígérem hogy zöldebben tartom őket lányaimmá teszem
beszélek nekik a tüzekről figyelmeztetem őket a vízre
Magányos vagyok LA
hazajöhetek végre?”
És végezetül, de nem utolsó sorban a haiku műfajban íródott költeményeiről is elmondható, hogy a kiragadott pillanatképek egy-egy apró csendéletnek felelnek meg, amelyeket áthat a fojtogató melankólia, mégis gyönyörűek.
„Évekig kértem
hogy vegyél a karodba
de soha. Nem ment.”
Szubjektíven úgy érzem, hogy bár bizonyos szegmensei valóban meghatóak és szépek, mégis túl van értékelve. Ez a bizonyos hype persze szintén szubjektív, mégis úgy érzem, hogy nem attól lesz kiváló egy verseskötet, hogy fittyet hányunk az alapvető szabályoknak. Akár úgy is fogalmazhatok, hogy túl közköltemény, amelyet sokan magasztalni fognak az énekesi pályán elért sikerek oltárán. Kár, hogy a dicsfény elvakítja a lényeget. A haiku költészetéről mondhatom el egyedül, hogy valóban megfogóak és egyedibbek. Sajnos én nem látom azt a hatalmas értéket és kultuszt, amit alapvetően a nevéhez fűznek, pedig az énekesnő dalait nagyon kedvelem.
Összességében ugyan elmondhatom, hogy megértettem az üzenetet, csak sajnos ebben a formában nem tudom értékelni és pont ezért nehéz bármit is hozzáfűznöm a fent említetteken kívül.
Hogy kinek ajánlom? Őszintén szólva csak azoknak, akik kedvelik az énekesnő munkásságát, hiszen ez egy érdekesség lesz a számukra. A melankólia és drámaiság vörös és fekete posztójával ékesített szövegek azon lelkeket meg fognak érinteni, akik hasonló mélységben szemlélik az életet, azonban akik kevésbé befogadóak – mint jómagam is, annak egy egyszeri olvasmányban lesz része.
Amennyiben kézbe szeretnéd venni a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Vannak könyvek, amelyeknek fáj az olvasása akaratlanul is. Persze természetesen nem fizikai értelemben, hiszen egy bizonyos fantomfájdalomról lehet szó csupán, mégis valóságos és nagyon maradandó élményt hozó. A lelkem üvöltözik a gyötrelemtől az elmondott vagy éppen elhallgatott álmoktól, amelyeket látomásként élek át minden egyes sorral, mondattal, pedig nemcsak rólam szólnak. Ezek lehetnek téveszmékből vagy egy erős szekunderszégyenérzetből fakadóak, amelyek nem engednek el, hiába küzdök ellenük. Ezért igyekszem ritkábban kézbe venni olyan alkotásokat, amelyeket a valós élet ihletett, talán kis túlzással írt is, hiszen a tollat tartó kéz a megélés forrása, a gyötrelem melegágya. Bár az ilyen kötetek részben gyógyítanak is, mégis elmondható, hogy minden sorral meggyötörnek is egyben, és senki sem akadályozhatja meg ezt a folyamatot sem. Persze felmerül ilyenkor a kérdés; nem egy újabb feminista kiadványról van-e szó? Van benne, ez tagadhatatlan, ugyanakkor sokkalta több annál. Egy erős jellemű Nő kiáltása minden olyan erőtlen lélekért, akit bántalmaznak, elnyomnak és megerőszakolnak élete folyamán. Valakinek el kell mondania az elmondhatatlant, valakinek vállalnia kell a „rossz zsaru” szerepet. És ki lenne hitelesebb annál, mint aki maga is az áldozatok soraiból lép ki a porondra! Hogy miért érzem így? Azért, mert Nő vagyok a szó minden jelentésében, és mert ember is a maga esendőségében. Egy vagyok az áldozatok listájáról és egy megtépázott nemhez tartozom, amelyet a világ egy része elfed és meggyaláz, egy másik része felemel és dicsőit, és képviselőit egy harmadik oldalról pedig csak egyszerű futóbolondoknak tartják, akik már az anyatejjel magukba szívták az engedelmesség törvényét, amelyet indokolatlanul életük végéig hordozzák. Nőnek lenni Európában, Amerikában és Ausztráliában felemelő, a világ más tájain elfelejthető. Átok vagy erény, ezt eldönti mindenki, de ez a könyv nem csak rólunk és értünk kiált, hanem minden nemi erőszakot megélt gyermekért, nőért és férfiért egyaránt. Ha túl sok neked a téma, megértem és ne olvasd tovább, de a mostani értékelésem erről fog szólni részletesebben.
Hosszú ideje vártam erre a kötetre, pedig bármikor megvehettem volna, de be kell, hogy valljam, féltem tőle. Idén már egy szerző nagy hatást gyakorolt rám, és szinte naponta jut eszembe egy-egy versének részlete. Komikus kissé, hiszen először megvetettem ezt a költőt egy olyan alkotásáért, amit nem tudtam befogadni, de azóta további két könyvét vettem kézbe és minden megváltozott bennem. Rupi Kaur könyvei felemeltek egy elfelejtett sáros múltból, de eme kötet szerzője megtanította, hogy felemelt fejjel nézzek szembe a világgal.
Laurie Halse Anderson egy amerikai író, aki elsődlegesen gyermek – és ifjúsági regényeiről ismert. Először szabadúszó újságíróként kezdte pályafutását, így első éveiben a The Philadelphia Inquirernél dolgozott. Ez idő alatt gyermek - és fiatal felnőttregényeket kezdett el írni. Annak ellenére, hogy elutasító leveleket kapott számos kiadótól, végül 1996-ban kiadta első gyermekregényét, az Ndito Runs-t, amelynek alapsztorija a kenyai olimpiai maratoni futókon alapul, akik minden nap az iskolába és a versenyeken futottak. Még abban az évben megjelentette a Pulykahimlő című történetét, amelyet lánya, Meredith ihletett, akin hálaadás napján tört ki a bárányhimlő. 1998-ban kiadta végre No Time For Mother's Day című könyvét, amelyben már „ismert” karakterek szerepelnek. A szerző pályafutása alatt számos fikciót is írt, amelyek a világ szemében híressé, a baráti és családi szűk körben pedig elismertté tették. Kis hazánkban először a Hadd mondjam el… ezt követően pedig a Jégviráglányok kerültek a könyvesboltok polcaira. Első szabadverselésben megírt memoárja 2021-ben látott napvilágot, a Könyvmolyképző Kiadó gondozásának köszönhetően. A szerzőről honlapján olvashatsz többet, amelyhez angol nyelvtudást szükséges.
Laurie Halse Anderson - Shout – Hadd kiáltsak! című szabadverselésben megírt memoárja egy olyan alkotás, amelyet kevesen fognak kézbe venni először. A vers manapság nem a „divatos” műfajokhoz tartozik eleve, így lényegesebben szűkebb réteg nyúl a kötethez. Pedig ebben a kiadványban hatalmas erő lakozik, csak bátornak kell lenni és némi türelemmel szemlélni.
A kötet három fő részre osztható, amelyek szépen elkülönítik az alkotásokat, mégis egy egységet képeznek.
Az első részt a szerző fiatalkora, a család bemutatása, az életviteli nehézségek és az idejekorán megtapasztalt nemi erőszak öleli fel. Ebben a szakaszban megismerjük a 70-es évek Amerikáját, egy olyan időszakból meritkezünk, amit a legtöbben hallomásból ismerünk, mégis újdonságként hat az olvasóra.
A szerző Frank A. Halse Jr. tiszteletes és Joyce Holcomb Halse gyermekeként a New York állambeli Potsdamban született. Ott nőtt fel húgával, Lisával. Diákként kezdetben érdeklődést mutatott az írás iránt, különösen a második osztályban. Anderson tinédzserként szeretett olvasni – különösen a sci-fit és a fantasyt –, de soha nem képzelte el, hogy író lesz.
A kezdeti nehézségek nemcsak a családon belüli bántalmazások által mutatkoztak meg. Alsó osztályban nehezen tudott kiigazodni a betűk rengetegében és csak pár elhivatott (tanár) angyalnak köszönheti, hogy végül eredményes lett.
(…)
Sokszor költöztek egyik városból a másikba, így a barátságok egyre nehezebben alakultak ki. Az otthon érzése elveszett és tulajdonképpen nem maradt semmi.
Az erőszak után már semmi sem volt ugyanolyan az életében, mint azelőtt. Számos év telt el az önpusztítással, hogy végül egy kiüresedett héjként újra próbáljon egy kapaszkodót találni, amely végül visszavezeti az élebe. Nagyon kevés ember társ bármilyen formában is a sérült áldozatoknak, talán akaratlanul is érezhető egy megrontott élet fájdalma, ami ugyan nem fertőz, mégis sok erőt és kitartást igényel.
Végül igen komoly munkával sikerül visszatérnie az életbe, jó tanulmányi eredményei révén egy éves cserediák program keretén belül elutazhat Dániába, ahonnan végül egy erős fiatalként tér vissza.
Végül a szerző egyetemet végzett és saját családot alapított, de az igazi munka csak ezután várt rá.
A kötet második fő része már azokból az időkből merítkezik, amikor először szabadúszó újságíróként, később pedig íróként járta a világot és beszédet tartott az iskolán belüli és nemi erőszakról, a családon belüli bántalmazás súlyosságáról, hogy a szégyenérzet mellett van segítség és hogy mindenkinek jár a védelem. Több iskolában nemtetszést váltott ki beszéde a tanárok körében, akik valószínűleg tartottak a vezetőség dühétől, vagy éppen az elkövetők megtorlásától. De ennek ellenére számos helyről felkeresték és egy idő után megállíthatatlan levél dömpinget és megkeresést kapott, olyan személyektől, akik áldozatául estek valamilyen formában az erőszaknak.
Az utolsó fő szakasza a könyvnek a család egy-egy tagjának életébe enged betekintést, a múlt okozta károk rendbetételéről szól. Mesél a nevek fontosságáról vagy éppen a fák családjáról. Egy kicsike kincsesládát kapunk, elszórt bölcsességekkel, amelyek kincsek az élethez és örök érvényűek.
Ez könyv számomra nagyon fontos üzenettel szolgál, hiszen egy gyermek gyötrelmén át, egy fiatal nő harcán keresztül mutatkozik meg, hogyan legyél nő vagy férfi, mindegy is igazán, hiszen egyek vagyunk az élet idővonalán. A farkastörvények az emberek civilizált életébe is betörnek akaratlanul is és a csendes fájdalom folyója mossa el a vétkesek bűneit. Minden lélek szabadnak születik, a teste saját magáé és senkinek sincs joga vele kereskedni, vagy akaratának gyönyörét lelni benne, ha a másik nem engedélyezi. A nők teste nem közügy, mindenki saját maga dönt sorsáról. Hogy ezt egyesek elfelejtik, az szomorú, de ha egy egész társadalom huny szemet felette, az szégyen.
Pontosan tudom milyen a szégyen érzete és a fájdalom, amely megváltoztatott engem is, de erővel és segítséggel nagy lépéseket lehet tenni, és végül egy élhető életet elérni.
Hiszem, hogy ennek a könyvnek abban van az ereje, hogy kézbe veszed és eldöntöd, hogy hiszel benne. Egyedül egy kiálltás elszáll a szélben, de több lélek hangos sóhaja egy egész égboltot betöltő vihar alapja.
Ajánlom a könyvet minden olyan léleknek, akit egyszer elért a bántalmazás fájdalma, de azoknak is, akiket sosem ért semmi ehhez hasonló erőszak. „Nemcsak az számít, hogy mit mondasz, hanem az is, hogyan ugye?” Amíg küzdünk, és segítő kezet nyújtunk a rászorulóknak, legyen az bántalmazott vagy szegénységből adódó, addig a világnak is van esélye egy elfogadottabb jövő reményére.
Ha szeretnéd elolvasni a könyvet, megteheted, ha a Könyvmolyképző Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
a köveken túl már felkelt a nap
de ennyi ember
istenem
az mennyi bűntudat.”
Évek óta olvasok verseket, haikukat és sokszor kincsekre is lelek egy-egy kalandozásom folyamán. Sokszor úgy érzem, hogy kedvencre találtam aktuális olvasmányom költőjében, mégis kevés olyan alkotóról tudok számot adni, akinek mondanivalója a lelkemig hatol. Évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy nyitott szívvel és elmével állok minden alkotás elé, hiszen a lelkem egy tiszta papír, amire a költő felfesti üzenetét. Most is ezzel a megszokott mentalitással kezdtem el olvasni eme csepp kötetet, de végül vértől mocskosan csuktam be a fedelet.
nem szokás,
Idehazudok hát valami megfoghatót
hogy minden még éppen kibírható legyen
és bizonygatom majd
képesek vagyunk a gyászra.
Aztán megvárom míg búcsúzáskor
eltűnik az összes távozó.
Végül talán nem is mondok semmit
mert ünnepélyes pillanatokban
nem illik a dadogás
és mifelénk emlékezni különben is
egyenes háttal
szépen vasalt ingekben szokás.”
A versek bizonyos szinten emlékezések, hiszen egy család életmozaikjai sejlenek fel a lapokról. Ezek a puzzle darabkák adnak egy keretet és egymáshoz illesztve végül egészen döbbenetes, bűzlő, rothadó húsként hívogató élményeket tárnak az olvasó elé. Bárki lehet dögevő, hiszen megadatik a felkínált hús fogyasztása, ámbár arra számítani kell, hogy a gyomrot megüli és végül mi magunk is áldozatává válunk. A sorok között megbúvó halál nagyon ravasz, sokszor maga a megértő „angyal” és mégis, mire észbe kapunk, már vértől ragacsos a kezünk, testünk és lelkünk.
Ha azt mondom, hogy elvesztem a sorok között, akkor csak a felszínét kapargatom mindannak, amit átéltem olvasásom alatt. A költő különböző élethelyzeteket mesél el költeményei által, amelyek fullasztóan hatnak az olvasóra. Nézzünk is egy – két művet.
Ennek a költeménynek a sajátossága, hogy először egy régies film kockái elevenednek meg a szemünk előtt, amelyek bizony a maguk bizarrságában az élet borzalmává növik ki magukat.
nagyapám szerint éppen ezért kellene még neki egy kis idő
aztán este lett és reggel
első napon a mama nem válaszolt
aztán iszonyú bűz lett
második napon a falat lebontottuk
eltelt még néhány nap bűnbánattal persze
hetedik napon eltemettük
Amikor olvastam ezeket a sorokat az jutott eszembe, hogy már találkoztam hasonlóan kifejező versekkel, hiszen még tavaly volt szerencsém kézbe venni Ágoston Tamás – A visszaalvás művészete című verseskötetét, amiben szintén egy család „mindennapjairól” olvashattam némi groteszk felhanggal. Ott már említettem, de itt is csak ismételni tudom önmagamat, miszerint a szerző megmutatja azon rémképeket, amelyek bármelyikünkkel megtörténhetnek, mégis reméljük, hogy csak a képzelet szüleményei. Az egész könyvre jellemző egy bizonyos depresszív groteszkség, amit elsődlegesen a költeményekben megjelenő szubmisszív karakterek tesznek igazán megrázóvá.
A költeményekben bizonyos motívumok vissza-visszaköszönnek, ilyen például a magányosság, a halál közelisége, valamint a madarak jelenléte. Mint tudjuk, a madár általában a felemelkedés, a szárnyalás, az elérhetetlen világ jelképe. Ég és föld között szárnyal, így válik közvetítővé ember és a felső világ között. Ez a jelkép megmutatkozik eme versekben is, hiszen többször van egy szinten említve a Jóisten különböző formáival.
És végezetül, de nem utolsó sorban tükröt állít az emberiség arca elé. Ha elég bátor vagy belenézel. Először nem látsz mást, mint tükörképedet, talán illegeted is magad előtte, talán elégedett vagy éppen látványoddal, vagy csupán ráncolod homlokod. Bárhogyan is legyen, egy röpke pillanat után már nem a tiszta önmagadat csodálhatod, hanem egy nem is oly régen történt esemény képei sejlenek eléd. A homályos kép lassan kitisztul és egy családi házat pillanthatsz meg. Minden életről árulkodik, az összes bútoron tisztaság és csipketerítő. A falakon fényképek és festmények, a fogason még a kabát is ott lóg. A szobában emberek jönnek-mennek, mosolyognak, beszélgetnek, de te mégis érzed, hogy valami nem stimmel. Hallgass az első megérzésedre és figyelmesen olvasd a következő sorokat:
„de inkább te beszélj
én hallgatlak
mesélj azokról
akik a halott emberek
ágyaiban aludtak
kinyitották szekrényeiket
elhordták ruháikat
megették az ételüket
vagy átírták a nevük
a névtáblán
és hiába áll rajta sajátjuk
ne látják soha többé
nem láthatják önmaguk
Azt hiszem ennyi pont elegendő lesz ahhoz, hogy ha kíváncsiságod tűzét felélesztettem el akarod majd olvasni a többi alkotást is. Ha ezek után nem érzed a vágyat, akkor mindegy, hiszen kiidézhetném az egész könyvet, de ezt a könnyítést nem teszem meg neked. Olvasd el és hagyd, hogy az üzenete megfesse lelked papírját… hogy miképpen csukod be a fedelet, azt majd eldöntöd ezután.
Az én kezem remeg és nem az aktuális szobám hűvösétől, hanem azon emberek emlékéért sír a lelkem, akiket a Holokauszt áldozatává tett. Nem éltem akkor, de még az én arcomat is bánattól potyogó könnyekkel áztatják, hogy legalább még egy lélek tisztelettel adózzon az elhunytaknak.
Hogy kinek ajánlom ezt a könyvet? Igen nehéz kérdés, hiszen a verseket egy szűk réteg kedveli manapság, ráadásul a kortárs szerzemények még nehezebben befogadhatóak azoknak, akik az élet megszokott üteméhez szoktak. Sokszor nincsenek míves szavak vagy magasztos sorok, mégis többet mondanak puritánságukkal a versek, mint a hajdani időkből származtatottak. Talán azoknak ajánlanám, akik értékelik a mély mondanivalóságot és elég bátrak ahhoz, hogy a lelkük üres vásznát egy költő kezébe adják. Hogy milyen alkotás születik végül egyéni, de a végeredmény beleivódik mindenki lelkébe, ezt biztosan állíthatom.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Magvető Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Minden évben van egy elhatározásom, hogy éppen aktuálisan mely területről próbálok minél több szerzőtől olvasni. Ez idén a versek és haikuk témakörére esett, ráadásul a moly.hu-n egy éves kihívás is segített ebben az elhatározásomban, miszerint minden héten legalább egy verseskötetet kell kézbe venni. Mint olvasható a feladat igencsak egyszerűnek tűnik, pedig koránt sem az. Az ember élete folyamatosan változik, így nehéz előre megjósolni, hogy vajon ténylegesen képesek leszünk-e elolvasni egy-egy könyvet akárcsak ebben a tematikában. Jelentem én eddig sikeresen vettem az akadályokat, pedig voltak időszakok, amikor nagyon nehezen ment. A mostani elhatározásomat több költő is segíti akaratlanul is, hiszen rendre meglepnek egy-egy újabb kötetükkel. A mostani verseskötetet például Kállay Kotász Zoltán szerzőnek köszönhetem, amit itt is szeretnék megköszönni. Köszönöm szépen!
A fent említett alkotó már „jóbarátként” üdvözölt a lapokon, hiszen nagy kedvenceim egyike egy régebben olvasott, a Társasutazás Közép-Mámor földjére című könyvének köszönhetően, amely akkor annyira megfogó volt számomra, hogy azóta is ajánlom boldog-boldogtalannak egyaránt. Így itt is megragadom az alkalmat és jószívvel ajánlom, mert ténylegesen elrepít messzi tájakra és bizony egy édes rabságba esik az olvasó lelke. Egyébként ezt az érzést a mostani kiadványnál is érezni véltem, hiszen több napig vissza-visszatértem egy–egy művéhez.
Térzene című könyve 2017-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A borítóképen rögtön egy párhuzam fedezhető fel, amely elsődlegesen a maradandó és mulandóság üzenetét hordozza, ráadásul az egész kötetre jellemző ez az érzés.
A legtöbb haiku kötet az évszakok felbontásával játszik, amikor a szerzők ennek mentén választják szét alkotásaikat. A mostani esetben is felfedezhető ez az tagoltság, mégis nem egy évre osztható fel csupán, hanem némi manírral élve, újra kezdődik, tehát egy ismétlődésnek lehetünk a tanúi. De nézzük is, hogyan fest ez a valóságban:
A Tavasz az újrakezdés ígéretével ébreszti fel a természetet, hiszen a növények java ilyenkor kezd éledezni, a téli álomból pedig az állatok is magukhoz térnek, hogy megkezdhessék az aktuális évüket.
A következő természetesen a Nyár időszaka, itt már sokkal élénkebb a természet. Minden lélek – legyen az növény, állat vagy éppen ember – feltöltekezhet a meleg napsugarak csipkedésével, a lágy szellő simogatásával, a hűsítő eső ölelésével. Az élet ezer színben pompázik, hiszen csak körbe kell nézni és befogadni ezt a csodát.
Az Ősz már a csendesedés időszakát ígéri, de senki sem hallgat rá. Ugyan, hogy is tehetné bárki, mikor fel kell készülni a hidegre. A legtöbben lakást építenek és élelmet gyűjtenek, hiszen a megfelelő felkészültség nagyon fontos. De ilyenkor már új ruhába bújnak a fák, a zöld után következik a sárga és a barna, kinek mi tetszik éppen. De egy biztos, ez az időszak mind látványban, mind illatok terén örök emlékeket idéz.
A Tél idősíkja már az elmúlásra és az elengedésre bíztatja „barátait”, hiszen lassan vége az évnek és az új kezdethez a múlttól való elszakadás elengedhetetlen. A hideg nappalok csendes fehér köpenyt húznak a tájra, de azért itt is fellelhető a szorgalmas „árnyékok” munkássága. De ettől még a nyugalomé a főszerep és az a legszebb emlékek meleg ölelésébe való bevackolódásé.
Nini és újra itt a Tavasz, amely ismét ébresztőt fúj a maga madárseregével. Halihó, ébresztő, kezdődik a munka! És valóban, megint élettel telik meg a táj és mindenki kidörgöli szeméből az téli álmok maradványát.
És utolsó időszakként ismét itt a Nyár, hogy az előző hónapok szorgos munkáinak gyümölcsét mindenki learathassa.
Ebben a kötetben számos apró pillanat csodás „játéka” fedezhető fel, amely elsődlegesen a természetbe csábítja olvasóját. Sokkal kellemesebb például egy hűs patak mellett olvasni és akár, aki kíváncsi és szerencsésebb, az a maga szemével is felfedezheti a leírtakat.
Ebben a könyvben ismét megleltem a magam nyugalmát és ettől igazán felengedtem. A nehezebb időszakban is gyógyír a fáradt léleknek és többször is érdemesnek véltem kézbe venni.
Összességében ismételten kellemes élményben volt részem, amiért igazán hálás vagyok.
Ajánlom a költészet szerelmeseinek, de főként a haikuk világa iránt nyitott lelkeknek. Ez a könyv egy apró kincse az irodalomnak, amelyre érdemes vigyázni, mert ezek a kicsinyke kis „csodák” egy egész napot csodálatossá tehetnek, ha megfelelő szemlélettel olvassuk őket.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Az utóbbi években azt vettem észre, hogy megváltozott a költészet bizonyos szinten, bár ez nem feltétlenül a mondanivalóság terén történt, mégis a nagy hangzatos szavak és mondatok ideje kissé megkopott, míg az új irányzat egy könnyedebb, némiképpen szórakoztatóbb olvashatóságot eredményezett. Bár azt mindenképpen hozzá kell, hogy fűzzem, a légies hangvétel ne tévesszen meg senkit, hiszen a legtöbb esetben a háttérben meghúzódó szándékot nagyon is komolynak vélem.
A mostani szerzőnk eddig új arculatát mutatta meg számunkra, elvégre Kállay Kotász Zoltán költő számomra egyet jelent a hazai minőségi haiku költészetének egyik legfontosabb alappillérével, aki a kortárs világban is képes hozni a régi nagy mesterek szabadosságát, mégis modernebb csomagolást kölcsönöz verseinek.
A messziről jött macska 2021-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. Ahogy a cím és borító is jól mutatja, a csacska macskát, a legtöbbünk édes kis ravasz szőrmókját állította témájának középpontjába. Aki kevésbé ismeri eme nemes állatfajtát, annak is érdemes kézbe venni a könyvet, hiszen számos érdekességet fog megtudni általa.
Itt van mindjárt talán az egyik legérdekesebb, miszerint sokan azt gondolják, hogy egy szerető gazdi megmenti kis kedvencét a világtól, miközben titkon pont ellenkezőleg történik mindez.
Régóta keresem azon szerzőket, akik munkásságuk által új kapukat nyitnak meg előttem. Legyen az egy olyan műfaj, amely még ismeretlen a számomra, vagy egy olyan költőiség, amelynek üzenetével feltöltekezhetem. Sok alkotás megfordul kezeimben és számos műfajból próbálok merítkezni, de még mindig akad – szerencsére – olyan alkotó, aki képes megszólítani, felemelni. Amikor először veszek kézbe egy ismeretlen költő munkáját, elfog egy bizonyos izgalom, hiszen nagyon szeretném szeretni és nyitott lélekkel várom üzenetét. A mostani kötet is egy ilyen alkotások csokrát takarja, amelyek újdonságként üdvözölték lelkem, de mégis ismerősek voltak a sorok, azonban ezt csak a végén értettem meg.
Időhámozás című verseskötete 2020-ban jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában.
A könyv számos témát dolgoz fel különböző merengéseken át, amelyek nagyon őszintén, szinte már sebet ejtően és egyben kendőzetlenül tépik fel az olvasó lelkét. Tulajdonképpen egy confessio-t olvashatunk, amely több oldalról is vizsgálódik, mégis meghagyja a lehetőséget az eltérő véleményre. A versek több rétegből állnak, melyek az idősíkokon át is változnak, hol a történelem véres időszakaiból, hol a mai világ hazug prédikációiból merítkeznek. Szemmel követve az adott kor politikai szennyét, melyért oly sokan az életüket is felteszik, pedig csak kicsit kellene a felszínt megkaparni és máris burjánzásnak indul a mélyen szunnyadó fertőzés.
Több versét is ki tudnám emelni, de én mégis három versrészletet választottam. Mindegyikről elmondható, hogy patetikus, vitriolos és érzelmekben gazdag.
Az első versre azért esett a választásom, mert nagyon mai problémákkal foglalkozik, amelyek bár nincsenek kimondottan felszínre hozva, mégis teljes egészében érhetőek. Fájdalmas volt olvasni akár a legelső sorát is, hiszen minden szava igaz, mégis hittem, hogy tudnom kell, nem csak én képzelgek –e feleslegesen. Döntse ezt el mindenki maga!
ha marad kedvem
minden porcikáját elronthatod
nem tervezek semmit
szikrát vetni öreg vagyok
nem harapok
nem kacagok
az is könnytelen
ha sírok
eszem meg/megáll
nem lelkesít sem dús vállalkozó
sem lejárt párttitkár
sem sírjából kirángatott
hol volt hol nem volt
győzedelmes álom király
szegény
szívem furcsán ketyeg
hárítja az érzelmeket
nem ismeri fel
hogy csupán
felet ütő szerkezet mán
a növekvő semmiben –„
A második költeményt igazán a szívembe zártam, mert egy élő, őszinte embert láttam szemeim előtt, aki merte vállalni gondolatait, de mégis fennen hirdette, hogy ő csupán csak annyit tesz, hogy leírja valós vagy vélt gondolatait, amelyek bár egyeznek a sajátommal, mégis fájó pontja volt mindig is lelkemnek. Ezek a sorok talán közvetlenül nekem szólnak, talán mindenkinek, mégis úgy vélem ritkán szembesülünk az ilyen versekkel. Azt is elismerem, hogy megkönnyeztem, mert nagyon mélyen érintettek a leírtak, de remélem, hogy nem csak én vélekedek majd így. Kérlek, hogy olvasd hát figyelmesen!
„miért
rombolod tiszteletemet
mért veszed magadra
nem rád fércelt soraimat
nem dicsérni születtem hatra/vakra
csak hinni becsületem értékrendjébe
lelkem máglyáján is kitartani
belehalni
vélt vagy valós igazamba
bár lelkiismeretünk
egy húron pendül
bocsánatra hiába hívnálak
ha versem megbántott
és szívedben kevert zavart
fordulj más költőhez
hátha szereti a hazugságokat
olvass vagy ne
beláthatod hiába srófolod lángra
barátságomat
minden sorfityingem
független már tőlem
ha szereted
szeret
ám ha megírtam már
elhiheted írva marad
és nem keresi kedvedet
*nem magamért mondok igazat
csupán vénülök
vár a nagy árva semmi
életem halálkörzetében már
fölösleges lenne hazudni
vagy merni-„
A harmadik alkotás pedig a legnagyobb kedvencem, mert itt megelevenedik a természet is, ahol a költő lelke eggyé válva szirmaira bomlik. Minden szirom egy nagy sóhaj, ami feltör a sorok által és itt érződik igazán, hogy milyen mély érzésű költővel is van dolga az olvasónak! Íme, hát:
„ha történik valami
csupán ébredészavar még
dermedt tetszhalott a kert
orra csöpög a napnak
sáros a vidék
a gondolatok is harapnak
felhőbundában pityereg az ég
nem zörög a nedves avar
meg/megrebben a hajnali berek
vackában a szarvasgomba
illatát visszatartva
pityereg
fázom én is
használt sóhajok
dideregnek ágyam bugyrában
a napfény függönycsapdában dereng
lelkem is remeg hát dideregtetem
rágás nélkül nyelem kristályosodó
leheletem
bár nyár van
vagy ősz vagy tél
vagy olyan évszak
melyet nem jelzünk
talán fel sem ismerünk már
valahogy mégis csak hideget érzek
alig akad forró jótét lélek
puszta a határ
boldogan írnék mégis nektek
de lassan leomlok
mint az örökösen utamat álló falak
a csillagok is elhalványulnak fölöttem
mint a komlóval mérgezett halak –„
Azt hiszem, hogy nem kell különösebben magasztos szavakat használnom ahhoz, hogy megértessem mindenkivel, hogy mennyire feldúltak a fenti sorok. Aki kicsit is empatikusan tekint a világra, annak nem kell semmilyen magyarázat arra, hogy a költő miképpen szemléli mai korunkat és miért hirdeti mondanivalóját a kés élével vágott sorokkal. Mert őszintének lenni ma már igazi kincs, hazug szép szavakat hallani nem merészség, hanem önbecsapás vagy gyávaság. Ez a picike versrészlet a bizonyítéka:
„(abban az időben
amikor a kultúra még értékrendű volt
s nem megélhetési ön/talpnyalatás
szép álruhában válogatott személyes
érdekek radírgumijával lopták
értékeinket letiltásra edzett
robotizált cenzoremberek)”
Összességében egy csodálatos verseskötetet vehettem kézbe, amitől nagyon fáj a lelkem, mégis boldog vagyok. Olyan írásokat olvashattam, amelyeket akár én is gondolhatok. Szembe mertem nézni a költővel, önmagammal és a világgal is egyetemben, és végül letöröltem utolsó könnycseppjeimet is, hogy mosolyogva tehessem a könyvespolcom egyik rekeszébe.
Ajánlom minden olyan olvasónak, aki nyitott az igaz szóra, hisz még a világ csodáiban, mégsem dugja fejét a homokba. Mert ez a versrészlet a legigazabb:
„… ki verset olvas
nem rettegi önmagát
lelki/vakságba aligha
dermed körötte a világ-„
Amennyiben te is elmerülnél, a költő versei által teremtett világban, nem kell mást tenned, mint a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatnod.
Írta: NiKy
Most már biztos vagyok abban, hogy a költészet eme ágazata is hatalmas kedvencemmé vált az évek alatt. Amikor ezeket az apró, de mégis annál nagyobb érzelmeket tükröző sorokat olvasom, mindig úgy érzem, hogy egy kincsre leltem általuk. Megbékélve az adott helyzetemmel, a világgal és önmagammal is egyaránt. Mert ezekben a sorokban benne van a költő lelkének egy pici lenyomata, az én lelkem éppen aktuális árnyalata és a költészet határtalansága, amelynek egyenlete egy visszafordíthatatlan változást idéz elő bennem. Minden haikuköltő egy varázsló is egyben, legyen az a régmúlt vagy a jelen nagy alakja, mindegyik kapott egy varázspálcát és csak rajtuk múlik, hogy mit kezdenek vele. Szerencsére a múltban alkotó nagy varázslók munkássága fentmaradt az utókor számára, hogy minden befogadó lélek rálelhessen a maga kedvencére és vissza-visszatérve elmerülhessen ebben a csodálatos világban.
A Napkút kiadó sajátos sorozatába tartoznak az egy címet viselő 120 haiku alkotások, amelyek mindig egy aktuális szerzőt emelnek ki költeményeik által. Jelen esetben Josza Buszon nevével ismerkedhet meg az olvasó. Ráadásul minden kötet egy sajátos fordítói nyelvezettel dicsekszik, amely még jobban kiemeli a kötet fényét és ezt ismételten Czifra Adrienn munkájának köszönhetjük.
Ha van köztetek olyan, aki már kézbe vette az eddig megjelent két könyv bármelyikét, annak nem lesz újdonság a mostani szerkezeti felosztás, hiszen itt is a négy évszakra osztható a könyv. Minden időszak egy-egy érzelmi szintet jelöl, amelyek egy egységként érzékelhetőek. Minden alkotás kimagasló a maga nemében, én mégis négy kedvencet választottam, amely jól mutatja az adott időszak pompáját és árnyoldalát is egyetemben.
Az első, amellyel rögtön megismerkedünk a Tavasz. Az élet újrakezdése, a természet ébredezése. Az állatok „téli álom” utáni ébredése, tulajdonképpen egy új élet csírája serken ebben a szakaszban.
A Nyár már az önfeledtség és boldogság időszaka. A meleg üdítően hat a lélekre és a természetre egyaránt. Egy kellemes nyári zápor frissítője után, a meleg szellő simogatása által szinte szárnyra kap minden élő és tán holt is, hiszen ilyenkor a teljességé a főszerep.
Az Ősz már némiképpen a búcsú ideje, de még minden zsizseg, hiszen a természetben élők felkészülnek a fagyos télre, elemózsiát gyűjtenek és meleg fészket készítenek. Míg a növények ezer színben pompáznak, addig az emberi lélek feltöltekezik a látvánnyal, a mennyei illatokkal és elfogadja, hogy lassan itt a csendesség időszaka.
És végül elérkezett a Tél, fehér köpenyt húz magára a világ. A táj kopár, bár selymesen csillogó, hiszen a fehér lepelre hulló napsütés meg-megcsillan a zord idő ellenére is. A világ álmos és lassú, bár a felszín alatt vannak népek, kik most is szorgalmasan élik a hétköznapjaikat. Az emberi szív elfogadja ezt az állapotot és elgondolkodik az eltelt időszak múlandóságán, az életében megélt vagy éppen elkerült pillanatokon, eseményeken. Ahogy a világ lenyugszik, úgy éled a remény az újdonság iránt, de még ki kell „pihenni” az eltelt időszakot.
Azt hiszem ez a könyv is méltó helye lesz a szívemben, a lelkemben és a polcomon egyaránt. Sokáig olvastam, hagytam ülepedni, megérni egy-egy alkotás üzenetét és mégis úgy éreztem többször is, hogy még sokszor kézbe kell vennem, mert, ahogy idősödöm én magam is, úgy változik majd a költemények jelentése. Ahogy mondani szoktam: „megérik” a lelkemmel együtt.
Ajánlom a könyvet a költészet szerelmeseinek, főleg aki nyitott a haikuk világára, elvégre ezek az apró csodák teszik teljessé egy nehezebb napunkat, mikor a lelkünk szárnyat növeszthet és a gondolatokkal együtt dimenziókon át repülhet. Csodálatos és egyben nagyon igaz ez az alkotás is:
Amennyiben ezek után nyitott vagy a könyv elolvasására, nem kell mást tenned, mint a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatnod!
.jpg)
Ez a verseskötet változatosság szempontjából két részletre bontható, míg az első és egyben főszál egy bizonyos képvers formához köthető, addig a másik a kissé „hagyományos” verselésnek is nevezhető alakzatokból merítkezik.
A képvers vagy más néven kalligram, olyan vers, amely a betűk, szavak, szövegrészletek, verssorok sajátos grafikai-tipográfiai elrendezésével egyszersmind képileg is megjelenítik a témakört. Ebben a kötetben számos ilyen alkotás fedezhető fel, amelyeket kiemel a szerző stílusának egyedisége is.
Nagyon szívesen megjelenítenék ezekből az alkotásokból formailag is egyet – kettőt, hogy mindenki jól lássa, hogy milyen művekről is írok most, de sajnos a jelen lehetőségeim igen szűkösek, ettől eltekintve természetesen a versekből mindenképpen válogattam.
Két számomra kedves alkotást szeretnék megmutatni, amelyekről elmondható, hogy nagy igazságot rejtenek. Elvégre a nőiesség hátrányairól vagy éppen a művészekhez való hozzáállásunkról kevesen írnak igazat és azt is kendőzetlenül már szinte elenyészően. Azt gondolom, hogy egy a nyers valóságot átadó alkotás csokor pont elegendő arra, hogy az olvasó elgondolkodjon mibenlétéről és esetleg átértékelje, hogy ő maga hova tartozik, és mit tesz a jelenben.
Az első alkotás a művészekről mesél, íme:
A második pedig a nőilét egy árnyékoltabb oldalára vetít fényt, amelyet többnyire letagadunk, mégis igaz. Természetesen nem szabad általánosítani, hiszen sokunk más tartalmat ad a fenti fogalomnak, de ettől függetlenül ez a tematika sajnos nagyon igaz. Figyeljétek csak!
„Illegsz – billegsz
Tipegsz – topogsz
Sandán pislogsz
Selypegsz – nyafogsz
Biztosan tájolva
Így kelhetsz el
ha mellette félsz
és nem úgy élsz
ahogyan remélted
Ne tekintsd megoldásnak
Megszűnik személyes létezésed
Lehetetlen elmenned
Eszedbe jutnak a gyermekek
Miattuk pláne nem mered
Anyaként lejárt a szavatosság
Ismét jöhet a szabadosság”
A könyv számos verse apró emlékek mozaikja, amelybe könnyen beleillesztheti bárki a maga lelkét, és ha e kettőség létrejön, már a szem sem marad szárazon, hiszen magunkénak érezzük a sorokat és minden fájdalmat felszívunk, mint vizet a szivacs.
Ettől is olyan különleges ez a kötet, hogy számos formában megérinti az olvasói lelkeket és csak akkor szabadulhatunk igazán, ha hagyjuk, hogy a szavak valódi jelentése megmérettessen, és mint egy bukott rab végül láncainkat levetve, szemet lesütve kimerészkedjünk a fénybe. Mert az élet nem csak móka és kacagás, de mégis, még az árnyékos időszakokban is van egy picinyke fénycsík, amelynek létezése a legnagyobb ajándékok egyike. A remény minden pillanatban megerősíthet bennünket, csak meg kell látni. Tartsd az arcodat a fénybe, hogy a lelked feltöltekezzen, majd pedig olvasd el ezt a verses kötetet és megérted mennyi mindent kaphatsz általa.
Hogy kinek ajánlom? Tulajdonképpen minden olyan léleknek, aki szereti a különlegesebb költészetet. Hiszen csak ki kell nyitnod lelked ablakát és a versek egy új dimenzióba repítenek. És ne feledd: az élet akkor szép, ha a remény csillanását még a legsötétebb időszakban is észreveszed. Egy vers pedig akkor szól igazán hozzád, ha nyitott szívvel olvasod a sorokat.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Fekete Sas Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Valószínű nem fogok meglepetést okozni azzal a ténnyel, miszerint ezt a verseskötetet is többször vettem már kézbe, mégis csak most írok róla értékelést. Ennek lényegesen egyszerű oka van, mégpedig a tény, hogy egy kortárs szerző szavai mögött meghúzódó valós tartalmat egy olvasás alapján nem lehet megfelelően leszűrni, vagy csak nekem okozott nehézséget. Azt gondolom, hogy nem bűn ugyanazt a művet többször is átolvasni, gondolkodni a verseket megihlető gondolatiságon, esetleg utána nézni egy – egy műnek vagy alkotójának. Ezt tettem jelen esetben én is, hiszen sok olyan témát vesz górcső alá a szerző, ami valamiért nem okoz az életemben örömöt –pl. politika-, bár tény, hogy igyekszem keveset foglalkozni vele. De nem is ez a fontos, hanem, hogy jelen esetben egy nagyon izgalmas és sokrétű verscsokorról fogok kicsit mesélni.
Tőzsér Árpád Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas szlovákiai magyar író, költő, kritikus és nem utolsó sorban egyetemi oktató is. 1935. október 6.-án született Szlovákiában, Gömörpéterfala településen. A 86 éves szerző még igen aktív a publikálás tekintetében, amely az elmúlt éveket nézve számos verseskötetet eredményezett. Jelen esetben a Lélekvándor című könyvét vettem kézbe, amely 2019- ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában.
A fülszövegben olvasható egy igen érdekes mondat, miszerint: „Az idős, Pozsonyban élő költő új verskötetében a mítoszoknak és a „lírai metempszichózisnak” központi, versstrukturáló szerepük van, de „a mítoszok szerepkörébe utalt” újabbkori történet itt már legalább annyi, mint az antik világképző mese.” És valóban, a versek teljesen tiszta érzelmekből építkeznek, amely elsőre nehezen befogadhatóak, ugyanakkori többszöri olvasásukkal egyre értékesebb üzenetekkel találkozunk.
Bár a könyv három fő részre bontható, mégis egy egészként tekintettem a művekre. Ezekből válogattam két alkotást is, amelyek nagyon meghatározóak. Kérlek, olvassátok figyelmesen:
És egy részlet a Deborah című költeményből, amely személyes kedvencem ebből a kötetből.
Ezt a költeményt, ha tízszer nem olvastam el, akkor egyszer sem. Nagyon megfogó, rendkívül igaz és mégis fájdalmasan gyönyörű sorok ékesítik.
Összességében egy különleges, de annál értékesebb könyvet vehettem kézbe, amely enyhén vitriolos töltetű, de annál igazabb üzenetű verseket tartalmaz.
Ajánlom a versek szerelmeseinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott szívvel képes befogadni egy költő gondolatiságát, mondanivalóját. És egy különlegesség a végére:
Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó weboldalán megrendeled a könyvet.
Fábián István – Ebgondolat című verseskötete 2003-ban jelent meg a Kopf Kiadó gondozásának köszönhetően. Ebben a kötetben számos olyan verssel találkoztam, amelyek már egy általam korábban olvasott könyvben is megjelentek, mégis olyan jó érzéssel merültem el bennük újra. Ilyen volt számomra – az egyik legszebb költeménye – a Szent-Anna tó című verse, amelyet már megszámolni sem tudom, hogy hányszor olvastam. Nagy kedvenceim egyike.
Ahogy már megszokhattam most is elmondhatom, hogy a költemények patetikusak, vitriolosak és érzelmekben gazdagok.
A könyv nyolc fő fejezetre osztható, amelyek között vannak olyan címek, amelyek egy korábban megjelent könyv címét takarják.
I. A fejedelem válaszol
II. Pompei
III. Pucérkirály
IV. Istent megöltük
V. Fényrekesz
VI. Minden tétova gyilkosságok
VII. A játék megérkezik
VIII. Némulat
Evidens tehát, hogy olyan alkotásokra is leltem, amelyek ismerősek voltak a számomra, hiszen már egy korábbi kötetben olvashattam őket. Ilyen pl. a Némulat című fejezet, ahonnan egy kedves verset szeretnék megmutatni. Nézzétek csak! (ITT)
Több költemény nagyon személyes hangulatot teremt az olvasó és a költő között akaratlanul is. Megmutatkozik egy hajdani reményekkel élő gyermek, egy harcias serdülő, majdan pedig egy sokat tapasztalt, de még tűzben égő férfi lelke. Minden időszakból merítkeznek ezek a versek, éppen attól függően, hogy az idősíkban hol járunk. Hogy kinek éppen melyik tetszik persze egyéni, de számomra összességükben érintették meg a lelkem. Egy alkotást innen is szeretnék megmutatni, remélem, hogy mindenki érteni fogja, hogy miért írtam a fenti sorokat! Kérlek, olvassátok figyelmesen! (Szerelem)
Egy bizonyos belső monológot olvashattam, amely többször is vissza-visszaköszön a költeményekben. Ezek a gondolatok sajátos viták a józan ember és a megfáradt lélek között. A valóság romjaiból újra építkezni vágyó költő és egy akarat, amely az otthonról hozott emlékekből merítkezik. Ahogy a természetben járhattam a sorokat olvasva, szinte én is éreztem a fű simaságát, a levegő frissességét, az árnyak csintalan játékát és elvágytam, hogy valóban megtapasztalhassam mindezeket. (Út)
Talán csak én hallottam, azon kiáltásokat, amelyek szinte átütöttek a papíron. Talán csak én láttam azokat a gyötrelmes képeket, amelyet a költő látott vagy látni vélt. Nem tudom, hogy nem –e csalfa játékot űzött velem a képzeletem, de minden versben egy picikét én is ott hagytam a lelkem egy darabkáját. (Otthon)
Összességében elmondhatom, hogy új kedvenc könyvre leltem, amelyet bármikor szívesen leemelek a polcomról. Ha egy kicsit elvágyom a hazug valóságból, vagy éppen egy tiszta gondolatot szeretnék olvasni, akkor ez a kötet lesz a társam és tudom, hogy azt kapom, amit elvárok.
Ajánlom a költészet szerelmeseinek, neked és mindenkinek. A verseket tudom, hogy nehezebb megérteni, befogadni, de megéri megpróbálni. Minden költő egy adott korszak kincse és remélem, hogy mások számára is legalább annyit ad, mint amit én kapok minden kézbe vételekor!
Amennyiben szívesen kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz!
Írta: NiKy
Őszintén szólva cseppet zavarban vagyok, ugyanis ezt a kötetet vagy négyszer olvastam szinte egymás után. Ennek a többszöri olvasásnak az az oka, hogy bár hatalmas lelkesedéssel álltam neki az olvasásnak, rendre mindig más értelmet kapott az adott szöveg. Gondoltam először arra, hogy az én hangulatomtól függhet ez a változatosság, de végül arra jutottam, hogy a kötetben kell keresni erre a kérdésre a választ.
Jan Kuntur permi születésű orosz költő, aki ebben a könyvében kis hazánkat vette górcső alá. Hogy mi vesz rá egy más nemzetiségű alkotót arra, hogy hazánkról írjon? Nos, erre a kérdésre mindenkinek magának kell megkeresni a választ, ugyanis ezt kerestem elsődlegesen a többszöri újra olvasások által- én is. Hogy megleltem-e a választ? Talán igen, bár azt gondolom, hogy a valóságot csak a szerzőtől tudhatom meg.
Budapest, te újraélesztettél című alkotása 2020-ban jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A borítón Budapest egy pindurka részlete látszik, amely kedvenc villamosom, a 2-es vonalán látható pillanatkép. Számomra azért a szívem csücske, mert a belváros legszebb részein kalandozhat az utazó szeme, hiszen a Parlamenttől kezdve a legérdekesebb épületeink mutatkoznak meg egy-egy rövidebb pillanatra. Bár csak alkalmanként utazom ezen a járművön, mégis oly ritka esetek egyike, hogy nem olvasok, hanem belefeledkezem a látványba. Tehát a lelkesedésem egy töredéke innen ered.
A könyv számos verset és egy – két hosszabb terjedelmű novellát gyűjtött egy csokorba. Az utóbbiakról nehéz véleményt formálni, ugyanis nagyon mély gondolatisággal íródtak. Minden történet egy – egy hangulati pillanata a szerzőnek, amely hol mosolyra készteti az olvasót, hol pedig a borús érzelmeket hozza felszínre.
A versek már sokkal jobban lekövethetők, rendkívül élénkek, mind emocionalitás, mind pedig gondolatiság tekintetében. Koherens képet fest egy útról, amelyet a költő bejár a költeményei által. A különböző épületek, nevezetes helyszínek egy eltérő gondolkodású szerző szemszögén keresztül tárulnak szemeink elé, egy új, vivid szempontból mutatva be a már jólismert helyszíneket.
Szeretnék két alkotást bemutatni nektek, amelyekről egységesen elmondhatom, hogy nagyon stilizáltak, dinamikusak és csodálatosak. Kicsit olyan érzést keltenek, mintha a költő rácsodálkozna kis hazánkra, a helyszínekre, épületekre, emberekre. Történelmi kitekintésekkel ékesíti szavait, amelyek pompájukkal elvakítják az olvasót. Egy igazi tárlatvezetés a „megszokott” környezetünkről, amely új perspektívából mutatja meg magát és úgy érezhetjük, mintha ismeretlen helyszíneken járnánk.
Kérlek, hogy olvassátok figyelmesen a következő sorokat!
„Budapest, te újraélesztettél.
Lázár lettem, ki leplét ledobta.
Szárnyalok, szitálok a Duna fölött.
Erőt érzek, hogy három nap alatt
zöld lankán új templomot emeljek,
amely teli van édes tűzzel.
Budapest, te újraélesztettél.
Pest talpra állított, erőt adott
és testvériesen vállon veregetve
körútjain keringetett az ájulásig,
fehér hidat vetett a Dunán át
önmagához. Mint főorvosomnak
köszönöm: a fájdalom meghátrált.
Pest talpra állított, erőt adott.
Buda… az élet vizével itatott
(rokon ez a tokaji aszúnak),
átadta csúcsait, erdejében
a hold gyengéd fényével táplált.
Kóbor eb szárnytolla lett belőle,
aranygyapjúból font vessző.
Buda az élet vizének forrása.
Budapest, te újraélesztettél.
Lázár lettem, ki leplét ledobta.
Szárnyalok, szitálok a Duna fölött.
Erőt érzek, hogy három nap alatt
zöld lankán új templomot emeljek,
amely teli van édes tűzzel.
Budapest, te újraélesztettél.”
A következő vers pedig egy személyesebb témájú, bensőségesebb hangulatot teremt, amely elgondolkodtatja az olvasót. Íme:
„Lám elértem az életkort
amelyben a szüleimet szoktam magam előtt látni
de önmagamat semmiképp
Csak akkorra sikerült nekik
magabiztosságra szert tenniük
stabilitásra
nyugalomra
és megengedték maguknak
először
hogy a Fekete-tengernél üdüljenek
(életükben egyetlenegyszer)
Senki még csak
elképzelni sem tudta
két-három év múlva mi történik
mikor az év
évtizeddel válik egyenlővé
az élet maga pedig
elhúzódó szürkülettel
a farkasvakság súlyosbodásával
és a hőmérséklet csökkenésével
a nullás jelig”
Ajánlom a könyvet a versek szerelmeseinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott szívvel képes befogadni egy más nemzetiség gondolatait, szemléleteit és szívesen kalandozik hol hazánk területein, hol pedig az emberi lélek kacifántos ösvényein.
Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó weboldalán megrendeled.
Írta: NiKy
Évek óta nagy figyelmet fordítok a versek és haikuk szerzőire és most ismételten ráléptem erre az ingoványos útra. A mai kortárs szerzők érzelmeit tapasztalataim szerint még nehezebb értelmezni és tulajdonképpen többszöri olvasásukat követően is mindig fedezek fel újdonságot egy adott mű tekintetében. Ez a méltatásom jelen esetben attól is nehezebb a számomra, hogy személyes okokból kiindulva, nem túl pozitívan álltam neki az olvasásnak, de végül elszállt ennek a gondolatiságnak minden negatív mozzanata és csak a döbbenet és öröm maradt meg bennem.
Ferger Annamária – Néma ölelés című verseskötete 2022 újdonságainak egyike, amely a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Az írónőtől már több alkotást is volt szerencsém kézbe venni, kedve első verseskötetével (Néma utazás), amely a mostani versek „testvére” is, vagy elődje úgymond. Az akkori élményem meghatározó volt a további éveimre, mert nagyon sokat kaptam általa. Annak a borítóját, bár megcsodáltam, de el is feledtem, míg a mostani köteté megfogó, megnyugtató és ad egy bizonyos tisztaság képzetet, hiszen a hattyú többek között ennek a jelképe is egyben. Ami a kép szépségét illeti, már meg sem lepődöm, hiszen nem először csodálom meg Ashley Redwood munkáját és valószínűleg nem is utoljára teszem.
Ebben a kötetben már egy sokkal érettebb személyiség bontja szirmaira életét, gondolatiságát, szerelmét. Míg az elsőben egy szárnyait bontogató költői lélek mutatkozott meg, itt már egy sokat megélt és egyben révbe is ért nő adja át rímekbe foglalva a fent említetteket.
A kötet két részre bontható. Bár ez a duál nincs határozottan elkülönítve egymástól, mégis eltérnek nemcsak műfajilag, de tematikailag is. A vers és haikuk ugyan egy nagy család „gyermekei”, amelyek a költő élményanyagából születnek meg, mégis eltérnek szerkezetileg és tulajdonképpen mondanivaló tekintetében is. Bár az előbbi szerelmese vagyok, mégis a haikuk nagy alkotói közül is többet megszerettem az évek folyamán. Ebben az esetben a szerző nagyon ügyesen vegyíti ezt a két verselést és azt kell, hogy írjam, hogy tulajdonképpen egy csodás érzést és stílust kölcsönöz a kötetnek.
Tematikailag sokrétű szintén, hiszen a veszteségtől kezdve, egy szerelmes asszony révbeéréséig, az élet apró – cseprő pillanatain át mindent megtalál a kedves olvasó. Kinek mi kell ahhoz, hogy igazán belesimuljon egy adott versbe, eltérő, de összeségében hiszem, hogy mindenki megtalálja a maga igényét egy – egy költemény olvasása közben.
Számomra három kiemelkedő is akadt, bár nehéz volt a választás, hiszen több olyan szerzeményt is találtam, amit többször is újra olvastam. Ezek közül mégis ezeket a költeményeket éreztem igazán közel magamhoz és ezért egy kis „ízelítő” gyanánt meg szeretném mutatni nektek!
„Apró cseppek kopognak az aszfalton:
Ezernyi könny a kiszáradt arcokon.
Még a díszes tasak is megsebez,
Mikor kinyitjuk, felfedezve, mit rejteget.
Van, hogy nehéz… más szemébe nézni,
Látni a fájdalmat a mélyén égni.
Mert két izzó tekintet tükröt mutat:
Kényszerít, hogy magunkba nézzünk. Kutat.
Minden, mi történik, lenyomatot képez,
Majd a szívünkben egy új dalra ébred.
Ami néha szomorú, néha meghitten andalog.
Boldog pillanatok azok, mit másoknak adhattok.”
A második:
„Szürke némaság, kopogó cipő az utca kövén,
Halk sóhajként fúj a viharhírnök: a szél.
Zizegnek a levelek, így jelzik, hogy fáznak,
Míg roppanó gallyak állnak háttal a világnak.
Ők meg nem törnek. Majd eltöri őket a dúló vihar,
Gyenge kezecskéjük az utolsó percig is kitart.
A levelek gyengék, mégis harcba szállnak,
Összefogva kavarognak, együtt támadnak.
Bár megtépázva landolnak, de színt hagynak a földön,
Az elmúlást hirdetik. A kép szemkápráztató gyönyör,
Mit esőkönny áztat. A vihar már el is vonul…
Értelme sem volt talán. Arcom elkomorul.
Szenvedő levelek, letört faágak.
Eljöttél, Ősz, de én már vártalak.”
És a harmadik:
„ Nem érdekel már mások ezer gondja,
Mikor a sajátom is kedvemet rontja.
A magad fájdalmát ne vetítsd ki másra,
Keresd, ki alólad a padlót kirántja…
Elég! Az élet sok lehetőséget kínált,
De nem tűröm, hogy életem bíráld!
A szálkát piszkáld csak más szemében,
Nem leszek tovább dallam a zenédben!”
Amit pedig külön ki szeretnék emelni, az a tiszta természet és virágok szeretete. A szerző többször is visszatér a különböző természet adta jelenségekre, élőlényekre. A virágok szeretete szinte kikandikál a lapokból és az általuk megihletett sorok felpezsdítik az olvasói lelkeket. Ebből is hoztam egy személyes kedvencet! Kérlek, hogy olvassátok figyelmesen!
„Egy pitypang egy-egy magja
A szél hátán hordja álmát,
A maga láthatatlan útján halad,
Bevégezni kívánja vágyát.
Kavarog a levegőben, felkapja a szél,
Aztán újra landol – a kurdarc fenekén.
Álmot hordó kis magocska: gyönyörű lebegés,
Ide-oda táncol, s nem ismer feledést.”
Összességében ez a verseskötet egy mély benyomást hagyott bennem, amely pont a megfelelő időben érkezett el hozzám. Ezt a fajta megrázó, de mégis felemelő érzést utoljára Gazi Béla – Pillanatok című versesköteténél éreztem még évekkel ezelőtt. Talán pont jó okkal, hiszen e két szerző valami elképesztő könnyű és tiszta fátylat borított a lelkemre, amelyen át másképpen szemléltem a környezetem és békére leltem egy kis időre.
Ajánlom a versek szerelmeseinek ezt a kötetet is, elvégre egy kortárs szerző kiemelkedő sorait olvashatja mindenki. Ráadásul a témakörök sokszínűségével egy igazán különleges életadta palettát kapnak mindazok, akik nyitott lélekkel olvassák a költőnő sorait. Számomra ismételten nagy kedvenc lett és elismerem költőisége gazdagságát!
Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a NewLine Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Mitől különleges egy több szerzős verseskötet és vajon miért kell másképpen olvasni, mint általában tennénk? Ezt a kérdést már annyiszor feltettem magamnak, hogy elmondani nem tudom, mégis minden antológia kézbevételekor felszínre tör bennem. Több szerzős alkotással nem először találkozom, hiszen csak idén ez a harmadik ilyen eset, ellenben verseskötetek terén már elenyésző ez a szám. Különösen akkor, ha egy igen gusztusos formában tálalják az olvasó elé!
Az À la carte Poetica már jelentésében is igen különleges, hiszen nyersen, köznyelven étlapról választott költeményt fejez ki. Ez az önmagában is eredeti cím bizony hűen azt adja, amit az olvasó elvár. Tehát egy étlapot kapunk, ahol ízlésesen elválasztva találjuk a költeményeket a következők szerint:
- Kávék, teák, forró italok
- Szeszes italok
- Étlap
- Előételek
- Főételek
- Desszertek
Mint látható mindenki talál az ízlésének megfelelő költeményt, amivel a lélek feltöltekezik és így az olvasó elégedetten csukja be a kötetet.
Számomra akadtak meglepetések, akiktől még nem olvastam, de ezek után mindenképpen szeretnék, és találkoztam kedvenc szerzőkkel is, akik eddig mindig elbűvöltek, ilyen volt pl. Szöllősi Bernadett és Diana Soto is.
Az olvasási élményem nem mindig volt felhőtlen, de miután vissza-vissza tértem egy – egy adott vershez, végül megértettem és többször elégedetten sóhajtottam fel. Több alkotás is szíven ütött és úgy éreztem, hogy az adott szerző belelát a lelkembe. Ezekből szemezgettem hármat. Olvassátok figyelmesen! (Bank Eszter Katalin)
„Végy egy csipet szót!
A második (Diana Soto):
És a harmadik (Cain Godrich):
Összességében egy nagyon kellemes olvasási élményt kaptam, ahol a szem nem maradt szárazon és a lelkem is jólesően megtelt boldogsággal.
Ajánlom a könyvet a költészet szerelmeseinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szereti a különlegesebb alkotásokat vagy nyitott az újdonságokra.
Amennyiben a polcodon szeretnéd tudni a könyvet, a NewLine Kiadó várja a rendelésed.
Írta: NiKy
Azt hiszem most először életemben találkoztam olyan alkotással, amely valamilyen formában hozzám köthető. Ennek a könyvnek a megszületésénél nem voltam ugyan jelen, de ahogy mondani szokták a vér nem válik vízzé és ebben az esetben ez nagyon igaz. Ez az értékelés merőben más lesz, mint átlagban, elvégre inkább egy tiszteletbeli megemlékezés, sem mint kritika. Szeretnék tisztelegni egy számomra fontos személy emléke iránt és csak remélem, hogy mások érdeklődését is felkeltem a kötet iránt.
Körtvélyessy Magda festőművész, költő és egy letűnt kor szabadszellemű gondolkodója. Életét országunk „nagy zöldjén” kezdte meg, mely visszatekint egész munkásságban is. Az Alföld olyan volt számára, mint növénynek a napfény, elengedhetetlen és elfelejthetetlen, hiszen az ember gyökereit nem felejti bármerre is sodorja az élet.
Személye gazdagsága visszatükröződik munkásságában, elvégre festményeit több országban is kiállították. Ezekből a képekből színek és formák kavalkádján át egy bizonyos élet és szabadság szeretete árad, amely végig kísérte egész létezését és az utolsó ecsetvonásai is ezt tükrözték.
1936-ban a Kis Újság jelentette meg első versét, amely a „Csillogó palásot” címet kapta. Azután költészete is virágzásnak indult, ezért végül két szenvedélynek hódolt. Az egyik a festészet, a másik pedig az írás. Ez a kettősség adta meg számára a kifejezést és a megnyugvást.
Élete során számtalan képet alkotott, de végül verseiből csak egy könyv született, amely 1993-ban a Művészbarátok Egyesülete gondozásában jelent meg. Ez a kötet magában foglalja hat évtized munkáját, álmát, vágyait és gondolatait. Ezekből az időkből kerültek ki azon versek, amelyek végül ebben a könyvben kaptak helyet.
Magda munkáit olvasva nagy ajándékot kaptam akaratlanul is, hiszen ismét visszarepülhettem a múltamba és ha nem is közvetetten, de több emléket felidézhetem általa. Azt hiszem ez olyan ajándék, amit kevesen remélhetnek és talán pont ezért is gondolom azt, hogy nagyon szerencsés lettem. Nem tagadom, hogy rokoni szálak fűznek az említett személyhez, de igyekeztem elfogultság nélkül tekinteni erre a munkájára.
A könyv hat fő részre bontható, amelyek külön – külön is megállják a helyüket, de együttesen nagyon megindítóan hatnak, hiszen egy ember lelki eszenciája lakozik bennük. De nézzük is őket részletesebben:
Rögtön az elején a címadóval találjuk magunkat szembe. A Kettős párhuzam Magda két szenvedélyéről mesél. Hiszen kevesen mondhatják el magukról, hogy jól megfér életükben az ecset és a penna is, mégis viharos időkben hol az egyik, hol a másik tesz jó szolgálatot a léleknek. Ha valaki több területért is rajong, kissé nehéz helyzetben találja magát, elvégre minden alkotói időszakban vannak magasságok és mélységek, de nem mindegy melyik formában elevenítjük ezeket meg. Ezt ez az alkotás méltón tükrözi.
„Tűnődöm rajta mostanában,
miért is írok és kinek?
Van-e még ember a világban,
kit érdekelnek a rímek?
Gondolatok vak mélységei
vagy fénylő magas csúcsai
tudnak-e még megérinteni,
s valami újat mondani? –
van-e még olyan fajta lény,
ki megáll a vad rohanásban
s szeméhez eljut még a fény,
aki szereti még a szépet,
s élvezni tudja varázsát
csengő verssornak vagy egy képnek
napokig érzi hatását? –
Tűnődöm rajta mostanában –
és ha nem volna senki már?
Felel egy hang az éjszakában:
Ne hidd, hogy akkor nem írnál!
Az írás belső lelki-kényszer,
kagylóba rejtett drága ékszer!
Ha csak te látod, – már megérte!”
Örök tanulmány című fejezet alatt olyan alkotások kaptak helyet, ahol a szabadszellemű gondolkodó, az örök ember és élet kutató, valamint egy nyitott tekintetű asszony képe sejlik fel, aki mindent és mindenkit górcső alá vesz, és erről mer véleményt formálni.
„Szakadék szélén állunk,
mégsem hullunk belé,
mert mi felfelé szállunk,
a csillagok felé.
Hűtlen bolygók voltunk,
eltévedt csillagok,
egyedül kóboroltunk.
szívünk jéggé fagyott.
Add a kezed és ne félj:
csúcsok köszöntenek!
Átrepít a szenvedély
száz szakadék felett!”
A következő szakasz Érintés címmel hirdeti az örök szerelmet vagy a magány utáni vágyat. Egy asszony legyen férjnél vagy hajadon, mindig lesz egy elérni kívánt álma. Néha viszont egy kettőség lép életbe, amikor megadatik a hű, szerető társ, de mégis néha az egyedüllét, a magány vágya emelkedik fel. Hogy kiben mikor és mennyire erősödik meg ez a párhuzam, változó, de a legtöbb versében érződik, hogy folyamatosan küzdőként élt és bár elismerte szerelmét, mindig felsejlett az a bizonyos szürke üresség.
A szerelemről így vélekedik:
„Szavaid csillogó palástjába,
didergő szívem fázva menekül.
Két szemed mélységes varázsába
tévelygő lelkem halkan elmerül.
Karjaid forró ölelésébe
remegve simul karcsú alakom.
A szíved lázas lüktetésére
borzongás fut át hűvös ajkamon.
A lelkem mélyén vágyak ébrednek,
ha a kezedet félve megfogom.
Szívemben fakult lángok élednek,
s a jégpáncélt messzire eldobom.
Szívembe vésem színes szép szavad.
Fönn az égen csillagok nevetnek.
Ó, hát hozzád simulnom még szabad?
S te azt suttogod halkan – szeretlek!”
És ez az alkotás pedig egy kiálltás a másik emocionális ellentétről. Nézzétek csak!
„Egyedül lenni önmagaddal
tudsz-e kedvesem?
Ne üsd el kérlek, szép szavakkal:
fontos ez nekem,
mert súlyod, avagy könnyűséged
ezzel mérem én! –
Vigyázz, hogy megüsd a mértéket
az ész mérlegén!
Aranyad nem érdekel, drágám,
bármennyi legyen! –
Szellemi kincseid hiányán
kétségbeesem,
mert sosem tudnám azt szeretni,
kihez nem lehet
mind magasabbra emelkedni,
s lehúz engemet!
Csak, ha becsülni megtanultam,
tudok szeretni.
Nem szenvedélytől elvakultan
vágyat keresni!
Becsülni viszont nem tudok mást,
csak a szellemet,
csak a fönséges fénylő tudást!
Semmi egyebet!
Inkább maradjak egymagamra
örök-egyedül,
mint valakire ráutalva,
kiben zavar ül!
Amíg súlypontom belül esik
önönmagamon,
az egyedüllét szépségeit
olcsón nem adom!
A boldogság, úgy tűnik nekem,
maga a magány, –
mikor szabadon száll a szellem
s túl száll önmagán!
Szép gondolatok szárnyalása
csúf-rab vágyakon,
egy üres lélek társasága:
kő a szárnyakon!
Egyedül lenni önmagaddal
tudsz-e kedvesem?
Ne üsd el kérlek, szép szavakkal:
fontos ez nekem,
mert súlyod, avagy könnyűséged
ezzel mérem én! –
Vigyázz, hogy megüsd a mértéket
az ész mérlegén!”
Az Alföld vonzásában című szakaszban előkerül a régi szülői ház és táj, az elfeledett emlékek és a megélt vagy meg nem élt érzelmek. A felmenők iránt érzett hűség és szeretet és egy belső gyermeki én fájdalmakkal teli emlékezése.
„Búcsúzó őszi nap haldokló sugára,
reszketve hull reá Anyám ősz hajára.
Viola-szín szeme törtfényű homályán
tétováz a napfény, akár lombok árnyán.
Reszkető kezével a kezem keresi,
érzi, hogy sokáig már ezt sem teheti.
Beteg szíve halkan, elfáradtan dobban,
s tudja, hogy már tudjuk: – nem lesz soha jobban!
Boldogok leszünk-e? Valaha vagy soha?
Mi is lesz a sorsunk, ha Ő elmegy „oda”? –
Ezért aggódik Ő legjobban szegényke!
Ó, mily nehéz is ez, hogy a szív megértse?
Hogyha meggyógyulna: de boldogok lennénk!
Mindig mindent az Ő kedve szerint tennénk!
Jaj, de nincsen remény! Hiába itt minden!
Segíteni ki tud? Talán csak az Isten?”
Utazásaim nevet kapta az a fő rész, ahol megmutatkozik örök vándor életének egy-egy pillanata. Megannyi csodás tájon járthatott és oly sok szépséget ihatott szemével magába. A Nap minden évben máshonnan sütött reá és hol mardosó forrósággal, máskor a legzordabb hideggel küzdött. Több alkotása is szól egy –egy helyszínről, amely elsődlegesen egy tisztelgés és másodsorban pedig emlékezés. Ebből is választottam egyet:
„Itt állok Pompeji kapujában.
A Vezúv most oly csendes és nyugodt,
szelíd lankáin friss-zöld pineák,
és komoran sötétlő ciprusok.
Köszöntelek Te néma temető! – -
Virágzó város voltál egykoron,
a lakóidat élve temette el
a lávafolyam, hamu és korom!
Nagy tragédiák hűs szele szállong,
amely még ma is szíven üt.
Nehéz, szorongó, fájó érzés
kísér utamon mindenütt.
Félbetört oszlopok állnak,
kihalt pusztuló házsorok,
itt-ott kicsorbult kő-víztartók,
s amerre nézek: – csak romok!
Itt hagytak örök mementóként:
elpusztult városa a világnak!
Egy néma felkiáltó jel vagy,
melyre csak kísértetek vigyáznak!”
Az Utakat kerestem pedig már az a szakasza a művésznőnek, amikor idősebb kort megélve vissza-vissza tekint életére. Hol a természet adta csodákról, hol pedig országunk gyöngyszemeiről is mesél.
„Egy Dunaparti kis padon ültem,
csodálva tavaszt s illatot.
A szél a friss-zöld gesztenyefákon
virággyertyákat ringatott.
Jó volt itt egyedül, eltűnődve
megfüröszteni arcomat
a tavaszi napsugár özönben,
míg elpihen a gondolat.”
Bár érzelmileg meghatódott voltam egész olvasásom alatt, azért azt megállapítottam, hogy nem minden alkotással tudok azonosulni vagy éppen igazán átérezni. Talán az is hozzátevődik, hogy egy más kor gyermeke vagyok már és bár a szépségért és rímekért jómagam is tisztelettel rajongok, én már messze se tudom úgy látni és érzékelni a világot, mint a kötet szerzője és azon csodálatos teremtők, akik sokat hagytak hátra az utókornak.
Tudom, hogy ez a kötet eltérően hathat az olvasóra, hiszen részben egy élet gyűjteménye, mégis remélem, hogy sokan kézbe fogják venni, és ha ismeretlenül is, de megemlékeznek a művésznő életéről. Hiszem, hogy a versek által minden költő lelkéből kapunk egy csipetnyit és aki érzékeny a rímek kavalkádjára, annak mámorító érzést kelthetnek a sorok, emlékek. És zárásképpen a kedvenc alkotásomat szeretném megmutatni, amely a szívemig hatolt, nem eresztett és remélem mindenkinek ad egy keveset:
„Itt ahol minden békésen pihen
itt ahol mindig csendes a táj
itt fog nyugalmat találni szívem
itt ahol akkor semmi sem fáj.”
Ha elolvasnád a könyvet, akkor a Libri weboldalán még éppen aktuálisan megrendelheted.
Írta: NiKy
Amikor ismerkedem egy szerző munkásságával, mindig három szempontot veszek figyelembe. Az első, hogy milyen korosztálynak és mely műfajban alkotta meg könyvét. A második, hogy mennyire egyedi vagy milyen szinten újító az adott témát tekintve. A harmadik pedig egy bizonyos fejlődési szakasz, amely arra hivatott, hogy évről évre, könyvről-könyvre, mennyire képes változni, netán mások véleményét megfogadva feljebb emelkedni a szárnyait próbálgatva. Ezért először nehezteltem a mostani alkotóra, hogy egy bizonyos megszokott színvonal után, hogy lehet visszafele haladni, mikor rájöttem, hogy elfelejtettem egy apró, de annál fontosabb tényt, mégpedig azt, hogy az időben visszafele haladva fedeztem fel munkásságát és ez megtévesztően hatott rám.
Szöllősi Bernadett költő versei számomra olyanok, mint tavasszal egy kellemes zápor, tele frissességgel, élettel és egy bizonyos alkotói „vitaminnal”, amely arra hivatott, hogy az olvasó lelkét feltöltse a következő időszakra. Két könyve, amely eddig kezeimben megfordult - Kabátzseb-magány és a Szív-garzon – nagyon magasra helyezték azt a bizonyos elvárási mércét és igen nehezen tudok lentebb tekinteni, egy számomra különleges és minőségi alkotó esetében. Tudom, hogy ez cseppet kétértelmű, de, ha kézbe veszítek a szerző fent említett valamelyik alkotását, meg fogjátok érteni ezeket a sorokat.
Egy lélek margójára című könyve 2016-ban jelent meg az Underground Kiadó gondozásában. A számomra már oly megszeretett és ezáltal megszokott illusztrációk jelen esetben is László Maya keze munkáját dicsérik, amelyek elengedhetetlenek a versek mélyebb átérzéséhez és tulajdonképpen ez a fúzió ad egy egységet.
Ebben a csepp kötetben számos vers és pár elszórt novella található, amelyekről egységesen elmondható, hogy kabalisztikus, lírai és különleges.
Szeretnék három költeményét megmutatni, amelyek kedvesek lettek szívemnek:
„De nehéz úgy mértéket tartani,
ha semmid, semmid nincsen,
s de nehéz úgy hallgatni,
ha a szó csak minden kincsed.
De nehéz úgy boldognak lenni,
ha minden ág csak húz,
ha maradnál, akkor is menni,
mellet ki – hasat behúzz!
De nehéz úgy kívül örülni,
ha belül tenger a könny,
de nehéz csak üresen nézni,
s szívszakadva mutatni közönyt.
De nehéz a mának élni,
ha a tegnap súlya ül a vállamon,
s a holnaptól nem félni:
amit kimondtam, vállalom.
De nehéz elhagyni a hazád, s otthon lenni máshol,
és úgy mondani igazat, hogy senkinek se fájjon.”
„Álmomban a Garayn jártam,
már a piac sem a régi,
a fagylaltot sem az az öreg bácsi méri,
a kapu előtt álltam,
bemenni nem mertem,
a kis ablakon félve belestem:
-ott ültünk mi hárman és meggyet magoztunk,
pirosra festett kézzel nagyokat kacagtunk
-fodros kis szoknyánk elterült alattunk.
Elfordulok, hogy ne lássam magunkat, Mama,
toporgok a kapu előtt, erre menjek vagy arra?
Gyalog indulok a Keleti felé,
míg egy könny lassan arcom szeli ketté.
Eszembe jut egy préselt virág és egy régi könyv,
ígérem, ha nem is most, de találkozunk Odafönt.”
„Szerető kéz nyugszik
ma minden síron,
ha sok a bánatod –
engedd, majd én kisírom.
ott fent, elveszne az égben,
hogy hazataláljon az éjjel:
gyújts egy gyertyát érte.”
Akárhogy is nézem ezeket a sorokat, csak a lelkem sír, mert a könnyeim elapadtak. Ott mélyen bennem egy nagy ölelés késztetése indult el, amelyet egyszer, ha lehetőségem adódik, átadok a szerzőnek. Rokonlélek, ahogy mondani szokták és remélem, hogy több derű, sem mint szomorúság éri a mindennapokban. Mégis ezekért a versekért az olvasó nem lehet elég hálás és csak reméli, hogy sok-sok költeménnyel gazdagítja majd a kortárs palettát.
Számomra még egy apró versike adta meg a kellő lökést, amelyet szeretnék még megmutatni. Úgy hiszem, hogy olvasása után nem kell bővebben megmagyarázni. Íme:
„Egy pici rigó a fán vígan dalol
-tíz másik a vokálja,
egy fűzfa kecsesen a víz fölé hajol
-s a tükörképét csodálja.”
Összességében bár nem felhőtlen az olvasási élményem, mégis úgy gondolom, hogy léleksimogató az olvasó számára, és tudva, hogy mennyi minden lakozik még a szerzőben, egy hálásan bizakodó mosollyal várom a következő alkotásait.
Ajánlom a könyvet minden versszerető léleknek, hiszen a költő megálmodja a költeményeket, de az olvasó lelkétől függ, hogy a rímek adta ütemre ringatózik, vagy esetleg tovább gondolja a sorokat.
Ha kézbe vennéd a könyvet, nem kell mást tenned, mint az Underground Kiadó weboldalára ellátogatni.
Írta: NiKy
Azt hiszem, hogy elvesztem, elvégre egy olyan ösvényre léptem ezzel az olvasásommal, amit eddig nagy ívben kerültem. Ez pedig a feminizmus egy rövid szakasza. Nagy élharcosa vagyok jómagam is az igazságtalanságok elleni küzdelmeknek, de a fent említett irányzat többnyire túlzó volt a számomra, főleg az utóbbi időszak eseményeit tekintve. Ugyanakkor jó érzés mégis látni, hogy van letisztult, valóságot nem eltorzító nézeteken alapuló szegmense is, amelyet, mint nő nagy erőkkel támogatok.
Most biztos többen azt gondoljátok rólam, hogy na „itt egy újabb irányzat bolond”, de őszintén szólva nem erről van szó. Aki pár napja olvasta Rupi másik kötetéről írt soraimat már tudhatja, mennyire nehezemre esett bevallani, hogy esetlegesen tévedtem a költőnővel kapcsolatban, amit itt meg is erősítek, hiszen ez a könyve egy új oldaláról mutatta meg magát előttem.
Rupi Kaur egy olyan szabadelvű gondolkodó a számomra, aki a múltjában megélt tragédiákat létraként használva, a modern világunk eszközeivel vegyítve, szót emel azon nőkért és gyermekekért, sőt egy egész népért, akiknek nincs lehetőségük megosztani másokkal gyötrelmeiket. A világunk számos területén elfogadott a nemek közti elkülönítés és annak különböző visszaélései. Azt gondolom, hogy a szerző hangja csak egy töredéke annak, ami hozzájárul ahhoz, hogy ne „homokba dugott fejjel” éljük a kényelmesnek mondható hétköznapjainkat. Ezek az alkotások például minden agresszivitás nélkül nagyot ütnek, akár akarja az olvasó, akár nem. A szerző oldalát érdemes követni, hiszen számos érdekességgel leszünk gazdagabbak és akár az újabb alkotásairól is olvashatunk. Ehhez ugyan kell némi angoltudás, de úgy gondolom, hogy megéri ellátogatni az oldalára.
Rupi Kaur – otthon test című alkotása 2021-ben jelent meg a Könyvmolyképző gondozásában. A kötet illusztrált és bár még mindig vannak fenntartásaim a rajzokkal, mégis egyediséget kölcsönös az alapvetően is szokatlan formalitású verseknek, amelyeket maga a szerző készített.
A könyv elsősorban az alkotó életéből merítkezik, ahol fellebbenti a fátylat a gyermekkorában átélt meggyalázásról, a családját ért atrocitásokról, az otthon keresés ingatag időszakáról, majdan a történelem súlyos kárairól és külön hangot ad azon nőkért és gyermekekért, akiknek nincs lehetőségük elmondani a világnak tragédiájukat.
„a bántalmazás nem csak
szerelmi kapcsolatokban lehetséges
a bántalmazás
egy barátságban is megtörténhet”
A könyv négy fő részre bontható, amelyek külön-külön is letaglózóan hatnak, de együttesen a lelket darabjaira törik és csak sírni volna kedve az olvasónak. Összességében elmondható, hogy a versek vitriolosak, patetikusak és rebellis felhangúak. Nézzük is részletesebben őket.
Az első ilyen a tudat címmel hirdeti magát, ahol olyan kérdések merülnek fel, amelyeket feldolgozni ésszel nem lehet, mégis fontos beszélni róluk. Két verset szeretnék mutatni, a teljesség igénye nélkül:
„törni akarok
repedni
kalapáccsal nagyot kapni
meg akarok nyílni ahol zárva vagyok
titkos ajtót találni
kiengedni magamat magamból
azt akarom hogy
valami elkapja a nyakamat
és középen kettéhasítson
hogy megint azt érezzem élek
-nem akarok tompa lenni többé”
vagy a jövő miatti aggodalom köt le
nem csoda
ha nem érzem az életet
ha nem az egyetlen
valóságos pillanatban élek
A második részben a szív kerül átvitt értelemben a középpontba. Itt a költőnő saját életéről mesél, apró pillanatok mozaikjaiból építhetünk fel egy egész élet történetét. Hogy mit kapunk már az elején sejthető, mégis úgy rakjuk ezen darabkákat össze, mintha hipnózis alatt állnánk, pedig tudjuk a valóság széttép minket is belülről…
„nehezen választom el
a bántalmazó kapcsolatokat
az egészségesektől
képtelen vagyok különbséget tenni
szerelem és erőszak között
-nekem mindegyik ugyanolyan”
És a második:
„a család a barátok
a közösség szeretete
éppen olyan sokat ad
mint a szeretet
egy szerelmi kapcsolatban”
A harmadik szakasz egy lassabb időszakot ölel fel, ahol tulajdonképpen a pihenés, egy nyugalmi állapot illúziójával kecsegtet. Hogy ez mennyire valóság vagy csupán a képzelet játéka lenne, ezt döntse el mindenki! Számomra inkább néma sikoly egy olyan ítéletről, amely hamarosan valósággá válik, addig pedig csak a figyelmeztetések érkeznek. De vajon te meghallod őket?
„tönkretettük
az egyetlen otthonunkat
a kényelem és a profit kedvéért
pedig egyikből sem húzunk majd hasznot
ha a föld egyszer
nem kap majd levegőt”
És a második:
„hiányoznak azok a napok mikor a barátaim
tudtak életem minden piszlicsáré részletéről
én meg tudtam minden bagatell részletet az övékéről
felnőtt fejjel hiányzik ez az állandóság
hogy vagyunk
a séták a háztömb körül
a hosszú beszélgetések amikor úgy belefeledkeztünk
a pillanatba hogy azt sem tudtuk hány óra
amikor győztünk és ünnepeltünk
amikor vesztettünk és még inkább ünnepeltünk
amikor egyszerűen gyerekek voltunk
most nagyon fontos állásunk van
ami betölti a nagyon sűrű napunkat
naptárakat bújva beszélünk meg egy kávézást is
amit valaki végül lemond
mert a felnőttkor annyira kimerítő
hogy sokszor ki sem lépünk a lakásból inkább
hiányzik a tudat hogy valaha
egy rajtam túlmutató csapathoz tartoztam
és ez sokkal könnyebbé tette az életemet
-nosztalgia a barátság után”
Az utolsó rész pedig az ébrenlét címével egy olyan állapotot hirdet, amikor a költőnő szinte felrázza az olvasók lelkét, hogy most van itt az ideje cselekedni és minden apró léleknyomat egy fontos pontja a világmindenségnek. Ezen versekből is válogattam:
„ne aludj
a lehetőségeid lábtörlőjén
várva hogy megtörténjenek a dolgok
amikor te is lehetsz az
ami megtörténik”
És egy másik:
„könnyű szeretni
a jó dolgokat önmagunkban
de a valódi önszeretet az
ha megbarátkozunk
a mindannyiunkban ott lévő
problémás részekkel is
-elfogadás”
Azt gondolom, hogy ezzel a verseskötetével elérte a szerző azt, hogy új kedvencet avattam általa. Nehéz utat jártunk be és azt hiszem még messze se értem, hogy mennyi minden rejtőzik az alkotóban, de a versei által minden olvasás után egy új világ és nézet mutatkozik meg előttem. Kitartó ember lévén hiszem, hogy számos alkalommal kézbe fogom venni ezt a könyvét, mert itt értettem meg igazán mit jelent nőnek lenni egy kegyetlen világban és az én múltam kényszerrel lefedett szenvedései is új értelmet nyertek általa.
Ajánlom a könyvet minden olyan léleknek, aki elfogadó és nyitott a világban élő nőtársaikkal szemben. Elég kíváncsi és bátor, hogy felfedezze az elnyomás, a bántalmazás, a történelem mocskát, és mégis harcosként felemelkedjen egy fontos ügyért. Mert nem mindegy, hogy minden nap milyen közegben ébredsz, hova szülöd gyermekeidet és a legfontosabb, hogy mennyire tiszteled önmagadat és ezáltal másokat is. A tested a lelked otthona, ha nem ápolod mindkettőt, elveszíted önmagadat. És a szerző saját szavaival élnék:
„nem tudok semmi olyanról ami némábban
lenne hangos a szorongásnál”
„sokszor
dühösek vagyunk másokra
amiért nem teszik meg
amit nekünk kellett volna megtennünk magunkért
-felelősség"
Ha valaki nekem azt mondja még pár hete, hogy pozitív véleményt fogok írni a szerző munkásságáról, akkor biztosan kinevetem, ugyanis Tej és méz című alkotását egyszerűen felháborítónak találtam, és merem megkockáztatni, hogy jobban utálom, mint A Szürke ötven árnyalata című sorozatot és ez nagy szó az esetemben. Ezekből kiindulva már sejtheti mindenki, hogy nem kis kínban vagyok, hiszen most kezdem felfedezni a szerző lelkét.
Rupi Kaur – a nap és az ő virágai című verseskötete hazánkban 2019-ben jelent meg először a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. Ezt követően 2021-ben egy újabb nyomtatást is megélt, hiszen nagyon hamar elkapkodták az olvasók. Először jómagam nem értettem ezt a hatalmas rajongást, de, mint már fentebb említettem, egy nagyobb koppanással ért földet az állam, amit bevallom azóta is keresek.
Ebben a kötetében megmaradt a költői lázadó felhang – amit tapasztaltam a Tej és Méz című alkotásánál is – viszont kiegészült a múlt, a család és egy bizonyos női lélek feltárásával is, ami tulajdonképet emberivé tette számomra is az alkotó munkáit.
Ebből csemegéztem kicsit, hogy lássátok, miért is érzem magamhoz közel a verseit.
„azt kérdezed
lehetünk-e barátok
elmagyarázom a méh
nem azért álmodik
csókról a virág szájával
hogy aztán megelégedjen a leveleivel
-van elég barátom”
A második:
„amikor a világ összetörik a lábad előtt
nem baj ha engeded hogy
mások szedjék össze a szilánkokat
ha ott vagyunk hogy kivegyük a részünket a boldogságodból
amikor minden jól megy neked
akkor arra is képesek vagyunk
hogy osztozzunk a fájdalmadban
-közösség”
És a harmadik:
„talán mind bevándorlók vagyunk
egyik otthont cseréljük a másikra
előbb az anyaméhet hagyjuk el a levegőért
aztán a külvárost a mocskos belvárosért
ahol jobb életet keresünk
néhányan történetesen egész országokat hagynak el”
Azt gondolom, hogy ezek az apró részletek beszélnek helyettem is, így nem fejteném ki őket bővebben. Csupán annyit jegyeznék meg, hogy minden egyes sorában ott vagyok és hiszem, hogy mindenki megtalálja önmagát benne. Hiszen egy olyan világban élünk, ahol nagyon szerencsés az, aki egy egész életet le tud élni ott ahová született és békében önmagával és környezetével adja tovább utódainak a maga családi történelmét.
És zárásképpen egy személyes kedvencet is megmutatnék:
„a határokat
az ember alkotta
csak fizikailag választanak el
ne hagyjátok hogy
egymás ellen fordítsanak bennünket
-nem vagyunk ellenségek”
Összességében egy határozott igent mondok ezek után a költőnő alkotásaira, mert végre megismerhettem egy szeletét lelkének és nem csak egy dühödten vagdalkozó ember kitörésiről olvashattam.
Ajánlom a könyvet kortól és nemtől függetlenül, mert bár elsődlegesen női szemmel mutatja meg az életet, mégis hiszem, hogy tanulhatunk egymástól, hiszen emberek vagyunk és egymásért létezünk. És a szerző sorai pedig tökéletesen leírják a saját gondolataimat is:
„aznap amikor mindened meglesz
remélem eszedbe jut majd
amikor semmid sem volt”
Amennyiben elmerülnél te is ebben a világban, megteheted, ha a Könyvmolyképző oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
„A világ sohasem telik be a halálról szóló történetekkel.”
Valamikor régen olvastam egy emberről, aki nagy mesélő hírében állt. Történetei elsődlegesen attól váltak egyedivé, ahogy előadta meséit és hangjával meg tudta bűvölni hallgatóságát. A mostani kötet szerzője hasonlóan képes magához láncolni azon kíváncsi lelkeket, akik nyitott szívvel és nagy érdeklődéssel állnak neki az olvasásnak. Bár emlékezni a legtöbb alkotó képes, de varázslattá tenni mindezt a szavak által, csak igen kevés szerzőnek adatik meg, de mielőtt ebbe részletesen is belemennék, szeretném megköszönni a költőnek, hogy olvashattam a könyvet. Nagyon szépen köszönöm.
Mohai V. Lajos - Rózsa utca, retrospektív című könyve 2017-ben jelent meg a Prae Kiadó gondozásában. Az alig 92 oldalas kötet egy nagyobb zsebben kényelmesen elfér, ezért könnyen magával viheti bárki egy mélyebb elmélkedésre. Az olvasót elsődlegesen a borító letisztultsága ragadhatja meg, melyet Déri Erzsébet munkájának köszönhetünk. Ha rátekintetek a képre egy kissé megfakult órát láthattok, amely az időt és az örökkévalóságot jelképezi. A számlapon látható fa, pedig az életet tükrözi vissza, tehát máris egy párhuzamot figyelhetünk meg. Ennek a költő a verseiben az időszakos lebontással, valamint a bennük megjelenő emlékekkel állít sírhelyet, hogy az olvasó mindig visszatérhessen.
A könyv négy nagy fejezetre bontható, amelyek a következők.
Ezek a címek nagyon kifejezőek és sokat sejtetőek. A legtöbb esetben szét szoktam szedni fejezettenként megvizsgálva az adott belső tartalmat, de most csak szeretnék két részletet megmutatni, hogy mitől vált számomra nagyon szerethetővé és miért engedtem meg magam azt a luxust, hogy a könnyeim szabadon lefolyhassanak arcomon. Kérlek, hogy figyelmesen olvasd a sorokat.
„A temetőfal az összes könnyét elsírta,
a test batyuja üres csigaház,
rövid állomása Föld-utazás,
kőpogácsa meg ínyencfalat is,
önkényes szívdobogás,
az ember vezekel a könyörtelenségig,
a megoldásba mindig hiba csúszik,
mert képtelen a béklyóit oldani,
a szótlanság mágnese várakozásteljesen
odatömöríti ajkához a szavakat,
egyszer elfogy minden ok a maradásra,
és a Föld pora se való másra,
mint belepni nyomainkat.”
És egy másik:
„Ki vezeti kantárszáron őket,
hogy az istállók összedőltek?
Ha elnyelné testüket az emlék,
ki fogadna, ha innen elmennék?
Ahogy vonszolták a menetet,
a testek vonalkódja remegett.
Az árnyak lehasaltak a porba,
meszet lehelt ki a pincék torka.
Hidegen sorakoztak a házak.
Égi mezőn dobogtak a lábak.
Szerencsére, roppant út ez valóban.
Mérgét fújta az Isten a porba!”
Sokunknak a gyermekkor csupa móka és kacagás, de mégis ott vannak a fájdalmas emlékek. Az el nem mondott szavak, a meg nem élt pillanatok, amelyek a korral elmosódnak. De vannak időszakok, amikor kiélesednek az emlékek, mint egy elhagyatott padlás, ahol az idő pora alatt ott van minden elfeledett bútor és játék. Ez a rövid versrészlet adta meg lelkemnek azt az utolsó csapást, amelynél már a szemem sem maradt szárazon.
Összességében egy nagyon nehéz, de annál értékesebb könyvet vehettem kézbe, amiért nem lehetek elég hálás.
Ajánlom minden költészetet szerető léleknek, hiszen a szavak által egy csodát élhetünk meg, és bár az emlékek sokasága nem a miénk, mégis a mi szívünk is egyként dobban a szerzőével. És egy saját gondolat: Van egy mondás, miszerint lakva ismered meg a lakásod. Ugyanígy, tapasztalatok útján ismerhetjük meg az embereket is. Egy lélek tűnhet ridegnek a felszínen, de nem tudhatjuk, hogy mi lakik igazán benne.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Prae Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Már megszokhattam volna igazán, hogy bizonyos szerzők, -akiktől már volt szerencsém korábban olvasni- nem tudnak rosszat alkotni, vagy csak nagyon ritkán. Gondolok itt elsődlegesen a stílusra, a mondanivalóság különböző formáira és arra a bizonyos emocionális többletre, amelyek olvasáskor előtőrnek bennem és nem eresztenek. Ilyen sokszínűséggel ritkábban találkozom, mint szeretném, de ha eljön a pillanat, nagyon tudom becsülni, ahogy tettem most is. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam a könyvet. Köszönöm.
Szöllősi Bernadett- Szív-garzon című verseskötete 2017-ben jelent meg az Underground Kiadó gondozásában. A borítót szemlélve először egy bizonyos gótikus irodalmi stílus érzése ötlött fel bennem, hiszen az illusztráció tartalmazza azon stílusjegyeket, amelyek ezt engedték feltételezni. Később persze ez a nézetem teljesen szertefoszlott, bár bizonyos szinten nem tudok elvonatkoztatni tőle. A könyvben több illusztráció is található, amelyeket a borítótervvel együtt László Maya munkájának köszönhetünk. Nem tudom ki, hogy van vele, de számomra nagyon impozáns a maga stílusában és remek hangulatteremtő volt.
A versek és haikuk két részre bontják a kötetet. Míg első szériában az előbbi, evidensen a másodikon az utóbbiak helyezkednek el.
A versek különböző formában mutatják be a megélt és meg nem élt eseményeket, a különböző érzelmi hullámzásokat és egy bizonyos üzenetet, amelyet a költőnő kíván átadni olvasójának. Ezekben az alkotásokban benne van az szerző lelke, véleménye és minden gondolata, amit egy fiatal művész megélt a létezése folyamán. Ez a kötet olyan, mint egy paletta, ezer színnel és élménnyel kecsegtet, az ecset az olvasó kezében van és az üres vászon az emberi lélek befogadására szolgál. Hiszen ha nyitottan állsz egy alkotóhoz, akkor a tiszta felület hatalmas és bármit alkothatsz, de ez igaz az ellentétjére is.
Én nyitottan és nagy kíváncsisággal fogadtam be ezen alkotásokat és két verset szeretnék megmutatni a számotokra. Nézzétek csak!
És a másik:
A második rész már sokkalta könnyedebb érzéssekkel olvasható, hiszen az apró versek, tehát haikuk, mindig egy finom érzést, vagy pillanatot örökítenek meg. Akár érzelmi foszlányról van szó, akár másról annyi értelmet nyer magának ahány olvasó. A saját lelkünk virágzásától függ, hogy miképpen is látjuk ugyanazon verseket és lehet, hogy amíg nekem valami borús, az addig számodra maga a fény.
Innen is hoztam két kedvencet.
És egy másik:
Összességében úgy gondolom, hogy ismételten kellemes, de annál tartalmasabb élményeket és gondolatokat kaptam a szerzőtől, amelyeket nem tudok elég hálásan megköszönni.
Ajánlom minden költészetet szerető léleknek, hiszen egy kis könyvben is rejtőzhetnek nagy csodák. És egy gondolat tőlem: a hiábavaló remény is remény. A hiábavaló szerelem, még mindig szerelem. Amíg nem változol meg ezek benned élnek!
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Underground Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Ha csak azt a szempontot nézem, hogy mennyit változik egy ember ahogy elér bizonyos korosztályokat, akkor mondhatnám azt is, hogy ez a mostani újdonság csupán a letűnt kor szelleme és nem is boncolgatnám tovább. De úgy gondolom, hogy itt nem erről van szó elsődlegesen, hanem egy olyan kortalanságról, ami csupán csak nagyobb ívet ölel fel a most megjelenő verseskötetekben, de az alapvető mondanivalóság és stílus konzisztens marad. Talán olyan ez, mint az útnak a macskakő, lépésenként eljutunk a célig, de hogy a felszínen hogyan tesszük, ez már igazán nem mindegy.
Ez a verseskötet változatosság szempontjából két részletre bontható, míg az első egy bizonyos képvers formához köthető, addig a másikat a három főcím alatt megbújó különleges sorok adják.
A képvers vagy más néven kalligram, olyan vers, amely a betűk, szavak, szövegrészletek, verssorok sajátos grafikai-tipográfiai elrendezésével egyszersmind képileg is megjelenítik a témakört. Ebben a kötetben számos ilyen alkotás fedezhető fel, amelyeket kiemel a szerző grafikai egyedisége is.
A második különlegességet pedig azt a három fő cím adja, amiket külön is be szeretnék nektek mutatni.
A Minden tétova gyilkosságok cím már rögtön a könyv elején olvasható, amelyben a költő a természetet állítja központi témájául. Itt olvasható először teljes egészében az általam oly szeretett Szent Anna-tó című szerzemény is. Ugyanakkor számos más megközelítést is olvashatunk, amelyek külön is nagyon értékesek a szememben.
De természetesen egy alkotást ide is választottam:
A játék megérkezik hirdeti a második cím, ami már egy teljesen más oldalról közelíti meg a szerző az életről alkotott véleményét, gondolatait. Itt találkoztam először érzelmektől fűtött, úgymond szerelmes költeménnyel, ami ugyan nem csöpög a felesleges romantikától, mégis átsejlik minden mélyebb emocionális töltet.
Nézzétek csak:
A harmadik és egyben címadó Némulat egy olyan érzelmi kavalkáddal szembesíti olvasóját, ami nehezen emészthető, de rendkívüli hatással bíró.
Súlyos szavak, mély gondolatiság és fájdalmasan őszinte meglátások. Egy olyan korból, amelyben bár éltem még nem tudtam megfelelő képet alkotni, így sokkalta nehezebb megérteni, befogadni. Mindentől függetlenül az egész könyv vitriolos, egzaltált és addiktív.
És szeretnék egy személyes kedvencet is megmutatni:
Összességében elmondhatom, hogy ismét egy nagyon különleges és számomra igen csak fontossá vált könyvet vehettem kézbe.
Ajánlom a költészet szerelmeseinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki kedvét leli a grafika és verselés különlegesen ható, együttes kombinációjára.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Libri oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
„A jelen mindig állandóbb, pontosabb a múltnál, ebbe az egyedüllétbe nem sétálhat be akárki. Mégis, ami elmúlt, az már levált önzésünkről, szeretetről, szerelemről.”
Nem hittem volna, hogy ennyi ideig fog tartani egy könyv lelki feldolgozása, de bizony ezt a csepp kötetet majd három hónapja olvasom, újra és újra. Ennek elsődleges okai a két szerző egymásról alkotott nézetei, költeményeik mélyebb elemzései és az együttes hatás megfelelő befogadása, amely több elmélyülési időt vett igénybe. Ezektől függetlenül senki se vonjon le semmilyen téves konzekvenciát, hiszen a szerzők külön-külön is figyelemre méltóak, együttesen pedig lehengerlőek. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni Fábián István költőnek, hogy megajándékozott ezzel a példánnyal. Hálásan köszönöm Önnek.
Fábián István – Mohai V. Lajos - Kettős:pont című könyve 2020-ban jelent meg a Könyvpont Kiadó gondozásában. A kötet nem a szokványos papírborítással készült, sokkal inkább egy famentes rajzlapra emlékeztető anyagból, amelyet be kell, hogy valljak, pontosan nem tudok megnevezni, mégis ezt a hatást váltotta ki nálam. És pont ezért többször is éreztem azt a bizonyos belső hívó erőt, hogy ceruzát ragadjak és én magam is elmerüljek a grafika rejtélyes, de annál csodálatosabb világában. Ezt az emocionális töltetet tetézték Fábián István grafikai munkái, amelyek –mint eddig is- rendkívül igényesek és impozánsak a maguk tematikáját tekintve. A borítóról pedig csak annyit szeretnék írni, hogy a szívem közepébe talált, hiszen az az emberi sziluett az égitestváltozással egy lélek esszenciális fejlődése és mélyre bukása. Az idő változásával a két lélek egymásra való hatásai elgondolkodtatják az olvasót és nem eresztik. Fábián művész úr egyéb munkáira is érdemes figyelmet fordítani, hiszen hosszú évek óta álmodja meg grafikáit és borító terveit a szerzőknek és az olvasóknak egyaránt. Amennyiben szívesen elmerülnél munkáiban, ezen a linken megteheted.
Nem újdonság, hogy egy könyvnek több szerzője is akad. Eme kettősség mindig valamilyen különleges formában vehető észre, de csak a figyelmesebb olvasóknak tűnhetnek fel azok a plusz mozzanatok, amelyek által meg tudják átlagban különböztetni az alkotók munkáit. Ennél a kötetnél egyértelmű ez az elkülönülés, mégis számos formában tükörképei egymásnak a két költő munkái. És bizony ettől eltekintve, külön is megállják a helyüket. Ami viszont kimondottan izgalmas kérdéseket vett fel az olvasóban az az, hogy bár egy borítón osztozva, de két oldalról megközelítve ismerhetjük meg a két alkotó egymásról és a világról alkotott gondolatait, elemzéseit, mégis önazonos és cseppet szangvinikus hangvételben. Különlegessége még a gördülékeny és hihetetlen szépen, választékosan megfogalmazott szövegkörnyezet. Az egész kötet egy irodalmi kincs a szememben.
Rögtön két versrészlettel szeretnék kezdeni, amiket már oly sokszor olvastam és annyi érzelmet kaptam általuk, hogy megszámlálni sem tudom, és talán megértitek, hogy miért szándékozom ezeket megmutatni nektek:
Ajánlom nemtől és kortól függetlenül, mert aki szereti a költészet és irodalom eme ágazatát, az megleli életünk egy – egy titkát. De annak is jó szívvel ajánlom, aki most ismerkedik a két szerző munkásságával. Hatalmas ereje van ennek a könyvnek az első sorától az utolsóig. Én nagyon hálás vagyok azért, hogy olvashattam.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Könyvpont Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
A kötet négy részre osztható, melyek a következők:
1. Szeretik a népek
2. Neretva
3. Agapé
4. A belső eszkimó
Mindegyik főcím nagyon beszédes és tulajdonképpen az egyes részek külön-külön is tökéletesen megállják a helyüket, mégis egységesen letaglózó és nagyon fájdalmas.
Szeretik a népek cím alatt olyan költeményeket találunk, melyek a világról és a világnak szólnak. Tulajdonképpen egy kritika egyes témakörökre lebontva, amelyek közül is ez számomra a legerősebb:
Harmadik címként szintén egy jelentős nevet kapunk, amely meghatározza ennek a résznek a hangulatát. Az Agapé cím hétköznapibb értelemben nyolc fajta szeretetet jelent (erosz, philia, storgé, pragma, mania, ludus, philautia, és agapé). Mivel görög eredetű szóról beszélünk, ezért eme néphez társíthatóak a szó valódi jelentései, amelyek a szeretetet, vendégséget takarják. Innen is szeretnék két különlegességet megmutatni nektek.
És a második:
A belső eszkimó címmel olvashatjuk a költő utolsó verseit ebben a könyvben, amelyek tulajdonképpen egy belső vívódást, egyfajta elszámolást fejeznek ki. Nézzétek csak:
„Ahogy lepereg rólad a maradék szeretet.
Ameddig lepereg a fény is. A mozdulatok
maradnak. A kiszolgáltatott testhelyzetek.
Leejted a stigmát. Felszeded a szemetet.”
Vannak bizonyos könyvek, amelyek elemi erővel csapódnak az olvasó lelkébe, és nem eresztik még hosszú idő után sem, pedig az idő koptatná az emlékeket. De mielőtt ebbe részletesen belemennék, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm szépen.
Ágoston Tamás nevével bevallom most találkoztam először, mégis régi ismerősként köszöntöttem olvasásom folyamán. A szerző mondanivalóját olyan erős, mély jelentéssel fűszerezte meg, hogy a legtaglózás erejével hatott rám. Már elve a borító kép is ad egy bizonyos érzést, hiszen a fotón két gyermek ölelkezése látható. Bár a figyelmes szemlélőnek fel fognak tűnni azon sajátos jegyek, amelyek rögtön más érzést keltenek, ha ismét rátekintenek. A két gyermek közti kapcsolat nagyon könnyen leolvasható és bizony az egyik önteltséggel, míg a másik mélységes szomorúsággal tűri a fotó készültét. Ettől a tekintettől kirázott többször is a hideg, de pontosan értettem, hogy nem lesz egy könnyű olvasási élményem.
A visszaalvás művészete című verseskötet 2019-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában.
Ha azt mondom, hogy elvesztem a sorokban, akkor csak a felszínét kapargatom mindannak, amit átéltem olvasásom alatt. A költő különböző élethelyzeteket mesél el költeményei által, amelyek fullasztóan hatnak az olvasóra. Nézzünk is egy – két művet.
Ennek a költeménynek a sajátossága, hogy először egy régies film kockái elevenednek meg a szemünk előtt, amelyek bizony a maguk bizarrságában az élet horrorává növik ki magukat.
A második versben, pedig egy olyan érdekes „élet mozaikjai” térnek vissza, melyek éjszakánként felriasztottak legmélyebb álmomból és nem eresztettek.
És van egy személyes kedvencem is, amit mindenképpen szeretnék megmutatni nektek. A szándékom elsődlegesen az, hogy megértsétek, hogy bizonyos gyermekeknek mennyire pokol a „felhőtlen” életük. Vajon már értitek?
Anya kezében légycsapó,
apa kezében húsklopfoló.
Hívogatnak.
A szekrényben lapítok
a színtelen ruhák bűzölgő rétegei alatt.
Néma vagyok, mint a nyolcadik törpe,
akit Hófehérke agyonvert.
Anya mesélt róla, mikor bepisiltem
az óvodában. Azt mondta: a te jeled
a virág, kicsim, de ez még változhat.
Apa bólogatott. Aztán egymásra nevettek,
mint akik értik a tréfát.”
Összességében úgy gondolom, hogy ez a könyv egy mélységes árokba vezeti olvasóját, majd magára hagyja egy –egy költeménnyel. A szerző megmutatja azon rémképeket, amelyek bármelyikünkkel megtörténhetnek, mégis reméljük, hogy csak a képzelet szüleménye. Az egész könyvre jellemző egy bizonyos depresszív, groteszkség, ami elsődlegesen a költeményekben megjelenő szubmisszív karakterek tesznek igazán megrázóvá.
Összességében elmondhatom, hogy idei évem egyik legmeghatározóbb verseskötetét volt szerencsém kézbe venni.
Hogy kinek ajánlom? Mindenkinek és senkinek, az előbbit azért, mert nagyon fontos elmélyülni az ilyen művekben, az utóbbit pedig azért, mert rendkívül szomorúvá és deprimáltá tesz.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
- az „önbecsülés” valódi jelentése.”
Nagyon szeretem az olyan könyveket, amik valamilyen külsőség alapján fel tudják hívni magukra a figyelmemet, hiszen mint kreatív művészlélek számomra elengedhetetlen, hogy egy apró mozzanat elcsábítson vagy megfogjon magának. Ennek a kötetnek, melyet most értékelni kívánok, megvan az a bája, mely alapján éreztem azt a bizonyos vonzást. Bár végül ajándékba kaptam egy nagyon szeretett barátnőmtől, amit itt is köszönök, mégis jó volt levonni ezt a konzekvenciát.
Amanda Lovelace egy bestselleres amerikai költő, aki a Tumblr és az Instagram oldalakon posztolt költészete révén vált híressé. Számos kötet szerzője, de országunkban csak most jelent meg a Goodreads Choice-díjas, Amikor a hercegnő megmenti önmagát című kötete, melynek megjelenését a Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetjük. A szerző elsődlegesen nőkről ír nőknek. Olyan sorsokról és élet helyezetekről mesél, melyek minden nőtársunkat érintenek bárhol is éljen a nagyvilágban.
Ennek a kötetnek számos előnye és hátránya van. Az előbbi, -hogy csak egyet említsek- az a határtalan erő és kisugárzás, amivel támogatni kívánja az adott témában szenvedő hölgyeket alkotásain keresztül, az utóbbin pedig azt a mérhetetlen igazságtalanságot, elnyomást, bántalmazást és keserűséget értem, amelyek a mai világunkban még sajnos helyet kapnak.
A kötet 4 fő része osztható, melyek a következők:
- a királykisasszony
Mint látható különböző státuszokra, rangokra osztja a fejezeteket, kivéve az utolsót, mégis szépen illeszkednek egymáshoz. Minden rész egy –egy életszakaszból merítkezik és mindenhol megérthetjük, hogy tulajdonképpen egy segélykiáltással van dolgunk, melyet a lázadó, sokszor stilizált sorok megerősítenek.
I. a hercegnő
Ennek a fejezetnek van először sokkoló hatása az olvasóra, hiszen itt találja magát szembe a szerző stílusával, ebben a részben kap helyet az első olyan téma, ami szaggatni kezdi a lelkeket.
„a hercegnő
mármint én kicsit
könyvbolondnak születtem.
sokszor csak simogattam
a könyveim gerincét
miközben ott ültem
a toronyba szobámba zárva.
közben reméltem hogy a könyvekből
kiömlenek a finom szavak
a puha zöld szőnyegre
hogy egyesével összeszedhessem
és ízlelgethessem őket
mint a szamócát a számban.
- szavakat gyűjtök örökké.”
II. a királykisasszony
Itt már egy sokkal érettebb, de még nem teljesen beért gondolatisággal találkozhatunk, amely sokszor pofonként csapódik arcunkba, de képtelenek vagyunk elengedni a lapokat.
„hinnem
kell
hogy
eljön a nap
amikor nem
rezzenek össze
ahányszor
meghallom
a nevét.
- egyes nevek mindig átkozottak lesznek.”
III. a királynő
„amikor
anyám
meghalt
végre
találkozhattam
apámmal
akit
mindennap
láttam
tizenkilenc
éven
át.
igaz
amit
mondanak:
a közös
gyász
súlya
vagy
összehoz
vagy
távolabb sodor
egymástól.
- sosincs késő egy kapcsolathoz.”
IV. te
Az utolsó fő fejezetben találtam rá önmagamra és tulajdonképpen itt értettem meg, hogy a leírt szavaknak mekkora erejük is van.
„ha a tükörbe
nézel
& késztetést érzel
hogy azt mondd magadnak
nem vagy
elég jó
elég szép
elég vékony
elég telt
akkor azt hiszem
ideje
apró darabokra
törnöd
azt a tükröt.
nem gondolod?
- legyenek azok a szilánkok ugródeszkák önmagad szeretetéhez.”
Mint látható sem a versek formái, sem a ritmusuk nem hasonlítható egy átlagosan felépített verseléshez. Különlegességük elsődlegesen abban rejlik, hogy a költő devalválóan beszél a társadalmi kényszerekről, elvárásokról, de mindegyik szerzeményéről elmondható, hogy vitriolos, kombattáns.
Szubjektív meglátásom szerint, kimondottan inspiráló olyan költő alkotásait olvasni, akinek a soraiból kitekint a valóság és mégis elhisszük, hogy csak a képzelet műve. Számomra pedig a következő mondat nagyon találó:
„mindig a csend volt a leghangosabb sikolyom.”
Összességében úgy érzem, hogy bár most először olvastam a szerző tollából, biztos, hogy nem utolsó alkalommal veszem kézbe se ezt a kötetét, se másokat. Hiszem, hogy aki ennyire mélyen képes berántani gondolatiságába, annak művei mindig elvezetnek majd egy új célhoz, megmutatva egy új ösvényt, ami felfedezésre vár nőiességem és hitvilágom megismerésében.
Ajánlom a könyvet minden olyan nyitott léleknek, aki szereti a költészetet és érdekli más emberek gondolatai, verselései. És egy saját gondolatot engedjetek meg nekem: Ha egy madár elveszti tollait, még nem felejt el repülni. Ha egy húr elpattan, a muzsika hangja tovább zeng. Még ha fel is ébredek, álmomat akkor sem feledem.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Könyvmolyképző Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Nagyon ritka az az alkotás, melynél nem tudom eldönteni, hogy tetszett vagy sem első olvasás után, de a mostani értékelésemben szereplő kötet azon kevesek egyike, amelyet közel fél évig „ízlelgettem” és összesen hatszor vettem kézbe. Megküzdöttem vele, de most már úgy érzem, hogy értem és nagyon megrendített. Makacsságom és kitartásom immáron győztesként emelt ki ebből a háborúból, melyet én és a költő tudattalanul vívtunk meg egymással. De erről kicsit később, előbb szeretném megköszönni a Gondolat Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Köszönöm.
Fabó Kinga – Bebáboz kötete már a címével is egy igen különleges érzést kelt leendő olvasójában. A szó önmagában egy természetbeli folyamatot jelent, mely röviden annyi, hogy burokba zár. Biológiai oldalát tekintve a hernyó saját nedvéből készült szálakba burkolja magát, hogy bizonyos ideig tartó mozdulatlan (báb)állapot után lepkévé váljék . Ez a szó számos érzelmet felszínre hozhat, de csak igen kevesen fogják elsőre megérteni, mire is figyelmeztet az alkotó, mielőtt a gyanútlan olvasó kézbe veszi a könyvet.
A borító számomra szerelem első látásra, de még nekem is csak többszöri pillantásra esett le, hogy tulajdonképpen a nehéz csipke mögött, egy gyönyörű női arc sejlik át. Már ettől a mozzanattól elnehezült a lelkem és tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy a kötet értelmezője lehettem. De nézzük is, hogy miről is írtam fentebb.
A könyv három fő részre osztható, melyek a következők:
2. Tükör, aki belenéz, tükörkép
3. Nem néz vissza
Ez a három elkülönülő fejezet tulajdonképpen az alkotó fő életszakaszait öleli fel. Minden idősíkról elmondható, hogy maró gúnnyal, erős lázadó felhanggal és bizony a múlt különböző aspektusaiból kiragadott érzelmekkel szemléli az életében felmerülő eseményeket és személyeket. Rendre találkozunk az asszonyi lét árnyoldalaival, a férfi, mint domináns fél elnagyolt ábrázolásával. Megkérdőjelez minden kötelességet, elvárást és bátran szembeszáll a múló idővel is.
Diszkont báj egy olyan időszakról mesél, amikor még ifjonti lélekként engedelmeskedünk a kötelességnek, többször kiemelve a nemek közti határokat, mégis egy árnyalatnyi tisztelettel meghintve a szavakat.
üresen, jelentésvakon.”
Mint fent említettem, elmondhatom magamról azt, hogy az utóbbi pár évben abban a szerencsében volt részem, hogy több hazai és külföldi költő munkáját vehettem kézbe. A legtöbb esetben ismeretlen szerzőkről van szó, akikkel akkor találkoztam először és függetlenül attól, hogy milyen vélemény alakult ki bennem alkotásaikról, mégis örömmel tölt el ez a gondolat és tudat, mert minden alkotó után úgy éreztem, hogy több lettem. Rengeteget tanultam tőlük és még mindig szélesíteni kell az ismereteimet, de reméltem, hogy van annyi tudás már a fejemben, amivel bátran szembe nézhetek egy szokatlan verselésnek.
Sütő Csaba András – jönnek a házak című könyve ebbe a kategóriába esik, ugyanis sokszor rímtelen, kaotikus sorok váltják egymást, amelyek egy bizonyos káosz érzését hagyták bennem. A versek és sorok emberi életek alkotta eseményekből tevődnek össze. Csupa olyan tevékenység vagy eset, ami akár velem, veled kedves olvasó, tehát bárkivel megeshet.
A kötet erősen naturista vonalat képvisel, ráadásul akár akarja a kíváncsi lélek, akár nem, az alkotó sokszor száraz realitással közli az adott tényeket és bizony nem mindegyik pozitív. Sőt azt, kell, hogy írjam depresszív és erősen devasztáló hatással van az olvasó hangulatára.
Többször találkoztam olyan sorokkal, amelyek erősen groteszk hatást keltettek és bizony majdnem minden műről elmondható, hogy vitriolos.
Ugyanakkor meg van az a bizonyos erőssége, hogy a kevesebb néha több érzését kelti. A versek értelme sokszor több ismételt olvasást igényelt, mert minden szónak erős jelentést társított az alkotó.
Összességében úgy gondolom, hogy bár tudom, nem nekem íródott ez a kötet, mégis érdekesnek és helyenként elgondolkodtatónak találtam. Nem feltétlen kell szeresem, de elismerem célját és értékelem őszinteségét.
Hogy kinek ajánlom? Erre a kérdésre kivételesen nem találom a választ, de az biztos minden kötet megtalálja a maga olvasóját.
Amennyiben kíváncsi vagy és kézbe vennéd, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Valamikor évekkel ezelőtt megismertem egy fiatal lányt, aki tele volt élettel, sokat nevetett és mindig azt mondta ki, amit az én szívem is sugallt. Ennek a hölgyeménynek számos előnye volt őszintesége mellett, többek között, hogy csodálatos gondolataival örvendeztette meg olvasóit. Hasonlóan hozzám is bloggerként tevékenykedik és egy különleges oldal tagja a mai napig is, de mint kiderült, a szavakkal másképpen is tud bánni. Verset írni sokan tudnak, viszont szívhez szóló üzeneteket küldeni általa már igen kevesen. A mostani értékelésem írónőjéről meséltem fentebb és bár nem vagyok elfogult, mégis hálásan köszönöm a barátságát és a költészetét is egyben.
Erberling Judit - Vers a tengerben kötete idén jelent meg a NewLine Kiadó gondozásában. A könyv számos előnnyel rendelkezik, ugyanis nem tudom ki, hogy van vele, de én kimondottan szeretem, ha könnyen forgatható, vastag papíron olvasható az adott szöveg és keményfedeles.
A borító már önmagában lenyűgöző a számomra, hiszen egy olyan természeti elem mutatkozik meg rajta, melyért külön is rajongok. Számos tulajdonságot mutat be a figyelmes szemlélőnek, elvégre gondolatok végtelenjével találkozunk egy-egy vers olvasása során, melyek mélységükkel és viharoságukkal csak fokozzák az olvasóban az elmélyülés élményét. A tenger ezt is jelenti számomra.
A kötet egy érzelmi vihar a javából, hiszen minden időből és eseményből egy őszinte lélek kiáltása vagy ábrándozása olvasható. Természetesen nem csak emocionális indíttatásokat fedezhetünk fel a lapokon, hanem véleményt is a világ ügyes – bajos dolgairól, gondjairól.
Szeretnék három művet kiemelni, melyek személyes kedvenceim lettek. Kérlek, olvassátok figyelmesen.
Sokszor azt gondoljuk, hogy egy adott épület csak egy tárgy, ahol éljük a szürke hétköznapokat, de sosem változik semmi, maximum csak általunk. Én mégis úgy gondolom, hogy egy ház is él, akár az ember, tele emlékekkel. Ez a verseskötet ennek a tiszteletére íródott, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm.
Érdekes ez a verseskötet, mert igazán nem szól semmiről és mégis ezer színt, érzelmet és az élet apró mozaikdarabkáit fedezhetjük fel általa. Mert az embernek az otthona igazán ott van, ahol a lelke van. De vajon az az épület akarja-e az ott lakókat? Sokszor történik, hogy egy beköltözött család nem tudja elengedni magát az adott lakban, és még csak az okát sem tudják megfogalmazni. Pedig a válasz igen egyszerű. Az adott helység még őrzi az előző tulajának illatát, érzéseit és nem fogadja el az új jövevényeket. Furán hangzik, én is belátom, mégis csak az a ház áll értünk szívesen, melyet rendszeresen ápolunk és törődünk vele.
Amikor beköltözünk egy új házba sokszor keressük a régi emlékeket, hogy vajon milyen emberek éltek előttünk ott. Ha szerencsénk van, akkor lelhetünk egy pincét vagy padlást, ahol az el nem vitt holmikból felsejlik az a bizonyos múlt.
Összességében úgy gondolom, hogy bár nem nekem íródott ez a csepp kötet, mégis meg van a maga bája és érdekessége. Sajnos nem fogott meg sem a versek témája, sem pedig az a költő gondolatisága.
Ajánlom azon versszerető olvasóknak, akik nyitottak az újdonságokra és szeretik a különlegesebb verseléseket.
Amennyiben te is kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó oldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Hogy őszinte legyek nem kicsit érzek döbbenetet és némiképpen zavart, mert bármennyire is furcsa ez a verseskötet, mégis értettem minden versszakát, sorát, szavát. Persze ironikusan fel is foghatom úgy, már a kötet címe is figyelmeztet, hogy mire számíthatok: Rémegyszerű versek. Alapvetően el is mosolyodnék ettől, de most komoly maradok, hiszen a tartalmától nagyon depresszív lettem. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak, hogy ismételten kirángattak a komfortzónámból és egy új stílussal ismertettek meg. Köszönöm!
Már a borító is ad egy bizonyos figyelmeztetést, hogy nem egy szokványos kötettel van dolga az olvasónak és bizony ezt az érzetet egész olvasásom folyamán végig éreztem.
Sok esetben groteszk emóciót keltenek a stilizált illusztrációk ebben a könyvecskében, mert megfoghatatlan, hogy adott esetben mennyire passzolnak az éppen esedékes sorokhoz, mégis egyszere felkavaróak és odaillőek.
Nincsenek tipikus rímek vagy hangzatos szavak, melyekről órákat lehetne beszélni, ugyanakkor a témák okozta káoszban van egy megfoghatatlan rend és fegyelem, ami a versek olvasását is meghatározza. Az tény, hogy összességében minden alkotásról elmondható, hogy szimplicitált, vitriolos és néhol patetikus.
Az egyik legérdekesebb költeményt szeretném megmutatni nektek:
„mindenkit sajnálok
sajnálom azokat akik gyűlölnek
akik megvetnek másokat
lenéznek lesajnálnak hibáztatnak
sajnálom a mindentudókat a kioktatókat
a rendreutasítókat és a fegyelmezőket
sajnálom a bajkeverőket a viszálykodókat
a kárörvendőket a gyalázkodókat
sajnálom azokat akik eltorzítják az arcukat
ökölbe szorítják a kezüket fölvonják a szemöldökük
akik fölemelik a hangjuk akik üvöltenek
sajnálom azokat akik csak panaszkodnak
akiknek minden rosszul megy minden elromlik
akiknek a tegnap jobb volt mint a ma
sajnálom akiknek csak igazságaik vannak
akik ezért kérdéseid támadásnak veszik
bizonytalanságod ügyetlenségnek jellemtelenségnek tekintik
sajnálom azokat akiknek előrefele kell masírozniuk
akiknek van jövőképük
akiknek falakra van szükségük
amit védelmezniük kell
akiknek eszméik vannak igazságaik és isteneik
mindenkit sajnálok
magamat is
mert sajnálnom kell a gyűlölködőket”
Külön hangsúlyt fektet az alkotó a különböző emberi érzelmek és viselkedési jegyek kiemelésére. Rávilágít arra, hogy mennyire sebezhető is a lélek és sokszor csak a képzeletünkből kiindulva hisszük nagyságunkat, létünket.
„állítólag atomokból
hidrogénből szénből
oxigénből nitrogénből
hétezer kvadrillió atomból
protonokból neutronokból elektronokból
erős és gyenge kölcsönhatásokból
pedig leginkább nem-értésből vagyok
mosolyból
sírásból
ölelésből
simogatásból
nevetésből
táncból
zenéből
álomból
nyelvből
szeretetből
szerelemből
indulatból
tévedésből
csalódásból
keresésből
kíváncsiságból
odatartozásból
önfeláldozásból
időből
emlékből
vágyból
alakulásból
elmúlásból”
A társadalomban való létünk és az élethez való hozzáállásunkról is komoly véleménnyel nyilatkozik a költő:
„nyitott szemmel jönnek a világra
de félelemre neveljük őket
sárkányok rablók félszemű kalózok
boszorkányok gonosztevők szörnyetegek
farkasok patkányok ördögök
összekuszálódik tekintetük
épül a félelem-világ
miközben odafent szikrázik a nap”
farönkön ülök
tágas kert közepén
az egyik szülei hibáiról beszél
a másik arról
verte az apja az anyját
felnyílnak a sebek
hallgatsz középen
mindenki egyforma”
eltűnik a rossz a világból
mi lesz
eltűnik a gyilkosság
a kéjvágy a bírvágy
a káröröm a hiúság
a gyűlölet és az öngyűlölet
a háború és a viszály
eltűnik a hatalomvágy
a kapzsiság a zsugoriság
a megalázás és a megalázkodás
a kínzás és a kínzottság
de eltűnik a végesség a halál
a fájdalom a lassú elfogyás
mi lesz
nem lesz jó se többé
nem lesz semmi”
Hogy milyen jövő vár ránk? Ezt igazán senki sem tudja, de az biztos, hogy az alkotó szerint se semminél, még a bármi is jobban hangzó forma.
„felnézek az éjszakai égre
bele a csillagok közti űrbe
rettegéssel tölt el
a végtelen terek hallgatása
rettegéssel tölt el kicsiségem
miközben érzem
ez az űr az a hallgatás
szült engem szült minket
adott szavakat gondolatokat képzeletet
s most még valami furcsa
érthetetlen bizonyosságot
hogy bármi megtörténhet
meg is fog történni”
Összességében úgy érzem, hogy ez egy filozofikus alkotás, mely az egyediségétől szárnyal igazán. Tele van az élet adta igazsággal, és ha hagyjuk, bizony megérthetjük a komolyabb mondanivalóját.
Ajánlom minden olyan versszerető léleknek, aki szeret elmerülni a sorok között és az újdonságoktól sem riad vissza.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Nagyon érdekes, hogy nem is olyan régen ugyanezzel a címmel és fordítóval olvastam egy hasonló kötetet, ami akkor nagy kedvencem lett és azóta is többször elővettem. Bevallom tudatlanul sikerült így választanom, de ha már így alakult, nagy örömmel álltam neki ennek a kötetnek a felfedezéséhez is. De mielőtt ebbe részletesen belemennék, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak, hogy ismételten távoli tájakon járhattam általatok és újra felfedezhettem azt a sok csodát, amit az életünk vagy a természet tartogat a szemfüles figyelőknek. Köszönöm.
A mostani kötet ismételten csepp mind terjedelmileg, mind külsőleg. A borító nagyon megtetszett, hiszen jó ránézni és valahogy nyugtatóan hatott rám, erre pedig most nagy szükségem volt úgy érzem.
Mint fent már említettem Czifra Adrienn fordítói munkájának köszönhetjük ezt a csodálatos kis könyvet. Mivel nem először találkozom a hölgy munkásságával, így nagy elvárásokkal kezdtem neki az olvasásnak.
Az első rögtön Újév címmel vezeti be olvasóját a különleges sorok világába. Hoztam is egy példát számotokra:
A következő fő állomásunk természetesen a Tavasz. A megújulás és az élet kezdetét jelképező időszak számos ihlet forrása és egyben egy különleges és szeszélyes állapotot okoz. Innen is szeretnék néhány kiemelkedő alkotást megmutatni. Nézzétek csak!
„Alkonyi órán
halvány pír az ablakon:
hegytetőtűz gyúl”
A második:
„Belereng az ég –
ködfátyolból feltörő
csatakiáltás”
Az utolsó:
„Elmém gyötrődik
mint holdsugár a ködben
akad ilyen éj…”
A harmadik időszak természetesen a Nyár, ilyenkor csiripelnek a madarak, jó az idő és többnyire kellemesen telnek a napok. Ez az etap egy érdekes gondolatvilágot eredményez:
És egy másik:
Az Ősz hamar eljön, ebben a periódusban a színek dominálnak és egy bizonyos enyészet érződik már. Innen is hoztam pár szépséget:
És a második:
A Tél kikerülhetetlen, hiszen egyszer mindennek vége lesz. Bár, ha az alkotó szemével nézzük ezt az időszakot, akkor olyan érzésünk lehet, mintha a világ egy csodálatos fehér dunyhában pihenne meg. Erről ezek a sorok mesélnek a legjobban. Nézzétek csak!
És egy másik:
Szubjektív véleményem a kötetről, hogy nagyon megnyugtató volt végigolvasni, ugyanakkor egész végig éreztem egy bizonyos depresszív mélységet, melyet még akkor is emésztettem, miután már letettem a könyvet. Erről és arról a csodálatos lelkivilágról mesél ez a pár személyes kedvenc haikum. Kérlek, olvassátok figyelmesen!
A második:
És a harmadik:
Talán túlgondolom, de úgy éreztem az elmúlás többször eszébe jutott az alkotónak. Sok oldalról és több szemszögből közelíti meg az adott témát és bár a sorok gyönyörűek a maguk nemében, én mégis sírva fakadtam, mert szinte hallottam, ahogy hangosan nekem olvassa. Tudom, hogy sokan gondoljátok úgy, hogy túl élénk a fantáziám, de ezen alkotások csak akkor csapódnak le az olvasóban, ha hagyod, hogy a lelked szárnyra kelljen. Számomra ez a három alkotás a kötet ékköve és igazán csak az fogja érteni, aki elengedi magát olvasása közben.
A második:
Összességében elmondhatom, hogy egy egyedi és kiemelkedő haiku kötetet olvashattam, mely több mély és megrázó gondolatot hagyott bennem. Az egyik ilyen, hogy a világ évről évre folyamatosan változik, de az ember soha.
Ajánlom mindenkinek, aki szeret elmerülni a természet csodáiban, néha teret mer adni a komorabb gondolatoknak és akár csak pár sor erejéig is elmerészkedne gyönyörű tájakra. Mert ne feledjétek: A halálnak nem a légzés hiánya az egyetlen formája. Ha nem láthatsz olyan dolgokat, amelyeket eddig minden nap láthattál, a lelked elsorvad. Mert bárhol is jársz az életben, a megszokottól elszakadni nem lehet.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Valahol tudatosan, de talán éppen annyira tudattalanul nyúlok olyan könyvekhez, melyek valamilyen módon megnyugtatnak és cseppet fel is emelnek. Terjedelmileg sosem foglalkozom azzal, hogy hány oldalas egy adott alkotás, hiszen ahogy mondani szokták: nem a méret a lényeg. Ez a mondás ebben az esetben is igaznak bizonyult. De először is szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm.
Kállay Kotász Zoltán – Társasutazás Közép-Mámor földjére című kötete mind terjedelmét, mind pedig méretét tekintve igen kicsi. Első ránézésre az olvasó már a borítókon látható két fotón elgondolkozhat, hiszen két madár csodálatos portréját láthatjuk. Először meg voltam győződve arról, hogy egy természeti kis kalauzt vettem kézbe, de végül haikukkal és más érdekességekkel találkoztam.
Több alkotást is szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, melyek igen kiemelkedőek és kíváncsi vagyok, hogy mit vált ki nálatok!
Az első:
A második:
A harmadik:
És az utolsó:
A könyv alapjaiban kérdőjelezi meg az idő fogalmát, és pont ezért minden oldalon az adott művek kapcsolódási pontja egy bizonyos óra, amikor képzeletünk a haikuk által szárnyra kap és elrepülhetünk bárhova. Az idő megfoghatatlan és csupán lassan érzékelhető. Az egyik legfontosabb tényező az emberi életekben, mégis sokszor csak akkor foglalkozunk vele igazán, amikor már elröpültek azok a bizonyos évek. Pedig akcentuált és szignifikáns akár elismerjük, akár nem.
A szerző utószó címén több olyan fontos üzenetet oszt meg az olvasóval, mely szerintem az egész könyvre rányomja bélyegét. Egyet szeretnék bemutatni nektek!
„ Amikor az érzeteink kellemetlenné válnak, amikor rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, azt gondoljuk, a testünk szorul gyógyításra, esetleg a lelkünk, netalán a szellemünk. Valójában egyik sem orvosolható, amiként az ember, mint felbonthatatlan egy-ség, nem gyógyítható… De nem is betegszik meg soha. A zavar mindig az időben támad. Az idővel nem tudunk sehogy sem bánni, nem ismerjük a természetét, és ennek legfeltűnőbb jele, hogy egységes naptári rendbe gyömöszöltük, becsapva és kínlódásoknak vetve alá magunkat. Az idő mindenki számára másképpen múlik, sejt-szinten másképpen és lélektanilag másképpen. Pillantsunk két, nagyjából ugyanakkor született emberre ötvenéves korukban. Egyikük harmincötnek fog látszani, másikuk hatvannak; és ez nem pusztán a „látszat”, mivel ha megkérdezzük őket, elmondják: úgy is érzik magukat. „Persze a gének”, sóhajtunk ilyenkor diagnosztikus elégedettséggel. Persze, számítanak a gének, de mennyivel többet számítanak az életesemények és az eseményeket feldolgozó belső lelki munka, érlelés, amely ténylegesen tagolja az egyéni idő múlását. Ha mindenki a saját ritmusát követné, és nem próbálna meg másokhoz vagy máshoz (mesterséges időrendben) alkalmazkodni, nem támadnának testi zavarai, ha mindenki rászánná az időt, hogy megálljon, elidőzzön, sőt, ha szükséges, visszaforduljon a belső útján, ha odafülelne a belső órája ketyegésére, és ahhoz igazítaná kényelmes konoksággal a lépteit, akkor derűs kiegyensúlyozottsággal és testi funkcionális zavarok nélkül élhetné az életét. (Lee Moonfish: Az idő gyógyulása, 1993)
Nagyon érdekes az egész könyv koncepciója, ugyanis bizonyos lapok szélén olvasható még egy-egy haikunak szánt alkotás, melyekről elmondhatom, hogy egyediek és számomra groteszk illetve humoros képet formáltak. Nézzétek csak!
„Levágtam őket, / vázába raktam. / A virágok szerint: köcsög.”
A könyv szerkezetileg egy egész napot ölel fel, tehát minden szerzemény cselekményét egy adott órában kell érteni és így más képet fest le az alkotó, mintha csupán egy távképzetben hagyná gondolkodni az olvasóját.
Szubjektív élményként elmondhatom, hogy érdekes és szokatlan formáját ismerhettem meg a költészetnek, és mint ilyen, nagyon kellemes meglepetést okozott. Két személyes kedvenc haikut szeretnék még kiemelni számotokra!
Az első:
A második:
Összességében elmondhatom, hogy egy érdekes és különleges könyvet olvashattam, mely bár rövid, de annál tartalmasabb írásokat gyűjtött össze.
Ajánlom a haikuk szerelmeseinek, de bárki más is örömét lelheti benne, hiszen egy kellemes frissítő mellé igazán jól jönnek a mély gondolatok. És ne feledjétek: Ha egy madár elveszti tollait, még nem felejt el repülni. Ha egy húr elpattan, a muzsika hangja tovább száll. Még ha fel is ébredünk, álmunkat akkor sem feledjük! Ezért érdemes olvasni, sokat gondolkodni és minden percet szívvel-lélekkel megélni.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Nem tagadom számomra a versek valahogy mindig is közelebb álltak a lelkemhez, mint a haikuk, ugyanakkor nagyjából két éve érzem azt a bizonyos „hívást” és rendre elolvasok egy-egy ilyen kötetet. A mostani értékelésem is egy ilyen gyűjteményről szól, melyet Japán egyik leghíresebb haiku írójának műveit szedte „egy csokorba”. De először is szeretném hálámat kifejezni a Napkút Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Általatok messzi tájakon járhattam, és ha csak lélekben is, de feltöltekezhettem. Köszönöm.
Maszaoka Siki japán költő, író, újságíró és irodalomkritikus. Több forrásból merítkezve, úgy tudom, hogy az 1894–95-ös első kínai–japán háborúban a Nippon című napilap riportere volt. A haiku négy nagy mestere egyikének tartják. Ő a megújítója az addig hokkuként ismert, és általa haikura átkeresztelt versformának. ( Róla itt tudsz bővebben olvasni).
Czifra Adrienn műfordító munkájának köszönhetjük ezt a csodálatos kötetet. Az általa „életre” keltett szavak szárnyán számos emocionális hullámvölgyön mehettem keresztül és bizony sokszor a könnyeimet törölgettem olvasásom közben.
A könyv négy nagy fejezetre bontható, melyeket az évszakok ihlettek és tulajdonképpen egy teljes évet ölelnek fel. Bár az is igaz, hogy egy ötödik rész is megbúvik a lapokon, mellyel tulajdonképpen elkezdődik minden. Nézzünk is egy-egy példát ezekre!
Az első ilyen, melyet fent már említettem, az Újév címet kapta. Az ebben a részben található elszórt alkotások mind nagyon friss érzést keltenek az olvasóban. Hogy csak egy példával éljek:
A következő fejezet már egy sokat ígérő időszakról mesél, mely nem más, mint a Tavasz. Alapjaiban is a változékony, de újjáéledő természetet keressük, mely a költő írásaiban is fellelhető. Nézzétek csak!
És a másik:
A harmadik nagyobb részben természetesen csak is a Nyár kaphat helyet. A meleg levegő, az illatoktól és színektől dúskáló kert számos ihlet forrása. A költő többször visszatér egy-egy mozzanathoz, mégis számos oldaláról mutatja be.
És a második:
A negyedik fejezet már az Ősz beköszöntével érkezik el hozzánk, ahol már érezzük az alkotó bágyadtságát és egy bizonyos készülődést, mely valószínűleg elszomorítja majd az olvasót. Erről is hoztam egy kis ízelítőt:
Vagy a másik:
És az utolsó fejezet, mely mindig az elmúlásról szól, természetesen a Tél beköszöntével kezdődik. Az itteni haikuk már teljesen más élményt nyújtanak az olvasónak, és bár nem feltétlen kellene szomorúságot éreznünk, valahogy mégis ezt hozza felszínre. A mozdulatlannak hitt táj pedig, bár tele van élettel, mégis csak a figyelmes szemlélőnek mutatja meg valódi arcát.
És a második:
„Kis hegyi falu:
hó alatt láthatatlan
csak patakját hallom”
Személyes élményem a kötettel kapcsolatban, hogy bár valóban rendkívül igényes és sokrétű haikukat olvashattam, mégis számomra egész végig rám telepedett egy bizonyos bú, komorság. Többször úgy éreztem, hogy reménytelen a világ, hiszen igazságtalanságként fogtam fel az alkotó küzdését betegségével. Egy ennyire sokrétű ember, hogy szenvedhet ilyen kórságban? És milyen fiatalon tapasztalta meg az élet árnyékos oldalát. És pont ezért, két írása kimondottan a lelkem mélyéig hatolt és biztosan állíthatom, hogy nem fogom elfelejteni, amíg élek.
És egy újabb gyöngyszem:
És még egy pár sort szeretnék kiemelni, melyben igazán éreztem az elmúlás fájdalmát és akárhányszor olvasom, csak potyognak könnyeim.
Összességében úgy érzem, hogy egy kimagasló gyűjteményt volt szerencsém olvasni, mert bár érzékenységem számomra is meglepetés volt, mégis határozottan kiállok azon véleményem mellett, hogy minden könyvnek meg van az a különleges esszenciája, hogy jó időben és pont akkor szólítja meg olvasóját, mikor szüksége van rá. Ezért is gyógyír számomra az olvasás!
Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, akik szeretnek elmerengeni az élet apró szegmensein, és ha csak pár sor erejéig is, de meglátják a tiszta, natúr valóságot.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Amikor egy új szerzővel találkozom, mindig elfog egy bizonyos izgatottság, hogy vajon milyen hatással lesz rám írása. Bár sajnos nem egyszer volt alkalmam csalódni, de szerencsére több olyan esetet is meg tudok említeni, melyben új kedvencre leltem. A mostani értékelésem is egy ilyen könyvről fog szólni, mely először csak meglepett, majd később rabul is ejtett.
Szöllősi Bernadett – Kabátzseb-magány című alkotását utazókönyvként kaptam, amit először itt is szeretnék megköszönni. Hálás vagyok ezért az élményért. Köszönöm.
A költőnő nevével már volt szerencsém találkozni, nagyjából egy éve hívták fel rá a figyelmemet. Az akkori időkben egy „alkotó” társam mesélt róla, de aztán valamiért elkerülte a figyelmemet, amit így utólag nagyon sajnálok.
Ez a verseskötet az idei év egyik gyöngyszeme, hiszen az alig 70 oldalon annyi érzelem és intelem található, melyet átlagban csak nagyobb terjedelmű művekben tapasztaltam eddig. Az alkotó emocionális érettsége kiemelkedő, mely elsődlegesen az édesapához szóló alkotásokban és egy bizonyos életkor felismerésében mutatkozik meg. Ez a két terület önmagában is súlyos, hiszen mikor szembe kerülünk velük, komoly sokkot él át a szerető lélek, de együtt bizony komplentatív az olvasó számára.
Szeretnék három vers részletet a figyelmetekbe ajánlani. Kérlek, olvassátok figyelmesen!
Az első:
A második:
És az utolsó:
A kötet két részre bontható, míg az első felében a különböző verseket olvashatjuk, addig a második részben – mely ugyan lényegesen kevesebb terjedelmileg – haikuk találhatóak.
Innen hoztam két olyan szösszenetet, melyeket igen kedvemre valónak találok. Nézzétek csak!
Az első:
És a második:
Összeségében elmondhatom, hogy egy nagyon kellemes élményben volt részem-olvasásom folyamán és most már biztosan állíthatom, hamarosan új könyvét veszem kézbe az alkotónak.
Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, minden olyan olvasónak, aki szereti a friss, de mély gondolatokkal fűszerezett, kortárs verseket.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Underground Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
„Kút mélyén feldőlt vödör.”
Hogy őszinte legyek teljesen a hatása alatt vagyok még mindig ennek a verseskötetnek, bár ezt betudhatom annak is, hogy éppen most fejeztem be az olvasását. Nagyon vártam ezt a könyvet, mivel pár hónappal ezelőtt volt szerencsém olvasni egy másik alkotását is a költőnek és azt akkor nagyon jónak éreztem. A mostani versek hangvétele sokkal komorabb, feszesebb, de erről kicsit később fogok írni. Először is szeretném megköszönni a Gondolat Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt, hiszen általatok egy új oldaláról ismerhettem meg az alkotót és rendkívül mély érzéseket kaphattam. Köszönöm.
Ahogy már megszokhattátok tőlem a borítóról fogok egy pár mondatot írni először. A mostani kötet is méretét tekintve egy olyan A4 lapnak felelne meg, melyre rajzolni szoktunk. Tulajdonképpen a művész úr két területen is bemutatkozik az olvasók előtt: egyik oldalon a versek, míg elszórtan a másikon idiografikus képek helyezkednek el. A külső borítón is egy olyan rajz látható, melyet az alkotó készített. Erős vonalakkal, rendkívül mély mondanivalót sugall, elvégre a torz koponya sok mindenre utalhat, mégis számomra egyértelmű volt jelentése. Fehér alapon, a fekete betűválasztás visszatükröz egy bizony naturista érzetet, mely részletekben letükrözi a belső tartalmat is.
Fábián István – Örökévad verseskötete az idei évem egyik legmeghatározóbb emocionális olvasási élményeként tartom számon. Nem csak azért gondolom így, mert verseiben visszaadja hazánk múltját és jelenét, hanem azért is, mert tükröt tart az olvasó elé. Nézd mivé lettünk és hová tartunk! Nézd és lásd, mit oly sokan elfelednek! És ezekért az érzésekért rendkívül hálás vagyok a költőnek.
Több versét is ki tudnám emelni, de én mégis három versrészletet választottam. Mindegyikről elmondható, hogy patetikus, vitriolos és érzelmekben gazdag.
A második:
Kérlek, olvasd el figyelmesen őket és kíváncsi vagyok, hogy neked milyen érzelmeket, gondolatokat hoznak felszínre, kedves olvasó!
A rajzok a maguk groteszk valójukban simulnak az adott versek hangulatához és tulajdonképpen egy duál ötvözetet kapunk, ahol Fábián úr, mint költő, és mint grafikus mutatkozik be a lapokon. Számomra ez a kettősség nagyon izgalmas koncepciót eredményezett és pont ezért az egyik kedvenc verseskötetként teszem a polcomra.
Összességében elmondhatom, hogy sok mély érzelmet, rendkívül széles és míves szavakkal leírt gondolatot kaptam a kötet által és bizony csak megerősítette bennem a hitet, hogy még olvasni szeretnék az alkotótól.
Ajánlom minden nyitott és olvasni szerető léleknek, hiszen a művészet maga az élet és csodás, mert mindenki megláthatja benne a maga igazát, arculatát!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Gondolat Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Az élet útjai kifürkészhetetlenek tartja a mondás és én magam is ezt vallom, hiszen ezt a könyvet többször is láttam különböző fórumokon, sőt egyszer meg is akartam rendelni, de aztán valamiért elmaradt. És most a Mogul Kiadó jóvoltából mégis olvashattam, amit itt is szeretnék megköszönni! Nektek hála egy hatalmas „utat” tettem meg a szerzővel kézen fogva és bár most már csak magam vagyok a gondolataimmal, sokat kaptam. Köszönöm!
Czikora Ildikó - Ha majd nem leszek… című verseskötete egy gyászmunka egy éves időszakát öleli fel. Az alkotó kapcsolata édesanyjával a szereteten és őszinteségen alapszik, mely a gyász különböző szakaszaiban is jól érezhető. A versek rendkívül nyersek, nem feltétlen a rímek gazdagsága jellemzik, mégis olyan nagy erejük van, hogy olvasás közben többször félre kellett, hogy tegyem a kötetet, mert bizony kibuggyant az a bizonyos könnycsepp. Minden versben egy élettel teli személy elevenedett meg szemeim előtt. Ez az asszony nagyon kedves, szorgalmas és nyitott lélek volt, akit sokan szerettek és védelmeztek. Mégis a sorsa és élete nem volt mentes a megpróbáltatásoktól és fájdalmaktól, mégsem engedte, hogy ez befolyásolja a mindennapjait. Szeretteit mindig maga elé helyezte és legjobb tudással és odaadással egyengette életüket. Tanácsai és meglátásai még számomra is kiemelkedőek, amit a könyvből egy vers részlettel szeretnék megmutatni nektek. Figyeljétek csak!
Remélem Ti is érzitek ennek a pár versszaknak az erejét és értitek miért is emeltem ki!
A gyász egy komoly esemény mindenki életében és sajnos sokan mégis elfojtják. A szeretet személy elvesztése természetes folyamat, hiszen mindenkinek eljön majd a maga múlandó órája, de akik itt maradnak, egy mély fájdalommal kell szembenézniük és az elengedés öt szakaszán is végig kell sétálniuk. Ezen részek az első évben a legnehezebbek és legintenzívebbek, mivel akkor töltjük el először „egyedül” ezt az időszakot. Minden perc és minden óra hatalmas űrt hagy maga után, de a hiányt csak akkor tudjuk kicsit tompítani, ha teret adunk érzelmeinknek és őszintén vállaljuk feltörő fájdalmunkat. Úgy éreztem a szerző megfogta a kezem a kötet elején és szeretettel végig vezetett ezen a szakaszon. Hiszen én is gyászoltam nem egyszer, de ennyire mély érzelmekkel, ilyen sok gyönyörű gondolattal még nem találkoztam. Nézzétek csak!
Az alkotó édesanyja különleges és kifinomult érzékkel rendelkezett. Rendkívül kreatív volt élete folyamán, melyről több fotó is tanúskodik. Ezen képeket sokáig nézegettem, mert ha valaki, én igazán tudom értékelni az ilyen szépségeket és elfogott egy kis szomorúság is, mert hirtelen úgy éreztem, hogy meg szerettem volna ismerni és sok kérdést feltenni a számára.
A szerző írástechnikája számomra kiemelkedő volt, mert elhitette velem, hogy létezik ilyen gyönyörű kapcsolat, és bár én ezt nem tudom átérezni, még számomra is megadta a szeretet és meghittség érzését. Aki pedig az én lelkemet felmelegíti, az csak is különleges lehet.
És végezetül egy vers részlettel szeretném megmutatni, hogy milyen kiemelkedő is volt ez az édesanya, hiszen ez volt a kedvenc versének egy darabkája! Kérlek, olvassátok figyelmesen!
Összességében elmondhatom, hogy új kedvencre leltem mind a kötet tekintetében, mind pedig a szerző személyében.
Ajánlom mindenkinek, mert hiszem, hogy a veszteség érzésétől senki sem mentesül és egy másik szenvedő lélek gyászmunkája folyamán, az olvasó is békére lelhet. És ne feledjétek, ha még él az édesanyátok szeressétek az év minden napján, mert nélküle szürke lesz majd minden egyes nap!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Könyvmogul oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Különleges verseskötetként tartom számon a mostani értékelésem alanyát, ugyanis valamiért már ahogy kézbe vettem éreztem egy erős vonzást, hogy olvasnom kell. De mielőtt ebbe részletesen belemennék, szeretném itt is megköszönni a Gondolat Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Igazán érdekes élményt kaptam általatok.
Ha a külsőt nézem, akkor egy koszosfehér háttéren néhány elszórt szót látok, melyek nyilván az elengedhetetlen cím, alkotói név és a kiadó. Számomra kicsit kevésnek tűnt elsőre, de megértettem olvasás után, hogy ez a puritán felfogás az egész kötetre jellemző.
A versek letisztultak, néhol nyersek, viszont rímtelenek. A sorok között sokszor csak újraolvasás után fedeztem fel a lényeget. A költő érzékenysége a világ dolgai felé szépen letükröződik a versek különböző aspektusaiban.
Négy fő részre osztható a könyv, melyekről egységesen elmondható, hogy nagyon mély gondolatokkal és hihetetlen szójátékokkal mesél az alkotó. Sokszor úgy éreztem, hogy a vallás, a történelem és némi politikai keveredés található a művekben. A legtöbbször átírt, mégis kis háttér ismerettel is felismerhetőek ezek a sorok és máris megértjük, hogy a költő mennyire ravasz módon tud játszani a szavakkal és éri el, hogy elgondolkodjunk üzenetein. Számomra mégis öt vers volt igazán kiemelkedő, melyeket veletek is meg szeretnék osztani.
Az első választásom egy olyan műre esett, amit többször átolvastam és mindig más-más értelmet nyert. Kíváncsi vagyok ti, hogy vélekedtek erről. Nézzétek csak!
A második vers egy letisztult alapon működő, de az egyszerű mégis nagyszerű érzését keltette bennem. És itt jöttem rá, hogy sok idén olvasott alkotás, mennyire összefolyt bennem, mégis adtak egy egységet. Hiszen ez az érzés számomra igen felszabadító és megkönnyebbült lettem tőle. Hogyan is értem eme sorokat? Kérlek, figyelmesen olvassátok!
A harmadik alkotás úgy gondolom valószínű mindenkinél mást fog kiváltani, de mégis hiszem, hogy mindannyiunkban ott egy bizonyos vágy önmagunk határainak feszegetése iránt és csak rajtunk múlik élünk is e vele!
A negyedik választásom, azért erre a műre esett, mert meg szeretném mutatni nektek is, hogy a szavakkal mennyi mindent ki tudunk fejezni, csak nem mindegy, hogy miképpen használjuk őket. Figyeljétek csak!
Az ötödik pedig egy olyan mű, ami lehet, hogy csak nekem mond igazságokat, de ha ez így van, akkor nagyon nem erre a világra való vagyok, úgy érzem. Remélem, te is meglátod kedves olvasó a magad igazságát és megérted, hogy miért ezt választottam! Olvasd, figyelmesen kérlek!
Összességében elmondható, hogy ez az apró kötet tele van a költő éles meglátásaival a világ hibái felé, bizonyos erős érzékenységgel ötvözve, melyet a lét igazságtalanságai táplálnak. Különleges, mert letisztult gondolatokkal íródtak a versek, mégis aki olvassa, annak a legbonyolultabb érzelmeket hozza felszínre.
Ajánlom nemtől és kortól függetlenül mindenkinek, aki szereti a költészetet és kíváncsi egy emberi lélek letisztult, mégis gyönyörű gondolataira. És nem utolsó sorban ne feledjétek, anyanyelvünk csodálatos és széles szókinccsel rendelkezik. Minél szélesebb körben ismerkedünk világunkkal, annál többek lehetünk.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a Gondolat Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Nem jutok szóhoz, pedig nem most olvastam a könyvet. Kellett kis idő, míg leülepedett bennem, hogy tulajdonképpen miről szólt és számomra milyen érzéseket ajándékozott ez a könyvecske. Igen, jól olvasod kedves olvasó, ajándék volt számomra minden sora és végre egy olyan alkotás, amit az első sortól az utolsóig magaménak éreztem. Idén már volt pár ehhez hasonló élményem, és most végre megint kaphattam belőle. Szerelmes vagyok, pedig nálam ez az érzés lassan alakul ki, mint egy kicsinyke patak. Apró mozdulatok és picinyke útvájatok által leszek rajongója bárkinek vagy bárminek. Hogy óvatos lennék? Talán, bár én ezt inkább úgy hívom az idő ajándéka. A hirtelen jött érzelmek hamar elillannak, de a másik végletben kialakult mélységek örökre belém ívódnak. Ez a kötet ezt váltotta ki nálam. Ezért először is szeretném megköszönni a kiadónak, hogy számomra és minden verset szerető léleknek biztosította, hogy kézbe vehessük.
Szlukovényi Katalin – Álomkonyha című verseskötete egy asszony megélt és meg nem élt gondolatain, érzésein és élményein alapszik. A különböző verselések más – más élményt nyújtottak, de mindegyikről leírhatom, hogy a lelkemig hatoltak.
Több alkotását szeretném a figyelmetekben ajánlani, hogy lássátok nem csak üres szavak, amiről beszélek.
„Az álom nyelvén az élet
nyűgös pincérnő, aki előre szól,
hogy a nyomtatott menü java blöff,
amit tényleg szeretnél, épp hiánycikk,
egészen mást hoz ki, mint amit kértél,
és mire feltálalja, rég kihűlt,
aztán mielőtt befejezted, zárna,
úgyhogy elmarja előled a tányért,
és a legvégén mégis te fizetsz.”
A második vers nem is szólhatna másról, mint sokunk által utált napról. Persze nem csak erről esik szó, hiszen ez csak töredéke a valódi rejtett utalásoknak. De mégis jó, hogy nem csak én élem meg így ezeket a napokat. Nézzétek csak!
„Arcomba világít a hétfő:
ráncok, a szem alatt táska.
A szobamélyi sötétből
a meghitt test szuszogása.
Tükörarc, ablaknyi város
nem maga szabta keretben.
A reggel hidege átmos.
Nincs már hova sietnem.”
A következő alkotás számomra elsődlegesen azért különleges, mert szembesített az egyik legnagyobb hibámmal. Évek óta küzdök vele, de nagyon nehéz leküzdeni. Mikor olvastam könnybe lábadtak a szemeim, a legszívesebben áthajítottam volna a szobán ezt a kis könyvecskét. És valóban napokig rá sem bírtam nézni, mikor végre megértettem, ezen költemények érnek igazán valamit, hiszen eleven húsomba tapos és nem kér elnézést. De teszi ezt hittel, hogy ébredjek fel. Amely ennyire intenzív érzelmekkel áraszt el, azzal újra és újra szembesítenem kellett magam és bevallom meg is lett az eredménye. Szeretném, ha megértenéd, hogy mit üzen ez a pár sor, mert bár lehet, hogy neked nem kell ez a segítő kéz, de van olyan személy, akit ismersz és bizony nagyon jól fog jönni. Nézzétek csak!
„ A hidegben összegömbölyödik
és téli álomra vonul a lélek,
jobb időkben gyűjtött emlékeit
éli fel, mígnem tavasszal felébred.
Kihűl maga is, mint ott kinn a táj,
alig lélegzik, szíve alig dobban,
nem lát, nem hall, nem örül, mit se fáj,
és csak nagy néha mocorog titokban.
Most nincs mit tenni – vár és meglapul,
bele se bír gondolni, mi van ott túl.
Hagyd békén! Ne ébreszd fel álnokul,
idő előtt, mert abba belepusztul. „
A mostani alkotás szintén egy pofon volt a számomra, melyet többször is újra kellett olvassak. Pedig rám nem jellemző ez a fajta elmélyülés, ami eme témát tekinti, de vannak azon sorok, amikért érdemes kivételt tenni. Nézd csak!
„ Ne ölj, mondja a szentírás,
nem is csak az egyik,
kár, hogy a szép, szent szövegek
egymást kirekesztik.
Kár, hogy minden élő folyton
a gyengébbet falja,
különben magát találná
idő előtt halva.
Mennyi sok hajszálrepedés
fut a valóságban,
a kihez is fohászkodhatnék,
hogy végre ne lássam?”
És az utolsó vers, amit mindenképpen ki szerettem volna emelni a következő pár sor lesz. Ha Nő vagy meg fogod érteni minden sorát, ha Férfi, akkor pedig talán kicsit elgondolkozol, hogy miről is mesél ez a költemény.
„Fölvenném a lantot, de árva
vagyok, s árva bennem a dal.
Hány asszonyállatöltő kell, míg
aranytorkú leányt fial?
Múlt híján jövőt ki remél?
Oly régen kijelölve a pálya:
a levesbe kell a babér.
Köztetek lettem árva.”
Úgy gondolom pont jókor és megfelelő időben olvastam ezt a könyvet. Sokáig tartott az emésztése, de minden percet, minden órát és napot megérte várni. Kaptam egy csokor életigazságot, némi hamiskás bódító illatot és egy hatalmas pofont. Hogy akkor miért is ajánlom ilyen lelkesen neked? Azért, mert nem csak a vidám történetekkel kell, hogy foglalkozzunk, hanem azon írásokkal is, amik nem szépítenek és az élet árnyalt oldalával is szembesítenek. Bár az értékelésem elején kijelentettem, hogy meghatározó olvasási élményként tartom számon, azt is hozzá kell, hogy tegyem, nem fontos milyen neműként veszed kézbe. Persze egy Női lélek közelebb fogja érezni magát a költőnőhöz, mégis hiszem, hogy nem csak én vagyok ott a lapokon, hanem akár te is és mindenki. Akinek fontos az élete mibenléte, és hogy mitől válhatna teljesebbé, annak fog mesélni, sőt dalolni.
Ajánlom mindenkinek nemtől és kortól függetlenül, hiszen maga az élet ez az apró könyvecske és számomra nagy kedvenccé vált. Igazán hálás vagyok és örülök, hogy kézbe vehettem!
Amennyiben te is elmerülnél a könyvbe, megteheted, ha megrendeled a Jelenkor Kiadó weboldalán.
Írta: NiKy
Ha azt írom, hogy egyszere szerettem és gyűlöltem ezt a kötetet, akkor csak a felszínét kapargatom mindannak, amit ez a verseskötet kiváltott bennem. Hogy miért írom ezen sorokat, hamarosan kitérek erre is, de először is szeretném megköszönni a Gondolat Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt és megismerkedhettem egy új alkotóval.
Fábián István könyve nem átlagos már méretét tekintve sem, de kivételesen nem az oldalszámok nagysága, mint inkább a kötet méretarányára utalok éppen. Egy A4-es lapnak megfelelő, fehér ceruzarajzzal díszített borítót láthatunk, mely enyhén szólva is groteszk látványt nyújt, mégis számomra nagyon megkapó. És, hogy a rajzoknál maradjak beleszerettem az alkotó ezen művészeti oldalába. Gondolom, hogy ez alapján már sejthetitek, hogy a kötetben elszórt pár kép mind a költő ceruzájából származik és mindegyikre jellemző ez a sajátos ábrázolás forma. Nagyon kevés kontúrt fedeztem fel egy –egy rajzon, de összképileg nagyon kifejező és rendkívül ízléses azt kell, hogy írjam. Bevallom többször átlapoztam, megcsodáltam az illusztrációkat és azon töprengtem vajon mit is akar ábrázolni vagy jól értelmezem-e a látottakat. Igen, tudom, hogy ez egy sajátos „időtöltés”, de aki művész beállítottságú, mint jómagam is vagyok, annak kimondottan szórakoztató.
A belső tartalom viszont számomra sokszor nehezen értelmezhető volt. A rímtelen sorok, a szavak súlyossága ad egy bizonyos mély, intenzív, de komor érzést, mely az egész kötetre jellemző.
A versek többnyire egy – egy témakör véleményezései vagy a költő meglátásai az adott témára vonatkozva. Én hozzá vagyok szokva a ritmusos, szótagoló alkotásokhoz, ezért nehezebben tudtam azonosulni egy – egy költemény üzenetével.
Ugyanakkor szeretnék három verset is kiemelni. Számomra ezen művek azok, melyek igazán elgondolkodtattak olvasásom folyamán és többször is visszatértem hozzájuk.
Az első választásom egy olyan versre esett, melyet úgy érzem az alkotó egy borús időszakában írt, mégis tele van élettel és élni akarással. Egy bizonyos elmúlás érzetét keltette bennem, és nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy valamit nem értek meg benne igazán. Kíváncsi vagyok ti, hogyan vélekedtek erről! Nézzétek csak!
A második vers pedig picit könnyedebbnek tűnik első olvasásra, de minél többször visszatértem hozzá annál jobban tudatosult ez a hamis érzelmi hullám valósága. Nézzétek csak!
Az utolsó pedig egy személyes kedvencem, de nem az egész verset fogom megmutatni, csupán azt a pár sort, melyet már kívülről fújok, annyiszor elolvastam.
„A madár élesre fenve fönt kering,
a lentet begyébe fölfele húzza,
ring a búza, fekete búza ring,
szűnik és meghal a fölsértett ég megint.
A madár visszaint a zokogó égnek,
szárnya alatt régvolt horizontok égnek.”
A szavak és mondatok egy nyers tangót járnak, hol kicsit manírozva, éppen hogy csak felfedve az olvasó előtt értelmüket. Mivel ebben már megtaláltam a magam ütemét, jobban megértettem, hogy a szerző mit üzen olvasójának.
Összességében elmondhatom, hogy a kiadvány külsőleg határtalan örömmel tölt el, és nagyon szeretem, de belsőleg egy nagy lecke, amit még többször újra kell, hogy olvassak. Egyszer meg fogom fejteni a valódi üzenetét, de addig is: ajánlom mindenkinek, aki szereti az egyedi versesköteteket és nem riadnak vissza attól, hogy gondolkozni is érdemes egy–egy alkotás olvasása után.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Gondolat Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
„Múlhatna ezen is.”
Ezzel a kötettel a kapcsolatom igen érdekes, ugyanis már jó ideje nézegettem a polcomon, de valamiért mindig úgy éreztem, hogy később, még nem érzem azt a bizonyos hívó erőt. Aztán ahogy lenni szokott nálam, pár napja lekaptam a polcomról és elkezdtem olvasni. De mindez nem jöhetett volna létra, ha nem kapom meg recenzióként. Ezt szeretném a Napkút Kiadónak itt is megköszönni, hiszen nélkületek nem tudom mikor került volna kezeimbe ez a kötet.
Az első, ami igen megfogó volt a számomra, az a borító. Rólam köztudott, hogy nagy rajongója vagyok a művészeteknek és kimondottan szeretem a groteszk bármely formáját. A mostani kép egy cseppet erotikus töltettel látható, hiszen egy akt kép mutatkozik meg a borítón. A puritánság, mint forma a későbbiekben is visszatükröződik a lapokról, és mint mindig most is nagyon örültem, hogy a külső harmonizál a belső tartalommal.
A belső részeket krokinak nevezett rajzok díszítik, melyeket, mint olvastam, maga az költőnő készített. Nekem ez nagyon tetszik és örülök, hogy több oldaláról mutatkozik be Nagy Lea.
A kötet három nagy részre bontható. Minden főcímben megmutatkozik egy gyűjtőnév, melyet először nem fog érteni az olvasó, csak ahogy halad oldalról oldalra tárulkoznak fel a költőnő belső vívódásai, gondolatai.
Az egész kötetre jellemző egy bizonyos nyersesség. Bár néhol túl léha és obszcén, mégis kialakít egy érdeklődést olvasójában és ez számomra igen csak meglepő volt, ugyanis távol áll tőlem az ilyesfajta stílus.
Számomra valamiért folyamatosan egy nyers és élő hús jutott eszembe. És végül rájöttem, hogy azért, mert ez a kitárulkozás és főleg ebben a formában egy mély gondolatokkal átívelt, de mégis fájdalmas és néhol kegyetlen szövegbe rejti gondolatait az alkotó.
Bár biztosan állítom, hogy nem az én világom, mégis szeretnék kiemelni három részletet. Az elsőt azért választottam, mert szinte lírikus töltettel párosul ez a pár sor, és ezekben a szavakban éreztem a legtöbb fájdalmat, és őszinteséget. Figyeljétek csak!
"Már nem találom a szavak között.
Nem találom.
Nem gondolom, hogy különösebben magyarázatra szorul, ezért meghagyom számodra kedves olvasó, hogy meglásd mire is utaltam fentebb.
A második verset a szavak és mondatok egyszerűségébe rejtett gyönyörűsége miatt választottam. Különleges mondanivalót hordoznak a sorok, és be kell, hogy valljam ezt megkönnyeztem. Nézzétek csak!
Halk minden dobbanás.
És végezetül a harmadik kiemelkedő alkotás a számomra:
Egyszerű, de mégis nagyszerű.
Összességében elmondhatom, hogy bár nem az én világom ez a kötet, mégis tudott újat nyújtani a számomra. És el kell, hogy ismerjem egyáltalán nem rossz, csak más, mint amit igazán kedvelek.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a modern, naturalista költészetet és szeret új és érdekes gondolatokkal találkozni.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Ezt a könyvet utazókönyvként kaptam, amit ezúton is szeretnék megköszönni, ugyanis egy csodálatos és mély érzelmi utat járhattam be általa.
Bevallom Mirejla Boglaar – Tollászkodás című verseskötete először csak a címével, majd a borítójával hívta fel magára a figyelmemet. Számos hasonló kötetet volt szerencsém idén olvasni, de kíváncsivá tett, hiszen a fülszöveg egy játékkal kecsegtetett. Vajon mitől másabb és mit adhat számomra? A kötet kézhezvétele után nem akartam rögtön elkezdni, de gondoltam beleolvasok. Nos, annyira megtetszett, hogy végül úgy döntöttem végig olvasom.
Az alkotó valóban elrejtett egy bizonyos játékot az olvasó felé, de csak akkor élvezhető igazán, ha figyelmesen, az apró részlekre is odafigyelve olvassuk ezt a könyvet. Nagyon tetszik az az egyediség, ami jellemzi a kötetet, ugyanis nyitó és záró versekkel üdvözli és köszön el olvasójától. Hét külön fejezetre bonthatóak az alkotások. Minden részben megleltem egy –egy kedvencnek mondható költeményt. A hetes szám fellelhető a versszakokban és a sorokban is egyaránt. Egy kis matematikai játék, de figyelmesen haladva előre könnyen követhető és nagyon kellemes érzéssel párosuló. Minden alkotásnál éreztem a költőnő kétségbeesett kiáltásait, melyek nem feltétlen az élet nagy kérdéseit boncolgatják. Sokkalta inkább szól személyekhez, akikhez mély, őszinte érzésekkel kötődik az alkotó. Több helyen érződik az elveszettség érzése, és egy bizonyos gyászé is.
Az egyik legkedvesebb versét szeretném megmutatni neked kedves olvasó, mert ettől a pár sortól kibuggyant egy-egy könnycsepp szemeimből és újra gyermek akartam lenni. Remélem megérted majd miért és felfedezed benne azt a fájdalmas gyönyört, melyet én éreztem. Kérlek, figyelmesen olvasd!
Találtam olyan sorokat is, amikkel nap, mint nap megküzdünk, de nem tudatosan. Kevesen vagyunk képesek leejteni az álarcunkat, de talán ez a pár sor megérteti miért is fontos annyira. Nézzétek csak!
Sokszor felmerült a kérdés, hogy mitől is ember az ember? Számos válasz létezik, de talán itt a legmegfogóbb az alkotó gondolata. Figyeljétek csak!
Amikor eljutunk az életünk bizonyos szakaszaihoz és le kell zárnunk egy-egy korszakot előtte, úgymond lomtalanítanunk kell belülről magunkat, hiszen évente is ezt tesszük csak akkor otthonainkban. Ami számunkra már felesleg, az még más számára kincs és elengedhetetlen. Erről és számos más értékről mesél ez a vers:
És úgy gondolom, hogy élni és játszani mindig tudni kell. Emberré válni, kitűnni a tömegből, valami újat és különlegeset hátra hagyni miután távoztunk innen nem is olyan könnyű, pedig nagyon sokan erre vágyunk. De kinek mi ez az egyedi és maradandó? És vajon attól, hogy én így látom másnak is az lehet? Ezekre a kérdésekre talán egyszer választ lelek, de addig is lássuk, hogy miként vélekedik az alkotó!
Mint látható, nagyon mély érzelmekről, sokszor a legmélyebb fájdalmakról mesél az alkotó. De mégis attól, hogy ilyen súlyos témákról van szó, érződik egy bizonyos selyemszál, egy könnyedség is, melyről úgy gondolom, hogy mindenképpen említést kell, hogy tegyek. Sokszor úgy érzem, hogy a mai emberek nem társalognak egymással, hanem közli mindenki a maga mondanivalóját, pedig az egymás meghallgatása és a teljes figyelemmel való beszélgetés lélekemelő, feltöltő és fantasztikus hatást elérő. Ezt a fajta megértő kommunikációt éreztem egész végig olvasásomkor. Nem terhelő, nem tolakodó, mégis megérinti az adott olvasó lelkét, és talán eléri, hogy gondolkodjon. Hol tart most az életben? Jól érzi-e magát a jelenben? Milyen jövőt tervez, és vajon mit tesz érte? Kik veszik körül? És együtt halad-e az emberekkel, vagy idegenként bolyong a napi szürke hétköznapokban!
Én ezekre a kérdésekre leltem válaszokat, és megértettem azt, hogy a múlt fontos, a jövő vélhető, de a jelen kiemelkedő. Nem tagadhatom meg azt, hogy honnan jöttem, hiszen ez határozza meg azt, hogy most ki vagyok. A jövőmet tervezve nehéz ösvényt választottam magamnak, mely járatlan még, de a jelenemben élek. A most és itt határozza meg terveimet, hogy kivé akarok válni. És ezek a pillanatok összessége, az adott emberek felé érzett érzelmeim segítik vagy hátráltatják a még meg nem történt álmaimat. Hálás vagyok ezért a csepp könyvért, de főleg a benne leírtakért, mert megajándékozott a rálátás tudásával és a vággyal, hogy megbecsüljem azt, amit elértem és minden szeretteimre büszke legyek.
Különleges verseskötet, ezért ne úgy olvasd, mint átlagban tennéd. Hagyd leülepedni az olvasottakat és csak azután haladj tovább. Ajánlom mindenkinek ki szereti a költészetet és értékeli az újat, a különlegeset.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Libri oldalán megveheted a könyvet.
Írta: NiKy
Utazókönyvként került hozzám a kötet, melyet itt is szeretnék megköszönni.
A külső borítás tetszett meg először, mivel felnőtt fejjel nagyon megszerettem a kémiát és minden vonz, ami ehhez köthető. Reméltem, hogy valami izgalmas újdonságot fedezhetek fel miután elkezdtem az olvasást.Részben igazam is lett.
A kötet négy részre bontható, de igazság szerint főleg csak a tematikájuk tér el egymástól, hiszen java részük vers és egy pár oldalnyi novella olvasható. A versek nagyon vegyes témákat dolgoznak fel, hiszen a történelmi és lélektani költeményektől kezdve, bizonyos szójátékokig olvasható minden típus. Több érdekes és lélekemelő alkotást fedeztem fel, de számomra kettő nagyon megfogó volt.
Az első, amit ki szeretnék emelni, egy olyan vers, melytől lüktetni kezdett a vérem és többszöri olvasás után is úgy éreztem nagy igazságot oszt meg velünk a költő. Nézzétek csak!
A második alkotás pedig tulajdonképpen a legkedvesebb hangszeremmel azonosítható, amint elolvastam már tudtam, hogy kedvencemmé válik ez a költemény. De aki szintén szereti a hegedűt, biztos vagyok benne, hogy meg fogja érteni a rajongásom okát.
Ami még kiemelkedő volt számomra, azok az egyperces novellák. Különösen egynek sikerült ledöbbentenie és többször újra olvastatnia magát. A Lóhalálában címmel már adott egy kellemetlen feszületet a lelkemnek, de miután megértettem miről is szól éreztem, hogy erre sok mindent rá lehet húzni úgy, mint társadalomkritika vagy lelkifröccs. Feltölt és elgondolkodtat és ettől is olyan különleges a számomra.
Viszont a külső borító megtévesztő volt részben és tudom, hogy a kedves alkotó egy Beetető című írásával megmagyarázza a szándékot, nekem mégis csalódással párosult, hogy nem egészen azt kaptam, amit vártam. Talán tartalomhoz képest ez a kép túlzottan is tudományos talán.
Ez a kötet kicsit szétszórt, kicsit erőltetett érzetet is hagyott bennem, de ugyanakkor ez a kavalkád egy művész szemével izgalmas és érthető. Úgy gondolom, hogy az alkotótól nem utoljára olvastam, és ajánlom mindenkinek, aki szereti az új és izgalmas alkotásokat.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed az Underground Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Tillinger Gábor – Évszakhömpölygés haiku kötete egy véletlen folyamán került elém, de nagyon megtetszett a borító, mely egy természeti képet ábrázol és a maga egyszerűségében éreztem, hogy vonz és olvasni szeretném.
A haiku műfaj most már egyik kedvencemmé nőtte ki magát, pedig még csak egy éve ismerkedem ezzel a területtel és nem gondoltam volna, hogy ennyire a szívembe lopja magát.
Ez a könyv alig 126 oldal, mégis a benne összegyűjtött írások számos érzelmet hoztak felszínre bennem és bizonyos szinten begyógyítottak pár régóta őrzött sebemet is. A kötet 5 fő részre bontható: a négy évszak és egy "kakkuktojásnak" nevezett utolsó szakasz.
Az első rész címe Haru – Tavasz, melyben üde gondolatok, mégis sokszor mély érzelmekről mesélő írások találhatóak. Innen az egyik kedvencem:
Natsu - Nyár névvel találkozhatunk a következő szakasszal, ahol meleg, apró pillanatok összességéről olvashattam. Innen is van olyan írás, amit szeretnék megosztani veletek, nézzétek csak!
Aki – Ősz címmel az elmúlásról és a pillanatok fontosságáról mesél. Sokszor megálltam és vártam az olvasottak hatását, mert éreztem olyan érzéseket hoz felszínre, amiket azt hittem rég elfeledtem. Ilyen a gyász, a vesztesség érzésének fontossága. Innen is van számomra kiemelkedő írás.
Fuyu – Tél cím alatt pedig számos gondolat és mély érzelem kapott helyett. Olyan pillanatokat idézve, mikor az elmélyülés és a fagyott világ hozzásegít minket az életünkre való rátekintésre. Hogy megnyugodva, a régit elengedve helyet csináljunk valami újnak. Ez a rész megnyugtatja a kedves olvasót, mert aki érti ezen sorokat, azoknak a lelkük együtt lüktet az alkotó gondolataival. A tél nem csak az elmúlás időszaka, hanem a szívek és lelkek leltározásának lehetőségét is magában foglalja. Kellenek ezek a pillanatok, hogy utána újra erőre kapva, mosolyogva várjuk az új tavasz eljövetelét. Erről egy kiemelkedő írás számomra:
Az utolsó részt csak egy szimbólum jelképezi, mégis számomra az itteni gondolatok a legmegfogóbbak az egész kötet folyamán. Az élet minden szegmenséből merítkezik az alkotó és csodásabbnál csodásabb művek kerülnek szemeink elé. Nézzétek csak!
Úgy gondolom az ilyen könyvektől csak több és színesebb leszek. Mert segít elengedni ami már nem szolgál és abban is társam, hogy a megüresedett helyet szeretettel és kíváncsisággal töltsem fel, míg meg nem érkezik életembe az oda passzoló személy, esemény stb. Különlegessége, hogy nem erőltetett, sőt a maga egyszerűségétől oly csodálatosak ezen írások. Megtaláltam idei évem egyik legjobban kedvelt Haiku kötetét. Ajánlom minden kedves olvasónak, aki szereti a műfajt, de azoknak is, akik még csak most ismerkednének vele.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Napkút Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.
Írta: NiKy
Sokszor elgondolkodom, hogyan és miképpen választok magamnak könyvet. Az biztos, hogy az első, amit megnézek az a borító, és ha nem varázsol el rögtön, akkor az alkotóra koncentrálok. Ha olvastam már tőle korábban, akkor egyértelműen tudok dönteni, de amennyiben ismeretlen az író, marad a fülszöveg. Pedig sokszor nem szeretem olvasni, hiszen többször spoileres, ami pedig olvasási élményromboló. Ezt a verseskötetet a Napkút Kiadó recenzióként választhattam, amit szeretnék itt is megköszönni. Hálás vagyok, hogy egy újabb költővel ismerkedhettem meg, de főleg azért, hogy egy új szemléletmódot fogadhattam magamévá.
Ennek a könyvnek a borítója egyszerű, hiszen ha ránéztek, egy vízfestékkel elkészített kis ábrát láthattok. Mégis a maga nemében vonzza a tekintetett és valamiért többször visszatértem hozzá olvasásom folyamán.
Boda Edit nevét eddig számomra a homály fedte, ami nem csoda, hiszen idén kezdtem újra versesköteteteket olvasni. A könyv hátulján láttam a felsorolást, miszerint már eddig hat műve jelent meg, tehát egy alapvetően gyakorlott alkotóval volt dolgom. Hogy miért emelem ki ezt a tényt? Csupán azért, mert ez a kötet számomra olyan volt, mint az eleven hús. Naturalista, fájdalmas és végtelenül őszinte. Egy csepp visszafogottság nincs a versekben, mindent, ahogy érez a költő, úgy ossza meg olvasóival és bizony azért nem ez a megszokott, az átlag. Hogy miről beszélek, erre ez egy tökéletes példa.
„Anyád ölébe fejed lehajtani tilos,
pedig árnyékod végleg beleégett.
Siket bokrok vágyódnak ég felé,
gyökerük réges-régen véres.”
A kötetet öt részre lehet osztani. Minden rész egy-egy életszakasz és tematika kiragadása az alkotó életéből, környezetéből és a világból. Nézzük őket részletesen.
- Feltámadás a városban:
Igazán különleges címet kapott és nem is igazán behatárolható. Olvashattam mély fájdalomról, társadalmi kritikáról vagy csak egy élet pillanat leírásával is. Mégis találtam köztük igazán megfogót:
„Ez a magányos ágy a
szívedet akarja,
mozdulatlan,
mint egy téli orgonabokor.
Miként hagyhatnád magára.”
„Sétányon felejtett cipő.
A szél nem kapja fel,
az eső nem esik bele.
A madarak orrára szállnak,
de sebet rajta kis karmuk
nem ejt.
És a bőr sötétje bőrhöz tér,
nem halványul el.”
- Ködkód:
Ez a címmel jön a következő nagyobb rész. Itt már sokkalta szélesebb témát ölel fel a költő. Megmutatkozik a jelen és a múlt párhuzama és az egyik vers annyira magával ragadott, hogy bevallom, kedvencként tartom számon. Nézzétek csak!
„Itt fekszel nemsokára, királyom,
megástam sírodat! Láttam tündöklésedet,
hát irigyeltelek, becsvágyam nagy.
És lestem, miféle kór teper majd le.
Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,
csak józan, ravasz és számító.
Mit ér már csillogásod, ha sáros
lábammal fölötted trappolok?!
Hallod a tengert, és látod
a csipkézett eget? Ízlelted a
fekete bort, amit neked készítettem?
Valamit löttyintek sírodra is, ne félj!
Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,
csak józan, ravasz és számító.
És hogy átkozott leszek? Per pillanat nem aggaszt.
Tervezem, elcsenem kardodat temetés előtt,
és fennen hirdetem,
én vagyok az új hős,
én gyilkoltam sárkányokat, én, én, én!
Kit érdekel, hogy a sárkánynyelvek veled vesznek a sírba?
Egyáltalán: milyen is egy valódi sárkány?
Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,
csak józan, ravasz és számító.
Ó, melankólia! Magányom óriási lesz,
s én, törpetollú, kis madár
egy falusi templom ablakában
csipegetem a tűleveleket.
Nem, ó, nem voltam gonosz, ne hidd,
csak józan, ravasz és számító.
Sajnos nevedet nem vehetem el,
s én a magamét nem tudom,
egyszerű sírásó vagyok.
Nem, ó, nem voltam.”
- Mind elvágtattak a lovak:
Ezt a különleges címet viseli a harmadik rész. Elsőre azt gondolná a laikus olvasó, hogy a természetről írhat a költőnő. Nos, részben mindenkinek igaza van, aki erre asszociál, mert a test és a lélek párhuzamáról olvashatunk a maga torz és kifordított nézetei szerint. Innen is hoztam egy részletet.
„ A fákon apró, átlátszó kések nőnek.
A szívben vaktűz perzseli a vért.
Kenyér és kő lesz minden szóból;
s közös a félsz a lecsukódó szemhéj fölött.”
- Ridegen nevelt jószág:
Érdekes címmel találkozhatunk a következő fő részben. Itt olyan művek találhatóak, melyek a rideg világról alkotott vélemény szülte. Semmi kedvesség, csak a torz valóság tükröződik vissza a lapokból.
„ Árvák a tárgyak, ha kezünk nem
érinti őket, szétszóratnak, megtöretnek.
A természet nem árva, nem óhajtja közelségünket,
sőt, nélkülünk érzi jól magát csak igazán.
Az ember a legárvább.
A világegyetem magházában rimánkodik,
érinteni akar és
érintés kell neki.”
- Tájkép tengerrel:
És végezetül elérkeztünk az utolsó részhez. Ha csak azt nézem, hogy a természetről szólhat, megnyugodnék, de a költőnő eddigi verseit megfigyelve már bennem volt az a pici apró gyanú, hogy nem egy letisztult verselést kapok. És bizony igazam lett. A maga groteszk világát megvilágítva, mérhetetlen apró érzésekkel vegyítve tárja olvasója elé gondolatait az alkotó.
„ Halál halál hátán, s mi változatlanul
hisszük, egyik sem sajátunk, holott
minden halál egy és ugyanaz.”
Mégis azt kell, hogy írjam bár nem minden verse szólt hozzám, sőt volt, ahol még az én lelkem is fellázadt, hogy ez már túl sok, mégis el kell, hogy ismerjem ennek a natúr valóságnak is megvan a maga szépsége. És amit üzen az olvasónak valódi, létező, csak nem akarjuk meglátni. Számomra ez a költeménye mindent elmond és pont ezért végtelen szomorúság fogott el. Ti mit gondoltok erről?
„Füvek, akácok, nyárfakérgek,
a domb mögé hosszú aszfaltút vezet.
Csak körvonalak, színfoszlányok,
miközben a mélyben mind
tisztább lesz az ének,
s a múlt egyetlen pillanat
egy összezárt, átlátszó tenyérben.
Talán kinyílik az ég telhetetlen árka,
s lassan minden belefér,
holnap talán már csönd lesz,
eltompul a vihar ölelte homlok
mögött a penge.
Felizzik a bölcső fémfala.
Hántolt testem csillan a fecskeéjben.
És fut az út a dombok mögé,
csak rohan, egyre beljebb a hajnal
felszakadt ölébe.”
Legyen nyers és naturalista vagy érzelgős és szentimentális, teljesen mindegy. Meg kell látni a leírt szavak mögött lélegző lelket. Ez a lélekesszencia hol bátran szemedbe néz és beszél hozzád, hol sírva, őrjöngve rázza a betűk rácsát, hogy értsd és lásd, hogy végre mi vesz körül és merre halad az emberiség. Számomra nehezen emészthető, nem tagadom sokat gondolkodtam, hogyan is tudnám átadni, amit éreztem olvasásom folyamán. Visszaadni a tapasztalatot igazán nem lehet, csak ha kézbe veszed, és elmerülsz benne, értheted meg a saját szemszögedből. Őszintén ajánlom, és kérlek, ne siess vele, hiszen minden résznek megvan a maga mondanivalója. És ha egyszer végig olvastad oszd meg velem gondolataidat, szívesen beszélgetnék erről a kötetről.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Napkút Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.
Írta: NiKy
„Ugyan ki vagyok?”
Ez a kötet szerelem első látásra, ugyanis abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a Napkút Kiadó által recenzióként választhattam és olvashattam el. Itt is nagyon szépen köszönöm a lehetőséget.
Visszatérve a borítóra, ha ránéztek láthatjátok, hogy egy címadó külső borításról van szó, hiszen az „Éjszakai híd” látható rajta. A sejtelmessége főleg abból fakad, ahogy a háttérben meghúzódó fények megvilágítják a híd kontrasztját. A tompított színek teljesen visszatükrözik, hogy egy mély és érzelmes elmerülésben lesz része az olvasónak. Nos, nem tévedtem sokat, mikor a fenti előérzet megszületett bennem, ugyanis a költő számos versében az életét, a társadalmat és bizonyos élethelyzeteket tár az olvasó elé. Azt érdemes tudni, hogy nem egészen nekem szólnak ezek az alkotások. Én jobban be tudom fogadni azon műveket, melyek letisztultak, akár lírikusak, vagy csak a ritmusból kiindulva bekúsznak akaratlanul is a bőröm alá. Ezek a versek inkább kötetlenebbek. Bár azért találtam olyan verset is, amin sokat gondolkodtam és bizony a mai napig újra olvasom. Nézzétek csak:
„Nem tudom magam soha kibeszélni,
az élőszó sose volt kenyerem,
letepertek a fecsegők igéi,
most is hallgatom némán, mereven.”
Nagyon érdekes volt látni, hogyan vélekedik az alkotó az emberi sorsokról. Például, mikor egy lélek ugyanazon a helyen éli le az életét, ahol megszületett. Erről hoztam is egy részletet.
„Itt élsz, ez a látványod, ez a város,
agyad itt őrli naponként
a sivár sikátort, a darabos utcát,
az alvilág rozsdás lakatjait,
a járókelők szeme rebbenését.
Itt nézel, itt látsz, pupilládba
ez a tér evődik bele,
ez etet, ez kínál a zamat részleteivel.
A többit az elme, a lélek végzi el.
Tered a teret betölti, maradj
vagy menj, ez a hely örökre te vagy.”
Szintén érdeklődve szemléltem a természet és az emberi társadalom letükrözött vizsgálatát. A költő különösen nagy gondot fordít a mindennapi élet és az életcélok vizsgálatára. Erre ez a részlet a legjobb bizonyíték:
rejtőzködik mélyen a föld alatt a
láthatatlanul, éberül
szunnyadozó ősbolyban a hangya.
Új időt érez, megfeszül,
a szárnyát hirtelen kitakarja,
röpülne már, de elvegyül,
húzza még a sokaság hatalma.
A földet ha végre kilyukasztja,
nyüzsögve, fúlva kiröpül
mélysége rácsai közül
a fényre, a szabad sugarakra,
hogy egy majd, egyes – egyedül
egy az egész világot uralja.”
Ahogy haladtam az olvasással úgy fedeztem fel egy bizonyos morbid szemléletet. Kifordítani a világot nem könnyű, de megtalálni a helyünket ebben az inverz világban még nehezebb. Sokszor megzavart ez a nézet, de átgondolva nagyon jó érzés volt valami frissel találkozni. Erről ez a vers részlet a legjobb bizonyosság. Nézzétek csak:
vitte vállon a búzamagot,
mint könnyű bábot, úgy cipelte
magasba, amit ő aratott.
Zsákokba szedte, meregette,
hozta vállon a búzamagot,
nagy, erős vállára emelte,
döngtek a szálkás deszkafokok.
Előbb föl, azután pedig le.
Vitte-hozta a búzamagot,
föl-föl és le, körbe, keringve
örvénylő malomba vetette.
S a búza szólt: – A példa vagyok,
hordozgat ide-oda, íme,
mag voltam, és most belehalok.
Őröl – ez az eszme a híve.
Én, a mag, őrlöm csontjaitok.”
Összességében úgy gondolom, nem kell, hogy minden vers hozzám szóljon, ha már eléri, hogy visszatérjek hozzá, akkor megérte elolvasni. Bár nem teljesen sikerült azonosulnom a költő nézeteivel, mégis érdekes olvasási élményt hagyott bennem. Olyan versszerető olvasóknak ajánlom, akik szeretnek kalandozni a tematikákban, szívesen elmélyülnek egy emberi lélek meglátásaiban és mernek ebben a egyedi, kifordított világban lépdelni.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
"Lásd meg a múltat,
finom kezek holnapod
karcolták bele."
Talán érdemes azzal kezdenem az értékelésemet, hogy még „gyermekcipőben” járok a haikuk tanulmányozásában. Tehát nem szakszerűen közelítem meg a műfajt, hanem, mint egy laikus olvasó. De ezt nem tehettem volna meg, ha a Napkút Kiadó egy recenziós példánnyal nem ajándékoz meg. Ezt szeretném ezúton is megköszönni, mert csodálatos élményben volt részem. Köszönöm.
Mindannyiunk életében vannak pillanatok, melyeket nehezen tudunk feldolgozni, érzelmileg megragadnak, és nem eresztenek. A haikuk ilyen pillanatok összességét mesélik el pár szóban. Ez a gyűjtemény egy olyan költő írása, akiről sok információt a kötet nem árul el, pedig szívesen olvasnék többet róla, mert kiemelkedőt sikerült alkotnia. A megismerés szintjei egy olyan alkotások összessége, melyeket apró mozzanatok ragadnak ki az életből.
A fülszöveg azzal kecsegtet, hogy utazáshoz remek olvasmány. Ezt én picit kiegészíteném: az egész életünk egy utazás, nem csak mikor reggel felkelünk és a napi dolgaink után megyünk, hanem minden nap, minden hét, minden hónap és év egy hosszú úton telik, melyet úgy hívnak élet. A zsákunkban azon élmények összessége lapul, melyeket ezen az úton szedtünk össze, eledelünk a természet adta csodák, fekhelyünk jó esetben egy megvetett vánkos és csak akkor hunyhatjuk le a szemünket biztonsággal, mikor tudjuk, hogy van ép cipőnk, melyet felhúzhatunk és indulhatunk tovább mikor beköszönt a hajnal első fénye. Bár igen kicsinyke kötetről van szó, hiszen alig 96 oldal, mégis egy egész életre való bölcsesség található benne. Sokat kigyűjtöttem, de vannak közöttük is kiemelkedőek, melyekről tényleg érdemes elgondolkodni. Nézzétek csak:
„Szertegurult a
jövő gyöngysora. Kinél
maradt a cérna?”
Nagy kedvencemmé fogadtam a következőt.
„Lélekzabáló
démonok csonthalmán kis
tücsök hegedül.”
Hogy miről szólnak? Olvasd el, ha kell többször is. Minden alkalom után másképpen tekintesz a szövegre és magadra vagy akár az életedre. És, amit külön ki szeretnék emelni, hogy ahogy olvastam a sorokat, ahogy beitták magukat a lelkembe, megelevenedett bennem egy férfi lélekesszenciája és elmosolyodtam. Mert hiába rejtőzik el, a lapokra vetett szavak áthatolnak az olvasó tudatán, és megindul a „film” gyártás, megállíthatatlan ez a folyamat. Tehát, bár pontos adatokat nem tudok, de sejtésem már akad. Egy olyan alkotóról van szó, aki csendes figyelemmel szemléli magát és környezetét. Aki mer kérdést kérdéssel megválaszolni, és akinek az írása tartós hidat emel olvasójának szívéhez, lelkéhez. Azt nem írom, hogy rajongó lettem, de azt igen, hogy egy nagyon jó indokot kaptam, hogy felkerüljön arra a listámra, melyen olyan személyek neve szerepel, akiktől még szeretnék olvasni a jövőben. És zárásként egy személyes kedvencem:
„ Ne kérdezz, nézz rám,
s olvasd némán az utat,
amit bejártam! ”
Amennyiben szeretnél elmerülni a haikuk világába a Napkút Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.
Írta: NiKy
„Mindenki úgy táncol, ahogy él (…)”
Az idei évem visszaigazolja azt a gondolatomat, miszerint szélesítenem kell az olvasási repertoáromat mind író és mind tematika tekintetében. Ezt a könyvet utazókönyvként kaptam, melyet ezúton is szeretnék megköszönni, hiszen e nélkül nem tudom mikor vettem volna kézbe és bizony egy érdekes olvasmánnyal lennék szegényebb. Köszönöm.
Domján Gábor alkotásait nem ismerem, de a fülszövegből már kiderült számomra, hogy ez a második verseskötete. A megfelelő mélység címet viselő kötet, úgy gondolom, hogy egy életmű. Tele olyan írásokkal, melyek élethelyzetekből lettek kiragadva vagy a múlt apró mozzanatait tárják az olvasó elé.
A könyv három fő részből áll. Az első a Fiumei hálóingek címet viseli, mely már önmagában is beszédes, hiszen méltán következtethetnék ebből arra, hogy a szenvedély, a művésziesség és egy bizonyos rejtélyesség fogja jellemezni a műveket.
Nem tévedtem sokat, mert végig érződött ez a három tényező. Az itt olvasható költemények egy letűnt kor szerelméhez, családtagokhoz, elveszett rokonokhoz szólnak. Különböző lelkek esszenciái tükröződnek vissza a lapokból. Az a bizonyos kedves, de legalább is a szívnek fontos személyt, különlegesen, de néhol cinikusan szólítja meg az alkotó. Érződik az érzelmek mélysége, de a felszínen a bódult józanság is helyet kap, ezért egy cseppnyi gúny is érződik. Nézzétek csak:
más párokkal. Mért hitted, hogy
direkt csinálom?
Mindenki
úgy táncol, ahogy él, mondtad,
és nem engedted vezetni magad.
Önálló voltál, én bizonytalan.
Rángattuk egymást, tipródtunk,
s dühösen abbahagytuk,
azt hittük, végleg.”
A fenti versből is érezhető, hogy ez egy „se veled se nélküled” kapcsolat, mely más verseknél is visszatükröződik. Az alkotó édesanyja is több műben helyet kapott, hol mulatságosan ábrázolva, hol mély és nehéz gondolatokkal párosítva. Az előbbiről egy részlet:
„Kergeti anyámat a kopasz asztalos.
Előleget szeretne,
természetben.
Egy-két puszi igazán nem sok,
ha már nyugdíjkor tud csak fizetni
Hanna néni.
Anyámnak nem tetszik
a kopasz asztalos,
pedig rosszak az ablakok,
a bejárati dupla ajtók elszuvasodtak,
és megsüllyedt a küszöb is:
kétujjnyi résen dől be a hideg.
Lehetetlen nő az anyám.
Megmondta a nagymama is,
megengedte magának mindig,
hogy azt tegye, amit akar.”
És az utóbbira pedig ez a versrészlet a legjobb példa. Nézzétek csak:
„Emlék vagyok egy kirándulásról.
Anyám el akart vetetni,
de nem volt otthon az orvos.
Égi jelet látott ebben:
Isten zárt ajtókkal üzen.
Csapásból már volt elég:
háború, tönkrement pénz,
rossz házasságból
két gyerek,
az egyik beteg.
Anyám nem kockáztatott.
Nem tudta, mi van még
Isten tarsolyában.”
A második része a verseskötetnek a Donic címet kapta. Mint kiderült egy alkotásból, a cím egy póló után kapta nevét, melyről egy egész vers mesél. Ebben a részben az életről ír az költő, különböző meglátások és idősíkok szerint. Sokszor visszatér a gyermekkori emlékekhez, hangulata változó, de sosem könnyed. Több alkotásnál meg kellett állnom, megemészteni a mondanivalóját, volt hol fuldokoltam és volt, amitől nagyon szomorú lettem. Hogy mire gondolok? Nézzétek csak:
„Utólag könnyű
olyan pillanatokat találni,
amelyek előrevetítették a bajt.
Akkor kedvező változásnak
tűntek inkább.”
cipőjét illemtudón levetette.
Múltja – nejlonszatyorban –
vánkos a feje alá.”
Összességében elmondhatom, hogy egy új alkotó csodálatos műveinek csokrát olvashattam. Jó érzés volt megérteni, megismerni és megpróbálni beleképzelni magamat a költő különböző alkotásaiba. Az egyetlen problémám, mely többször előkerült olvasásom folyamán, a nehezen érthetőség bizonyos verseknél, alkotásoknál. Számomra nem volt egyértelmű, hogy kiről és miről szól a szöveg, főleg gondolok itt egy bizonyos levél részletére. Ettől függetlenül jó szívvel ajánlom olvasásra, mert nem csak tanulságos, de rendkívül igényes is.
Ezt a verses kötetet valószínű magamtól nem vettem volna kézbe, de mivel recenzióként megkaptam az Ágenda Kiadótól, így elolvastam és igen meglepő élményt kaptam. Ezt szeretném megköszönni ezúttal is.
Rá kellett jöjjek, hogy a kiadó könyveinek köszönhetően folyamatosan bővül az írói repertoárom. A felhozatal nagyon változatos, hiszen kisregénytől kezdve a verses kötetig megtalálható minden. Ugyanez elmondható a tapasztalataimra is, és az biztos eddig két egyformát még nem olvastam. Szendrei József költő neve számomra eddig ismeretlen volt. Mivel ilyenkor nyitott lélekkel állok neki az olvasásnak, nagy reményeket fűzők ahhoz, hogy a verses kötet hozzám fog beszélni és meg fogja érinteni a lelkem. Azt kell, hogy írjam valóban volt több olyan vers is, melyet többször újra olvastam, mert megfogónak és igaznak éreztem. A költő párhuzamot von az élet és halál, a szegénység és gazdaság, a jó és rossz között. Teszi ezt tiszta szándékkal, hittel és egy nehezebb múlt tapasztalatával. A szándékot mi sem bizonyítja jobban, mint ez a vers részlet. Nézzétek csak:
„ Egy élettel nem lehet több utat járni,
és az utak között nehéz választani.
Sokszor egy apró döntésen múlik,
és az életed teljesen széthullik.
Vagy nem!
Pont az ellentéte és akkor találsz rá
az igazi énedre.
Bármi is történik, valamit mindig tehetsz,
harcolsz és küzdesz azért, hogy jobbá tegyed!
Mi a jobb?
Mikor megtanulsz szeretni,
közelről-távolról a világot elfogadni.
Elnézni a rossz mellett, és a szépet látni,
mit a sorstól kaptál, jó szívvel fogadni!
Mikor úgy érzed, az emberek szeretnek,
akkor jó ember vagy, és ne is változz meg!”
„Negyven évig nézhetek a múltba,
mégis olyan sokszor, mintha ezer volna.
Emlékkönyvet ha szeretnék írni,
ezer lap sem tudná azt betölteni.
Emlékszem a kőre, mit csúzliból kilőttem,
és a kismadárra, ahogyan lelőttem.
Ma már szégyellem, de akkor büszke voltam,
viszont örülök, hogy ekkorát változtam.
Csalódtam-e a múltba, mi idáig vezetett?
Mondhatnám, hogy igen, de mégsem teszem ezt.
Hiszen szeretnek és én is szeretek.
Szegény vagyok, házam sincs,
sokszor a kenyér is kincs.
Mégis hálás vagyok az útért, mi az enyém,
ha újra kéne járnom, újra megtenném.
Csak azért, hogy újra itt ülhessek,
Szent családom között verseket költhessek.
Sok ember lelkének örömöt okozzak,
egyszerű szavakkal boldogságot hozzak.
Hirdessem az eszmét, mi a legfontosabb,
a virágot ne tépd, inkább locsolgassad.
Szeretet vizével fürödjél naponta,
szívedet bú helyett boldogsággal mosva”
„Hálát mondanék ma este.
Hálát a sok szépért, rosszért.
Hálát a gyermekeimért.
Hálát páromért, ki nem elejétől, de régtől velem él.
És hálát mindenért.”
„Megfáradt öreg kéz,
már ráncos és remeg,
de még bizton fogja
a nehéz szerszámnyelet.
Emeli és lesújt a kemény homokkőre,
keserű emlékek jutnak az eszébe.
Magas már a fája, mit neki ültettek,
annak árnyékába a sírját ássa most meg.
Rágondol életére, a harcra, a vérre,
hazájáért tett szent esküjére.”
„Sötétben, fényben,
Földön és égen,
Rosszban és jóban,
Bajban vagy örömben,
Fáknak susogásában,
madárnak dalában,
Víznek csobogása,
szélnek illatában,
Kelő nap fényében,
éjjel sötétjében,
Zenék dallamában,
kisgyermek sírásban.
Én ott leszek,
ott leszek bennetek,
bárhol is dobogjon
gyönyörű szívetek.”
Örülök, hogy olvastam és kíváncsian várom a költő következő kötetét.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Ágenda Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!
Írta: NiKy
"Úgy érzem magam, mint rózsák
Közt egy-szem fekete tulipán,
Mint a legszebb paradicsomban
Tomboló végtelen hurrikán,
Úgy érzem magam, mint tiszta
Égbolton egyetlen csillagocska,
Mint álomban a semmiség,
A középkorban kirekesztett kisebbség.
Úgy érzem magam, mint egy
Megrágott, kiköpött falat,
Mint a világ egyetlen fénye,
Kit a természet örökre kitagadt.
Úgy érzem magam, mint hangyabolyban
Az egyetlen aprócska moly,
Mint az értelemben, ami nem komoly.
Mint az érzelmemben az ártalmam,
Pontosan így érzem magam."
"Ha csak egyetlen napod lenne
Megcsókolnád a hajnal fényét,
Megérintenél minden fát,
És a föld összes lényét.
Valóban éreznél ízeket, szagokat,
Ölelnéd akár a kék eget,
Őszintén szeretnél mindent az életen,
S talán megértenéd a lényeget
Minden olyan csodás lenne,
Egyszeri, különleges, múlandó
Az idő e világban végtelen,
De te barátom, halandó
Ha láttál már minden csodát,
Nyugodtan aludnál el az éj szavára,
Nem félnél mi vár rád odaát,
Nem fájna a holnap halála"
Nem kaptad, nem ajándékba kérted, örökölted!
A vér, mi locsolta földjét, őseinké.
Lomhán nőtt évszázadok alatt értem és teérted
Annyi sóhaj kényszerült a világra alatta,
De felfelé tekintett büszkén, s nőtt meg nőtt...
Szomszéd gazdák kapzsisága megcsonkította,
De makacsul erőt vett, újra kirügyezett, akár azelőtt
Hűsölni kívánsz lombkoronája alatt,
De meglocsoltad-e egyszer is a szárát?
Levennéd gyümölcsét és megennéd azt,
De kérdem, simogattad-e kopasz ágát? "
Elgondolkodtató nem igaz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése