A Goldsworthy által nehezményezett történészi magatartás tipikus példája Karl-Wilhelm Welwei tanulmánya, amelynek már a címe is árulkodik szerzője állásfoglalásáról: Nagy Sándor nagy uralkodó volt? És a végkövetkeztetés: “… lépései háborúkat és pusztításokat eredményeztek, és a katonai műveletek révén számos halált, hosszú meneteléseket és betegségeket idéztek elő. Végül birodalma rövid életű építmény volt, a halála után önálló államokra szakadt szét, amelyek később a Római Birodalomhoz kerültek. Sikerei ellenére mai szemmel problematikus őt, mint azt régebben tették, Nagynak nevezni.”
Véleményem szerint a hisztéria korában élünk, percek alatt lehet valakiból bálvány vagy bukott ikon, elég egy szerencsétlen nyilatkozat vagy egy rosszakaró poszt. A politikai korrektség zászlaja alatt korábban általános tiszteletnek számított történelemi alakok váltak számkivetettekké, újra divatba jött a szobordöntögetés. A relativizálás mindent megkérdőjelez, mindent idézőjelbe tesz és korábban szilárdnak hitt állsápontok és meggyőződések ürüsednek ki és veszítik érvényüket. Fontos kijelentenem, hogy támogatom, sőt, egyenesen kötelezőnek tartom a fősodortól ellenkező vélemények megfogalmazását és ütköztetését, mert az építő diszkurzus elengedhetetlenül előfeltétel a kultúra és a civilizáció fejlődéséhez, kivéve, ha azt a kizárólagosság jegyében teszik.
Nagy Sándor alakját is kétféleképpen ítélhetjük meg. Lehet ő egyrészt világbirodalmat alapító zseniális hadvezér és államférfi, aki fiatal kora ellenére hihetetlenül rövid idő alatt hódította meg az ismert antik világ jelentős részét. De tekinthetünk rá úgy is, mint véreskezű despota és hódító, aki olykor kíméletlen kegyetlenséggel bánt el a leigázott népekkel, hogy hatalmát megszilárdítsa és embereket tízezreit ölte meg hódító háborúkban. Aki ezt a kettős értékrendet igazán tovább akarja gondolni és barátságban áll az angol nyelvvel, annak ajánlom a legnépszerűbb videómegosztón is megtalálható Dan Carlin podcast-jét, ahol Adolf Hitlert életművét vetik össze Nagy Sándoréval.
Kertész István - Nagy Sándor, a hódító című munkája a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. A szemnek is nagyon kedves, minőségi térképekkel és a szerző saját fényképeivel is gazdagon illusztrált kemény borítású kiadványt vehet az olvasó a kezébe.
A történelmi tabló bemutatja a nagy hadvezér teljes életpályáját, Hellász egyesítésétől a keleti hódításokon át egészen rejtélyes haláláig. A fő hangsúly a hadi események leírásán van, megismerhetjük a makedónok harcmodorát, a sereg felépítését és fegyverzetét, de még a nagyon sokszor mellőzött, azonban a haderő számára életbevágóan fontos logisztikai kérdések is boncolgatva vannak. Az egyes ütközetek és ostromok leírására és elemzése is kiemelt figyelmet kapott a kötetben. Ezek a részek számomra rendkívül évezetesek voltak és ebből a szempontból bátran merem ajánlani a könyvet az antik hadművészet iránt érdeklődőknek.
Kevésbé élvezetes részek voltak számomra az egyes ualkodók dinasztikus törekvéseit és családfáját bemutató részek, néha rengeteg szereplő, esemény és név van rázúdítva az olvasóra, amelyek megemlítése biztosan elengedhetetlen a történész szakma iránti tisztelet jegyében, de a laikus olvasók aligha fogják örömüket lelni abban, hogy például ki kinek az unokatestvérét vette feleségül, vagy kinek az ükapja volt ott ki mellett egy csatában. Természetesen az ókorban kiemelkedő fontosságú volt a vérvonal vezetése és számontartása, amit sok esetben szerényen egészen az istenekig vezettek vissza, de egy, a szélesebb olvasóközönség számára íródott műben ezek a részek számomra kevésbé voltak szerencsések.
Nagyon érdekesek voltak ugyanakkor a kor legendás alakjairól szóló aforizmák és történetek, ilyenek például Midasz király vagy a tragikus sorsú olümpiai bajnok Dióxipposz. A számos korabeli történetíró és szemtanú tollából származó ídéezetek pedig jól mutatják, hogy nemcsak az utókor, hanem kortársai is mennyire megosztottak tudtak lenni Nagy Sándor személyében.
Az író véleményem szerint egyértelműen azoknak a táborába tartozik, akik megérdemeltnek tartják a “Nagy” jelzőt, és bár itt-ott éreztem némi elfogultságot, a könyv nem marad mentes a kritikai észrevételektől sem. Úgy éreztem, hogy az író próbálta elkerülni az “elfogult utókor” csapdáját és saját korának értékrendjének megfelelően megítélni Nagy Sándor személyét és tetteit. Az itt-ott száraz részek ellenére szerintem kellemes kikapcsolódást nyúthat a kötet az antik kor iránt érdeklődőknek, különösen a hadtörténelem szerelmeseinek.
Vannak, akik az ókori Rómára úgy gondolnak, mint egy csodálatos, letűnt korra, ami oly sok téren megalapozta és előrevetítette mindennapi életünket évszázadokkal később is. Van azonban, akik úgy gondolják, hogy a rómaiak véreskezű hódítók voltak, akik egész népeket taszítottak rabszolgasorba. Vannak, akik ünneplik a Vörös Hadsereg önfeláldozó Nagy Honvédő Háborúját, amely a náci Németország legyőzéséhez döntő mértékben hozzájárult. Vannak, akik viszont Kelet- és Közép-Európa kommunista megszállását látják benne elsősorban. Úgy hiszem, hogy hálásnak kell lennünk, hogy ekkora ismeretanyag birtokában, több álláspontot is megismerve alkothatunk véleményt, lövészárokháborúval legfeljebb a szociális média csatornáin találkozunk, szemlélői és nem pedig elszenvedői lehetünk a történelemnek…egyelőre.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Kossuth Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: Süni
Az ember gondolkodását és cselekedeit döntő mértékben múltbéli tapasztalai és élményei határozzák meg. A tudomány sok területe is tulajdonképpen a múltban felhalmozódott adatokra alapozva próbál prognózisokat felállítani a jövőre nézve. Az országok a már korábban bevált eszközökkel próbálják leszorítani az inflációt. És az ember sokszor ugyanazokkal az (vagy sajnos kevésbé verbális) eszközökkel neveli gyermekét, mint amiket ő maga is hallott szüleitől. Szükségszerűségből vagy alternatíva híján értékrendszerek és traumák öröklődnek át generációról generációra.
Masha Gessen - Jövőnk a múlt című díjnyertes munkája az Európa Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. A vaskos kiadvány szép, ízléses csomagolást kapott, jól mutat bármelyik könyvespolcon.
A könyv egyfajta szintézis, amely Oroszország történelmének nagyjából elmúlt 30 évét igyekszik összefoglalni és egyben értelmezni is több szereplő szemszögéből, akik között akadnak nagy formátumú személyiségek és hétköznapi emberek egyaránt. Több generáció is szerepet kap a szemtanúk között, ezért gyakran ugrálunk a közelmúlt és a jelen eseményei között, ami szélesíti ugyan a távlatokat, de egyben kicsit a szöveg befogadhatóságának rovására megy.
Az író leegyszerűsítve arra keresi a választ, hogy lehetséges lesz-e valaha a demokratikus átmenet Oroszországban, el lehet-e végre temetni a Szovjetuniót és vele a birodalmi ambíciókat, illetve le lehet-e rázni valaha is az erős vezető kultuszát.
“Az egyik előadáson például egy anekdotát elemzett, amelyben a kolhozmunkások malmozva várják a párt ülésének kezdetét, és arról panaszkodnak, hogy a főnökeik túlzottan követelőzők és a munkakörülményeik borzalmasak. Amikor az ülés végül kezdetét vette, a munkások egymás után zengték az ódákat a kolhozgazdaság eredményeiről, és fennhangon dicsekedtek a Szovjetunió érdekében végzett munkájukkal. Az ülés után, otthon folztatták a panaszkodást az értelmetlen munkáról és a megalázó fizetésről. Levada ezzel illusztrálta, hogy az egymástól eltérő nyílvános/privát viselkedési minta nem feltétlen képmutatásra utal, hanem intézményesült mint társadalmi-kulturális jelenség.”
Aki egy pillantást vet a borítóra, az már sejtheti, hogy a könyv egyértelmű üzenete, hogy ez a körforgás nem törhető meg, legfeljebb vannak kényszerű periodikus szünetek, amikor a társadalom erőt gyűjt és újrakalibrálja önmagát. Rengeteg információt és személyes hangvételű beszámolót kapunk a jelcini korszakról, majd Putyin megjelenésével a múlthoz való visszatérésről. Döbbenetes volt olvasni például, hogy a felmérések szerint a XX. század legfontosabb történelmi eseménye még mindig a második világháború, illetve hogy Sztálin a legkiemelkedőbb történelmi személyiség az oroszok szemében. Természetesen nem mindenki ért egyet az országban zajló folyamatokkal, de az elnyomó kormányzat elsősorban a tulajdonság nélküli, passzív embereket jutalmazza. Fontos kiemelni, hogy hangsúlyos szerepet kapott a szexuális kisebbségek életkörülményeinek, illetve a velük szembeni atrocitások leírása is. Sajnos a könyv olvasása során nem tudtam nem észrevenni a szomorú párhuzamokat az oroszországi és hazai események között, mint például az orosz “politikai technikusok” által felépített ukrajnai Soros-kampány évekkel ezelőttről vagy a szexuális kisebbségeket a pedofilokkal egybemosó törvényi szabályozás a “gyermekek védelme” érdekében. Hangsúlyoznám, hogy ez ténybeli megállapítás és nem az én politikai állásfoglalásom.
“A hibrid rezsim az autoriter rendszer megnyílvánulása a jelen történelmi pillanatában. Ismerjük az autoriter és a totalitárius rendszerek közötti különbséget: az első a passzivitást jutalmazza, míg az utóbbi a mozgósítást. Egy totalitárius rendszerben muszáj részt venni, mert ha az ember nem vonul a többiekkel és nem énekli a dalokat, akkor nem számít hűséges állampolgárnak. Az autoriter rezsim azonban éppen arról próbálja meggyőzni alattvalóit, hogy maradjanak otthon. Mindenki gyanúsnak számít, aki túl vehemensen lépdel az utcán vagy túl hangosan énekel, függetlenül attól, hogy milyen ideológiát támogat részvételével.”
A könyv fontos témát dolgoz fel, különösen az orosz érdekszférában élő olvasók számára, de véleményem szerint egyáltalán nem könnyű olvasmány, így nem tudom mindenkinek nyugodt szívvel ajánlani. Rengeteg az információ, a fontos esemény és társadalompolitikai mű révén, a szociológiai-politológiai kitekintés, ami előnye és egyben kicsit hátránya is a kötetnek. Aki szeretné a jelen politikai folyamatait jobban megérteni (és nem csak kifejezetten Oroszországra értem ezt), annak számára viszont minden bizonnyal élvezetes olvasmány lesz.
2022 februárjában újra feltűnnek szovjet hadilobogók Ukrajnában. Sarló és kalapács díszíti egyes orosz katonák uniformisát, ahogy a médiának nyilatkoznak. Az aluljáróban még a nyáron egy huszonéves srác lábszárán Hitler és Szálasi tetoválást véltem felfedezni. A történelem foglyai vagyunk?
Amennyiben elolvasnád a könyvet megteheted, ha az Európa Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: Süni
William Dalrymple - A sah visszatér című történelmi munkája a Park Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben, a magyar fordítás, külalakját tekintve, az eredeti angol kiadásnak felel meg. Alapvetően nem kedvelem, amikor a könyvek borítóit az annak nagyszerűségét hirdető kritikák árasztják el, de ez is a brit könyvkiadási gyakorlat része. Itt szeretném megjegyezni, hogy a könyv a The Company kvartett harmadik kötete és, kissé előreszaladva, csak bízni tudok benne, hogy a kiadó tervezi a többi rész megjelentetését is.
A mű Afganisztán véres történelmének három esztendejét foglalja össze az olvasó számára mintegy 600 oldal terjedelemben, amiből már talán sejthető, hogy információban nem lesz hiány. Ennek megfelelően az első 100-150 oldal tulajdonképpen csupán bevezető, a díszlet berendezése és a szereplők bemutatása az ázsiai országban kibontakozó drámához. Ez a hosszúra nyúlt előkészítés véleményem szerint a könyv Achilles-sarka is egyben, zsongani fog a fejünk a sok, több szóból álló arab névtől és kifejezéstől, szövevényes viszálytól és árulástól, mire a végére érünk, és nekem itt egy kicsit el is ment a kedvem a folytatástól. Csak arra tudom bíztatni a kedves olvasókat, hogy nagy kár lenne itt feladni, ugyanis a könyv ettől a ponttól kezdve rendkívül olvasmányossá és szórakoztatóvá válik. Megismerhetjük a brit kormány és az orosz cári udvar között kibontakozó nagy hatalmi játszmát a Közép-Ázsia feletti dominancia megszerzéséért. Számos érdekes és nagy formátumú szereplő lép színpadra és ahogy kibontakozik előttünk egy teljes hadsereg kegyetlen pusztulása, az számomra nagyjából a sztálingrádi csata szörnyűségeihez hasonlítható. Az események leírását rengeteg korabeli napló és levélrészlet színesíti, ami a brit történetírás és a lelkiismeretes kutatómunka hamisíthatatlan védjegyévé vált a szememben.
“A britek kezdték megérteni, hogy Afganisztánban bizony bajos uralkodni. (…) A térség sok szempontból nem is államra, inkább egymással vetekedő, vakílok és malikok révén kormányzott törzsi fejedelemségek kaleidoszkópjára emlékeztetett, amelyek népe kifejezetten csak egy adott személyre esküdött fel, s így egyetlen uralkodó sem tekinthette magától értetődőnek az alattvalói hűséget, hanem tárgyalásokkal és ígéretekkel kellett elnyernie.”
A mű a kezdetei nehézségeket és a bemutatott szörnyűséget leszámítva mindvégig élvezetes olvasmány marad, ami a magyar fordítás minőségének dícsérete is. A könyv végén helyet kapó szószedet és számos színes illusztráció is segíti az események mélyebb megértését, de számomra néhány jobb minőségű szemléltetű térkép igencsak hiányzott, így sokszor vettem igénybe az elején az internet segítségét, míg agyam hozzászokott a számomra ismeretlen régiókhoz és városokhoz, de lehet, hogy ez csak számomra okozott némi akklimazációs kellemetlenséget.
“Anglia és Oroszország szépen felosztja egymás között Ázsiát – írta látnoki előérzettel -, és e két birodalom addig fog terjeszkedni, miként gyűrűk a víz felszínén, mígnem uralmuk elenyészik, és a jövendő nemzedékek úgy kereshetik maradékaikat e térségekben, ahogyan mi kutatjuk most Nagy Sándornak és görögjeinek a nyomait.”
Számomra Afganisztán történelme életem során sajnos teljesen egybeforrt a háborús konfliktussal, ami elkezdődött a majd 10 évig tartó szovjet invázióval, majd nem sokkal utána folytatódott a 20 éves amerikai megszállással. Mindkét esetben a kor két aktuális szuperhatalma próbálta uralma alá hajtani a nála nagyságrendekkel szerényebb erőforrásokkal szerénykedő országot, és mindkettő kudarcot vallott. A XIX. század akkori globális nagyhatalma is nagy ambíciókkal érkezett Khurászánba, de szintén óriási veszteségeket szenvedett. A könyv segítséget nyújt nekünk megérteni azt, hogy mitől voltak ezek a próbálkozások eleve hamvába holtak – figyelmeztető leckék a anapjainkban közép-ázsiai hegemóniára törekvő Kína számára is.
Összegzésképpen a gyarmati történelem iránt érdeklődők számára mindenképpen nyugodt szívvel tudom ajánlani a könyv kézbevételét. Ezen a téren amúgy se vagyunk finoman szólva se elkényeztetve, de azok is bátran próbát tehetnek az elolvasásával, akiket az egzotikus télma kissé eltántorít, de kedvelik Roger Crowley könyveit (amelyek szintén a Park Kiadó gondozásában láttak itthon napvilágot) vagy úgy általában érdeklődnek a történelmi témájú írások iránt.
Amennyiben elmerülnél ebben témakörben, nem kell mást tenned, mint a Park Kiadó weboldalára ellátogatnod!
Írta: Süni
Évek óta keresem azon könyveket, amelyek tényfeltáró jelleggel a II. világháborúról adnak részletes képet. Elsődleges célom megérteni, és lelkileg rekonstruálni mind az elkövető és mind az áldozat szerepkörében rekedt népeket, beleértve egy-egy adott személy életét is. Ennek okán több olyan könyvet is megvásároltam az utóbbi időszakban, amelyek különböző forrásokból merítkezve, egy adott társadalmi rétegen keresztül ábrázolják az akkor történteket.
Történelmi dokumentációkból Dunát lehet rekeszteni, ahogy azokból a történetekből is, amelyek olyan személyek szemszögéből íródtak, akik túlélték a társadalmi szegregációt és élve távoztak bármely haláltáborból. Természetesen minden olyan személy előtt fejet hajtok, aki a borzalmak fullasztó emlékének felidézéséhez erőt gyűjt és a világ elé tárja történetét, mégis elsődlegesen arra keresem a választ, hogy milyen indítékkal és végül milyen lelki önigazolással voltak képesek emberek fajtársaik felett ítéletet hozni és végre is hajtani. A mostani értékelésem egy olyan kiadványt vesz górcső alá, amely elsődlegesen az első auschwitzi női transzport történetéről mesél tényekkel és némi „aláfestő” történelmi rekonstrukcióval, amely kettősége által megelevenedik az olvasó szemei előtt 1942. február 28-a, egy bizonyos szombati nap, amikor minden elkezdődött.
Heather Dune Macadam egy amerikai szerző, aki már fiatal korában a zenét és táncot tekintette jövője sikerkulcsának. Kezdetben előadóművészként és táncosként a Martha Graham Kortárs Tánctársulatnál dolgozott. Miután egy baleset idő előtt véget vetett előadói karrierjének, írni kezdett. A táncosok meglehetősen csendes emberek, de mióta felfedezte az írást, nem hallgat el! Így végül kreatív írásból szerzett mesterdiplomát, és megkapta a Savannah College of Art and Design elnöki kutatási ösztöndíját, valamint a PEN American ösztöndíját.
Írói pályája szerteágazónak mondható, hiszen a dokumentarista, tényfeltáró kiadványoktól kezdve, a viszonylag könnyebb történetekig talál az érdeklődő olvasnivalót. Kiemelten érdekesnek gondolom 2000-ben megjelent első szépirodalmi krimijét, amely a THE WEEPING BUDDHA címet kapta. A kötet Sam Todd eltűnésén alapul, aki együtt lakott a szerzővel és néhány más lakótársával egy New York-i Chinatown-i tetőtéri lakásban. Az éppen szilvesztert ünneplő társaságtól leválva, valamilyen oknál fogva Sam elment sétálni, és soha nem tért vissza. A regény a Nero Wolf 2002-es legjobb rejtélye díj döntőjébe jutott.
„A túlélés az érzelmek komplex szövevényét teremti meg, amelyekhez bonyolult pszichológiai magyarázatok és találgatások kapcsolódnak.”
1942. március 25-én közel ezer fiatal, szlovákiai zsidó nő szállt fel Poprádon egy olyan vonatra, amely életükből több évet kiszakított és csak igen kevesen térhettek vissza. 999 fiatal lány, köztük sok tizenéves készült élete első nagy kalandjára, hogy hazájukat képviselve egy bizonyos időszakot felölelve dolgozzanak egy gyárban. Családjuk mindent megtett, hogy előteremtsék az utazáshoz szükséges meleg ruhákat, harisnyákat, élelemet, bízva abban, hogy jó helyre kerülnek gyermekeik és talán némi anyagi segítséget is kaphatnak a jövőre való tekintettel.
Ennek az eseménynek egy bizonyos behívó levél volt az előzménye, ahol minden olyan hajadon leány, aki betöltötte a tizenhatodik életévét, de még nem ment férjhez, köteles volt megjelenni és munkára jelentkezni. A legtöbben remélték, hogy társadalmi hasznosságuk révén felmentést intézhetnek gyermekeik számára, de az ügyintézés lassúsága és az akkori idők kaotikussága miatt nem érkeztek meg időben az alapvetően is nehezen beszerezhető okmányok.
Ezen nők bár félelemmel tekintettek jövőjükre, mégis bíztak a kormányukban. Hitték, hogy a ledolgozandó időben tapasztalatot szerezhetnek és talán anyagilag is támogathatják az otthon maradókat.
A kezdeti remény elszálltával egyre zordabb és kilátástalanabb körülményekkel kellett szembenézniük, ahol az utazás célállomása maga a Pokol kapujában ért véget.
Ez a könyv arról a 999 női fogolyról szól, akik jóhiszeműen hittek a kormányuknak és egy pár hónapig tartó munkaszolgálatra indultak. A közel ezer fős létszám igen hamar fogyatkozi látszott már a vonatút kíméletlen körülményei által is, de csupán kezdete volt egy hosszú évekig tartó, a halált jóbarátként üdvözlő időszaknak.
„Auschwitz volt az egyetlen tábor, ahol a rabszámot rátetoválták a foglyokra. A táborlakók életre szóló megjelölése a regisztrációs folyamat része volt, ezért is nevezik a történészek az első hivatalos zsidó deportálást „az első regisztrált tömeges transzportnak.”
A könyv hónapról hónapra rekonstruálja a túlélők elmondásai alapján, valamint a kutatómunkák által felfedezett iratokkal összevetve, hogy hogyan is alakult a nők sorsa és élete a tábori élet mindennapjaiban. Embertelen körülmények között, borzalmas megaláztatásokat szenvedtek el, miközben látták meghalni szeretteiket, barátaikat, családtagjaikat.
Szubjektíven írom a mostani sorokat természetesen, hiszen csupán egy empatikus olvasó vagyok a tömegből, mégis azt kell, hogy írjam, visszafogottan fogalmazok, mikor azt próbálom szemléltetni, hogy milyen élményekkel párosult az olvasásom.
A kötet számos nevet sorolt fel olvasásom folyamán. Akadtak személyek, akiket többször „láthattam” lelki szemeimmel és voltak epizód szerűen felbukkanó személyek is. A többségük sajnos csupán porszemként maradt fent az elhunytak listáján, melyet a szél felkapott, mégis remélem, hogy szenvedéseikért a bűnösök megbűnhődtek és a jövő nemzedékének méltó intelemül szolgálnak.
Azt hiszem, hogy ennek a könyvnek elsődlegesen az az erőssége, hogy a kutatási anyagok feldolgozása mellett a szerző történetmesélésével kiegészülve tárul fel ez a pokoli időszak, megmaradva a valóság adta eseményeknél, mégis mélyebbre ásva az ember által teremtett borzalmak mindennapjaiban.
Sokszor megkönnyeztem az olvasottakat és nem egyszer gyűlöltem az elkövetőket, de végül nem maradt bennem semmi. A könnyeim felszáradtak, a szívem pedig 999 darabra tört, hiszen felfoghatatlanná váltak számomra az olvasottak. Egy dolog tudni, hogy létezett ez a szégyentelen időszak és más látni a kopottas képeket, ahol gyönyörű, okos tekintetű nők néznek vissza rád. A könyv végén ugyanis egy fotótárlat látható, a megmaradt családi ereklyékből válogatva, olyan személyeket bemutatva, akikre olvasásom alatt csak névként tekintettem, de mivel időközben arc is társult melléjük, már sokkalta mélyebb nyomott hagytak akaratlanul is bennem.
Azt hiszem, hogy részben megkaptam a választ a kérdéseimre, talán még többet is, mint remélni mertem. Az ilyen kiadványok után nehezen térek vissza a hétköznapokba, sokat gondolok az elhunytakra és sajnos azon elkövetőkre is, akik egy rendszert kiszolgálva váltak a saját sírjuk megásóivá.
Megbocsájtani nem az én dolgom és felelősségem, már ha lehet valaha is így tekinteni erre a borzalomra, mégis azt kell, hogy írjam, szükséges egy szebb és reménnyel teltebb jövő miatt is.
Összességében borzasztó élmény volt olvasni ezt a könyvet és önmagammal ellentétben közel három hétig forgattam a lapokat. Sok utána olvasás keretezte, ez tény, ugyanakkor voltak napok, amikor egy-egy fejezetet voltam csak képes befogadni. A könyvből készült filmet viszont meg fogom nézni még idén, hogy pontosan mikor, nem tudom megmondani, de úgy érzem, hogy így lesz kerek egész a számomra.
„A bűntudat a túlélés egyik nagy rejtélye.”
A könyvet elsősorban olyan érdeklődőknek ajánlom, akik erősnek érzik magukat lelkileg ahhoz, hogy visszarepüljenek a történelem egyik legfájdalmasabb idősíkjára és felvértezve a tanult borzalmakra, képesek felvenni a harcot az emberiség legértetlenebb poklával. Számomra fájdalmas volt az olvasás ezt nem tagadom, ellenben nagyon hasznos is, hiszen mindent összevetve értéket kaptam, amely sok olyan kérdésemre választ adott, amelyeket senkitől sem kérdezhettem meg. És egy fontos üzenet mindenkinek: „[…] a háborúban nincsenek győztesek! A győztes fél is elveszít gyermekeket, házakat, anyagiakat, elveszít mindent. Ez nem győzelem! A háború a legrosszabb, ami az emberiséggel történhet!”
Amennyiben úgy érzed, hogy elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a HVG Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
“Csak kevesen voltak közülünk, akik erősebbnek bizonyultak a kornál, amelyben éltünk. Én nem. Néhányan valamiképpen még akkor is túl tudtak lépni a korlátaikon, és ma utcák viselik a nevüket. Mi, többiek, egyenruhába bújtunk, kiástuk a korsókat, elvittük a savanyúságot, és befaltuk. Nehéz elválasztani az embert a körülményeitől. De őszintébb azt mondani, hogy ki voltam szolgáltatva a magam körülményeinek. A kor, amelyben éltem – az küldött éhesen azokba a kertekbe, kezemben a pajszerrel, ami persze nem jelenti azt, hogy ne tettem volna, amit tettem, hogy ne ettem volna meg, amit megettem. Ha azt kérdezem magamtól, hogy vajon valamennyien immorálisak voltunk-e, vagy hogy a rossz, amit tettünk, gonosz emberekké tett-e minket, arra jutok, hogy mások döntéseinek következményei mocskoltak be minket. Soha, senki sem kizárólagosan felelős saját erkölcsi mérlegéért. És a kérlelhetetlen igazság, a súlyos, ősi igazság az, hogy igenis bűnhődhetsz olyasmiért, ami nem rajtad múlott.”
Külön választható-e teljes bizonoyssággal az egyén és a társadalom kollektív felelőssége? Mennyire vagyunk felelősek a magatartásunkért egy totalitariánus államban, ahol a normákat és a magatartási szabályokat a fejünk felett és a beleszólásunk nélkül alakították ki? Elvárhatjuk-e a sorkatonától, hogy megtagadja a hadifoglyok kivégzését, még ha ezzel alá is írja saját halálos ítéletét? Vajon jogosan és méltányosan követeli-e továbbra is a háborús jóvátételt a jelenlegi német generációtól Izrael vagy Lengyelország? Szolgáltatott-e valaha a történelem igazságot, ha egyáltalán létezik az igazság, mint objektív kategória?
Alexander Starritt - Mi, németek című regénye az Európa Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben. A nem túl vastag, alig több mint 200 oldalas mű szép csomagolást kapott és külön ki kell emelni Konok Péter kíváló fordítói közreműködését.
A mű gerincét egy idős német ember külföldön élő unokájának írt levele adja, amelyben összefoglalja a keleti fronton letöltött négyéves katonai szolgálata során szerzett tapasztalatait. Filmvászonra illő karakterek és jeleneteksegítségével elevenedik meg lelki szemeink előtt a háború pokla – és bár ez közhely a javából, de ritka az az írás. amely ennyire plasztikusan és hitelesen képes ábrázolni a borzalmakat. Végigkísérjük egy hadsereg diadalittas felemelkedését és teljes pusztulását, mind anyagi, mind erkölcsi értelemben. Azt gondoltam eddig, hogy már “mindent láttam” a keleti front kegyetlenségéről eddigi olvasmányaimon keresztül, de a könyv sajnos bőven tudott még újat mutatni az ember kegyetlen természetéről.
Alapvetően tehát egyfajta hadinaplóval van dolgunk, de a harci esemnyeken kívűl bőven jut hely morális filozofálásnak is. A bevezetőben is említett felelősségkeresésen kívül a szerző próbál magyarázatot találni a német nép önpusztító és minden remény nélküli kitartására, illetve rávilágít az egyéni sors igazságtalanságára is.
A gépesített, iparosított háború tüzében hánykolódó törékeny ember egyéni képességei szerint vetkőzi le vagy építi újjá saját normáit és prioritásait a túlélés érdekében. Honnan veszi az utókor a felhatalmazást, hogy újra és újra felelősöket keressen példátlan időkben elkövetett példátlan cselekedetekhez, miközben a saját korunkban megannyi gaztett megtorolatlanul marad?
“Az igazat megvallva, fontos volt megértenem őt. A világtörténelem egyes életekben jobban, másokon kevésbé hagy nyomot. Mivel nem az 1920-as, hanem az 1980-as években születtem, számomra azok voltak a legrosszabb idők, amikor a 2008-as gazdasági válság miatt elvesztettem első munkahelyemet; engem nem küldtek Oroszországba, hogy gödröket ássak és embereket gyilkoljak.”
Nagyon tanulságosak az unoka által a hosszúra nyúlt levélhez fűzött reflexiók is, amelyek jól mutatják, hogy micsoda különbségek vannak két generáció között a megszerzett élettapasztalatok tekintetében, és hogy nem lehetünk elég hálásak azért a példátlan hosszúságú, több évtizedes békekorszakért Európában, amelynek több milliónyi emberélet volt az ára.
De most a mi generációnk is hallja már az ágyúk dörgését keletről, a történelmi kollektív emlékezet görcsbe rándítja a gyomrunkat és csak remélni tudjuk, hogy a forgatókönyv ezúttal majd más lesz és nekünk nem kell majd emberségünket úgy vásárra vinni, mint anno nagyapáinknak.
Nyugodt szívvel tudom ajánlani a könyvet mindenkinek, nemcsak a történelem iránt érdeklődőknek, bár itt-ott erős gyomor kell hozzá, de a szavak súlyát a történelem adja.
Ha sikerült felkeltenem az érdeklődésed, akkor az Európa Kiadó weboldalán megtudod rendelni a könyvet.
Írta: Süni
Ritkán veszek kézbe szinte egymás után hasonló témakörben íródott könyveket, ugyanis nem szeretek egy zsánerben megrekedni és a sokszínűség nagyon jót szokott tenni olvasói lelkemnek, most mégis úgy éreztem, hogy ennek a kiadványnak most jött el az ideje. Igen rövid, hiszen a maga százhuszonhat oldalával egy óra alatt kiolvasható, számomra mégis több napig tartott. Nagyon sokszor éreztem azt a bizonyos mély szomorúságot és egy erős szorongást, amely arra kényszerített, hogy félretegyem és megemésszem az olvasottakat. Hogy miről szól a kötet? Erről lentebb részletesebben is mesélek, de előtte egy percig néma csendben tisztelettel fejet hajtok minden áldozat és túlélő előtt, aki megjárta az emberiség egyik legsötétebb poklát. Sem elfelejteni, sem feldolgozni nem lehet, még azok számára sem, akik a túlélők tollaiból született alkotások lapjairól ismerkednek meg eme szörnyűségekkel. Sosem szabad elfelejteni és a sok száraz könny adjon erőt a mai világ emberének a béke, elfogadás és egyenlőség megtalálásához!
„Neked talán sikerül, mert fiatal vagy, én nem fogok visszatérni.” – ezek voltak szeretett édesapja utolsó szavai leánya irányában 1944 tavaszán, mielőtt az auschwitzi, illetve a birkenaui haláltáborba deportálták volna őket. Az leány ekkor a 16. életévét töltötte, szinte még gyermeki gondolkodásával, kissé bohókás természetével és hihetetlen rajongással tekintett felmenőjére és a világ irányába. A kötet egy kissé kaotikus érzetet fog kelteni először, hiszen többször vissza-visszatérünk egy-egy múltbéli eseményhez, érzéshez, emlékhez. Mégis ez a fajta csapongás teljesen elfogadható, szinte természetesként ható, elvégre az érzelmektől túlcsordult sorokat nehéz befogadni, hát még milyen súlyos teher lehetett azokat lejegyezni.
A könyv hazánkban 2018-ban jelent meg a XXI. Század Kiadó gondozásának köszönhetően. A borító egyszerű, letisztult képe egy magányos női alakot ábrázol, amely megadja a kellő hangulatot és némi misztifikációt is kölcsönöz.
„Még ma, hetvenöt évvel később is összerezzenek, ha akár egy idegen szájából is azt hallom: papa! Ez a szó hamar eltűnt az életemből, és annyi fájdalmat okoz, hogy csak lelkem mélyén tudom kimondani, a számon nem bírom kiejteni. Hát még leírni!”
A könyv, mint már fentebb említettem, egy hosszú levél egy halott édesapa irányába, amelyet maga a szerző megélt, vagy éppen remélt életeseményeiből, egy széthullott család maradványaiból és egy romokban heverő világ újra éledezéséből merítkezik. A nyolcvanhat éves idős hölgy számos oldalról meséli el a haláltáborban elszenvedett eseményeket, megaláztatásokat, meggyalázásokat. Emberek saját fajtársaik elárulásával próbáltak nyerészkedni és a halál árnyékában élve egy fej hagyma és paradicsom már kuriózumként marad fent az emlékekben.
„A tárgyak a halottakhoz tartoztak, mi pedig rabszolgák voltunk, nem volt egyebünk, csak a varrásba, zsebbe vagy ruhapántba akasztott kanál, meg egy kötél, a ruhánkból letépett szövetdarab vagy egy földön talált vékony zsineg a derekunk körül, amelyekre a csajkánkat lógattuk.”
Szubjektíven először arra gondoltam, hogy túl sokat olvastam mostanában ebben a tematikában, így már szinte belefulladtam a sorok között megbúvó fájdalmas igazságokba, de végül rá kellett, hogy döbbenjek, hogy koránt sem erről van szó. Csupán minden leírt kegyetlenség az eleven húsomba vájt, minden ütés, sikoly, vagy élet elhullása, maga a gyötrelem lelkemnek, hiszen bár semmit sem tehettem a karakterekért, mégis pontosan tudtam, hogy a valóság lett leírva pőreségében.
Egy gyermek, akinek megadatott, hogy szeretett édesapjával induljon el az utolsó útra, egy fiatal hölgy, aki már veszteségekkel és lelki hegekkel telve tért vissza. Egy nő, aki kereste és remélte az új kor hajnalán való változásokat és egy idős asszony, aki minden reményt elvesztett és csupán egy hosszú emlékiratot hagyott hátra az utókor számára.
„Most már tudom, hogy az antiszemitizmus állandó, hullámokban tör elő a világ viharaiban, minden korszakban, szavak, szörnyetegek, módszerek sokaságával.„
Elveszteni a szeretteinket nehéz, elhagyni a lélek egy nagyobb darabját tragédia. Az életben maradáshoz nem kell sok állítólag, csak a legkeményebb és legkönyörtelenebb kel fel újra és újra, mégis felmerül a kérdés: vajon megérte túlélni? Milyen ember marad bárkiből is ezek után? Mikor fog elmúlni a rettegés és mikor kapja vissza bárki is a bizalom halvány fonákját?
Sok kérdésre megkaptam a választ, de bevallom őszintén akadtak olyanok is, amelyekre nem. Ezek a megválaszolatlan kérdések még most is keringenek bennem, de tudom, hogy ezekre választ hiába remélek.
Visszatérni az életbe és hinni újra a szabadságban, elfeledni a ránk kényszerített szörnyűségeket és újra felvenni az élet ütemét, elfogadni, hogy sosem lesz már minden a régi, mégis fel kell kelni minden egyes reggel: vajon bárki képes erre igazán?
Tudom, hogy csak egy ábránd az a téves álmom, hogy ez a szörnyűség elég volt a világnak ahhoz, hogy többé ne kelljen félni sem identitásunk, sem etnikai hovatartozásunk, bőrünk színe vagy nézeteink miatt. Hogy mosolyoghatunk egymásra félelem és gyűlölet nélkül valaha. De amíg álmodok, remélek és az ilyen könyvek adják az erőt, hogy sose féljek!
„Ha túl sokat gondolok rá, az utat enged a hiánynak, sérülékennyé tesz, emlékeket ébreszt, meggyengít és megöl. Az életben, a valóságos életben is felejtünk, hagyjuk elillanni a dolgokat, válogatunk köztük, érzelmeinkre hagyatkozunk. Amott viszont éppen az ellenkezője történik: elsőként a szeretet és az érzékenység veszik ki belőlünk. Az ember bensője megfagy, hogy bele ne haljon. Tudod, mennyire összeszorul ott a lélek, a jövő öt percre szűkül, az ember elveszti az öntudatát.”
Egyetlen apró negatív megjegyzésem lenne, amely inkább a kiadónak szól, sem mint a könyvnek. Mégis miért kellett a következő ajánló szöveget ráhelyezni a borítóra: „Egy lány szerelmes levele az Apjának.” Mégis ki volt az a „jóérzésű” teremtmény, aki ezt a szöveget megfelelőnek, sőt meg merem kockáztatni, hogy ígéretesnek gondolta? Szerintem egy rossz vicc és borzasztóan szomorú vagyok tőle. Nem szerelemes levél, még akkor sem, ha a groteszk kifejezés nem a szó hagyományos értelmében értendő.
Összességében egy megrázó történetet olvashattam, amely felkavaró és nagyon fájdalmas minden jóérzésű ember számára. Mégis úgy gondolom, hogy kár lett volna kihagyni és értékes darabja a könyvespolcomon ülő gyűjteményemnek.
Ajánlom a könyvet minden olvasni szerető léleknek, aki nyitott a múlt szörnyűségeire, de képes hinni és remélni, tehát nyitott szívvel látja olyannak az embert, amilyen az a valóságban. Mert ne feledjétek: „Meg kell öregedni ahhoz, hogy eljussanak hozzánk szüleink gondolatai.” Remélem lesz kedved kézbe venni ezt a könyvet és talán te is teszel azért a jövőért, amiért én is küzdök minden egyes nap. A szeretet és elfogadás nem nehéz, ráadásul felemelő és különlegessé tesz!
2019. október 7 óta őrzöm hét lakat alatt ezt a könyvet a polcomon. Anno nagy kutatások árán sikerült megvásárolnom, de amikor kézbe vettem már nem éreztem hirtelen olyan sürgetőnek az olvasását. Ezen persze nincs is mit csodálkozni, hiszen a XX. század legsötétebb időszakának egyik legszörnyűbb tematikáját dolgozza fel, amely nem más, mint -ahogy az alcímben is olvasható- a nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt. Azt gondolom, hogy egy átlagos jóérzésű ember is egyetértene velem abban, miszerint nehéz olvasás elé néz bárki, aki kézbe veszi eme kiadványt, kiváltképpen akkor, ha az olvasó múltjának porlepte diafilmjeiből olyan emlékeket hoz felszínre, amelyeket inkább elfelejtene.
Hiszek abban, hogy okkal veszek kézbe könyveket és fontosnak tartom a félelmekkel való szembenézést, ezért úgy döntöttem, hogy ideje ezen is átesnem, így elsődlegesen történelmi és másodlagosan ismeretterjesztő témaként olvastam a sorokat.
Az I. és II. világháború számos írót és producert ihletett meg mind a múlt, mind a jövő tekintetében, hiszen kiapadhatatlan forrása az emberi gyalázatnak és szörnyeteggé válásnak. Míg az előbbit inkább a filmvilág veszi „szívesebben” górcső alá, addig az irodalmi szekcióban elterjedtebb formában az utóbbit találhatjuk meg. Természetesen nincs pontos adatom arról, hogy számok szempontjából hogyan is néz ki ez a statisztika, de a személyes tapasztalatokból kiindulva többször vettem kézbe bármely formában a II. világháborúval foglalkozó könyvet és oly sok szempontból volt szerencsém olvasni ebből az időszakból származó szak – és szórakoztató irodalmat egyaránt.
A könyv Magyarország II. világháborús történetét mutatja be a politikai és hadviselés szempontján keresztül, ezen belül is egy olyan láthatatlan részéről rántja le a leplet, amelyet a hallgatás és szégyen súlyos terhei formáltak és rejtettek el a kíváncsi szemek elől.
„A nők testét érintő nemi erőszakról nyilvánosan nem beszéltek, mert a nemi erőszakért mindig a nőket hibáztatták, mondván, nem tudtak jól elrejtőzni, úgy, mint más, „szerencsésebb” társaik. A mindent elfedő hallgatást akár még gyilkossággal is biztosították, Ausztriában több esetben említették, hogy a megerőszakolt leányokat az apák ölték meg, hogy eltüntessék a szégyen nyomát.”
A könyv külön foglalkozik a háborús nemi erőszak típusaival és magyarázataival, a német, valamint a Vörös Hadsereg megszállási időszakával és egy hosszú fejezeten keresztül bontja szirmaira az emlékezet, hallgatás és elhallgatás témaköröket is. Ráadásul Oroszországról is képet kap az olvasó, mind az áldozati, mind az elkövetői visszaemlékezésekből is.
„[…] a háborús nemi erőszak ötféle helyzetben történhet meg. […] a háborús nemi erőszak akkor következik be, ha az állam gyenge, és nem képes megvédeni állampolgárait a fegyveresektől; a katonai vezetőség a csapatokat szabad rablással kívánja jutalmazni; a társadalmi normák szétesnek; a férfiasság meghatározása militarista jelleget ölt; illetve jelen van a düh és a frusztráció, illetve a férfi személyes traumája a hadseregben és az életben elszenvedett megaláztatások miatt.”
Bár a kötet elsődlegesen kutatási eredményeket összegez, mégis inkább histográfiát olvashatunk. Külön taglalva az elszenvedő és az elkövető oldalt is, ámbár az előbbiről szól inkább a kiadvány. A német megszállásról rövid fejezetben olvashatunk, de a Vörös Hadsereg itt állomásozásáról annál többet. Kiemelten hangoztatva, hogy nehéz tényként venni az elhangzottakat a hallgatás és az elhallgattatás tükrében. A háborús nemi erőszak magyarázatául szolgál, hogy az átvonuló szovjet hadseregben szolgáló katonák különböző egzisztenciájú – sokszor az iskolapadból épphogy kikerülő – férfiakból állt, akik a minimális élettapasztalat okán, még tettvágytól fűtötten harcoltak a hazáért. Az is meghatározhatta eme tettet, hogy sokszor bódult, részeg állapotban törtek be házakba, követelve az élelmet és tulajdonképpen mindent elvittek, ami mozdítható volt. Ha egy család férfi tagjai nem kívántak közreműködni, akkor sokszor tettlegességig fajult a vita, hiszen az ellenállás jó okot adott a katonáknak arra, hogy megöljék a férfiakat és elhurcolják magukkal a fehérnépet. Ráadásul eme feltüzelt haragot nem csupán a győztes követelés adta alapul, hanem azon düh forrása is, amely szerint a hazájukban maradt asszonyaikkal, gyermekeikkel és édesanyjukkal hogyan bánt a magyar hadsereg! Szemet szemért fogat fogért elvként működve.
Ha a pszichológiai oldalát tekintjük, akkor feltételezhetjük, hogy az erőszakot elkövető egyed a frusztrációját alapvetően is erőszakkal kívánta felülírni, amely a háború után a családi közegben is folytatódhatott. Elvégre a hosszú évek alatt engedélyezett erőszakoskodást nehéz kontrollálni a civil élet folyamán.
A háborús időszakban történt nemi erőszak tulajdonképpen egy sárfolt volt a nemzet számára és egyben egy eszköz, amely a jogok egyenlőtlensége okán, kiszolgáltatottá tette a nőket, tulajdonképpen kitárgyiasította a testüket akaratlanul is. Tehát emiatt is érezhette úgy a szovjet hadsereg, hogy büntetlenül követelhették az asszonyokat.
Egész Európa forrongott a németek által okozott súlyos károk okán, mégis elmondhatjuk, hogy nemcsak ezen a kontinensen történtek súlyos testi sérülések.
Vegyük csak Korea és Japán esetét. Valószínűleg nem sokan ismerik azt a fogalmat itthon, amit a koreai nép sosem fog elfelejteni: a „komfortnőknek” nevezett szexuális rabszolgák gyűjtőnevét. Ezek azok a koreai nők voltak, akiket a japán hadsereg tagja a területi megszállás időszaka alatt elraboltak és bezárva tartottak hosszú időn át. Nagyjából 70 000 – 200 000 ezer nőt tettek szexrabszolgává a második világháború során, akiket az egész háború időszakán át végig erőszakoltak. A kötet szerint ez volt a leghosszabb haszonszerzés céljából működtetett szexrabszolgasági intézmény, amely 1932-1945 között állt fent.
Mostanra már közhely, de kevés olyan korszaka van az emberiség történelmének, amely annyira dokumenált lenne, mint a konfliktusokkal terhelt XX. század első fele. Talán sokaknak csömöre lehet már a témát feldolgozó, futószalagon érkező filmekből, könyvekből és számítógépes játékokból, de személy szerint én nem bánom, hogy a téma ilyen sokáig “aktuális” marad, mert aki elfelejti a múltat vagy nem tanul belőle, az annak újraélésre lesz előbb-utóbb kárhoztatva.
Sir Ian Kershaw - A pokolba és vissza című munkája a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben és egy rendkívűl ambíciózus két kötetes szintézis első felvonása. A szerző fő kutatási területe a XX. századi Németország társadalmi fejlődéstörténete és egyenesen a legnagyobb Hitler-szakértőnek tartják. Megszokottan magas színvonalú tálalást kaptunk a keményfedeles kötet formájában, borítón a normandiai partaszállásról készült ikonikus felvétetellel és a belső oldalakon is számos térképet és korabeli felvételt találhatunk.
Szeretném gyorsan az elején egy félreértéssel kezdeni, ami számomra eleinte meghatározta a könyvhöz való hozzáállásomat. Valószínűleg a borító, illetve a témához kapcsolódó elfogultságom miatt én elsősorban egy háborús témájú írásra számítottam. Bár megkerülhetetlen ebben a könyvben is a két világégés hadi cselekményeinek hozzávetőleges érintése, de alapvetően egy társadalomtudományi szintézist tart kezében az olvasó és nem pedig egy hadikrónikát. A csaknem 600 oldalas kötetben nagyjából 50-60 oldalt tesz ki a két apokaliptikus léptékű világháború összefoglalása. Ez nem feltétlenül kritika, hiszen így utólag utánanézve megértettem, hogy ez nem is volt sohasem a fő irányvonal, de úgy gondolom, hogy mégis fontos lehet kiemelni minden érdeklődő számára, aki az elolvasását fontolgatja.
Miről is szól akkor a mű? Elsősorban a háttérben húzódó szociális, politikai és gazdasági folyamatokról, a háború fő katalizátoraiként szolgáló tényezőkről és arról, hogy milyen mértékben alakultak át az európai erőviszonyok az egyes konfliktusok végére. Olvashatunk a politikai rendszerek és pártok kialakulásáról, a gazdasági szempontokról, a szociális ellátórendszerek összeomlásáról és újjászületéséről vagy az egyházak egyre csökkenő befolyásáról is. Nagyon fontos szerepet kapott Európa etnikai összetételének és kegyetlen átrendeződésének taglalása is.
A könyv nagyra vállalkozik és szerintem ezt az olvasási élmény rovására teszi. Szinte minden európai ország érintve van, még ha olykor csak egy kisebb bekezdés erejéig is, és a téma nagysága, valamint a terjedelmi okok miatt a szöveg rendkívül tömörre sikeredett. Szinte olyan érzésem volt, mintha egy nagyon hosszú újságcikket olvastam volna, ahol minden szónak és vesszőnek jelentősége van, nehogy kifussunk a rendelkezésre álló helyből. Inkább már-már egyetemi szintű tankkönyv, mint szórakoztató irodalom. Cserébe viszont hihetetlen mennyiségű információt kapunk (amelyet érthető módon Nagy-Britannia enyhe túlsúlya jellemez), aminek segítségével jobban megérthetjük Európa múltját és az abban gyökerező jelenét.
“Az anyagi pusztítás mértéke az európai szárazföldön messze felülmúlta az 1918-ast, az emberveszteség pedig legalább négyszeresen haladta meg az első világháborúban meghalt katonák számát. Mégis, az első világháború hagyott maga után krónikus politikai és gazdasági zavarokat, s vetette el ezzel a konfliktus kiújulásának magvait. Az újabb, még borzalmasabb katasztrófát, az első világháborúval éles ellentétben, az előre nem látott stabilitás és – legalábbis a konfliktus nyugati felén – a példátlan anyagi jólét rendkívüli korszaka követte. Hogyan volt ez lehetséges?”
Talán ez a szerző által felvetett legértékesebb kérdés, amelyre érzésem szerint a könyv végére választ is kapunk, úgyhogy egy értékes perspektívával gazdagodhatunk. Az utolsó oldalak olvasását már teljesen beárnyékolta az Ukrajnában kirobbanó háború, ami valahogy az egész könyvet hátborzongatóan aktuálissá tette. Véget ért a példátlan, majd 70 évig tartó békekorszak, Európa újra fegyverkezik és a történelem a maga XIX. századi véres módján új lapot ír. Bízzunk benne, hogy nem egy újabb hosszú pokoljárás nyító fejezetének vagyunk szemtanúi!
Szívből tudom ajánlani a könyvet a társadalomtudományos szempontú nagy átfogó szintézisek kedvelőinek, de a hadtörténet szerelmesei csalódni fognak. Bár a két világháború értelemszerűen a központi fókusz, de ha egy klasszikus dráma szerkezetet veszünk alapul, akkor itt az előkészületen van inkább a hangsúly és nem a tetőponton. Ez nem feltétlenül baj, hiszen rengeteg írás foglalkozott már eddig a hadi cselekményekkel, és ha érdeklődünk a múlt század első felének politikai és szociális dinamikája iránt, akkor értékes kötettel gazdagodhat könyvespolcunk.
Írta: Süni
A Férfiidők lányregénye című könyve először 2004-ben jelent meg, majd szintén több utánnyomást megélve a legutóbbi pedig 2020-ban a Libri kiadó gondozásában került a boltok polcaira. Ennek a kötetnek sajátossága, hogy igaz történet alapján került megírásra, amely hűen bemutatja az adott kor társadalmi szerkezetét és működését egy olyan szeretet díszcsomagolásban, amellyel még nem találkoztam olvasói pályafutásom során, és ezért nagyon különlegessé tette számomra az élményt.
Mielőtt belemerülnék a belső tartalom leírásába és elemzésébe, szeretném kiemelni a szerző saját véleményét erről a kötetről:
„“A szép-emberit akartam megírni, azt, amit az én túlélőimtől kaptam, láttam. Az ocsmány-emberit már annyian megírták, és olvassák is boldog borzongással. Hátha a szépre is lesz kíváncsi szem és fül. Ezt a történetet nekik, az élesfülűeknek ajánlom. Csak meg kell hallani a gyógyító szavakat. 1948. Mindenkinek mást jelent. Én például a születésemmel voltam elfoglalva. Ennek a történetnek a hősei a túléléssel küszködtek. Talán szebben, mint sok kortársuk. Mert korábbi életükből volt elegendő szeretetforrásuk, ami nemcsak 44 traumáját segített begyógyítani, hanem 1950-et is átvészelni. Szabad-e ebben a férfivilágban leírni, hogy a gyógyítás mindig a szeretetről szól? Nekem hivatásom is ez lett. Ugyanerről írok pszichológiai könyveimben is. Csak ez most egészen más. Személyes.”
Hogy őszinte legyek ezek a sorok már önmagukért beszélnek, és mielőtt valaki kézbe venné a könyvet, érdemes ezt a pár sort elolvasnia, hogy megértse tulajdonképpen miért is olyan különleges az adott mű.
Ez a történet egészen 1948 nyaráig viszi vissza az olvasót, ahol is Körner Aladár nőgyógyásznál egy kétségbeesett asszony jelenik meg a rendelésen egy fiatal lány kíséretében. Klára,- aki a háború borzalmai miatt elvesztette szüleit és testvérét - egy lesoványodott, lelkileg traumatikus személyiség zavart mutató leányzó, aki a megélt események következtében úgy tűnik, mintha nem akarna felnőni. Körner Aladár, aki családja tekintetében egyedüli túlélője a vészkorszaknak, igen hamar felismeri a lány szótlansága és kamaszos dühe mögött azt a magányt és elképesztő szeretetvágyat, amellyel neki is nap, mint nap meg kell küzdenie.
A férfi és leány között kialakuló mély barátság, rövid időn belül nagyon szorossá válik, amely igen nehezen értelmezhető és elfogadható az akkori társadalmi nézetek szerint.
Aladár és Klára kapcsolata igen különleges és időtálló, mégis sok küzdelmet és nehézséget kell átvészelni, hogy igazán kiteljesedjen és beérjen. Vajon képes –e túlélni egy ilyen tiszta kapcsolat két idegen ember között a háború szörnyűségei és egy megtépázott társadalom haragjának kereszttűzében? És vajon milyen események veszélyeztethetik még egy olyan elkülönülő etnikumú embert, akinek népét szinte teljesen kiirtotta a történelem legsúlyosabb pokla?
„Megtagadni valakitől, hogy törődhessen, legalább olyan kegyetlenség, mint megtagadni valakitől a törődést.”
Szubjektív meglátásom szerint ez a történet gyönyörű és egyben kegyetlen is. Az előbbit elsősorban azért írom, mert az emberiség egyik legkegyetlenebb és legszörnyűbb időszakát túlélő emberekről, ilyen mély együttérzéssel és szeretettel írva még nem találkoztam. Az utóbbit pedig azért gondolom, mert a háború időszaka után egy újabb borzalmas időszak várt a magyar népre, amely egészen 1956-ig súlyosbította az alapvetően is megtépázott társadalom hétköznapjait. Az egyik rettegésből még ki sem lábalt nép már térhetett át az újabb nézetek szerinti elnyomásba, amely rendkívül leterhelő még az utókor számára akkor is, ha csak a történelemkönyvekből és a még élő felmenőktől ismerheti meg a kirakós darabkáit.
„(…) rövid keresgélés után levett egy könyvet a polcról, és felkucorodott vele a díványra. Szerb Antal, Utas és holdvilág. Nem korai-e, gondolta először a doktor, aztán legyintett magában. Az élet is korai, mégsem cenzúrázza senki…”
Karakterek szempontjából nagyon szép utat járhattam be a két szereplőnek köszönhetően. Ráadásul két eltérő korosztály, különböző nem egyedei, mégis mind a két fél szenvedéseinek alapjai megegyeznek és ezáltal szinte egy szintre emelkedtek. Aladár múlékonysága egy bizonyos szembeállítás Klára lobbanékonyságával. A két személy kezdetleges harcai, majdan az ebből kialakuló mély barátsága egy olyan pszichológiai útra terelt, amely elengedhetetlen volt számomra ahhoz, hogy megértsem és elfogadjam az apró életadta manírokat e két sebzett lélek tekintetében. Csodálatos, de egyben nagyon nehéz olvasmányt kaptam általuk, azonban az ő fejlődésükön keresztül önmagamhoz is kapcsolódhattam részben és több szempontból is magamra ismertem Klára szemszögén keresztül.
Veszteségeink mindig is lesznek, de egy család és nemzet kiirtását túlélni embert próbáló feladat. Ráadásul, akik itt maradnak, már sosem lesznek a régi önmaguk.
„-Nem mondom… Rettenetes, amikor szembesülünk… De egyszer túl kell rajta esni. Nem áltathatom még én is. Ahogy bele sem lökhetem ebbe a felismerésbe… Pedig onnantól könnyebb. Nem jobb, csak könnyebb. Üres lesz minden. De az ember el tud már aludni. És neki talán majd… meg is telik… valami jobbal… az élete.”
Az események szempontjából itt is érezni lehet ennek a kornak a nyomorúságos buktatóit, ráadásul többször is összeszorult a gyomrom, hogy minden rendben legyen a főhősökkel.
Azt hiszem ez a regény egy gyöngyszeme az idei olvasási palettámnak, mert bár alapvetően is jobban elmerülők az igaz történet alapján írt regényekben, de ha ennyire közvetlenül, mégis tisztelettel van megírva, az számomra egy kincs.
„-Mi, férfiak mindig azt gondoljuk, nincs jobb megoldás, mint kibírni.”
A szerzőtől ez volt az első olvasásom, de ezek után biztos vagyok benne, hogy a további alkotásait is kézbe fogom venni.
Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki örömét leli a történelmi regényekben, de azok is megtalálhatják önmagukat benne, akik átélték ezen korszak borzalmait, mert a szeretettel becsomagolt szöveg, gyógyírként hathat a szomorú lélekre.
Amennyiben úgy érzed, hogy te is elmerülnél ebben a világban, akkor nem kell mást tenned, mint a Libri weboldalára ellátogatni és megrendelni a könyvet.
Írta: NiKy
Emlékszem, ahogy anno a középiskolás történelem tankönyv kurtán-furcsán egy-egy mondattal elintézte a világot örökre megváltoztató, nagy földrajzi felfedezéseket: XY ekkor és ekkor felfedezte ezt vagy megkerülte azt. Ritkán kaptunk ennél bővebb magyarázatot vagy részletes leírást és ami még fontosabb lett volna, az adott eseménynek a globális politikára gyakorolt hatását. Mondjuk a középiskolai történelemoktatás akkoriban nagyon Európa-centrikus volt, nem tudom, hogy ez a helyzet azóta változott-e.
Ilyen szempontból, de önmagában is hiánypótló és egyedülálló a brit Roger Crowley - Hódítók című munkája, amely 2019-ben jelent meg a Park Kiadó gondozásában. A kötet a többi kadványaikhoz hasonlóan ízléses külsőt kapott, jól mutatnak egymás mellett a könyvespolcon.
A szerző számos munkája látott már szerencsére magyarul is napvilágot és összefoglalóan elmondható róluk, hogy elsősorban a Földközi-tenger medencéjének vérzivataros középkori történelmével, a keresztény és oszmán hatalmak élet-halál harcával foglalkoznak. Ezúttal az apró tengerparti ország, Portugália került a górcső alá és mindazok a felfedezések s hódítások, amelyek közelebb hozták egymáshoz a világ keleti és nyugati felét. Olvashatunk a Jóreménység-fokának megkerüléséről, India és a Távol-Kelet felfedezéséről, megannyi véres tengeri ütközetről és politikai cselszövésről. A kötet gerincét egy rendkívül mozgalmas, alig két évtizedes időszak teszi ki, amelynek keretében a messiánisztikus hévvel fűtött Mánuel király expedíciókat küld az Indiai-óceán térségébe, a portugálok nagy nehézségek árán megvetik a lábukat és ambíciójuk odáig terjed a kezdeti sikereken felbuzdulva, hogy már a kairói mameluk szultánság megdöntésére és a Szentföld felszabadítására szövögetnek terveket.
A kötet rendkívül olvasmányos és élvezetes stílusban íródott, nincs egy percig se olyan érzésünk, mintha valami száraz történelmi tanulmányt olvasnánk, sokkal inkább érződik egy kalandregénynek. Minden bizonnyal hatalmas kutatómunka előzte meg a kötet írását, hiszen rengeteg apró mozzanat s részlet elevenedik meg a lapokon, nagyon körültekintő jellemrajzokat kapunk a korszak kiemelkedő fomátumú személyiségeiről és a portugál nemesség fenegyerekei, a fidalgo-k határtalan becsvágyáról és kapzsiságáról is. Nem ismerem persze a teljes magyar könyvpiacot, de kötve hiszem, hogy ennél áttekintőbb összefoglalót találnánk Portugália korabeli vállalkozásairól az Indiai-óceánon innen és túl.
Tiszta szívvel merem ajánlani a könyvet a történelmi témájú olvasmányok szerelmeseinek, de a könyv könnyed és olvasmányos stílusa miatt talán még azok is tehetnek egy próbát vele, akik csak szeretnének többet megtudni egy mozgalmas és kevésbé dokumentált időszakról, amely örökre megváltoztatta a világunkat.
Aki ismer, vagy régebb óta olvassa értékeléseimet tudja, hogy mennyire szeretem a keleti népek kultúráját, történelmét. Olvasom a róluk írt könyveket, nézem filmjeiket, sorozataikat és hallgatom zenéiket. Ez a lelkesedésem nagyon korán kezdődött, még egészen kicsi koromban és máig nem hűlt ki szívemben a rajongás. Ezért mikor ezt a kötetet megláttam nagyon megörültem és sokáig csak csodáltam. De először is szeretném megköszönni a Gondolat Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Nagyon hálás vagyok érte.
Ahogy már meg szokhattátok a borítóval szeretném kezdeni az értékelésemet. Ha ránéztek ti is láthatjátok, hogy a külső képen egy rajz látható. Erős, de nem túlzó kontúrvonalakkal egy férfit láthatunk, aki a távolba tekint. Az egész szín és formai kompozíció nyugtató hatással van a szemre, hiszen egy kellemes színtónusú és vonalú képet szemlélhetünk. Ugyanez elmondható a hátsó borítóról is, bár ott két vándor találkozását ábrázolja. Nagyon elégedett vagyok ezzel a külsővel és kimondottan szépen mutat majd a polcomon.
Ami a belső tartalmat illeti továbbra is elégedettséggel vegyes örömöt éreztem végig olvasásom folyamán. Ugyanis nem is emlékszem mikor olvastam utoljára ennyire érdekesen megfogalmazott írást a Japán kultúráról, illetve egy „titokzatos” világ képe elevenedett meg szemeim előtt.
A mi világszemléletünk eltér a japán kultúrától, de természetesen a két világ nem csak ebben, hanem vallási, politikai és tulajdonképpen a létezésről alkotott nézetükben is eltér egymástól.
Hogy csak pár dolgot említsek, ilyen a házassághoz valló hozzáállás, a vallás és eszmények meglátása, a család fogalma.
A Japán társadalomban az illendőség és udvariasság a legmeghatározóbb elvek egyike. A nagyapa és az idősebbik fiú töltik be a családfő szerepét, az ő döntéseik határozzák meg a többi családtag sorsát. A házasság két szülői döntésen alapszik és elsődleges funkciója az utódokról való gondoskodás mindkét értelemben.
A kötet számos más tényre és történetre alapozza nézeteit, melyeket válogatott formában ad át olvasójának. Karl Löwith egy kilencven évvel ezelőtti országról beszél, de könyve mondanivalója a mai napig érvényes és hiteles. A szövegek között találhatunk külön a zen és a japán „semmi” fogalmának magyarázatát, és kiterjedt figyelmet fordít a keleti képzőművészetre is.
Bár Löwith írása –ahogy fent említettem már- majd egy évszázadnyi múltra tekint vissza, mégis nagyon jó táptalaja azon érdeklődőknek, akik komolyabban bele szeretnének merülni a keleti kultúrába. Nagyon érdekes, hogy az alkotó többször is felhívja a figyelmet arra, hogy „Japán csak japánul” érthető. Tehát, aki a nyugati gondolateszmével kívánja megérteni ezt a világot, bizony hamar elvesztheti érdeklődését, hiszen nagyon könnyen félreértheti, vagy akár túlzónak találhatja az itteni szokásokat, nézeteket. Bár hidat emelni a két világ közé nem lehetetlen, számos akadályt kellene legyőzni. Hogy ki lesz olyan bátor, nos, ezt eldönti mindenki maga.
Összességében elmondhatom, hogy egy érdekes és felettébb részletes kötetet olvashattam a Japán társadalomról, ezt megkoronázva a nyugti világ bizonyos szintű összehasonlításával.
Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki kedveli a fent említett társadalmat, illetve azoknak is, akik csak többet szeretnének tudni erről a világról.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Gondolat Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Hogy őszinte legyek ez a kötet elsődlegesen azért került a figyelmembe, mert nagy rajongója vagyok a történelmi könyveknek és kíváncsivá tett, hogy ezen belül is a szabadkőművesség témakörét hogyan képes körbejárni az alkotó. Vajon mennyire hiteles és mennyi kutató munka rejlik a könyv születése körül? Sok kérdés felmerül bennem, mielőtt neki állok egy ilyen tematikájú kötetnek, és nagyon félve kezdek neki az olvasásnak, mert nem szeretek csalódni. Tudom, hogy senki sem szeret, de ezt a félelmet igazán csak az az olvasni szerető lélek fogja megérteni, aki hozzám hasonlóan imádta a történelmet anno iskolás korban tanulni és azóta is töretlen érdeklődik az emberiség krónikája iránt. Természetesen számomra is megvannak azon korok és népcsoportok, akikért feltétel nélkül rajongok, és többnyire rájuk fordítom a figyelmem java részét. Mégis úgy gondolom, bármely korról is olvasok, tisztelettel adózom iránta.
Sipos Gergő: Hiram koporsója című kötetét utazókönyvként kaptam, amit ezúton is szeretnék megköszönni, mert bizony egy remek olvasási élménnyel gazdagodtam.
A történet rögtön egy érdekes szituációval kezdődik, ami először lassan, majd egyre intenzívebben bontakozott ki olvasásom előre haladtával. Több érdekesség is megmutatkozik a lapokról, hiszen 160 oldal nem sok egy igazán érdekes események kibontakozásához, de ahhoz pont elég, hogy az olvasó eldöntse az író alkalmas –e a bizalmára és a következő írását elakarja –e olvasni. Az én válaszom egy határozott igen, hiszen nem csak szórakoztatott, de jómagam is próbáltam megfejteni a rejtélyeket és bizony utána olvastam nem egy fejtörőnek.
Nagyon tetszett, hogy az író folyamatosan fent tudta tartani az érdeklődésemet, sőt elérte, hogy végig izguljam az egész cselekményt. Az egyik meglepetés a számomra az volt, hogy csupán két karakter körül forog az egész történet, mégis elég volt ahhoz, hogy kitöltsék a lapokat és bizony kivételesen mindegyiket megkedveltem a magam módján. Egyik szereplő sem szeplőtlen, hiszen a múltjuk vegyes érzéseket hagyott bennem, ugyanakkor az a tudás, amit felmutattak kivételes tiszteletet váltott ki belőlem.
A történelmi hitelesség adott, még akkor is, ha tudatosan fikcióról beszélünk. Elképzelve, hogy akár meg is történhetet volna ezen események láncolata, meg kell, hogy mondjam érdekes kérdéseket vetett fel nálam. Mint látható nagy hatással bírt rám a kisregény, és bár nagyon sajnáltam mikor elérkeztem az utolsó sorokhoz, egy elégedett sóhajjal csuktam be a könyvet. Ez a történet egy nagyon kellemes és gondolkodásra késztető írás.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a történelmet, a rejtélyeket és élvezi, hogy a karakterekkel együtt gondolkodhat a megoldásokon.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Líra oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Írta: NiKy
Minden évben, az év vége az egyik legjobban várt események időszaka. Elvégre nem csak közeledünk az év zárásához, de a szeretteinkkel való közös karácsonyozás is megszínesíti ezt az időszakot. Mégis egy harmadik nagyon várt időszak esemény is, hisz ilyenkor az olvasni szerető lélek dúskálhat az frissen megjelenő újdonságokban. Mivel én egy ilyen lelkecske vagyok, szinte vadászok a kötetekre, és éles szemmel, jó vadász szimattal lelem fel a kincseket.
Az ösztönöm most sem csalt, hiszem egy ilyen portyázásom folyamán leltem rá a Könyvmolyképző gondozásában megszületett könyvre is. De mit is takar ez az alig 136 oldalas kis szösszenet? Erre a kérdésre már a kicsit incselkedő borító is megadhatná a választ, elvégre egy sunyi, de ravasz kis alak vigyorog le ránk a képről. De ha ez nem lenne elég a fülszöveg is igen csak "étvágygerjesztőre" sikeredet. Figyeljétek csak a kezdést: "A történelem borzalmas dolog tud lenni! Ez a könyv az emberiség borzalmairól szól. "
Mint olvasható nem árul zsákbamacskát, már előre figyelmeztet, akik veszik a bátorságukat és kinyitják a lapokat, kössék fel azt a bizonyos nadrágjukat. Mi ez, ha nem kihívás? Én pedig, mint ifjonti felfedező nadrágot megcsomózva, neki is álltam a kötet rejtelmeinek felfedezésére. Mint fent említettem már a borító magáért beszél. Ennek a történelmi alapokon mozgó kötetnek a lényege, hogy olyan tényeket tárjon fel az olvasója előtt, melyet a tanáraink sem mernek elmesélni, vagy kimaradt a tankönyv írásakor. Mivel nagyon szeretem ezt a kort és a népet, teljesen egyértelmű volt, hogy tudnom kell, mi maradt ki annak idején a tanulmányaimból. És végül elérkeztem a lényeghez, mert a fent írt sok sallang nem más felcsigázásáról szól, mint, hogy ismerjük meg Egyiptomot, az ott élő népet, a hitüket, életüket, szokásaikat, isteneiket és természetesen a Fáraókat.
Azt kell, hogy írjam nagyon szórakoztató volt az olvasási élményem, ugyanakkor számos olyan információval lettem gazdagabb, melyekről nagyon felületes ismereteim voltak. Ráadásul mindamellett, hogy a könyv okító szándékkal íródott, remek képek-képregény érzetűek- díszítik a lapokat. Sokszor fogtam a hasam a nevetéstől. Nagyon jó humorral rendelkezik az írópáros. Végig egységben áll a történetvezetéssel, minden kis humorrajz visszatükrözi az adott témát. Bár a képek egyszerűek, mégis úgy gondolom ide tökéletesen megfelelőek.
És még egy fontos tényt meg kell, hogy említsek, ez pedig nem más, mint az olvasott szöveg visszaellenőrzése. Számos rejtvényt rejt magában a kötet. Persze a megoldásokat is fel lehet lelni, de ugye nem akarjuk csalással nyugtatni kis lelkünket, hogy tudjuk a helyes választ!? Ugye nem? Bevallom egyszer én is akartam leskelődni, de végül elálltam eme szándéktól, elvégre ez egy játék és csalás nélkül is lehet győzedelmeskedni, csak emlékezni kell, hogy mit olvastam.
Ami még különlegessége, hogy elkészítheted a saját egyiptomiak által használt érdekességeket. Hogy mik ezek? Nana, mindent nem árulhatok el neked! De hidd el, hogy megéri elmerülni eme kötetben, mert nem csak sírni fogsz a nevetéstől, de nagyon sok érdekességgel leszel gazdagabb.
Nem maradt más hátra, mint zárásképpen elmondhassam, bár nem a korosztályomnak készült valószínű, mégis kortalan olvasói lehetnek. Mindenki meg fogja találni a maga szórakozását és tudás bővítését, csak kicsit játékos, de nyitott lélekkel kell hozzáállni. Nekem nagyon kellemes élményt nyújtott és köszönöm, hogy a Könyvmolyképző elhozta nekem és olvasóinak ezt a remek kis könyvet.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése