Évek óta – pontosabban amióta a Covid járvány az életünk része – nem utazok sehova, csak lakóvárosomban intézem ügyes-bajos dolgaimat. Ez a fajta elzárkózás nem volt előtte jellemző rám, de valahogy belekövültem a saját életembe. Nagyjából két hónapja érzem, hogy mennem kell, hiszen sosem voltam híve az otthon ülésnek, mégis erre kényszerültem. Pont ezért még a nyári Könyvfesztivál alkalmával figyeltem fel erre a kötetre, amely már a borítójával is magához hívott.
Adamek Katalin egy különlegesen szerencsés életkártyát húzott lélek, akinek megadatott, hogy először munkájából adódóan, később pedig már magáncélból beutazza Földünk csodás tájait. Olyan helyekre is eljutott, amelyekről sokunknak csak a videók és képeskönyvek lapjain látható képek adnak némi támpontot. Ráadásul ezek az utazások bár nem voltak zökkenőmentesek, mégis rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagították a szerzőt.
Később egyetemet végzett, amely meghatározta további életútját beleértve magánéletét is. Kiállításszervezőként számos földrészre, különleges országokba, eldugott kis városokba vezetett útja, ahol többnyire élményekkel töltekezhetett fel, bár akadtak negatívak is bőven. Első körben Egyiptom utcáin találkozott a mélyszegénységgel, amelyet eddig csak a médiából közvetített információkból ismert.
Egy másik útja során, amely Franciaországon át vezetett, egy légitársaságnál éppen sztrájk zajlott és sehogy sem akaródzott elindulni a járata. Ezért végül egy hosszabb útvonalon volt kénytelen két kollégájával egyetemben elérni célállomásukat. Ám az út így is sok kellemetlen élményt hozott. Ráadásul itt is egy életre szóló élményben részesült.
„Meglepetéssel nyugtáztam, hogy a fehér és fekete rendőr nem egymás mellett foglalt helyet, hanem egymástól távol, tekintettel az ellenkező oldalra. Társalgás nem folyt köztük. Megdöbbenve tapasztaltam a faji ellentét ilyen pregnáns jelenlétét. Őszintén sajnálom, hogy a faji megkülönböztetés valamennyi formáját csak papíron oldották meg, mert a színesbőrűeket, az ázsiaiakat még most sem illeti meg azonos bánásmód minden szövetségi államban. Az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány első hulláma során irdatlanul nagyszabású rasszizmus és a rendőri erőszak elleni tüntetéssorozat kezdődött, amely Európa és Dél-Amerika valamennyi országába is begyűrűzött. A tüntetéseket egy afroamerikai férfi, a minneapolisi George Floyd halála váltotta ki, aki egy brutális rendőri intézkedésben vesztette életét.”
Mint látható, az utazásokkal telt évek számos olyan helyzet elé állították a szerzőt, amely pozitív végkifejlete csak biztos nyelvtudásának és leleményes kitartásának volt köszönhető. Az utazások során bejárta azon történelmi és vallási helyeket, amelyeket még a diákévek alatt szívott magába, hogy később ezen ismeretek kiegészítéseképpen, a személyes élménnyel párosítva őrizze meg emlékezetében.
A könyv két részre osztható: míg az elsőben a munkautakat ismerhetjük meg, addig a második fele a személyes utazásokról mesél. Minden fejezet más-más országról szól részletesen, nemcsak az élménybeszámoló tekintetében, de a gasztrokultúra, a történelmi és némiképpen a szociálkultúra ismertetésével egyetemben.
A világ különleges és sok szépséget rejteget a kíváncsi tekintetek elől, igazán csak akkor ismerhetjük meg, ha vesszük a bátorságot és magunk járunk utána.
Szubjektíven úgy érzem, hogy a szerző a könyv elején megfogta a kezem és megengedte, hogy én is részese lehessek mindannak a csodának, amit megtapasztalt különleges élete folyamán. Számos helyen jártam és sokszor csodával határos módon szinte éreztem az ottani szellő simogatását arcomon, vagy az helyi életkülönlegességek zamatát.
Úgy gondolom, hogy nemcsak egy útikönyvet olvashattam, hanem egy nagyon érdekes memoárt is egyetemben, mert minden történet igaz élményekről számolt be, ráadásul nagyon kellemes írásmóddal párosítva.
Összességében remekül szórakoztam, sok olyan helyszínt írhattam fel a listámra, ahova el szeretnék utazni és a szerző jóvoltából most már részletesebben is képet kaptam arról, hogy mit érdemes felkeresni és ezért nagyon hálás vagyok. A köszönetnyilvánítás során olvastam, hogy nem teljes a repertoár, és kimaradtak úticélok, ezért biztatásképpen szeretném leírni, hogy engem nagyon érdekelnének ezek az élmények is és szívesen venném kézbe az újabb kiadványt is.
Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szeret utazni, akár csak a biztonságos fotelból, érdekli más népcsoportok élete és kultúrája, valamint egy csodálatos lélek memoárja. Mert számomra ez a könyv olyan, mint „Egy könnycsepp az örökkévalóság arcán.” Felemelő és többszöri olvasásra szánt alkotás.
Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Mindannyiunkban ott van az utazás utáni vágy. Ki élőben, megélve a pillanatot, ki a könyvek által, de szeretünk utazni, más tájakat, idegen társadalmakat felfedezni. Jómagam is kíváncsi lélek vagyok, és sokszor elvágyom a messzeségbe. Van egy bakancslistám, ahol számos olyan ország és népi kultúra található, melyek nem sok embernek kerülnek fel a listájára. Nem jártam még ezen helyeken, de bátorságot és erőt merítettem ebből a könyvből, hogy bár sosem lesz igazán alkalmas, de vágjak bele mikor érzem az utazás hívó szavát. Sólyom Erika: Szenegálom kötetét recenzióként választottam, melyért nagy köszönömmel tartozom a Napkút Kiadónak. Ismételten egy kedvenc kötetet és egyben egy ígéretes alkotót ismerhettem meg. Köszönöm.
A Szenegálom egy útikönyv és egy cseppnyi memoár összegyúrásával született meg. A kötet elején az alkotó kisebb betekintést enged az életébe, hogy mégis el tudjuk őt helyezni térben és időben. Be kell, hogy valljam már az a pár oldal teljesen lenyűgözött, hiszen egy fantasztikus és kalandos életről olvashattam. Az írónő nyelvész és nem utolsó sorban több –nem hétköznapi nyelv és – kultúra ismerője. Kontinenseket átívelő életéről nagyon szívesen olvasnék egy külön könyvben, mert igen is úgy gondolom, hogy nagyon színes életet élő személyről írok most nektek.
Ebben a könyvben viszont kicsit másképpen kapunk ízelítőt Dakar és környékéről, az ott élőkről, a társadalmi és kulturális szokásokról, valamint, hogy mennyire oda kell figyelni egy turistának, ha a pénzét nem akarja feleslegesen elköltenie.
Ezt a könyvet úgy olvastam, hogy nem néztem utána sem az országnak, sem a kultúrának. Viszont ahogy haladtam az olvasással, minden fejezet után már az internetet böngésztem, cikkeket olvastam, zenét hallgattam, vagy éppen egy új táncformát próbáltam magamévá tenni. Nem hittem volna, hogy ilyen hatással lesz rám, hiszen sok utazókönyvet olvastam már. De így, az alkotó szemszögéből barátként tekintettem minden szereplőre, minden helyre ismerősként néztem és nagyon boldog voltam, mikor ráébredtem, hogy megtetszett ez a kultúra és szívesen fogok foglalkozni vele a kötet befejeztével is.
Cheikh Lo munkásságáról meg voltam győződve, hogy eddig nem hallottam, de mikor beírtam a youtube oldalán a nevét és meghallgattam pár számot, rá kellett, hogy jöjjek bizony ismert ismeretlent köszönthetek a képernyőn. Azt a számát, mellyel anno befutott és tulajdonképpen azóta ismeri igazán a világ, jómagam is többször hallgattam, sőt számos előadó is már feldolgozta. Ez a szám: Né La Thiass címet viseli (ehhez linket az értékelés alá fogok tenni), de kicsit később Íródott szerzeményét is nagyon megindítónak éreztem, ami a Cheikh Lo - Degg Gui (feat. Flavia Coelho) közös előadásában hallható.
A kötetnek köszönhetően pedig megismertem Lamine Thiam munkásságát és a sabar tánc műfaját is. Nagyon sok érdekességgel szolgál még ez az alig 136 oldalas kis könyv, ha érdekel egy érdekes társadalom, ha szereted a színes, de nem a szokványos utazási élményekről szóló beszámolókat, akkor nagyon jó szívvel ajánlom neked. Számomra nagy kedvenc lett, és ha egyszer eljutok erre a tájra, biztos bejárom azon helyeket, melyekről olyan jó volt olvasni.
És ahogy ígértem fentebb, Né La Thiass című számot hallgassátok meg mindenképpen, és ha gondoljátok, osszátok meg velem élményeteket!
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Napkút Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.
Írta: NiKy
„(…) nem az a tragikus, ha egy hősnek valamit nem sikerül elérnie, hanem az, ha azt kell elkövetnie, amit el akart kerülni.”
Úgy gondolom fontos leszögeznem, hogy a mostani értékelést nem politizálás céljából írom, hanem mint egy laikus olvasó, aki kíváncsi a kötet témájára. Amikor megláttam tudtam, hogy olvasni akarom. A borító a fekete-fehér összhatásával egy letűnt időszakról mesél és némiképpen borús hangulatot kelt.
Spiró György munkásságával 2016-ban találkoztam először, mikor valami véletlen folytán kézbe vettem a Tavaszi Tárlat című kötetét. Az olvasási élményemet főleg az határozta meg, hogy akkoriban nyitottam hazánk írói felé és a sok szórakoztató ponyva után szükségem volt valami mélységekbe merülő történetre. A tapasztalatom az volt, hogy egy ilyen rendkívül színes egyéniségű alkotó, hogy volt képes egy ilyen fájdalmakkal és emberi mocsokkal teli alkotást megálmodni! De rá kellett jöjjek, hogy ami az alkotó tollából származik, csupán a valóság kivetített mása. Azóta eltelt pár év, de nem feledtem azt az élményt.
Az elmúlt években sok hazai írót volt szerencsém megismerni. A paletta és tematika igen széles az esetemben, de kevés olyan írót tudok felsorolni, aki ennyi év után is ilyen mély nyomott hagyott volna a lelkemben. A mostani választásom ösztönös volt, mert ismét úgy éreztem, hogy valami igazán maradandót szeretnék olvasni. Részben meg is kaptam, amire vágytam. Ez a kötet igen vékony, hiszen csak 88 oldal, mégis nehéz témákat boncolgat. Három alkotás búvik meg a lapok között. Az első a címadó novella, mely kiteszi a kötet bő háromnegyed részét. Itt az író visszamegy az egyetemi évekhez, azon belül is a kollégiumi élet és az akkori kor mindennapjaihoz, melyet diákként átélt.
Sok információt megtudunk a különböző évfolyamtársakról, akik a későbbiekben híresebb vagy hírhedtebb személyekké válnak. Érdekes volt végig követni a különböző emberi sorsokat, meglátni, hogy egy jó bajtársból a jövőben „ellenség” válik. Jó volt rálátni, hogy hogyan változik meg az érzelem és az értelem egy emberben, mikor már a mindennapok nem a napi előadások utáni kocsmázásról szólnak. A való világ szürke hétköznapjai, az eltorzult társadalmi nézetek és az aktuális politika formálja az embereket akár akarják, akár nem. Akinek régen volt egy jó szava hozzánk, ma már a fejét is elfordítja, és ez egyáltalán nem azért van, mert rosszat tettünk, vagy bűnözők lennénk, egyszerűen ilyenné váltunk. Én úgy gondolok erre, hogy két lélek tükörképe egymásnak egy azon időben, mikor a barátság és a közös dolgok összetartják a gondolatokat és eseményeket. Mikor ezek elmúlnak, mi is elengedjük ez a korszakot. Új emberek, új helyzetek kerülnek elénk, ezáltal már nem tekintünk úgy arra a barátra, mint régen. Van ilyen is és van az ellentettjére is példa szerencsére.
Visszatérve a történethez, nehéz volt olvasni. Az én családom igen nagy és bizony távolabbi rokonságban állok egy olyan személlyel, aki meg van említve a kötetben és sajnos nagyon nem pozitív értelemben. Nehéz volt ilyen színben feltüntetve olvasni erről a személyről, de azt el kell ismernem, hogy az alkotó nézőpontja is sajnos teljesen megállja a helyét.
Politikai szempontból egy örök körforgás, amiben most részt veszünk. Az idei évünk kaotikussága még csak a kezdete mindannak, amit nem akarunk meglátni, bármennyi idő is telt el. Egy szabad rabszolgaságban élünk. Nevethetnek sokan most közületek, de ha megengeditek, akkor ezt bővebben is kifejteném. Ahhoz, hogy élni tudj, dolgoznod kell, viszont ahhoz, hogy dolgozhass, otthonra is szükséged van. Ahhoz, hogy otthonod legyen, adóktól terhes mindennapok várnak rád, hiszen ki kell fizetned a megélhetéssel járó kötelezettségeket. Egy örök körforgás az életünk. A munka fontos, de a teher, amit a vállunkra raknak már gyermekként egyre nehezebb. Már fiatalon megtanuljuk, hogyan kell beilleszkedni és a tanárok felé a kötelezőt leadni. Aki pedig nem tud teljesíteni kiközösítés vár rá. Szép jövőkép? Ezt eldönti mindenki.
A második és harmadik írás hasonló nézeteket oszt meg olvasójával, ezekbe mélyebben nem szeretnék belemenni, hiszen ha érdekel, úgyis elolvasod, ha nem, akkor pedig feleslegesen veszem el az idődet. Az író nézeteit, meglátásait még most is emésztem, de értem és bizonyos szinten egyet is tudok érteni vele. Talán ez a kötet nem teljesen azt adta, amire oly nagy szükségem lett volna, de mindenképpen örülök annak, hogy kézbe vettem és olvashattam. Mindenkinek ajánlom, aki szeret tudni a valóságról, érdeklődik a társadalmi és politikai élet iránt, de azoknak is érdekes olvasmány lehet, akik csak valami maradandóbbra vágynak.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a Magvető Kiadó oldalán be tudod szerezni a kötetet.
Írta: NiKy
Hogy őszinte legyek nagyon megrázott ennek a könyvnek a tartalma. Nem is egészen azt kaptam, mint vártam borítója alapján, elvégre, ha ránézünk, egy cseppet giccses képet látunk. A színek és a formák egyaránt dominánsak, kicsit túlzsúfolt hatást keltenek. Amit talán csillagoknak szánt az alkotó egy esti égbolton, azok inkább hópelyhek benyomását keltik. Akár apró kiragadott mozzanatok a történetből. Feltételezem, hogy a zöld szín egy növény levelére utal. Erre lett fehér színnel a cím rányomtatva, beterítve majdnem az egész borítót és végül naranccsal az író neve. Fullasztó, tömény, mégis szemet gyönyörködtető, és mint olvasás után rájöttem, túlzó jellege ellenére hűen tükrözi a tartalmat. Ocean Vuong egy vietnámi származású író, aki nagyon fiatalon az Egyesült Államokba menekült családjával.
Tulajdonképpen róla, és a felmenőiről szól elsődlegesen a könyv a történelem színpadán. Természetesen sokkalta több mint egy egyszerű családtörténet. Az író levélben vallja meg múltját, édesanyja és nagyszülei életének apró pillanatait, melyek a kötet végére egy teljesen megrázó egésszé állnak össze. A könyvet három részre tudnám bontani.
Az első rész egy viszonylag könnyebben befogadható pillanatcsokor, mely magáról az alkotóról szól. Gyermekkorának pillanatai elevenednek meg a lapokról, különböző érzelmi viharok tombolnak, és a sok a szerzett, mély seb, melyek nem csak lelki, de testi hegeket is rejtenek. A második rész, már sokkalta nehezebben fogadható be. Az író feleleveníti családja múltját, bemutatva a háború okozta szörnyűségeket. Feltépve azon sebeket, amelyekre a nagy bölcsek csak az időt tudják gyógyírként javasolni. De bizony vannak olyan, mély sérülések, melyeket sem az idő, sem egy teljesen más világ nem tud eltüntetni. A begyógyult felszín alatt mérgezi a lelkünket, folyamatos gyötrődést okoz hordozójának és olykor a külvilágból érkező hétköznapi hangok is teljesen visszarántanak a múlt poklába. Mert, aki egyszer megjárta a vietnámi háború fortyogó poklát, soha nem lesz már régi önmaga. Akár harcolt, akár túlélője volt annak a borzalomnak, míg él viseli annak nyomait. A harmadik rész, pedig az anyasággal járó kihívásokat mutatja be több generáción keresztül. Szembe állítva a romokban heverő halott világot egy féltő anyai szív kitartó dobogásával. A vörös fátylon át is csak azt érzékeltem olvasásom folyamán, hogy anyának lenni ugyan felemelő érzés lehet, de ugyanakkor egy egész életen át tartó katonaság is egyben. Mely olyan mély hűséggel párosul, melyet nem lehet beazonosítani és igazán csak az értheti eme sorokat, akinek már megadatott ez az állapot.
Az egész könyvre jellemző az apró pillanatképek felelevenítése, sok titokról lerántódig az a bizonyos lepel és rengeteg fájdalommal kell szembenéznie olvasónak és szereplőnek egyaránt. A hangulata gyomorszorítóan szomorú és fájdalmas. Én is úgy írom ezeket a sorokat, hogy folynak a könnyeim. Egyáltalán nem bántam meg, hogy olvastam, de egy jó ideig nem fogom újra kézbe venni.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Libri weboldalán be tudod szerezni a könyvet!
Írta: NiKy
Normális emberek, olvasom a címet és elönt egy bizonyos érzés és rögtön követi egy kérdés: miszerint ugyan ki és mi számít normálisnak? Ha azt nézem, hogy normális az, ki a társadalomban megtalálja a helyét és együtt úszik az árral, mások szerint mindig a játékszabályoknak megfelelően teljesíti az életszakaszok kihívásait és úgy távozik az élők sorából, hogy legalább egy gyermeket, unokákat, örökölhető vagyont hagyott a világnak. Ha ennél a gondolatnál maradnék, akkor ez a cím nem lenne helytálló ehhez a történethez. De vagyok olyan pimasz és szembe megyek a forgalommal, mert az is normális, mikor mindenki pirosat hord, de merünk más színben megjelenni. Elvégre mindenki az egyedit keresi, csak viselni, képviselni nem meri. Birkának lenni vagy fekete báránynak, mindenki eldönti maga, hogy minek felel meg, de a történet olvasása után senki sem lesz már ugyanaz.
Adott két fiatal, kiknek múltja és jelene az egymástól függés határozza meg. Mindketten szenvednek, ki rá kényszerített áldozat szerepe miatt, ki pedig az üresség miatt, melyet bár folyamatosan leplezni kíván, viselkedése tükrözi lelki tusáját és ez alól nagyon nehezen tud kibújni. A két fő karakter: Connell és Marianne, se veled, se nélküled létben élnek és küzdenek egymásért és egymás ellen.
Kezdetben a kamaszkor apróbb képeibe pillanthatunk be, mindkét fél zűrös életének apróbb mozzanatairól kapunk képet. Míg Connell az iskola elitjében mozog, elfogadják és kedvelik, addig Marianne csendesen lépdel a folyosókon, csak akkor kerül képbe, ha gúny tárgyaként szolgál némi szórakozást az órák közötti szünetekben. Senki sem látja, bár erre számára sincs igény a kezdetekben. A kialakuló kapcsolat, majd a kihasználás különböző fázisai szépen kivetítenek egy olyan képet, melyben egy átlagos tinédzser belső szorongásai tükröződnek vissza a lapokból. Az egyetemi évek már másképpen alakulnak, hiszen ahogy mondani szokták: az élet egy örök körforgás, egyszer fent, máskor lent.
A mellékkarakterek vegyes érzéseket hagytak bennem, mert bár mindenkinek fontos a szerepe, mégis elenyésző a jelenléte. A két karakter családi ábrázolása megegyezik, a testvért leszámítva. Ugyanakkor egymásnak tükröt tartó, hisz bár két külön társadalmi szinten léteznek, a viselkedésük is két véglet, mégis jobban rátekintve, nagyon hasonló a végkifejlet. A felelősség minden esetben kimutatható, és akár mások, akár nem, mindkét felmenő felszínes vakságot fogadott, az adott problémákra vonatkozóan. Igazán újdonságot nem ad a könyv, mert számos író már foglalkozott a bántalmazott fiatalok különböző lelki sérüléseivel.
Mégis ez a regény már attól különleges, ahogy tálalásra került. Jelen idejű fejlődésregény. Tehát nincs külön párbeszédre bontva, amit meg kell szokni olvasóként, de ha belerázódunk, már röpülnek is a sorok. A másik különlegessége, hogy megfoghatatlan, hisz végig érezteti az író olvasójával, hogy mi történik, vagy a múlt mit rejt, mégsem tudjuk biztosan állítani miből ered a lelki fájdalom és gyötrődés hátterében. Szintén előnye, hogy a felmerülő ismert problémákat magunkénak érezzük, még akkor is, ha semmi hasonlót soha nem éreztünk. A családon belüli erőszaknak számos formája van, a hatás többnyire torzító az egészséges léleknek. Nem ritka példa, hogy a fiatal áldozat, felnőttként nem tud kilépni „szerepéből” és hasonló társat keres, aki ugyan azon durva viselkedésformát mutat felé. Ennek fő oka, hogy az áldozat bár szenved, és egyre mélyebbre süllyed, mégis itt van biztonságban, ezt ismeri és könnyebb elviselni, mint nyitni az új felé.
Tudja, hogy nem jó, ami vele történik, mégis hagyja, hogy újra és újra megismétlődjön vele. Csak erős társsal lenne képes változtatni, sok-sok szeretettel és egy komoly terápiával.
A másik témakör, mely a regény egyik fő alappillére: a depresszió. Sokan úri betegségnek tartják, pedig az öngyilkosok 70% ennek a folyamatnak köszönheti elmúlását. Igen is súlyos következményekkel jár, a nem időben való felismerés és segítségnyújtás. A kamaszok esetén, ez a hormonok tombolásával is párosul, hiszen mindenki keresi ilyenkor helyét a világban, és akinek hajlama van rá, különösen hamar belekerül ebbe az örvénybe. A megoldás sok féle lehet, de a szülői odafigyelés elengedhetetlen. Amiért ezeket leírtam, az a regényre vonatkozó élményem, miszerint az ábrázolás mód nagyon hiteles és félelmetesen valóságos. Az egész kötet olvasása folyamán egy gombóc nőtt a gyomromban, ami az utolsó szó elolvasásáig velem maradt. Nem hittem volna, hogy ennyire sokkolni fog, és szinte megfojt bennem minden jóérzést. A regény nagyon depresszív, szinte megfullasztja olvasóját. De egyszerűen képtelen voltam letenni, sokszor velem volt napközbeni teendőim során is.
Meg kell, hogy állapítsam, kiemelkedő az írástechnikája az írónak, és bőven elhitette velem, hogy ez a normális… Hiszem, hogy mindenki megfelel eme fogalomnak, hisz nézőpont kérdése. Képtelen vagyok kedvencelni, de nem utoljára vettem kézbe az is biztos.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a XXI. Század Kiadó weboldalán be tudod szerezni a könyvet!
Írta: NiKy
Bár nem vagyok egy kényelmes ember, hiszen kíváncsi természetem más országok, népcsoportok kultúrája iránt hatalmas. Azonban elmondható rólam, szeretem az otthonom nyújtotta kényelmet, hisz megtehetem, hogy egy puha fotelben ülve, más emberek által megteremtett helyszínekre és eseményekre látogassak el. Most mégis azt kell, hogy írjam eme kötet olvasása közben elfogott a vágy, ne csak képzeletben, hanem személyesen is részese lehessek mindannak, amikről az alkotó említést tesz a kötetében.
A könyv birtokbavétele után, jó pár hétig hozzá se nyúltam. Ehhez ugyanis kell egy bizonyos befogadó képesség és nyitottság, ráadásul elgondolkodtat, felháborít, néhol kiborít, és mégis nyugtat. Hogy lehet ennyire sokrétű és vegyes? Erre jómagam is nehezen találom a választ, talán úgy tudom megfogalmazni, hogy nem erőltet semmit olvasójára, egyszerű képekben örök igazságot tár olvasója elé az alkotó, és ezt teszi lazán, jó szándékkal, de nem tudatosan és egy fontos szempontból, hogy nem csak író, de fotósként is számos nézőpontot tud megmutatni. Olyanokra is rávezetett, amit eddig csak ösztönből használtam, és nem is gondoltam át, hogy honnan ered, miért is használom, vagy miként készült. Rávilágít arra, hogy ne vegyek semmit természetesnek, még a légzést sem. Sokunknak mindenünk megvan, amire szükségünk van a boldog életre, és bizony nem feltétlen a menő kocsi, a nagy ház, vagy a bankszámlánkon gyűlő pénz. Mert kell, hogyne kellene, de elegendő egy hely, ahol kényelmesen, melegben vagyunk, van annyink, hogy kényelmesen megéljünk, de ezek azon funkciók, melyek a társadalomban való jogot adják, de belülről nem táplálnak. A belső éréshez és boldogsághoz mindenkinek egyéni, hogy mit igényel, akár a nagy figyelmet, akár egy virágokkal teli kertet, a lényeg mindenkinek maga kell felfedezni, hogy mitől elégedett, hogy mikor érzi azt, pont elég, nem kell több. Az objektív látás fontos, de a másik oldalról is meg kell vizsgálni az életünket, a létünket.
Aztán elgondolkodtam, hogy milyen fotókkal is rendelkezem, és be kell, hogy lássam igen kevéssel. A szülői házban, persze van egy régi doboz telis-tele elhunyt felmenőimmel, némi gyermekkori alkotás is fellelhető, és olyan képek, melyek már nem fontosak, de valamikor emberi lelkek apró lét pillanatai voltak. Értékek, mégsem tudom hova tenni őket, és csak porosodnak a dobozban. Elfelejtem őket és ezzel az értékük is feledésbe merül. És belegondoltam, hogy egyszer a rólam készült kép is egy ládika rabja lesz, melyet ellep majd a por és elfelejtenek. Nyomasztó érzés a mulandóság, és ezt az alkotó stílusosan leírja, minden szavával egyet kell, hogy értsek.
A kötet stílusa könnyed, de komoly mondanivalóval rendelkezik. Az alkotó kettős része, mint író és fotógráfus mutatkozik meg a lapokban, szépen szemléltetve az átmenetet, és mind a két szempontból felfedi gondolatait, meglátásait. A könyv elején megtudtam, hogy a bel tartalom régi naplók válogatásaiból van összegyűjtve, pontokba szedve. Megtalálható egy-egy múltbéli történet, maga a fotózás léte, és mint szakma mibenléte, hogy az író miként szemlél munkásságára, és az általa készített képek, mikor értékesek és mennyi munka van velük.
Érdekes volt olvasni, sokszor megállni és átgondolni az olvasottakat. Meglepetésemre felfedeztem, hogy mennyire szeretek érdekes emberekről olvasni, megnyugtatnak, és egyben felcsigáznak.
És, bár ez csak a személyes meglátásom, a hely ahol élt a könyv készítése alatt, valami páratlan szépségű. Persze még sosem jártam ott, de felkerült arra a bizonyos listára.
A könyv nagy kedvencem lett és többször kézbe fogom venni. Csak ajánlani tudom.
Amennyiben te is szívesen merülnél el ebben a történetben, a Magvető Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése