Jandácsik Pál - Állatok maszkabálja

 

„Ha őszinte lenne a világ (…), akkor nem tartana a társadalmunk itt.”

Pár nappal ezelőtt volt szerencsém kézbe venni, H. G. Wells – Dr. Moreau szigete című klasszikus horror kötetét, amely az emberi és állati ösztönök közötti evolúciós kérdések kényes témakörét feszegette. Akkor felmerült bennem egy abszurdnak tűnő gondolat, miszerint milyen lenne, ha a két faj felcserélhetné szerepkörét az életben? Ez a kósza gondolat aztán feledésbe is merült, mígnem úgy hozta az élet szarkasztikus humora, hogy a kérdésem válaszra talált következő olvasmányomban. Néha elképedek, hogy milyen alattomos módon tanít a sors, de ugyanakkor ennyi panaszom legyen csak az életemben.

Bár a regényt egy nagyon kedves barátnőmtől kaptam ajándékba, - amit itt is szeretnék megköszönni -, mégis valamiért nehezen vettem rá magam az olvasására. Ennek a kötetnek a kézbe vételére is egy kihívás teljesítése ösztönzött, de úgy elpakoltam, hogy hosszú hetekig sehogy sem leltem rá. Már azzal a tévképzettel küzdöttem, lehet elvesztettem – bár sehova sem vittem -, de végül szerencsére rá leltem. A kezdeti nehézségeket az a tény is súlyosbította, hogy antropomorf főszereplőt sejtetett a fülszöveg, ettől pedig nem voltam boldog. Az állatokat nagyon szeretem, de mint főszereplőket kevésbé éreztem magamhoz közel. Végül persze pofira estem és egy igen érdekes olvasásban lehetett részem.

Jandácsik Pál első könyves szerző, aki azt a kissé őrült ötletet vetette papírra, miszerint az állatokat helyezte az emberi világba… Érzelmeik és gondolkodásuk fejlettsége kiszélesedett és tulajdonképpen egy olyan idősíkba csöppentem általuk, amely a maga abszurditásával is komfortos érzést keltett bennem akaratlanul is. Kicsit aggódva kezdtem olvasni a történetet, mert minduntalan az járt a fejemben, nehogy valami hasonlóságot véljek majd felfedezni előző olvasmányom tekintetében. Persze a világfelépítés ettől még lehet egyszeri és megismételhetetlen, de az alapok groteszk módon akaratlanul is az összehasonlítás felé sarkalltak.

Kép: NiKy m.i.

Jandácsik Pál – Állatok maszkabálja című regénye 2016-ban jelent meg az Athenaeum Kiadó gondozásában. A kötet borítóját Földi Andrea álmodta meg a számunkra, amely elsőre talán kissé bizarr érzést fog kelteni, de olvasás után pontosan értjük majd, hogy miért egy róka került a kötet elejére.

Ennek a történetnek egy kifacsart világ adja az alappillérét. Mielőtt felvázolnám nagy vonalakban a tartalmát, szeretnélek titeket egy kis játékra invitálni.

Kérlek, hogy keress magadnak egy olyan helyet, ahol kényelmesen el tudsz helyezkedni! Pár perces kis szösszenetről lesz szó, de a csend és nyugalom elengedhetetlen a hatás érdekében. Most pedig csukjuk be a szemünket és lazuljunk el! Először csak fényeket, majd sötétséget látunk egymást követően. A nappalt felváltja az éjszaka, fúj a szél, de mi mégsem fázunk. Most tegyünk egy lépést előre, majd egy következőt! Azt érezzük, hogy egy üregbe kerültünk és zuhanunk – mint az Alice Tükörországban szereplője -, míg egy olyan dimenzióba érkezünk, ahol furcsa zajokat vélünk hallani, ezért a kezdeti ijedtségtől kinyitjuk a szemünket. Egy város kellős közepén találjuk magunkat. Megnyugszunk, hiszen a környezet, a tárgyak és növények, minden az általunk megszokott, otthonos érzést keltik. Míg szemlélődünk, úgy érezhetjük, hogy túl nagy volt a körítés ehhez az „utazáshoz” és bosszúsak is lehetünk, hogy elpazaroltunk egy csomó időt erre. De, ahogy szemünk hozzászokik a fényhez és kitisztul az agyunk is, döbbenten tapasztaljuk, hogy a város utcáit fura állatok lepik el. Még felfogni sincs időnk igazán ezt a szürreális képet, amikor tudatosul bennünk, hogy eltévedtünk. Ki hallott még olyat, hogy egy kutya rendőr nyomozó lenne, aki morgós kedvű és olyan szúrós a modora, mint a pokrócé! Azt látjuk, hogy gyilkosság történt, de a letakart test nem a megszokott formát ölti. Kicsit közelebb kell mennünk, hiszen az agyunk nem képes felfogni mindazt a látványt, ami szemeink elé tárul. Mikor meglátjuk a „valóságot”, a szánk egy O-t formál, és néma sikolyba torzul arcunk. Egy oroszlán megnyúzott teteme fekszik közvetlenül előttünk… Képtelenség ez az egész, nem igaz? Már sikítani akarnánk, mikor felébredünk…

Nos, ez a kis közjáték alakult ki bennem, ahogy olvastam a regény első pár oldalát. Hiszen a történethez hozzá tartozik, hogy műfajilag furry krimi és pszicho-thriller is egyetemben. Így már érthetővé válik mitől éreztem magam a fenti közjáték szereplőjeként.

De nézzük is, hogy miről szól valójában a történet:

Adott egy sorozatgyilkos, akit csak Virágos gyilkosként emlegetnek a hatáságok emberei. Sem szőrt, sem egyéb hanyagságból otthagyott mintát nem találnak a nyomozók egyik tettem mellett sem. Az áldozatok száma csak nő és a polgárok előtt egyre nehezebb titkolni azt a tényt, hogy senki sincs biztonságban az otthonában. Csak a jellegzetes nyúzott holttestek maradnak, hiszen a szőrük mindegyik esetben eltűnt. Ennek az ügynek mielőbb a végére kell járni, ezért Cesar Darlington németjuhász nyomozó kénytelen felkeresni rémálmai legfélelmetesebb őrültjét, dr. Lex Siegfried-et, akit nem mellesleg ő küldött a rácsok mögé. De vajon mekkora segítségre számíthat egy borult elmétől, akinek egy gramm lelkiismerete sincsen?

Kép: NiKy m.i.

Mindeközben egy különleges páros (róka és párduc) Halloween partyra készülnek, egy távoli erdő által védett faházban barátaikkal, hiszen ez lesz az év bulija. Vajon a legvadabb jelmezek mögött megbújó alakok csak színészkednek, vagy igazából erre az eseményre várva válik mindenki igazán önmagává? Erotika, szex, vér és halál vezeti útját az olvasónak, ahol senki sem az, akinek látszik, és csak önmagadban lehetsz igazán biztos. Vajon mennyit érsz valójában és mit tennél meg azért, hogy túléld az éjszakát?

Kép: NiKy. m.i.

„Nem a végeredmény az igazán fontos a számomra, hanem maga a játék. Akár nyerek, akár nem, mindenképpen jól járok. Ahogy a sakkban, az utolsó bábuig játszom. Ha el is vesztem a partit, a játék élménye még így is megmarad.”

Érdekes volt felfedezni, hogy a szerző több klasszikus kasszasikerből is merítkezett, sőt tulajdonképpen felhasználta az alapokat. Gondolok itt mindjárt a sokak által ismert Bárányok hallgatnak őrült tudósára, de Aliens is „szerepet” kapott.

A történet több szempontból is groteszk, hiszen civilizált életet élő állatokkal még nem sokszor találkoztam olvasmányaim folyamán, mégis sokkalta többről szól, mint egy szimpla túlfűtött erotikus krimi. A fontosabb és talán súlyosabb témakörök közül, csak hogy egyet kiemeljek, például a rasszizmus mély bugyra, amely több oldalról is az olvasó elé kerül.

„– Ne legyünk előítéletesek, szűklátókörűek! Tekintsünk a mélybe, és fedezzük fel a másikban a rejtett kincseket!”

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy unni fogom ezt a könyvet, mert töredelmesen bevallom, hogy a most is trendi krimik világától, vagy talán az általam kevésbé kedvelt,  Agatha Christie kötetektől nem vagyok elvarázsolódva. A regény természetesen horror is a javából, hiszen sok vérben tocsogunk, kések villannak, fegyverek sülnek el és nem marad más bennünk, mint az izgatott aggódás, vajon ki lesz a következő áldozat éppen.

Több kérdés is felmerült bennem, ahogy haladtam előre olvasásom folyamán, mégis a legfontosabbak válaszokra a történet végén bukkantam rá. Ezt nagyon szeretem, hiszen minden részletre kiemelten figyelek, de ha mégis sikerül az orromnál fogva vezetnie az adott szerzőnek, akkor boldogságot és elégedettséget érzek.

A karakterek tekintetében kissé döbbenten tapasztaltam, hogy elvétettem a főszereplő személyének kilétét, és csak pislogtam, mikor rájöttem erre a csavarra. Azt hiszem, hogy bár túl sok jellemábrázolást nem találtam a regényben, mégis jól kiismerhetővé váltak a szereplők, amit pedig nem kaptam meg, a magam képzeletével egészítettem ki.

„[…] a tudás hatalom. A hatalom pedig sosem az egyenlőségről szólt.”

Azt nem tagadom, hogy egy-két ponton untam, hiszen abba a hibába estem, miszerint egy újabb késes gyilkost és agyatlan bulizók közötti macska-egér kergetőzésre asszociáltam, de szerencsére ettől a tévhittől hamar elvonatkozódhattam. 

Kép: NiKy m.i.

 A regényt pörgősnek mondanám, de azért szokni kell a stílust és a világot, de ha egyszer belerázódunk, akkor nem lesz megállás.

Tetszett, ahogy a szerző lezárta a történetet és tulajdonképpen nem bagatellizálta el az átadni kívánt üzenetet.

Összességében egy érdekes olvasásban volt részem, ahol többször elgondolkodtam az események alakulásán és őszintén szólva nem kicsit koppantam a végére. Ennek az élménynek hatását még biztos napokig emlegetni fogom, de a szórakozást megkaptam és ezért hálás is vagyok.

Ajánlom a krimi és horror rajongóknak, de azok is jól szórakozhatnak, akik szeretik a kissé bizarr történeteket. Ráadásul ezen az üzeneten érdemes elgondolkodni:

„– A világban megannyi kín van, aminek nagy részét mi okozzuk. Önzőek vagyunk, önös érdekek vezérelnek csak minket. Ha adakozunk, nem azért tesszük, mert másokon akarunk segíteni, hanem a saját lelkünket akarjuk megváltani. Ha ajándékot adunk, tudatalatt ugyan, de várjuk mi is a viszonzást. Sosem cselekedünk olyat, amely ne vonatkozna ránk, mert ha cselekszünk, máris a dolgok részesei leszünk.

[…]

– A legkönnyebb megoldás, ha másokat hibáztatunk. Mindig is könnyebb volt a túlvilág felé fordulni, és arról győzködni magunkat, hogy létezik a gonosz ezen a világon, és a világunkon túl. Létezik a gonosz, egy csupasz, undok lény, aki valamennyi szerencsétlenségünkért felelős. A valóság az, hogy a gonosz nem létezik függetlenül önmagában. A gonosz ott lakozik mindenkiben, és csak rajtunk múlik, hogy mennyire engedünk a duruzsolásának.”

Remélem ezek után te is kedvet kaptál egy kis egészséges rettegéshez, amennyiben igen a válaszod, nem kell mást tenned, mint a Líra weboldalán most akciósan megrendelned. 

Írta: NiKy