Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak

 „hajnali égen

két bőregér kóvályog

vértől részegen”

Hosszú évek óta keresem azokat a szerzőket - legyenek írók vagy költők -, akik egyéniségükkel alkotásaikon át képesek megérinteni a lelkem. Sok alkotót ismertem meg ez idő alatt és szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nem egy barátságot kötöttem, mégis némiképpen egy bizonyos hiányérzet tört rendre felszínre bennem. Ennek talán az okát nem is lenne érdemes fejtegetnem, de mivel rosszul viselem a (probléma) csomókat, így végül arra a megállapításra jutottam, hogy bizony ezt is ki kell bogoznom minél előbb. Végül megtaláltam a megoldást, pedig véletlenül ismertem fel. Mai korunk komor eseményei okán, akaratlanul is keresem a humort, legyen bármilyen halovány is. Számomra egy mosoly felér ezer jó szóval, és ha olvasok is szükségesnek érzem ezt az „apróságot”.

A költészetre kitekintve inkább komorabb üzeneteket kapok útravalómul, sem mint boldog percekről való megemlékezéseket. Ezért kissé felvértezem lelkemet, mielőtt kézbe veszem az adott művet. Jelen esetben is így kezdtem volna meg az olvasásomat, de már volt szerencsém a szerző alkotásaiból „ízelítőt” hallani. Némi kitekintésként, hadd jegyezzem meg, hogy nem is olyan régen részt vettem a Dr. Kotász Könyvkiadó egyik könyvbemutatóján, ahol Kállay Kotász Zoltán vállalta a konferanszié szerepét, amelyet igen szórakoztatóan alakított, így általa nyertem előzetes betekintést eme kötetbe. Már akkor megállapítottam, hogy valami egészen különleges kis könyvet fogok hazavinni és vajon igazam lett? Nos, ezt mindjárt részletesen is kifejtem.

Tillmann Pentele költő, író és szerkesztő, akinek neve már önmagában is figyelemre méltó. Sokat gondolkodtam az írói névválasztás eredendőségén, de végül megértettem okát. A Pentele igen ritkán hallott, a köztudatban kevesek által ismert név, amely görög eredetű keresztnév, jelentése: könyörületes. Igazán érdekes választásnak gondolom, ámbár az is igaz, hogy egy-néhány költeményben fellelhető ennek eredete. Ezt a gondolatiságot meghagyom mindenkinek kibontakoztatni, hiszen érdemes kézbe venni a kötetet. Ha valaki megleli kis pimaszságomra a választ, örömmel venném, ha az értékelés alá megírná véleményét. Köszönöm!

Kép: NiKy m.i.

Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak című verseskötete immáron a második könyve, amely 2022-ben jelent meg a Dr. Kotász Könyvkiadó gondozásában. A kiadvány borítója letisztult képivilágával megadja az alaphangulatot.

A könyv számos értéke mellett megtartotta a már oly „megszokott” haiku alapszerkesztési formát, amely az évszakok váltakozásával osztja fel a költeményeket. A négy eltérő fő rész elemeiben hűen ábrázolja az adott időszakot, mégis sokszínűségre törekszik. A természet apró csodáitól kezdve, az emberi lélekesszencia töredékekig, mindent megtalálhat az érdeklődő publikum, ráadásul a humor is megfűszerezi ezt a világot.

Tavasz:

Kép: NiKy m.i.

Minden évben alig várjuk a tavasz eljövetelét, hiszen az élet bimbózni látszik. A növények „lerúgják” magukról a hótakarót, nagyot nyújtóznak. A hűs esőben megfürösztik elgémberedett tagjaikat, majd a friss, üde szellő megszárítja őket. A frissesség határtalan öröm minden élettől duzzadó élőlénynek és pont ezért a csintalanság is meg – megvillanni látszik.

„hosszú pillákkal

kacérkodik velem az

előbújó nap”

Nyár:

Kép: NiKy m.i.

A következő természetesen a nyár időszaka, itt már sokkal élénkebb a természet. Minden lélek – legyen az növény, állat vagy éppen ember – feltöltekezhet a meleg napsugarak csipkedésével, a lágy szellő simogatásával, a hűsítő eső ölelésével. Az élet ezer színben pompázik, csak körbe kell nézni és befogadni ezt a csodát.

„hegy árnyékában

nehezen érik a meggy –

nőj fölé, kis fa!”

Ősz:

Kép: NiKy m.i.

Az ősz már némiképpen a búcsú ideje, de még minden zsizseg, hiszen a természetben élők felkészülnek a fagyos télre, elemózsiát gyűjtenek, és meleg fészket készítenek. Míg a növények ezer színben pompáznak, addig az emberi lélek feltöltekezik a látvánnyal, a mennyei illatokkal és elfogadja, hogy lassan itt a csendesség időszaka.

„vasalás nélkül

csíptették fel az égre

eső függönyét”

Tél:

Kép: NiKy m.i.

És végül elérkezett a tél, fehér köpenyt húz magára a világ. A táj kopár, bár selymesen csillogó, hiszen a fehér lepelre hulló napsütés meg-megcsillan a zord idő ellenére is. A világ álmos és lassú, bár a felszín alatt vannak népek, kik most is szorgalmasan élik a hétköznapjaikat. Az emberi szív elfogadja ezt az állapotot és elgondolkodik az eltelt időszak múlandóságán, az életében megélt vagy éppen elkerült pillanatokon, eseményeken. Ahogy a világ lenyugszik, úgy éled a remény az újdonság iránt, de még ki kell „pihenni” az eltelt időszakot.

„szomorú tüzet
fojtogatja a sírás
vizes fa könnye”

Mint látható, amilyen picinyke ez a kötet, annyira sokszínű és változatos a maga tekintetében. Ráadásul olyan apróságokból merítkezik a szerző, amely a legtöbbünknek láthatatlan.

Külön ki kell emelnem a szerző pajzán gondolatait is. A humor mellett fel-felcsillanni látszott a Férfi a szó eredendőségében. Bizony szépen elszórtan helyezkednek el ezek a kis huncutságok, de a figyelmes olvasó rá fog lelni eme kis eszenciára. 

Kép: NiKy m.i.

„pongyolád alá
suhant a fantáziám
pitypang-pihéje” 

A humort már többször említettem, de talán pont ezért szeretném megmutatni az egyik „gyöngyszemet”.

„fűben fekve kis
pocakod csupán eggyel
több vakondtúrás”

Összességében elmondhatom, hogy üde, friss és nagyon fiatalos könyvet olvashattam. Ezek után biztos vagyok benne, hogy a másik kiadványát is el fogom olvasni a szerzőnek és érdeklődve várom a további alkotásait is. 

Ajánlom a könyvet a versek és haikuk szerelmeseinek, ráadásul a jó hangulat biztosítva van, hiszen a páratlan humor megteszi hatását. Aki egy kis könnyed kikapcsolódásra vágyik vagy éppen a rekeszizmok tornáztatására, annak garantált az élmény, ráadásul ehhez át sem kell öltözni, csak kényelembe helyezkedve élvezni a leírtakat. Kell ennél több? Ugye, hogy nem!

Amennyiben úgy döntesz, hogy elmerülnél ebben a világban, csak annyit kell tenned, hogy a Dr. Kotász Könyvkiadó webshopjában megrendeled a könyvet.

Írta: NiKy

Andrés Barba - Fényes köztársaság

 

„Talán lehetetlen megérteni és megbocsátani másoknak, ha az ember nem érti meg önmagát, és nem bocsát meg önmagának.”

Gyerekek. Ha ezt a szót kiejtem a számon, mindig valami különlegesre gondolok. Lelki szemeim előtt apró kis talpak jelennek meg, mosolygó arcok és kacagást vélek hallani. Az ártatlanság fogalmának megtestesítője és valami határtalan naivitást párosítok eme korosztály irányába. Pedig sehol sincs megírva, hogy a gyermekkor csupa móka és kacagás, mégis szeretném azt gondolni, hogy mindenkinek kijut a boldog, felhőtlen kezdet. És talán pont ezért is reagál a testem, kissé negatívan, ha a gyermekeket veszi górcső alá egy mű. Hiszen a szorongás érzését jól ismerem a kezdetektől fogva, és nem esik jól a lelkemnek felidézni ezt az akvizíciót. Ám, mint oly sokan mások, jómagam is kíváncsian szemlélem azokat a filmeket, könyveket, amelyek 0-13 korú gyermekekkel foglalkoznak, legyen szó negatív vagy éppen pozitív tematikáról. Ez a fajta ingerlése az olvasónak megadja a kezdő hangulatot, az már persze más kérdés, hogy kiben miképpen csapódnak le az olvasottak.

A mostani regény egy remek példa a fent leírtakra, hiszen központi témáját tekintve igen érzékenyítő, mégis meghagyja az olvasót hitében… egy ideig.

Andrés Barba (1975. Madrid) hazánkban még kevésbé ismert, spanyol származású író, műfordító, fotós. A madridi Complutense Egyetemen szerzett spanyol filológiai diplomát. Fordítói munkájának sikeressége, elsődlegesen abban mérhető, hogy kicsivel több, mint harminc, átlagban spanyol nyelvű fordításokat készített, olyan neves szerzőktől, mint Joseph Conrad, Herman Melville és Henry James stb. Számos díjat tudhat magának, ilyen például az Anagrama Essay Award (2007), vagy a Fehér Holló díj (München 2012). Róla itt olvashatsz többet, de angol nyelv ismerete szükséges.

Fényes köztársaság című regénye 2022 egyik újdonsága, amely a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg. A borító a kissé sötét színvilágával és a misztikus képével megadja a kellő olvasási hangulatot. Aki teheti, kivételesen javaslatom szerint ne olvasson fülszöveget, hiszen sokkal nagyobb hatást ér el vele, ha nyitott lélekkel áll neki az olvasásnak!

„A kisvárosi élet éppolyan szabályos és megjósolható, akár egy metronóm, és néha ugyanolyan nehéz elgondolni, hogy ez a sors elkerülhető, mint azt, hogy a nap nyugaton kel fel. Pedig néha pontosan ez történik: a nap nyugaton kel fel.”

A történetünk főhőse és egyben a regény narrátora is egy számunkra névtelen férfi, aki visszaemlékezése folyamán meséli el a múlt történéseit. Életét tekintve igen „gazdag” életutat tudhat magáénak, hiszen pályája kezdetén sikeres projectet hajt végre, amikor eredményesen elaborál egy kis indián közösséget. Ezt követően megnősül, szülővé válik, és felesége szülővárosába költözi családjával. Apaként tudja, hogy milyen nehéz egy leányt nevelni, főleg akkor, ha a tinédzser kor egyre közeledik és a gyermek hangulatváltozásai már egy igazi hullámvasúttal érnek fel.

Kép: NiKy m.i.

San Cristóbal esőerdő és folyó határolta kis város, ahol az emberek jól ismerik egymást és viszonylag erős összetartás jellemzi a közösséget. A városka életét áthatják a politika korrupt, szennyes hálózatai, ahol a polgármester nem törődömsége és felelősség áthárítása megnehezítik hősünk mindennapjait. Bár sikeres és nyugodt életet kialakítani nem olyan egyszerű, mégis megéri a mindennapi küzdelem érte. Különösen akkor, ha a feleség maga is közösségi ember (tanár), aki sok tekintetben egy bástya férje életében.

De mi van akkor, ha egy éjjel különös gyerekek sétálnak be a kis közösség életébe? Többnyire csoportokban járnak, játszanak, kéregetnek, mégis feszültséget keltenek az emberekben. Elhanyagolt külsejük, kissé vad viselkedésük egy idő után bizalmatlanságot és erőszakos események láncát indítják el, ahol a felnőttek tehetetlenségénél már csak a város gyermekeinek viselkedése ad nagyobb aggodalomra okot. Vajon honnan jönnek, hol élnek? És mit akarnak igazán? 

Kép: NiKy m.i.

Harmincketten vannak és egy idegen nyelven kommunikálnak. Vajon igaz, hogy nem minden gyermek ártatlan vagy csupán az ismeretlentől való félelem szüli ezeket a sötét gondolatokat?

A regény számos fontos kérdést vesz górcső alá és egy nagyon szép társadalomkritika bontakozik ki a lapokról, ahol senki sem az, aminek látszik és a meleg családi fészek is darazsak otthonává válhat.

„A gyerekek számára a világ olyan múzeum, ahol a felnőtt őrök, talán az idő nagyobbik részében kedvesek, de attól még ők hozzák a szabályokat: minden szilárd, minden öröktől fogva, már jóval előttük is létezett. A szeretetért cserébe fenn kell tartaniuk ártatlanságuk mítoszát. Nem elég, hogy ártatlanok, de annak is kell látszaniuk.”

Őszintén szólva sokáig nem tudtam behatárolni, hogy tulajdonképpen milyen típusú regényt is vettem kézbe, sőt, talán meg merem kockáztatni, hogy a mai napig nem tudom besorolni, ámbár abban biztos vagyok, hogy érték és mondanivalóság tekintetében inkább szépirodalmi alkotásról van szó.

Az első sortól kezdve az utolsóig lekötötte a figyelmemet és nagyon erős szorongó érzést hozott felszínre bennem.

Karakterek tekintetében igazán senkit sem ismerünk meg, úgy is fogalmazhatnék, hogy ahhoz semmiképpen sem elég mélyen, hogy megtudjuk állapítani a város közössége vagy a harminckét gyermek jó vagy éppen rossz –e a történések tükrében. Éppen ezért főhősünk névtelensége teljesen passzol ehhez a misztikus történethez, ahol a jó és rossz fogalma megkérdőjeleződni látszik, hiszen minden attól függ, hogy milyen perspektívából szemléljük az adott eseményeket.

„Ha egy gyerek minimálisan kiegyensúlyozott környezetben nő fel, tudja, hogy természetes igényt formálhat mindarra, ami körülveszi őt: a szülei kocsija közvetlenül a sajátja, a szülői ház az ő háza és így tovább. Egy gyerek sosem lopja el otthonról a villát, ez nevetséges is volna, hisz az a villa az övé. Egy kislány nem lopja el az anyukájától a ruhát, amikor az nincs otthon, hogy azzal játsszon. A birtoklás a gyermeki tudat színtiszta minősége, olyan kategória, amelyen át megszűri a valóságot.”

Kép: NiKy m.i.

Események tekintetében lassú folyásúnak mondanám még méretéhez képest is, hiszen az alig kétszáz oldalas regény olvasása során egy visszaemlékezés puzzle darabkáit kell az olvasónak összeillesztenie ahhoz, hogy végül megértse mi is váltotta ki a kötet lezárását.

Hogy elégedett vagyok? Nos, ezt jelen pillanatban nem tudom határozottan állítani, ugyanis egész olvasásom alatt egy bizonyos hiányérzetet véltem felfedezni, ámbár az is igaz, hogy jelen esetben nem tudom megfogalmazni, hogy mi hiányzott számomra az adott kötetből.

„Semmi sem veszélyesebb annál, mint amikor a természetüknél fogva józan emberek megőrülnek. Szemben azzal, ami az erőszakosokkal szokott történni, a józanok ilyenkor eszüket vesztik, és radikálissá válnak.”

Ellenben határozottan tetszett, hogy a szerző meghagyta az olvasóban a kétkedés lehetőségét, és bár viszonylag határozott véleményt közvetít a visszaemlékezések által, mégis mindig van egy kiskapu, amit a figyelmes szemlélő meglelhet.

A gyermeki lélek árnyaltságáról, a felnőttek sokszor zárt és korlátolt – akár félelemből -, szinte ösztönös cselekedetein át, egy egész sor emberi jellemzést, némi gúnyos felhangú kitárulkozást kapunk, amely az olvasó lelkével keveredve érdekes eredményeket szülhet.

Kép: NiKy m.i.

„A bizalom elvesztése a kiábránduláshoz hasonlít. Mindkettő belső sebről árulkodik, mindkettőtől öregebbnek érezzük magunkat a valós korunknál.”

A regény számos érdekessége mellett kiemelten foglalkozik azzal a tézissel, miszerint vajon mennyire ismerheti egy ember a saját családját, beleértve a társat és leszármazottakat is? Vajon elég –e egy egész élet a másik fél kiismeréséhez vagy csupán csak egy adott oldalt ismerhetünk meg, hiszen nem látjuk a nap 24 órájában. Vajon ezért is olyan nehéz elfogadni, ha a hosszú évek múltával a másik hirtelen szöges ellentéte lesz eddig ismert önmagának? Vagy csupán belefásultunk vagy éppen belekényelmesedtünk a saját megszokott kis életünkbe, ahol a mindennapokban megélt reakciók átruházódnak a körülöttünk élőkre egyaránt? És a legfontosabb kérdés a számomra, hogy vajon mennyire ismerjük önmagunkat igazán?

Összességében egy nagyon izgalmas, ugyanakkor elgondolkodtató könyvet vehettem kézbe, amely a maga felkavaró valóságával még egy jó ideig társam lesz a hétköznapokban, ebben biztos vagyok.

Ajánlom a könyvet a misztikus és elgondolkodtató történetek szerelmeseinek. Azok is érdekes olvasási élményt kaphatnak, akik nyitott lélekkel állnak az emberi pszichózis témakörével szemben, de mindenképpen egy nyugodt környezet megteremtését javaslom olvasás előtt, hiszen nehezen fogja bárki is félre tenni az adott kötetet. És egy nagy igazság: „Van valami közös a szerelemben és a félelemben: mindkettő olyan állapot, amikor megengedjük, hogy becsapjanak és vezessenek bennünket, átengedjük a másiknak az irányítást hiszékenységünk és főként sorsunk fölött.”

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Blake Crouch (szerk.) - Elhagyott part

 

Valahogy mindig úgy voltam vele, hogy a science fiction őshonos terepe a novella. Talán nem véletlenül, hiszen az aranykorban a különböző magazinok és újságok lapjain közölve vált igazán népszerűvé. A terjedelmi kötöttségek egyszerre korlátozzák és felszabadítják a szerzőt, hiszen még ha akarja sem fogja tudi befoltozni az összes logikai repedést az olykor valóságtól teljesen elrugaszkodott történeten. És szerintem ez jól is van így, a novella kiváló terep egy-egy ötlet vagy benyomás szirmaira bontására a teljesség igénye nélkül.

A jelen írásunk tárgyát képező Elhagyott part novelláskötet az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. A csomagolástól most nem voltam különösebben elájulva, egy teljesen generikus, kicsit furcsa színvilágú borítót kaptunk, amely még csak laza szálakkal sem kötődik egyik történethez sem.

A kiadvány összesen 6 novellát tartalmaz számos elismert kortárs szerző tollából, tehát úgy gondolom, hogy az alkotók névsorát olvasva nem lehet okunk a panaszra. A témaválasztás is igen széleskőrű lett, nincs egy hasonló írás sem, de menjünk is röviden végig rajtuk egyesével, hogy lássuk mivel is van dolgunk.

Kép: NiKy m.i.

Blake Crouch : Elhagyott part

Neves író (aki egyben a kötet szerkesztője is) munkája lett a címadó novella, amelyben ismét a kissé lerágott csont kategóriába tartozó mesterséges intelligencia öntudatra ébredésének lehetünk szemtanúi. Kissé sablonosnak hat eleinte, de a történet tartogat elég csavart ahhoz, hogy végig szinten tudja tartani az érdeklődésünket és egy hihető forgatókönyvet tár elénk a szabályozás nélküli tech cégek által folytatott titkos kutatások által jelentett fenyegetésekre.

N. K. Jemisin : Szükségbőr

A gyűjtemény kimagaslóan legobb írása véleményem szerint, amelyet a rangos Hugo-díjjal tüntettek ki 2020-ban. A Földre egy poszthumán látogat egy távoli bolygóról, ahová a régmúltban az emberiség egy maroknyi csoportja menekült a fenyegető klímakatasztrófa elől. Ellenséges környezetre és fogadtatásra számít, de amivel szembesül, az minden előzetes várakozását felülmúlja. A novella erős kritikai hangnemet üt meg korunk technokrata vezetői ellen és felteszi a kérdést, hogy vajon a technológiai fejlődés okozta problémák orvosolhatóak-e még nagyobb technológiai fejlődéssel. Mindenki figyelmébe ajánlom az írást!  

Veronica Roth : Bárka

A sci-fi műfajában unalomig ismert a kezdőképlet: a Föld felé egy óriási méretű aszteroida száguld és az emberiségnek nincs más lehetősége, mint megépíteni Noé bárkáját és a csillagok közé menekíteni a földi élővilág génkészletét. Ezen a ponton túl azonban mindez háttérba vonul és csak díszletként szolgál a búcsúra készülő szereplők moralizálásához; ki élő és holt rokonaitól, ki a bolygótól, ki pedig magától az élettől köszön el a maga módján. Megindító írás elengedésről, feloldozásról és a helyünk megtalálásáról, ami leginkább csak a “nyitójelenet” miatt súrolja a sci-fi műfaját.

Kép: NiKy m.i.

 Amor Towles : Érkezés a célhoz

Sajátos hangvételű írás, ami új megközelításbe helyezi a családtervezést: a közeljövőben erre szakosodott cégek arra vállalkoznak, hogy ügyfeleik számára “kikeverik” a legideálisabb gyermekeket, akiknek ezáltal ráadásul az egész élete is elég pontosan előre megjósolható, hiszen a beprogramozott döntési mintáknak köszönhetően előre borítékolhatóan fognak dönteni a sorsfordító helyzetekben. A szülők pedig dönthetnek arról, hogy vagy saját kezükbe veszik a nevelést és ezzel átplántálják az összes őket jellemző jó és rossz tulajdonságot is vagy pedig rendelnek egy általuk tökéletesnek tartott, de tőlük mégis idegen életet gyermekeik számára. A felvezetés nagyon érdekfeszítő, hiszen a lelkünk mélyén mindannyiunkat érintő dilemmáról van szó. Sajnos úgy éreztem, hogy a novella inkább a főszereplő egzisztenciáls/életútbeli válságának kibontására koncentrált és maga a sci-fi motívum inkább csak egy érdekes aspektus maradt. Biztos vagyok benne, hogy lesz, akinek tetszeni fog a hangulat, nekem annyira nem jött be. Kár az alapötletért.

Paul Tremblay : Az utolsó beszélgetés

Magáról a történetről nagyon nehezen lehetne írni bármi konkrétumot is a spoilerezés veszélye nélkül, az előző novellához hasonlóan ez is inkább színházi kamaradarab, mintsem fimvászonra illő forgatókönyv. Számomra kissé túl lassan is bontakozott ki a történet, de a rejtély lehetséges megoldása végig foglakoztatott, az önző szeretet és a tudományos “álhatatosság” közti senkiföldjén pedig összefacsarodott a szívem.

Andy Weir : Véletlenérték

Egy újabb nagyágyú maradt a végére, aki ezúttal is hű maradt önmagához. Érdekes az alapfelvetés: vajon egy kvantumszámítógép képes lesz/lenne-e előre kiszámolni a lehetséges kimeneteleket a különböző szerencsejátékok terén és ezáltal rövid idő alatt tönretenni az egész kaszinóipart? Sajnos hiába a nagy név, szerintem ez lett a legközhelyesebb írás az egész kötetben mind a bonyodalom és mind (különösen) a lezárás tekintetében. Weir szokás szerint lebombáz minket a probléma tudományos igényességű kibontásával, és akit ilyen mélyen érdekel a kvantumelmélet, az biztosan értékelni is fogja. Nekem itt is az volt az érzésem, mint a szerző más írásainál, hogy a történet maga csak másodlagos szerepű és elsősorban arra szolgál, hogy könnyebben befogadhatóvá tegyen az olvasó számára egy bonyolult tudományos  jelenséget. Persze akinek bejön a stílusa, az pontosan azt fogja kapni, amit az írótól elvárhat.

Kissé vegyes érzseket hagyott bennem ez a válogatás. Az első három novella nagyon élvezetes volt, a kötet második felében viszont inkább közepes írások kaptak helyet meglátásom szerint. Viszont egységesen elmondható, hogy önmagában mindegyik szerzemény érdekes problémákat boncolgat és így talán nyugodt szívvel ajánhatóak a sci-fi kedvelőinek.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: Süni